- Jól van - bólintottam, és itt is lezártam az ablaktáblákat, hogy egy erősebb vihar ne törje be az ablakok üvegét, majd megfogtam a bőröndöket.
- Én cipekedek... te zárd az ajtót - nyomtam Elena kezébe a kulcsokat.

(ház és tópart)

- Hát... - sóhajtottam fel, miután elengedtem az ajkait, és mosolyogva néztem, ahogyan elrágcsálta azt az egy szem epret.
- A karácsony nincs messze. És... remélem, lesz egy csomó olyan szép pillanat akkor is, mint az elmúlt két napban volt - simogattam meg az arcát gyengéden, majd felsóhajtottam, és még egy apró csókot nyomtam az arcára.
- Ha gondolod, mehetünk. Már így is kicsit sötét lesz, mire hazaérünk... a gyerekek pedig nagy eséllyel aludni fognak.

(hálószoba)

Kicipeltem a bőröndöket a konyhába, és jókedvűen elmosolyogtam magam Elena láttán.
- Úgy látom, nem minden kívülről viszünk haza - jegyeztem meg, és lehajoltam hozzá egy forró csókra. - Adj egyet nekem is - kaptam ki egy epret a tálból, aztán körbenéztem. - Mindent kipakoltál a hűtőből? - kérdeztem, aztán áramtalanítottam. - Kár, hogy haza kell menni. De vigasztal a tudat, hogy nemsokára karácsony, és visszajövünk.

(Háló)

Nem siettem túlságosan, hiszen miért kellett volna? Ráértünk, legalábbis szerintem. Elővettem a mobilomat, jelenleg még nagyon is időben voltunk.
A hűtőhöz lépve egy táskába kezdtem el kipakolni mindent. Úgy éreztem, hogy elönt valami keserűség, hiszen... ez az egész utolsó nap nem úgy sikerült, ahogyan terveztük... veszekedtünk. Damon megsértődött. Én pedig ostoba voltam... mintha visszatért volna a megszokott életünk, ahogy jött az az érzés, hogy el kell hagynunk ezt a helyet. És ugyan próbáltam elfojtani ezt a baljós érzést magamban, de... féltem, hogy ez örökké megmarad majd. És... soha nem lehetünk igazán boldogok...
Kihúztam a hűtőt, majd leültem az egyik székre, és a tejszínhabot, majd az epret kezdtem el eszegetni.

Damon távozott, én pedig nagyot sóhajtva vártam meg, hogy csukódjon először a gyerekszoba ajtaja, majd a hálószobáé is. Tudtam, hogy nincs sok időm, hogy ne lehessek feltűnő, ezért megengedtem a csapvizet, és alá tettem a tányérokat, mintha tényleg mosogatni akarnék.
De helyette ismét a hűtőbe nyúltam, és két tasak vért vettem elő, hogy az egyiket szinte reflexszerűen tépjem fel rögtön, és kortyolni kezdjem olyan nagy kortyokban, mintha a következő percben meghalhatnék, ha nem iszok eleget belőle.
Majd mikor az első kifogyott, következett a második tasak. Nem tudom, mi vezérelt... talán az elfojtott indulat, melyet nem engedtem útjára, mikor Damon beszélt hozzám... pedig megvolt bennem a véleményem, mégsem mondtam ki. Nem, mert... akkor is én lettem volna az, akinek mindig is igényei voltak, és háborgok, ha nem kapom meg. De itt már nem erről volt szó... már mióta nem erről szól.
Megtöröltem az ajkaimat, miután mintkét tasak kiürült, és elégedetten sóhajtottam fel, úgy vágva kukába mind a kettőt. A dühöm elillant, a feszültségem is. Mintha ez a két tasak tett volna arról, hogy minden indulatom tovaszálljon. Levezettem azokat a fájó gondolatokat, és a felesleges energiáim is kielégülésre leltek a vérben.

(Háló)

- Rendben - mosolyogtam, és odahajoltam Elenához egy csókra. - Eldugom a csokikat, aztán várlak. Megmelegítem addig az ágyat - nyitottam ki a konyhaszekrényt, és elővettem egy doboznyi cukrot, csokit és miegymás édességet.

(gyerekszoba)

Nem tudtam az egész tányérnyi kajámat megenni, de egy aprót sóhajtottam, és letettem a kést és a villát, majd talpra álltam.
- Nos... mi lenne, ha te előre mennél? Egy perc, és megyek én is, csak... ezt gyorsan itt elpakolom. És addig a gyerekszobában el tudnád rakni azokat a csokikat - jelent meg egy mosoly az arcomon, amivel leginkább bizalmat próbáltam ébreszteni benne. Egy percnyi magány kellett, és azt hiszem, nem lenne büszke rám, ha végignézné.

