Nem értettem, hogy miért ilyen goromba velem, hiszen nem csináltam semmi rosszat se. Annyira baj, hogy normális életet szeretnék és az mellette meg lehet. Mármint szellem nélküli életet és nem más milyen értelemben. Nem mondtam arra semmit se, amit mondott, mert tényleg fogalmam sem volt, hogy miért nem örül nekem... Dee... - már éppen valamit mondani akartam, amikor hirtelen elment mellettem és eltűnt. Fogalmam sem volt, hogy miért hagyott máris magamra. Mit akar ezzel bizonyítani. Egy darabig még ott álltam és néztem utána, hiszen az is lehet hogy hamarosan vissza fog jönni. De mivel semmi se történt így szép lassan elindultam ki a szobából, hogy körbe nézzek a lakáson belül.-
Reméltem, hogy nem kell neki hússzor elmondani ugyanazt, bár azt, hogy kopjon le körülbelül még századjára sem értette meg. Valószínűleg tényleg van valami fogyatékossága, mert mi más lenne a magyarázat arra, hogy egyszerűen nem bírja felfogni azt, amit az ember kér tőle? Egyetlen egy galibát okozzon nekem és akkor biztosan elintézem azt, hogy soha többé ne kelljen őt még csak látnom sem. Örömmel tépem ki a szívét a helyéről. Nem ez lenne az első alkalom, hogy nem törődök egy ártatlan nővel.. Mondjuk, ha megteszi nem lesz annyira ártatlan. Bűnnek felróhatom neki az idegesítésemet és akkor, máris kevésbé érzem magam szarul azért, amit tettem. - Bárcsak én is ugyanezt mondhatnám. - Válaszoltam egyszerűen, majd tehetetlenségét látva megforgattam a szemeimet.. Nem igaz, hogy még ennyire szerencsétlen is.. - Van két lábad és két szemed.. Nem tart olyan sokáig felfedezni az egész helyet, annyira azért nem nagy. Meg láttál az egészből két szobát és, már következtetéseket vonsz le, szóval fogalmazzunk úgy, hogy meg tudod oldani. - Mondtam, majd gyorsan magamra kaptam egy fekete inget és egyáltalán nem zavartatva magam egy farmert is magamra húztam. Nem érdekelt, hogy néz-e avagy sem. Engem aztán egyáltalán nem zavar. - Remélem még egyben lesz a ház, mire hazaérek. - Mondtam, miközben próbáltam a lehető legkomolyabban ránézni, majd elsietve mellette kimentem a szobából.. Egyetlen egy célom van. Méghozzá az, hogy ma kikapcsolódjak.
Nem értettem semmit se. Miért tart itt, ha ennyire nem szívlel. Mi van, ha ő is csak ki akar használni, mint mások. Vagy éppenséggel azon mulatozik, hogy még mindig dilisnek gondol. Nem mondtam már semmit se neki, egyszerűen egy aprót meghajoltam. Ez amolyan tisztelet jele volt, mert végül is hálás lehetek neki, amiért adott munkát és még itt is lakhatok. Mostanában nem igen tudtam bár hol is dolgozni, mert a szellemek nem hagytak békén és ebből jó pár problémám volt. Örülök, hogy megismerhetem Mr. Joo. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, de az hamar el is tűnt, mert a következő szavai kicsit sokkoltak. Annyira durva tudott lenni, de lehet csak a magány tette ezt vele. Fogalmam sem volt. Az ingemmel a kezemben elindultam az ajtó felé, majd picit megtorpantam.- Én nem...- kezdtem bele félénken és fel-fel pillantottam rá.- nem tudom mi merre van ebben a hatalmas házban.- mondtam neki kicsit szégyenlősen, mert magamat ismerve biztos egyből eltévednék egy ekkorra házban.-
Egyetlen megoldás van arra, hogy lekoptassam magamról mégpedig az, hogy megölöm. Ekkora szívességet még nem érdemelt ki. Valószínűleg, már elege van a szellemekből, amiket lát.. Ha nem jön vissza Melody képében, hiába vagyok tisztában azzal, hogy szellemek létezhetnek valószínűleg csak egy idiótának nézném, akit tényleg az elmegyógyintézetben kezeltek.. Talán a legjobb lenne, ha visszavinném oda.. Ha nagyon ráunok az lesz az első hely, ahová kiteszem. Az egyszer biztos. Nem vagyok az a türelmes ember és ez a nő.. Egyfolytában a határokat feszegeti. - Úgy lesz, de amíg ezt mosod addig is legalább a hasznodat veszem. - Különösebben sok értelme nem volt itt tartani, de idővel remélem ez változni fog. Nem szeretek olyan dolgokat közel tartani magamhoz, amire konkrétan nincs szükségem. Még sok mindent árulhat nekem el Melody-ról.. Ha egyszer felvette vele a kapcsolatot vagy éppenséggel megszállta.. Bármi lehetséges. - Inkább ne is mondj semmit. - Legyintettem. Különösebben nem érdekel, hogy mit tudna összehadarni zavarában.. Elengedtem a fülem mellett, amit mondott, majd végül nagy nehezen bemutatkoztam. - A nevem Joo Joong-Won, és roppantul tudom gyűlölni az olyan embereket, akik még mindig egy helyben ácsorognak azután, hogy elmondtam mit tegyenek. Eredj és most ki azt az inget. - Mutattam az ajtóra jelezvén, hogy itt az ideje távoznia.
