Biztos voltam abban, hogy előbb vagy utóbb mondhatni a el fog szakadni az a bizonyos cérna, de nem gondoltam volna azt, hogy ilyen hamar. Pedig nagyon meg se erőltettem magamat, egyszerűen csak megváltam a hálóingemtől, majd pedig elkezdtem élvezni a víz melengető hatását és azt, ahogyan szép lassan segített ellazulni. Egy kicsit izgultam és ideges voltam amiatt, hogy esetleg, amikor reggel felébredek, akkor már nem lesz mellettem, de szerencsére tévedtem. Kicsit meglepődtem még azon is, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá. Igen, bár azt hiszem még mindig van rajtad zuhanyzáshoz fölösleges ruhadarab. – mondtam neki egy ártatlan mosollyal az arcomon, majd amikor közel húzott magához, akkor kíváncsian figyeltem a tekintetét és türelmesen vártam, hogy vajon mit is fog mondani vagy tenni. – Ohh, ha túl éltem egy gengsztert, akkor tőled se kell tartanom. Idős és ravasz nőszemély vagyok, s szerintem ezt nálad senki se tudja jobban. –mondom neki még mindig mosolyogva. Érzem a gyengéd érintését, mire egy jól eső áramütés szerű bizsergés járta át a testemet. Közelebb léptem hozzá, aminek köszönhetően testünk szinte egymáshoz simult és egy aprót az ajkamba harapva néztem rajta végig újra és újra. Ezt örömmel hallom. – mondtam neki játékosan, majd viszonoztam szenvedélyesen a csókját, miközben a karomat a nyaka köré fontam, ujjaimmal néha a hajába túrtam és éreztem, amint a langyos víz átjárja a testünk. Amikor a csóknak vége lett, akkor egy kicsit szaporábban vert a szívem és hevesebben is vettem a levegőt, de a mosolyom nem tűnt el az arcomról. Ha így haladunk, akkor itt lassan minden történni fog, csak az nem, ami miatt idejöttünk. – mondtam neki ártatlan arccal, s játékosan végig húztam az ujjaimat a mellkasán, de közben a szemeit figyeltem és nem mozdultam meg. Hiányzott nagyon is, hiszen egyetlen férfihoz se fogható az érintései, a csókjai és az az szenvedély, ami csak úgy áradt belőle. Fogalmam sincs arról, hogy esetleg engem képes volt e bármelyik nő is pótolni, vagy olyan érzést valaki váltott e ki belőle, mint amit én váltok ki. De nem akartam most erre igazán gondolni, mert az számít, hogy most itt van velem és nem mással van.
Be kellett ismernem, hogy hiányzott már az a csillogó szempár, ami reggel a napfényekkel együtt köszönt, az a mosoly, ami emlékeztet arra, hogy minden múlandó, de semmi sem számít, ha láthatom arcán. Elfedhetetlenem, hogy mi volt a célom rég, de most, hogy újra megjelent, és nem volt lehetőségem és akaratom sem menekülni, egyetlen célom lett. Meg akartam óvni minden szörnyűségről, amit az elmúlt években átélhetett, még ha a részletekről nem is tudtam. -Azzal már elkéstél.-nézek szemébe, és figyelem, ahogy befejezi a reggelijét. Azt viszont nem várhatta tőlem, épp tőlem, hogy véresen komolyan vegyem a helyzetet, és ne használjam ki a felkínálkozó lehetőséget, így felkaptam és a fürdőbe cipeltem. A vizet megengedem, és közben arcomra önelégült mosoly szökik, ami a diadalittas hangulatomról árulkodik elsősorban. Tesztelem a tűréshatárát, de úgy látszik, Csipkerózsikához híven olyannyira nyugodt teremtés maradt, mint amilyen régen is volt, legalábbis velem szemben. Ahogy közelebb von, kezemmel megtámaszkodom egyik oldalán a falban, és ahogy megérzem a vizet, ami fejemre zúdul, majd átjárja testem, felvonom a szemöldököm, és gonosz mosolyt villantok rá. Viszonozom csókját, majd hátam a falnak vetem, amikor eltol magától, és szemrebbenés nélkül mérem végig, ahogy megszabadul az átázott hálóingjétől is. -Ebben az esetben nekem sem lesz szükségem erre.-kapom le magamról a fölsőt, és a vizes lepedő mellé dobom a földre, de a nadrágom magamon hagyom, és elkapom kezénél, magamhoz húzom. -Türelmes ember vagyok, de kételkedem benne, hogy nem becsülsz e alá.-kezem végigszalad oldalán, és úgy helyezkedem, hogy a meleg víz mind a kettőnket érje. Végtelenül türelmes külsőt öltök magamra, tekintetem viszont így is árulkodó lehet, ahogy elkalandozik idomain, és újra meg újra megállapítom, hogy az idő nem éppen fogott rajta. A szépsége még most is egyszerre árulkodik törékeny teremtésről és erős nőről, és a gondolatnak köszönhetően mosoly szökik arcomra. -Van amiből, vagyis inkább akiből sosem elég.-csókolom meg, s haladok nyaka vonala felé, kezemmel bőrét szántva. A szívverése kellem üteme a fülemben visszhangzott, hiába motoszkált ott gondolataim között, hogy egyszer minden jónak vége szakad, és a szoba nem szolgálhat börtönként, vagy óvóhelyként a világgal szemben.
Vigyázz, mert még megtehetem. - mondom neki mosolyogva és játékosan, de közben végig őt figyelem. Az hiszem most talán pontosan olyanok lehetünk, mint két bolondozó tinédzser, de nem zavar. Mellette mindig is jól éreztem magamat és úgy éreztem, hogy a sok rossz ellenére, ami történt velem, vele vagy éppen velünk még minden lehet tökéletesen. Még mindig szerettük egymást, pedig mind a kettőnknek biztosan voltak olyan titkai amit a másiknak soha se mondott volna el. Ennek egy részt nem örültem, de úgy éreztem így van helyén. Túl régóta élünk ahhoz, hogy ne így legyen és az hiszem, ha bármi annyira fontos, akkor elmondjuk egymásnak. Talán ez volt a célom, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot tegyek. - mondom neki komolyan, majd pedig folytatom tovább az evést, majd amikor közelebb csúszom hozzá a reggelim végeztével, akkor mosolyogva figyelem a tekintetét és egy kisebb kuncogás hagyja el az ajkaimat a szavai hallatára. A kezemet a nyaka köré fonom, majd még jobban közelebb megyek hozzá.- Lehet azt akarom, hogy újra sikerüljön az ujjaim köré csavarni téged. - mondom neki komolyan, majd pedig gyengéden megcsókolom őt. Nem sokkal később a fürdőben találom magamat. A takarót szorosan magamhoz fogom, de amint a hideg víz áztatja elengedem és a földre hull, majd amikor a testemen is végig folyik a hideg víz, akkor egy kisebb sikítás hagyja el az ajkaimat, de esélyem nincs menekülni. Közé és a fal közé szorultam. Megrázom mosolyogva a fejemet, de szerencsére hamarosan megérzem, amint a meleg víz kezdi beborítani a testemet és szép hamarosan már én se didergek ennek köszönhetően. Megrázom a fejemet újra, majd a fölsőjénél fogva közelebb húzom magamhoz és ajkaimmal újra "ostrom" alá veszem az ajkait. - Nem, még mindig nem, de jó úton haladsz ahhoz. - mondom neki mosolyogva és játékosan miközben egy kisebb varázslatnak köszönhetően hamarosan ő is vizes lesz. Majd újra megfogom a felsőjét, de most eltolom magamtól, majd pedig meg fogom a hálóingem alját és lassan kibújok belőle, majd pedig ezt is a takaró mellé ejtem.- Erre nem lesz szükségem. - mondom neki egy ártatlan mosollyal az arcomon, majd hamarosan újra beállok a víz alá és érzem a hatását, ahogyan a víz újra és újra felmelegíti a bőrömet, majd egy kisebb idő után egy újabb ártatlan mosollyal pillantok Gannicus-ra. Tudja jól, hogy ismerem a "játékot" és a "szabályokat", így ő se gondolhatta azt, hogy egyből meg fogja kapni azt, hogy magammal rántsam őt. Főleg, azok után, hogy először még hideg vízet engedett rám.
Újra kezeim között tartottam, de most más volt. Békésebb. Ahogy kinyitom szemem, és békésen szundikáló látványa fogad, elmosolyodom. Minden évbe belefér valami jó cselekedet. így óvatosan lefejtem magamról, a konyhába sétálok, és reggelik gyártok neki, míg a sajátom a zacskóból elfogyasztom, még ha bele-bele is kóstolok a tojásrántottába. Végül visszasétálok hozzá, egy tálcára pakolva a meglepetésszerű főzőcském eredményét, és gyengéden cirógatva ébresztem. A torkából előtörő morgást hallva halkan elnevetem magam. Olyan volt, mint egy durcás háziállat, mikor nem kapja meg, amit akar. De tudtam, hogy a kezdeti nehézségek után, ő képes meglágyulni, és engedni az illatok által kiváltott kísértésnek. Na meg persze annak köszönhetően, hogy bőrét csókolgatom, és nem hagyom, hogy a takaró alá rejtse magát előlem. amúgy sem sok esélye lett volna, de nem nehezíti meg a dolgom, aminek örülök. -Nem futottál el, vagy varázsoltál rút varanggyá. Azt hiszem ez elég indok.-válaszolok a reakciójára az ügyben, hogy mivel érdemelhette ezt ki. Hátrébb dőlök, és figyelem, ahogy enni kezd, tekintetem őt vizslatva kalandozik el, és arcomra valami mosolyszerű szökik, de inkább azért, hogy észrevegye, most is hatással van rám a reggeli kócos haja ellenére is. Szépségén így sem veszt, ez egyértelmű. -Óvatosan az ilyen ajánlatokkal, mert nem kell kétszer mondani nekem semmit.-kacsintok rá, és tovább figyelem, ahogy befejezi a reggelizést. A tálcát a földre teszem, de ahogy közelebb csúszik hozzám, kezem oldala mellé siklik, és mélyen szemébe nézek. -Ha azt akarod, hogy megőrüljek tőled, a célod lassan, de biztosan éred el.-suttogom ajkaira, következő percben felkapva őt, de a takaróval együtt, és a fürdőben teszem le, megengedve a vizet, hagyva, hogy a még hideg víz végigcsorogjon takaróval fedett testén. Közém és a fal közé szorult, menekülésre esélye sincs. Arcomra gonosz mosoly húzódik, miközben felvonom szemöldököm, és úgy figyelem törékeny alakját. -Most se szeretnél varanggyá változtatni?-fonom keresztbe kezem mellkasom előtt, de hangomban valamiféle derű csillan, és persze, hogy könnyen beszélek, hisz én magam nem lettem vizes.
