Nem akarok túl sokáig várni a célom beteljesítésére. Mióta úgy tűnik, hogy akadt egy csatlósom, még inkább úgy érzem, hogy itt az ideje a tettek mezejére lépni. Nem fogom hagyni, hogy valaki csak úgy elvegye előlem a lehetőséget, márpedig nem hiszem, hogy én vagyiok az egyedüli, akinek böki a csőrét ez a kis kölyök. Ő a legfiatalabb és a legidegesítőbb az összes közül. Sarah pedig szintúgy nem kedveli, szóval... miért is ne tehetném meg, hogy a segítségével iktatom ki? - Nemrég kaptam egy csodálatos lehetőséget... egy New Orleans-i boszorkánytól - sóhajtottam fel, és kényelembe helyezkedtem. - Azt akarja ő maga is, hogy Kol Mikaelson meghaljon, a részletekre viszont nem tért ki - dörzsöltem meg az államat, majd elvigyorodtam. - Viszont ha olyan erős, amilyennek mondja magát, segíteni fog neked biztonságba helyezni a kisfiadat, aki... hogy is van? - kérdeztem. Nem szeretek bájcsevegni, de ha már ilyen jóban vaguynk, gondoltam érdeklődöm. Az út kezd egyenessé válni, Kol megölésére már egy boszorkányom is van. Szóval lássuk csak, mit csinált Sarah az utóbbi időben. - Meg úgy általában... te hová vesztél el?
Nem lepett meg, hogy rögtön a lényegre tért. Michael velem szemben nem igazán szokott kertelni, és azt is tudtam, mennyire bosszút akar állni Kol Mikaelsonon, de azon viszont ledöbbentem, hogy meg is akarja ölni. Egy eredetit. Elég meredek dolog még csak megpróbálni is, mert ki tudja, mi sülhet ki belőle? Egyrészt. Másrészt meg, Kol Mikaelson maga a förtelem, és ha tehetném, én magam szipolyoznám ki belőle nyomorult életösszes szikráját. - Hát ez... - léptem egy lépést hátrébb. - Elég merész gondolat, nem? mármint tudom, hogy minden okod megvan őt gyűlölni... - Hogyan mondjam el, hogy őt magát féltem a haláltól? Hiszen nem fogja őt életben hagyni, ha az életére tör... Ugyanakkor tudom, hogy képtelen leszek őt megállítani az őrült tervében. - De tudod mit, segítek neked. Abban az esetben, hogy segítesz nekem biztonságba helyezni Willt, ha valami balul sül el. Furán hangzik ez pont tőlem, de most egy olyan száz évig nem tudok csak magamra gondolni.. - A fiamra muszáj volt gondolnom, mert egy ilyen akció után ő lenne az eredetiek első számú célpontja. És ő még olyan aprócska... egy szép, hosszú, emberi életet akarok neki biztosítani, akár még nélkülem is.
Nem is vártam másféle bánásmódra. Jómagam szeretem tudni, ha törődnek velem, ám ezt általában ki is vívom. Igaz, hogy nem egy könnyed életmód, amit élek, de Sarah tudja, hogy részemről mi merre és hány méter. És mindig szeretettel segédkezik az én őrült kis játékaimban. Legyen szó bármiről... igaz, olyan igazi őrült játék még nem történt az életemben. Csupán most fog. De az kegyetlen lesz, és... nagyot fog szólni. El vagyok kötelezve mindenre és mindenkire. Bármit megteszek a cél elérése érdekében. IGen, így lesz. Felsóhajtottam, és végigmértem őt. Gyönyörű mint mindig. Nem is meglepő, nemde? - Hm. Igencsak kellemes a viszontlátás - kacsintottam rá, majd önként léptem be a lakásba. Nem változott semmit. Talán annyiban, hogy több gyerekcucc van szanaszét a helyiségben. - Ezúttal eléggé nagy konkrétummal érkeztem - fordultam rögtön felé, ahogy becsukta az ajtót. - Segíts nekem eltenni Kol Mikaelsont láb alól - billent oldalra a fejem.
