Igen talán. - néztem őt továbbra is megdöbbentem, hogy ennyire érzékenyen érinti ez a téma, ebből látszott, hogy nem régóta lehet farkas, hiszen idővel mindenki hozzászokik ahhoz, hogy mi és mi jár vele együtt. Elfogadja ezt a tényt, vagy legalább is úgy tesz, mintha elfogadná azt, hogy ölt már embert. Igen sokszor talán véletlen, de azt beláthatod, ha titeket felhúznak akkor az legtöbbször halállal végződik. - néztem őt továbbra is , majd picit arrébb léptem hogy egy arra sétálót elengedje, még szerencse hogy nem túl hangosan beszéltünk.- Nem azt mondom, hogy minden farkas gonosz és rossz, mert vámpírok közül se mindenki az. -Elfordítottam picit a fejemet, majd vettem egy levegőt és visszanéztem rá.- De nem ítélheted el a vámpírokat se azért amik ők . - soha nem gondoltam, hogy erről pont egy vad idegen farkaslánnyal fogok beszélni. - És mi lenne az? - húztam fel a szemöldökömet és néztem őt érdeklődve, bár úgy gondoltam semmi érdekeset nem fog tudni mondani, amit ne hallottam volna eddig, de kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani.-
- Tudod világéletembe volt olyan ember akinek azt kívántam, hogy halna meg... de akkoriban csak azt hittem csak szóbelibántás, aki sosem teljesül majd.- kezdtem bele egy nagy levegővétel után. Nem hiszem el, hogy elmondom neki... de olyan meggyőző volt, most is miket mondott, nem szidta le a farkasokat, legalábbis nem mindet. - Majd egy éjszak a koleszos éveimben, szörnyen összevesztem az akkori barátommal.. mármint Chris csak a haverom volt, de mérges lettem, mikor lefeküdtünk, hisz én úgy nem szerettem és féltettem a barátságunkat.. és egyedül bóklásztam a koleszos utcában késő este, mikor egy részeg ember közelített hozzám és fogdosni kezdett.- már megint megremegett a hangom, de nem tudtam ellene mit tenni. Most az érzelmek irányítottak és nem az agyam. Csak az emlékképek gördültek le előttem, ahogy a férfi megfogja a vállam, ami csupasz volt, mivel egy topp volt rajtam. Az undort az erős alkoholszag adta, na meg a férfi látványa, akinek az arcát szinte minden este látom. - Ne tudom, hogy csak részegség miatt, vagy amúgy is egy szadista volt, de hirtelen megragadt és én nem tudtam mit tenni. Teljesen megijedtem, majd arra kaptam a fejem, hogy egy autófényszórója közeledik felénk és a részegest a kocsi elé löktem. Látod erről beszélek... ! Ha nem teszem meg, vagy ha máshova lököm még élne és kitudja velem most mi lenne.- nézek a bizonyos ruha felé, amit még Katienek néztem ki, pár percek ezelőtt és ami miatt ilyen nagyot veszekedtem a szöszivel, akinek még a nevét sem tudom. Vajon Katienek is képes leszek elmondani ezt? És ha igen vajon így? Olyan jó érzés volt a szöszivel megosztani mindezt, hiszen tudom, hogy ő olyan, mint amilyen én vagyok. Átesett azon, amin én és így neki erről könnyebb beszélnem. - És te? Veled mi történt? Becsszó, hogy nem adom tovább.- a szívemre tettem a kezem, már ha van szívem...