Elmosolyodom a szavain, de nem mondok semmit se. Hiányzott ez az egész, de nem csak a testiség, hanem az, hogy hallhassam a szavait, az aprócska megjegyzéseit, esetlegesen a rosszalló tekintetét, a mosolyát, illetve azt, hogy a közelembe tudhassam. Pontosan tudtam, hogy hamarosan be fog köszönteni a tél, de ennek ellenére én mégis úgy éreztem, hogy még csak most kezd tavaszodni, hiszen a fény, a boldogság szép lassan kezdett visszakúszni az életemben. Gyengéden cirógatni kezdtem a mellkasát, de végül az is abba maradt és csendesen feküdtem mellette. A szívem még mindig kissé szaporán vert, de nem csoda, hiszen amikor megpillantottam, akkor már majdnem kiugrott a helyéről. Egy dolgot reméltem, hogy még reggel is itt fogom találni őt. Mindennél jobban vágytam arra, hogy a karjai között szenderüljek álomba és ott érjen a felkelő nap. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el így csendesen, de azt hiszem elég hamar elnyomott az álom. Sok mindenről álmodtam, de legfőképpen a múltamról. Arról az időkről, amikor velem volt és minden tökéletes volt még a sok baj ellenére is, ami minket ért. Soha nem érettem, hogy az élet miért próbál meg elszakítani minket állandóan egymástól, hiszen a végén mindig újra keresztezi az életünket, s újra egymás karjaiba vezető útra terel minket. Néha könnyebben, néha kissé nehezebben. De a lényeg ugyanaz. Van olyan szerelem és szenvedély, amit még az idő és az élet se képes elpusztítani. Sőt az idő talán inkább még erősebbé teszi, ahogyan az élet is. Érzem gyengéd érintését az ajkainak, illetve hallom őt, mire egy kisebb morgás hagyja el az ajkaimat, hiszen ismer már annyira, hogy tudja szeretek sokáig aludni. Meg fogom a takarót és még kicsit azt is a fejemre húzom, de ajkai elől nem sokáig sikerül elrejtenem magamat, hiszen hamarosan meg érzem ajkának a játékát az arcomon, majd hamarosan az ajkaimon is. Pedig még csak alig pár perce voltam hajlandó kinyitni a szemeimet. Viszonozom a csókját, majd kedvesen megszólalok. Jó reggelt, darling. - mondom neki mosolyogva, majd lassan felülök és szemügyre veszem a reggelimet és látványosan a levegőbe szimatolok. A kávét elé tolom, majd a teás bögrét a kezembe veszem és lassan belekortyolok. - Ez mind mennyei, csak azt nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki. - mondom neki ártatlan arccal, majd megízlelem az ételt is és ez tényleg mesterien sikerült. Csendesen enni kezdek, majd végül megszólalok, hogy válaszoljak kérdésére. - Hmm, azt hiszem most teljesen elrabolt engem a reggeli, de mi lenne, ha esetleg utána meg te rabolnál el egy fürdőzésre? - kérdeztem tőle teljes mértékben ártatlan arccal, de a mosoly még mindig ott bujkált az szám szélén. Hamarosan be is fejeztem az evést mire egy apró csókot nyomta az arcára. - Köszönöm. - mondtam neki kedvesen, majd kicsit jobban megfogtam a takarót, hiszen alatta semmi ruha nem volt rajtam és közelebb csúsztam hozzá. - Nos, miként döntöttél? - kérdeztem tőle kíváncsian és úgy ültem ott, mint valami jó kislány.
Testét újra és újra végigsimítva egyre feljebb csap vágya, akárcsak sajátom, ahogy elmerülünk egymás testében. Gyorsuló mozgásom végül eljuttatja őt a csúcsra, ahová én is követem, és elmosolyodva gördülök oldalamra, magamhoz vonva őt. Fülemben lüktet szívverésének hevessége, mely lassan, de elcsendesül, de mintha így is gyorsabb lenne annál, amit megszokhattam. -Vétek lett volna ennél kevesebb, mint egy évszázadot várni.-teszek hozzám közelálló és tőlem megszokott megjegyzést, míg végigsimítok oldalán, és csókot nyomok homlokára. Lehunyt szemmel próbálom visszanyerni a normális légzéstempóm, de egyre arra gondolok, hogy milyen volt, amikor először megkaphattam őt, amikor először tartottam kezemben, és ez újabb mosolyt csal arcomra. A ránk nehezedő csend végül álomba ringat, s ahogy lehunyom szemem, úgy ébredek fel reggel. Szorosan mellkasomhoz simul, a Hold halovány fénye helyett viszont a Nap éles, és szemkápráztató sugarai kellene, hogy fogadjon. De a borongós idő már jelzi, hogy beköszöntött, és közeleg a tél. Felmordulok, de épp annyira próbálom ezt halkan tenni, amennyire óvatosan próbálom lefejteni magamról ölelő karjait. Amikor a procedúra sikerül, magamra kapok egy alsónadrágot és a konyha felé indulok. Egy zacskó vér kíséretében kipakolok mindenféle hozzávalót egy kiadós villás reggelihez. Miután felverem a tojásokat a forró olajba öntöm őket és hagyom, hogy megsüljenek, s míg figyelek, hogy ne égjen oda, felvágok néhány zöldséget és egy másik tálra teszem. Mikor mindennel kész vagyok, a gőzölgő kávé és tea, valamint a tojásrántotta friss illata összekeveredik a levegőben. Egy gyors mozdulattal termek az ágy mellett, óvatos és gyengéd csókot nyomva homlokára, s míg nem nyitja ki a szemét, helyet foglalok mellette. Végigpillantok arcán, selymes bőrén, ahogy megbújik a takaró rejtekében. -Bár kecsegtető a saját reggelim, nem sűrűn csinálok hasonlót. Én a helyedben nem hagynám ki álomszuszék.-mondom, kisimítva arcából egy kósza tincset. -De ha kihűl még megehetjük később is. Ha esetleg a fürdős lenne az első és nem fordított sorrendben.-kacsintok rá, és várom reakcióját. Mind a kettő megfelel, de férfi létemre és tekintettel az elpocsékolt évszázadokat, úgy érzem egy teljes éven keresztül nem engedném, hogy ágyamból szabaduljon, s ehhez a gondolathoz hűen ajkaira hajolok, forró csókot lopva tőle.
Biztos voltam abban, hogy nem éppen a legjobb dolgot tettem és sikerült megint bebizonyítanom azt, hogy még mindig eléggé önfejű vagyok és képes vagyok bármit megtenni azért, hogy neki jobb legyen. Nem akartam belegondolni, hogy mit tett addig, amíg távol voltunk egymástól, se abba, hogy esetleg mennyire részegíti meg a vérem őt, mert pontosan tudtam, hogy tudja hol a határ és nem fogja a vesztemet okozni. Nem sok embernek adtam az életemet a kezébe, de neki önként megtettem. Talán anélkül, hogy még én magam is rájöttem volna erre. Mosolyogva hallgattam a szavait, majd elmormoltam egy varázs igét, aminek köszönhetően hamarosan a kezem lévő kisebb seb egyből eltűnt, miután már kiélvezte a vérem nyújtotta élvezeteket is. Nem akartam még több kísértést okozni neki, hiszen kezdtem úgy érezni, hogy én magam vagyok a két a lábon járó veszély ránézve, mert olyan volt, mintha képes lennék teljesen „elvarázsolni” őt. Legalább van bennünk még egy közös dolog és ne tagadd, hogy részben nem ezzel sikerült magamhoz vonzanom. – mondtam neki mosolyogva és egy ártatlan tekintettel, majd a következő mondatára mélyen a szemében néztem és egy aprócska csókot leleheltem ajkára. Szeretlek. – suttogtam az ajkai fölött, majd egy apró mosollyal néztem fel rá. Nem tudom, hogy mivel sikerült őt megkapnom. Mi volt az a pillanat, amikor ténylegesen magamhoz láncoltam, de túl sok időm nem is volt gondolkozni, mert a következő pillanatban már az ágyon feküdtem. Olyan gyorsan történt minden, hogy már csak arra eszméltem, hogy már alatta vagyok édes mézédes és perzselő csókjaival borítja be a testemet. Egy-egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat, majd a kezem végig siklott a testén. Hamarosan pedig éreztem, amint a legérzékenyebb pontomnál kerget őrületbe és ennek köszönhetően egyre hangosabb kéjes nyögések szakadtak fel a torkomból. Hamarosan pedig róla is eltűnt minden ruhadarab és pár pillanattal később pedig testünk szinte egybeforrt. Fejét magamhoz húztam, hogy ajkaimmal újra meg tudjam ízlelni őt miközben testünk ugyanarra a ritmusra, egymást kiegészítve együtt táncra kélt.