Épp hogy megbeszéltem a dadussal, hogy vigye el Willt valamerre, és nagyon, de nagyon vigyázzon rá, már meg is érkezett Michael. Ez gyors volt, mit ne mondjak. Persze, neki amúgy is a Kol elleni bosszúhadjárat a hobbiján kívül a fő foglalkozása is, és mivel itt ő a főnök, nem nehéz időt szakítania a régi barátaira sem. Na meg persze a szórakozás mindig is csábította, nem véletlen jöttünk mi olyan jól ki egymással. - Mr. Keller - vigyorodtam el - Fáradjon csak beljebb, a házigazda csak Önre várt. Meg egy jó kis közös szórakozásra mások kárára - kacsintottam rá. Igen, ez kell most nekem. Noha pontosan tudja, hogy az ölést csak nagy ritkán szeretem, azzal is tisztában van, mennyire szeretek játszadozni azokkal az emberekkel, akik megérdemlik mindazt. Na meg persze nem vagyok az a fajta szentfazék sem, akinek előtör a lelkiismerete, ha mellette egy vámpírtársa megöl egy embert, és nem kezdek el a pokolról, meg hasonló hülyeségekről hadoválni, ahová majd a bűnbánat nélkül a fajtánk jelentős része jutni fog miután instant hamuvá sült a napon.
Egy üzenetet kaptam Sarah-tól. Jó ideje nem volt akció az életemben, hiszen szépen és lassan tervezgettem mindent... lépésről lépésre. Az, hogy Kol Mikaelsonnak volt pofája elvenni az én feleségemet tőlem, valahogy nem tudott nyugodni bennem. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy Freya-t is életben találom. Mondhatni, egész életemben Kolt akartam megtalálni, de most... hát, két legyet egy csapásra, ahogy ezt mostanában mondani szokták. Freya-nak igencsak kellemes programot találtam ki. Talán a halál már elválasztott bennünket, de nem vagyok hajlandó lemondani házastársi jogaimtól. És ha Kol Mikaelsont kiütöm a képből, hát... mondhatni, azt tehetek majd a kis feleségemmel, amihez csak kedvem szottyan. Talán ideje lenne összehozni egy örököst is... hm, de ezt majd később. Megálltam a hotelszoba ajtaja előtt, majd felsóhajtva kopogtattam be. Mosoly rajzolódott ajkaim köré. Sarah társasága jelenleg kedvemre való volt, hiszen ő támogatott engem eddigi pályafutásom során, és még nem is az a fajta, aki majd rohan másokhoz, hogy világgá kürtölje drágalátos tervemet. Az túl vicces lenne. Vártam hogy ajtót nyisson, közben pedig megfordult a fejemben az, hogy mi minden történt ebben a szobában, mikor legutóbb itt jártam... .hmmm...
Telik múlik az idő, pici Will pedig kimondta az első szavát... A boldogság, amit ő okoz, határtalan, ugyanakkor... hiányzik valami. Hiányzik a kaland, hiányzik hogy éljek. Rossz anya lennék emiatt? Vajon a felnőtt fiam ezért fog gyűlölni engem a jövőben, mert kétségeim vannak? Nem konkrétan a szeretetem felől, mert az megkérdőjelezhetetlen, sokkal inkább afelől, hogy nekem való-e ez az élet. Izgalmak nélkül. Vérszívás, szórakozás, és szexpartnerek nélkül. Hiányzik a régi életem, de ha csak úgy kaphatnám vissza, hogy ez a csöpp kis tündér nem létezik többet az életemben, akkor inkább köszönöm szépen, nem kérem vissza. Talán csak egy kis részletét. És erre a legjobb vagy Katie, vagy Michael. Nos, Katie-vel élvezet lenne bulizni menni, de most nem rá van szükségem. Nekem Michael kell. Egy pillanat alatt megszületett a döntés a fejemben, és egy rövid üzenet, arra utalva, hogy szükségem van rá egy kis kikapcsolódáshoz. Pici Will-t addig rábízom valamelyik dajkára, akit külön megigézek az ő biztonsága érdekében. Elvégre sosem lehet tudni, ki jár kint a sötétben...
