Nem. - ráztam meg a fejemet és nem igazán tetszett a hangneme, se a stílusa ahogyan beszélt velem. Legszívesebben tényleg elmentem volna, de sokkal nagyobb volt a vágyam, hogy maradjak és a közelében legyek, így még ezt is eltűrtem tőle. Nem tudom, én csak azt tudom mondani amit ő mondott. - néztem rá félénken és ekkor eszembe jutott még egy dolog, hogy még mondott valamit az a Melody nevű lány.- Azt is üzeni, hogy ez a ház se védheti meg Önt a bosszújától. - egyáltalán nem értettem, hogy miről van szó, én csak megmondtam azt amit nekem mondtak. - De nagyon is aggaszt, mert nagyon haragosnak tűnt az a nő és nem akarom, hogy zargasson. - mondta kicsit megszeppenve, kétségbeesetten, de közben az ajtó felé hátráltam, mert nem akartam, hogy bántson. Mivel nem volt más választásom kirohantam az esőbe könnyek között, mert nagyon is fájt az ahogyan viselkedett velem. - Hazafelé tartotta és szinte bőrig áztam már, amikor megbotlottam és ájultam estem össze. Ezek után semmire se emlékszem, csak arra, hogy megint a titokzatos idegen házában vagyok! -
~Melody szemszöge ~
Itt volt a remek alkalom, hogy megkaparintsam egy rövid időre a lány tesét, hiszen ájult volt, így simán betudtam költözni a testébe. Ezek után sietős léptekkel indultam vissza Joo-hoz, mert még annyira is neveletlen volt, hogy be se mutatkozott. Erőteljesen kopogtam az ajtót, majd ezek után kimért és magabiztos léptekkel sétáltam be a nappaliba. Sajnáltam, hogy ilyen ócska ruhába kell lennem és pont ezt a szerencsétlen lányt kellet megszállnom, de nem volt más esélyem. Szia Joo! - köszöntem neki egy magabiztos, ördögi mosoly kíséretében.-
– Esetleg most nem kért egyik sem tőled valamit, hogy tegyél meg? Könyörögve kérem a szellemeket – mondtam egy kicsit cinikusan – szabadítsanak meg ettől a nőtől és kérjenek tőle valami szívességet. Felőlem halálra is rémíthetik, csak érjék el, hogy eltűnjön innen. – Tettem össze a két kezemet és úgy csináltam, mint aki megváltásért imádkozik. Nem értem, hogy mit nem lehet azon érteni, hogy kopjon le. Főleg, mivel már nem egyszer mondtam el. – Hogy még Ő fog bosszút állni? Nevetséges. Azon már régen túl van. Aki bosszúval tartozik neki az én vagyok és nem fordítva. – Mit akar még ennél jobban is megbosszulni? Nem elég, hogy a szemem láttára ölte meg a szerelmemet és a gyermekemet? Kész vicc, hogy neki még ez sem elég. Bár ha ténylegesen szellem nem sok mindent tud elérni.. – Miattam? A múltam téged csak ne aggasszon. Most pedig.. – Megfogtam a karjánál fogva és a bejárat felé kezdtem ráncigálni, majd kinyitottam előtte az ajtót. – Ki tudsz menni magadtól vagy lökjelek ki rajta? – Ha köze van Melody-hoz a legjobb lesz, ha távol marad. Mivel szellem sok mindent nem tudok tenni, szóval nem is érdekel. Viszont ha esetleg vámpír lenne.. Örömmel kínoznám meg, de így? Semmit nem jelent a számomra.