Valamiért mindig próbáltam elhinni, hogy őt képtelen vagyok bántani, de legbelül tudtam, hogy gyorsuló szívverése elég ahhoz, hogy a gát mely megakadályoz abban, hogy ártsak neki, felszálljon, eltűnjön, és oda jussunk, ahová jutottunk most is. De minden alkalommal, mikor megízlelhettem vérét olyannyira elfeledkeztem erről a gondolattól, hogy mindig cselekvés után gondoltam végig, mit is tettem. Bőrének forró érintése és vérének zamatos íze szinte azonnal fejembe száll, gondolkodást mellőzve adom meg magam a vér iránt tanúsított vágyamnak. Tudtam, hogy nem ez az első eset, hogy ilyen hibát védek, ugyanakkor ez volt, ami még jobban vonzott, hisz tudtam jól, hogy vére zamatos és mámorító hatással bír felettem, akárcsak egész lénye. ahogy végigsiklik torkomon az újabb és újabb korty, úgy esik egyre jobban nehezemre tisztán gondolkodni, ugyanakkor gyorsabban lobban bennem fel a vágy nem csak vérét ízlelni, de megkapni újra őt is, hogy reggel karjaimban tartva ébredjek békés álmomból. -Anélkül megteszed ezt, hogy én észrevenném.-suttogom bőrén újabb és újabb csókokat hagyva, szinte érezve, ahogy egyre hevesebben kering ereiben vére. Elmosolyodom szavain, és kissé oldalra fordítom fejem. Nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki őt, de meg akartam tartani, és senki másnak nem odaadni, még ha ez önző gondolat is volt elsőre. -Bár ne így lenne. De ebben nagyon is hasonlítunk.-nézek szemébe, majd a faltól ellökve magunk hagyom, hogy hátam az ágynak préselődjön és ő fölém kerülve nézhessen le rám. -Talán igazad volt abban, hogy megváltoztunk, de abban is, hogy szeretlek még mindig.-simítok végig derekán, kezem lassan bájárja testét, és hirtelen mozdulattal terítem magam alá. -Viszont ezen eltelt évek fejében van mit bepótolnunk.-kacsintok rá, lassan végigcsókolva nyaka vonalát, egészen hasáig, majd ujjaimmal rásegítve lefejtem róla az alsóneműjének apró pátjait és mohón csókolva ízlelem meg testének minden porcikáját.
Kereshetnék okot arra, hogy ne szeressem őt és lehet találnék is, de miért tennék így, ha mellette tényleg boldog vagyok és úgy érzem, hogy van miért élnem. Ha úgy érzem, hogy a fény végre visszatért az életembe.. Nem akartam okot találni arra, hogy miért ne szeressem őt, hiszen elég okom volt arra, hogy szeressem és újra dobogni kezdjem a szívem. Sok minden történt az elmúlt időben és hiába voltunk sok évig távol egymástól egyszerűen nem akartam azt elhinni, hogy az idő mindent megváltoztatott volna és a szerencsére úgy nézett ki, hogy jók a megérzéseim. A csókjai, az érintései még mindig képesek voltak az őrületbe kergetni és egy olyan helyre, ami egyszerűen babonázó volt. Azt is mondhatnám, hogy egy teljesen másik világba repített ilyenkor. Fogalmam nem volt arról, hogy mikor evett utoljára, de nem is érdekelt. Bíztam benne, hogy nem lenne képes bántani engem. Nem tudtam, hogy mekkora küzdelem lehet neki ez a dolog, de ha szeretné, akkor talán megpróbálhatok segíteni rajta varázslattal is, de amilyen hirtelen megjelent ez a kósza gondolat olyan gyorsan szállt tovább is a csókjainak és az érintéseinek köszönhetően. A kezeimmel elkezdtem megszabadítani a felsőjétől, majd pedig a kezemmel kezdtem el bejárni a testét. Majd pedig olyan hirtelen tűnt el, hogy egy pillanatig szinte fel se fogtam. Nem először történt már ez meg, ezért se értettem, hogy miért akarja elrejteni előlem az igazi énjét. A vámpír "tekintetét", énjét is pontosan annyira szerettem, mint azt, amikor emberi arca tekintett vissza rám. Ohh, mintha máskor nem segítettem volna már hasonlóképpen. - mondtam neki komolyan és álltam a tekintetét. Nem érdekelt a rosszalló tekintete se, hiszen pontosan tudtam azt, hogy képes lesz megállni azt, hogy ne gyengítsen le teljesen. Bíztam benne, még ha ő magában nem is. Amilyen hirtelen mellettem termet, hogy kikapja a kezemből az aprócska tőrt, pontosan ugyanolyan gyorsan szakadt fel a kezemen is a bőr, hiszen elkéset. Fájt, de tűrtem, hiszen ennél sokkal rosszabb dolgok is történtek már velem. Figyeltem őt, majd pedig hamarosan megéreztem testének a közelségét. A hátamat a mellkasának döntöttem, a kezemet és a véremet pedig rábíztam. Nem sokkal később megéreztem, amint a fogai a bőrömbe vájnak, mire egy apró szisszenés hagyta el az ajkaimat, de nem rántottam el a kezemet és nem szólaltam meg. Egyszerűen csak hagytam, hogy élvezze a vérem mámorító ízét. Talán ez a célom, hogy meg őrjítselek és magam mellé láncoljalak.- mondom neki szinte suttogva és kicsit talán játékosan. A kezem pedig magam mellé esik, majd amikor érzem gyengéd érintését, akkor egy jól eső bizsergés fut végig az egész testemen. Testének a közelségének köszönhetően a vérem újra forrni kezd és szinte már lángokba csap át az utána lévő vágyakozásnak köszönhetően. A következő pillanatban már a hátam a falnak csapódott. A lábaimat a dereka köré fontam és figyeltem őt. Egy aprót az ajakamba haraptam, majd az ép kezemmel végig simítottam gyengéden az arcának a vonalán. - Ismersz már annyira, hogy tud, hogy sokszor megyek a saját fejem után. - mondom neki komolyan, majd pedig szenvedélyesen megcsókolom őt.
Képtelen voltam felfogni ép ésszel, hogy egy olyan nő, mint Ő, mit ehet egy olyan férfin, amilyen én voltam. Megmegátalkodott, hazug és a legkevésbé sem a kedvességéről vagy az illem betartásáról híres. Ahhoz viszont jól értett, hogy minden halk sóhajával eloszlassa a kételyeim és csak arra engedjen gondolni, hogy most újra átélhetem vele azt, amit annyi évtizede nem adott nekem meg senki. Bőrét szántva, csókokkal elhalmozva testét próbáltam felülemelkedni a fülemben dübörgő szívverésén. Soha nem ártottam volna neki, nem hibáztathattam olyasmiért, amiről nem tehetett, hogy ellentétben velem, ő megőrizte emberi mivoltát. Sokszor kerültem mellette ilyen helyzetbe, de éreztem, hogy ez most más. Két dologra vágytam tőle, s míg egyik számára is kellemes élményeket adhatott, másik csak fájdalmat szült volna benne, míg én önkényesen engedek a vér iránti vágyamnak. Percek leforgása alatt változott meg körülöttem minden, a tiszta gondolkodást veszélyeztetve húzódtam el tőle, és vágódtam neki háttal a falnak, így elrejtve arcom. Az égető éhség torkomban egyre erősebb lett, szemem lehunyva próbáltam nem a lüktető szívére gondolni. A közeledő léptek, majd ahogy felemeli fejem, és kényszerít, hogy arcára nézzek, emlékeztet rá, hogy nem az első eset, mikor mellette hasonló helyzetbe kerülök. Ez most mégis más volt, mert minden akaratom ellenére ellenem játszott, ahogy a késért nyúlt. -A baj azzal van, hogy ez megfordult a fejedbe.-mondom, s tekintetemmel követtem a penge vonalát, oldalra billentve fejem jeleztem, hogy nem a legjobb ötlet az, amire készül, de amikor elkaptam kezét és sebességemmel kilöktem a pengét kezéből, bőre felszakadt a tenyerén, és késő volt, a gondolataim helyén más sem maradt, csak a mámorító illatú vére. Háta mögé léptem, egyik kezemmel magamhoz húztam, míg másik kezemmel megfogtam csuklójánál fogva, és hagytam, hogy zamatos vére torkomon végig csorogva enyhítse az éhségem. De a gyengédség alább hagyott az első korty után, erősebben szorítottam magamhoz, fogaim teljesen előbukva fájtak húsába. Egy korty majd még egy, s egy újabb. Elég volt, magamra parancsolok, próbálok ennek fejében cselekedni is, szorításom enged csuklóján, s dereka köré font kezem mellé vándorol, meleg, puha bőrét szántva. -Megőrjítesz...-suttogom rekedtes hangon, még mindig a szomjammal küszködve, de már határozottan jobban, gyengéden szembe forgatva magammal, és ölbe kapom. Hátát a falnak vetem, közelebb hajolok hozzá, de csak szemébe meredek.-Soha többet se merészelj így reagálni.-kérem, de hangom inkább parancsoló, már-már akaratos lesz.