Ez mindenkivel így van, de néha jó érzés, hogy erősebb vagy mint mások és nem bánthatnak annak ellenére, hogy törékenynek látszol. - mondtam neki teljes mértékben határozottam.- Érdekes volt, amit elkezdett mondani, mert először azt hittem, hogy a farkasokról fog beszélni, hogy védje őket. Így teljesen meglepett amikor a történetét kezdte elmesélni, mert ez az a dolog, amiről a legnehezebb beszélni valakinek, főleg nem egy idegennek. Talán nem is voltunk annyira ellentétek, mint ahogy gondoltam. Talán az amik voltunk az ellentétes volt nagyon ,de az érzéseink és a tetteink annyira nem voltak ellentétesek. Ahogyan beszélt egyre jobban kezdtem sétálni őt, mert láttam már ilyet és öltem is meg ilyen személyt, mert soha nem bírtam elviselni, hogy védtelen lányokat bántson egy szadista. Tettem egy apró lépést felé, de meg is álltam, mert nem gondoltam, hogy túlzottam jó ötlet lett volna megölelni vagy bármi, így csak lesütöttem a szememet, mert vétetlenül ölt. Ez volt az első alkalom, hogy öltél? - néztem rá, hiszen igazából csak saját magát védte, szóval nem értettem, hogy miért fáj neki ennyire. Bár teljes mértékben megértettem. Követtem a tekintetét, majd egy apró mosoly jelent meg az arcomon, mert minden a ruhával kezdődött és még párperce szinte öltük egymást most meg olyan mintha ezer éve ismernénk egymást. Vettem egy nagy levegőt ,de nem túl feltűnően és elkezdtem az én történetem. Én elvesztettem mindenkit, aki fontos volt nekem. -nem bírtam ránézni, mert soha senkivel nem osztottam meg ezt a történetet, kivétel Naomi tudta, mert ő változtatott át.- S nem akartam ezek után hozzá menni ahhoz, akit kinéztek nekem, így megszöktem az esküvőm előtti napon. - miközben meséltem óvatosan megérintettem az egyik gyűrűt a kezemen.- Utaztam mindenfelé, ameddig volt pénzem, mikor találkoztam egy kedves lánnyal vagyis akkor még az volt. Ő kínált jobb életet és ő változtatott át, de amikor felébredtem akkor egyedül találtam magamat a a vér szomjammal a hotelben.. - nyeltem egy nagyot , mert átfutott a kép, amit tettem azon a napon, mert szinte senki se mard meg abban a szállóban. Sikoly volt mindenhol és vér. - A többit szerintem meg tudod.
Helyeselően bólogattam és jól tetem, hogy az ő sztoriját kérdeztem, mert különben elbőgtem volna magam. Én, aki alig hullatott egy deci könnyecskét egész életében... Már mikor belekezdett a mondanivalójába, akkor éreztem, hogy ez egy hasonlóan szomorú történet lesz, mint az enyém. Mikor már elkezdett beszélni, csak akkor vettem észre, hogy a hely köztünk hirtelen összébb szűkült, pedig én nem mozdultam semennyit sem. - Első és eddig az utolsó. Tudod nagyon nehéz a teliholdakkor, de már valamennyire sikerült féken tartani magam, megvan a belső békém így, hogy idejöttem.- emlékszem vissza arra, hogy milyen jó érés volt Katievel találkozni és a többi itt töltött szép és nyugalmas napra. - Nem panaszkodhatok, hisz van egy szuper barátnőm, ő segít nekem... - igazából ezt a mondatod én sem mertem teljesen elhinni. Mi lesz a Katie megutál a tettem miatt és amiatt amivé váltam? - Annyira sajnálom, nehéz életed lehetett- jelentem ki őszintén és belegondolok, vajon velem mi lett volna. Én, hogy alkalmazkodnék mindehhez? Én nem vagyok az a férjhezmenős, sem elszökős típus. A történetét nehéz elhinnem, pont nekem, aki csak a barátaiban bízik és értük él. De így átgondolva akár nekem is lehet ez a sorsom... mármint nem a vámpíros, hanem, hogy Katieben ekkorát csalódnék, vagy ő bennem. - Nekem a barátnőmön kívül most nincs itt semmim, nem tudom mit kezdenék magammal itt, nélküle.- vonom meg kicsit a számat, majd a tudattól is rosszul leszek... nem Katie nem ilyen, mint ez a gonosz vámpírlány, szegény szöszi. Most gondolom ezt először!