Iszogatni? - ráztam meg a fejemet. Hogy gondolhat ilyet. Még pia szagom sincsen, illetve én soha se iszok.- Nem olyan kedvesek, sokkal inkább...- elgondolkoztam a megfelelő szón. - ijesztőek és rémisztőek és a legrosszabb az, hogy békén se hagynak addig, amíg nem teszem meg nekik azt amit kérnek tőlem. - mondtam kicsit szomorúan ás újra ruhám szélét kezdtem el gyűrögetni.- Én egy szóval se mondtam, hogy az lennél.- mondtam kicsit sietve és továbbra is őt néztem. - Pedig hihetne benne, mert azt is monda Melody, hogy bosszút fog állni azért, amiért úgy ott hagyta egy másik nőért több száz éve. -mondtam sietve, mert kicsit furának tűnt. Nem is értem, hogy miért mondta azt ez a szellem, hogy több száz éve, hiszen látható volt, hogy kb. 30-nak nézz ki a férfi aki velem szemben áll, nem pedig több mind 100-nak.- De nem akarok elmenni. - mondtam kicsit határozottabban, majd körbe néztem a házban. Sehol egy szellem se, ez már jót jelent. - De ön miatt vagyok itt, vagyis az ön múltja miatt. - mondtam neki sietve és kérlelő szemekkel néztem rá. Nem akartam kimenni a viharba... -
– A szobádban? Talán minden este összegyűlnek a szellemek a lakásodon és veled iszogatnak nem mellékesen információkat osztanak meg veled? – Nagyon is tisztában voltam a természetfeletti dolgokkal, hiszen én magam is az vagyok. De nem igazán akarok belefolyni ebbe a témába, mert abból elég rosszul jönnék ki. Talán soha nem tudnám lerázni magamról. Mikor megmondta a nevét, csak legyintettem. Egyáltalán nem érdekel engem. Nem is szeretném többször látni, szóval a nevével nem fogja megváltani a világot. – Tisztában vagyok a szellem szó jelentésével. Nem vagyok idióta. – Úgy tűnt, hogy most ő akar okosabbnak látszani. Jobb, ha úgy teszek, mint aki nem hisz az egészben, mert akkor végképp nem tudom lerázni. – Csak tippeltem. Nem mellesleg nem hiszek ezekben a hülyeségekben. – Mondtam, miközben kifelé bámultam az ablakon. Egy kis időre, mintha elállt volna az eső, de most újra nekikezdett. – Engem miért is érdekel az, hogy nem akarsz elmenni? A közelemben pedig biztos, hogy nem fogsz maradni. Ne akard, hogy megmutassam neked merre van az ajtó, mert hidd el.. Azt nem köszönöd meg. – Ha kell egész este hallgatom, ahogy dörömböl az ajtón, de az egyszer biztos, hogy nem fogom a közelembe engedni. Nem őrültem meg. Minél távolabb van tőlem annál jobb a számomra.
A szobámban. - mondtam neki úgy, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Még is hol kellett volna vele találkoznom, amikor otthon rakott ki?! Nem értettem, hogy miért ilyen fontos ez, de annyit tudtam, hogy a lány valami miatt nem kedveli őt. - Tae. - mondtam neki sietve, amikor annyit mondott, hogy "magának". Sokkal jobban szeretem, ha a nevemen szólítanak.- Ahogy gondolja. - mondtam egy mosollyal az arcomon, de nem hittem el amit mondott. Biztos voltam abban, hogy direkt állt meg nekem és ezért nagyon hálás voltam neki.- Igen, szellemeket. Tudja, halottakat akik valami miatt nem tudnak tovább lépni. - mondtam neki kicsit halkabban, mert fogalmam sem volt arról, hogy mennyire hiszi el.- Honnét tudta, hogy ő is az? - kérdeztem vissza csodálkozva, majd pár lépést tettem felé.- Maga is látja esetleg őket? - kérdeztem meg még mindig csodálkozva és kissé megszeppenve.- Kérem ne. - kaptam el a kezét. - Nem akarok elmenni, ha a maga közelében vagyok, akkor nem látom őket és ez a Melody... - néztem rá félénken.- Nagyon dühösnek tűnik ...
