Nem értettem, hogy mi a baja, de komolyan. Én csak szívességet tettem neki azzal, hogy nem hagytam, hogy megölje azt a lányt. Ennyire ismertem már őt, illetve hirtelen felindulásból soha semmi jó se történhet. Hallgattam őt, s tényleg valami kiakadt tinire emlékeztetett. Nem is értem, hogy képes így viselkedni. Nem akarok elmenni. - mondtam neki szemrebbenés nélkül. Pont most nem kellene egyedül hagyni őt, amikor dúl-fúl, mint valami gyerek. Komolyan minden pasi ilyen?! Annyira egyformák, csak valamelyik még mellette csapkod is, meg minden. Türelmesen vártam és néztem őt, majd az újabb mondandóját hallva egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat. Ezt ő se gondolhatja komolyan amit mond. Nem is kezdtem bele semmibe se. Na jó egy picikét beszéltem a lelkére, de semmi komoly. Akkor most mitől akadt ki ennyire? Mivel lett volna jobb, ha megölöd? -kérdeztem tőle érthetetlenül, de már választ se kaphattam, mert egyszerűen fogta magát és eltűnt. Remek. Majd leültem a kanapéra és megigazítottam a ruhámat. Egy darabig még ott maradtam és reméltem, hogy semmi ostobaságot nem fog tenni, majd elindultam hazafelé.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont a saját lakásomban fog rám jönni ez a fojtogató érzés, amit az emberek okoztak nekem. Nem szeretem a tömeget és azt egyenesen gyűlöltem, ha valaki a saját házamban akar kioktatni. Az sem volt jó ötlet, hogy magammal hoztam ide Shanna-t, mert most már tudja hol lakom szóval elég könnyen rám találhat is így az sincs kizárva, hogy addig fog zaklatni amíg meg nem javulok. Vagyis a lehető legjobb megoldás az egészre, hogy elköltözöm. Nem bírom elviselni ezt az egészet. Miért pont engem kell büntessen az Isten? Egyszerűbb lenne, ha valaki a szívembe döfne egy karót és jó napot, köszönöm szépen elég volt az életből. - Az a fura, hogy még mindig nem takarodtál el innen. Ennyire nem lehet értelmezési problémád. - Már kezdett nagyon elegem lenni a jelenlétéből és eldöntöttem, ha ő nem megy, hát én fogok és ebben nem tud, majd megállítani. Felrobbanok tőle, már komolyan.. Érzem, ahogy szétvet a düh és a szentbeszédeivel csak még jobban fokozza bennem ezt az érzést és tehetetlennek érzem magam vele szemben. - Leszarom, hogy mi tudsz lenni és mi nem. Nem érdekelsz, ahogy az a szerencsétlen lány sem felőlem elcsaphatja egy autó belecsaphat a villám.. Jobb lenne a világ nélküle. Viszont, ha te nem vagy hajlandó távozni nehogy azt hidd egy pillanatra se, hogy megvárom az órákig tartó szentbeszéded végét, mert magasról teszek az egészre nem fogok megváltozni és itt az ideje, hogy ezt elfogadd végre. - Vámpírsebességgel vettem magamhoz a ruháimat, majd kisuhantam az ajtón. Ki gondolta volna, hogy egyszer, majd a saját lakásomból fogok menekülni? Én egyáltalán nem.. Még csak nem is számítottam ilyesmire mégis megtörtént az egész.. Viszont le kell hűtenem magam.. Mert túlságosan is felhúzták az agyamat a mai nap folyamán.
Nem értettem mi a baj Joo-nak, még ennyire neki se lehetett szex hiánya, bár ezt a házat elnézve nem tudom, hogy valaha járt-e már itt nő. Annyira az a lány se lehetett rossz, ha engedte, hogy maradjon. Figyeltem őt és minden egyes kis rezzenését. Ha egy vadász mellett is kibírtam, akkor mellette is ki fogom a dühkitöréseivel együtt. Nem hiszem, hogy rosszabb lenne. Bár, miközben figyeltem egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Pontosan úgy festett, mint egy dühöngő kamasz és ez valami miatt jobb kedvre derített. Szóval egy gyenge pillanatodban valakit közel engedsz magadhoz, most meg el lököd. -mondtam picit hitetlenkedve, ennyire konok még ő se lehet. -Szerinted ez nem fura? - kérdeztem meg tőle, majd elnevettem magam a mondandója végén.- Szerintem ismersz már annyira, hogy nem futok el ilyen dolgoktól. - Összefontam magam előtt a karomat és úgy figyeltem őt. Türelmesen vártam, hogy végre kicsit visszavegyen, de nem úgy tűnt, mint aki le akar nyugodni. Rendben, te akartad. - mondtam egy sóhaj keretében, majd a nyakánál fogva elkaptam és a kanapéhoz vittem, majd rádobtam. - Látod, tudod én durva is lenni.- mondtam el fél oldalas mosollyal az arcomon, de én továbbra is állva figyeltem őt. Persze már nem tartottam fogva, de akkor is jobbnak láttam állva maradni. Meglépni úgy se fog tudni, bántani meg nem igen. - Szóval szerinted normális amit csinálsz? Szerinted véletlenül engedted közel, vagy véletlen az, hogy nem tudtad megijeszteni az első percben és még ott van az a tény is, hogy nem hat rá az igézésed. - kérdeztem tőle kicsit sietve.- Nem gondolod, hogy ennyi év után nem véletlenül találkoztál vele? - folytattam tovább, de még mindig érthetetlen voltam, hogy miért nem képes felfogni az agyával a dolgokat.
