Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Amren Monroe
Dolgozószoba 55fX
Keresem :
❖ my little brother
Tartózkodási hely :
❖ Emerald city
Hobbi & foglalkozás :
❖ a tattoo artist & spier



A poszt írója Amren Monroe
Elküldésének ideje Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Ugrás egy másik oldalra
Megállapításának köszönhetően a mosolyom még szélesebb lesz, de ha azt nem is legalább a nevetésemet képes voltam elrejteni előle. Még a végén azt hinné, hogy netalán rajta nevetek, de inkább azon, amit mondott. Igazán édes volt és részben osztottam a véleményét, de ennél azért kicsit bonyolultabbak a férfiak, viszont kötve hiszem, hogy Thad annyira díjazná, ha ilyen téren beszélgetést folytatnék a kisasszonnyal. Mosolyom továbbra is jelen volt, miközben kicsit a múltam is magamba szippantott, hiszen Charlie-nak se lehet egyszerű a kialakult helyzet. Igaz, én másabb helyzetben voltam és a férfi, akinek köszönhetem az életemet őrült volt. Szerencsére neki nem kell attól tartania, hogy Thad bántaná őt.
Figyelem az ökölbe szorított kezét és bármennyire is bölcs lenne inkább hagyni a francba a témát még se tudok lakatot tenni a számra. – Attól még, hogy nem beszélsz róla és megpróbálod elfelejteni létezik. S ezt te is érzed, mert különben nem küzdenél ellene. – mutatok az aprócska ökle felé, hiszen eléggé beszédes a megnyilvánulása. Persze, nem fogom erőltetni se, de attól vak se lettem, az ő kedvéért is. S amúgy is „híres” vagyok arról, hogy kimondom azt, amit gondolok.
- Ezek szerint ő több lenne, mint barát? – kérdezek vissza kíváncsian és barátságosan, majd végül bólintok. – Akadtak olyan személyek életem során, akik hiányoztak valamilyen fura okból kifolyólag. – vágok mellé egy grimaszt, mintha kicsit el is akarnám viccelni a dolgot, de olykor tény, hogy magam sem tudtam, hogy hiányozhat egy-két ember, vagy miért pont ők. – De azt is megtanultam, hogy a távolság nem mindig rossz. Édesebbé teszi a viszontlátást is és nem mindig az a fontos, hogy valaki közelében legyünk, hanem az, hogy a szívünkben őrizzük az emlékét, és ha igazán fontos volt számunkra, akkor bármekkora vihar is jön, vagy nagy a távolság újra találkozni fogunk velük. – lehet rövidebbre kéne fognom a mondandómat, de így is próbáltam a gondolataimat tömören és röviden átadni. A bátyámmal is olykor elváltak az útjaink, de mindig megtaláljuk a másikat. Thad-del is régóta nem láttuk egymást, most pedig itt vagyunk mind a ketten. Mind a kettő másabb és a maga módján fura is, de attól még az élet ilyen. Nem mindig lehetnek velünk azok, akiket netán szeretnénk, hogy velünk legyen, mint egykoron olykor azt kívántam, hogy bárcsak anya megvédene és velem lenne. Soha nem jött el ez a pillanat.
- Igen, biztosan te is tettél már a barátaidnak azt és nem árultad el senkinek se, hogy mit is csináltatok, vagy tévednék? – pillantok rá jókedvűen. Nem mondhatom el, hogy miért vagyok itt. Nem akarom ráhozni a frászt és egyelőre nem úgy tűnt, mint aki szembe akarna nézni azzal, hogy akadnak boszorkányok, nem csak a mesekönyvek lapjain, hanem a valóságban is.
- Hmm, nem hiszem, hogy Thad rajongana érte, de mit szólnál ahhoz, ha hennából csinálnék neked legközelebb? Az is hosszú ideig megmarad, ha vigyázol rá és legalább változatos lehet. Mindig kérhetsz mást, ha lekopott. Nos, mit gondolsz? – persze, hogy az apját nem avatnám be előre. Szeretek olykor borsot törni az orra alá, de ezt soha nem is titkoltam, viszont tényleg szívesen csinálnék neki hennából tetoválást.
- Ebből azt hiszem pár dolgot már be is bizonyítottál, viszont ha ilyen nagydumás vagy, akkor miért félsz az új helytől? Szerintem könnyedén megtalálod a helyedet. – arra pedig, hogy mit szokott mondani inkább nem reagálok. Nem túlzottan szép dolog, de én ennél rosszabbakat is mondtam már életem során. Sőt, gyerekként is, amikor az utcán tengődtem, majd pedig a kiképzésem alatt. Aww, milyen mulatságos volt az idegesítő őzike haját felgyújtani, amikor bosszantott a kiképzésem. Igen, őzike egy idegesítő csaj volt, de legalább többet se szórakozott velem ez a mutatvány után.  
- Arra nem gondoltál, ha megkéred, akkor mutat magától is, vagy mesél magáról? Biztosan neki is új ez a dolog, adj időt számára, hogy belerázódjatok, de abból még soha nem született gond, ha valaki kérni mert valamit.  – mutatok rá egy fontos dologra. Nem kell titokban kutakodnia. Ha nem is egy nagy mesélő az édesapja, idővel biztosan könnyebb lenne mesélniük egymásnak. Minden kezdet nehéz, ahogy mondani szokás. – Miért? A zongora gyönyörű hangszer. Sok fajta érzelmet elő lehet vele csalni, ha pedig hagyod, hogy a dallamok megérintsenek, akkor csodálatos világokba képes elrepíteni, csak a képzeleted szabhat határt. - kedvenc hangszerem és órákig képes vagyok elhallgatni, illetve játszani is tudok rajta.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Charlotte Sol



A poszt írója Charlotte Sol
Elküldésének ideje Szer. Május 22, 2019 10:26 am
Ugrás egy másik oldalra