Lehet, hogy a felerősödött érzékeim miatt éreztem olyan büdösnek a haját, de azon sem csodálkoznék, ha a sok hülyeség közepette elfelejtette volna megmosni. Egy csöppnyi nőiességet nem sikerült felfedeznem benne. Úgy szagolgatta a haját, mintha ez teljesen normális reakció lett volna. Nem kérte ki magának semmi. Egyszerűen csak, miért? Nevetséges. Az egész testem megfeszült, amikor kimondta azt a nevet, amit ha akarnék se lennék képes kiverni a fejemből. Melody. A kezeim automatikusan ökölbe szorultak. – Mégis hol találkoztál vele? – Kérdeztem kicsit ingerülten. Ha itt van a városban végre visszaadhatom neki azt a fájdalmat, amit ő okozott nekem. Megérdemelné az a szuka. – Nem arról van szó, hogy nem szeretném bevallani. Nincs mit bevallani az ég világon. Egyáltalán nem volt szándékos, de nem is értem miért magyarázkodok magának. – Nem állt szándékomban megállni. Örülhet annak, hogy abban a pillanatban nem löktem ki az autóból, mikor beült. De most már nem igazán tart vissza semmi attól, hogy kihajítsam az ablakon. Vagy, hogy a ház épségben maradjon inkább az ajtón rugdosnám ki, mert a felfogó képessége még mindig gyenge. – Szellemeket? Esetleg ez a Melody is szellem volt? – Egy szellemen sokkal nehezebb bosszút állni, de minden lehetséges. Nem mondom, hogy szívességet tett nekem az, aki megölte, de megérdemelte. Viszont így figyelhet akkor is, mikor azt hiszem egyedül vagyok.. Remek. - Esetleg az előző pápa szellemét nem látod? Vagy egy híres emberét? Kereshetnél vele pénzt. Persze csak akkor, ha nem hurcolnak el kényszerzubbonyban. – Féloldalas mosoly kúszott az arcomra, mert örömmel segítenék ebben a procedúrában. Akkor remélhetőleg eltűnne az életemből. Az élet sokkal nagyobb szenvedés a számára, szóval felesleges megölnöm. – Eszem ágában nincs semmiféle esélyt adni. Most pedig kopj le, mielőtt még én doblak ki. – Fordítottam neki hátat.
Nem értettem, hogy mi a baja a hajammal. Megfogtam és megszagoltam, de semmi furát nem éreztem rajta. Egyedül étel szaga volt, amit nem csodálok, hiszen szoktam segíteni a főzésben a hotelben. - Miért? - néztem rá furán, s közben még mindig a hajamat szagoltam, majd elengedtem végül. - Mae.. -gondolkodtam.- Mee - még mindig nem jutott eszembe hirtelen a neve, de nem tűnt valami kedvesnek, vagyis velem az volt, de úgy éreztem, hogy őt nem szereti.- Melody Gold. - vágtam rá hirtelen, mert eszembe jutott a neve.- Azt mondta, hogy nagyon jól ismeri önt. - tettem hozzá sietve, bár biztos voltam benne, hogy nem fog nekem hinni. Fogalmam sem volt, hogyan mondjam el neki, hogy valójában egy szellemet láttam és nem egy húsvér embert. - Nem szeretné bevallani, akkor maradhatunk abban is, hogy az időjárásnak köszönhetem.- mondtam egy halovány és esetlen mosollyal az arcomon. Láttam az elkerekedett szemét, így úgy gondoltam, hogy megmagyarázom neki valamennyire a dolgok, de úgy se fogja elhinni. - Volt egy balesetem, amit én csodának határos módon túléltem. -mondtam szinte suttogva, mert nem tudtam, hogy mennyire érdekli őt vagy mennyire nem.- Azóta látok egy-két dolgot, amit mások nem láthatnak. Szóval semmi komoly dolog, mondhatni látom a szellemeket. - néztem rá és közben a ruhám szélét kezdtem el gyűrögetni idegességemben.- Bocsánat, csak ott volt ...- mondtam hebegve-habogva, de nem is értem, hogy miért hiszen ő úgy se láthatta azt amit én. - Levenni a lábáról? - néztem rá csodálkozva.- Miért, adna esélyt? - néztem rá kikerekedett szemekkel és örültem annak, hogy már nem akar kihajítani.-
Nem is értem, hogy miért nem öltem meg rögtön. Fogalmam nincs, hogy mi késztetett arra, hogy megszagoljam a kezemet, de végül megtettem. – Mégis mikor mostál te utoljára hajat? – Kérdeztem undorral a képemen. – Mégis milyen lány mondaná meg, hogy itt lakom, mikor még csak most költöztem ide? Ennyire hülyének nézel? – Emeltem meg a hangomat, miközben felháborodva széttártam a karjaimat. Ennél jobb kifogást bárki talált volna. Nevetséges az egész. Éreztem, ahogy közelít az a pillanat, amikor elszakad a húr a fejemben és kidobom a lakásomból. Az még egy jobb véglet, mert meg is ölhetném. Azt hiszem, hogy az egyfajta megváltás lenne a számára. – Elhiheted, hogy nem állt szándékomban megállni. Nem ment el annyira az eszem, hogy minden jött mentnek megálljak. De fogalmazzunk úgy, hogy az időjárás a te javadat szolgálta. – Ha az a villám nem olyan közel csap le eszem ágában nem lett volna megállni. Még azt sem mondhatom, hogy egy bombázóval állok szemben. Inkább csak egy összezavarodott lányt látok magam előtt. Viccnek szántam az elmegyógyintézetet, de mikor azt mondta, hogy ott is járt már elkerekedett a szemem. Nem úgy tűnik, mintha felgyógyult volna a bajából, szóval tényleg lehet, hogy egy elmegyógyintézetből szökött meg. Elgondolkodtam és próbáltam figyelmen kívül hagyni a lányt. Mindez ment is volna, ha nem esik kis híján nekem. – Mégis mit képzelsz? – Fogtam meg a vállánál fogva és eltoltam. – Ha ezzel akarsz levenni a lábamról nagyon rossz úton jársz. Egy hajmosással többet érnél el. – A biztonság kedvéért léptem még párat, hogy nagyobb legyen a köztünk lévő távolság.
