- Oké! - bólogattam, majd míg ő rendezkedett, én néma csendben elhagytam a szobát. Nem is tudom, nem tűnt valami vidámnak, bár... nem tudtam, ez miattam van-e, vagy a ténytől, hogy hazamegyünk, vagy... áh, talán csak túl sokat kombinálok.

(Konyha)

- Hát jó - biccentettem. Végigmértem Elena alakját. Imbolygás nélkül állt, és kimondottan volt szín is az arcán. - Hát akkor pakolj össze a konyhában. Én itt elrendezek mindent - kezdtem összeigazgatni az ágyat, majd letakartam, és behajtottam mindenhol a fa ablaktáblákat. - Megyek nemsokára utánad - ragadtam meg a bőröndöket, mikor a fürdő is az ablaktáblák sötétjébe borult.

- Nem, ne törd magad. A fürdőből én már összeszedtem mindent. Ami még maradt, az a konyha... kipakolni a hűtőből, kihúzni a hűtőt, és ilyenek - nyújtóztam egyet jólesően, majd ismét talpra álltam, így mérve őt végig.
- Nem vagyok fáradt. Nem is értem, hogy jött ez az egész... bár nyilván nem beteg leszek, mert vámpírként az elég nehéz lenne - mondtam mosolyogva.
- Intézem én a konyhát... addig te a nagyobb cuccokat ki tudod cipelni.

- Akkor jó - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Tudod, hogy imádom a gyerekeinket, de azt hiszem, három épp elég belőlük - másztam ki az ágyból. - Nos édesem... akkor javaslom, pihenj még. Én összeszedek mindent. Onnan is - mutattam a fürdő felé - meg a konyhában is. Bedobunk mindent a kocsiba, és mehetünk. Ha nem vagy túl jól, el is pihenhetsz a hátsó ülésen.

Nem hunytam le a szemeimet, mert azt hiszem, a torkomat kaparó érzés miatt nem is tudtam volna aludni már.
- Nem vagyok terhes, ezt az egyet kizárhatod. Vámpírok vagyunk. És vámpírként olyan vámpír vagyok, mint te... - nyeltem egyet. - Nem vagyok különleges csak azért, mert hasonmás voltam. Szóval ne aggódj... ezt az egyet biztosra kizárhatod - sóhajtottam fel, majd felálltam. - Már jobban vagyok - mondtam egy apró mosollyal, de mindvégig sumákolva. Nem követtem el semmi rosszat, hogy elszámolással tartozzak.

- Talán hirtelen etted, vagy szokatlan volt. Azt mondtad, eddig ilyet még nem ettél - nyújtóztam. - Már nem tudnék aludni. Szerintem jobb, ha visszaindulunk hamarosan. Főleg, ha bajod van - mondtam aztán magam is éreztem, hogy látványosan elsápadok.
- Elena... - hebegtem - ugye nem lesz megint... nem, nem lehetsz terhes - motyogtam az orrom alá.

Azt hiszem, majdnem sikerült elszólnom magamat. Nem tud arról, hogy vért ittam, nem tud arról, mit csináltam, amíg nem volt a konyhában... így viszont érthető, hogy nem ért semmit, mert a húsban fele annyi vér nem volt, hogy az így kijöhessen belőlem.
- Nem tudom... - nyeltem egyet. - Talán csak... nem tudom - ráztam meg a fejemet, majd visszaültem az ágy szélére, ahogy odahúzott engem.
- Aludj még egy kicsit. Nem akartalak felébreszteni - suttogtam aztán, majd beletúrtam a hajamba, és a párnámra dőltem vissza.

- A vér? - csodálkoztam. - Nem hiszem, hogy baj volt a hússal. Nekem semmi bajom - tártam szét a tenyerem csodálkozva, aztán kinyújtottam a kezem, és visszahúztam az ágyba Elenát. - Nem vagy jól? Halasszuk el az indulást, vagy ellenkezőleg, menjünk hamarabb?

(Fürdő)

A gyomromat masszíroztam a tenyeremmel, ahogy visszaléptem a hálóba, és becsuktam magam mögött a fürdő ajtaját.
- Bocsi... nem akartalak felébreszteni, de... a vér kijött belőlem - suttogtam, még mindig nem találva megfelelő magyarázatot arra, ami történt.

Elena olyan hirtelen mozdult meg a karjaimban, hogy óhatatlanul is felébredtem rá. Igaz, azonnal ki is vágtatott mellőlem, így csak a szemem dörzsölgetve próbáltam magamhoz térni.
- Öhm... minden rendben? - kérdeztem a fürdő bezárt ajtajától, mert nagyon "érdekes" hangok érkeztek bentről. - Elena, jól vagy?