Elkezdte bizonygatni, hogy az a cipő az övé, és már elrakatta még régebben. Na persze... mondjuk én is ezt mondanám a helyében, de ez hülyeség. Ha elrakatta volna, akkor nem lenne kinn az üzlet közepén. Nem hittem neki, így csak halványan elmosolyodtam, és hátráltam tőle egy lépést, mert már nyújtotta is a kezét a cipőért. - Ha előre elrakattad volna, akkor már rég nem itt lenne, úgy hogy találj ki valami mást! - Vontam össze a szemöldökömet, és vártam, hogy erre hogy fog reagálni. Erről már eléggé lekésett, mert ha Ő is látta meg először, akkor is én kaparintottam meg, így már most letehetne erről a cipőről. - Vagyis várj... inkább ne is próbálkozz! - Vontam össze a szemöldökömet, mert nem igen volt kedvem ahhoz, hogy azt bizonygassa, hogy miért is lenne az övé. A cipő másik párját is betettem a dobozba, és rázárva a tetejét fogtam újra magamhoz lazán.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 04, 2013 10:33 pm
De gondolom, akkor nem igen mész emberek közé, hanem inkább meghúzod magadat nem? - néztem őt érdeklődve, mert néha azért jó dolgokat meg tudni, hogy meg tudjam védeni magamat, illetve elég rendes lánynak látszott, így gondoltam az igazat mondja.- Sajnálom, de te legalább csak magadat védted. -néztem rá.- Tényleg segít? Mindenben? - néztem rá, mert hallatszott, hogy picit elbizonytalanodik, ekkor át futott a fejemen, hogy talán a barátnője nem is tud róla mindent. Ez érdekesnek tűnt, hogy miért pont nekem, miért egy vámpírnak mondja el ezt.- Az volt azt hiszem. - néztem rá, de nem akartam panaszkodni. Megszoktam ennyi idő alatt, hogy egyedül vagyok és végre tényleg erős lettem akkor. Nem voltam már többé gyönge, akit mindenki ki használhat.- Azért van előnye is , hogy most már meg tudom magamat védeni, s nem vagyok az a törékeny szöszi. De persze vannak hátrányai is.... - néztem a szemébe, majd lesütöttem, mert sokkal nagyobb volt a veszteség. Hiszen senkim se volt.- Az jó . - néztem rá apró mosollyal, majd láttam, hogy valami aggasztja.- Ha a barátnőd, akkor mindig melletted lesz, akármi történjen is vagy akár mi is történt a múltadban. - néztem rá, mert szerintem egy igazi barát ilyen, mindig melletted áll, bár én még én ilyen személlyel nem találkoztam. Lehet csak a vámpírok között nincs ilyen személy, de a farkasoknál mindig is nagyobb volt az összetartás.- Nem hiszem, hogy aggódnod kellene. - mondtam őszintén.-
Gondolkodtam... mert, bár igaza lenne a szöszinek, akinek még a nevét sem tudom. Persze ismerem jól Katiet, de azért az nagy csoda lenne, ha megbocsátana mindent. Főleg az ember ölés részt... - Tudod ő az a fajta ember, aki nehezen emészt meg ezt, azt.- biggyesztem oldalra a számat ismét. Jó végre valakinek elmondani ezt, főleg úgy, hogy ő már az első pillanattól tudta, hogy ki vagyok, és ennek ugye hangot is adott. - De biztos van olyan ember a te életedben is, aki szeret. Nincs olyan, hogy senki nincs veled.- tudom, lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzott, de nekem a tudat, hogy egyedül vagyok... már kiráz a hideg. - Tudod igazából nagyon nyitott ember vagyok, kivétel a teliholdakkor, akkor teljesen megváltozok...- értem arra, hogy egész nap stresszes vagyok, este meg.... - Bár imádok farkas lenni! Mikor már vége a fájdalmas átalakulásnak, akkor nagyon.- jelentem ki egy kicsit boldogabban, majd megint komolyra fordítom a témát. - Szeretnék akkor és ott farkas lenni, szenvedés nélkül, mikor én akarok.- mondom ki nagyon halkan, majd kicsit közelebb lépek felé. - De szerintem ezt nem itt kéne megbeszélnünk. Eddig nem mertem veled elmenni innen, de most változott a helyzet... Nem ülünk be valahova egy fagyira? Ott megismerhetnénk egymás sztoriját, már ha akarod.