- Nem, nem kérek desszertet - ráztam meg a fejem. - És ha neked sem kell, hazavisszük a gyerekeknek. Ők nem fogják félrepiszkálni. Legalábbis még nem volt rá precedens - fejeztem be az étkezést, és hatalmasat nyújtóztam.
- Ha végeztél, hulljunk ágyba. Álmos vagyok - motyogtam, és akkor ásítással adtam nyomatékot ennek, hogy csaknem kiakadt az állkapcsom.

- Na igen - bólogattam, mikor a húsról beszélt, majd egy apró sóhajt bevetve úgy döntöttem, itt és most ideje enni, mert éhes vagyok. Az előbbi kis tészta jóformán semmit sem ért, és hát... vért ma csak reggelire ittam, de mintha az kevés lett volna.
- Ez isteni finom lett - jegyeztem meg, miután belekóstoltam a steak-be. Nem ettem ilyet olyan gyakran, talán eddig egyszer, ha kóstoltam... de vámpírként ez teljesen átértékelődött.
- Ha akarsz valami desszertet is, van a hűtőben tejszínhab meg egy kis eper és csokoládé.

- Vegyem ezt úgy, hogy ennyire vén vagyok? - mosolyogtam, aztán leszűrtem a krumplit, és a hús mellé tálaltam, majd az asztalra tettem a kaját.
- Nos, akkor jöhet a bor... és a véres steak. Ez legalább meleg, és nem vacak hideg véres tasak - vágtam bele a húsba, és néztem, ahogy egy csepp vér kibuggyant a húsból, aztán élvezettel rágtam el a falatot. - Tökéletes - ittam rá egy korty bort, és ki voltam békülve a világgal.

- Nem én ébresztettelek korán téged - kacsintottam rá szemtelenül. - És a cukorkás ötlet nem rossz gondolat. Amíg kicsik, hagy őrízzék azt a hitet, hogy létezik mikulás, meg egyebek... - sóhajtottam fel, miközben elővettem két poharat, és egy üveg jóízű bort is, amit nemrégiben a nyaraló pincéjéből sikerült felcsempésznem. - Nos... ha van egy kis szerencsénk, ez pont veled egy idős - vigyorogtam szélesen.

- Nem, azt hiszem, az alvás nekem is megfelel - vettem elő tányérokat, hogy megterítsek. - Korai volt az ébresztő, és hosszú lesz a visszaút is. Aztán ki tudja még, hogy majd mikor alszunk el - nyújtóztam. - Oh, igaz is. Van itt néhány csomag cukor, meg csoki. Eldughatnánk, hogy ha ideérünk, a gyerekeknek legyen már mit megkeresni. Megmondjuk, hogy már előzetesen biztos itt járt a Télapó, és majd visszajön az ajándékokkal.

- Hát... - daraboltam aztán fel a krumplikat, és mivel úgy saccoltam, hogy a steak mellé leginkább a sült krumpli passzolna, hát úgy döntöttem, ebből is az lesz.
- Mivel mérsékelem magam, ezért... én az alvás mellett döntöttem ebéd után. Ha szeretnéd látni a tájat, vagy fürdeni egyet, megteheted. Nem tartalak vissza - borítottam bele a krumplit az olajba.

- Emma visít hozzá, a felvigyázó pedig a sarokban ül, és sírdogál - tettem hozzá szintén vigyorogva, aztán megfordítottam a húst, és beleszippantottam a felhőző illatokba.
- Ez nemsokára kész. Aztán... mit akarsz csinálni még indulás előtt? Még egy forró fürdő, vagy séta, vagy bármi más? - tettem fel a kérdést.

Mikor Damon elém pakolta a krumplikat, egy halk sóhajtással kezdtem őket pucolni, közben elgondolkodva azon, amit kérdezett.
- nem tudom. Delena valószínűleg rajzol, David eldobálja Delena ceruzáit, Delena hisztizik, meg ilyenek... - vázoltam fel egy lehetséges verziót vigyorogva.

- Szerintem a családod nem panaszkodik. Én is élek még, és a gyerekek is. Sőt, még hasmenést sem kaptak soha a főztödtől - tettem egy halom krumplit Elena elé. - CSak hogy besegíts a főzésbe, ez a tiéd - böktem egy késre, aztán megfűszereztem a húsokat. - Hiányoznak a gyerekek. Vajon mit művelhetnek éppen?

- Hahaha - fintorogtam rá, ahogy meghallottam a szavait, és egy apró sóhajtással figyeltem, hogyan melegíti meg a serpenyőt, majd fekteti bele a marhahús szeleteket.
- Aha... azt tudom, hogy mi a lényege, de nem csináltam még soha. A Gilbert nőkből hiányzik ez a "hogyan főzzünk jól" dolog - borult pírba az arcom.

