(nappali)

Kikóvályogtam a konyhába, és feltettem főni egy kávét, aztán kinyitottam a hűtő ajtaját. Míg Elena a hálóban szöszmötölt, készítettem néhány szendvicset, majd a frissen főtt kávéval, és két tasak vérrel egyetemben mindent az asztalra tettem.

- Oké! - bólogattam, majd felálltam, megfogva az ő poharát is, és a nappali felé pislogva indultam meg abba az irányba.
- De ne maradj sokáig - kacsintottam rá.

(Nappali)

- Szerintem ez ebben a sorrendben tökéletes - bólogattam. - Vidd a bort. Az enyémet is - mondtam. - Hozok be fát. Begyújtjuk a kandallót, aztán beszélgetünk... aztán bármi. Ahogy mondtad - mosolyogtam. - Csak hogy ne mondd, hogy neked soha nincs igazad.

Felkuncogtam a reakcióját, majd felsóhajtottam, és amikor lehúzott maga mellé megfogva a kezemet, csak kényelmesen fészkelődtem egy kicsit, közben belekortyolva a forralt borba. Kellemes érzés borította el testemet az ízkavalkádtól, és közben nekidőltem Damon mellkasának, egy aprót nyelve.
- Igen, jól érzem magam... itt is, és... úgy általában - motyogtam csendesen, majd halványan elmosolyodtam. - Nem... szóval nem lenne kedved átmenni a nappaliba? Ott van kandalló is. Begyújtjuk a tüzet, és beszélgetünk, vagy amit csak akarsz - néztem az említett helyiség felé.

- Hé, ez meg miféle eljárás? - háborogtam. - Én csináltam a bort, és nem kapok belőle? - léptem Elena mellé, és magamnak is öntöttem egy jókora bögrével. - Gyere... - fogtam meg a kezét, és leültem vele a tűzhely elé. Igaz, nem kandalló volt, csak egy kályha, de a szőnyeg puha, a tűzhely meleg... és békés, vidám volt az őszi esti hangulat.
- Ugye jól érzed itt magad? - kérdeztem lágyan, és megcsókoltam a nyakát.

Fél karjával átölelt, de mire reagálhattam volna szavaira, már ott sem volt. Szerencséje, mert talán reflexszerűen megmozdultam volna, hogy oldalba bökjem, vagy valami, de ő elővigyázatosan már el is tűnt onnan.
- Hát... - sóhajtottam fel, és a forralt borra néztem. - Több jutott nekem. Ami pont tökéletes - vigyorogtam rá, és míg ő az asztal mellett tébecolt, én egy bögrét kerestem, és abba kanalaztam a jóillatú léből.

- Hát ez nem túl hízelgő - biggyesztettem le az ajkamat. - Én meg azt hittem, hogy azt éreztetem veled, hogy páncélos lovag vagyok, aki épp megmenti a fagyhaláltól szíve hölgyét - öleltem át Elenát fél kézzel. - Lehet, hogy jobban jártam volna a sárkánnyal, mint a királylánnyal. Bár, ahogy így néha elnézem a viselkedésedet... - emeltem a szemem az égnek, de a következő pillanatban már az asztal túlfelére slisszoltam, onnan vigyorogtam vissza Elenára.

Elég gyorsan lenyomott engem a tűzhely mellé, miközben ő szaporán csinálni kezdte a forralt bort.
- Egyre inkább azt érezteted velem, hogy te mindenhez értesz, én pedig nem - sóhajtottam fel egy apró mosollyal, majd felálltam, és szemtelenül odasétáltam hozzá, szorosan hozzásimultam, így szívva be az illatot.
- Ez tényleg isteni!

(tópart)

Betereltem Elenát a konyhába, aztán odahúztam egy konyhaszéket a tűzhely mellé, és rányomtam.
- Én majd megcsinálom a bort. Te csak olvadj - vigyorogtam, aztán nemsokára cuppant a dugó, bor loccsant egy edénybe. Cukor, fahéj, citromhéj is belekerült az italba, és nemsokára isteni illatok szálltak a konyhában.
- Mmmm - szimatoltam. - Ezt vétek lett volna kihagyni.

(Háló)

A fejemben volt még Damon kívánságlistája, de bevallom őszintén, néhány részletben készültem eltérni tőle.
Először is kikészítettem egy csomag vért neki, míg én megittam az enyémet a tűzhely előtt, és olyan elégedettséggel töltött el az egész tasak, mintha utoljára ezer éve ittam volna.
Elővettem egy kevés lisztet, tojást, és fűszereket, majd kis tésztát kevertem, és egy kis sóhajtással zöldségeket is daraboltam, míg a pirítóba kenyérszeteket hajítottam. Vicces volt egyszerre ennyi mindent csinálni, de mióta vámpír lettem, szerencsére ez nem tűnt olyan lehetetlen feladatnak.
Majd mikor minden kisült, és a kávéból is kisebb csodát varázsoltam Damon szájára, míg magamnak kakaót készítettem, a tálcát megfogva indultam vissza a háló felé.