Örültem annak, hogy nem mentem el és kitartó voltam. Na jó, egyszer elmentem, majd valószínűleg Melody képében visszajöttem. Hiába tudtam, hogy ők ketten gyűlölik egymást, még is örültem annak, hogy ez megtörtént, hiszen most ennek köszönhetően lehetek itt. Magam sem tudtam, hogy tényleg csak amiatt maradtam, hogy nekem ő volt a menedékem, vagy mert talán kicsit saját magamat láttam ebben a titokzatos férfiban. De miért nem vesz inkább egy másikat? - kérdeztem tőle kicsit félénken, mert nem akartam kihozni a sodrából, de vért igen nehéz kiszedni bármiből is. S nem akartam a mindenese lenni, csak egyszerűen a közelében akartam lenni, mert mellette biztonságban éreztem magamat. - Én.. mármint... - kezdtem bele zavartan, de magam sem tudtam, hogy mit mondjak. Óvatosan rápillantottam, de szinte egyből a kezemet az ajkaim elé kaptam zavaromban. - Nekem nem úgy tűnik, illetve semmi személyes tárgyat se láttam.. - mondtam neki suttogva, talán ez nagy baj nálam, ha ideges vagyok, akkor állandóan fecsegek minden ostobaságot.- Dee a neve... - néztem rá kérlelő tekintettel. Ha már itt élek, s dolgozom valakinek, akkor szeretném tudni, hogy ki is az a személy.-
Tisztában voltam azzal, hogy ezt az egészet még ezerszer meg fogom bánni. De már mindegy visszavonni nem fogom, mert akkor engem fog őrültnek nézni. Nem, mintha érdekelne az egész, de az agyamra ment, már így is. Egyszerűen nem bírnék ki vele több felesleges percet arról diskurálva, hogy mégis mennyire nehezére esik felfogni a dolgokat, mert ezen még dolgoznunk kell. Szerintem eléggé sokféleképpen mondtam el, hogy takarodjon még sem tette meg. Úgyszintén elég sokféleképpen próbáltam rávenni erre. Még táplálkozni is hajlandó voltam, hogy eltűnjön, de még ez sem rémítette meg. Azt hiszem, ha később el akarnám tüntetni az életemből azt csak úgy tudnám megtenni, ha megölném. Úgy csimpaszkodik rám, mint egy kullancs az ember bőrére. Egyszerűen lerázhatatlan. Ha nem menne az agyamra még jól is esne, hogy ilyen kitartó. Bár nem, mintha miattam lenne az.. Sokkal inkább saját maga miatt. - Feltételezem annyira hülye nem vagy, hogy ne tudj kimosni egy inget. - Forgattam meg a szemeimet, majd észrevettem, hogy még csak rám sem akar nézni. - Mi az, talán még nem láttál férfit félmeztelenül? - Vontam fel a szemöldökömet vigyorogva. Furcsa módon jó kedvre derített, hogy zavarban van vagy mi.. Nevetséges. Mondjuk egyáltalán nem csodálkozom, hogy egy férfi sem engedte a közelébe.. - Mivel még csak most költöztem ide ez elég valószínű.. - Magyaráztam. Már megint magyarázkodok neki. De mégis miért? Komolyan kiborít ez a nő. - Nem is baj. - Minél kevesebbet tud rólam annál jobb.
