Nem jártam helyes utat az elmúlt pár évszázadban, de lássuk be, hogy mindezt stílusosan tettem. Egy kis feltörekvő, kisebbség érzetű szürke kisegér csalással eljutott odáig, hogy végre legfőbbje legyen azoknak a lányoknak, akiknek utat mutat a képességük kibontakozásához. Lássuk be, hogy a boszorkányok épp annyira kihaltak, mint manapság a panda macik. Épp, hogy csak akad-akad néhány ilyen tehetség, azok is inkább kovenekbe vonulnak, hogy védettebbek legyenek. Nem véletlen, hogy a vérfarkasok is falkákat alkotnak. Ahol egy természetfeletti egymaga van, sosincs biztonságban. Épp ezért is felelek mindegyik lányom életéért. Ha pedig tehetem, akkor világokat mozgatok meg, hogy megmentsek egy olyan lányt, aki közülünk való. (..)
- Meghalt. - Állok meredten az oltár felé fordulva. Megérintem a halott test egyik karját és ujjaimat óvatosan megszorongatom rajt. - Túl későn értem ide. - Nyugtázom, habár nem túl büszkén. Ez a város sosem arról híres, hogy kegyelmes a boszorkányoknak. Amióta a Salem-i lányok felszabadultak, New Orleans lett az új Salem számukra. Ugyanakkor hemzseg az ócska vérszopóktól ez a hely, mondanom sem kell, hogy úgy irtom őket, akárcsak egy házban a csótányokat. Több-kevés sikerrel. Az egyik lányom hívott ide, aki éppen ezt a boszorkányt védte. Nemes gesztus, ugyanakkor igencsak kudarc.
Neszeket hallok. Mégsem fordítom a fejemet. Csak állok, tudatlanságot imitálva és fogom a nő karját. Talán a tettes, talán egy szemtanú. Lássuk csak, kiugrik e a nyuszi a bokorból?