- Férfiak, fiúk. Buták tudnak lenni néha - vonom meg végül a vállam a komoly megjegyzésemet követően. Oké, igazából inkább magamak szántam a megállapítást, de ennyi baj legyen.
Azt viszont eszemben sincs csendben és kérdések nélkül nézni, amit művel. A lángok. A kezén. A karján. Igenis lenyűgöz, még úgy is, hogy biztos vagyok benne, valamiféle trükk. Annak kell lennie. Az enyém is talán csak egy trükk volt a falevéllel. Véletlen. Más nem lehet.
Már éppen kicsúszna a számon az igazság. Szeretném kimondani - ahogy apának is el akarta egy részem -, hogy én egy falevelet gyújtottam meg. Azért vagyok itt, mert azt elégettem és anya félni kezdett.
De helyette ökölbe szorítom a kezem és hallgatok. Ráadásul újabb kérdésekkel sem bombázom hiába szeretnék többet megtudni. Pedig általában járni szokott a szám, akkor is, ha másoknak az agyára megyek vele. Akkor is, ha anya mindent megtett, hogy kinevelje belőlem.
Bruce viszont egészen más téma, róla gond nélkül beszélek.
- Minden nap beszélünk. De az nem olyan. Neked nem hiányzik ennyire senki? Beszéltek, de az nem olyan, mintha együtt játszanátok... és talán hagynád, hogy megpusziljon - nos, a mondat utolsó kis része nem egészen szándékosan csúszik ki, de ha már itt van, csak felpillantok rá és várok.
Fél perccel később viszont az asztalon máris kényelmesebben érzem magam. Lóbálom a lábam és félig azt figyelem, ahogy felhangzik a kis dobogó hang. Szinte már zene. Ritmus.
- Szívességet tettél neki? - persze, hogy kíváncsi vagyok. Igazából mindkettejüket alig ismerem, de úgy tűnik legalább Amren beszél velem és válaszol, ha kérdezem. Ez azért tetszik.
- Nekem is csinálsz tetoválást? Apa megengedné - tartom magam a tényhez, hogy apánál nekem mindent szabad. Akkor is, ha olyan apróságokat talán nem, minthogy itt lenni vagy a szobájában kutatni. De ez tényleg igazán ici-pici dolog.
- Szeretek a barátaimmal játszani. Beszélni. Szerepelni - kezdem számolni is az ujjamon, mintha feladat lenni mondjuk öt dolgot felsorolni. - Szeretem azt mondani, hogy "Buta liba", amiért mindig lecsesznek otthon. Meg az iskolában. Azt hiszem, akkor én is szeretek bajt keverni - elhallgatok egy pillanatra végok valamiféle grimaszt, de aztán folytatom is, mintha semmi nem történt volna.
- Szeretek betörni apa szobájába. Képeket keresek róla. Hogy megismerjem. A tanár néni azt mondja a képek sokat elárulnak. A szemek és a mosolyok. Volt az iskolában egy feladat, ami erről szólt. De most már más tanáraim lesznek. Ma találkozok a zongoratanárommal! Nem hiszem, hogy szeretni fogom. Se őt, se a zongorát. Apa azt mondta, hogy a tanár majd beengedi magát - vonok vállat. Fogalmam sincs, arról volt-e szó, mikor érkezik. Lehet, hogy volt. De nem figyeltem.

Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Amren Monroe
Dolgozószoba 55fX
Keresem :
❖ my little brother
Tartózkodási hely :
❖ Emerald city
Hobbi & foglalkozás :
❖ a tattoo artist & spier



A poszt írója Amren Monroe
Elküldésének ideje Hétf. Május 20, 2019 5:23 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Charlie, miért akarnék bármi megnyugtatót mondani? Nem úgy tűnsz, mint aki ideges lenne, vagy félne. – kezdek bele nyugodtan, majd pár pillanat erejéig habozok, hogy miként is kéne kimondanom azt, amit gondolok és tudok annak köszönhetően, amilyennek megismertem az apját. – A férfiak alapból is sokszor nem mondanak ki dolgokat, amiket ki kéne, de az emberek többségére is igaz. Nem csak szavakkal, hanem arcunk rezdüléseivel, a pillantásunkkal és a tetteinkkel is ki tudunk fejezni dolgokat. Idővel pedig biztos vagyok abban, hogy te is jobban fogsz olvasni az embereknek. – újra elmosolyodtam. Nem hazudtam, Thad is tagadhatná, de nehezen tudnám elhinni, hogy nem a lánya védelmében is van az a biztonságtechnika a ház körül, amin én egészen könnyedén átjutottam, de egy kevésbé tapasztalt esélyesen elbukta volna. Meg úgy érzem, ha nem lenne fontos számára, akkor nem lenne itt vele, de persze tévedhetek is. Olykor megesik, de most mertem a megérzéseimre hagyatkozni, maximum majd megcáfol, ha kérdőre vonom, amikor találkozom az említett férfival.
Mosolyogva figyelem őt, arcának mimikáját, miközben a szavai szinte továbbra is tagadásba rántják őt. – Tényleg így gondolod? A szíved is ezt súgja? – nézek rá kicsit kihívóan, mert tényleg érdekel, hogy vajon a szíve mit súg, vagy egyáltalán képes lesz-e meghallania azt, hogy mit mond. Sok mindenre mondják az emberek azt, hogy lehetetlen, pedig ha tudnák milyen a világ, akkor lehet meggondolnák kétszer is, hogy akarnak-e olyan könyveket olvasni vagy nem.
Sejtelmes mosoly ül ki az arcomra, majd a lángokra pillantok, amik szép lassan eltűnnek, mintha soha nem is léteztek volna. – Nem. – ejtem ki határozottan ezt az egy szót, mire a hátamon lévő hegek mintha újra izzani kezdenének, de azt nem magamnak köszönhettem, viszont jelentősége volt és annak köszönhetően kerültem ennyire közel ehhez az elemhez. – Már nem, eleinte én is hibáztam és sok gyakorlás kellett ahhoz, hogy megtanuljam a dolgokat, de csöppet se bánom. A tűz lehet védelmező és pusztító is. – fogalmam sincs, hogy mennyit fog elmondani az apjának, hogy miről csevegtünk, de szívesen beszélek vele erről. Még Thad esetleges haragja se tud visszatartani. A tűz meg tényleg csalóka tud lenni, nagyon veszélyes, de akár szelíd is, ha meghallod a dallamát és megérint téged.
- Egy kislánynak és egy nőnek pontosan annyit illik beszélnie, mint a férfiaknak… - morgom kicsit bosszúsan, hiszen sokan még mindig a nőnek dísztárgynak tekintik és eltiporják az önbizalmukat. Gyűlölöm ezt.
- Hmm, és telefonon nem tudtok beszélni, vagy skypeon? – néztem rá kérdőn, mert nekem is hiányzott az öcsém. Nagyon is hiányzott, de egyelőre számunkra is csak ez maradt. Jobbnak láttam, ha ő nem jön ebbe a városba. Legalább eggyel kevesebb emberért kell aggódnom.
- Ez rajtad áll, hogy szeretnél-e barátkozni. – rántom meg könnyedén a vállaimat, de arcomra van írva, hogy nekem nincs ellene kifogásom. Követem őt a pillantásommal, majd végül követem őt, hogy a széket arrébb húzva vele szemben én meg arra üljek le.
- Titkokat? Téged se faggattalak róla. – kuncogok jókedvűen, hiszen megpróbálhattam volna belőle is kiszedni dolgokat. – Szerettem volna beköszönni neki és beszélni vele, illetve szívességet tettem neki. – nincs mit titkolnom. Thad tudni fogja, hogy itt jártam és a lánya is tudja, hogy ismerem az apját, így miért ne mondhatnék egy-két dolgot? – Én rajzolni szeretek és tetoválásokat készítek jelenleg. Meg olykor bajtkeverni, vagyis megmutatni, hogy a lányok is meg tudják magukat védeni. Te mit szeretsz csinálni? – kanyarodom vissza a kérdéshez, miközben beavatom az én hobbimba, de azt nem árulom el, hogy a tetoválásaim nem olyanok, mint a legtöbb helyen, hanem könnyedén játszom együtt olykor a karmával, ami annyira nem megengedett egy boszorkánynak, de mindig is szerettem a határokat feszegetni.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Charlotte Sol