Láttam, hogy valamin nagyon töri a fejét, de nem volt merszem megkérdezni, mert a végén tényleg bántana. De azt meg kell hagyni, nem olyannak nézett ki, mint aki bántani akarna, hiszen rengetegszer megtehette volna, de még se tette meg. Ez kicsit önbizalommal töltött el, hogy végre talán annyira nem is nézz bolondnak. Még mindig nem bírtam elhinni, hogy itt maradhatok és a menedékem lesz. Teljesen elmerültem a gondolataimban, már csak arra eszméltem, hogy a kezembe nyomja a véres pólóját. Akaratlanul a felsőtestére siklott a tekintetem és igazán meglepődtem, hogy mennyire izmos. Gyorsan el is kapta ma tekintetemet. -Ki mosni? - kérdeztem tőle kicsit dadogva és közben végig próbáltam mindenfelé nézni, csak rá nem....- Nem értem mire gondol, mert eléggé magányosnak nézz ki ez a ház. - mondtam neki egy apró váll rándítás keretében.- Mármint elég körbe nézni, biztos vagyok abban, hogy ide jó ideje egyetlen személy se tette be a lábát magán kívül. - néztem rá kicsit zavarodottan, mert fogalmam sem volt honnét lett bátorságom ezt kimondani.- Még a nevét se tudom. - mondtam sietve és egy apró reménykedő mosollyal néztem rá, hátha legalább ezt megtudom.-
Talán volt egy kis igazság abban, hogy azért akarom magam mellett tartani, hogy meggyőződjek arról, hogy Melody szenved. Ha eddig boldoggá tette az, hogy burkolózok most hatalmasat fog csalódni. Bármennyire is lesz nehéz vagy éppenséggel kellemetlen újra kapcsolatba kell lépnem úgymond a külvilággal. Valószínűleg, ha valamilyen módon visszaszerzi a saját testét vagy esetleg újra átveszi az uralmat ennek a lánynak a teste felett.. Emberek fognak meghalni. Amilyen őrült egy nőszemély el tudom képzelni, ahogy lemészárolja egytől egyig az embereket, akikkel akár csak beszélgettem. Míg ennek a lánynak a testében megállíthatom a sajátjában, már kevésbé. Hosszas gondolkozás után beletöröltem a számát az ingem ujjába, majd egyszerűen kigomboltam és odadobtam neki. - Aztán még ebből kimoshatnád a vért. - Mondtam egy gonoszabb vigyor kíséretében. Ha már itt marad legalább hadd vegyem hasznát. Máskülönben az egész engem nem érdekel. - Ha társaságom van.. Ne merészelj zavarni. - Nem is tudom mihez kezdenék vele, ha rosszkor lenne rossz helyen és még csak hajlandó sem lenne távozni. - Ha nem tartod be a szabályokat repülsz. Érthető voltam? - Vártam, hogy végre lássam rajta mindent feldolgozott, amit mondtam. Nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni miatta.
Még mindig nem akartam elhinni azt amit mondott. Egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy hirtelen meggondolta magát és kicsit "normálisabb" hangnemben kezdett el velem beszélni. "Mi van, ha csak Melody miatt?" kérdeztem saját magamtól, de ezt hamar el is vettem, hiszen meg mondta, hogy nem akarja azt a nőszemélyt látni, szóval biztosan csakis magam miatt akar itt tartani. Ezekre a gondolatokra még jobban elmosolyodtam, majd a következő szavaira kikerekedett a szemem. Újra megfogtam a hajamat és nem értettem, hogy mi a baja. Ezek után pedig a ruhámra tévedt a tekintettem, amit megint nem értettem, hogy mi is a baja a ruhámmal. Persze véres lett, de az csakis az hibája, de ezen kívül semmilyen hibáját nem láttam. - Köszönöm... Köszönöm. - ismételtem el párszor ezt az egy szót és közben néha-néha meghajoltam, s az arcomat kicsit a kezemmel takartam. Soha senki se volt ennyire jó hozzám, s ez nagyon is jól esett. - Deee.. - kezdtem bele kicsit félénken, mert nagyon is határozottan kezdett neki a mondani valójának, mint aki nem tűr ellentmondást.- az előbb azt mondta, ha nagy baj van, akkor megérinthetem önt... - fejeztem be a mondani valómat szinte suttogva.