Mondhatott volna még több okot is, de akkor se tudott volna ezen a dolgon változtatni. Ha újra kisétált volna az ajtón, talán akkor kicsit, hiszen biztosan megpróbáltam volna megállítani őt és válaszokat kapni, de ha utána is menni akart volna, akkor darabokra tört szívvel is, de valószínűleg engedtem volna neki. Szerettem őt és ezért nem kényszerítettem volna soha semmire. Egy dolgot szerettem volna, hogy boldog legyen és szemmel láthatóan mellette még mindig az volt, vagyis a szeme erről árulkodott, illetve az ahogyan néha-néha rám pillantott. De soha nem is bántad azt, hogy ilyen vagyok. - mondtam neki egy apró mosoly kíséretében és közben egy pillanatra se vettem le róla a tekintetemet. Bólintok arra amit mond, majd pedig próbálom megfejteni azt, hogy mit is gondol valójában. Boszorkány voltam, de senkinek a gondolatában nem tudtam olvasni. Egyszerűen néha ezt bántam, mert most is szívesen megtudtam volna azt, hogy pontosan milyen káosz uralkodik a fejében, vagy legalábbis egy-két dologgal kapcsolatban. Nem akartam semmit se erőltetni, de kicsit úgy gondoltam, hogy talán fél ettől az egésztől. Fél a kötödéstől, illetve attól, hogy esetleg egy újabb gyenge pontja keletkezne azzal, hogy megismeri az esetleges rokonát. Reménykedtem abban, hogy másképpen fogja gondolni a dolgokat, de időre mindenképpen szüksége van. Elég egy pillantás, s máris úgy éreztem, hogy szép lassan kezdek megörülni. Soha nem voltam képes elfelejteni azt, amikor régen hozzám ért, ajkaival megérintette a bőrömet, vagy az ajkamat. Azt ahogyan a nevet suttogta, mintha valami titok lenne, amit senki más nem hallhatna. Illetve azt ahogyan izmos teste az enyémhez simult, s mondhatni egyé olvadt. Ez mind olyan dolgok voltak, amit soha nem akartam elfelejteni, s most egy pillantás elég volt ahhoz, hogy minden szép lassan a felszínre törjön. Éreztem, amint szinte minden egyes érintése perzselte a bőrömet, s a testem automatikusan reagált minden egyes simogatására. Néha kicsit megmozdultam alatta, vagy a szívem kezdett el hevesebben verni, majd egy kicsit megemelkedtem, amikor a pólómtól szabadított meg, de a következő dolog kicsit meglepett, amikor a kezeimet lefogta, de nem bántam, mert bíztam benne. Régen se bántott és most se fog. De az is lehet, hogy csak magamat akartam nyugtatgatni, mert sok időt voltunk távol egymástól és lehet sok mindenben változott. Egy-egy apró nyögés hagyta el az ajkaimat, amikor éreztem a csábító csókjait, amik úgy hatottak rám, mintha olajat öntöttek volna a tűzre. Egyre hevesebb lett a pulzusom, s egyre jobban megőrjített az a dolog is, hogy nem érinthetem meg őt, egyszerűen úgymond ki voltam szolgáltatva neki. Hamarosan megéreztem a perzselő ajkainak az érintését, mire még egy kicsit a lélegzetem is elállt ahogyan a dekoltázsom vonalán lefelé haladt, majd amikor a hasamhoz ért, akkor elkezdem mocorogni alatta. Én se voltam szobor és minden egyes apró érintése hatással volt rám. Egyre inkább kezdett görcsbe rándulni a gyomrom, s éreztem, amint lent is kezd megjelenni a hatása annak amit művel velem. Nem értettem, hogy képes mind erre ennyivel. De tagadhatatlan tény, hogy hatással van még mindig rám, illetve a testemre.... nem is kicsit. Egy kicsit megemelem a csípőmet, hogy ezzel is könnyebb legyen megszabadítani a nadrágomtól és hamarosan már csak egy szál fehérneműben vagyok, de rajta még mindig túl sok a ruhadarab.De nincs túl sok időm ezen gondolkozni, hiszen hamarosan őrjítő simogatása és csókjai újra bekebeleznek miközben a hajába fúrom az ujjaimat, illetve végig simítok izmos felsőtestén és hátán. Hirtelen fel se fogom, hogy mi történt, csak arra eszmélek már, hogy egyik pillanatban még fölöttem volt, a másik pillanatban meg a szoba túlsó végében szinte. Lassan felültem, s a hajam közben meg a mellkasomra omlott. Figyeltem őt és láttam, hogy nem nézz rám és pontosan tudtam, hogy mi lehet a gond. Lassan oda sétáltam és álla alányúltam és szép lassan felemeltem a fejét. Sok vámpírt láttam már és őt is láttam már ilyennek, de most teljesen másabb volt, mint korábban. Sokkal több vadságot láttam a tekintetében. - Sajnálom.. - súgtam neki alig hallhatóan, hiszen az én emberi mivoltom váltotta ezt ki belőle és biztos voltam abban, hogy nehezen tudja megállni. Lassan odasétáltam az egyik szekrényemhez, kihúztam a fiókját és kivettem belőle egy aprócskatőrt. Azt a tőrt, amit még tőle kaptam régen. - Nem akarom, hogy miattam szenvedj... - közben újra ránéztem és szép lassan egyre közelebb engedtem a kést a tenyeremhez. Egy kis vágásba nem fogok belehalni, de neki meg jobb, mert vérhez fog jutni...
Hiába győzködtem, hajthatatlan volt. Mégis egy pillanatra megcsillant bennem a remény, hogy meggondolta magát, de ez felesleges volt, hisz tudtam jól, nem hazudik. Felsóhajtottam és elkezdtem az okokat keresni, amik arra ösztökéltek, hogy újabb próbálkozásokat tegyek afelé, hogy megváltoztassam döntéseit, de minden hiába volt. Semmi indok nem jött, én pedig egyre kevésbé éreztem azt, hogy szükségem van az ellenszenvére. -Az utolsó reményét is elveszed annak, hogy megpróbáljak okokat keresni és eltaszítani. Kitartó és makacs vagy, ebben nem sokat változtál.-ismerem el, hogy bár rengeteg idő eltelt, egyikünk sem volt már fiatal, ebben ő sem változott, ahogy én sem, noha ennek örültem. Nem akartam gyengéd szálakat fűzni semmilyen lehetséges családtag felé. Egyszerűen nem volt szükségem rájuk, nem éreztem szükségét, hogy a család fogalma nálam több emberből álljon, így amikor felajánlotta a segítségét, egykedvű vállvonással jutalmaztam gesztusát. Igaz, lehet, hogy nem ez a legjobb hozzáállás, de neki a legjobb, és ahány boszorkány élete a kezemen szárad, nem hiszem, hogy szükséges még többel körülvenni magam, mint amennyi kell. És aki kell, az most itt ül velem szemben, még ha ezt neki nem is igazán akarom bevallani, ahogy magamnak sem. -Még meggondolom, szükségem van e ilyen és efféle kötelékekre.-hagyom ennyiben a témát, arcomra pedig kiül, hogy tényleg nem akarom firtatni ezt az egészet. Talán igaza volt, az egész nem volt hazugság, de ha mégis, akkor mi értelme volt bármit is elkezdeni. Semmi. Megadtam magam annak, amivel annyi éve harcolok már és megadtam magam annak a vágynak, amit annyi éve eltitkoltan őriztem a világ elől, ami olyan gyengévé tett, mintha kisfiú lennék az anyám szoknyája mögé bújva. Ajkai mézédes zamatát megízlelve a nyakát cirógattam, majd felkapva az ágyhoz vittem. Egyértelmű volt a szándékom, és ahogy szemében megláttam azt a rég nem látott csillogást, nem kételkedtem, hogy önző mód, de megkapom azt, amire vágyom. Őt. Ahogy biztos lettem benne, ugyan arra vágyunk, gyengéden simítottam végig derekától felfelé, kezem közé fogva felsőjét, majd lehúzva róla, és egy hasonlóan könnyed mozdulattal emeltem két kezét feje fölé, és „bilincseltem” oda. Fülemben lüktetett szívverése, és éreztem, ahogy csókjaim nyaka vonalán, csak tovább pezsdítik forró vérét. Kontrollálnom kellett magam, de lüktető ere kínzóan közel került fogaimhoz. Kényszeresen húzódtam el tőle, nyaka vonaláról mellkasára majd hasfalára adtam apró csókokat, míg végül nadrágja vonalához nem értem, és óvatosan azt is lehámoztam róla. Elengedve feje fölé támasztott kezét, végigsimítottam testén, minden érintésem nyomán csókot lehelve bőrére, egészen addig, míg újra rá nem találtam ajkaira és megízleltem azokat újból és újból. Ennyire talán még vére sem csábított soha, éreztem, ahogy fogaim előugranak, ínyembe fájdalom nyilall az éhségtől és egy pillanat alatt fújok visszavonulót és csapódom hátal az egyik falnak. Elfordulva tőle, öklöm a falba vájom. Amióta megismertem, a vágyam nem volt még ekkora vére után és mivel ennyi évszázad alatt meg tudtam állni, hogy ne okozzak neki ily módon fájdalmat, igyekszem magam ehhez tartani. De mivel egy egész napja nem jutottam efféle ételhez, elég nehezemre esett ezt megtartani, és kitartani ezen elvem mellett. Több volt ő nekem, mint holmi vértasak, most mégsem tudtam másra fókuszálni, csak a fülemben lüktető, gyors pulzusára.