A gyűlölet, a harag, a düh szétáradt az ereimben egyszerűen úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Két nő mondhatni összefogott ellenem, mert ki gondolta volna, hogy Shanna az ő oldalát védi ebben az egészben. Majdnem megöltem, na és? Megkönnyebbülés lett volna a számára legalábbis ezt sikerült kiszűrnöm a szavaiból. De legyek én a rossz ember. Nem akarok más lenni és nem is leszek más. Nem fogok megváltozni és, ha eddig egyikük sem volt hajlandó elhinni most legalább bebizonyítottam, hogy nekem van igazam. Bár ez a lány tényleg nem tudta, mire vállalkozik. Valószínűleg azt sem tudja, hogy mi vagyok.. Vagy egyszerűen csak sejti. Fogalmam nincs. Örültem neki, hogy végre távozik a házamból ez a szerencsétlen lány mondhatni megkönnyebbültem. Szívesen részesítettem volna őt egy gyors halálban, de ha nem kér belőle, hát nekem az is teljes mértékben megfelel. Nem vagyok az a jótékonykodó típus, de most éppen azt tettem volna azzal, hogy kiontom az életét. - Én annak csak örülök, hogy nem felejt el ebből az egészből semmit.. Így legalább nincs oka visszatérni, de ha jól emlékszem, már pedig jól emlékszem azt mondtam, hogy mind a ketten takarodjatok, szóval nem értem, hogy mit keresel még itt. - Őt is annyira akartam látni, de tényleg.. A hátam közepére sem kívántam egyiküket sem. Egyszerűen csak elegem lett belőlük.. Ilyen egyszerű. Nekem most nyugalom kell. Azt pedig csak egyedül kaphatom meg. Az üres, csöndes házamban, amit remélhetőleg végre Shanna is el fog hagyni. Nincs szükségem a szentbeszédeire.
Nem értettem, hogy mi ütött Joo-ba, soha se láttam még ilyennek. Hiába mutatta magát mindig is szívtelenek, jól tudtam, hogy ő nem az. Habozás nélkül mentettem meg a lányt, eleve nem hagynám, hogy valakit a szemem előtt öljenek meg, arról meg már ne is beszéljünk hogy neki meg pláne nem hagynám. Nem értettem, hogy miért reagál erre így, hiszen egyértelmű volt, hogy soha se tudna ártatlan megölni. Nem tudott volna bele nyugodni a dologba, hiszen akkor ő se lett volna különbözőbb, mint az aki megölte a családját. Mélyen megvetette az a nőt, s most majdnem ő is ugyan úgy cselekedett. Figyeltem őt, s a szavai hallatára egy nevetés hagyta el a számat. Hajár Joo. Találd ki. - mondtam neki minden kedvesség nélkül, s közben figyeltem hogy nehogy tudja bántani a lányt. Éreztem a lány szív dobogását, hogy egyre hevesebb, de nem tudtam mit tenni. Fontosabb volt az, hogy a barátomat szemmel tartsam. Pár pillanattal később pedig a a lány zokogva elfutott. Gratulálok neked. Egy embert sikerült elüldöződ. Nem értem miért vagy ennyire pipa, végül is csak megmentettem az ártatlan lelkedet. - mondtam neki még mindig komolyan, s egy percre se vettem le róla a tekintetemet.- Gyűlölsz valakit azért, amiért megölte a családodat. A családodat, akik ugyan olyan védtelenek voltak, mint ez a lány. S te most még is meg akartad ölni. - néztem rá döbbenten.- S azt ne felejtsd el, hogy ő pontosan emlékezni fog mindenre..
Éreztem ahogyan a félelem átjárja a testemet tetőtől talpig, majd nem sokkal utána már éreztem, hogy most végem lesz. Talán az az életem nem lesz ennyire rossz, mint a mostani. Persze nem minden szellem rossz, de azért a legtöbbjük az. Meg néhányan már annyira zaklatnak, hogy az már bosszantó. Végig Joo-t néztem közben, s próbáltam megtalálni az emberséget a szemében, de a haragon és a gyűlöleten kívül semmit se láttam. Azt se értettem, hogy képes erre, s miért akar megölni. Nem tehettem róla, hogy nem adott semmi hírt se arról, hogy nincs egyedül. Ráadásul pont a nappaliba, ahol bármikor megjelenhetek bármi miatt. Próbáltam közben lefelejteni a kezét a nyakamról, de persze nem ment. Éreztem, amint lassan tényleg el fogy a levegőm, amikor is megjelent a lány és megmentett. Nekem miért nem ment? Neki meg miért? Fogalmam nem volt ezekről a dolgokról, de hálás voltam. Majd amikor Joo elkezdett üvölteni velünk, akkor a számhoz kaptam a kezemet, s ár majdnem pár könnycsepp is megjelent az arcomon. Nem akartam meg tudni, hogy mi fog még történni, így elálltam, s könnyekkel küszködve elrohantam a házból.
Éreztem, ahogy a düh felemészt belülről. Gyűlöltem magamat, amiért képtelen voltam csak úgy egyszerűen megölni. Ez lett volna a helyes lépés mégis képtelen voltam rá. Egyszerűen nem ment. Képtelen voltam rá.. De magam sem tudom, hogy miért. Talán tényleg lehet valami abban, amit Shanna mondott. Badarság! Bármennyire is vagyok kegyetlen nem tudom elvenni egy ártatlan életét csak azért, mert idegesít. Viszont, ha a vacsorámként tekintek rá, akkor már teljesen más szemszögből nézhetem a dolgot. De itt most közel sem arról volt szó. Nem tudok úgy nézni rá. Sőt.. Felfordul tőle a gyomrom. Az idióta tekintete egyszer pedig a sírba visz. Én ezt egyszerűen nem tudom elviselni és kész! Már éppen kitörtem volna a nyakát, mikor ki gondolta volna megjelent Shanna, a hősnő. Nem értem, hogy miért védi a szerencsétlen, de ha már ennyire szimpatizál vele vegye a szárnyai alá őt, mert nekem nincs szükségem a segítségére. Ennyi éven keresztül megvoltam egyedül, akkor most is boldogulni fogok. - Óóóó.. Szóval így állunk. - Mondtam, miközben kezeim ökölbe szorultak és tudom, hogy semmit nem tehetek Shanna ellen. Erősebb nálam.. Ilyenkor sajnálom, hogy nincs nálam egy kis verbéna.. Az még őt is megbénítaná. Nem érdekel, hogy a barátom. Most ellenem fordult én meg teszek magasról arra mi volt pár évtizeddel ezelőtt. Mindig is csak magamra számíthattam és ez a mai napig nem változott. - Takarodjatok innen mind a ketten. Lehetőleg egyikőtöket se kelljen még egyszer látnom. Mert azzal a halálos ítéleteket írjátok alá és elhiheted, hogy megtalálom a módját, hogy tegyelek el láb alól.. Lehet, hogy erősebb vagy, de megtalálom a módját. Most pedig takarodjatok innen mind a ketten. - Emeltem meg a hangomat és egy határozott mozdulattal az ajtóra mutattam. Nem kívántam tovább folytatni ezt az egészet. A legjobb lesz, ha mind a ketten eltűnnek innen, mert én ezt nem bírom elviselni. Bár lehet az lenne a legjobb, ha én állnék tovább és egy másik városban telepednék le.. Mert itt egyértelműen nem lesz nyugalmam.
