nem is tudom, hogy milyen jó érzések borítottak el, mikor válaszolt, majd mikor már hajlandó voltam magamhoz térni ebből az egész helyzetből, felkuncogva nyomtam őt le a székre.
- Ülj le. És várd a kaját - kacsintottam rá, majd rögtön visszaléptem a zsömlékhez, és felvágva őket mindent tettem beléjük... szalámit, sajtot, zöldségeket, majd egy tányérra téve odatettem az orra elé.
- Csak hogy ne érje szó a házam elejét.

- Én mindig ott vagyok - néztem én is Elena szívére. - Csak... néha kissé sötét van, és nem látszom rendesen. De én úgy vagyok ott, ahogy te vagy itt - böktem a saját mellkasomra, aztán megcsókoltam őt kedvesen, és lágyan.
- És most, ha szépen kérlek, kapok végre enni valamit, vagy megvárod, amíg itt helyben kiszáradok, rám zárod a nyaralót, és évente egyszer meglátogatsz? - vigyorogtam.

Még mindig kuncogtam, mikor ideértünk, és egy apró sóhajtással találtam meg ismét az egyensúlyomat, hogy amíg Damon az ablakoknál szöszmötöljön, és bekapcsolja a rádiót, én elkezdjem csinálni a kaját, de nem volt rá túl sok időm, hiszen magához húzott, és táncikálni kezdett velem, mire még jókedvűbb kuncogást váltott ki belőlem.
- Szeretem, mikor ilyen vagy... nem is tudom, mikor volt az utoljára, hogy ennyire közel... éreztelek magamhoz... úgy értve, hogy itt... - csúsztattam a fél kezemet a szívemre. Az utóbbi időszak maga a rémálom volt. Leginkább a házasságunk és a szerelmünk sínylette meg. De az elmúlt egy napban olyan intenzíven javult a helyzet, hogy az szinte hihetetlen.

(háló)

Ahogy kiértünk, leraktam Elenát a padlóra, aztán kezébe nyomtam az egyik szatyrot.
- Gyerünk, pakoljunk ki, aztán együnk valamit, még mielőtt összeesem - néztem a gyomrom irányába, ami akkorát kordult, mint a távoli mennydörgés.
Elena pakolni kezdett, én pedig közben itt is kinyitottam az ablaktáblákat, majd felkattintottam a rádiót.
- Mmmm... mintha csak nekünk írták volna ezt a dalt, nem gondolod? - mosolyogtam Elenára, majd kivettem a kezéből egy rakás zsömlét, és táncolni kezdtem vele.

[You must be registered and logged in to see this link.]

(Hihetetlen érzés jár át...

Arra születtem hogy szeresselek
Szívem minden dobbanásával
Igen, arra születtem hogy törődjek veled
Életem minden egyes napján.

Te vagy az igazi számomra
És én vagyok a neked való férfi
Te nekem születtél
Önkívületbe kergetsz
Ha nem lenne más választásom
Ölni is tudnék a szerelmedért.)

Amint Damon visszajött, átadtam neki JJ-t, és felvettem David-et, Delena és Adam pedig már indulásra készen megálltak a konyha ajtajában.
- Igen, elpakoltam mindent - bólogattam szorgalmasan. - Mehetünk! - tettem még hozzá egy mosollyal.

(Ház)

(ház)

- Minden elpakolva, bepakolva. Bezártam már az ablaktáblákat, és a csomagok meg Fred a kocsiban - léptem be a konyhába újra. - Készen álltok, hogy hazamenjünk? - kérdeztem. - Ugye minden rendben? Nem hagyunk bekapcsolva semmit, és nem is marad itt semmi? Ruhák, kajamaradék, bilik, kamera, játékok és minden egyéb bepakolva?

- Rendben - bólogattam Damon után, majd amint kiment, rendbetettem az asztalt, és míg én mosogattam, Delena és Adam valami könyvet kezdett lapozgatni megint.
Felmostam a padlót, a reggelihez használt tányérokat és edényeket is elpakoltam, így várva Damont vissza.

Nem tartott sokáig, mire minden tányér üres volt, és nagyot nyújtóztam a reggeli végén.
- Akkor amíg anyu még elmosogat, apu addig berámol a kocsiba - mondtam, és bezártam Fredet a hordozóba. - Igyekszem, rendben? - kérdeztem.