- Igyekszem kulturáltan röhögni. Bökj oldalba, ha ez nem sikerül - évődtem Elenával, aztán elővettem két jókora marhahús szeletet, és meglóbáltam Elena orra előtt.
- Ebből lesz a steak, édesem. És nem kell hozzá ördöngősség - csaptam a tűzhelyre egy serpenyőt, hogy mikor átforrósodott, belefektessem a két szép szeletet.
- A külseje piros lesz, belül viszont kissé véres. Mi lehetne jobb ebéd vámpíréknál?

(Ház)

Beléptem a konyhába, de nem engedtem el Damon kezét egy percre sem, úgy fordultam felé, és egy kicsit szégyenlős mosoly jelent meg az arcomon.
- Még sosem csináltam steak-et - vallottam be halkan, és beleharaptam az alsó ajkamba. Hát igen... mindent el kell kezdeni először, de ahogy észrevettem a szavaiból odakinn, ő pontosan tudja, mi merre hány méter steak-téren.

Hagymát daraboltam, miközben a tésztának vizet engedtem. Magam sem tudom, hogy miért, de ahogy a hagyma minden egyes darabja odébb gördült, a kés pedig újra a deszkához ért, csak igazán megéreztem a dühömet... mintha a késen vezettem volna le azt, amit éreztem ebben a pillanatban, még ha magam részéről ez indokolatlan volt.
Lehunytam a szemeimet, majd míg a szósz összerotyogott, egy tálcára pakoltam két tányért, és két poharat is.
Mikor elkészült a tészta, és a szósz, a tányérokra szedtem őket, és megindultam kifelé. Mindig én voltam, aki békülést kezdeményezett, bár ezúttal nem mondtam semmi rosszat... amúgy is ő szokta mondani, hogy hiányoznak neki a gyerekek, szóval... mindegy.

Ház)

- Akkor menj - jegyeztem csak meg ennyit, miközben tovább ittam a vért, és fel sem néztem az újságból. Nem volt kedvem most veszekedni, bár momentán utánamenni sem. Azt hiszem, a puszta otthon gondolata kiváltja a feszültségemet, szinte már várva, hogy mi lesz a következő, ami miatt nem élhetünk nyugodt életet megint hetekig. És az utóbbi időben, nyilván a vámpírságom miatt a temperamentumom is megváltozott, szóval jelen pillanatban örültem, hogy nincs ember a környezetemben, akit meg tudnék enni.
Felálltam az asztaltól, kinéztem ugyan az ablakon, látva, hogy Damon tényleg úszni ment, de még mindig nem akartam utánamenni. Csak elővettem a hűtőből némi húst, a szekrényből pedig tésztát, hogy nekilássak az ebédhez.

- Csodálatos - morogtam, már én is kissé mérgesen. - Most ez a bajod? Egy szóval sem mondtam, hogy az elkövetkező egy órában indulnunk kell. Gondoltam, a mai napot még itt, és az éjszakát otthon még kettesben töltjük. Úgy tűnik, bármit is csinálok, valahogy neked sosem elég jó. Ha a lelkem kiteszem, akkor sem. Köszönöm, de nekem elment az étvágyam - álltam talpra. - Kimegyek úszni - tettem hozzá, és bevágtam magam után a konyhaajtót.

(tó)

Leültem az asztal mellé, magammal húzva egy régebbről talált újságot, majd felsóhajtottam.
- Semmi lényeges - ittam bele a bögrémbe, majd mikor kiittam, a tasak vért vettem a kezembe, és egy apró sóhajtással bontottam fel, hogy kortyolgatni kezdjem.
- Felőlem akár délben is indulhatunk - tettem aztán hozzá megvonva a vállamat.

- Nem lett volna ennyire sürgős - vontam fel a szemöldökömet, aztán végignéztem Elenát. Ismertem már jól, tudtam, hogy mikor szikrázik a dühtől, akkor is, ha éppen nem mutatja.
- Elmondod, hogy most mi bajod? - kérdeztem kedvesen. - Mintha mérges lennél. Rám, vagy valami más miatt?

(Háló)

Eleinte arra gondoltam, hogy a nappaliba cipelem a bőröndöket, de végül elvetettem, tekintve, hogy erre lesz még időnk. Csomagolni is csak azért akartam, hogy legyen körülbelül húsz percem egyedül, és ne máshol keljek ki magamból. Nem mintha sok okom lett volna mérgesnek lenni, csak Damon az élő tanúja, hogy milyen hisztis liba tudok lenni néha napján.
- A csomagok készen vannak - szólaltam meg, majd rögtön a kávét pécéztem ki magamnak, és töltöttem magamnak egy bögrével.