Minden szóra úgy figyeltem, mint egy szimatra éhes kopó. El sem hiszem, hogy kettőnk kapcsolata ennyire sokrétű. Az előbb még az ágyban osztoztunk egy lepedőn, és egymás testén... most pedig ő tűnik a legbizalmasabb forrásomnak. Hát nem pompás? - Értem. Hát, mindenesetre ha megtudsz még valami... használható információt! - hangsúlyoztam ki, miközben befelé gomboltam ingem gombjait. - Akkor mindenképpen értesíts. De tudod mit? A leghaszontalanabb badarságoknak is lehet értelme. Hát azokra is fecsérelj majd néhány szót! - kacsintottam rá, de utolsó szavaira felfigyeltem, és kérdőn fordultam feléje. - Mit tudsz még? Mi nem kapcsolódik a tárgyhoz? - kérdeztem kíváncsian. A gyomrom megtelt kérdőjelekkel, az agyam pedig kérdésekkel.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 29, 2014 11:20 am
Megnyugodtam egy kissé. A lány nem fog meghalni, Kol pedig... nos, Kol viszont megérdemelné a halált. Ellenem ugyan nem tett semmit, és nincs is rá nagy okom, hogy gyűlöljem, mégis van benne valami, amitől így gondolom. Talán hogy annyira érzéketlen, és attól félek, hogy ha kedvelném, olyan lennék, mint ő... Katie meg pont ezért kedveli annyira, hogy mellette sose kell attól tartani, hogy érzések törnek elő belőle. - Értem - bólintottam. - Szóval kínozni szeretnéd őket. Feltehetően örök időkig. De a lányt miért? - kérdezgettem továbbra is. Elvégre, a lány nem követett el ellene semmit. Nem ölte meg, hanem őt is megölték. A következő kérdésén viszont akaratlanul is összerezzentem. Nincs semmi olyan, amit tudnék, és ne mondanám el neki, de ahogy kimondta... az a hangnem mindig is ijesztő volt számomra. - Bármit is megtudok, elmondom neked, de egyelőre ennyi az összes információ. Csak egyvalami van... de az nem ide kapcsolódik - néztem a szemébe. NEm tudom, mit fog szólni ahhoz, hogy van egy fiam. MIndig is tudta, hogy vágyom egy gyerekre, de sose tudtam, mit gondol erről a vágyamról, elítélné-e, vagy támogatná.
Elvigyorodtam a magam módján. Sarah ugyan kezdett kiismerni engem, de még mindig messze állt attól, hogy teljességgel felismerje, ki vagyok és mit akarok. Nem hiszem, hogy bármi jelentősége lenne annak, mik a céljaim, legalábbis számára minden bizonnyal azok. Én pedig nem fogok csak úgy ok nélkül elmondani mindenfélét egy nőnek, akiről nem tudom teljes bizonyossággal, hogy tényleg mellettem áll, és nem fog az utolsó pillanatban ellenem cselekedni. - Nem fogom megölni. Egyikőjüket sem. Mintha nem tanultuk volna meg az évszázadok alatt, hogy a halál enyhít. Nem szenved, csak abban a pillanatban. Nekem pedig szükségem van arra, hogy mindkettejük tekintetében lássam a szenvedést, a kínt... nem fogom őket megölni. Egyelőre legalábbis - masszíroztam meg a borostás államat. - Esetleg van valami még, amit te tudsz, én viszont nem? - kérdeztem felvont szemöldökkel, és vártam, hogy az orromra kösse, ha rendelkezik lényeges információval. Ez a bizonyítási idő: ha egyszer is megtudom, hogy Sarah ellenem van, nem hiszem, hogy preferálni fogom. Sőt... akkor már inkább beszélhetünk halálról, mint büntetésről. Vagy esetleg mindkettőről? Még nem tudom. De nem túl kegyesek a módszereim, ha arról van szó.
Volt valami benne, ami nyugtalanított. Alapvetően utáltam Kolt, amiért egy felszínes pöcs volt, de a lányt, akit nem ismertem, inkább sajnáltam... és Michael hangneme nagyon is nyugtalanított. - Remélem nem akarod bántani. A lányt - magyaráztam ki magamat gyorsan, mielőtt még azt hinné esetleg, hogy Kolt féltem. - Tudom a te dolgod, de ha megölöd, nem sokat ártasz Kolnak, legfeljebb begőzöl, és kiirtja a fél várost, aztán folytatja az érzéketlenkedését. - Nem akartam, hogy azt higgye, esetleg a lány életét féltem, vagy hasonlók, hiszen nem is ismerem, ergo nem is lehet fontos se nekem, egyszerűen csak nem szeretném, hogy bántódása essen. Elég nagy baj neki, hogy Kol a szerelme.
Ismét felsóhajtottam. Ki nem állhattam ezt a témát, de ha őszine akarok lenni, legalább sok mindenre emlékeztet, mielőtt hülyeségeket csinálnék. Bár nekem alapból megvan a szokásom, hogy hülyeségeket csináljak. És nem is bánom meg őket. Bennem nincs meg a képesség ahhoz, hogy bárminemű megbánást mutassak, és ez az elmúlt majdnem ezer évben is így volt. Felesleges törnöm rajta a fejemet is. - Csupán örömmel és elégtétellel tölt el, ha... valaki szenved - jegyeztem meg. Nem volt nagy válasz a kérdésére, de úgy hiszem, ennél pontosabb választ aligha adhattam volna neki. - Felesleges kérdésekbe bonyolódnunk. Végül nem vettem el.. pedig mennyi gondolat cikázott a fejemben az egésszel kapcsolatban - sóhajtottam vágyódva, ördögi vigyorral a képemen. - Talán lassan ideje lenne találkoznom velük.