A poszt írója Charlotte Sol
Elküldésének ideje Hétf. Május 20, 2019 11:04 am
Ugrás egy másik oldalra


Nem hiszem magam sérthetetlennek. De attól még tényleg meg tudom magam védeni. Tudok verekedni és tudok... tudom nagyon erősen azt kívánni, hogy másnak fájjon. Néha akkor is, ha nem gondolom egészen komolyan. Nem mintha most bármi ilyesmiről lenne szó. Értem én, hogy ő nem akar bántani. De ez akkor sem egyenlő a teljes bizalommal.
Attól, hogy telik az idő és megtudom a nevét, még mindig idegen.
- Nem hívhatsz Charlottenak - jelentem ki végül kissé morgósan a kérdéséer. Csak simán Charlie vagyok. Az egy dolog, hogy apával szemben kezdek felhagyni azzal, hogy ezt ismételgessem neki. Legalábbis akkor, amikor éppen nem haragszok rá vagy ilyesmi.
- Csak Charlie - teszem hozzá, ahogy kicsit uralkodok magamon. Közölhetném vele, hogy ki hívhat Charlottnak és ki nem és mennyire utálom még akkor is, de ezúttal megtartom magamnak a kiegészítést.
Az egyetlen, ami kezd zavarni, hogy másodszor is sikerül meglepnie a szavaival.
- Ő említette, hogy fontos vagyok neki, vagy csak próbálsz valami megnyugtatót mondani? - döntöm oldalra picit a fejem, ahogy összekapom magam. Nem hiszek a szavaiban, bár azért reménykedek, hogy talán tényleg fontos vagyok - még ha nem is annyira, mint a munkája.
Persze ezzel az egésszel csak annyit érek el, hogy önagamra leszek dühös, amiért egyáltalán azt akarom, hogy fontos legyek neki. Hogy törődjön velem és ne csak azért, mert muszáj.
A boszorkány témával viszont már egészen más a helyzet. Nemhogy elmúlik a düh, de gond nélkül állítom, hogy ilyesmi nem létezik. Talán még magyaráznék tovább is, ha nem jelennének meg a lángok a kezén. A karján.
- Létezik. Van rá valami magyarázat. Valami... kísérlet... kémia... Bűvésztrükk! - szinte már kétségbeesetten próbálok elfogadható és normális magyarázattal előállni a lángokra.
De közben érzem, hogy lenyűgöz. Ráadásnak pedig ott a tény, hogy én is ezt akarom. Képes lennék rá?
- Nem fáj? Egyáltalán? - hiába tagadom ezerrel, hogy ez valóság lenne, attól még a kis kérdés kicsúszik, ahogy a lángokról végre újra felpillantok rá.
Mikor apával beszéltünk erről... mikor úgy tettünk, mintha teljesen másról lenne szó, könnyű volt. Feszült voltam, igen, de könnyű volt úgy tenni, mintha teljesen másról lenne szó. De most, itt, vele, miközben a lángok táncolnak a szemeim előtt, egészen más a helyzet.
Kíváncsi vagyok, mint mindig. Azt szabad. Csak elismerni nem, hogy létezik más. Másféle... ember...?
- Tetszik, hogy beszélhetek és nem szól rám senki, hogy legyek csendben, mert egy kislánynak nem illik állandóan jártatnia a száját - válaszolok végül nem kicsit megkönnyebbülve, hogy túljutottunk az előbbi témán. Ezek után máris könnyebben megy a beszéd.
Még akkor is, ha van egy pillanatnyi szünet, amikor megkérdezi, hogy én mit szeretnék. Iskolba menni vagy sem.
- Én csak most már vissza szeretnék menni Brucehoz és a barátaimhoz. Bruce a legjobb barátom. Most már nagyon hiányzik. Meg a többiek is - csak úgy jönnek a szavak egymás után egészen addig, amíg ki nem bököm, hogy tudom, hazudott.
Nem szabad itt lennie.
Nekem sem.
- Nem kell. Én csináltam - válaszolom a szőnyeg dologra, ahogy még egyszer lepillantok a szőnyegre. Igen, ezért kapni fogok. Ez nem olyan, mint amikor az első nap tiszta morzsa lett a kocsija. Vagy minthogy olyan filmet nézek, amit anya soha nem engedett.
- Most barátkozunk? - kérdezek vissza, ahelyett, hogy felelnék és elárulnám, mi mindent szeretek csinálni. Az már az egészhez csak ráadás, hogy megkerülöm és egy nagyobb ugrással felülök apa asztalára. Máris sokkal jobb innen lógatni a lábaimat.
No meg valljuk be, ki akarom használni, hogy be tudtam ide jönni. Még utoljára valószínűleg.
- Eddig csak én válaszoltam mindenre. Most te jössz. Mit kerestél apánál? Valami papírt? Titkokat? - húzom mosolyra a szám. Valahol tetszik a nagy összeesküvés, ami a fejemben kezd kirajzolódni.
Vajon nem is barátok és mindennel, amit teszek vagy nem teszek, elárulom apát?

Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Amren Monroe
Dolgozószoba 55fX
Keresem :
❖ my little brother
Tartózkodási hely :
❖ Emerald city
Hobbi & foglalkozás :
❖ a tattoo artist & spier



A poszt írója Amren Monroe
Elküldésének ideje Hétf. Május 20, 2019 9:39 am
Ugrás egy másik oldalra
Felvonom a szemöldököm, de továbbra is mosolygok. – Ez buktatott meg sok hadvezért is, mert azt hitték sérthetetlenek és meg tudják magukat védeni. – felelem komolyan, mintha az, hogy megemelte a hangját fel se tűnt volna. Unottan pillantottam a vöröslő körmeimre, majd újra rá. – Tudod, soha nem szégyen megtanulni megvédeni magunkat, még több fogást és tudást elsajátítani, de ne ess abba a hibába, mint sokan, hogy azt hiszik meg tudják védeni magukat és emiatt elbízzák magukat. – nem volt kioktató a hangom, inkább a tapasztalat csendült ki a hangomból. Én is sokáig hittem azt és hiszek is abban, hogy meg tudom védeni magam, de azt is tudom, hogy még mindig akadnak olyanok, akik könnyedén tudnának ártani nekik; harc nélkül viszont soha nem adnám meg magam. Könnyedén megcáfolhatnám őt az állításában, de egyelőre nem állt szándékomban bemutatót tartani a részére, majd talán később.
Mosolyom még szélesebb lesz a kézfogástól, a szorítást viszont én is viszonozom, még ha nem is teljes erőből. Nem áll szándékomban semmilyen módon se kárt tenni benne. Állom a pillantását is és egy kisebb elismerést is kiolvashat belőle, hiszen a legtöbb gyerek vagy el se fogadta volna a felé nyújtott kezet, vagy a lehető leghamarabb elhúzta volna, de ő nem.
Meglepettsége beszédes számomra, és ezek alapján úgy néz ki a tippen jó volt és meg se próbált igazán megcáfolni. Sőt, mielőtt reagálhattam volna rá újra beszélni kezd és már egy szemernyi kétségem se marad. Az már más kérdés, hogy nem díjazom azt, hogy ennyire könnyedén el lehet jutni a lányához, jobban is védhetné annak fényében, hogy mi zajlik a városban. – Köszönöm, és a tiéd is igazán szép. Van kedvenc beceneved ahogy szereted, ha hívnak az emberek? – néztem rá érdeklődve, miközben fürkésztem a gondolatoktól kiülő grimaszait az arcán. Még egy „kislánytól” kaptam ezt a nevet, de ezt még az öcsém se tudja, hogy miért ez lett a nevem, miután a múltammal leszámoltam.
Kuncogni kezdek, amikor meghallom, hogy mennyire is jól ismeri azt, amit minden gyereknek megtartanak. Most annyi különbség volt, hogy nem a szabadban voltunk, hanem az édesapjának az irodájában. Még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy a megérzéseim nem tévedtek és tényleg az ő lánya. – Látom, remekül megtanultad a dolgokat, de ha el akartalak volna vinni magammal, akkor esélyesen már megtettem volna, nem gondolod? De ehelyett még mindig itt vagyunk és beszélgetünk. – rántom meg a vállaimat, majd egy aprót sóhajtok. – Másrészt édesapádat régről ismerem és soha nem venném el tőle azt, ami fontos számára és te határozottan az vagy. – nem, nem mondta, de ha magához vette, akkor biztosan jó oka lehet rá. S attól még, hogy az én apám szörnyeteg volt nehezen tudnám elképzelni Thaddeusról, hogy nem szereti a lányát.
- És itt is van a tagadás, ami annyira emberekhez nőtt, hogy néha úgy érzem nélküle már nem is lennének képesek élni. – kicsit bosszúsan csendül a hangom, de aztán újra mosoly jelenik meg az arcomon, majd a kezemre pillantok, ahol szép lassan a lángok életre kelnek. Nem égetnek meg, helyette inkább indaként fonódnak a kézfejem és az alkarom köré, mintha csak szellő simogatná őket. – Akkor gondolom, ez se létezik. – mondom ki úgy, mintha csak az időjárásra mondanám azt, hogy felhők már pedig nincsenek. – Tudod, tagadhatod és hagyhatod, hogy idővel felemésszen az, ami vagy. Vagy helyette hagyhatod azt, hogy szép lassan szembe néz a dolgokkal és megtanuld irányítani. Akadnak olyan boszorkányok, akikhez egy-egy elem közelebb áll, szinte már suttog a boszorkánynak, de ez ritkaságba megy. – hozzám a tűz állt a legközelebb, de ezt meg se próbáltam szavakba önteni. A látvány magáért beszélt. Figyeltem a kezem körül kacskaringózó tűzet, majd amilyen váratlanul megjelent, olyan hirtelen el is tűnt. Se a bőröm, se a ruházatom nem sérült. Emlékszem, amikor még a kezdetekkor a hajam bánta a dolgot, igaz, akkor sokkal nagyobb tükröt kellett megtanulnom. Az egész testemet megvédeni a tűzzel szemben, minden ment, csak a hajamról feledkeztem meg. Mindenki a hibáiból tanul.
Nevetésem tölti be a szobát és még a fejemet is megrázom.
- Ügyes próbálkozás, de tudom, hogy nem feleltél. – orrára koppintanék játékosan, de inkább nem teszem. – Nos, akkor inkább szeretnéd mások szerint leélni az életed és nézzünk farkasszemet, vagy inkább élvezed, hogy most fecseghetsz annyit, amennyit csak szeretnél? – rajta áll, de felőlem játszhatunk is. Egész jó vagyok benne, de ő? Vagy kiderül, vagy nem.
- Sajnálom, és te szeretnél iskolába menni, vagy inkább más terveid lennének? – faggatózom tovább, mert kíváncsi vagyok, hogy ő mit gondol. Meg alapból se lenne mindegy, hogy milyen iskolába megy, meg minek iskola? Szívesen tanítanám én is. Sőt, talán még a tervünkhöz is jól jönne… Na, nem mintha a lányát akarnám felhasználni, de valószínűleg akadna olyan, aki lehetőséget látna abban is, hogy szabad bejárásom lenne ebbe a házba, így cserébe még több információt tudnék azokból kihúzni, akiknek a körébe be kell kerülnöm. A kislányt soha nem használnám fel és nem is sodornám veszélybe. A piszkavasat elveszem, majd az asztalnak döntöm.
- Nem is kérném, hogy hazudj értem. Elég nagylány vagyok, hogy megvédhessem magam és részben igazad van, részben nincs. Lehet dühös lesz, de a düh könnyedén el tud tűnni. – nehéz lenne megmagyarázni, de egyelőre nem akarom beavatni abba, hogy milyen is a „kapcsolatunk” az apjával és azt se, hogy miként tudom kimagyarázni magam ebből a helyzetből.
- Van kedvenc dolgot, amit szeretsz csinálni? – terelem el inkább a témát, majd a szőnyegre pillantok. – Ha gondolod átvállalhatom a büntetést azért. – teszem még hozzá egy kisebb vállrándítás kíséretében. Még a végén cinkostársak lehetnék, ha belemegy, de talán ez egy kisebb próba is volt a részemről, hogy mennyire is szereti vállalni a felelősséget a tettei után.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Charlotte Sol



