- Nevada állam törvényei szerint bla-bla-bla... - fintorodtam el mókásan, majd leülve a helyemre hallgattam, hogy mi is történt odahaza, mióta nem vagyunk otthon.
- Hát... valahogy nem lep meg, hogy valamin vita volt. Ismerem a lányom temperamentumát - vigyorodtam el szélesen. Hát igen, senki sem vitathatja, hogy a makacsságát tőlem örökölte, méghozzá teljes mértékben!
- Óh... - csúszott ekkor már valami szomorúság az arcomra. - Ilyenkor... azért bánom, hogy nem vagyunk otthon... - suttogtam elszontyolodva.

Azelőtt néhány másodperccel raktam le a telefont, hogy Elena megjelent a tálcával, nekem pedig a puszta látványtól is méteres nyál csorgott a számból.
- Guszta! - dörzsölgettem a kezemet, és először felhajtottam a tasak vért, majd magam elé húztam a tálcát, tele a kajával. - Sajnálom, de megeszem a palacsintát. IS. Viszont mivel a feleségem vagy, Nevada állam törvényei szerint a fele a tiéd - vigyorogtam, és tömni kezdtem magamba az ételt.
- A gyerekek remekül vannak. A felvigyázó azt mondta, hogy az elején volt némi vita, hogy ki vigyázzon kire, de aztán megegyeztek, hogy közösen vigyáznak Emmára. Állítása szerint egyébként okosak, kedvesek, és angyaliak. Ja, és lemaradtunk a kisebbik lányunk nagy pillanatáról - mondtam kissé szomorkásan. - A felvigyázó azt mondta, Emma magától négykézlábra állt.

(Konyha)

Gondosan figyeltem arra, hogy mire visszaérjek, Damon már letegye a telefont. A lábammal löktem be az ajtót, és egy széles mosollyal léptem oda az ágy széléhez, hogy a lábai mellé tegyem a tálcát.
- Remélem, sikerült beszélned a felvigyázóval, mert... most egy ideig mindenre képes leszel, csak beszélni nem - kacsintottam rá vigyorogva, miközben kézbe vettem a saját bögre kakaómat.
- A pirítósodra vajat kaptál, plusz... van itt eperlekvár - löktem a tányérra, majd a másik tányérra néztem. - Ez pedig palacsinta. Almával benne. Ha nem kéred, majd én megeszem - kuncogtam még fel.
- Ja, és a tasak vér.

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Hát... - sóhajtottam fel, miután elsorjázta, hogy mit is kér reggelire. - Talán tudok tenni az ügyért - vágtam elgondolkodó arcot, majd elmosolyodtam, és az ajtó felé indultam.
- Telefonálj csak. És állok az úr szolgálataira, ha úszni támadt kedve - kacsintottam még rá, aztán megindultam a konyha irányába. Már én is vágytam valamire, ami vérre hasonlít. Nem is tudom megmondani, mikor ettem utoljára.

(Konyha)

- Pirítóst kérek. Lekvárral, és narancslével. Vagy inkább rántottát, zöldséggel. És vért... azt hiszem, rám férne már - dörzsölgettem a gyomromat, de a reggeli puszta gondolatára is éberebb voltam, mint az előbb. - Amíg te elkészíted, én felhívom a felvigyázót, és megkérdezem, van-e még házunk egyáltalán, vagy a gyerekek szétszedték az egészet - mosolyogtam. - Aztán ha megreggelizünk, a vállamra kaplak, és beugrom veled a tóba, úgy készülj.

- Olyan... Gilbertféle feleség - kuncogtam fel, ennyivel válaszolva a kérdésére, majd csókja után felültem, és ismét az órára néztem.
- Nos, ha ennyire kómás az uraság... mivel szolgálhatok reggeli gyanánt? - álltam fel, hogy öltözködni kezdjek. - A hűtő tele van csomó finomsággal, és ebben a néhány napban felőlem ágybareggelit kaphatsz minden reggel. Természetesen kávéval együtt - kacsintottam rá. - Szóval? - álltam meg az ágy szélén, így várva a válaszát.

Hallottam, hogy Elena motoszkál, de még nem volt kedvem, meg energiám sem felkelni. Csak lustán felnyitottam az egyik szemem, hogy aztán rögtön vissza is csukjam.
- Szexi vagy az ingemben - dörmögtem, és nagyot ásítottam. - Kávé nincs? Hát milyen feleség az, aki a hites urát nem ágyba kávéval várja? - vigyorogtam, aztán odahajoltam Elenához, és megcsókoltam.
- Jó reggelt édesem.