- Nekem az furcsa, hogy Kol meg akarna állapodni. Biztosan nem egy jöttmentbe szeret bele... - gondolkodtam el. Kol nem olyan, ismertem már egy ideje, és azt is tudom, hogy bármire képes lenne, ha igazán fontos neki. Szóval ez a lány... Freya... valószínűleg Michael exfelesége, vagy valami hasonlója. - Egyébként meg, minek érdekel téged, amikor sosem szerettetek volna egymásba? - érdeklődtem. Michael történetében egyetlen dolgot nem szerettem, mégpedig, hogy kertelés nélkül elvette volna feleségül azt a lányt, ahelyett, hogy meghagyta volna a szerelmének, még akkor is, ha az a szerelem Kol Mikaelson.
Felvontam a szemöldökömet kérdőn, ahogyan láttam, hogy miként néz... miközben motyog, vagyis ő beszélt, de nekem nem lett volna máshoz erőm, csak motyogni. Igazából nem voltam a szavak embere, inkább cselekedtem, mintsem beszéltem, de hát... ez az én keserű sorsom. Sokkal többen szenvednek így miattam. - Szóval felettébb gyanúsnak tartod... az biztos, hogy megnézném magamnak ezt a Freya nevű lányt... a kis barátjáról meg... - fújtattam egyet dühösen.
Dolga van a városban... végülis, ebben van valami. Elég sok természetfeletti él errefelé, vámpírokból is van bőven, és ő számít Kolék után a rangsorban a legidősebbnek, és legerősebbnek, így nyilván rengeteg más vámpírt ismerhet, akit akár sakkban is tarthat. meg hát itt van most minden ősi, amennyire én tudom. - Freya. Tényleg, aki valami viking istennőről kapta a nevét, és állításod szerint gyönyörűséges volt, amíg meg nem halt - forgattam meg a szememet. Nem beszélt róla sokat, és azt hiszem, szerelmes sem volt belé. De zavart, mert ahogy lefestette, mindig úgy éreztem, hogy vetekedik az én szépségemmel. - Kol eljegyzett egy Freya nevű lányt. nem gondolod, hogy ez felettébb gyanús? - kérdeztem. Nekem legalábbis bőven gyanús volt a dolog, főleg mert Kolt nem olyannak ismertem, aki megállapodásra vágyna egy lány mellett.
- Dolgom van a városban - jelent meg egy torz mosoly az arcomon. Neki ennél többet aligha kellene tudnia. Mert hát... van olyan, ami egyes egyedül rám tartozik. Megint más meg olyan, amit ő is tudhat. De momentán nem hiszem, hogy van olyan, amit szívesen az orrára kötnék. Legalábbis egyelőre még nem. De szavaira aztán felkaptam a fejemet, és úgy ültem fel, mintha rugóból lenne a gerincem. - Freya-nak. Miért érdekel ez téged, kedvesem? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet, és úgy néztem rá, mintha ő lenne egy megoldás valami ezer éves rejtélyre.
Az örömteli pillanatot a maga szokásos módján megszakította azzal, hogy kifejezetten megtiltotta az ölelést. Oh. Ez mindig okoz számomra némi csalódottságot, de a kapcsolatunk alatt egyszer sem mutattam ki, szóval inkább leszálltam róla, az éjjeliszekrényhez léptem, ahol a frissen mosott ruháim még mindig ott árválkodtak, majd magamra kaptam az egyik egyszerű, egyberészesemet. Nem nagyon akartam túlöltözni előtte, de bármikor meglephet minket valami alkalmazott a szállodában, akinek most nincs kedvem mutogatni magamat. Most. Különben meg ezt utálom, szóval már ki is néztem egy házat a városban, csak még időm nem volt berendeztetni. Will lefoglal, akinek édes szuszogását még így is hallom a hálószobából. Fogalma sincs még róla, milyen vagyok, és ez így is van jól. - Mi járatban erre, Michael? Csak nem kedved támadt meglátogatni a régi barátodat? - érdeklődtem. Nem, nyilván van egyéb oka is, még ha nem is tudja, hogy Kol is a városban él jelenleg. Ami már csak azért is furcsa, mert száz éve nem hallottam róla, erre idejövök, és ő is itt van, pedig előtte semmi hír nem volt róla. Nem mintha kutattam volna utána, de amilyen őrült, valahogy mindig hallok róla ezt-azt, főleg ha Katie-vel van együtt. - Jut eszembe, hogy is hívták a te drágalátós, csalfa exfeleségedet, akit a mi kedvenc ősünk kicsinált a nászágyatokban? - kérdeztem, amikor hirtelen bevillant a kicsi Emily arca, ahogy büszkén elújságolta, Kol eljegyzett valami föbetűs nőszemélyt. Freya vagy ki.