Mert szerinted ő még nem ölt senkit se? Vagy ő nem is farkas? - húztam fel a szemöldökömet. Hiszen eléggé meglepő lenne, ha egy farkas és egy ember lenne barátságban, de már láttam ennél is furább dolgokat. Szóval ki tudja.... Előbb utóbb megszokja az ember a magányt . - néztem rá határozottam, illetve egy picit meg is rándítottam a vállamat.- Szóval te csak akkor tudsz farkas lenni? - néztem rá egyre érdeklődve, mert általában ők is bármikor azok tudnak lenni, de úgy néz ki ő még mindig csak mostanában válik farkassá. - Előbb utóbb az is eljön, persze ha csak túl éled addig az átváltozásokat. - néztem rá komoran, mert már láttam olyat is aki nem bírta ki és meghalt . De ezt inkább nem akartam mondani neki, mert nem akartam megijeszteni.- Szóval már nem tartasz ijesztőnek? - kacagtam el magamat, majd bólintottam. - Rendben, ha szeretnéd, akkor elmehetünk innét és beülhetünk valahova.- azzal elindultam a kasza felé. - Jössz? -néztem vissza rá.-
Sok butaságot csináltam már itt Mystic Fallsban, de nem félek újabbat elkövetni... - Katie nem farkas! Ebben biztos vagyok!- jelentem ki a lehető leghatározottabban. Már csak az kéne, hogy kiderüljön, hogy ő is ilyen szörnynek született. Ha meg esetleg, valami véletlen folytán farkasgéneket hordana magával, akkor sem lenne képes embert ölni. És az átokkiváltásához pedig ez kell. - Igen, tudod kicsit tartottam tőled!- nevettem el magamat egy kicsit, majd elindultam a lány után. - Tudod mit?! Meghívlak egy ebédre!- ismét nevetésben törtem ki. Rájöttem, hogy ennek a lánynak is szüksége van egy barátra és az miért ne lehetnék én?
Napok teltek el azóta hogy találkoztam a szellemlátó vámpírvadásszal. De nem tudott segíteni akkor. Viszont nekem egyre inkább szükségem lenne valakire... valakire, aki segít nekem, mert muszáj látnom a testvéremet. Katerina vajon milyen lehet most? Évek óta eltűnt szemeim elől, pedig én mindent láthatok. Ő mégis eltűnt, mint szamár a ködben... nem értem, mire jó neki már a bújkálás. Hisz mint kiderült, Klaust már nem érdekli, mi van vele. Megálltam a nagy forgatag kellős közepén, és vártam. Nem tudom, hogy mire. Talán valami istnei csodára, hogy valaki végre lásson meg, és segítsen nekem.
Klaus... napok óta nem találkoztam vele, de biztos vagyok benne, hogy jól van. Elvégre ő egy ősi vámpír, aki egyben vérfarkkas is, tud magára vigyázni, legalábbis én bírok benne. De azért jó lenne már látni... Tartozok neki, méghozzá elég sokkal. Megszabadított a fájdalomtól, ami minden telihold során előjön, és ezért borzalmasan hálás vagyok neki. Mindent meg fogok tenni, hogy megháláljam azt, hogy hibriddé változtatott. Igazából most éppen hozzá indultam. De... ezek a ruhák. Mind rám várnak, szinte szavakkal hívogatnak, hogy 'gyere, próbálj fel!'. Én pedig... köztudott, hogy a ruhák a gyengéim. Tök mindegy, hogy milyen stílusú, ugyanis úgy öltözködök, amilyen kedvem van. Most például bal lábbal keltem fel, ezért egy mély dekoltázsú, fekete pólóban és egy átlagos farmerben feszítek. Nem éppen szerencsés ilyenkor idegesíteni, ugyanis gyorsan, hirtelen és váratlanul robbanok, olyankor, amikor senki nem számít rá. Emiatt egy párszor már rám lett aggatva az idegbeteg jelző, de inkább nem is foglalkozok ezzel. Tudom, hogy azt akarják elérni, hogy ezzel idegesítsenek, hát bebizonyítom nekik, hogy nem olyan vagyok, amilyennek gondolnak. A kirakatban lévő magassarkú cipőt nézegetem, miközben azon gondolkozom, hogy nincs-e nekem ilyenem. Ilyen téren nincs hiányom semmiből, szinte minden körülmény között megengedhetem magamnak, hogy felvásároljak egy-két újabb dolgot, hogy minél több ruha legyen a gardróbomban. A tízcentis szépséget nézegetve rájöttem, hogy otthon, valamelyik eldugott helyen egy szinte majdnem ugyanilyen lapul, csak valószínűleg sosem hordom, mert nincs szem előtt. Közömbös arccal fordultam arra, amerre tovább akartam menni, viszont ebben valaki megakadályozott azzal, hogy nekem jött. Idegesen fújtattam egyet, majd a lány szemébe néztem. -Nézz már a lábad elé.- hangom bosszúsan csengett fel, és ha a szememmel ölni lehetne, akkor az már megtörtént volna. Mint már említettem, nem szerencsés dolog az idegeimen táncolni, amikor rossz napom van, mert könnyen belegázolhatok bárkinek a lelkébe anélkül, hogy érdekelne.