(ház)

Mosolyogva léptem oda melléjük, és mindkettejük arcára nyomtam egy puszit. - Akkor... most ideje lesz túlesni a reggelin, hogy David többre is képes legyen - kuncogtam, és leültettem JJ-t a székbe, ahogy aztán tette Damon is David-el.
Adagolni kezdtem a húgom szájába a bébikaját mindaddig, míg az utolsó falat is el nem fogyott, közben már Delena és Adam is jelezték, hogy ők végeztek.

Szinte a szám is tátva maradt, mikor David lekerült Elena kezéből a földre, és nemes egyszerűséggel odamászott hozzám, majd büszkén ragyogó arccal felnézett rám.
- Hát ez az én fiam! - kiáltottam örömmel, felkapva őt a földről, és magasra emelve. - Nagyon ügyes vagy Tigris! Apu nagyon büszke az ő nagyfiára - mondtam olyan dagadó mellkassal, mintha merőben az én érdemem lenne hogy David már mire képes.

(Gyerekszoba)

- Óh, te kis türelmetlen! - néztem Davidre, akit éppen elemében találtam, és perpillanat annyit se bírt ki, hogy beérjek vele a konyhába, azonnal a földre akart menni, ezt jelezve pár jól irányzott rúgkapálással.
- Jól van. Akkor menj oda apához... - mosolyogtam rá, persze nem tudtam, hogy képes-e olyan "messzire" elmenni még... letettem a földre, ő pedig egyből négykézlábra ereszkedett, és az első kúszó mozdulatot nehezen tette meg, de utána már úgy ment előre, mint akit kilőttek egy rakétából, és csak az apja lába előtt állt meg, felnézve rá.
Büszke mosoly jelent meg az arcomon, és Damonre mosolyogtam.

Csak sóhajtottam egy aprót, aztán vontam egyet a vállamon. - Mindegy, nem lényeges - ráztam meg a fejemet, és az ajtó felé fordultam, ahol feltűnt Delena és Adam, egyelőre még álmosan pislogva, de már az asztalt vizslatták, hogy vajon mi is vár most rájuk.
- Jó reggelt - adtam mindkettejüknek puszit, majd segítettem nekik leülni az asztalhoz, de már hallottam David-et és JJ-t is.
- Megyek, megnézem őket, és összepakolok - fordultam még Damon felé mosolyogva.

(gyerekszoba)

- Aha, értem - válaszoltam. - Nos, Nate ugyan hajlamos zűrbe keveredni, de ott van Rose, aki féken tartja. És Rose miatt nyilván Nate-nek is kezd benőni a feje lágya - mondtam el a véleményemet, majd meglepve pislogtam Elenára. - Elbúcsúzni? Az nem jó, ha majd a kocsiból integetünk? - kérdeztem értetlenül.

- Hát... ismered - sóhajtottam. - Nem, nincs semmi, amiről nem tudsz. Csak... ki tudja? Ebben a városban bármi megtörténhet, és... soha nem jó, ha valaki hosszú ideig csendben van - magyaráztam közben. Azt nem akartam kimondani, hogy talán Benjamin Lockwood tudna hülyeséget csinálni Nate-el kapcsolatban, hiszen Nate megölte az anyját néhány évszázada, de... ki tudja?
- És... mi nem búcsúzunk el a háztól, míg a gyerekek csendben vannak? - kérdeztem nagyokat pislogva.

- Megvan minden? - kérdeztem Elenát, mikor visszajött. - A kamera is? - álltam fel, és kidobtam a tasakot, majd meglepve fordultam vissza Elena felé.
- Nata bajban? Mire gondolsz? Van valami, amiről én nem tudok? - néztem rá értetlenül. - Mikor legutóbb láttuk őket, még minden rendben volt közte és Rose között.

(Háló)

- Itt is vagyok - pakoltam le a konyha ajtajában a táskákat, és visszaültem az asztalhoz, hogy megegyem a bundás kenyér maradékát. - Ami azt illeti... ideje lenne majd felkeresni Rose-t és Nate-et is. Annyi idő telt el, hogy utoljára láttuk... és Nate-et ismerve, már olyan nagy bajba is keveredhetett, amiből az isten se vakarja ki - sóhajtottam.