Egy női test mindig sokat tudott adni nekem... nem is hiszem, hogy valaha képes leszek lemondani arról, melyet ez a test adni tud nekem... olyan élvezetet, melyet nő talán soha... vagyis de... egyetlen egyszer... de az már oly' régen történt... talán hat évszázada... már tulajdonképpen a lány nevére sem emlékszem... de nem érdekel... kétlem, hogy ahhoz hasonlót találok valaha. Hát beérem a pótlékokkal... de valljuk be, Sarah túlzottan is helytálló ezen a téren. - El is várom ezt... - súgtam fülébe hevesen, szinte kapkodva a levegőt, majd hörgést adva ki torkomon, vele egyszerre robbant a testem, és úgy úsztam a megsemmisülésben, mintha most először lett volna részem ebben a szenvedélyben... pedig nálam tapasztaltabb férfit is alig hort hátán a föld... majdnem ezer éve élek, nehogy már én ne értsek a nők nyelvén! - Ne ölelj meg. Nem szeretem - jelentettem aztán ki, ahogy éreztem teste megkönnyebbülését. Én is kapkodtam ugyan a levegőt még, alig tértem észhez, de midnig volt időm figyelni ezekre az apró gesztusokra.
láttam az arcán az élvezetet, amiért most én irányítottam. Nem tudom, hány nőnek engedte meg, hányszor, és milyen gyakran, de én közöttük voltam. Nekem átadta az irányítást, amiről sokan azt hiszik, soha nem adná ki a kezéből. Csípőm egyre hevesebben körözött, ösztönösen úgy, hogy minél intenzívebben izgassa a legnőiesebb pontomat. A forróság egyre intenzívebb lett, ahogy haladtunk a jól ismert érzés felé, amiként a tudatom is egyre inkább kezdett kicsúszni a kezeim közül. Párszor elkaptam a tekintetét - az a vad érzékiség, az a kisfiús tekintet, ami szinte csak ezekben a pillanatokban jelenik meg a szemében, mind-mind imádatra méltó. A rossz tulajdonságai soha nem érdekeltek. Soha... mert aki képes ilyen lenni, aki ennyire imád egy nőt, még ha nem is szerelmes belé, az nem lehet olyan rossz. - Hiányoztál... - nyögtem fel ismét, a következő pillanatban pedig a jól ismert remegés végigfutott az idegszálaimon, a lángolás robbanássá erősödött bennem, nem volt előttem semmi más, csak ő... ő, aki még mindig képes eljuttatni idáig. Aztán a testem elernyedt, rongybabaként dőlt rá az övére. Védtelenné váltam, a karjaiba omlottam, mint egy szende kisasszony, és végtelenül boldog voltam.
Imádtam,hogy félretehettem mindazt, ami álmatlan éjszakáim okozójának minősült, s ezen zálogért cserébe adományként hullott ölembe egy istennő, aki most módszeresen izzította ágyékom tájékát, csupán a jelenlétével. Egyre igyekeztem csípőjének olyan támaszt nyújtani,hogy a fokozott tempó kárára ne menjen az élvezet. Egyre mélyebben és erőszakosabban merültem el benne, érezve gerincemen azt a simogatóan sejlő bizsergést. Ujjammal keményen markoltam kebleit, és minduntalan összepasszírozott ajkakkal próbáltam megállni a hangos hördüléseket, kéjes nyögéseket. Agyam szinte fagyott állapotba került, és eszetlenül hajtottam magunkat az élvezet felé, de közben nem felejtettem el,hogy kivel is van dolgom. Érzékiségből diplomáztam, ha a nők javáról esik szó. Hirtelen mozdulattal gyűrt maga alá, így -szerencsés módon- kizökkentem az eszelősségből. Széles vigyor ült ki arcomra, de ajkaim nyitott pozitúrába helyezkedtek, hogy a forró pára távozni tudjon minden egyes jóleső érzés kíséretében. Dús haja előrebukott, simogatva mellkasomat, én pedig átnyújtottam magam a teljes kiszolgáltatottságnak, s hagytam a közelgő érzés kapujába vezetni magam. Ez a nő...