Tényleg fogalmam nem volt arról, hogy nem lesz egyedül, ha tudtam volna akkor biztosan nem jöttem volna. Bár mondjuk amilyen szerencsétlen vagyok, akkor is ide keveredtem volna valahogyan. Mondjuk azt se értem, ha már felhozz egy nőt, akkor miért nem a szobájába vitte. Onnét talán lett volna esélyem elmenekülni, de így esélytelen volt. Még mindig lehajtott fejjel álltam ott, s próbáltam elnézést kérni, de nem úgy mintha nagyon meghatotta volna. Egyik pillanatban még az a lánnyal volt, a másik pillanatban pedig ott termet velem szemben, s nem értettem hogyan lehetséges ez. De nagyon időm se volt gondolkodni, mert újra elkapta a nyakamat és erősen szorított. Most először kezdtem félni tőle. - Én... neeem.. - próbáltam választ adni, hogy mit is keresek itt, de nem nagy sikerrel, mert már levegőt is alig kaptam. Hirtelen itt termet a lány is. Komolyan, hogy képesek erre? S fura módon szembe szált jóval és nem értettem, hogy lehetséges ez. Meg miért beszél arról, hogy ő erősebb. Szemmel látható, hogy a lány fiatalabb, mint Joo és még talán nálam is pár évvel, de soha se lehet tudni. Amikor kiszabadított Joo kezei közül, akkor földre esetem, s próbáltam levegőhöz jutni, mert már tényleg nem sokon múlt, hogy meg ne haljak. Egy előny volt, hogy legalább megtudtam hogyan hívják a férfit. Már annyira nem is volt idegen. Közben a tekintetem, hol az ismeretlen hölgyre téved, hol pedig Joo-ra. Úgy éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, de még is hálás voltam, hogy megmentette a silány kis életemet. Fogalmam nem volt, hogy miként hálálhatnám meg neki, de úgy éreztem, hogy most az lenne a legjobb ha csöndben maradnék. Sajnálom, nem tudtam, hogy nem egyedül van. - mondtam végül alig hallhatóan, mert tényleg sajnáltam. Nem akartam meghalni se, de elmenni se innét. Még a hajamat is megmostam, illetve még az ingéből is kiszedtem a vért. Nagyon reméltem, hogy nem fog elküldeni.
Tudtam, hogy nem helyes vagyis jobban mondva nem kellene ezt tennünk. Egyszer megtettük a múltban és ennyi. Szerencsére azt túl élte a "barátságunk", de már abban se voltam biztos, hogy mi csak barátok lennénk. A múltbéli dolog és ennek a dolognak köszönhetően úgy éreztem, hogy kicsivel több az ami köztünk van, de ez egyértelműen nem szerelem volt. Soha nem voltam szerelmes Joo-ban, pedig elég gyengéd volt mindig is velem, de akkor se tudtam rá úgy tekinteni. Egy apró nyögés hagyta el az ajkaimat, amikor megéreztem a csókját és gyengéd harapdosását a nyakamon. Nem értem, hogy sikerül neki mindig levennie a lábamról. Egyszerűen képtelenségnek tűnik, hogy bárkinek is sikerüljön, őleg nem ennyi idő alatt, de neki mindig is sikerült. Kezdtem egyre jobban beleélni magamat, s lecsúszott a kezem a nadrágjára, de közben kicsit oldalra is billentettem a fejemet, hogy jobban hozzá férhessen a nyakamon, amikor valakinek a szavai megállítottak. Fogalmam nem volt arról, hogy ki lehet itt, de hirtelen eszembe jutott az a lány akiről mesélt. Annyira gyorsan történt minden, hogy már csak arra eszméltem fel, hogy Joo a lány mellett termet és nem túl kedvesen bánt vele. Mondhatni fojtogatta a leányzót. Nekem se kellett több, ott teremtem, s megszorítottam Joo kezeit. Tudtam, hogy erősebb vagyok nála, nem is kicsivel, majd arrébb löktem Joo-t és közéjük álltam.- Nem fogod őt bántani. Világos Joo? - kérdeztem tőle komolyan, mert ebből biztos voltam, hogy nem fogok engedni. - Csak a testemen keresztül, amin úgy is tudod, hogy nem tudsz átjutni, mert erősebb vagyok nálad. Nem tudhatta, hogy nem egyedül tértél vissza. - mondtam komolyan, s közben lopva néha a lányra pillantottam. Eléggé aranyosnak tűnt, de nagyon esetlennek is. Sejtettem, hogy az se javít a helyzeten, hogy a ruhám kicsit el van csúszva, de most ez volt a legkisebb gondom.