- Oké - dünnyögtem az orrom alatt, majd kihúztam a hűtőt a hálózatból, és elővéve a hűtőtáskát elkezdtem belerámolni mindent, egészen addig, míg a hűtőszekrény üresen és sötéten nem ásított.
- Na, ez is megvan - zártam be az ajtaját, majd elmostam Fred edényeit. - Nem, nagyságos úr, nem mész ki - néztem a bezárt ajtóra. - Nemsokára indulás van, és nem fogok utánad végigkurjongatni a tópartot - ültem le az asztal mellé, a vérrel a kezemben, és nagy kortyokban megittam az egészet.

Enni kezdtem a bundás kenyeret, amit elkészített, és amint végeztem, megtöröltem az ujjaimat egy konyharuhába, hogy nagyot sóhajtva nézzek a háló irányába.
- Utálok pakolni - mondtam, persze némi pimaszsággal is a hangomban. - Akkor... én most megyek, és a mi cuccunkat összeszedem. Ha a gyerekek felkelnek, akkor az övékét is - adtam egy puszit az arcára. - Mindjárt jövök.

(Háló)

- Oké, akkor enyém a konyha - bólintottam. - Szerintem is jobb így. Menj, pakold össze a ruhákat reggeli után. Én pedig kirámolok a hűtőből mindent. Itt a gyerekek kajája - vettem ki négy üveg bébiételt, és két tejes-csokis piskótát Adamnak és Delenának, meg gyümölcslét, hogyha út közben megszomjaznának. - Ez még az én reggelim - nyúltam egy véres tasak után. - Azt hiszem, a többi mind mehet a hűtőtáskába. A horgászbotot úgy döntöttem itt hagyom. Otthon úgysem veszem hasznát, ide meg ha jövünk, majd újra megcsillogtatom a tudásom.

Leugrottam az asztalról, és elővettem pár tányért, közben hallgatva őt.
- Én összeszedem a gyerekek holmiját. Összehajtogatom a ruhákat. Valld be, hogy az neked nem menne - mosolyogtam pimaszkodva, miközben hátulról átöleltem. - Aztán... remélem, anya nem halt még bele ebbe a pár nap távollétbe - kuncogtam.

- Akkor bundás kenyér - vettem ki a hűtőből a tojást. - Hát, ami azt illeti, azért nekem már hiányzik a házunk - vallottam be. - Jó itt lenni, de... megszoktuk már az otthoni környezetet - tettem fel olajat a tűzhelyre, és felvertem a tojásokat, hogy nemsokára halk sercegéssel sülni kezdjenek a kenyerek.
- Akkor ha túl vagyunk a reggelin, a srácokkal egyetemben, mit választasz? Bepakolod az ő cuccukat, és rám hagyod a hűtő kiürítését, vagy fordítva?

- Hm... - gondolkodtam el mosolyogva, és átöleltem a nyakát, miután letettem a bögrét. - Legyen bundás kenyér... mit szólsz hozzá? - engedtem végül el, és belekortyoltam a kávéba, ami tényleg úgy tűnt, hogy hatásos lesz.
- Most már nincs is kedvem hazamenni - ráztam a fejemet.

- Nem tudtam tovább aludni - léptem Elena elé, és megcsókoltam. - A tópartról már mindent behordtam, és elpakoltam. Tessék, idd meg - adtam a kezébe egy bögre erős kávét. - Aztán rakjuk el a saját cuccainkat, hogy reggeli után már csak a gyerekek holmija legyen hátra. Csinálok reggelit. Mit szeretnél? Szerintem a kicsik ma kaphatnak mind bébiételt.

(Háló)

Álmosan kóvályogtam be, nagyokat ásítva, és így néztem Damonre, aki már többé-kevésbé mindent elpakolt.
- Ilyen korán keltél? - ugrottam fel az asztalra, hogy oda üljek le és megdörzsöltem az álmos szemeimet.

(háló)

Kiosztottam egy jókora adag kaját Frednek, majd behoztam a tópartról a napernyőt és a talpat, hogy a kamrába zárjam.
- Azt hiszem, jövő nyáris nem lesz rá szükség - sóhajtottam, majd - jobb elfoglaltság híján - főztem egy jó adag kávét, és elkezdtem elpakolgatni az edényeket a szekrénybe, épp csak annyit hagyva kinn, amiből reggelihetünk.