Szerencsémre elengedte a hajamat, de egyből lökött is egyet rajtam aminek következtében majdnem elestem. De szerencsére sikerült talpon maradnom, de egyből a hajamhoz nyúltam, illetve a fejemhez, mert még mindig sajgott az előbbi miatt. Nem követtelek. - mondtam megszeppenve és kicsit fura tekintettel néztem rá. Soha se jutott volna eszembe az, hogy kövessem.- Megmondta egy lány, hogy itt talállak. - tettem hozzá, hogy megértse hogyan is kerülök ide. Azt még nem kell tudnia, hogy egy szellem volt az a lány. Nagyon is úgy tűnt, hogy jól ismeri a férfit, de nem volt időm megkérdezni, mert utána megjelent sok másik ijesztő szellem. - Megálltál a kocsiddal a vihar idején. Ez kedves volt tőled. - mondtam neki kicsit határozottabban, mert nem arra gondoltam ahogyan beszélt, mert ennyire faragatlan emberrel se találkoztam még az életemben, de még ez sem zavart és ez nagyon is fura volt számomra. - Ott is voltam már. - csúszott ki a számon, de rájöttem, hogy ezt nem kellett volna, hiszen így se valami fényes a helyzetem.- Félénken az ajtóra néztem, majd vissza rá. Nem akartam kimenni, mert ott volt a félelmetes szellem. Majd amikor újra az ajtó irányába pillantottam, akkor megjelent újra az akivel kint találkoztam még a teraszon. Ijedtemben megint felsikítottam, a kezemet a szám elé kaptam, majd neki estem a férfi mellkasának. Óvatosan kinyitottam a szememet, mire a szellem megint eltűnt. Nem mozdultam, csak ott álltam a mellkasának dőlve.-
Nem foglalkoztam azzal, hogy felsikított, bár ha így folytatja elég hamar el fogom törni a nyakát. Választ várok nem vagyok kíváncsi egy sipítozó libára. Mikor azt mondta, hogy engem keresett akaratlanul is ránéztem és mondhatni elállt a szavam is. Hogy a francba talált rám ez az őrült nő? Ha jól emlékszem elég gyorsan hajtottam, bár azon sem csodálkoznék, ha valahogy belopózott volna a csomagtartómban. Két megoldás van erre. Vagy megölöm itt helyben vagy pedig megigézem, hogy kerüljön el nagy ívben. De amilyen értetlen talán az sem lenne rá semmilyen hatással. Elengedtem a haját, de egy kicsit löktem is rajta, hogy felvegyük a biztos távolságot. – Mégis milyen elvetemült nőszemély vagy, hogy a lakásomig követsz? – Gyorsan vártam választ, mert már eléggé kihozott a sodromból azzal, hogy nem szállt ki a kocsiból, de még a lakásomban is zaklat. – Kedvességem? Véletlenül nem egy elmegyógyintézetből szabadultál? Eléggé beteg lehetsz odabenn, ha ezt veszed kedvességnek. – Ingerült voltam, mert pontosan meg volt rá az okom. Mit képzel magáról? A legegyszerűbb lenne, ha most rögtön a nyakába mélyeszteném a fogaimat vagy csak egyszerűen kitörném a nyakát. – Ha tényleg ezt akartad megtetted most pedig, kopj le. – Mutattam az ajtó felé.