Valószínűleg elment az eszem, hogy itt tartom. Vitatkozhatnánk arról, hogy melyikünk normálatlanabb. Voltaképpen szellemi fogyatékosnak nyilvánítható. Nem a szellemes ügy miatt, hanem mert nem jut el az agyáig, hogy kopjon le. Vagy csak ennyire kitartó lenne? Na, de mindegy. Biztos vagyok benne, hogy ezt az ajánlatot még meg fogom bánni, de akkor már kidobhatom innen.. Ezen ráérek akkor gondolkodni, mikor esedékes lesz. - Igen valami olyasmi. De először is mosakodj meg rendesen. Különös tekintettel a hajadra. Később pedig kezdünk valamit a ruhatáraddal. Nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz vendégünk, de nem szeretném, ha bárki meglátna ebben a véres rongyban. - Mondjuk örülnék, ha az ég világon senki nem találkozna vele... Bár, hogy Melodyt bosszantsam igyekszem aktívabb közösségi életét élni. Ezzel pedig együtt jár az is, hogy néha felhozok valakit a lakásomra. - Igen itt lakhatsz. Ne éld bele nagyon magad. Csak akkor keress, ha valami nagy baj van. Társaság esetén zárkózz be valahová és elő se gyere nem érdekel milyen ijesztő szellem környékez meg. Világos? - Remélem ebből nem lesz később probléma. Mert akkor, már tényleg átsegítem őt a túlvilágra.
A kezemet a kezére raktam és próbáltam lefejteni a nyakamról, de nem sok sikerrel. Egyszerűen meg se mozdult, mintha fölöslegesen tennék bármit is. Ekkor kezdtem kicsit megijedni, mert egyre kevésbé kaptam levegőt. Pár pillanattal később a földre estem és megfogtam a nyakamat és zihálva kapkodtam levegő után. El se hiszem, hogy tényleg majdnem megölt. Hallottam a szavait, de nem igen fogtam fel először. Összegömbölyödtem és olyan apróra próbáltam összehúzni magamat amennyire csak lehet. Félénken és óvatosan pillantottam fel és próbáltam értelmezni azokat a szavakat amit mondott.- Akkor bejárónőd leszek? - csillant fel a szemem, majd amikor tudatosult, hogy megfoghatom őt, akkor kicsit felpattantam és játékosan felé nyúltam, hogy megfogjam. El se hiszem, hogy végre talán normális életem lehet. - Tényleg itt lakhatok ebben a gyönyörű házban? - kérdeztem tőle álmélkodva, mert az, hogy esetleg le is kell kopnom valahogy nem jutott el a tudatomig. Túlzottan is boldog voltam a többi miatt. Mosolyogva néztem rá, majd az ajkaim elé húztam a kezeimet és úgy figyeltem őt.-
Próbáltam megérteni ezt a lányt, de egyszerűen nem ment. Más ilyenkor már sikítva menekülne, de ő nem. Ezt még vonzónak is találom, de a külseje minden kedvem elveszi. Még normális hangnemben sincs kedvem hozzászólni nem, hogy valamilyen komolyabb indokkal hozzá érni. Viszont nem csak azt nem értem, hogy miért nem szaladt el innen, mikor megtehette. Ott van az is, hogy nem értem miért nem tudom megigézni. Talán köze van ahhoz, hogy látja a szellemeket? Nem tudom, de mindenesetre nagyon nem tetszik. Reménykedtem abban, hogy így megszabadulhatok tőle, de nem így lett. Egyik pillanatról a másikra sikított fel, de tisztában voltam azzal, hogy nem miattam, hiszen mondhatni utánam kapott és ekkor már tudtam, hogy szellem van a dologban. Nevetséges, hogy egy szellemtől megijed, de tőlem nem. Pedig kettőnk közül én vagyok az, aki tényleg bánthatja. Bármennyire is szerettem volna letagadni igaza volt. Ha annyira meg akartam volna ölni, már rég megtehettem volna. Mérgemben még mindig szorosan fogtam őt a nyakánál fogva, majd a földre löktem. - Rendben. Ha ennyire képtelen vagy felfogni, mikor kell távozni.. Maradhatsz, de vannak szabályok. Először is a te dolgod lesz rendben tartani a házat. Másodszor nem érinthetsz meg azt utálom maximum, ha már elég közel állsz ahhoz, hogy magad alá csinálj. Akkor is kizárólag csak a csuklómat. Harmadszor, ha azt mondom kopj le. Te eltűnsz. Érthető voltam? - El sem hiszem, hogy ezt felajánlom neki..