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 07, 2013 11:34 am
Vad volt, de közben mégsem erőszakos... velem legalábbis nem. Maga volt a megtestesült szenvedély... pedig tudom, mennyire távol áll mindkettőnktől, hogy szenvedélyesen szeressünk valakit. Nem, mi mások vagyunk... és ezért értjük meg olyan jól egymást. Ajkai vadul falták az enyémeket, olyannyira, hogy tudtam, éreztem, ismét nem figyel másra, csak erre a tevékenységére, minden más megszűnt körülötte. A mozdulatok, minden egyéb... felőle akármi történhet, összedőlhet az épület, de amíg nem végzett a dolgával, nem hiszem, hogy feltűnne neki. Az én kedves drága, szeszélyes barátom elveszítette a kontrollt önmaga felett... és én ezt tökéletesen ki tudtam használni. Nem került túl nagy erőfeszítésembe hogy fordítsak a helyzetünkön. Csupán pár mozdulat volt az egész, és máris a padlón kötöttünk ki, ő alattam, én felette, csak nézőpont kérdése. - Csak nem képzelted, hogy végig te irányítasz - nevettem fel, ujjaimmal a mellkasán körözve. Réges-régen ismert trükk volt ez tőlem... vagy legalábbis szerettem én irányítani a szexpartnereimet, és innen lehetett a legkönnyebben megtenni úgy, hogy mindez nekem is jó legyen. Körözni kezdtem a csípőmmel, egyre hevesebben és hevesebben, időnként belekarmolva a tökéletesen kidolgozott felsőtestébe.
- Rossz pénz nem vész el- hörögtem fülébe-még mindig a választ szaporítva, majd egy kicsit megemelve csípőjét, adtam ritmust együttlétünknek. Nem éreztem szükségét holmi előjátéknak, romantikázásnak, virágoknak, finomságnak. Ez most NEM erről szól. Bár,ha nem őrjítene meg annyira, mint amennyire MOST megőrjít, talán nem estem volna rögvest neki- előtte még megittam volna egy kávét, a koffein jó hatással van a teljesítőképességemre, de hát... a szükség nagy úr, márpedig nekem szembetűnően szükségem van RÁ. Kizárólag rá. Akármennyi beszédtémánk is akadna jelen pillanatban, barátságunk nemcsak szívvel kötött, testiséggel is. Nem csoda hát,hogy olyan kiéhezettség lett úrrá rajtam-, mely a több tucat modellalkat után egyre inkább kiélesedni látszott, s lassan, fortyogva töltötte színültig elmémet-, hogy szinte faltam ezt a nőt. Ezt a, bár kezeim között törékenynek tűnő-,kit perc alatt összeroppantanék szorító kezeim között, mégis olyan temperamentumos kiállással bíró hölgyemény, hogy szinte elveszek mellette. Akármennyire is most úgy tűnik,hogy az uralkodó fél én vagyok, ő ezt teljesen kifilézi. Ugyanis erősen motiváló gyenge pont életemben, mondhatni ezzel a méregnyilával eltalálva engem, állítja fel Ő a ranglétrát, és nem én. Finoman csípve harapdáltam bőrét ívesen, arccsontja felé,ügyelve,hogy fogaim ne karcolják azt, vétek lenne sebet ejteni rajta. Túl ... TÖKÉLETES. Ajkaim újra szájára találtak, s nyelvemmel megtalálva sajátját, ingereltem. A tempó pedig fokozódó iramban növekedett és növekedett.
Gyors volt... rendkívül gyors, de már megszoktam tőle, és szinte már erre vártam. Egy pillanat alatt kerültem a karjaiba, majd a következőben már a falnak nyomva találtam magam, megszabadítva a nadrágomtól, majd nem sokkal később a bugyimtól is. Jobban örültem volna persze, ha ő is megszabadul legalább az alsóneműitől, de mire nekiláthattam volna bárminek is, már meg is éreztem őt a testemben. Ah... milyen régen is volt már részem ilyenben! Talán pici Will fogantatása óta nem is szexeltem, és akkor is, jórészt csak csőbe lettem húzva, hiszen az apja megtalálta a gyengémet. Ebben a helyzetben meg még csak nem is én irányítottam, sokkal inkább Michael, aki legalább ötszáz évvel tapasztaltabb nálam, bár ami a gyengédséget illeti, abban nem igazán jeleskedik. Na nem baj.. pont erre van most szükségem. Igyekeztem minél előrébb nyomni a csípőmet, hogy a lehető legmélyebbre juthasson el bennem, miközben ajkaimmal a nyakát hintettem be csókokkal. Olyan jó volt... erős és magabiztos, védelmező, közben pedig ismerem az igazi énjét, ami most nem érdekelt. Csak ő... és hogy minél előbb örömünket leljük egymásban.