(Háló)

(Fürdő)

Kihasználtam a vámpírok gyorsaságát, és hirtelen termettem itt. Rögtön kotorászni kezdtem a hűtőben, hiszen mikor ideértünk, én is eldugtam itt pár apróságot.
Elővettem az epret, a tejszínhabot, és egy kis piskótát a szekrényből, majd poharakat, majd amit akartam, gyorsan össze is állítottam. Remekül nézett ki, már most kecsegtető volt az egész...

(Háló)

Ahogy Elena távozott, nagyot fújtam. A kis büdös boszorkány... hát teljesen elvette kis híján minden eszemet. Felnevettem, aztán bepakoltam a maradék ételt a hűtőbe, a tányérokat a mosogatóba. Elfújtam a mécseseket, kikapcsoltam a zenét, majd felragadtam az üveg pezsgőt, és elindultam Elena után.

(fürdő)

Nem is tudom, mit vártam. Talán pont ezt... hogy így nézzen rám, így reagáljon, és ez bennem is olyan tüzességet ébresztett, hogy nem tudtam hasonlítani semmihez sem... de azt már tudtam, hogy mi fog következni ezek után. Legalábbis részemről.
Megfogtam két poharat, majd egy széles vigyor kíséretében megindultam a fürdő felé.

(Fürdő)

- Igen, emlékszem az ominózus jelenetre - röhögtem el magam, ahogy emlékeimbe idéztem, hogy próbáld Elena x-be csúszott lábakkal többé-kevésbé stabilan megállni a nappaliban, aztán eltüntettem az utolsó falatot is a tányéromról, és mire pisloghatott volna, már előtte is álltam.
- Tűnés a fürdőbe - mondtam vágytól izzó hangon, de úgy, hogy érezze, ebben nem engedek. - Én elpakolok... és viszem a pezsgőt. Ne felejts el két poharat bekészíteni - csaptam a fenekére, hogy mozgásra bírjam.

- Talán egyszer láttál engem olyan részegnek, hogy a padlón fekve énekeltem... - néztem rá poénosan, de közben kicsit szúrósan is, persze csak a hecc kedvéért. - A bortól nem lesz semmi bajom... akkor a vodka és a tequila ütött ki - kacsintottam még rá, majd ártatlanul pislogtam tovább.
- Csak te eszel még. Én már végeztem - sóhajtottam fel még mindig játsszva az ártatlant, de közben nagyon is tudtam, hogy szíve szerint mit csinálna már. Én csak... fel akartam húzni.
- Én nem ragaszkodnék a fürdőhöz... - billent oldalra a fejem, szinte éhes szemekkel falva fel Damon alakját.

- Hölgyem, viselkedjen - mondtam elítélő fejcsóválással Elenának, persze láthatta, hogy egy percig sem gondoltam komolyan a feddést. Az viszont tetszett, hogy újra a borért nyúlt.
- Isten mentsen tőle, hogy leállítsalak - vigyorogtam rá - csak felhívnám szíves figyelmedet, hogy vékony a határ a becsiccsentés, és az okádós részegség között. Az utóbbi azt hiszem erőteljesen aláásná a mai romantikus estét - filozofáltam, hogy a következő pillanatban, mikor Elena vetkőzni kezdett, csaknem lenyeljem a villát.
- Elena... legalább addig bírd ki, míg megesszük a vacsorát - néztem rá, de már ott parázslott a szememben a vágy.

- Hát... én úgy érzem, hogy nemcsak a fürdőre állnál készen... - kuncogtam még mindig jókedvűen, majd elemeltem onnan a lábamat, hiszen mindkettőnk érdeke az volt, hogy a tányérról minden falat elfogyjon.
Mikor én már nem bírtam többet enni, megfogtam az üveg bort, és töltöttem még magamnak belőle. - Hiába.. a férfiak mindig is többet ettek, mint a nők - vontam egyet a vállamon mosolyogva, hiszen Damon tányérján még volt pár falat. - Nekem viszont kezd melegem lenni... - sóhajtottam fel, és a hecc kedvéért a ruhám cipzárját - ami ennél a ruhánál kivételesen nem hátul, hanem az oldalán volt - lentebb húztam.