Tényleg nem értettem, hogy mit is akart az előbb. És akkor még rám mondja, hogy dilis. Egyáltalán nem tetszett az ahogyan rám nézett és tudtam, hogy valamin nagyon is töri a fejét, de sajnos az ő fejébe nem láttam. Egyszerűen csak őt láttam és a pajzsomat. Ahogy őt figyeltem hirtelen megláttam valami szokatlant a válla fölött, s egyre jobban oda néztem. Hirtelen közeledni kezdett az alak és eléggé undorítóan nézett ki, így kicsit felsikítottam és a kezemet az arcom elé kaptam, majd habozás nélkül megérintettem őt. Óvatosan kinyitottam a szememet, de már senkit se találtam itt, így megkönnyebbültem. Biztos voltam abban, hogy semmit se fog érteni és azt hiszi, majd hogy tőle ijedtem meg, pedig nem így volt. Nem sokkal később megéreztem a kezét a torkom körül és alig kaptam levegőt. Próbáltam levegőhöz jutni és már készültem arra, hogy hamarosan végem lesz, de talán az se lehet annyira borzalmas, mint az életem. Lehet az jobb lesz.- Ha meg akarsz ölni, akkor miért csak most és miért nem tetted meg még este? - kérdeztem tőle habogva, mert már alig kaptam levegőt. Magam sem tudom, hogy honnét vettem a bátorságot, talán éreztem, hogy hamarosan végem és ebből nyertem még egy utolsó leheletnyi erőt. -
Annyira értetlen ez a lány, hogy egyszerűen, már a falra mászok tőle. Nem is értem, hogy miért nem öltem, már meg. Az egyszer biztos, hogy le lenne róla a gondom viszont vagyok akkora szemétláda, hogy életben hagyom, mert tudom, hogy számára ez sokkal nagyobb szenvedés. Ne csak én szenvedjek, már legyen benne egy társam. A véres arcom egyáltalán nem ijesztette meg. Azt hiszem számára ez már természetes volt, viszont fogalma sincs arról, hogy mi is vagyok. A szellemekben hisz, de a vámpírokban és az egyéb természetfeletti lényekben, már megtörik a hite? Ez a lány fog a sírba vinni az egyszer biztos. Persze csak képletes, mert az idegeimet, már az első percben megölte. Kérdés, hogy mikor lesz elegem belőle annyira, hogy a saját szívembe döfjek egy fakarót. De remélhetőleg erre nem kerül sor. Közelebb léptem hozzá, hogy megigézem, de olyasmi történt, amire nem számítottam. A vérében nem éreztem verbénát, akkor viselnie kellene valahol, de még csak az illatát sem éreztem. Érdekes. – Akkor jöhet a B terv. – Mondtam ezt inkább magamnak, mint neki. Valószínűleg ő azt sem érti, hogy mi volt az A terv. Meg akartam menteni az életét, de ha egyszerűen képtelen, akkor választás elé állítom. – Szóval.. – Mondtam, miközben ujjaimat szorosan a nyaka köré fontam és szorításom minden egyes percben erősödött. – Most eltűnsz innen vagy itt helyben kitöröm a nyakad és egyáltalán nem viccelek. – Mondtam határozottan, miközben végig a szemébe néztem, hogy lássa tényleg képes lennék megtenni.