Az álom olyan gyorsan rángatott magába, mintha egész nap kemény fizikai munkának lettünk volna kitéve. De talán csak azért, mert az előző éjszakán sem aludtunk sokat, márpedig ott eléggé... öhm... "intenzív" volt az alvás előtti pár óránk... és korán keltünk.
Nagyot ásítottam, mikor ébredezni kezdtem, és ahogy rögtön rálestem az órára, csak felkuncogva állapítottam meg, hogy Damon most nem reklamálhat a koránkelésért, hiszen majdnem a tizenegy órát súroltuk.
Magamra húztam Damon ingét, csak azt, és semmi mást, majd apró kis pimasz mosollyal az arcomon feküdtem vissza mellé az ágyba, kellemesen elnyúlva, és vártam, hogy magától ébredhessen fel.

Csak hümmögtem egyetértően Elena javaslatára, bár már nem is igazán tudtam, miről beszél.
- Aludjunk, jó? - dörmögtem, mert megrohant a fáradtság, amit a kellemes meleg és a kielégülés csak még jobban elmélyített. Odabújtam hozzá, és nyakába fúrtam az orrom, hogy érezzem a bőre finom illatát.
- Közel van a holnap - suttogtam még halkan, aztán lehunytam a szemeimet.

- Ez jogos... - bólogattam szaporán, mielőtt Damon betakargatott volna, és erre felkuncogtam. - Szeretem, ha ilyen gondoskodó vagy - vigyorogtam még mindig, majd odabújtam hozzá, miközben kifelé bámultam az ablakon.
- Jó a gondolat, tetszik. Az erdő minden évszakban gyönyörűszép egyébként - suttogtam visszaemlékezve, majd végigsimítottam Damon kockás hasán. - Ha nem lesz olyan hideg, márpedig itt sosincs hideg, akkor van egyéb ötletem is holnapra. Erdőben még amúgy sem piknikeztünk - vontam egyet a vállamon mosolyogva.

- Egy férfi hiúságát legyezi, ha ezt sokszor ismétlik - emeltem le magamról Elenát, aztán kéjes pofával nyújtóztam egy nagyot.
- Azt hiszem, ha csak egy napra szólna az ittlétünk, már akkor is megérte volna. A gyerekek mellett azért ritkán van időnk meg energiánk ennyit foglalkozni egymással - takartam be Elenát, bár ez jobbára már csak reflex volt. Vámpírként nem nagyon kellett félnie a náthától.
- Holnap elmehetnénk, és sétálhatnánk egy nagyot az erdőben - gondolkodtam. - Ilyenkor ősszel gyönyörű lehet.

Nem tudom, meddig élvezhettem Damon simogatását a hátamon, de az biztos, hogy nagyon jólesett és... nem tudtam betelni vele még mindig.
Szavai végett felnevettem, majd felemeltem a kócos fejemet, és gyengéden megcsókoltam.
- Hát... maximum irigykedik egy kicsit - vigyorogtam még mindig, az arcát simogatva.
- Ez csodálatos volt... ha még nem mondtam volna.

Azt hiszem, az én biztatásom nélkül is eljutott volna néhány pillanat múlva oda, ahol megszűnik ég és föld, hogy a halk kiáltása után magam is felhördülve csatlakozzam hozzá a gyönyörben. Ahogy rám borult átöleltem, és így maradtam vele egészen addig, míg nagy keservesen vissza nem tértünk mindketten ebbe a világba újra.
- Atyaisten - töröltem meg a verejtékes homlokomat, aztán rávigyorogtam Elenára. - A felvigyázó magától is ki fogja találni, mit műveltünk három napig. A reszkető lábakat nehéz lesz nem észrevenni.

Nem kellett nekem nagyon sok hívogatás, nem kellett bíztatás, hiszen megszólalni jóformán már amúgy is képtelen voltam... csak testem reakcióin érzékelhette, hogy felfogtam, amit mondott, és megszorítottam a kezét, mellyel mellemet simogatta, közben már összeszorítva szemeimet, mikor a testem a robbanáspontra keveredett.
- Most...! - bukott ki még belőlem remegő, mégis szinte kiáltó hangon, és megfeszültek izmaim, így adva át magam a megsemmisülésnek, de közben nem hagytam figyelmen kívül Damon reakcióit sem...

Fogalmam nem volt róla, hogy miért, de mostanában sem Elena, sem én nem tartottuk sokáig magunkat szex közben. Talán a hosszú kihagyás, vagy az újra fellobbanó érzelmek voltak mindkettőnkre ilyen hatással, ki tudja. Csak azt éreztem, hogyan feszül meg egyre és egyre jobban Elena teste minden mozdulatnál, és arcán láttam, hogy - akárcsak nekem - neki mindjárt eljön a robbanás pillanata.
- Gyere... - lihegtem, a melleit markolászva. - Gyere velem együtt... - nyögtem egyre jobban, és másodpercekre álltam már csak a gyönyörtől.