Nem érdekeltek a következmények, hogy reggel meg fogja bánni-e vagy sem. Én erre vágytam és el is veszem. Megnyugodtam, mikor visszacsókolt, bár nem is számítottam elutasításra. Régen is elég volt egy csók, hogy elcsábítsam magamnak. Bár nem elcsábítani akartam vagy valami ilyesmi.. Egyszerűen többek voltunk, mint barátok. Nem mondom, hogy szerelmesek egyszerűen csak kihasználtuk az alkalmat, hogy szórakozzunk. Most pedig nem volt arra szükségem, hogy szentbeszédeket tartson nekem az isten tudja miről. Magamévá akartam tenni és reméltem, hogy nem lesz felesleges közönségünk, mert akkor tényleg aláírta a halálos ítéletét. Teljesen kikapcsoltam, csak rákoncentráltam. Ajkairól a nyakára vándoroltam, amit finoman csókolgatni és harapdálni kezdtem, de óvatosan, hogy ne sértsem fel a bőrét. Semmi ilyesmi nem állt szándékomban. Kivétel, ha ő kéri. Nem csak az a lényeg, hogy én élvezzem, hanem odafigyelek arra is, hogy ez is egy olyan alkalom legyen, amit soha nem fog elfelejteni. Ha csak az önérdek lebegne a szemem előtt nem lennék ilyen gyengéd. Mikor hangokat hallottam a hátam mögül az egész testem megfeszült. Ha van annyi esze elrohan, mire odanézek, de mikor felpillantottam még mindig ugyanott állt, ahonnan a hang is érkezett. Ez a lány, már kész vicc. Nem bírom elviselni. A következő pillanatban, már a nyaka köré fontam az ujjaimat és a falnak szorítottam. – Nem voltam világos a szabályokkal kapcsolatban? – Kérdeztem dühtől szikrázó szemekkel és kész voltam arra, hogy kitépjem a szívét a helyéről. Csak egyetlen egy éjszakára akartam kikapcsolni, de ő még ilyenkor is közbelép. Nem tudom, hogy szándékos volt-e ez az egész avagy sem, de már nem is érdekelt. Shanna meg arról papol, hogy talán ő lehet az, aki megváltoztat, majd csak, mert nem hallgat rám. Nevetséges. Egy éretlen szófogadatlan lány.. Semmi több. Még nőnek sem lehet nevezni. – Utolsó szavaid? – Kérdeztem a lehető legkomolyabban. Csak egy apró mozdulat és el is töröm a nyakát. Jelenleg mindennél jobban vágytam erre..
Nem tudtam, hogy hova tűnt az uraság, de mivel elment és egyedül maradtam egy véres pólóval, így kénytelen voltam egyedül felfedezni a házat. Hatamas volt, de még is annyira rideg. Hiányzott belőle minden melegség és kedvesség. Az egész olyan volt, mintha itt senki se lakna, mert semmilyen tárgy nem volt itt, csak azok amik maximum szükségesek. Találtam egy hatalmas és tágas szobát is, ahova óvatosan és félénken besétáltam, majd elhúztam a függönyt. Csodálatos kilátás nyílt az udvarra és a városra innét .Nem sokkal később találtam egy törülközött is, így elindultam és megkerestem a fürdőt. Egy darabig haboztam még, de mivel senkit se hallottam, hogy haza jött volna, így vettem egy forró zuhanyt és még megmostam a hajamat is, csak hogy a házurának a kedvében járjak. Ezek után pedig kimostam az ingét, amit ki is terítettem. Nem találtam semmi hajszárítót, szóval így maradt a törölköző amivel igyekeztem megszárítani a hajamat. Mivel még mindig senki se jött haza, így elkezdtem felderíteni a lakást, majd amikor találtam könyveket leültem és olvastam. Régiek voltak, de nagyon érdekesnek tűntek. Egyszer csak arra riadtam fel, hogy az ajtó hangosan becsapódik. Gyorsan lesiettem a nappaliba, mert nem gondoltam volna, hogy valami nővel állít haza. De alig, hogy beléptem, meg is bántam. A kezemet a szám elé kaptam, majd lehajtottam a fejemet.- Sajnálom, én nem tudtam.- hebegtem-habogtam, s közben rájuk se néztem. Reméltem, hogy nem fog megorrolni ezért.-
Fogalmam nem volt, hogy most mi ütött belé és hova húzz. Komolyan rajta se lehet kiigazodni. Egyik pillanatban elküld, a másikban azt mondja, hogy ő megy el és a harmadik pillanatbab elkapja a kezemet és elkezd húzni. A témát meg nem akartam még lezárni, mert nem értettem vele egyet, meg ilyen témákban mindig is makacs vagyok. Viszont most is jobbnak láttam nem erőltetni a dolgot, majd visszatérünk rá. Már éppen meg akartam kérdezni tőle, hogy most hova is megyünk, amikor megpillantottam egy hatalmas, de nagyon szép házat. Biztos voltam abban, hogy nem lesz tele sok dologgal, mert az annyira nem Joo-os lenne. Amit gondolok kedved szerint mindig ki is használsz. - mondtam természetesen. Követtem befelé, vagyis még mindig a kezemet fogta és behúzott a nappaliba. Nem csalódtam, mert tényleg alig-alig volt valami ebben a házban. Körbe néztem, s már éppen mondani akartam valamit amikor éreztem, hogy közelebb húz, majd megcsókol. Először magam sem tudtam, hogy mi lenne a helyes, de engedtem a csábításnak. Visszacsókoltam őt, s a nyaka köré fontam a karomat, majd a hajába túrtam. Kezdtem úgy érezni, hogy a múltba csöppenek vissza és nem a jelenben vagyok, mert megfogadtam, hogy soha többé nem fogok ilyet lépni. Persze nem azért mert nem volt jó, nagyon is jó volt, de nem akartam megkockáztatni a barátságunkat újra. De mint akkor, most se tudtam ellenállni. Éreztem amint a keze lesiklik a derekamhoz, majd amint ledönt a kanapéra. Imádtam azt, hogy annak ellenére, hogy vámpírok vagyunk ő még is tud gyengéd lenni. Ezek után pedig fogtam, s lehúztam az ingét róla, s hevesebben megcsókoltam, s közben a kezemmel gyengéden végighúztam a már ismerős felső testén.