- Tudom - leheltem artikulátlanul, s könnyű csókokkal koronáztam arcát, végig arccsontján, állán, s nyaka vonalán.Lágyan, finoman. Még. - Mélységekben - villantottam fogat, szemeim eszelősen villogtak. - Most pedig meg sem állok a csúcsig - kacsintottam rá szemérmetlenül, majd emelkedő-süppedő mellkas kíséretében esztelen iramba kapcsoltam. Ujjaim fenekén kalandoztak, és egy apró, emelő mozdulattal, csípőm köré kaptam lábait, hogy meg sem állva az első szilárd tömbig, melynek testét vetettem. Kezem szilárdan támasztotta a falat, másik pedig lefűzte magamról a rám kulcsolt végtagokat. Követelő hévvel téptem szét - a varrás mentén- szűkre szabott nadrágját,miközben néha-néha combjai közé markoltam, s alsóneműjével kíméletesebben bánva, lehajoltam,hogy fogazat közé csípve, viszonylag lassan húzzam le fényes, sima combjairól, s közben nyelvem hegyét vittem végig libabőrös lábszárán. Saját magam vetkőztetését lebonyolítottam annyiban, hogy lehúzva sliccemet, fenekem alá toljam nadrágomat, boxeremmel egyetemben. Majd feszesen kaptam lábát derekamra, s egy gyors mozdulattal hatoltam testének forróságába. Igen. Nekem is hiányzott.
Napok teltek el a furcsára sikeredett látogatás után, amit még most sem tudtam hová tenni. A fiam - vagy aki elméletben az volt - nem szeret engem, vagy legalábbis nem mutatta a szeretetnek semmiféle jelét sem. Sokat tűnődtem ezen, akárcsak ma este is, amikor az egyre nagyobb kisfiam már az igazak álmát aludta. Ha nem szeret, nyilván van rá valami megmagyarázható oka, amire rá fogok jönni az idő múlásával, és muszáj lesz beletörődnöm, vagy tennem valamit ellene... Talán az a probléma, hogy képtelen leszek a változásra, és egy idő után visszatér a régi énem, amiben van hasonlóság Katie és Emma személyiségéhez. Két különböző egyén... két legjobb barátnő, és én éreztem az átmenetet közöttük, ami miatt szoros barátság alakult ki velük, annak dacára, hogy Katie sokkal többet játszott a tűzzel, Emma meg képviselte a nyugodt oldalt. Aztán ott voltak még a férfiak... Akiket szédítettünk, vagy akikkel "szoros" barátságunk alakult ki. Akár tetszett a gondolat, akár nem, Katie azzal kötött ilyesfajta barátságot, akit az én drága jó barátom örökkön örökké megvetett és gyűlölt, igaz, egyelőre csak titokban, a háta mögött tette. Michaelnek igazán jó oka volt gyűlölni Kol Mikaelsont, és én szerettem vele együtt gyűlölni azt az undorító pacák eredetit, aki úgy játszik az ártatlan lányokkal, ahogyan a kisgyerek szokott a nagytestvére játékaival... szóval nem vigyáz rájuk. Ó, Michael! Nem, soha nem szerettem úgy, mint egy férfit, de jó volt vele. Szerettem az érintését érezni a bőrömön, csókjait, amivel beborította minden porcikámat... az a férfi maga volt a megtestesült tapasztalat, aki mindig is örömöt volt képes okozni nekem. Biztosra vettem, hogy ha most itt lenne, szinte azonnal rávetném magam, annyira ki voltam már éhezve egy kis szexre. Hónapok óta nem volt benne részem, és ezidáig nem is vágytam rá... Most azonban megint kezdett visszatérni az énemnek azon része, amelyik nem volt még teljesen anya... vagy már az volt, csak megőrizte a nőies mivoltát.