Magam sem tudtam, hogy miért nem rohanok már, de valahogy nem tudtam. Egyszerűen most az egyszer életemben úgy éreztem, hogy nem akarok elfutni. El akartam sokszor, főleg a szellemek elől, de most még ez se. Fogalmam sem volt, hogy micsoda ő, de egyszerűen éreztem, hogy nem kell félnem tőle. Figyeltem az arcát ami még mindig tiszta vér volt. Fogalmam sem volt róla, hogy miért de nem tartottam még mindig tőle. Kicsit undorodva figyeltem, hiszen még is csak az én vérem volt az arcán. Mondjuk az is igaz, hogy láttam már sokkal rosszabbat is. Ott volt például az a szellem amelyiknek mindene lógott már, vagy az akinek balta állt ki a fejéből és akkor még nem is beszéltem azokról akik tényleg olyanok voltak, mint akik a rémálmaimból lépnek ki. - Érintésének hatására megint éreztem azt az ismerős áramszerű ütést, de most feszültem figyeltem. Éreztem ahogyan a szívem egyre hevesebben ver és már szinte a torkomban dobogott. Majd ami ezek után történt nem akartam elhinni. Most komolyan azt hitte, hogy a két szép szemétől majd eltűnök és elfelejtek mindent?! Végre megtaláltam a megoldást az életemre és tudtam, hogy ezért bármire képes lennék. Bocsánat, de jól vagy? - kérdeztem tőle kicsit kuncogva, miközben a kezemet a szám elé emeltem.- Értem én, hogy fura vagy és másabb, mint én, de ettől a két gyönyörű szempár hatásától se fogom elfelejteni a dogokat. - tettem hozzá még mindig mosolyogva, s közben folyamatosan őt figyeltem az a kezem mögül.-
Reméltem, hogy fogja magát és a lehető legmesszebb rohan innen, amíg teheti. De szó sem volt ilyesmiről egy darabig azt hittem, hogy csak pillanatnyi ijedtségében nem tudja merre rohanjon, de ismét tévedtem vele kapcsolatban. Úgy állt velem szemben, mintha a lehető legtermészetesebb dolgot tettem volna azzal, hogy táplálkoztam belőle. Épp ésszel nem tudom felfogni, hogy mit miért csinál. Azt persze végképp nem, hogy miért nem rohan már el. Közelebb sétáltam hozzá remélvén, hogy saját vérének látványa, majd megrémíti, de nem történt meg. Tényleg nagyon félelmetes dolgokat láthat nap, mint nap, ha ez számára normális. Két választást hagyott nekem. Megölöm vagy megigézem. A második mellett döntöttem magam sem tudom miért. A kezemmel felemeltem az arcát az állánál fogva, hogy a szemeibe nézhessek. - Most akkor elfelejtesz mindent, ami itt történt köztük engem is, most pedig takarodj. - Nem voltam hajlandó tovább elviselni. Folytatni akartam unalmas, magányos életem. Remélhetőleg úgy, hogy többet nem kell összefutnom vele.
Nem értettem, hogy miért csinálta ezt. A kezemet a nyakamra raktam, de így is éreztem a véremet amint az ujjaimra és a kezemre tapadt. Egészen addig hátráltam, míg a hátam a falnak nem ütközött. Nem érettem, hogy miért ilyen rideg és miért akar mindenkit elüldözni magam mellől. Nem akartam se a pénzét, se őt, bár az utóbbiban már kezdtem kételkedni, hiszen eléggé jó képű férfiról volt szó. Álltam ott, kicsit reszkettem és féltem, pedig láttam már ennél sokkal rosszabbat is. Egy pillanatra még az arcomat is eltakartam a kezemmel, amikor közeledni kezdett felém, de a szavai valami miatt kivételesen nem rémítettek meg. Egy belsőhang azt mondta, hogy nem bántana engem, így nincs mitől félnem. Magam sem értettem miért, de lassan leengedtem a kezemet az arcom elől és a tekintettemet ráemeltem. -Láttam már ennél rosszabbat is. - mondtam egy kicsit akadozva, mert kicsit erőt akartam gyűjteni, de nem igen ment. Éreztem ahogy egyre közelebb kerül hozzám, a szívem egyre hevesebben vert és már készültem a legrosszabbra.-
Már alig vártam, hogy végre eltűnjön az életemből és végre valami értelmet kereshessek az egész itt létemnek. Azt akartam, hogy Melody szenvedjen. Láthatóan még mindig kíváncsian figyel ezért a lehető leghamarabb az ujjaim köré kell csavarnom egy nőt, amivel féltékennyé tehetem. Talán egy kicsit bosszússá is, viszont a túlvilágról nem igazán tud kezdeni a dolgokkal bármit is. Alig vártam már, hogy belemélyesztessem a fogaimat és kiszívhassam a vérét. Nem tartott az egész túl sokáig, de arról megbizonyosodtam, hogy a kicsikét undorító külső igencsak ízletes vért rejt magában. Mikor eltávolodtam tőle, még csak arra sem méltattam magam, hogy letöröljem a számról a vért. El akartam ijeszteni úgy, hogy soha többet ne jöjjön ide vissza, mert nem kívántam még egyszer itt vagy bárhol máshol meglátni. Pechemre csak a szoba túlsó végébe futott, ami fél siker volt a számomra, de én még ezzel sem elégedtem meg. Azt akartam, hogy rohanjon nem csak a lakásomból el, hanem talán még a városból is. – A legrosszabb rémálmod. Most pedig takarodj, ha még élni akarsz. – Mondtam, majd megvillantottam gonosz vigyoromat, ami remélem elég hatásosra sikeredett, hiszen még talán egy kicsit a fogaim is véresek voltak.