A poszt írója Charlotte Sol
Elküldésének ideje Hétf. Május 20, 2019 8:34 am
Ugrás egy másik oldalra


Nem, nem lehet itt dolga. Apa dolgozószobája tiltott terület. Igaz, valószínűleg a hálószobája is, mégis minden egyes alkalommal beteszem oda is a lábam. Nem tudom, miért vonz annyira. Fogjuk rá arra, amit annyiszor hallottam az iskolában is; a tiltott gyümölcs a legédesebb.
Valahol a hazugság is tiltott. Megszámolni sem tudom, hányszor mondta anya, nem szabad hazudni. KIvéve, ha ő mondja? Szokott olyasmit mondani a nagyiéknak, ami nem igaz.
Nem számít. Rezzenéstelen arccal csúszik ki a számon a hazugság, miszerint apa bármikor visszaérhet. Bármikor... nagyon hamar. És igazából az sem rendít meg, amikor szembesít vele, hogy ez nem igaz. Csak vállat vonok. Talán hazudok. Talán nem. Talán valamit jobban tudok, mint ő.
- Meg tudom védeni magam! Nincs szükségem arra, hogy más vigyázzon rám! - egy árnyalattal még a hangom is megemelem. Igenis sértve érzem magam már a feltételezéstől is.
Az egyetlen gond a nagy magabiztosságommal, hogy valószínűleg ő is meg tudja védeni magát. Vagyis el tudja érni, amit akar, és bármennyire szeretném azt hinni, nincs szükségem senkire, attól ő még felnőtt. És játszik a tűzzel? Mint én?
Pusztán magamnak, de már a gondolatra is megrázom a fejem. Fogjuk rá erre a mozdulatra, hogy összekavarodott minden a fejemben és bizonyítva, hogy nem félek tőle, bemutatkozok, majd még a kezét is elfogadom és egy kicsit megszorítom. Sőt, el sem engedem egy hosszúra nyúlt pillanatig.
Apa büszke lehet rám. Fogadok ő is így csinálja. Megszorítja a másik kezét, hogy érezze, nem fél tőle és a másik... kevesebb, mint ő.
- Egy szóval sem mondtam, hogy az apám lenne - jegyzem meg, de tisztában vagyok vele, hogy kiérződik a hangomból egy kis meglepettség.
Szóval tényleg igazat beszél? Okkal van itt? Apa nem hangoztatja, hogy a lánya vagyok. Az ajándékokat leszámítva, mindig is úgy tett, mintha sok köze nem lenne hozzám. Ami azt jelenti, hogyha ő... Amren... tudja az igazat, akkor...
Akaratlanul is valamiféle gondolkodó grimasz ül ki az arcomra, egyik oldalról a másikra húzom a szám, végül kibököm, ami az eszembe jut.
- Olyan fura és szép neved van, mint apának. Thaddeus és Amren. Amren és Thaddeus - próbálgatom és tényleg szépen hangzik. De mindez még nem jelenti, hogy bíznék benne és mindennek hangot is adok.
- Minden felnőtt úgy akarja elérni, hogy bízzunk bennük, hogy lenyűgöznek minket. Egy kiskutyával és trükkökkel csalják be a fehér furgonjukba. Vagy mondjuk bohócnak öltöznek a játszótéren és tesznek velük valamit - egy pillanatra elbizonytalanodok. Érzem én is, hogy valami jót is fel kellene hoznom. Hiszen nem azt akarom mondani, hogy ő is ilyen lenne. De nem jut eszembe semmi más a listára.
- Butaságokat beszélsz. Boszorkányok csak a mesékben léteznek - vágom rá azonnal és ösztönből. Nagyon sok dolgot, amit anya próbált belém nevelni gond nélkül magam mögött hagytam egy pillanat alatt - amivel persze azt is elértem, hogy haragudott rám -, de ezt nem. Boszorkányok nincsenek.
Nem mintha ettől függetlenül tudnék más szót arra, amit én is műveltem azzal a falevéllel. Vagy amit ő művelt most a tűzzel.
- Túl sokat beszélsz - jegyzem meg végül csak azért, hogy kibújjak a válaszadás alól. - Ahogy én is. Nekem is azt szokták mondani, hogy soha nem tudom befogni a szám - halványan ugyan, de elmosolyodok, miközben most először véve le róla a tekintetem kezdek újra a piszkavassal foglalkozni. Megemelem, leengedem, kicsit meglendítem.
Igen, beszélgetünk. De attól még kezdek unatkozni.
- Apa azt mondta, majd iskolába küld. Hamarosan. Mert ő nem tudna sok mindenre tanítani. És amúgy sincs soha ideje - beszélek és beszélek egy újabb kis grimasszal. Végül gondolok egyet és felé nyújtom a piszkavasat. Vegye csak el, nekem már nem kell. Amúgy is túl nehéz.
- Te is hazudtál - váltok hirtelen és még csak nem is zavartatom magam, amiért ilyesmivel gyanúsítom. Egyáltalán gyanúsítás, ha biztos vagyok az igazamban? - Nem léphet be senki apa dolgozószobájába. Így is kapni fogok a fejemre a szőnyeg miatt. ...és te is fogsz, amikor visszaér. Nem fogok arról hazudni neki, hogy itt voltál - közlöm vele, miközben a puha szőnyeget piszkálom a lábammal. Igen, próbálom eltüntetni a lyukféleséget, amit a piszkavas vége okozott.

Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Amren Monroe
Dolgozószoba 55fX
Keresem :
❖ my little brother
Tartózkodási hely :
❖ Emerald city
Hobbi & foglalkozás :
❖ a tattoo artist & spier



A poszt írója Amren Monroe
Elküldésének ideje Csüt. Május 16, 2019 5:28 pm
Ugrás egy másik oldalra
Mosolyogva figyeltem a leányzót és nagyon is tetszett, hogy nem olyan teremtés, aki megijedne egy idegentől. De azt még mindig nem teljesen értettem, hogy mit is keres itt, miért él azzal a személlyel, akié ez az iroda, hiszen ez egy veszélyes város volt. Még annak ellenére is így gondoltam, hogy a sejtésem a percek múlásával egyre inkább kezdett bizonyságot nyerni, hogy mi közük lehet egymáshoz.
- Nem is állítottam soha azt, hogy az enyém lenne, de attól még lehet itt dolgom. Csak úgy néz ki csúszik minden, ami mára tervezve volt. – továbbra se álltam fel abból a székből ahol valószínűleg az apja szokott ülni. A jókedvem pedig továbbra is arcomra volt írva, mert lehet mások már régen rászóltak volna, hogy viselkedjen, de nekem eszembe se volt. Sőt, inkább nagyon is kedvemre volt, hogy felvágták a nyelvét. Amikor pedig felém bök a piszkavassal, akkor egy-két másodpercre veszélyes és ravasz mosoly jelenik meg arcomon, hiszen akaratlanul is eszembe jut, hogy mennyire könnyedén felforrósodhatna a kezében lévő vas és mennyiszer hitték már azt mások, hogy ilyenekkel távol tarthatnak maguktól, de neki nem akartam ártani. Inkább csak hátradőltem a helyemen és arcomból kisimítottam egy-két kósza tincset, miközben továbbra is őt fürkésztem kicsit kihívóan, hogy vajon mit fog tenni legközelebb. Van-e mersze még közelebb jönni, vagy mennyire is vágták fel a nyelvét.
- Ez hazugság, te is és én is tudjuk, hogy nem fog hamarosan visszajönni. – feleltem könnyedén, mintha csak azt állapítottam volna meg, hogy süt a nap, vagy éppen esik az eső. – Félsz netalán, hogy ártani akarok neked, ha meg akartam volna tenni, akkor már megtehettem volna, nem gondolod? – kicsit oldalra döntöttem a fejemet és hamiskás mosollyal néztem őt az asztal mögül. Napsugarak táncoltak a szobában lévő tárgyakon, mintha csak arannyal akarná a nap beborítani őket, de jobban érdekelt Thad lánya és az, hogy miért is van ebben vulkánra emlékeztető városra. Na jó, lehet túlzás ezt mondani erre a helyre is, de akkor is úgy gondoltam, hogy elegendő egyetlen dolognak történni és nem lesz annyira békés hely ez, mint most tűnik.
- Örülök a találkozásnak. Amren vagyok, az édesapád régi ismerőse. – tornászok könnyedségével állok fel, majd közelebb lépve hozzá kezet nyújtok neki, amit viszont utána mond azon elnevetem magam és megrázom a fejemet. Igazán édes, de legalább azt is elárulta, hogy nem tudatlan, hiszen meg se lepődött azon, hogy magától kialudt a tűz.  
- A tűzre gondolsz? Nem neked szántam, egyszerűen csak szeretem hallgatni a tűzropogását, meg olykor kicsit kiengedni az erőmet.- felelem hétköznapian, mintha annyira szokványos téma lenne, mindeközben nekidőltem az asztalnak és a karomat keresztbe fontam magam előtt. – Miért gondolod azt, hogy le akarnálak nyűgözni? – néztem rá kérdőn és kíváncsian, végül megköszörültem a torkomat. – Viszont máskor legalább játszd meg, hogy meglepődsz, mert így könnyedén leleplezed magad, hogy tudsz erről a világról, és ha valaki nem ennyire kedves teremtés, akkor lehet kevésbé kedves dolgokat tenne veled, vagy csak magával vinne, hogy rájöjjön mennyire is vagy jó boszorkány. – hangomban pedig már nem csak barátságosan csendült, hanem sokkal inkább féltés is kicsendült belőle. Nem az én lányom volt, nem is ismertem igazán, de attól még az egyik „barátomnak” a lánya volt és emiatt se hagynám, hogy baja essen. Meg soha nem szerettem azt, ha valaki gyerekeket bánt. – Szóval, ha már leleplezted magad, akkor mennyire is vagy jártas és van tanítód? – szegeztem neki újabb kérdéseket, ha már annyira belevalónak mutatkozott eddig, akkor miért beszélgessünk babákról? Vannak lényegesebb kérdések is.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Charlotte Sol



A poszt írója Charlotte Sol
Elküldésének ideje Hétf. Május 13, 2019 2:22 pm
Ugrás egy másik oldalra


