- Nem vagyok piromániás - bukott ki belőlem, mikor megállt mögöttem. - Egy kandalló... és a benne égő tűz annyi emléket képes felébreszteni. És az illat... a fa illata, ahogy parázslik... ez még a legridegebb házat is otthonná, családiassá teszi - suttogtam. Na igen, talán túlontúl sokat mondok egy kandallóról, de hát... az rója rám, aki soha nem beszélt még sokat jelentéktelen dologról.
- Hm, arról, hogy szeretem-e ha megéget, nem nyilatkozom. Szerintem nemcsak én voltam így vele mindig is - vontam egyet a vállamon halvány mosollyal, majd felálltam, és megráztam a fejemet. - Ne, tárlatvezetést ne. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy... hol találok én olyan... szóval olyan lehetséges vadászt, vagy mit.

(villa és udvar)

Megálltam egy másodpercre a szoba ajtajában, és néztem, ahogy Elena otthonosan leguggol a tűz elé. Úgy nézte, mintha életében most először látna ilyen csodát.
- Újabb meglepő információ rólad - állapítottam meg gunyorosan. - Eddig nem tudtam, hogy piromániás vagy. Vagy csak szeretsz játszani a tűzzel? - kérdeztem, szánt szándékkal kétértelműen, majd beljebb léptem, és megálltam a háta mögött. - Érezd magad itthon a lakosztályomban. Akarod, hogy tárlatvezetést tartsak neked az egész házban?

(Ház)

Nem tudtam, kinek a szobája ez, csak úgy bejöttem. Tőlem lehet Klaus vendégének is a szobája, aki biztosan vár rá, de kíváncsi lettem, hogy mit rejt magával ez a szoba.
És ahogy megálltam a szoba közepén, megláttam a ropogó tüzet a kandallóban, ami nyilván kiadta a hangot, illetve azt a kellemes illatot, amit általában mindenki érez, ha leül a kandalló elé.
- A tűz - motyogtam. Bele sem gondoltam, hogy nekem ez már a halálom lehetne. Még mindig gyermeteg lelkesedéssel szerettem a kandallókat.