Aww értem. - mondtam kicsit csalódottan és reméltem, hogy nem okoztam túl sok problémát neki az este. Nem értettem, hogy miért tartott itt, hiszen akár az utcára is kirakhatott volna úgy, de még se tette és ezért hálás voltam neki. Egy másodpercre se vettem le róla a tekintetemet és egyszerűen azokba na szempárokban örökké el tudtam volna veszni. - Okot? Még is mire gondol? - kérdeztem tőle döbbentettem, majd a lélegzetem is elakadt, amikor egyre közelebb hajolt hozzám. Végül olyan történt amire nem számítottam, éreztem amint a fogait belém mélyeszti, és inni kezdi a véremet. Egy hangos sikoly hagyta el a torkomat, majd próbáltam őt arrébb lökni, nem túl nagy sikerrel. Szerencsére hamar abba hagytam és arrébb futottam tőle, a szoba túlsó végébe és onnét néztem őt. - Mi vagy te? - kérdeztem tőle ijedten, de valami miatt nem éreztem úgy, hogy szörnyeteg lenne. Sokkal inkább féltem csak az ismeretlentől, hiszen ha ő szörnyeteg, akkor én is az vagyok, csak másképpen...-
Ki akartam verni a fejemből még csak az emlékét is a Melody-val töltött perceknek. Gyűlölöm azt a nőt. Viszont, mivel halott nem igazán tudna ártani annak, akit esetleg mondjuk megszeretnék, szóval itt az ideje a hamis érzelmeknek és annak, hogy fájdalmat okozzak neki. Már csak találnom kellene egy megfelelő nőt, aki hajlandó belemenni a játékba. Persze nem fogom az orrára kötni, hogy ez az egész részemről, csak játék, mert a lényeg az, hogy Melody-nak fájdalmat okozzak, habár ez közel sem lesz akkora, mint amit ő okozott nekem ez is egy kezdet. – El kell keserítenem téged, hogy semmi ilyesmi még csak meg sem környékezett. – Pár idióta. Ennyi. Lehetett volna legalább az egyikük jó társaság, de ez az én szerencsém. Még csak egy hosszabb távra elviselhető személy sem volt jelen. Pedig mennyire örültem volna, ha nem kell hozzáérnem és egyszerűen elbeszélgethetek egy értelmes személlyel. Nem hiszem, hogy olyan nagy kérés ez az egész. – Akkor, hát kénytelen leszek okot adni arra, hogy elmenj. – Mondtam határozottan, majd éreztem, ahogy a szemem alatt megjelennek az erek és a következő pillanatban, már a nyakára is tapadtam. Nem akartam túlságosan sok vérét venni.. Nem. Még azt akartam, hogy legyen elég erő benne ahhoz, hogy elrohanjon.
Szóval, akkor is voltam. Már bántam, hogy megkérdeztem és az előbbi tény megállapításomat is nehezen tudtam magamban tartani, de ment. Figyeltem őt és minden rezzenését, fogalmam sem volt, hogy mi járhat a fejében, illetve miért nem dobott ki az utcára és miért így cselekedett, hiszen a szavai és a tettei ma nagyon is ellentétben álltak egymással.- Ez ellen úgy se tudok mit tenni, akkor már reménykedhetek benne, hogy esetleg valami híresség is megszállt. . - mondtam neki egy kicsit félénk arccal, mert nem értettem, hogy miért nem érti meg ezt a dolgot. Sokszor féltem, hogy vajon milyen örült szellem veszi át a testemet ilyenkor és mit tesz, de ez ellen nem tudtam semmit se tenni, maximum annyit, hogy szinte alig-alig aludtam valamit, hogy nehogy történjen ilyen.- Kérem ne. - néztem rá boci szemekkel, mert nem akartam kimenni innét. Itt akartam maradni a biztonságban. Mert most ő is láthatta, hogy igazat mondtam korábban és ő az egyetlen megoldás a bajomra.- kérem... -mondtam szinte elhaló hangon újra és közben őt néztem.-