Egy részem mindig is tudta, hogy ez lesz. Meg fog próbálni újra és újra eltaszítani magától, de még mindig szerettem. Soha nem mondanám azt, hogy más férfiakra nem néztem a távol töltött idő alatt, de soha senki iránt nem éreztem még olyan erős kötödést, szenvedélyt, mint iránta. Sok mindenen keresztül mentünk együtt és mára már pontosan tudtam, hogy ez nem gyermeki rajongás volt iránta, hanem tényleg rabul ejtette a szívemet, akár szerette volna és akár nem. És minden egyes távol töltött időt kárpótolt annak az emlékei, amiket együtt töltöttünk. Mellette boldog voltam, s úgy éreztem, hogy bármire képes lennék, hogy azokban a percekben megállítsam az időt. Egy kicsit megráztam a fejemet és megforgattam a szemeimet a szavai hallatán. Nem értettem, hogy miért gondolja így és miért nem örül annak, hogy van élő rokona. - Most, hogy mondod valamit el kell mondanom... - mondtam neki komolyan és közben nyeltem egy nagyot. Kicsit tétováztam, de amikor az arc kifejezését láttam, akkor teljesen másképpen fejeztem be az egészet, mint aminek indult. - még mindig szeretlek és bármi is történjen számíthatsz rám. Biztos vagyok abban, hogy a lány nem csak kitalálta a dolgot. - mondtam neki komolyan és közben aggódó pillantásokkal figyeltem őt. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy miként tudnék rajta segíteni, majd újból megszólaltam.- Ha nem vagy biztos abban, hogy a rokonod, akkor ebben tudok segíteni. Elegendő egy kis varázslat és kiderül az igazság. - mondtam neki még mindig komolyan. Pontosan tudtam, hogy mikre képes a mágia és az elmondása szerint még leányzó, vagyis fiatalabb nálam, így nem hiszem, hogy képes lenne kijátszani az én varázslatomat. Mindig is olyan személy voltam, aki kimondta azt amit gondolt. És soha nem lettem volna képes leplezni azt, hogy miként érzek iránta. Láttam rajta, hogy még mindig szeret engem és vágyakozik utánam, de mégis küzdött ellene, én viszont már nem bírtam küzdeni. Egyszerűen egyre jobban kezdtek ostromolni az érzéseim. Vágytam utána, vagyis sóvárogtam, szerettem volna újra érezni ajkainak mámorító csókját, perzselő érintését. Szerettem volna újra azt érezni, amit régen éreztem a közelében. Amikor az ölébe vont és a szemeiben láttam a vágyakozást, a szenvedély apró parazsát, akkor úgy éreztem, hogy a szívem is egyre hevesebb lesz és egy kisebb remény is megjelent a szemeimben. Éreztem mámorító csókjait, s testünk szinte egymáshoz simult. Amikor elindult ajkaival a nyakamra, akkor kicsit oldalra is billentettem a fejemet. Bíztam benne, hogy nem fog megízlelni, de igazából az se érdekelt volna. Éreztem gyengéd simogatását, majd hamarosan pedig felkapott és eltűntünk a szobámban. Az ágyra fektetett, ő pedig fölém mászott. Újra meg ízleltem ajkainak az ízét. Kíváncsian pillantottam fel rá, amikor elszakadt az ajkamtól. Ujjaimat az ajkára tettem, a lábamat a derekak köré fontam és közelebb húztam magamhoz, s újra megcsókoltam. Mintha ezzel pontosan azt akarnám kifejezni, hogy én is vágyom rá, mint ő én rám. Végül lassan megszabadítottam a felsőjétől és végig simítottam a felső testén és egy-két apró csókkal "jutalmaztam" a meztelen felsőtestét, illetve a nyaka vonalát.
१ Bocsi, ez most gyenge lett. १ - szó १ Remember me
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Okt. 07, 2014 1:29 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Sibyl & Gannicus
You were the one sent. And I in need of saving.
Akit egyszer elhagytam lány, szinte felnőtt előttem, és nem érdekelt azt sem, hogy a helyzet mennyire hűvös lett miattam, amíg két szemében némi örömöt láthattam. De ez az öröm, keserédes is volt, mert minden szavam keresztülszelte a levegőt, és próbáltam úgy és olyan gyorsan eltaszítani magamtól, ahogy képes voltam rá. Mégis… Mintha egyszerűen lepergett volna róla az, amit mondtam neki. Próbáltam ellenkezni azon gondolataimnak, amik másra vágytak, és kételkedtem, hogy még sokáig bírok így a közelében lenni. Egy-egy apró mosoly ellenére sem lett jobb a helyzet, a kérdés, amit nekem szegezett, pedig őszinte választ követelt most először. Ahogy megemlítem a rokonom, akinek létezésében én magam is kételkedtem, mintha kicsit olvadni látszott volna a helyzet, ami neki előnyére, nekem hátrányomra válhatott. -Bár ne így lenne.-dünnyögöm magam elé, de jómagam sem tudom, hogy ezt rá is, vagy csak a családtag szerű lányra értettem e. Talán mindkettőre, jómagam sem tudom pontosan.-Előle menekülök épp. Előle is. Eszem ágában sincs találkozni vele. Nekem tudtommal nincs gyerekem, arról, meg nincs tudomásom, hogy testvérem élne. Kételkedem minden szavában, külsőre pedig csak egy kislány.-rázom meg fejem és ezzel egy időben összevonom szemöldököm. Érzéketlennek nem mondanám ezt a kijelentést sem, inkább olyannak, amin tisztán érződik, hogy a közeljövőben nincs szükségem olyanokra az életemben, akik azt hiszik, hogy a családom tagjai. Szeretek megfeledkezni arról, hogy ki is vagyok és honnan jöttem, mert a múltam szépségére, ha ennyi idő alatt nem leltem rá, nem hiszem, hogy most kezdenék eszeveszett keresésbe. Nem tudtam, hogy mi volt az, ami Sibyl-ben azt a hatást keltette, hogy semmi sem változott, de a múltam azon részében, amiben ő nem vett részt, a dolgok fenekestől megváltoztak, és nem igazán akartam, hogy ennek ő vagy bárki más saját akaratából ugyan, de részese legyen. Miattam már került bajba, ideje lenne, hogy rájöjjön, bárhogy akar, megváltoztatni nem tud. Tekintete átható volt, felolvasztott bennem valamit, valamit, amit már réges-rég elzárva tartottam a világ elől, és legkevésbé sem akartam, hogy tudtára adjam. Most mégis megtörtem, és nem tudtam tovább küzdeni ellene. Egyszerűen nem ment, szemébe nézni és olyat hazudni, amit soha nem éreztem, hogy nem szerettem. A megmaradt részem, ami üldözött, mint a múlt, képtelen volt őt elengedni és tovább lépni, noha bárkit megkaphattam volna. Bárkit, de az a bárki nem Ő lett volna. És ez volt a lényeg. Szavai szinte égették tudatom, minden mozdulatával, szavával elérte, hogy ne kételkedjem a jó szándékomban, ami kihalt belőlem annyira, hogy csak magammal törődjek. Elmosolyodva nyugtázom hát, amit mond, de testemen erőt vesz a vágy és tettekért könyörög, így gyengéden felemelem és ölembe ültetem. Torkomból morgásszerű zaj tör elő, ahogy hozzám simul, és mintha ez lenne a legtermészetesebb, az eddigi fagyos levegő megolvad, és felforrósodik körülöttünk. Gyengéden csókolom, de annyira az ellen játszik, hogy ezzel egyetemben tisztán is gondolkodjak, hogy ajkairól nyakára siklik szám, és megízleli édes bőrét. Végigsimítok oldalán, majd egy könnyed mozdulattal felkapom, mintha csak egy tollpihe lenne és az ágyhoz érve óvatosan rá fektetem, míg én fölé magasodom. Kissé elhúzódom tőle, hogy meg tudjak szólalni. -Ha nem akarod, megértem. De akkor még most szólj, mikor megálljt tudok parancsolni magamnak.-kérem, szemeibe nézve, kezemmel végigsimítva arcán. Ez azonban már rég nem az a rész, ahol parancsolni tudok magamnak. Ha tudnék, mikor mehettem volna, kifordultam volna az ajtón és eltűntem volna a szeme elől. De én itt maradtam, ő pedig olyan hevesen reagált közeledésemre, hogy a gondolataim már nem azzal próbáltak marasztalni, hogy elérjem, egyszerűen ne akarjon a közelemben lenni.