Nem kívántam tovább beszélgetni ilyen egyszerű az egész. Elegem volt a végtelen szócsatákból, amit láthatóan egyikünk sem hajlandó feladni. Én nem fogok megváltozni ő pedig mindennél jobban ezt szeretni elérni. De lehetetlent kér tőlem.. Én erre nem vagyok képes és kész. Eldöntöttem, hogy nem akarok ezért nem fog semmilyen változás bekövetkezni. Szavait hagytam, hogy teljes mértékben elmenjenek a fülem mellett. Már nem érdekelt semmi sem. Egyszerűen húztam magammal egészen a házamig, amire ki gondolta volna, hogy pozitív megjegyzést fog tenni? Egyáltalán nem ért meglepetésként, hiszen ő mindenben csak a jót látja. Voltaképpen ez a lakás olyan volt, mint én. Kívülről mondhatni tökéletes – most ennek semmi köze az egomhoz – viszont belülről üres. Teljesen üres, mintha senki nem élne benne. Semmi érzelmet nem adnak át a falai, hiszen egytől egyig mind falfehér. Bár, ha így folytatom lesz olyan szobám is, ami vérvörös lesz. Szerencsétlen lánynak ki kellene választani, hogy hol kíván meghalni és akkor megvehetném a vörös festéket, ami megy a vére színéhez, hogy előre kifesthessem a szobát, hogy annyira ne tűnjön fel benne. De ha mégis nagyon feltűnne, akkor egyszerűen csak átfestem. – Miért adnám bármi alá? Azt szerzek meg, amit akarok.. Én pedig ezt a házat akartam, szóval ilyen egyszerű. A vámpírlét egyik előnye. – Mondtam vigyorogva, majd nem törődve semmivel behúztam magammal a nappaliba és közelebb vontam magamhoz, hogy végre megcsókolhassam ajkait. Nem volt kedvem további beszédekhez.. Nem erre volt szükségem. Ha segíteni akar, akkor tessék. Itt egy remek lehetőség. A mi kis múltunk felidézése. Remélem, hogy a saját maga érdekében az a szerencsétlen lány megfogadja, hogy maradjon láthatatlan, ha pedig nem.. Hát nyugodtan kijelenthetem, hogy vacsora lesz belőle, mert akkor már tényleg betelik a pohár. A szabályokat lefektettem, ha nem érti akkor felkészülhet arra, hogy itt helyben megölöm és még Shanna sem lesz képes arra, hogy megállítson. Kezeimet Shanna derekára fontam, majd elindultam vele a kanapé felé, ahová gyengéden ledöntöttem. Ez a színjátéka vagyis, hát ő ilyen is.. Amit leművel.. Annyira emberi, hogy képtelen vagyok vele durván bánni. Olyan, mint egy törékeny kis porcelánbaba, amire vigyázni kell. Én pedig vigyázni fogok.. Most igen.. Bár, ha ő másképp kívánja, akkor természetesen szívesen teljesítem minden egyes vágyát.. Régebben is pontosan így volt. Jobban szerettem azt az időszakot, amikor kevesebbet beszéltünk és sokkal több időt töltöttünk a cselekvéssel. De melyik férfi ne szerette volna?
Nem értettem, hogy lehet valaki ilyen, mármint ennyire magának való. Elhiszem, hogy fájt neki a családja elvesztése, de akár pár hónapon belül is elveszíthette volna őket. Vajon akkor is ilyen lenne, vagy akkor saját magával is végzet volna?! Fogalmam sem volt erről, de azt tudtam, hogy nem helyes, hogy ennyire magába fordul. Élnie kellene, mert így annyira..... nem is tudom, hogy mi lenne a megfelelő szó rá. Talán kicsit olyan halott, mert végülis nem éli az életet, hanem csak próbálja túlélni és ennyi. Talán egyszer megváltozik... - mondtam alig hallhatóan, mert legbelül reménykedtem, hogy ez meg fog történni. Lesz olyan személy, akit nem tud ellökni magától és a közelébe fog férkőzni. Aki felnyitja majd a szemét, s meg mutatja, hogy a világ tele van csodálatos dolgokkal. Addig meg itt vagyok én, hogy megpróbáljam észhez téríteni, vagy legalább csak vigyázni rá, hogy ne tegyen ostobaságot. Én nem mondtam, hogy hipp-hopp változz meg. - mondtam neki higgadtan és közben a hajamba túrtam. Nem értem, hogy miért kell minden pasinak ennyire makacsnak lennie, illetve magának valónak lennie. Ott a tesóm, s most itt van Joo is. Persze ő egy fokkal jobb, de ő is annyira magának való.- Én csak azt akarom, hogy gondold végig, mert te se vagy így boldog, s ezt te pontosan tudod legbelül. Csak rád kell nézni, s bárki megmondaná, hogy nem vagy az. Csak gondolt át és ne enged, hogy teljesen elnyomd azokat a dolgokat, amik talán örömet okozhatnának neked. - mondtam neki egy csöppnyi habozás után. Fogalmam sem volt, hogy mennyire fogja megérteni, vagy mennyire nem. De talán most nem is ez a fontos. Az lenne a lényeg, hogy kicsit elgondolkozzon rajta és megpróbáljon élni.- Neked soha semmihez sincsen kedved. - mondtam kicsit gúnyosan és fogalmam sem volt, hogy mi ütött belé. Hova rángat engem?! Komolyan nem lehet rajta kiigazodni, mert egyik pillanatban még azt akarja, hogy elmenjek most meg magával rángat. Döbbenve pillantottam a házára, mert elég nagy volt és szép is volt nagyon.- Látom még mindig nem adod alá. - mondtam egy apró mosollyal az arcomon, majd az ajtóban vártam mivel fogalmam sem volt, hogy jó ötlet-e bemenni.-
Nem adhatom meg neki folytonosan azt, ami őt boldoggá teszi. Mégpedig, hogy én teljesen elzárkózom mindenkitől. Viszont, ha hirtelen elkezdek valaki felé megnyílni, akkor nem jutok semerre. Mert megint lesz egy célpontja, akin bosszút állhat lehet, hogy most lesz lehetőségem arra, hogy megvédjem vagy tegyek az egész ellen valamit, de nem merek kockáztatni. Nem hiába építettem ki magamnak egy saját kis világot. Próbáltam minden egyes mondatát kizárni, mert egyáltalán nem voltam kíváncsi rá. A lehető leghamarabb meg akartam szabadulni tőle, szóval a fejemben kerestem erre a megoldást. Aztán bevillant, hogy mit mondott és szinte rögtön cselekedtem. Nem fogom ezt a lányt megölni, mert voltaképpen semmiről nem tehet. Bármennyire is visszakoztam attól, hogy megérintsem vagy egyáltalán a közelemben érezhessem kénytelen voltam hozzáérni. A dolog bevált pillanatokban belül a testével nekem dőlt és megállapítottam, hogy nincs eszméleténél. Irritált a közelsége ezért elég hamar ellöktem magamtól. Később természetesen ezt megbántam, hiszen az éjszaka folyamán elég sok nem kívánatos vendégem volt neki köszönhetően. Végül pedig a kezét fogva sikerült nyugovóra hajtanom a fejemet. Bár az egyáltalán nem tetszett, hogy kénytelen voltam magam mellett tartani.