Ijedtemben felsikítottam, mert nagyon is meglepődtem, hogy hirtelen valaki mögöttem megjelent. Először azt hittem, hogy valami szellem lesz az, de amikor éreztem, hogy a hajamnál fogva ráncigálnak, akkor egy kisebb kő leesett a szívemről, hogy legalább végre egy hús-vér ember.- Téged kerestelek. - böktem ki gyorsan, mert nem szerettem volna, ha a nyakamat eltörik és én belőlem is valami szerencsétlen szellem lenne. Még egy apró szerencsétlen mosoly is megjelent. Figyeltem a férfit aki, akkor nem régen felvett a kocsijával. - Én vagyok az. - folytattam tovább még mindig alig hallhatóan. Fogalmam sem volt, hogy emlékszik-e még rám vagy nem. Óvatosan próbáltam a hajamat a kezei közül kiszabadítani, de olyan volt, mintha valami sziklát próbálnék megmozdítani.- Szerettem volna megköszönni a kedvességét. - még mindig beszéltem. Én már csak ilyen vagyok. Ha zavarban vagyok, akkor soha se tudom befogni, pedig jobb lenne, mert lehet a nyakam még mindig veszélyben van. De ez nem volt a teljes igazság. Meg akartam tudni, hogy valóban úgy vannak-e a dolgok ahogyan gondolom...-
Nem találkoztam még egy ilyen értetlen nővel. Az egyszer biztos. Már az is megfordult a fejemben, hogy valami fogyatékossága van. Vagy egyszerűen, csak süket. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy miért nem képes megérteni, hogy szálljon ki az autómból. Olyan erősen szorítottam a kormányt, hogy az majdnem darabokra tört a kezeim között. Eléggé furcsa, hogy egy ember ennyire fel tud húzni anélkül, hogy megöltem volna. De valahogy ahhoz sem volt kedvem. A lehető legtávolabb akartam tudni magamtól nem még belemélyeszteni a fogaimat. Beérve a lakásba ledobtam magamról a cipőmet, majd egyszerűen az ajtó mellé ledobva a cuccaimat indultam el a hálószobába. Le akartam pihenni pedig egyáltalán nem voltam fáradt. Csak megnyugtató lenne vízszintesbe feküdni és nem törődni semmivel. Hiába telt el ezzel az elmúlt, körülbelül 150 évem.. Annyit értem el vele, hogy hozzászoktam. Épphogy befeküdtem az ágyba hallottam, ahogy megszólal a csengő. Remélem nem akar senki üdvözölni, mint új szomszédot. Ha mégis és nem adja fel sürgősen mondhatom, hogy házhoz jött a vacsora. A csengetés hamarosan abbahagyott, de hallottam, hogy kinyílik a bejárati ajtó. Utána pedig lépteket, amik egyre közeledtek. Rögtön felpattantam és a hang irányába siettem. A betolakodót a hajánál fogva kaptam el arra sem méltatva, hogy ránézzek. – Két másodperced van elmondani, hogy miért vagy itt különben kitöröm a nyakad. Egy…
Nem értettem semmit se, de az idegen férfit nem tudtam egyszerűen kiverni a fejemből. Éreztem az a bizsergést és valami megmagyarázhatatlant is. Általában kerültem az embereket és távolságot akartam tartani, de most ez nem ment. A férfi közelében akartam lenni és magam sem tudom, hogy miért. Alig, hogy haza értem egy szellem várt rám. "Remek!" gondoltam magamban, de meglepetésemre a bennem rejtőző kérdésre adott választ, hogy hol is találhatom meg azt a személyt, akit nem tudok kiverni a találkozásink óta a fejemből. Egy darabig még ott ültem és vártam, majd utána újból elindultam, hogy megkeressem őt. Elég hamar meg is találtam a házát, ahol még egy darabig álltam és gondolkodtam. Úgy éreztem, hogy ő lehet a megoldás a problémámra. Ha megfogom, akkor egyszerűen csak eltűnnek a szellemeket, de lehet az is, hogy rosszul gondoltam. Bátortalan léptekkel elindultam óvatosan az ajtója felé, ahol minden bátorságomat összeszedve csöngettem és vártam, de senki se nyitott ajtót. Türelmesen vártam egészen addig, amíg egy szellem meg nem ijesztett így neki estem az ajtónak, ami kinyílott. Óvatosan és halk léptekkel beljebb mentem, ahol egy nappali szerűségbe jutottam. Körbe néztem, majd alig hallhatóan, rekedtes hangon megszólaltam.- Van itt valaki? - ezek után vártam-
Kezdőlap