Bár mennyire is hasonlított egy fagyasztohoz az itteni hangulat, hiszen minden annyira komoly volt és fagyott, de még is megjelent egy apró mosoly az arcomon a szavai hallatán. Biztos voltam abban, hogy erre fog gondolni, pedig ismert már annyira, hogy soha nem voltam az a fajta, aki alkoholba öntötte a mámorát, mert ha így lenne, akkor talán mára már alkoholista lennék. - Ettől azt hiszem nem kell tartanod. - mondtam neki még mindig egy féloldalas mosoly kíséretében, majd pedig a tekintetem az üvegre siklott. Az ujjaimat végig húztam az üveg száján és közben teljesen elmerültem a gondolataimba. Soha nem kívántam azt, hogy gazdag legyek, de mégis az voltam. Mindig csak azt kívántam, hogy újra visszakapjam és végre boldogok lehessünk, de most még távolibbnak tűnt, mint korábban. Legalább a képzeleteimben jobbnak gondoltam az első találkozást, pedig pontosan tudtam, hogy mennyire kalandvágyó. De talán még egy jégcsapot is könnyebb lett volna megolvasztani, mint ez a hangulatot elkergetni. Szeretem és olyan régóta vágytam már arra, hogy vele lehessek, hogy nem most fogom feladni. Küzdeni fogok és mindent meg fogok tenni. Azt hiszem vonzod a boszorkányokat. - mondtam neki mosolyogva és egy tincset arrébb toltam. - Lehet úgy érzed, hogy nem rád van szüksége, de addig nem tudhatod, amíg nem találkozol vele és ha kell ott leszek én is, hogy segítsek és támogassalak téged. - mondtam neki komolyan, hiszen fogalmam nem volt arról, hogy milyen érzés lehet az, amikor kiderül, hogy van egy élő rokonod. Mindig is vágytam arra, hogy kiderüljön még se vagyok annyira egyedül ebben a világan, de már túl sok ideje bolyongtam eme világban és semmi nyoma nem volt annak, hogy esetleg édesanyám túl élte a máglyát vagy előttem lett volna még másik gyereke. Sajátom talán soha nem lesz, de biztos vagyok abban, hogy annak a lánynak családra van szükséges és Gannicus-nál jobbat nem is kívánhatna. Pontosan tudtam, hogy mire képes azért, hogy megvédje a családját és ezért gondoltam így. Féltem attól, amit a szemében láthatok, mert azt az egy dolgot tudtam, hogy a szemei soha nem hazudnak. Mi van akkor, ha már ő nem érez úgy irántam, de a korábbi tettei pontosan azt bizonyították, hogy még mindig szeret, de annyira távolság tartó volt. Hagytam neki, hogy felemelje az államnál fogva a fejemet és ránéztem. Te vagy az én életem. - mondtam neki határozottan, majd mielőtt szóhoz juthatott volna folytattam.- Engem nem tud csak úgy legyőzni, de ha neked bajod esne, akkor bármit megtennék azért, hogy megmentselek. - mondtam neki komolyan és határozottan. Majd az újabb szavaira megráztam a fejemet. - Nem engem kell meggyőznőd, illetve nem mi döntjük el, hogy kibe szeretünk bele. Egyszerűen csak megtörténik. - mondtam neki kicsit gyengédebben és közben végig őt figyeltem és a szemeit. - A szívemmel szerettem beléd és nem az eszemmel, s ha szerinted ennyi idő után még mindig érted sóvárog és csak téged akar szívem, akkor hogyan tudnád meggyőzni arról most, hogy nem te vagy az akire szükségem van? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert ezt az egy dolgot tudtam, hogy bármire képes lennék érte, mert szeretem és mindig is szeretni fogom bármit is hozzon a jövő. Egy kicsikét meglepődök azon, amikor megérzem a karját magam körül, majd hamarosan már az ölében vagyok. A lábaimmal fogom közre őt és úgy figyelem, miközben a tekintetemben ott bujkál a kíváncsiság, a vágy és talán még egy apró gyötrelem is amit távol töltött idő hagyott bennem. - Reménykedtem abban, hogy így van. - suttogtam az ajkaira, majd pedig viszonoztam a csókját és érintésére pedig egy jól eső bizsergés futott végig az egész testemen. Annyira hiányzott már minden, ami vele kapcsolatos volt. Csókom egyre hevesebb és vadabb lett, mintha a bennem lakozó vágy egyszerre akarna kitörni, ujjaimmal a hajába túrtam és a lábaimra egyre szorosabban fontam köré. Azt szerettem volna, ha marad és minden egyes percben megízlelhettem az ajkait amikor csak akarom.
Felesleges lett volna tagadni, még mindig nem volt közönyös számomra, de igyekeztem nem ezt kimutatni. Ragaszkodtam ahhoz az álláspontomhoz, hogy nem érdemlem meg, hozzám ő nem való. Mégis bármit mondott, próbáltam elhinni, hogy igaza lehet. A furcsa kettősség egészen addig nem is volt zavaró, míg rá nem jöttem, valójában még jobban vágyom rá, mint amennyire vágyhattam rá valaha is. Ahogy szemébe néztem, szinte átjárt a bizsergető érzés, s ahogy láttam mennyire megváltozott, elöntött némi büszkeség is. A tanításom hát nem volt hiábavaló, gyenge nőből sikeresen neveltem egy igazi dominát, ki ugyan ezt rejtegeti a világ elől, pezseg benne a tűz. Elmosolyodtam ugyan, de a szájhúzás más gondolatok eredménye is volt. -Igazad van, ezt mondtam. De nem arra gondoltam, hogy legyél alkoholista, ha nem látsz jobb módot a boldogságra.-az utolsó szavakat szinte suttogom, nehezen ejtem ki, hisz szinte nem volt olyan pillanat az életében, amikor egyszerűen csak élnie kellett. Amit mondott, amit átélt mellettem és nélkülem, csak azt eredményezte, hogy nem kellene nekem most itt lennem. Mégis lecövekeltem, mert a bennem kavargó vágyak arra húztak, amerre ő volt. Ő kérdezett, én válaszoltam neki, de ha eddig nem törtem össze eléggé a közönyös viselkedésemmel, akkor most biztos, hogy igazán a lelkébe tapostam. Tudhatta volna, hogy egy részem kalandvágyó, vad és fékezhetetlen volt, hiába hallgattam volna a szívembe vésett érzésre, amit ő váltott ki belőlem, nem tudtam ellenállni annak, aki valójában lettem az elmúlt száz évben. Egyikünknek sem volt könnyű, de míg ő szenvedett én viszonylag boldogan tengettem napjaim, kihasználva minden lehetőséget, amit az élet adott, hogy szórakozhassak valamilyen módon. Nem vetettem meg a nőket, akkor még sem tűnt úgy, hogy érdekelt volna az adott pillanaton kívül más is. Pedig most, hogy itt ülök vele szemben, mintha megváltozott volna bennem valami, és talán életemben először, de valami bűntudatszerű fogalmazódik meg bennem. Nem válaszolok, de ahogy ajkai számra tapadnak, megfeszülnek izmaim és próbálok uralkodni a bennem dúló vágyak felett. Parázsló tekintete pedig nem segít a helyzetemen, ahogy szavai sem, ami ellen cselekedeteimmel próbálok harcolni, ellenszegülni minden döntésemmel, pedig nem kérdés, hogy mit akarok. Csupán a férfi, akivé lettem, egy kegyetlen és önző vámpír, nem az a típus volt, amit egy olyan csupa szív lány érdemelt, amilyen ő volt. Ahogy ajkába harap, le kell küzdenem a bennem dúló vadat, hogy ne csapjak le rá, mire az üvegben lévő ital nyújthatott megoldást. Az ital élesen, szinte marva szaladt végig torkomon, de a legkevésbé sem zavart, amíg a fejem tisztán tartotta, gondolataim megóvta előle. Amit mond, nem reagálok, csupán bólintok. Tekintetem az üvegre szegeződik, mereven bámulom, hátha ez segít bármiben is. Nem igazán, de kezdetnek megteszi. -A nővérem lánya. Egy fiatal külsejű, de igencsak jó boszorkány. Láttam, de kételkedem, hogy épp rám van szüksége az életéhez.-rázom meg fejem, egy tincset fülem mögé tűrök, hisz bár összekötve hordom hajam, az mégis fodrász segítségére szorulna, de amit megszoktam pár száz év alatt, nem most megváltoztatandó dolog. Az üveget kiveszem öléből és enyémmel együtt az asztalra rakom, és gyengéden álla alá csúsztatva ujjaim, szemébe nézek, mikor lesütött szemekkel mered maga elé. -Az életed kell megvédened, nem engem. Nekem nem ártana, ellentétben veled, mert tökéletesen tisztában van azzal, hogy bárhogy próbálkozik, soha nem kaphatja meg azt, ami már oly rég óta a tiéd.-szólalok meg, közelebb hajolva hozzá.- Bárhogy próbállak meggyőzni, hogy én nem az a fajta vagyok, aki hozzád való, te annál jobban fogsz makacskodni igaz?-vonom fel szemöldököm, érzem, ahogy az alkohol kisebb hatást gyakorolt már rám, de nem zavar. Másik kezem derekára siklik és ölembe húzom, így szembe kerül velem. –Egy évszázad túl kevés idő ahhoz, hogy elfelejtsem, milyen az, amikor érinthetem a bőröd, mikor kedvedre tehetek, mikor csókolhatlak.-suttogom ajkaira hajolva, kezeim pedig gyengéden, de mégis kissé akaratosan simítanak végig vállától derekáig. Csókom hasonló hevességgel csap le rá, s ezzel erőt vesz rajtam az elrejtett vágyódás utána. Nem bánom, ha nem akar sietni, ha időt kér, de tudnia kell, hogy egyikre sincs szükségem, ha visszakaphatom őt. A félsz mégis bennem lakozik, a düh magam iránt, amiért két szép szeméért így el tudok térni a kitűzött célom elől.