Így is mondhatjuk. - mondtam neki egy mosollyal az arcomon.- Tudod örömmel tettem meg, mert láttam, hogy ezzel neked mekkora fájdalmat okozok. - néztem őt és soha se értettem, hogy miért olyan amilyen. Miért volt az a nő jobb, mint én. Szegény volt és még túl okos se, de Joo-nak mégis ő kellet, pedig tudhatta volna Joo, hogy soha se bocsájtok meg semmit se , illetve nem hagyok bosszú nélkül. - Ugyan már, ha annyira idegesít téged, akkor miért nem ölsz meg és akkor őt se kell többé elviselned. - mondtam neki egy ördögi mosollyal, hiszen élveztem volna, ha megteszi. Láthattam volna megint a nyomorúságos énjét, amint azon szenved, hogy megölt egy ártatlan embert.- Téged meg a fájdalmad tett szánalmassá és bolonddá. - tettem hozzá, majd a hajamba túrtam. Csak körbe kellett nézni, ez a ház maga volt a börtöne. Soha senkit se engedett közel és senkivel se beszélt, szóval akkor melyikük is a bolondabb?! - Nem rossz ötlet. -mondtam egy féloldalas mosoly keretében, majd hirtelen olyat tett amire nem számítottam. Ott termet és a vállamnál fogva elkapott. Nem akartam menni, de nem volt más választásom....
Tae
Nem tudtam, hogy mi történik velem és mi nem. Nem voltam a testem ura, egyszerűen csak feketeséget láttam és semmit se észleltem a külvilágból. A testem elernyedt és az idegen férfinak esett...
- Azt rögtön gondoltam, hogy ez az egész téged nem érdekelt. Végül is csak úgy szórakozásból ölted meg, nem? – Még, hogy nem érdekelte. Az egész dolognak a buktatója az volt, hogy túlságosan is magára vette, hogy nem szeretem. A szívemet csak apám ígérte oda neki. Én pedig próbáltam őt szeretni, de úgy néz ki nem ez volt számunkra megírva. – Attól függetlenül, hogy csak az igazat mondta nekem, ugyanúgy dilis. A szellemek megkábították. Arról meg nem is beszélve, hogy kilométerekről meg lehet érezni a bűzét. Kell ennél több ok arra, hogy távol akarjam magamtól tartani? – Vágtam egy fintort, mert újból megcsapta az orromat a hajának az illata. Olyan volt, mintha már hetek óta nem vette volna a fáradtságot arra, hogy megmossa a haját vagy éppenséggel bármi mást. Mondjuk az is előfordulhat, hogy egyszerűen nincs több ruhája.. De mit is érdekel ez engem? – Ennek örömére most pezsgőt kellene bontanom? – Kérdeztem megvetően, majd eszembe jutott, amit a lány mondott. „De ha magát megérintem, akkor eltűnnek.” Vajon ez érvényes arra is, hogy elhagyja a testét? Egy próbát megér.. Egy határozott mozdulattal fogtam meg a vállánál fogva.
Egyáltalán nem érdekelt. - mondtam neki egy féloldalas mosoly kíséretében. Mert csak az érdekelt, hogy fájdalmat tudjak neki okozni. Most is csak ez számított, hogy fájdalmat okozzak. Semmi más. Ha ez ennek a szerencsétlen lánynak az életébe kerül akkor legyen.- Még mindig úgy gondolod, hogy dilis? - kérdeztem meg tőle, mert itt az élő bizonyíték rá, hogy nem beszélt ostobaságokat a lány.- Tudod mennyire egy szánalmas vagy. A félelmeid miatt teljesen elzárkóztál már, és még mindig dilisnek tartasz egy lányt, pedig itt a bizonyíték, hogy csakis az igazat mondta neked. - mondtam neki mosolyogva, majd tettem felé pár lépést, de tisztes távolságban megálltam tőle. Nem akartam megérinteni, meg semmi ilyen, hiszen akkor minden mókámnak vége szakadna.- Lehet halott vagyok, de még is itt vagyok. - kacsintottam rá és még szélesebb lett a mosolyom. Szinte hallottam ahogyan töri a fejét azon, hogy hogyan szabadulhatna meg tőlem, csak az az egy gond volt, hogy biztosan nem figyelt ennyire a lányra, pedig elárulta a titkot. Azért is akart maradni, de szerencsére Joo elüldözte innét.-
- Hát ez is csak azt bizonyítja, hogy őket szerettem. Veled ellentétben. – Nehezen vergődtem át magam a családom elvesztésén, de végül megtettem és csak ez számít. Onnantól kezdve, hogy ő mit gondol nem érdekel. Akik számítottak számomra halottak és már semmit nem tehetek. Olyan tehetetlen voltam abban a pillanatban.. – Ja, már majdnem elfelejtettem, hogy egy elmebajos libával beszélek. Talán neked még nagyobb agybajod van, mint annak a lánynak, akinek éppen a testében vagy. – Voltaképpen mind a kettő őrült, dehogy melyik jobban azt nem tudom eldönteni. Mind a kettő be van csavarodva. – Ha ilyen egyszerű, akkor nekem nem kell. Mellesleg már így is halott vagy, mit számít? – Kitörhetném ennek a lánynak a nyakát, de semmi értelme nem lenne.. Azt akarom, hogy szenvedjen. Ezt talán pedig úgy adhatnám meg, ha megpróbálnék tovább lépni a fájdalmamon. Viszont akkor lehet megint ugyanaz történne. A történelem megismétli önmagát. Az egyetlen dolog, amivel árthatok neki, ha azt látja boldog vagyok, de ugyanakkor ezzel fel is idegesíthetem, aminek a vége az lenne, hogy megint megpróbálja tönkretenni a boldogságomat. Ezzel pedig egy ártatlan ember életét sodornám bajba. Ezt pedig nem szeretném. Bár vámpírként talán többet tehetnék a szerelmemért, mint akkor.. Mondjuk szellemként nem igazán sokat tehet. Viszont, ha ennek a lánynak a testében marad, akkor nagyon is tehet.. Valamit tennem kell.