- Voltál te már mindenki. – Nem akartam konkrét választ adni erre a kérdésre, mert hát eleve egyértelmű volt. Melyik másik szellem vágyna ide vissza hozzám? De ugyanakkor nem akartam biztossá tenni a dologban. Ki kellett volna löknöm ezt a nőt az autómból, amikor még meg volt rá a lehetőségem. Nem is értem, hogy miért nem tettem meg. Sokkal könnyebb lenne jelen pillanatban az életem az egyszer biztos. – Téged ez komolyan szórakoztat? – Nevetségesnek tartottam a kérdését. Rohadtul nem érdekelt, hogy ki az, aki éppen a testében van, csak miután idegesítővé vált számomra azt akartam, hogy a lehető leghamarabb eltűnjön. Egyikük sem volt olyan, akivel mondhatni jól elbeszélgethettem volna.. Legalábbis túlságosan hosszú ideig nem. Pár perc után mindegyik kiakasztott. A kutya, már az első másodpercben. – Engem ez az egész hidegen hagy. Vagy megtalálja az ajtót magától, vagy mutatok magának valami olyat, amitől többé nem lesz kedve idejönni. – Kész vagyok leleplezni magam egy nő előtt? Nagy valószínűséggel bolondnak néznék. Azt állítja látja a szellemeket és akkor még léteznek vámpírok is és stb. Oké, a többség tényleg azt hinné megőrült, de sajnos egyre többen vannak olyanok, akik hinnének neki. De mit is érdekel engem? Tudok vigyázni magamra. Meg kétlem, hogy meg akarna öletni. Én vagyok az egyetlen, aki úgymond megvédheti a szellemektől. Legalábbis tegnap este ez derült ki.
Melody voltam? - kérdeztem vissza kicsit döbbenten, hiszen más szellem nem hiszem, hogy tudta volna hova kell jönni, vagy bármit is akart voltam a z úrfitól. A kutya dolgon meg se lepődtem már, mert tudtam hogy állatok szelleme is költözhet belém. Gyorsan felültem az ágyában és úgy néztem rá egy apró mosollyal az arcomon.- Nem voltam valami híres személy is? Mondjuk énekes vagy táncos? - kérdeztem tőle érdeklődve, mert nagyon is kíváncsi voltam.- Amikor megint a távozásomra utalt, akkor azt most figyelmen kívül hagytam, mert nem akartam elmenni. Sokkal inkább maradni akartam és megtudni, hogy mi is történt az este... Most már hisz nekem? Elhiszi, hogy nem hazudtam korábban? - kérdeztem tőle apró reménykedő tekintettel.-
Legszívesebben kirugdostam volna nem csak az ágyamból, hanem még a lakásomból is. Tegnap este sem vártam vissza, de azt hiszem arról ő már nem tehet. Viszont könnyen el tudom intézni, hogy soha többet még csak vissza se akarjon ide visszajönni. Egyszerűen csak meg kell mutatnom neki, hogy mégis mi vagyok. Egy szörnyeteg. Habár a viselkedésem alapján is annak nyilváníthatott volna már, de látszólag egyáltalán nem tette. Még mindig itt van. – Elmentél aztán egy másik személy képében úgymond visszajöttél. Tartozol nekem egy párnával. A kutya éned mondhatni darabokra szaggatta. – Talán az volt az est fénypontja, mikor ugatni kezdett. Nem szeretném megismételni a dolgot, mert egy idő után roppant idegesítő volt. Mondjuk a közelemben sem akarom tudni ezt a nőt. – Viszont örülnék, ha most kivételesen magától megtalálná az ajtót és többet vissza se jönne. – Jelentettem ki a lehető legkomolyabban.
Nagyon meglepődtem, hogy ennyire hirtelen felébredt. Még mindig fogtam a kezét, így amikor el akarta rántani a kezét, akkor közelebb rántott magához és majdnem neki is estem. Figyeltem őt egy apró mosoly keretében, majd a attól amit mondott kicsit el is pirultam. Huszadik személy? - néztem rá csodálkozva, mert hirtelen nem értettem semmit se. - Én innét elmentem. Maga elküldött engem. - mondtam kicsit zavarodottan, majd hirtelen bevillant, hogy elestem és eszméletlen voltam, vagyis szabad utat kapott az összes szellem, hogy használhassa a testemet.- Megkérdezhetem, hogy pontosan mi is történt és hogy kerülök ide? - néztem rá kislányos arc kifejezéssel és közben továbbra se engedtem el a kezét.-
Kezdőlap
▲zene: 