Érezhető volt a rés kettőt között, de ugyanakkor ott vibrált a szenvedély és a vágy is a másik iránt, de még se lépett egyikünk se. Olyan volt az egész, mintha félnénk attól, ami történhet. Féltünk talán hangot adni annak, amit éreztünk, ami minden egyes szív dobogással egyre hangosabb lett, s egyre jobban nyomta a szívünket. Nem szólaltam meg egy darabig, mert próbáltam rájönni, hogy mit is érzek. Szerettem volna megérinteni őt, ajkainak érintézést érezni az ajkaimon, a testeimen, illetve a testének a közelségét és melegségét érezni. De ugyanakkor ott lappangott a félelem is legbelül. Féltem mindentől, féltem attól, hogy esetleg újra el fog tűnni. Nem akartam belegondolni abban, hogy akkor mi lesz. Eddig az segített mindenen túl jutni, hogy egyszer újra fogom őt látni, de ha újra elmegy, akkor már tudom, hogy arra már esélyem se... Felhúztam a lábaimat és úgy öltem ott. Figyeltem őt próbáltam megfejteni, hogy vajon miként is érez irántam. Vajon benne is ott van még a vágy? Ugyanúgy kíván engem, mint egykoron, vagy már nem vagyok több számára, mint egy egykori emlék? Egy volt szerelem. Egy apró parázsnyi fényt láttam a tekintetében, de magam sem voltam biztos. Könnyen megtudhatnám az igaz, hiszen elég lenne egyetlen búbáj is, de nem akartam cselhez folyamodni. Tőle szerettem volna megtudni. Lassan újra és újra meghúzom az üveget, majd egy apró fintor ül ki az arcomra. Soha nem voltam egy nagy alkoholista, de most úgy éreztem, hogy kell egy kis erősíteni, meg a legrosszabb esetben annyi történhet, hogy túlzásba esek, de ahhoz már nagy dolognak kellene történnie, hogy átlépjen azt a bizonyos határt. - Hát egyszer mindent ki kell próbálni. Nem te mondtad, hogy úgy érdemes élni, hogy élvezed is közben? - kérdezek vissza egy apró mosollyal az arcomon, majd egy-két tincs az arcomba szökik, de most még ez se érdekel. Majd amikor nem néz rám, akkor egy pillanatra úgy érzem, hogy újra egy kisebb darab törik le a szívemből. Nem ilyennek képzeltem el a viszont látást és talán pontosan ez kezd megőrjíteni, hogy minden annyira rideg jelenleg. Lassan felállok, odasétálok hozzá, helyet foglalok mellette, majd pedig gyengéden végig simítok az arcán. Aprócska kezem az állánál megáll, óvatosan feljebb emelem a fejét és mélyen a szemébe nézek, hogy lássa, hogy komolyan gondolom azt, amit mondok.- Nem érdekel az, hogy mi történt, amíg távol voltunk egymástól, mert ha újra megtörténe, akkor újra megtenném, ha esélyt látnék arra, hogy újra lássalak. - Majd pedig gyengéden megcsókolom őt. A csókban minden benne van, az iránta érzet szerelmem, de ugyan akkor a kétely és a félelem is. Ez így igaz és a világ soha nem volt fekete és fehér, nem volt csupán jó és csupán gonosz. Az élet ennél sokkal bonyolultabb, így bármit is tettél ezekben az időkben nem biztos, hogy attól még elfutnék. Én se voltam angyal, mint amilyennek ismertél. Az ember sok mindenre képes, ha az életéről van szó, vagy másnak az életéről. - mondom neki komolyan és közben kényelembe helyezem magamat mellette. Ujjaim az üveg nyakán cikáznak, s egy aprót az ajkamba harapok. Érzem rajta, amint az ő italának és az enyémnek az íze keveredik, s közben végig azt kérdezem magamtól, hogy miért kell mindennek ennyire nehéznek lennie... Van egy élő rokonod? Láttad már őt? - kérdezem őt kíváncsian és talán kicsit túl nagy lelkesedéssel, hiszen ha nem is beszéltem róla titkon mindig is szerettem volna egy családot, vagy legalább egy élő családtagot, de pontosan tudtam, hogy mindenkim hallott. Nincs már élőrokonom, illetve talán soha nem is lehet igazi családom. Kíváncsian vártam, hogy miként fogja folytatni a dolgot, de volt egy olyan érzésem, hogy ennél többet, mint amit mondani fog nem fogok tudni a nő ügyeiről. Egy kicsit görcsbe is rándul a gyomrom, majd egy apró féloldalas mosoly jelent meg az arcomon. - Nem félek tőle, s bármire képes leszek azért, hogy megvédjem azt ami számomra fontos. - a hangomban nincs semmiféle játékosság, egyszerűen komoly és hideg. Lassan közelebb csúszok hozzá és figyelem őt.- Szeretném, ha maradnál, de kényszeríteni nem foglak, de a szívem még mindig a tiéd...- a mondandóm végén újra lesütöm a szemeimet és figyelem az ölemben lévő vodkás üveget. Nem tudom, hogy miként fog dönteni, de remélem, hogy maradni fog és többé már nem fog menekülni ezek az érzések ellen.
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 27, 2014 1:45 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Sibyl & Gannicus
You once told me the gods had sent me to save you
Nem tagadtam meg magam előtte, nem várhatta, hogy azt mutassam, mait látni akar. Haragudhatott volna, lesújthatott volna, életemre törhetett volna, de nem tette. Változtunk, be kellett látni, ahogy én is beláttam, még ha ezzel azt is értem el, hogy olyasmire derülhetett fény, ami neki nem lett volna a legjobb. Szívemre hallgattam, de eszemmel gondolkodtam és nem akartam a lelkébe tiporni azzal, hogy magam adom, de tudtam, hogy az eltelt idő némi rést, szakadékot vágott kettőnk köz, ezzel is eltaszítva kissé a másikat magunktól. A hotelszoba nem volt nagy, de lakályosnak tűnt, megszokott volt számomra, az elmúlt éveket ugyanis én is hasonló helyeken tölthettem. Ahogy eltűnt, helyet foglaltam, és vártam, hogy megörvendeztessen újra a társaságával. Nem akartam sietni, pedig férfi létemre vágytam minden porcikájára itt és most, mégis visszafogtam magam, türtőztettem a bennem lakozó vadat. -Tökéletesen.-engedek felé egy mosolyt, majd figyelem, ahogy ő is helyet foglal. Az indok, ami ide vezetett könnyű szerrel maga alá gyűrt, de ellenkeznem kellett vele és ügyelnem arra, hogy gondolataim tiszták maradjanak. Nehezen ugyan, de sikerült. Figyeltem arcának rezdüléseit, ahogy megemeli az üveget, ami elmosolyodtam. Újfent. -Ez az idő is eljött. Nem kell itatni, csak meg ne ártson.-kaccsintok rá, megfogva a másik üveget, nem válogattam, a kezéből pedig nem szívesen vettem volna ki a vodkát. Nem arra játszottam, hogy elveszítse az önakaratát, de jó volt nézni, hogy megkomolyodott és nagy gyakorlattal emelte meg az üveget. Félre értés ne essék, nem gondoltam, hogy alkoholista lenne, vagy valami hasonló. Egyszerűen a nők nagyobb része nincs odáig a maró, kissé öblösebb italokért. De ő nem is volt olyan, mint a többi nő. -Értem.-nyugtázom ennyivel és még egy kortyot iszok, szemöldököm összevonva, a kezemben lévő üvegre pillantok.-Nem lett volna szabad ekkora őrültséget csinálnod. Nem miattam.-ismételgetem magam, de remélem, megérti, hogy miért mondom ezt. Ha eddig nem tette, ezután már nem lesz vele baja. Azt hiszem legalábbis. -A világ sose úgy működött, hogy mindenki számára fair legyen. Az emberben benne van az ösztön, hogy magát óvja, még akkor is, ha erre a mód kissé…véres.-jegyzem meg, majd kérdésére igyekszem válaszolni, de egy harmadig korty kíséretében teszem csak ezt. -Megtudtam, hogy volt egy nővérem, akinek mellékesen egy boszorkány lánya született, ergo anyám összefeküdt valami boszorkány férfival, vagy valami hasonló. Lényegében kiderült, hogy mindig is volt egy családtagom, de soha nem vonzott ez a téma.-hazudhattam volna neki arról, hogy ennek örültem, de én magam sem tudtam, hogy hogy érezzek ez ügyben. Inkább nem akartam érezni sehogy.-Az ellenségeim tábora folyton bővült, a nők viszont…-jut eszembe valami, amiről jobb, ha nem tud mindent, de mégis tud annyit, hogy felkészülhessen.-Van egy megtévesztően szép és bájos külsejű szőke démon. Ugyan nem idősebb nálad, de egy oka van arra, hogy téged jobban gyűlöljön, mint engem.-nézek szemeibe, és remélem nem kell magyaráznom neki, hogy mi ez az ok. Az ok ugyanis én vagyok.
Az emberek változnak és mi is változtunk ennyi idő alatt. Tudtam jól, hogy megfontoltabb lettem és talán kicsit komolyabb is, hiszen sok mindent történt velem. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy már nem félek a haláltól se, illetve nem érdekelne az se, ha esetleg utolérne. Sok mindent megéltem már, sok minden történ velem a különtöltött idő alatt, de amikor fel akartam adni, akkor mindig őt láttam magam előtt. Reménykedtem mindig is abban, hogy újra látni fogom őt, de ez most annyira másabb volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz egy újbóli találkozás. Éreztem gyengéd érintését, mámorító csókjait, de még se volt minden olyan, mint régen. Féltem attól is, hogy esetleg az érzései megváltoztak irántam. Tudtam l, hogy másabb lett, de még mindig szerettem őt. Már csak az volt a kérdés, hogy ő miként érez irántam. Lassan sétáltunk a hotelhez. Nem kerestem még lakást, mert fogalmam sem volt arról, hogy esetleg több ideig fogok maradni, vagy nem. Hiába találkoztam a számomra legfontosabb személlyel még mindig nem tudtam semmit se ezzel kapcsolatban. Boldog voltam, de ugyanakkor a szomorúság és a félelem erősebb volt mindennél. Szerettem volna megtudni azt, hogy mi is történt vele, de még se mertem tovább faggatni őt. Mind a ketten eléggé makacsok voltunk, ha valamiről nem akartunk beszélni, akkor nem beszéltünk. Sok időre kerültünk távol egymástól és talán pontosan akkor, amikor a legnagyobb szükségünk volt a másikra. Ismertem már annyira, hogy tudtam, hogy nem vetette meg a nőket. Férfiból volt és talán ez nem is zavart annyira, hiszen néha egy-két személy megfordult az én ágyamban is, de csak mértékkel. Sokkal inkább az érdekelt, hogy szeretett-e valakit úgy, mint engem vagy esetleg jobban. Figyeltem őt és pontosan tudtam az arckifejezéséből, hogy erre se fogok választ kapni. Mintha féltene attól, amit mondana. Nem tudtam elképzelni, hogy mit rejthet a múltja, de talán egy napon meg fogom tudni. Egy pillanatra eltűntem és egy apró mosollyal az arcomon tértem vissza. Az egyik kezemben vodka volt, a másikban pedig Whisky. - Remélem valamelyik megteszi. - mutattam meg neki azt, amit találtam. Magányos éjszakákon remek társaság volt ez a két üveg pia. Nem voltam nagy piás, de néha muszáj volt innom, vagy úgy éreztem, hogy bediliznék. Lassan odasétáltam a nappaliban található kanapéhoz. Leültem rá és úgy figyeltem őt. Soha nem is gondoltam azt, hogy beálltál közéjük. Egyszerűen csak kerestelek, majd pedig megpillantott a Don. Tudta, hogy öreg és tapasztalt boszorkány vagyok. Nemet mondtam neki, de utána újra találkoztam vele egy nagy eseményen. Onnét már nem tudtam megszökni. Vagy beállok hozzá, vagy megölték volna az egyik közös ismerősünket. - Lassan közben lecsavartam a vodkás üvegtetejét és meghúztam az innivalót. Éreztem, amint végig marja a torkomat, de mégis jól esett és kellemes volt. Az emlékek felértek egy rémálommal. Sok embert, lényt megöltem vagy csak megkínoztam.- Azt hittem minden borzalmat láttam, hogy azoknál rosszabb nem lehet, de lehet és attól tartok egyre csak rosszabb lesz a világ ilyen téren. - Egy darabig csak bambultam és nem szólaltam meg ezek után. Lassan megráztam a fejemet és óvatosan rápillantottam.- Veled mik történtek? - egy apró kósza tincset a fülem mögé tűrtem.