Napok óta szinte ki sem mozdultam az otthonomból. Az okom olyan egyszerű volt, hogy azt talán még Klaus Mikaelson is tudta: volt miért bosszút állnom rajta. Mert fájdalmat okozott nekem. Kihasznált. És bedőltem neki, az aljasságának... annak a tekintetnek, mely oly' valóságosan, olyan élethűen mondta mindig, hogy milyen volt emberként, s azt hittem, hogy én magam is látom két szememmel azt, hogy néha előjön belőle az ezer évvel ezelőtt élő Niklaus, ki még mentes volt a vámpíroktól, boszorkányoktól. Vásárolgatni támadt kedvem. Egy nőt a shoppingolás felszabadítja, legalábbis ebben én kiélem magamat. Szerettem csak emiatt utazgatni, bejárni akár egész Németországot egy szoknya miatt, vagy végigbarangolni fél Szófiát egy jellegzetes cipellőért. Most azonban nem volt tervem. Azt fogom megvenni, ami megtetszik. Szinte kimeríthetetlen a hitelkeretem, ami a szemem mélyén lakozik. Imádtam vámpír lenni a pénzügyeknél. Annyira belemeredtem a bámészkodásba, hogy sem nem hallottam, sem nem észleltem, hogy valaki a közelemben van. Szépen nekisétáltam, mire úgy nézett rám, mint valami darab rongyra, de körülbelül úgy is beszélt hozzám. - Válogasd meg a szavaidat, őrült lány! - jött ki belőlem eléggé kritikusan, és lekicsinylően. Kinek képzeli ez magát, hogy csak így...? - Bárkivel megesik, talán ha el akarod kerülni, állj félre az utamból! - húztam ki magamat, és így néztem rá. Végigmértem. Csinos. De nem eléggé ahhoz, hogy ne törjem ki egy mozdulattal azt a fitos kis nyakat.
Napok teltek el azóta hogy találkoztam a szellemlátó vámpírvadásszal. De nem tudott segíteni akkor. Viszont nekem egyre inkább szükségem lenne valakire... valakire, aki segít nekem, mert muszáj látnom a testvéremet. Katerina vajon milyen lehet most? Évek óta eltűnt szemeim elől, pedig én mindent láthatok. Ő mégis eltűnt, mint szamár a ködben... nem értem, mire jó neki már a bújkálás. Hisz mint kiderült, Klaust már nem érdekli, mi van vele. Megálltam a nagy forgatag kellős közepén, és vártam. Nem tudom, hogy mire. Talán valami istnei csodára, hogy valaki végre lásson meg, és segítsen nekem.
Azt hiszem örökké hálás leszek Klausnak azért, mert hibriddé tett. Elég sok teliholdat szenvedtem át amiatt, mert farkas voltam. Minden egyes csontomat eltörni nem éppen a legfelemelőbb érzés a világon, de nem tehettem ellene semmit. Viszont Klaus segített nekem, jobbá tette az életem. Az örökké az elég sok idő, főleg úgy, hogy halhatatlan vagyok. Szerintem nem kell magyarázni, hogy miért, egy hibrid nem csak farkas, hanem vámpír is egyben. Egy vámpír pedig csak egy karóval a szívében vesztheti életét, de nem hiszem, hogy valakinek az a célja, hogy megkarózzon. Hát igen... A lánynak nem éppen tetszik a stílus, amivel hozzászóltam. De nem tehetek róla, egyszerűen rossz lábbal keltem, és ilyenkor automatikusan a bunkó stílusomra váltok, főleg akkor, ha okot adnak rá. Mégpedig az, hogy nekem jön, azt elég oknak gondolom. -Esetleg te is arrébb állhatnál... De ha szeretnéd.- tártam szét a kezem, majd tettem egy lépést balra, így utat adva a lánynak. Karommal a tovább vezető út irányába mutattam, jelezve, hogy ha nem tetszik valami, akkor nyugodtan elmehet. Semmi szükségem most egy olyan lányra, akinek -hozzám hasonlóan- nagy a szája.