Pontosan tudom, mit kellene mondanom. Leeresztenem a fegyvert, bocsánatot kérnem a viselkedésem miatt és remélni, hogy nem jut apa fülébe ez az egész. Főleg az nem, hogy bent jártam a dolgozószobájában.
Ha egy kicsit is ismersz, tudod, hogy az nem én lennék. Csak egy szerep, amit anya nagyon is jól az eszembe vésetett. Úgy kell viselkednie egy hercegnőnek. Egy jól nevelt kislánynak. Apánál viszont lényegében mindent szabad, úgyhogy meg sem fordul a fejemben, hogy bármiféle bűnbánó arcot kellene vágnom. Sőt!
- Itt lakhatsz, de attól ez még nem a te dolgozószobád! - szó sincs arról, hogy kiabálnék, de a határozottság bizony ott csendül a hangomban. Kis híján még a fegyverrel... piszkavassal felé is bökök, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
De még így is túl messze vagyok. Az a pár lépés távolság elegendő ahhoz, hogy ténylegesen ne okozzak bajt. Legalábbis addig, amíg nem akarok. Kár, hogy ahogy telnek a másodpercek, egyre nehezebbnek érzem a vasdarabot a kezemben, de akkor sem tágítok. Fogjuk rá erre, a fáradtságra, hogy összerezzenek, amikor kialszik a tűz a kandallóban. Egy pillanatra akaratlanul is odatéved a tekintetem, talán még a homlokom is ráncolom, de aztán már újra övé a figyelmem.
- Kérdezd meg tőle, amint visszaér. Hamarosan itthon lesz - oltári hazugság, mégis szemrebbenés nélkül mondom ki. Fogalmam sincs, mikor ér vissza apa, de valahol remélem, hogy hamarosan. Bárki is ő, bármennyire is kedves akar lenni, nem ismerem.
Idegenekben pedig nem bízunk. Még apában sem teljesen.
Van benne bármi meglepő, hogy egyelőre tovább játszani sincs kedvem? Leengedem magam ellé a fegyvert - pontosabban a valószínűleg méregdrága szőnyegbe félig beleakasztom... mélyesztem a hegyes végét -, hogy kicsit könnyebb legyen tartani, de mégis kéznél legyen. Fél pillanat gondolkodás után pedig a sapkát is leveszem a fejemről.
- Charlie vagyok - mutatkozok be félig egy kis gondolkodás után, majd magam után húzva a fegyvert közelebb lépek. Nem félek tőle! Na nem azért, mert mosolyog. Azt túl könnyű megjátszani.
- ...és rosszul gondolod, ha azt hiszed, csak egy kisgyerek vagyok, akit lenyűgözhetsz pár trükkel meg játékkal! - nem bízok benne és kész. Lehet, hogy nem akar rosszat. Lehet, hogy tényleg jó okkal jött és még itt is szabad lennie, de akkor sem.

Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Amren Monroe
Dolgozószoba 55fX
Keresem :
❖ my little brother
Tartózkodási hely :
❖ Emerald city
Hobbi & foglalkozás :
❖ a tattoo artist & spier



A poszt írója Amren Monroe
Elküldésének ideje Pént. Május 10, 2019 8:20 am
Ugrás egy másik oldalra
Körülbelül úgy 30 másodpercig habozhattam azon, hogy betörjek, vagy ne. Kellett egy kis kihívás és részben érdekelt, hogy mennyire mérhettem jól a fel a terepet. Tudtam, hogy még mindig nem ért haza, hiszen attól még én dolgoztam hallottam egy-két suttogást. Miután megkerestem a legmegfelelőbb helyet már nem tarthatott vissza semmi se. Macskák ügyességével mozogtam az ismerős, de még is ismeretlen terepen. A vérem újra pezsgett, még ha nem is annyira, mint a régi időkben, amik egyszerre voltak remek napok és borzalmasok. A házba bejutni még könnyebb volt, mint elsőre hittem, de esélyesen csak a rutinomnak volt köszönhető, ha meg netalán a természetfelettiek közül látott valaki az se zavart, hiszen nem a főbejáraton jöttem, mint egy vendég. Sokkal inkább számítottam betörőnek és ez még jól is elsülhet, még kevésbé gyanakodhatnak arra, hogy mi ketten jóban vagyunk és ismerjük egymást.
Házba belépve füleltem, majd miután meggyőzöttem, hogy a közelben nincs senki se máris elindultam, hogy kicsit jobban szemügyre vegyem a dolgokat. Halk, nesztelen léptekkel közlekedtem a házban, miközben a ház halljából eljutottam a nappaliig, majd belestem az étkezőbe is. Közben ügyeltem arra, hogy a jelenlévőket mind elkerüljem hiába találkoztam volna az egyikükkel szívesen. Nem csak azért, hogy kiderítsem a sejtésem helyes-e, hanem amiatt is, mert érdekelt, hogy vajon milyen lehet ő.
Úgy sétáltam be az irodába, mintha kulcsom lett volna hozzá, pedig nem, de attól még kíváncsi voltam, hogy hol töltheti az unalmas napjait. Halovány mosoly jelent meg az arcomon, ahogyan végigsimítottam az íróasztalon, majd körbekémleltem a szobában hátha megpillantok valami érdekeset. Ha volt bármi is az asztalon, akkor úgy néztem bele, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, de még a fiókat is megpróbáltam kihúzni, viszont egyelőre nem volt kedvem feltörni azokat is, ha zárva voltak. Helyette inkább a szobának szenteltem a figyelmemet, miközben továbbra is füleltem. Közben a gondolataim kicsit messzebb jártak, hiszen soha nem értettem, hogy az emberek miért szeretnek ilyen hatalmas vagy még hatalmasabb házakban élni. Legtöbb esetben sivárnak és üresnek hatnak ezek a helyek, pláne amikor egy személynek szolgál védelmül. Éltem már hasonló házban, de amennyire érdekesnek tűnt, pontosan annyira untam rá úgy 3 nap alatt és lett elegem eljátszani valami előkelőséget, mint ahogyan a kislányok megunják azt, hogy hercegnők akarjanak lenni, vagyis jobbik esetben.
A kintről jövő kisebb „fennforgás” volt az, amire újra igazán felfigyeltem, majd lerogytam a székre és a lábamat könnyedén fontam keresztbe az asztalon. Tudom, úrhölgyek nem ülnek így, de pont nem érdekelt. Tettem már ennél különbet is, amit úrhölgyek soha nem tennének. Mosolyom kiszélesedett, amikor hatalmas lendülettel berobogott az irodába. Tényleg lovagnak öltözött és nem hercegnőnek? Ez tetszik.
Pontosan, a nőknek nincs szükségük nagy és izmos férfiakra, mert ha akarnák, akkor meg tudnák magukat is védeni. Egyébként is legtöbb esetben, ha feltűnnek az említett férfiak, akkor a bajt is magukkal hozzák. A modorára azt mondanám, hogy az apja lánya, de szerencsére külsőre az anyjára üthetett, amennyiben jók a megérzéseim.
- És ezt honnan is tudod? – néztem rá komolyan. – Arra nem gondolsz, hogy Thaddeus még nem mutatott be minket egymásnak, hiszen egészen hatalmas a ház, ha te itt laksz, akkor más is lakhat itt, nem? Talán csak fél, hogy a karmaim között még pimaszabbá válnál. – hangom higgadtan csendült, dallamos volt és egy kislány nehezen hihetné azt, hogy hazudok. Túlzottan is könnyedén jöttek a szavak, mintha csak az igazság kelt volna életre ajkaimról. Alig hogy megszólaltam a korábban heccből a kandallóban lobogó tűz már ki is aludt. Szerettem olykor az erőmet kicsit kiengedni és ez most se volt másképpen. Nem mozdultam meg. – De ha már itt tartunk vajon neked szabad itt lenned? – billentettem oldalra a fejemet, mire göndör, vöröslő fürtjeim táncra keltek az arcom körül. Smaragd szempár pedig továbbra is őt fürkészte.
- Kivel harcoltál? Kit tisztelhetek a személyedben, mert ahogy látom egy lovag tévedt az utamba és a lovagok udvariasak, ha nem tévesek az információim. Vagy inkább gazfickó lennél? – mosolyom újra megjelent és kíváncsian fürkésztem őt, mintha csak arra várnék, hogy megpróbál-e lecsapni rám, vagy mit is fog tenni. Ha megpróbált, akkor könnyedén és kecsesen tértem ki előle, ha nem, akkor továbbra is Thaddeus székében maradtam, de legalább a lábamat levettem végre az asztalról. Direkt nem árultam el még a nevemet, kivártam.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Charlotte Sol