- Nocsak - vigyorogtam. - Akkor azt hiszem, muszáj tennem róla, hogy kicsivel többet igyál a kelleténél - kajánkodtam, aztán hirtelen összerándultam, ahogy megéreztem Elena lábát.
- Khm... hmmm... - köszörülgettem a torkomat, és minden önuralmamra szükség volt, hogy továbbra is a vacsorával foglalkozzam. - Nos, igen, így terveztem. Fürdünk, aztán te hamarabb kiszállhatsz, ha akarsz. Mintha említettél volna valami előkészületet. Amíg te megcsinálod, én még áztatom majd magam.

- Uram, csak ésszel! - vigyorodtam el a desszertes célzására, majd tovább falatoztam. Nem szoktam magamat dicsérni, de ez most tényleg jól sikerült. Annak ellenére, hogy azt sem tudtam, mikor készítettem ehhez hasonlót utoljára.
- Én azt hiszem, józan akarok maradni. Becsiccsentve talán olyanra is igent mondok, amire amúgy nem tenném - mondtam kicsit piszkálódva, de láthatta rajtam, hogy csak viccelek.
- És mondd csak... - ittam bele a poharamba, miközben az asztal alatt a fél lábamról lerugtam a cipőt, és lassan átnyúltam vele, hogy a lábai közé, az ágyéhoz tegyem a lábamat, és gyengéden végigsimítsak nadrágja elején a lábujjaimmal, de arcom mindezt nem tükrözte, ugyanolyan ártatlansággal pislogtam. - Hogy is állapodtunk meg? Vacsora, és fürdés, csak utána hálószoba? - kérdeztem érdeklődve.

- Legszívesebben a desszerttel kezdeném - suttogtam, de aztán önuralmat parancsoltam magamra. Kár lenne ha veszendőbe menne az étel.
Vágtam a húsból, és forgatni kezdtem a számban, csillogó szemekkel.
- A legjobb szakácsnő vagy az Államokban - jelentettem aztán ki. - A férjed és a családod számára legalábbis - tömtem újabb falatot a számba, és megkoronáztam egy adag rizzsel, közben telitöltöttem mindkét poharat. - Bor és pezsgő, kicsit majd később. A fenébe is, most még az is belefér, hogy kissé becsípjünk.

- Mint mondtam, a desszertet ágyba fogod kapni. Kell majd egy kis idő, hogy elkészítsem neked... - suttogtam egy pimasz vigyor kíséretében. Persze eddig mindig más érvénye volt a desszertnek, de... akkor mondjuk úgy, ez a desszert első fele lesz. A másik fele meg csak rajta múlik.
- De most kóstold meg. Tudni akarom, hogy még mindig olyan jó szakácsnő vagyok-e - kuncogtam fel, és egy kis rizst vettem a számba, így ízlelve meg a saját főztömet.

- Igen, kérlek szedj - mondtam, és megszimatoltam a húst, mikor a tányéromra került. Isteni illata volt, akárcsak a zöldségekkel összepárolt rizsnek. - A desszertnek? - kaptam aztán fel a fejem, és pimaszul, vidáman elmosolyodtam. - Ó hogyne, Mrs. Salvatore. Elhiheti, hogy nem fogok lemondani a desszertről - közöltem olyan hangsúllyal, hogy úgy érhette, ahogy akarta.

Nem is volt már kétséges, a szerelem mindig olyan váratlanul tud jönni, és néha váratlanul távozik, de... azt hiszem, kettőnk soha nem fog eljutni oda, hogy távozzon szívéből a szerelem... remélem, hogy így lesz. Én nem tudnék mnár nélküle élni.
- Rendben, uram. Esetleg ön is óhajtja, hogy szedjek önnek? - kérdeztem egy mosollyal, majd kicsit felemelkedtem, és először az ő tányérjára tettem a sültből és a rizsből is, csak ezt követően jött az én részem. - A desszertnek is hagyj azért helyet!

- Nem kell szavakkal kimondanod - ingattam a fejemet. - Az is elég, ha a szemedbe nézek. Mert látom benne - mosolyogtam, aztán Elena felé toltam a tálaló kanalat.
- Ugye nem baj, ha azt mondom, szedj magadnak? Béna vagyok, és most kissé reszket is a kezem. Nem akarom, hogy a fele az öledben kössön ki. Nem lenne valami túl romantikus.

Nem akartam hangosan kimondani, de felettébb boldoggá tett az, hogy ezeket hallottam a szájából... azt hiszem, mindketten tudtuk az okát annak, hogy a múltban miért volt annyi viszontagság... Klaus, és a többiek... tehát most kész felüdülés végre nem háziasszonynak és anyának lenni. Hanem most... nő is lehetek. Aki ha gond van, csak ritkán...
- Nem tudom elmondani szavakkal, hogy mennyire szeretlek... - suttogtam valami meghatottsággal az arcomon, miután beleittam a poharamba én is.