Igen. - mondtam gúnyosan neki. - Főleg amikor a kis családodat sirattad. - mondtam neki ördögi mosollyal az arcomon, mert élveztem, hogy újra és újra bánhatom. Meg akartam alázni, azt akartam, hogy érezze azt a fájdalmat, amit én akkor éreztem amikor elhagyott. Megszégyenültem mindenki szeme láttára. - Mintha valaha érdekelt volna is, hogy mit mondasz. Soha se tettem azt, nem emlékszel? - kérdeztem vissza mosolyogva, majd újból fölálltam és elkezdtem járkálni. - Tudom, csak nem érdekel. - néztem rá mosolyogva és meg se mozdultam.- Miért nem ölsz meg? Annyira vágytál arra, hogy megölj. Tudom, hisz régóta követlek téged már .Tudom, hogy hányszor gondoltál abba bele, hogy megölsz. - mondtam neki úgy, mint aki semmi másra nem vágyik. Engem nem tud bántani viszont ezt a szerencsétlen lányt simán megölheti és akkor hogy fog szembe nézni a lelkiismeretével, hogy megölt egy ártatlan lányt.-
Nevetségesnek tartottam a lány próbálkozásait. Az sem érdekelt, ha tényleg látja Melody-t. A helyzetemen nem változtathat. Vagyon, lakás. Komolyan ezek azok a dolgok, amiket elveszíthetek? Hát legyen. Örömmel veszítek el mindent. Koránt sem ér fel ez az egész akkor fájdalommal, mint amit a múltban éltem át. Meg sem közelíti. Egyáltalán nem. Bár honnan tudhatná szerencsétlen, hogy már tényleg lassan 200 éve a földön járok. Mondjuk, ha hisz a szellemekben, miért ne hinne a többiben? Mit is érdekel ez az egész engem? Örülök annak, hogy megszabadulhattam tőle és végre pihenhetek. Több nekem ennél nem is kell. Elment én pedig ahelyett, hogy pihennék rajta kattogok. Most már nem csak ő a nevetséges, hanem én magam is. Az egyszer biztos, hogy olyan személyisége van, amit egy életre nem fogok elfelejteni. Bolond egy nőszemély.
Kellett nekem rajta annyit gondolkodnom.. Újból megjelent, de ezúttal teljesen másképpen festett, mintha nem is ő lett volna. Aztán ki is derült, hogy mi volt benne olyan furcsa. Nem szimplán skizofrén volt, hanem tényleg Melody szelleme lakozott benne. Legszívesebben megkínoztam volna itt helyben.. De szegény lány nem tett ellenem semmit és valószínűleg azért ő is érezné a fájdalmat, amit Melody-nak szánok. Vagy csak ő érezné.. Mióta is sajnálok én meg embereket? Ja, hogy nem szokásom.. – Szórakoztató műsor voltam eddig? – Vajon azóta halott lehet? Érdekelt, hogy mégis mikor halt meg és ki ölte meg, de nem igazán van kedvem ahhoz, hogy beszélgessek vele. - Ahogy a test igazi gazdájának is megmondtam le lehet kopni. Ez ugyanúgy vonatkozik rád is. – Nem érdekelt, hogy mi volt a múltban vagy éppenséggel mi nem. A jelenben élünk és nem a múltban. – Tartsd meg magadnak, ha annyira akarod. De gondolom nagyon jól tudod, hogy merre van az ajtó. – Nem akartam ilyen könnyen kiélni a bosszúmat, mert akkor voltaképpen elvesztem az életem értelmét. Ez tartott életben, de ha végleg befejezem nagy eséllyel becsavarodok.
Nee kérem. - mondtam szinte könyörögve. Nem értettem, hogy miért ilyen ellenséges. Nem kérte a pénzét se, csak annyit, hogy megérintésem, mert akkor nem kell félnem és nem látom a szellemeket.- Pedig nagyon is van. - mondtam neki kicsit határozottabban.- Hiszen itt a háza, a vagyona és akkor még az életéről nem is volt szó. - mondtam neki kicsit halkabban, mert nem akartam felbosszantani. Fogalmam sem volt, hogy miért nem hiszi el azokat amiket mondok, hiszen eleve magamtól nem tudtam volna kitalálni azt a női nevet, a címét meg pláne nem.- Nem vagyok dilis. - mondtam kicsit sírva már, mert nem jöttem rá, hogy miért is bánik így velem. Talán ez vett rá arra is, hogy ma elmenjek innét. -
~ Melody ~
Mi történt, kicsit berozsdásodtál? - kérdeztem vissza mosolyogva, amikor a nevemet mondta. Csak sikerült rájönnie, hogy kivel is áll szemben. Nem is értem, hogy nem jött rá egyből, hiszen sokkal határozottabb vagyok, illetve a kiállásom is más, csak a test ugyan az.- Tudod ez is jobb, mint szellemként figyelni téged és minden egyes mozzanatodat. - mondtam neki mosolyogva, mert tudtam, hogy mennyi ideig siratta a családját, mennyi ideig szenvedett a magánytól. Minden egyes kínját pontosan láttam és ez táplálta bennem az erőt. - Pedig régen szeretted, amikor háromszor hívtalak. - mondtam neki úgy, mint valami ártatlan nőcske. Már megérte ellopni ezt a testet, hogy kiélvezhessem kicsit Joo keserűségét. - Sok mindent. - kacsintottam rá egy apró mosollyal az arcomon.- Nem érdekes? Egy lány segítségedet kéri és menedéket kér, mert tart tőlem. Te pedig önként oda dobtad nekem. Ennyire kicsinyes is csak te lehetsz. - hangosan felnevettem.-Legalább így élvezhetem az életet. - mondtam boldogon, hiszen eszem ágában se volt elhagyni ennek a szerencsétlen lánynak a testét.-
– Szóval, ha engem megérint akkor eltűnnek? Micsoda megváltás! Ezentúl, ha hozzám mer érni esküszöm, hogy eltöröm a kezét és akkor még finom voltam. – Nem tűrőm, hogy mások tapogassanak. Egyszerűen visszataszítónak találom. Másrészt pedig egyáltalán nem érdekel a nyomora. Az ő baja, ha szellemek ijesztgetik nem pedig az enyém. – Ha megtalálja a módját, akkor állok elébe. Nincs veszíteni valóm, szóval csak hajrá. – Se kutyám, se macskám. Nem igazán tud ártani nekem. Ha megöl az is csak egy könnyebb út. Szóval kíváncsi vagyok mégis mivel tudna bosszú állni rajtam. – Amik nem léteznek azt nem is láthatja senki. Ha kell fizetem az ellátását az elmegyógyintézetben csak engem hagyjon a francba békén. – Hálás voltam, amiért végre felszívódott. De az egyszer biztos, hogy eléggé kínzó pillanatok voltak a számomra, amit egy fedél alatt kellett vele töltenem. Viszont legalább végre vége van.