Széttárta karjait, és félreállt az utamból. Nagyon jól tette, mert azt hozzá kell tennem, hogy bármennyire is utcán vagyunk, nem érdekel, hogy ki lát, és kitöröm a nyakát, ha nem így teszi. - Kösz... - mondtam unottan, még egyszer végigmérve, majd tettem pár lépést mellette, és halkan tettem hozzá. - Ribanc. - jegyeztem meg mellékesen, hiszen a csinos kis arcát elnézve, kizárt, hogy olyan ártatlan kisasszony lenne, mint az angol úrilányok. És nem mellesleg, most eléggé feszült voltam az efféle közjátékok nélkül. Újabb pár lépést tettem meg, magassarkúm kopogott a kövezeten, de ahogy visszanéztem felé, csak fújtattam egyet. Vérfarkas volt, talán ezért voltak negatív ingereim irányába. De nem volt teljes egészében az. S már tudtam, hogy hová kell nyúlnom, hogy rájöjjek a valóságra. - Hol hagytad apucit? Hagyja egyedül sétálgatni a csicskásait, vagy most kivételesen utánam küldött, hogy kiderítse, milyen bosszút forralok ellene? - kérdeztem. Érthette ebből az enyhén ironikus mondatból, hogy Klausra célzok. Hiszen le merem fogadni, hogy ez a lány nem tiszta vérfarkas. Nem. Ő már egy hibrid.
Ribanc? Ezt nem hiszem, hogy komolyan gondolta. Elvére nem is ismer engem, honnan tudná, hogy az vagyok? De ha így szeretné... -Ribanc? Na ne röhögtess... Biztos magadra gondoltál.- néztem rá angyali mosollyal. Az viszont már végképp nem tetszik, hogy Klaust veszi a szájára. Ha jól gondolom, azért kellene utána küldenie engem, mert volt egy kis... kalandjuk egymással. A csicskás kifejezés pedig nagyon nem tetszik. Mert nem, én nem a csicskása vagyok. Véleményem szerint ez sokkal több. Egy olyasfajta valami köt össze engem vele, amit nem lehet megmagyarázni sem. Csak tudom, hogy köteles vagyok mindent megtenni neki, amit kér tőlem. Én pedig ezeket szívesen hajtom végre, elvégre a hálám örökké üldözni fogja őt. De pontosan tudtam, hogy hogyan tudnám lelombozni a lelkesedését. -Óó, drágám. Klaus sosem állna le komolyabban egy ilyennel.- hangsúlyoztam ki az utolsó szót, majd undorodva néztem végig rajta. Igazából nem csúnya, sőt, ha jobban megnézem, akkor még szép is a csaj. De ettől még nem fogom visszafogni magam. Ez nem jelent semmit.
Nehezemre esett az, hogy türtőztessem magam, de hát... hallgatni arany, vagy mit is mondanak az öregek. Na jó, én sem vagyok egy mai csirke, de ha azt nézzük, nem is szoktam hallgatni. Ez már megint erkölcsi kérdés, tehát feleslegesen töröm rajta a fejecskémet. Én inkább hallgatok, és erre a hibrid hölgyeményre figyelek. - Hm, meg mertem volna fogadni, hogy Klaus nem képes hibrideket csinálni már... vagy téged még a hasonmás vámpírrá válása előtt tett ilyen... drágalátos korccsá? - kérdeztem, közben megjelent egy fintor az arcomon. Nevetséges, hogy egyesek mire vetemednek. Bár Klaus nyilván nem kérte az engedélyét. Nem úgy ismerem. - Óh... elhiheted, remekül elmúltattuk az időt egymással. De van egy-két elvarratlan ügyünk, ami miatt úgy döntöttem, hogy inkább... kissé megszorongatom a torkát. - billentettem oldalra a fejemet nemes egyszerűséggel.
Nem tudtam miért, de éreztem, hogy ma ide kell hogy jöjjek. Valami erő idehúzott engem. Sétálgattam és akkor megláttam azt a szellemlányt akivel már rég nem találkoztam. -Szia-Suttogtam oda neki, mert láttam mások is vannak ottt nem akartam, hogy bolondnak véljenek. oda intettem neki ő pedig követett. leültünk egy olyan helyre ahol kevés szempár tapadt ránk. -Megtaláltad a boszorkány?-Kérdeztem tőle sietettve a választ közben mindig néztem jönnek-e
Sosem foglalkoztam komolyabban a hasonmás lánnyal, igazából nem is hallottam még róla olyan sok mindent, csupán annyival vagyok tisztában, hogy csakis az ő vérével lehet hibrideket csinálni. Legalábbis legutóbbi tudomásaim szerint. A korcs kifejezés pedig nagyon nem tetszik. Elég sok olyan kifejezés csúszik ki ennek a lánynak a száján, ami nem igaz. Először a ribanc, most meg a korcs... Szerintem elég sokan irigykednek a hibridekre, én személy szerint azt imádom ebben az egészben, hogy attól, hogy farkas is vagyok, nem árt nekem a vérfarkasok harapása. Sem a vámpíroké. Ez a legjobb dolog a világon, mert biztonságban érzem magam, jobban, mint valaha. -Nem tudom, hogy csinál-e még, de engem még azelőtt változtatott ilyen...'korccsá'. - mutattam kezeimmel az idézőjelet, miközben arcomra gúnyos fintor szökött. -Hidd el, nem fogod te őt bántani. Ahhoz te kevés vagy.- hangom tele volt szánalommal, érthető okokból. Soha, [i]senkinek[i] nem fogom hagyni, hogy bántsa Klaust. Meg kell őt védenem, ez az én feladatom, én pedig lelkiismeretesen teljesítem.