Simogatni kezdte melleimet, majd csípője lágy mozgását éreztem magam alatt, mely az én mozgásom ütemét is megadta. Nem tudtam, milyen hosszú lesz még az éjszaka, de ebben a pillanatban végtelennek éreztem magát a pillanatot is, nemhogy ezt az egész napot, éjszakát, percet...
Szenvedélyesen tapadtam rá szájára, mikor magához húzott, és jólesően borzongtam bele a furcsa érzésbe, ahogyan már most éreztem a mámor közeledését. Nem tudom, hogy miért, vagy hogyan, de az utóbbi időben olyan gyorsan jött a beteljesülés, mint... soha eddig máskor.
De mire végiggondolhattam volna, testem megtalálta azt az ütemet, amely által ő is, és én is a lehető leggyorsabb módon fogunk átjutni abba a tökéletes világba...

- Kényeztetés fenn és lenn - vigyorogtam Elenára, ahogy fölém került, majd elmajszoltam az epret, de már egy halk nyögésem belevegyült, aztán felnyúltam, és kézbe vettem a melleit, hogy lágyan simogatni kezdjem. Csípőmet - amennyire tudtam - ritmusosan ringattam alatta, és kezdtem úgy érezni, hogy talán túlságosan is meleg van a szobában....
- Imádlak - húztam le magamhoz Elenát egy csókra, aztán csípőjét megfogva kissé gyorsítottam a mozgásán.

Még mindig féltem, hogy nem kapom meg azt, amit szeretnék, de végül a lábaim közé feküdve megéreztem őt, ahogyan testembe mélyült, és egy párás nyögéssel fogadtam ezt...
- Veled mindig jó... - suttogtam halkan, majd gondolva egyet, hirtelen pozíciót váltva én kerültem felülre, és gyengéden masszíroztam közben mellkasát, és a szájához emeltem egy újabb szem habos epret...
- Most én akarlak elkényeztetni - mormoltam halkan, miközben mozdult egyet a csípőm.

- Nekrofília? - mormogtam lágyan. - Hm, ízlés dolga. Nekem nem igazán jön be -dünnyögtem, aztán engedve Elena vágyainak, a lábai közé feküdtem, és szépen lassan, centiről centire nyomtam belé magam.
- Minden oké? - kérdeztem halkan, mikor megálltam. - Jó így neked?

Teljes mértékben azt hittem, hogy rosszul hallok... szenttül hittem, hogy nem várat tovább, hogy könyörgésem elég lesz, és megadja nekem azt, amire vágyom, de helyette csak szavak hagyták el a száját, és azt hiszem, először legszívesebben a hajamat téptem volna már... hiszen totálisan felhúzott, és elérte, hogy most rögtön akarjak mindent...
- Akkor azt hiszem, egy halottal lesz hamarosan dolgod, mert halálra várakoztatsz... - mondtam lázasan, de egy mosoly kíséretében, miközben minden csókja után végigborzongtam.

- Oh - mondtam kissé meglepődve, de roppant elégedett mosollyal. - De követelőző lett valaki. Na és mi van ha azt mondom hogy még nem? - kérdeztem szemtelenül. - Igazán Elena... élvezd ki a dolgot. Mint az ételt... ízlelgesd. Ne habzsold fel rögtön - motyogtam, közben újabb és újabb csókokat szórva el a testén. - Előttünk áll az egész éjszaka.

Csak tovább csókolgatta a testemet, és azt hittem, ebben a pillanatban felgyulladok a takaróval együtt, mert olyan tüzet gyújtott bennem, hogy már tényleg mindenre képes lettem volna ebben a gyönyörű pillanatban...
- Damon... most... rögtön akarlak... - vált hangom követelőzővé, miközben tovább lihegtem, és úgy néztem le arcára, hogy nem tudtam volna több szót mondani, de a szememből mindent kiolvashatott... már annyira vágytam rá, annyira készenálltam rá, hogy szavakkal kifejezni nemigen tudtam volna amúgy sem...

Tudtam, hogy Elena csak erre várt. Hogy végre ne várassam tovább, de hát jó volt kissé húzni az agyát, és ezzel még inkább felkorbácsolni a vágyait irántam.
Haladtam a testén egyre és egyre lejjebb csókjaimmal, de a "kritikus pont" előtt megálltam, és visszafelé indultam el az eddig megtett útvonalon, közben nekifeszítettem csípőjének az ágyékomat, hogy érezze, mennyire kívánom.

Ő is úgy csókolt, akár én őt, és nem tudom, képes lettem volna-e betelni vele valaha is...
Kettőnk közé nyúltam, ahogy lerántott az ágyra, és rámfeküdt, és miközben testemet csókolgatta, kezeimmel gyengéden kezdtem simogatni őt, de csókjai egyre több jóleső sóhajt váltott ki belőlem.

- Csak ismerlek - válaszoltam, de már nem volt időm többre, mert Elena máris a számra tapadt, és úgy kezdett el csókolni, mintha az élete múlna rajta.
Én sem teketóriáztam, gyorsan berántottam az ágyba, a következő pillanatban már rajta feküdtem, hogy csókokkal halmozzam el a testét, ahol csak érem.