***
Teljesen összezavarodtam. Még, hogy nem neki mondtam? Talán most már skizofrén is vagy mégis mi a franc van? – Melody? – Éreztem, ahogy ismét ökölbe szorul a kezem. Megannyi gyűlölet egyetlen egy ember iránt, de azt hiszem ez teljesen érthető. A múltban történteket az ég világon senki nem felejtené el. – Ha ez tényleg igaz mi vett rá, hogy ezt a bűzölgő, egyenesen visszataszító alakot vedd fel? – Kérdeztem megvetően, miközben összefontam a karomat a mellkasomon és úgy néztem rá. – Egyértelmű, hogy nem. De mégis mi a francot akarsz te még tőlem? Örömmel tölt el, hogy halott vagy, viszont az elszomorít, hogy nem én voltam az, aki megölt.
Nem értettem, hogy miféle büntetésről beszél. Nem láttam semmiféle büntetést a helyzetben, egyszerűen csak segítséget akartam kérni attól, aki mellett biztonságban lehet. - De ha magát megérintem akkor eltűnnek. Kérem.. - mondtam szinte könyörögve, mert nem akartam elmenni. - Biztosan megtalálja a módját. - mondtam neki sietve, mert a bosszú szomjas szellemek mindig megtalálják. Arról nem beszéltem neki, ha kiütöm magam vagy mélyen alszok, akkor ott az esély neki, hogy megkapják a testemet és azt csináljanak vele amit akarnak. Nem akartam, hogy még jobban elmeháborodottnak higgyen.- De engem zargat és nem magát, hiszen maga nem látja őket vagy igen? - kérdeztem meg újból. Nem sokkal később már kint is voltam, mert szó szerint már majdnem kidobott. Micsoda faragatlan személy~ gondoltam magamban.
~Melody~
Azt nem nekem mondtad Joo. - mondtam neki még mindig mosolyogva.- Ennyi év után már igazán kiismerhetted volna az embereket, hogy ennek a lánynak nagy bátorság kellene ahhoz, hogy ide visszajöjjön. - folytattam tovább, majd teljes mértékben otthon éreztem magamat és így elsétáltam mellette egészen a kanapéhoz. - Voltam már ott és nem vágyom már oda. - mondtam neki nevetve.- Én vagyok az a r*banc akit annyira gyűlölsz. - néztem rá higgadtan, de a bosszú vágya ott izzott a tekintetemben. Ezek után még egy apró mosoly is megjelent az arcomon.- Ha háromszor kimondom a nevedet, akkor megbocsájtasz úgy mint réges-régen tetted? - kérdeztem tőle még mindig mosolyogva és mindennél jobban élveztem a helyzetet.-
– Mivel érdemeltem ki ezt a büntetést? – Néztem fel a plafonra. Nem tudom, hogy mire vártam, de még az is jobb lett volna, ha leszakad a plafon és egy kis darabig kiüt. Addig sem kell elviselnem ennek a nőnek a társaságát. Nem lenne tanácsos, már az első napomon megölni itt valakit.. Pedig már tényleg elgondolkodtam rajta. Hiába nagyobb büntetés számára az élet.. Egyszerűen megörülök ettől az egésztől. – Már nem tud mivel ártani nekem, szóval erről igazán letehetne. – Az évek során senkit sem engedtem közel magamhoz, mert nem volt rá szükségem. Meg persze nem is akartam, hogy legyen egy gyenge pontom. Tanultam a múltkori esetből. Annyira gyáva pedig nem vagyok, hogy a halálba meneküljek. nem adom meg neki ezt az örömöt. – Ha zargat is azaz én problémám és nem a tiéd. – Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy valaki a védőszentem legyen.. Nevetséges. Megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor végre kilépett az ajtómon, majd be is vágtam utána és visszamentem a hálószobámba, hogy pihenjek. Reméltem, hogy most már senki nem tervezi, hogy megzavarja az estémet.
***
Talán csak fél óra telt el, mire újra kopogtatást hallottam az ajtómon. Ezúttal viszont sokkal határozottabb volt és egyáltalán nem várt válaszra egyszerűen, csak meghallottam közeledő lépteit. A szemeim kipattantak és vámpírsebességgel teremtem a nappaliban, majd rögtön szembetaláltam magam ugyanazzal a nőszeméllyel. – Nem voltam elég világos, amikor azt mondtam, hogy takarodj? – Mondtam, már szinte ingerülten készen arra, hogy a torkának ugorjak. Aztán kimondta a nevem.. Én nem említettem. Akkor mégis honnan? Melody? Kétlem, hogy ennyi mindenbe beavatná. De, mintha a testtartása is másabb lett volna.. – Csak nem elmondta a nevemet is és most úgy gondolod ezzel bemászhatsz az ágyamba?
Kezdőlap