† Note: Remélem tetszik. † Words: -
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Szept. 22, 2014 4:01 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Sibyl & Gannicus
You once told me the gods had sent me to save you
Az egy dolog volt, hogy a legcsekélyebb mértékben sem bántottam volna őt, de mások nem érdekeltek. Régen a kényszer hajtott öldöklésre, most egyszerűen az akaratom vezérelt, szabadon rendelkeztem mások felett, s elhittem, hogy megértheti Ő is, de ezt nem fogja. Jobb, ha csak azt hiszi, hogy olyan boszorkányok életének vetettem véget, akik rászorultak a büntetésre. Nem vitatkoztam vele, bólintottam és hagytam ennyiben a témát. Visszakaptam, de minden részem így akarta? Ezt még én sem tudtam eldönteni, de igyekeztem nem kimutatni, hogy mi jár a gondolataimban. A mosolygós lány, akit elhagytam komolyabbnak tűnt, meggondoltabbnak, mellette igazi rosszcsont gyereknek tűnhettem. Egy vérengző, kissé érzéketlen gyereknek. Hallani akarta az igazságot, de szerintem pontosan tudta, hogy pont nem én vagyok az a típus, aki cölibátusi fogadalmat tesz, esetleg szentté nevezteti ki magát. Az idők változnak, elhagytam és nem terveztem visszatérni hozzá, nem is ennek fejében éltem. Férfiból voltam, nem kisfiúból. És ellenkező esetben, ha ő is élte volna az életét, én sem nehezményeztem volna rá. Nem várhattuk el a másiktól, hogy száz év alatt ne változzon, kijelentése mégis olyan naiv volt, hogy már-már elhittem, ő nem változott. A szemében égő tűz viszont más volt. Megkopott, boldog, de nem olyan csillogó, mint régen, így kezdetem úgy érezni, hogy ő inkább oda jutott, ahonnan indult, és erősítésre volt szüksége, még ha azt is mondhatta, hogy erős. Csendben haladunk a szobáig, ami nem volt ugyan hatalmas, de kényelmesen lakályos. Kissé abszurdnak hatott a helyzet, mintha barát lennék számára, semmi több. Hiába csókolhattam ajkait, mégis a forró levegő, a parázsló érzelmek mintha elmaradni látszottak volna. Mind a ketten arra vártunk, vagy talán mégsem, hogy ennyi idő után is egyszerűen kezdjünk el egy beszélgetést, nyíltan és őszintén, de a saját életem meséjét jómagam nem szívesen osztottam volna meg vele. Vagyis ez így nem teljesen igaz. Voltak részei, amiről jobb lett volna, ha tud, másik viszont titokként kevésbé voltak fájdalmasak neki. -Mondanám, hogy egy pohár víz megteszi, de valami erősebb jól esne, ha esetleg van kéznél valami ilyesmi.-mindig is szerettem az italokat, adtam arra, amit fogyasztotta, amolyan öreg hobbim volt a kóstolgatás, és nem tudtam róla leszokni, akárcsak a szivarokról és a szerencsejátékról. Bosszantó, hogy milyen sűrűn jár együtt ez a két dolog. -Pontosan hogy is jutottál te a maffia kezére? Egyáltalán milyen nyom vezérelt téged oda? Életemben nem voltam egy maffia tagja se, inkább szabad úszó vagyok, ezt tudhatnád.- egyszerre érdeklődöm felőle, és dorgálom le kissé, mert naivan keresni kezdett, s bár nem az én hibám volt közvetlen, hogy bajba sodorta magát, közvetve mégis csak magam okolhattam e miatt.
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 20, 2014 12:06 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Sibyl & Gannicus
Start of Something Good
Tudtam jól, hogy a múltja se volt könnyű, ahogyan az enyém se. Mind a kettőknek voltak sötét foltjai az életében és biztos vagyok abban, hogy az elválásunk alatt is, amíg távol voltunk egymástól ott is keletkeztek olyan sötét foltok amiről esetleg egyikünk se szívesen beszélt. Minden embernek vannak titkai, olyan dolgai amire nem büszke, esetleg olyan, amit fél elmondani, mert tart attól, hogy esetleg a másik fél elmenekülne. Szeretem őt és úgy gondoltam, hogy nem tudna olyat tenni vagy mondani amivel sikerülne elijesztenie engem, de soha semmiben nem lehet biztos az ember. Ezt már megtapasztaltam. A szavai hallatára egy apró mosoly jelent meg az arcomon, mert jól esett, hogy engem különlegesnek gondol, de hamarosan egy kicsit szomorú arc kifejezés ült ki az arcomra. Soha nem szerettem azt, amikor valaki boszorkányokat bánt, legfeljebb akkor, ha tényleg megérdemlik. - Elhiszem, hogy én másabb vagyok, de ők nekik is joguk van élni. Nem dönthetünk mindig arról, hogy kinek az életét vesszük el és kinek nem. - mondtam neki szelíden és gyengéden és közben óvatosan végig simítottam az arcán, majd pedig a kezem meg pihent ott. Figyeltem őt és próbáltam megfejteni, hogy mennyi minden változhatott meg ennyi idő alatt. Sok mindent történt velük, de talán egy dolog soha nem fog változni az egymás iránt érzett szerelmünk. Azt hiszem ez a legfontosabb dolog és ezért mindig is küzdeni fogok, egészen addig amíg látom, hogy van rá remény és esély, hogy végre egyszer igazán beteljesüljön. Ujjamat óvatosan az ajkára tettem és úgy pillantottam fel rá. A szemeimben ott volt mindenféle érzelem, de legfőképpen a boldogság és a szerelem járt táncot a tekintetemben. - Szeretlek és ez mindig is így lesz. Soha nem tudtam úgy nézni más férfira, mint rád. Soha nem lettem volna képes tűzbe menni másért, csak érted és azt is tudom, hogy soha senki nem lehet a szívem, csakis a tiéd. Mindig is tudtam, hogy hozzád tartozom és ezt te is pontosan tudod, de mégis megpróbálsz ellökni magadtól. Nem az számít, hogy mit tettél a múltban, hanem az számít, hogy most mit érzel és mit teszel a jelenben. - mondtam neki még mindig gyengéden és szeretettel. Nem szerettem volna kiokítani meg semmi ilyen, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy valahogyan a tudtára kell adnom azt, hogy senki más nem olyan fontos számomra, mint ő. Soha senkit nem leszek képes annyira szeretni, mint őt. Aggódva pillantottam rá és egy pillanatra se vettem le a tekintetemet róla. Ugyanaz a szenvedély volt köztünk, mint régen. Ugyanaz a szerelem lángolt, de mégis annyi minden változott. Néha megjelent a szemeiben a kétely talán, vagy már magam sem tudom, de azt pontosan tudom, hogy minden egyes levegővétel nehezen ment, mert féltem attól, hogy egyszer csak elengedi a kezemet és a széllel együtt újra ködé válik és soha többé nem találom meg őt. Lassan közelebb léptem hozzá és gyengéden megcsókoltam őt. - Nem foglak kényszeríteni arra, hogy mesélj, de bárhogyan is döntesz én itt leszek melletted. - mondtam neki komolyan és minden egyes szóból kicsengett az, hogy mennyire is szeretem őt. Végül lassan elindultunk és egész út alatt alig szólaltunk meg. Talán ennyi év után nehéz lehet újra két embernek az egymásra találás. Lehet, hogy túlzottan ott lappang legbelül az elvesztés félelme. Végül pedig meg is érkeztünk az ideiglenes otthonomhoz. Nem túl nagy, de ideiglenes megteszi. - mondtam neki kedvesen, majd pedig kinyitottam az ajtót és besétáltam. - Gyere be. - mondtam neki sietve, majd kibújtam a cipőmből és a kabátomból. - Érezd magad otthon. Esetleg kérsz valamit? - kíváncsian pillantottam rá és türelmesen vártam a válaszát.
† Note: Remélem tetszik. † Words: 587
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 20, 2014 12:05 am
Kezdőlap
| words: -