És akkor... először csak azt hittem, képzelődöm, amikor ismerős kezek érintését éreztem a derekamon, majd közvetlenül ezután egy fej simult a vállamhoz. Azonnal végigfutott rajtam a borzongás, de nem, képtelen voltam elhinni, amíg meg nem szólalt, meg nem hallottam a hangját... De igen, ez ő volt, teljesen biztos, hiszen amikor sebesen megfordított, ajkait követelőzően az enyémnek nyomva, utat engedtem neki. Szabad útja volt... Nincs mit titkolnom előle, ismer kívül belül, tudja, hogy bármikor az övé lennék, így hevesen viszonoztam az ő előbbi csókját. Hjaj, elég volt csak gondolnom rá, és megjelent. Végre! - Hiányoztál! - szakadt ki belőlem, amikor elszakadtam tőle, levegő után kapkodva. Az arcát fürkésztem, noha pontosan emlékeztem minden egyes vonására. Semmit nem változott, talán csak ahogy a haját viselte, meg esetleg a ruhája, de még a parfümje is kísértetiesen emlékeztetett a régi illatára, amikor először néztem rá így, azon az őrjítő, tizennyolcadik századi önfeledt éjszakán, mikor először adtam meg magam neki. Azóta ismerte nem egy titkomat, és én is az övéit, de attól függetlenül soha nem voltunk szerelmesek egymásba. Ahhoz mindketten túl őrültek voltunk, igaz, ő nálam is jobban. - Merre jártál? - kérdeztem csöndesen, újabb csókot adva, ezúttal az ajkai közvetlen közelébe.
Jöttöm kiszámíthatatlannak bizonyult-, mint jómagam-, csak egy kósza sugallatként esett be ajtómon. Emlékszem, a karosszékemben ültem, valahol Kréta tengerpartjának déli csücskén terebélyesedő villa vendégségének élvezetében,egyszemélyes, de annál inkább üdítőbb társaságomban. Több napot időztem ott, mint együttvéve az összes többi helyen számolt alantas napjaimon,talán ezért is éreztem üres időpocsékolásnak sütkérezéssel - némi hölgy társaságában- töltött perceimet. Hiányzott valami. Tudtam,hogy mi, portréjának kicsinyített mását akkor is tenyereim között maceráltam. Végigmértem a kecses idomokat, melynek halmazát "legénységem" alkotta, pofonként ért,hogy még csak közelébe sem érnek régen látott,tüzes üdvéskemhez, A nőhöz. Aztán esztelennek tulajdonítottam magam, és nagy kortyokban zúztam le torkomon fél üvegnyi tequila-t - a rózsaszín koktélok valahogy már forgatták-vetették gyomromat. "Átvágni fél világon? Hétmilliárd emberen,hogy egyhez csapódhass? Balgaság.. Nőt bárhol találni" - nyilatkoztak üzletfeleim, sokan közülük fejüket fogva, ásítozva, esetlegesen kobakjukat lógatva. "Egy nő nem befektetés" - vallották töretlenül, lenéző pillantásokkal sújtva személyemet. Személyemet, kinek bajsza alatt sunyi mosoly húzódott. Ők nem tudják. Ők nem ismerik. Persze, haláluk nem volt hiábavaló, imára áldoztam fontos perceimet lelkükért, de az örömittas mosoly, hogy számukra a nő csakis akkor ért a latban, ha üzleti körökben értékgazda volt, de így,hogy elmondásom szerint ilyen körökben hasztalan - eltekintve attól,hogy becserélhető egy tevére-, nem sok jelentőséggel bír, erre az még inkább terpeszkedett arcomon. Tudatlanságuk nem volt hiába, mint haláluk sem, sőt. Tollpiheként simogatta lelkemet. Bárki számára talán csak egy a sok közül. DE számomra más a helyzet. Ez a nő egy kalap alatt hordozza a tűzet és a vizet, s úgy játszik velük,mintha erre a mesterségre született volna. Szenvedélyes, rideg, gyámoltalan és odaadó. És most az ajtaja előtt állok. Kopogásra emeltem öklöm, de valahogy az inkább a kilincs felé ólálkodott. Rezzenéstelen arccal nyitottam be, és ugyanolyan laza, de nyugodt mozdulatokkal hajtottam zárásra az ajtó szárnyait. Megláttam. Ugyanabban a tökéletesség koszorújában illette magát, mint bármely másik évtizedben, összefutásunk napjain. Szótlanul lépdeltem háttal álló alakjához, kezeimet derekára láncoltam, fejemet vállára hajtottam, s leheletem nyakának bőrét cirógatta. - Visszatértem. Mély,lapos pillantást tettem,s egy hangos lélegzetvétel után nyomban változtattam az iramon. Durván kaptam karjába, s egy mozdulattal magam felé fordítottam. Hajába túrva néztem végig arcának vonalain, és miután búvárként merültem szemének tükrében, száját tépve róttam le üdvözlésem terhét.
Kezdőlap