Nem tudom, mikor kezdtem el ébredezni Damon karjai között, abban azonban biztos voltam, hogy ez egy felejthetetlen ébredés lesz...
Hirtelen ültem fel, elfeledve azt is, hogy vigyázzak arra, hogy Damont ne ébresszem fel. A gyomrom felől valami feszítő érzést éreztem, és azt hittem, rögtön szétrobban a gyomrom...
Égetni kezdte a torkomat valami, és ekkor érzékeltem valami olyasmit, amit mióta vámpír lettem, egyszer sem...

(Fürdő)

- Igen, mintha párszor már... szóvá tetted volna - bólogattam szaporán, majd egy apró nyelést követően lehunytam a szemeimet. - Az alvás nem is olyan rossz ötlet. És... nem lesz fájó... hiszen jövünk még ide - suttogtam halkan, már nagyon koncentrálva arra, hogy elragadjon az álom.

Elena megfordult, és magamhoz öleltem.
- Imádlak, ugye mondtam már? Akkor is, ha veszekszünk, és épp megfojtanálak... tulajdonképp közben is imádlak - mosolyogtam. - Aludjunk egyet édesem, aztán... fájó szívvel hagyjuk itt a nyaralót - sóhajtottam nagyot.

Damonben mindig volt valami, ami túlságosan ismert... engem. Legalábbis elég gyorsan rájött apróbb jelekből, ha nincs minden rendben. Bár szerencsére most csak a vér illatát érezhette, az pedig fogható a steak-re. - Legalább lesz mit szaglásznod, míg alszunk - motyogtam halkan, majd ahogy magához ölelt, automatikusan fordultam hátra. Nem tudom, már megszoktam... és ebben a helyzetben jobb is volt így, hiszen az arcomon egy apró jele átsuhant a bűntudatnak. Nem volt kellemes érzés, főleg mert ismét hazudnom kell. De nem embert öltem, csak vért ittam. Szóval jelenleg még nem is lenne okom a bűntudatra. Talán csak annyiban, hogy ezt nem mondom el Damonnek. De... amiről nem tud, az nem zavarhatja.

- Épp idejében - ásítoztam folyamatosan. - Már félig le van ragadva a szemem - dugtam az orrom Elena nyakába, ahogy az ágyba mászott. - Mmmm.... hihetetlen, hogy ennek az egy véres steaknak is milyen vérszaga maradt rajtad. De ez jó... tetszik nekem -dünnyögtem.

(Konyha)

Még mindig ott volt bennem az elégedettség, és ezért tudtam, hogy szerencsére indulatok nélkül, feszültség nélkül tudok aludni majd. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy veszélyes így emberek közé mennem... hiszen ezek szerint a düh növeli azt a vágyat, hogy vért kapjak... és most is, ha lenne bárki a közelben, azt hiszem, az bánta volna meg, és nem két tasak vér.
- Már itt is vagyok - nyújtóztam egyet, majd ledobtam magamról a felsőmet egy nemes mozdulattal, csak ezek után másztam a takarók és párnák közé.

(gyerekszoba)

Letettem az üres dobozt a fotelba, és kinéztem az ablakon. A nap már lassan megközelítette a hegyeket, jelezvén, hogy néhány óra múlva beköszönt a sötétség. Kár, hogy elmegyünk innen. Szívesen végigélném itt az életemet...
Bemásztam az ágyba, és derékig takaróztam csak be. Fejem alá dugott kezekkel vártam Elenát.

(Nappali)

Nem itt aludtunk, úgyhogy ezúttal nem kellett ágyaznom. Csak feltettem az ágyra a bőröndöket, és a ruhákat kezdtem beléjük tenni, miután kinyitottam a szekrényt. Nem akartam túl gyors lenni, és visszaérni a konyhába idő előtt, mert kissé mérges lettem, és nem is tudom, elég lesz-e 15 perc, hogy maradéktalanul lenyugodjak, és ne azzal töltsük az utolsó napot itt, hogy ő a ház egyik sarkában, én pedig a másikban.
A fürdőszobában is öszeszedtem a holmijainkat, majd mikor mindent sikerült összeszednem, becipzároztam a táskát, és a konyha felé vettem az irányt.

(Konyha)

- Akkor erre most ráfaragtál. Mert én bátor vagyok. És azt hiszem, a hideg víz majd kicsit befogja azt a nagy szádat - iramodtam meg Elenával kifelé.

(tópart)

Nem is tudom, talán kettőt ha pislogtam, mire már ott tartott a karjaiban, és azt ecsetelte, hogy... hogy mennyire másképpen érezzük mi vámpírok a hidegvizet, mint az emberek. Na... erre kíváncsi vagyok. Nagyon érdekes lesz. Remélem, nem fagyok bele a vízbe, bár azt hiszem, még nem lehet olyan nagyon hideg.
- Hm... nem elég bátor ehhez az uraság - húztam tovább az agyát szemtelen pimaszsággal, és kihívóan pislogtam rá.

