300 évvel ezelőtt találkoztunk, amikor a sötétségnek és a fekete mágiának hódoltam. Soha nem kérdeztem, hogy miként estél áldozatául annak a „papnőnek”, akit akkoriban mesteremnek tekintettem. Tehetetlen voltál, esélyed se lett volna szabadulni hála a mágiának.  Te voltál a kedvence, de aztán megnyertelek magamnak. Nem egyszer kínoztalak meg, a sötétség mögött viszont neked feltűnt a fény. Az a fény, amire mindig azt mondják, hogy soha ne enged kialudni. Én már majdnem megtettem, de aztán a hónapok múlásával hatással voltál rám. Nem a hörgéseid hatottak meg, amik néha visszhangoztak a celládban, miközben kínoztalak, hanem mindaz amit közben mondtál. 10 év fogság után már rád unt az a nőszemély, aki engem a szárnyai alá vett miután elvesztettem minden hitemet az emberiségben és jóban. Ő kihasználta a sebezhetőségemet és könnyedén tudott a fekete mágia bűvkörébe vonni. Azon a napon meg kellett volna halnod, de ehelyett megmentettem az életedet és hosszú heteken át melletted maradtam, együtt menekültünk. A helyedben biztosan gyűlölném magamat, de egy csöppet se teszed. Történt valami a múltadban, amiért úgy érezted, hogy megérdemled a sok kínzást és szenvedést, de nekem soha nem mondtad el, hogy mi. Nem csak szavakkal, de tettekkel is bizonyítottad már, hogy nem hibáztatsz azért, hogy a poklot hoztam el számodra hajdanán.
A hónapokból évek lettek, miközben menekültünk. Mai napig nem vagyok abban biztos, hogy miként is sikerült észhez térítened. Ezzel pedig nem csak a te életedet, hanem az enyémet is megmentetted. Azóta a nyakamon maradtál, mint egy idegesítő vadbarom „őrangyal”. Védelmező vagy és olykor igazán idióta, mintha direkt versenyt csinálnál abból, hogy mennyi idő alatt hozol ki a béketűrésemből, mennyi időbe is telik, hogy netalán kidobjalak az éppen aktuális házamból. Mindig is féltettél és ritka volt az, amikor téged át tudtalak vágni az érzéseimmel, hiszen míg mások semmit se tudnak leolvasni arcomról, addig te úgy olvasol róla, mintha csak egy könyvet olvasnál. Legalábbis legtöbb esetben biztosan. Nem köt össze minket semmilyen kötelék, de attól még olykor szikrázott a levegő, amit eddig mindig időben sikerült eloltani. Szereted elhitetni másokkal, hogy én vagyok az ártatlan és fiatalabb, te meg a veszélyesebb és idősebb. Volt, hogy már ebből kovácsoltunk előnyt. Megannyi szerepben láthattál már, néha helytelenítetted azt, amibe keveredtem, máskor jót mulattál azon, hogy miként verem át az embereket, ha szükség volt rá. Voltunk már testvérek, ellenségek, szeretők, vagy éppen házasok a szerepek kedvéért, de valójában mindig csak „társak” voltunk a magunk fura módján. Az egyik ilyen játékban számoltunk le azzal a boszorkánnyal is, aki hajdanán szárnyai alá vett, téged pedig megkínzott és bezárt. Időről időre feltűnsz, mellettem ragadsz mígnem minden szó nélkül eltűnők újra és újra. Azt is mondhatnám, hogy ezt meg versenynek tekinted, hogy éppen mennyi idődbe is telik, hogy megtalálj.
Majdnem 10 éve annak már, hogy láttuk egymást. Amikor Irakból visszajöttem, akkor láttuk egymást, majd egyik éjjel eltűntem. Azóta próbálsz a közelemben férkőzni, de soha nem sikerült eljutnod egészen mostanáig. Ebből is gondolod, hogy valami ostobaságot tettem, ami hatással lehetett rám vagy az erőmre. De egy bökkenő van a dologban, hogy rád is hatással volt az utolsó tettem, nem csak rám. Most már te is öregedni fogsz, mint én. (Megbízható, felelősségteljes ember, ok nélkül senkit se bánt. Ha egy nőt bántani akarna valaki, akkor hamarabb cselekszik, mint kérdez. Néha képes túlfeszíteni a húrt, de amúgy vicces és igazán szerethető személy. Csak ő is egy hagyma, megannyi réteggel és az igazi énjét keveseknek mutatja meg. Úgy érzi, hogy olykor joga van megszabni azt, hogy mibe keveredek vagy mit teszek.)

/ Nagyon várlak! Pm-ben megtalálsz. PB és név alkuképes, de előbbiről mindenképpen egyeztessünk.