Úgyszintén tudtam, hogy nem sokáig leszek egyedül. Talán a szellemeknek erre van valami furcsa ráérző képessége, mert a hosszú évszázadok után már nem ez volt az első alkalom. Hm, komoly dilemmát és fejtörést is okozhatna a dolog. - Liam. - jelent meg egy apró mosoly az arcomon, ámbár nem akartam, hogy zavarban érezze magát azért, mert ő látja a szellemeket, és ráadásul... szóval képes velünk kommunikálni. Míg mások nem. És ezért őt bolondnak látják. - A boszorkány még kissé elfoglalt. - jelentettem ki szomorkásan. - De reméltem, hogy te nagyobb sikerrel jártál mint én. - húztam el számat aprón.
Ja persze. Amiről megfeledkeztem. Ezek a hibridek eléggé harcias dögök, főleg mikor Klausról van szó. Pedig... istenem, egyszer rájöhetnének már mind egy szálig, hogy ha Klauson múlna, ő akár feláldozná őket a céljai érdekében... mondjuk most, hogy a hasonmás halott, így tudja, hogy nem szerencsés megtennie, mert nem képes több hibridet létrehozni. - Nem te fogsz engem megakadályozni, kislány. Nem lehetsz olyan régi hibrid, ebből kiindulva, ne velem kötözködj. - mondtam neki gunyorosan, megvetően, hiszen minek álljak le itt vele. Elegem volt a hozzá hasonlóakból. Hibridek... a vámpír faj beszennyezői. A vérfarkas vérük nem való a nemesi vérbe, mellyel minket annak idején megteremtettek. Szóval most ki is itt a selejt? - Ajánlom, inkább törd magad azon, hogy megszakítsd a köteléket, mintsem engem szekálj. Hidd el, többre mész azzal, mert talán jól jöhet még, ha nem kötődsz ahhoz a beképzelt idiótához. - forgattam meg szemeimet.
-Tudod, könnyen bajod eshet. Csak egyetlen harapás. És kizárólag Klaus vére segíthet. Vele pedig ahogy hallom, nem éppen vagy jóban. Ki tudja, hogy segítene-e.- mondtam gúnyosan. Nem hiszem, hogy ő az, akinek engem kéne fenyítenie. Elvégre bármikor tudok neki ártani, amikor csak kedvem tartja. Beképzelt idióta? Megtörni a köteléket? Ez hova gondol...? Soha nem törném meg a köteléket, nem azért, mert kötődök hozzá, hanem azért, mert nekem semmi bajom nincs ezzel az egésszel. Szerintem ez egészen logikusan van megoldva, elvégre én rettentő hálás vagyok neki azért, amivé tett. És nem is tudom, hogy hogyan tudnám meghálálni neki ezt az egészet, de mivel van a kötelék, nem kell ezen törnöm a fejemet. Mert mindent meg kell tennem, amire Klaus kér, így azt érzem, hogy ha csak egy kicsit is, de visszaadom neki azt, amit ő adott nekem. -Először is... Soha, ismétlem, soha nem fogom megtörni a köteléket. De ezt a magadfajták úgy sem értik.- néztem rá felvont szemöldökkel.- Másodszor pedig... Lehet, hogy elfogultan gondolkodok. De asszem' te sem vagy jobb annál a 'beképzelt idiótánál'. -mondtam, miközben az utolsó két szót gúnyosan kihangsúlyoztam. És komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Ha ennyire szépen tud beszélni róla, akkor egy szemmel sem jobb nála.
Nem jött jól, hogy épp most fussak bele egy hibridbe. Mert akármelyikre ránézek, nekem egyértelmeűen Klaus jut eszembe, és az az elmúlt időszak tükrében egyáltalán nem túl bizalomgerjesztő. Szerettem őt, valahol még most is szeretem, de neki az anyám kell... hát persze, mikor is lennék én képes túltenni a nagy Tatia Petrován, az ősök ribancán, aki mindenben jobb, és több mint én. Csak épp anyának volt rendkívül sz*r. Bár nem is nevezném anyának azok után, hogy elment, és otthagyott engem az apámmal, aki mindig azt mondta, amit én nem akartam megtenni. - A te bajod, hogy ilyen hülye vakarcs akarsz maradni. Bár egyértelműen jó, ha akkor változol át, amikor szeretnél. - rántottam egyet a vállamon nemtörődöm üzemmódban, majd végignéztem rajta. - Már értem, Klaus tekitnete miért pont rajtad akadt meg. - sóhajtottam fel, és odalépve mellé, az egyik hajtincsét az ujjamra tekertem, úgy nézve rá, mintha egy véres rongy lenne. - Vajon mást is csinált veled, mielőtt ilyenné tett? Avagy... utána csinálta? Klaus egy nőfaló szemét... hagy csalódjak benne kellemesen, hogy legalább téged lehagyott a listájáról. - fintorodtam el. Persze, Klausban nem lehet kellemesen csalódni. Én legalábbis már nem lennék képes rá.
Végre elismeri, hogy hibridnek lenni bizony nem a legrosszabb dolog a világon. Sőt, ha jobban belegondolunk, akkor elég jó, hiszen nagy erő kerül a kezeim közé, olyan, amit tudni kell kezelni, és szerintem én alkalmas vagyok rá. Hát igen, ha nagyképűségről van szó, akkor én mindig benne vagyok a top tízben, hiszen nem szenvedek hiányt belőle. De ha arról van szó, egy kicsit vissza tudom fogni magam, szerintem most éppen nem vagyok a csúcson, szoktam ennél elviselhetetlenebb is lenni, szóval ennek a lánynak szerencséje van, már ahogy... Közelebb lép hozzám, és az egyik hajtincsemet az ujja köré csavarja, miközben én furán nézem, hogy mit akar ezzel. Úgy nézett rám, hogy szerintem ha a szemekkel ölni lehetne... akkor én már rég halott lennék, eltekintve attól, hogy félig vámpír vagyok, avagy halhatatlan, úgy ahogy. -Nem, még nem igazán volt részem ilyesmi dologban.- még... Nem tagadom, de nem is mondom ki hangosan, hogy nem is ellenkeznék annyira, ha ez megtörténne. Elvégre Klaus Mikaelsonról beszélünk. Ha valaki, akkor ő az, aki a legkívánatosabb férfi Mystic Fallban, vagy meg merem kockáztatni, hogy nem csak ebben a városban, hanem kicsit távolabb is. Szerintem nem lenne ellenemre a dolog, még akkor sem, ha csak egy éjszakára kellenék neki. Sőt, számomra még az is megtiszteltetés lenne, hiszen ő a tökéletesség.
- Szóval még nem... - hangsúlyoztam ki a középső szót, majd felsóhajtottam, és hajamba túrva mértem végig a lányt ismét. Tipikusan Klaus ízlése, valamelyest hasonlít is a Petrovákra a barna hajával, bár a szemét most inkább nem fixírozom. Arra végképp nem vagyok kíváncsi. Úgy döntöttem, ebből a vásárlásból nem lesz már semmi ma, tehát ha lehet, fordítsam másra a szabad időmet. Valószínűleg a legjobb az lesz, ha erre a drágalátos hölgyeményre fordítom, és hát... kezdünk nagyon abba az irányba haladni, hogy meg akarjam tépni, ha még egyszer utalást tesz arra, hogy az ő dolga, hogy Klaust - a köteléke végett - értesítse, vagy védje, ha úgy adódik. - Szóval.. - sóhajtottam, és odahajoltam hozzá, hogy egy ravasz vigyorral mélyüljek el szemeiben, s mi több, a vállára tettem a kezét. - Hogyan akadályozod meg, hogy ne akarjak bosszút állni azon a szemét hibriden... kicsi lány? - vigyorodtam el.
Kezdőlap