- Úszás után is be lehet fejezni a reggelit - tettem le a tálcát, és a következő pillanatban már a karomban tartottam a kissé meglepett Elenát.
- Nos... ígértem neked egy fürdőt a tóban ma reggelre - vigyorogtam. - Ne félj, nem lesz vészes. Vámpírként itt még nem fürödtél, de csak hogy tudd: ami egy embernek végzetesen hideg volna, nekünk csak kellemesen hűvös. Mi másképp érzékeljük a hideget, mint a halandók. Felkészültél a csobbanásra? - kérdeztem pimaszul vonogatva a szemöldökömet.

- Az volt... gyönyörű... - suttogtam boldog mosolygással a könnyeim ellenére, majd egy aprót sóhajtottam. - De nem muszáj főznöd... - kuncogtam aztán fel, és elengedtem őt, úgy nézve a tányérjára.
- De most már tessék reggelizni! - szóltam rá tettetett szigorúsággal. - Így semmi nem lesz az úszásból! - tettem még hozzá szemtelenül.

Kedvesen és megértően mosolyogtam, ahogy hallgattam Elena szavait, aztán átöleltem. Hiába akarta titkolni, láttam a könnyeket csillogni a szemében.
- Gyönyörű lehetett - mondtam őszintén. - És azt hiszem, mi is csinálhatjuk így. Eljövünk karácsonykor.... mind mindnyájan, még Fred is. Talán itt lesz Adam és JJ is majd... és ugyanúgy csináljuk, ahogy a szüleitek veletek. Ti feldíszítitek a fát a kicsikkel, én pedig a konyhából hallgatlak titeket, mert én fogok főzni, csak hogy kövessük a hagyományokat. Aztán a gyerekeknek megmondjuk, hogy csak akkor jöhetnek be, ha meghallják a Télapó csengőjét... és kinyitjuk előttük a nappali ajtaját, ahol majd meglátják a fát, ahogy szikráznak a csillagszórók, és ott sorakoznak az ajándékok a fa alatt. Azt hiszem, ezt kell idén csinálnunk. És azt hiszem, hogy a szüleid is itt lesznek majd, még akkor is, ha a mi szemünk számára láthatatlanul. De tudom, hogy boldogan fognak nézni minket, és büszkék lesznek arra, hogy milyen csodálatos feleség és anya lett a lányuk.

Kicsit ellepett az a szomorúság, hogy nem láttunk semmit Emma első nagy pillanatából, de Damon szavai némiképpen visszazökkentettek, és egy apró nyelés következtében bólintottam.
- Azt hiszem, hogy igazad van - sóhajtottam fel, majd belekortyoltam a kakaóba. - Nem, nem kérek a palacsintádból. Nekem elég volt a vér is, amit a konyhában megittam, plusz ez a kakaó - mosolyodtam el. - Mikor kislány voltam, Jeremy pedig kisfiú, és itt nyaraltunk, vagy télen jöttünk el gyönyörködni a tájban, a szüleink mindig vagy ágyba hozták a forró kakaót, vagy pedig a konyhában rögtön az várt. Néha itt töltöttük a karácsonyt is... - emlékeztem vissza, és a nappali felé néztem. - A karácsonyfa ott állt a teraszajtó előtt, a kandallóban lobogott a tűz... a karácsonyi ajándékok ott sorjáztak a fa alatt, és apa csinálta a karácsonyi vacsorát, mert mindig is jobban tudott főzni, mint anya - melegedett meg a mosolyom, majd lassan visszazökkentem. - Szeretném ugyanezt adni a gyerekeimnek. Kislányként álmodoztam egy ugyanilyen képről, hogy... majd én is így teszek a saját gyerekeimmel. Kakaót viszek nekik, együtt díszítjük a karácsonyfát, és az apjuk a konyhában szorgoskodik, mint apa tette - kuncogtam fel, miközben lenéztem a takaróra, ezzel próbálva leplezni, hogy könnyek szöktek a szemembe.

- Azért Davidet sem kell félteni. Úgy védi az igazát, mint egy oroszlán - tettem hozzá, aztán megvontam a vállam. - Hát, talán jobb is, ha nem láttuk Emma eme nagy pillanatát. Amilyen lelkes és elfogult szülők vagyunk, három napos ünnepet rendeztünk volna - vigyorogtam, majd odahúztam egy csókra Elenát. - Ne aggódj édesem. Fogjuk majd látni, ahogy felül, elindul, és beszélni kezd. Nem maradtunk le semmiről - nyugtatgattam. - Szóval, kérsz palacsintát? Addig gondold meg, amíg van belőle.