A poszt írója Charlotte Sol
Elküldésének ideje Kedd Május 07, 2019 11:25 am
Ugrás egy másik oldalra


Mondanám, hogy kezdem megszokni a helyzetet. Mondanám, hogy már otthon érzem magam itt. De egyik sem lenne teljesen igaz. Viszont ilyenkor, mint a mai nap is, próbálom kalandként felfogni. Nem olyan nehéz, mint bárki gondolná. Egy hatalmas kastély ez a hely, végtelen szobával és titokkal, amiket mind fel kell fednem.
Sokkal szívesebben törődök ezzel, mintsem azon járjon az agyam, hogy vajon apa mikor ér vissza és meddig leszek még egyedül. Vagy mondjuk azon, hogyha régebbi lenne a hely, kísértetek is lakhatnák.
Kaland, és ez a lényeg. Úgy is kaland, hogy még csak Brucet sem tudom felhívni. Mindenki iskolában van, én pedig itt és azt tehetek, amit csak akarok.
Persze tudom, hogy nem mindig lesz ez így. Tanulnom kell majd, de egyelőre a kaland az egyetlen, ami éltet. Most éppen egy lovagos történet jár a fejemben.
Nem, ki ne mondd! Ebben biztosan nincs hercegnő és azt a hercegnőt biztosan nem zárták be egy hatalmas kastélyba, ahol egyedül bolyong és vár arra, hogy megmentsék!
Csak egy páncélba bújt lovag van egy legendás karddal és épp útnak indul, hogy felfedezze a gonosz varázsló titkos búvóhelyét. Oké, ez a valóságban úgy néz ki, hogy felvettem és a szemembe húztam a baseball sapkám, majd az egyik körnél felkaptam a kandalló mellől a piszkavasat.
Tökéletes. Tudom, mert megálltam a fürdőszobában a nagy tükörnél és megnéztem benne magam. Aztán már rohantam is tovább, most pedig teljesen csendben haladok a folyosón. Hiszen titokban vagyok itt és bármikor elkaphatnak!
- Csendben kell lennem, különben elkap az a szemét! - éppen csak suttogom. Hiszen ez a lényeg, hogy ne bukjak le. Képzeletbeli szörnyeket kardozok le, akiket a varázsló idézett meg, hogy őrizzék a helyet.
Egészen addig kifogástalanul teljesítek, amíg meg nem látom résnyire nyitva azt a bizonyos ajtót. Dolgozószoba. Már napokkal ezelőtt belestem oda, tudom, mi van bent.
...és azt is, hogy ki az egyetlen, aki odabent lehet.
Apa. Máris visszaért.
- Talán csak itt felejtett valamit - mondom magamnak a lehető legcsendesebben, szinte csak formával a szavakat, de hangot nem adva ki.
Fél perc és az ajtó mellett simulok a falhoz. Majd a következő pillanatban előrenyújtott piszkavassal rontok be.
- En Garde! - kiáltom el magam és már készülnék, hogy visszafogjam a nevetést apa arcát meglátva. Nem lehet, hogy ezt ne találja viccesnek!
Csakhogy... nem apa az. Nagyon nem.
- Te nem itt laksz. Kifelé! - egy pillanatig sem szégyellem a szavaim vagy a stílusom. Bárki is ő, betört apa irodájába. Semmi keresnivalója itt.
Igaz, nekem sincs, de az már más kérdés.

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Dolgozószoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Dolgozószoba
» dolgozószoba
» Dolgozószoba
» Dolgozószoba
» Dolgozószoba

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Sol rezidencia - Belváros-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •