Mostanság az időm nagy részét a semmittevés töltötte ki. Általában azzal kötöm le magam ha mások életébe rondíthatok, de most még ahhoz sem volt kedvem. Komolyan nem tudom mi van velem.. Talán megártott a város levegője. Ezért is döntöttem úgy, hogy ideje kilépnem az unott mindennapokból és csinálni valami érdekeset. A vásárláson kívül nem volt nagyon más ötletem. A plázába sem akartam menni ezért is jöttem ide. A jó öreg üzletsorok.. Itt az "ember" mindig talál valami jó cuccot. Majdnem mindegyik butiknál egy negyed órát időztem el. Elvégre időm mint a tenger. Egy egész örökkévalóság. Az egyik helyen a kelleténél is többet időztem mivel azon filóztam, hogy megvegyek-e egy felsőt. Ami bár jó drága volt, de kimondottan csinos darab volt. Várjunk, a pénz az engem mióta is érdekel? Ezzel sosem volt gondom. Hosszú percekig szemezgettem továbbra is a felsővel, néha-néha magamhoz próbáltam. Na igen ezeknek a kis üzleteknek az a hátránya, hogy nem mindegyiknél van próbafülke..
Nem voltam a nagy vásárlások híve. És hangulatom sem volt most itt időzgetni, de néhány ruha már rám fért. Viszont nem adom lentebb, a lehető legdrágább öltözéket akarom. Márkásat, ami hozzám illik! Kutattam és kutattam, de rá kellett jönnöm, hogy nem a Rodeo Drive-on vagyok, és nem is Los Angelesben. Bár oda nem is kívánkozok, hiszen női ruhaboltok sokasága sokasodik ott. Jobb lesz kihagyni. Beleütköztem valakibe véletlenül. - Nem tudsz az orrod elé nézni? - kérdeztem dühösen, ám ahogy láttam, hogy egy fiatal nő az, rögtön megszelidült az arcom. - Oh.. bocsássa meg a pofátlanságomat.
Úgy döntöttem, hogy megveszem a ruhát, ezért is kezdtem el kotorászni a táskámban. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy valaki belém ütközik. A táskámtól kezdve minden kirepült a kezemből. Remek, senki nem tud az orra elé nézni. -Tudtommal te jöttél belém. Ha nem vetted volna észre én egy helyben álltam. - Azt hiszem már a tekintetemmel meg tudtam volna ölni. Elképesztő, hogy mennyire elkorcsosult ez a mai világ. - Lásd milyen nagylelkű vagyok, nem haragszom. - vontam meg a vállamat, majd leguggoltam és összeszedtem a földre hullott cuccaimat. Amit egyedül csodáltam, hogy nem akadtam ki túlzottan. Más helyzetben már rég elküldtem volna egy melegebb éghajlatra, de amint alaposabban végigmértem a férfit elment ettől a kedvem, vagy mondjuk úgy, hogy kár lett volna érte. Meg amúgy sincs túl sok kedvem szópárbajba keveredni senkivel.
Csinos nő volt. Bár nem tudom, mondhatnám-e nőnek, mert olyan kis fiatalos volt, meg.. hát gyönyörű! Ez az, ami először eszembe jutott, ahogy mély szemeibe meredtem és fogtam magam, lehajoltam, hogy segítsek neki én is összeszedni a cuccokat. Csak én vagyok ilyen agresszív? De kis idő elteltével már rájöttem, hogy nem olyan nagyon ember ő, mint ahogy először tűnt. Megköszörültem torkomat és visszanyújtottam neki a cuccait, amit én szedtem fel. - Még egyszer.. bocs. - nyögtem ki nehezen, majd felvontam szemöldökömet. - Sietek. De nem kellett volna leteremtenem téged.
Elmosolyodtam amikor a kezembe adta azokat a cuccokat amiket ő szedett fel. Talán mégsem olyan bunkó mint amilyennek először tűnt. Sőt. -Neked megbocsájtok. - húztam egy kacérabb mosolyra a számat- Egyébként Alyssa...Alyssa Mariano. - nyújtottam oda kezemet. Ekkor éreztem, hogy nem egy emberrel van dolgom, hanem egy vámpírral, méghozzá az idősebbik fajtából. -Nos ha már belém ütköztél és itt vagy, és persze ha szánsz rám egy percet akkor mondhatnál erről a ruháról véleményt. - mértem ismét magamhoz a ruhát, hogy ő is lássa. Elképesztő, hogy még saját magamat is megtudom lepni. Nem szokásom jó pofizni senkivel, de néha-néha megtehetem, hogy szerzek egy kevéske ismeretséget. Sosem árt.
Mindig imádtam azokat a nőket, akik így mosolyogtak rám. Nem tzudom, mi volt ebben olyan megnyerő, de ekkor már nyert ügyük volt, ha komolyabb dolgokra eveznénk tovább. - Nos.. Christopher. A vezetéknevem külföldi, szóval talán nyelvtörést okozna, így hagyjuk. - vigyorogtam ezres szemtelenséggel, majd hozzáértem az anyaghoz, ahhoz a ruhához, melyet elém tárt. - Attól függ, milyen alkalomra lesz. - sóhajtottam gondolkodva, de az órámra néztem már közben. - Ne haragudj, de ideje mennem. Sajnálom. - biccentettem felé. Tartson modortalannak, nem bánt meg vele.
A beteges anyámmal és a vérengző Dommiellel való találkozás után úgy döntöttem, hogy egy kicsit kényeztetetm magam. Ezzel a kis fekete kártyával felvásárolom fél Mystic Fallsot és közben olyan helyekre megyek, ahol sok ember lézeng és egy rosszakaróm sem tud a torkomnak ugrani. Hát az üzletsor ilyen. Sokan mászkálnak az utcán is és némelyik butik is tömve van emberekkel. Nagy sóhajjal vetettem be magam az egyik elegánsabb butikba és megcéloztam a farmernadrágok széles választékú, hatalmas tornyát. Egy jobbra sikerült nap reményében válogattam az újabb ruhatornyok között és minden másodikat a vállamra csaptam, hogy majd elvihessem felpróbálni. Sosem csináltam még ilyet. Sosem volt pénzem még arra sem, hogy betérhessek egy ilyen boltba. Amikor egy kis pénzhez jutottam rendszerint csak egy sarki turkálóba tudtam bejutni, vagy az iskolai tankönyveimet kellett megvennem. Apám természetesen nem adott zsebpénzt, minden pénzét italra költötte vagy cigarettára és ha tőle kaptam pénzt csak arra, hogy kihozzam a börtönből, ha bezárták egy éjszakára részeg verekedésért. Most viszont Nash segítségével új életet kezdtem és soha nem fogok más emberektől függeni vagy félni. Megkezdődött az új életem és csak magammal és azokkal fogok foglalkozni, akik velem jól bánnak. Nem leszek szende, szelíd, félős és gyáva kislány, hanem erős, határozott és magabiztos nő leszek. Elnéztem a cipők felé és megláttam egy csipkés magassarkút, azonnal beleszerettem és gyorsított tempóban sétáltam is felé.
Már úgy gondoltam, hogy rám fér egy nagyobb bevásárlás.. Nem voltam az a ember aki minden nap elmegy és felvásárolja a boltok nagy részét, de persze én is nő voltam, és ehhez hozzátartozik, hogy szeretem a ruhákat. Nemcsak viselni szerettem, de megvenni is. Ha nem is fél napokat, de jó ideig tudtam válogatni a szebbnél szebb, és drágábbnál drágább ruhák között. Sosem nélkülöztem, kivéve az alatt a 18 év alatt amíg ember voltam, utána nem volt gondom, olyan életem lehetett amilyet csak akartam. Ebből a szempontból szerencsésnek is érzem magam, sosem kellett azon aggódnom, hogy miket nem tehetek meg. Egy cipőboltban sétálgattam keresve a megfelelő cipőt. Fel is próbáltam jó párat. Persze mind magassarkú volt, de egyik se volt az igazi így mindegyik újra a dobozba végezte. Nem különleges alkalomra néztem cipőt, szimplán csak vágytam egy különleges cipőre amit majd akár az utcán is hordhatok. A válogatósabb nők közé tartoztam így általában meggyűlt a bajuk az eladóknak velem, de türelmeseknek kellett legyenek. Ha nem voltak azok, akkor tettem róla hogy máshogy legyen. Megláttam egy szép magassarkút, csipkés volt, és azonnal tudtam, hogy megtaláltam amit kerestem. Egy lépésre voltam tőle, így hamar eltudtam nyúlni érte, és már a kezemben is tartottam a cipőt. Akkor láttam meg, hogy egy lány éppen sietős léptekkel tartott a cipő felé amit végül nekem sikerült előbb megkaparintanom. - Bocsi, erről lekéstél! - Sóhajtottam fel hangosan a cipő dobozát is a kezembe kapva, ahogy közelebb ért hozzám a lány.
Dühösen ráncoltam a homlokom, mikor megláttam, hogy egy másik lány kaparintotta meg azt a cipőt, amit én néztem ki magamnak. Ránéztem a lányra, aki kárörvendve méregetett és még jobban feldühödtem.Nagyban közrejátszodtak az átváltozás miatt felerősödött érzelmeim, de az is, hogy ez az első cipő, ami tetszik és amit meg tudok venni magamnak. Persze ezelőtt is számtalanszor volt olyan, hogy beleszerettem valamibe, de eddig sosem volt rá pénzem. Most végre igen és túl makacs és büszke vagyok ahhoz, hogy csak úgy hagyjam, hogy elvigyék az orrom elől. Vámpír vagyok, ez is egy kicsit segít a helyzetemen. - Tévedés.- ráztam a fejem magabiztosan. A cipőt néztem és úgy éreztem magam, mintha vadásznék. - Az a cipő az enyém. - jelentettem ki és próbáltam kitalálni valami hihetőt. - Eltetettem még régebben. Az enyém. - bizonygattam molyogva és a kezem nyújtottam érte. Közel járta ahhoz, hogyha most nem adja oda a cipőt, a fél karjával együtt veszem el.
/Hotel/ Igazából nem is értem miért vagyok itt. Mármint amióta Katietől elmentem, csak menekülnék a városból.. Majd mikor összefutottam azzal a helyes sráccal... kmmm mi is a neve?
Emlékszem csúnyán ott hagytam, de nem volt kedvem ribancnak beállítani magam. Mert nem vagyok az, de a fiú megtetszett. Nem vagyok hiú, de tudom, hogy megkaphattam volna, de nem akartam. Most szeretném Kativel tudtani, hogy mi is a helyzet. Arra gondoltam, hogy elmondok neki mindent, hogy miért is lettem olyan rosszul a pezsgőtől, pont karácsonykor. Húú de régen volt az már! Elmondom neki, hogy frakasölő volt benne, amit gondolom neki szántak. De hát Kate nem is farkas. Azt már megéreztem volna, meg el is mondaná, hisz én vagyok a legjobb barátnője! Nem Katie nem lehet ilyen, mint én, mert ő ezt nem viselni el. Katienek egyszerűen gyenge ehhez a lelke, de ezt szeretem benne annyira. Olyan más! Tudom, hogy megbocsátja és elnézi nekem ezt a kis lelécelést, hisz ő is tudja, hogy miatta jöttem ide, mert szükségem van a barátnőmre. Ezen gondoltok közepette léptem be a kis bevásárlóközpontba, ahol a barátnőmnek nézetem ruhát. Még most is jól emlékszem a méretére és a stílusára is, ilyen megmarad ennyi év baraátság után. Dudorászva emelem le az egyik ruhát, majd megállapítom, hogy ez nem Katie stílusa.
Eléggé unalmas napnak indult ez mai nap is, így gondoltam jó ötlet lesz, ha benézek a bevásárlóközpontba és veszek valami új ruhát az esti partira, amit Mystic Fallsban tartanak. Gyorsan felöltöztem, s gyalog elindultam a bolthoz. Közben elkezdtem hallgatni zenét, közben gondolkoztam, hogy milyen csendes város ez, mert a korábbi városok eléggé hangosak voltak, de jó volt egy picit nyugisabb helyen élni, bár nem tudtam, hogy most mennyi ideig lesz kedvem itt maradni, mert imádtam a nyüzsgést. Amikor pont beakartam menni a bevásárlóközpontba, akkor egy hosszú vörös hajú lány kis híján az arcomba csapta az ajtót, ahogyan bement. Majdnem utána kiabáltam és neki ugrottam, de akkor megéreztem azt az "ázott kutya szagot". "Remek egy farkas" mormogtam magamban, s így visszafogtam magamat, mert nem akartam feltűnést kelteni, mert az egyik alapszabályon mindig is az volt ne keltsek feltűnést és akkor tovább maradhatok egy helyen. Reméltem, hogy többé nem futok össze vele, mert nem volt valami jó illata. Már éppen kinéztem egy szép ruhát és nyúltam is érte, amikor valaki elvette előlem, s nem mással találtam magamat szemben mint a vörös hajú farkassal. Összefontam a karomat magam előtt, s szúrós tekintettel néztem rá. -Szerintem az neked nem állna jól. - s próbáltam kedvesen mondani, de igazából csak a ruhát akartam, mert az volt az utolsó belőle.
Egyszerűen nem érem ezt a helyet... Ki mondja, hogy Mystic Falls csendes? És ki, hogy halálos? Az utóbbinak igaza van. Már az üzlet elején kiszúrtam a szőke lányt, akinek kezén egy gyűrő csücsült, valahogy megéreztem, hogy csak egy vámpír lehet. Szándékosan csaptam az orrára az ajtót, majd mit sem törődve ezzel az egyik ruhás sor felé siettem. És kit látnak szemeim? A vérszívó karja ép ugyanahhoz a ruhához közeledik, mint amit Katienek néztem ki. A lehető leggyorsabban elvettem előle a ruhát és magamhoz tartottam. Nem tartoztam neki magyarázattal, én kaptam el előbb a ruhát. -Ó szívem bocsi. Biztos rossz érzés, hogy egy magamfajta leköröz gyorsaságban- tudtam jól, hogy tudja miféle lény vagyok, hisz én is gyorsan rájöttem ő mi. - Nem magamnak lesz. Nekem az túl.... mindegy is!- rájöttem, hogy felesleges magyarázatot adnom a csajnak. Ki ő nekem? Egy csúnya emberméretű szúnyog!
A hozzászólást María Patrizia Chavez összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 01, 2013 8:27 pm-kor.
Amikor megláttam, ahogyan rám nézett, akkor nem tudtam visszafogni magamat és elkezdtem a szememet forgatni. Még is mit képzel magáról, hiszen ő csak egy kutya gondoltam magamban, de még ekkor is próbáltam vissza fogni magamat, de amikor meghallottam, hogy milyen stílusban szólt hozzám, akkor már egyre jobban kezdett az idegeimre menni, s ekkor rájöttem, hogy szinte mindent direkt csinált. Szíved? - húztam fel a szemöldökömet. - Kicsit sokra tartod magadat, ahhoz képest, hogy mi vagy. - mondtam neki, miközben folyamatosan néztem őt, hiszen játszunk nyílt lapokkal akkor. Kicsit szórakoztatott, úgy is olyan régen volt már dolgom farkassal.- Gondoltam, hogy nem magadnak nézed. - mondtam picit gúnyosan.- Neked mi? Hmm?- direkt elkezdtem húzni az agyát, hiszen engem ne oktasson ki egy vörös kutyuska..- Túl kicsi vagy inkább túl divatos. -felnevettem picit.-
Egyszerűen nem tud meglepni semmi újjal... Mindent pontosan úgy tesz és úgy mond, mint ahogy az eddig ismert vámpír "barátaim" is. - Egyszerűen nem az én stílusom. Az ilyen szakadt szőke libákon áll csak valahogy!- húztam kicsi mosolyra az arcom. Hogy milyen egyszerű a dolgom. Visszaraktam a ruhát a fogasra, majd megállapítom, hogy ez tényleg nem Katie stílusa,mert szó mi szó jól esett lecikizni a lány stílusát. Viszont én ennél érettebb vagyok.... -Csak nem új vagy erre fele? Nem láttalak itt eddig.- váltok más témára, de a gonosz kis vigyorom még mindig az arcomon ül.
Próbáltam rájönni, hogy mi járhat az fejében, de sejtettem, hogy inkább feladja. Csak a szája nagy, de ő inkább a "rendes" farkas típusba tartozik. Illetve nem tűnt olyan ostobának se, hogy szembe szálljon egy vámpírral, mert az érezhető volt, hogy idősebb vagyok nála. Nekem legalább van stílusom aranyom.- Hangosan felnevettem azon, amit mondott. Azt hittem ennél érettebb, hogy ilyeneket mondjon, de örültem, hogy az első benyomásom volt a jó róla. Igen a vörös lóboncodhoz ez hülyén állna. - néztem őt hatalmas mosollyal az arcomon.- Neked valami fekete jobban állna, mert ahogy látom színt csak a hajadon használsz a ruházatod eléggé lehangoló.- s végig néztem a tiszta fekete öltözetén.- Egyre jobban kezdett mulattatni a lány. Én új itt? Ez milyen idétlen kérdés, s egyre jobban mosolyogtam. Nem, nem vagyok új itt. Én már akkor itt voltam, amikor szerintem te még meg se voltál. - elnevettem magamat az arc kifejezésén.- S most visszatértem, hogy kicsit felrázzam a kedélyeket itt. Meghiányzott is ez a város.- Még valamit szeretnél tudni aranyom? - picit félre bólintottam a fejemet, majd levettem a ruhát, de úgy hogy lánynak ütödjön kicsit.- Ouuppss .- kaptam a kezemet a szám elé.-
Látszik, hogy szőke! Nem fogja fel, vagy csak nem veszi észre, hogy a telihold már itt van a nyakunkon és a bizonyos estén könnyen megölhetném. Nem érdekel mennyi idős! A fejemben ezer, meg ezer gondolat cikázott... Jajj! Nem tehetem! Még nincs itt az ideje, hisz most ő ölne meg puszta kézzel... Mikor a fogas a karomat érte hirtelen elvesztettem a fejem és a lány karját a lehető legerősebben megszorítottam.- Te tényleg engem akarsz kioktatni? Tudom, hogy te már egy vén csont vagy, éreztem a szagodból, hogy egy kicsit már megporosodtál... de mindegy is. Szöszikém ajánlok neked valamit: szerezz be egy naptárt és nézd meg mikor van telihold.- szuszogom a fülébe az utolsó pár szavacskát, majd ellököm magamtól. Nem féllek semmitől, tudom, hogy azért annyira nem buta, hogy itt az emberek előtt megtámadjon, megölni meg végképp nem merne! Mikor már újra létrejött köztünk tisztes távolság, csak nagyot nevettem a mondatán. - Stílus?! Úgy tűnik minden embernek van itt Mytsic Fallsban, kivétel neked. Tudod nekem van egy stílusom, csak megtiszteltetés, ha neked nem tetszik.- nevetem el magam ismét. Szórakoztató a szöszivel "játszani".
/kérlek szépen ne irányítsd a karakterem. Honnan veszed, hogy Patin fekete ruha van? Jól írsz, de a szabályzatban is benne van, hogy más kariját nem irányítjuk. Csak ennyi, várom válaszod/
Egyre jobban kezdett idegesíteni a szövegelése. Olyan volt, mintha egy monoton stílust követett volna, de amikor láttam, hogy kicsit arrébb lépet, akkor gonosz mosolyra húzódott az ajkam. Szóval tudja, hogy esélye sincsen ellenem most, amikor a teliholdról kezdett beszélni, akkor felhúztam az egyik szememet és felkacagtam. Ez a legjobb amit tudsz? - néztem őt, majd elkaptam a karját, s viszonoztam az erős szorítását, de közelebb is löktem magamhoz, így kicsit végig húztam a fogaimat a nyakánál, majd ellöktem magamtól.- Hmm nem rossz. - súgtam az ajkaim fölött.- Most félnem kellene? Tudod van egy különbség köztünk, te csak akkor vagy erős de ha akarnám akkor könnyen eljátszhatnék veled most, itt! - kacsintottam rá, majd szórakozottan elkezdtem nézni.- Meg szerinted annyira buta vagyok, hogy ennyi idő alatt nem tanultam meg magam megvédeni a farkasoktól? Pontosan ezért lennél könnyű préda, mert sokra tartod magadat. - továbbra is őt néztem.- Azt hiszem ebben nincs igazad.- nevetettem el magamat. Még, hogy nincs stílusom.- Attól függ milyen szempontból nézzük. Én legalább követem a divatot, amit minden ember megtehetne. De látom neked is megállt az idő, mint itt szinte mindenkinek.- a móka kedvéért a kezemmel is gesztikuláltam.-
/ Értem és bocsánat érte. Nem szándékosan csináltam. /
Ideges lennék? Talán egy kicsit... bármennyire is próbál megfélemlíteni a lány, nem megy neki. Sok mindent mondhatnék, de azt biztos nem, hogy türelmetlen. Türelmes tűri mindazt, amit én a fejéhez vágok, cserébe pedig ő is mond nekem ezt, azt. Bár szőke létére felfoghatná, hogy most, itt a nézőközönség előtt nekem nagyobb az erőm. Hacsak kivillantaná a fogait, akkor a 30 emberből egy tuti a szívébe döfne egy botot. - Ne légy ennyire buta! Ha csak sértegetsz az lesz a vége, hogy bedurvulok, ami neked sem tesz, majd jót. Megvillantod a ronda, nagy fogaidat és a 30 emberből egy tuti, hogy kinyír. Akkor most ki is áll jobban? - teszem fel az kérdést. Persze én tisztába vagyok vele, hogy a válasz az, hogy én vagyok. Viszont tudom, hogy kockázata is van ennek az egésznek, hisz akár meg is ölhet, míg egy ember öli meg őt, de nem félek!
/ semmi baj, csak azért szóltam, hogy később ne legyen problémád ebből/
Hangosan és tiszta szívből felnevettem azon amit mondott, mert nem akartam elhinni, hogy ezt komolyan mondja. Az egyik karomra terítettem a ruhát, majd mosolyogva ránéztem. Mert szerinted, ha átvedlenél hatalmas farkassá, akkor mindenki tapsolna és örülne neked? -néztem őt kíváncsian.- Ennyire naiv nem lehetsz. - néztem mélyen a szemébe, pedig úgy láttam, hogy komolyan gondolja.- Majd játékosan gondolkodó fejet vágtam, s körbe néztem. Az ujjaimat játékosan az államra rakta, hogy még jobban megjátsszam azt, mintha gondolkodnék. Majd sóhajtottam egyet drámain, s elkaptam a nyakánál fogva és neki nyomtam a mögötte lévő ruháknak vámpír sebességgel. Szóval szerinted nem tudnálak itt megölni és kisétálni innét?- néztem őt felhúzott szemöldökkel, s egy minimálisat arrébb léptem jobbra, hogy elláson mellettem, de úgy maradtam, hogy mások ne lássák, hogy éppen a nyakánál fogva tartom őt.- Szóval ahogy látod a legközelebbi ember is 3 ruhás sornyira van innét és nem túl fürgének néz ki.Szóval, mire ő ide érne addigra te már nem lennél. - mondtam egyre nagyobb vigyorral az arcomon. Majd elengedtem őt és játékosan megigazítottam a ruhámat, majd a hajamat.- Utána őt meg egyszerű lenne megidézni .- döntöttem el a fejemet nagy mosollyal az arcomon.-
/ Köszönöm, hogy szóltál még egyszer Majd vigyelek erre. Örülök, ha szólsz ha vmi olyat írok, ami nem jó (: /
Csak álltam és vártam. Igazából nem volt mire várni! Tudtam, hogy az ő agya is bepörögött, mert elég erősen provokáltam. Majd mikor a falnak nyomott a gerincem egy kis roppanós hangot adott ki, de nem ez zavart. Hirtelen tényleg mindenki olyan távolinak tűnt... Viszont nem ijedtem meg. Nem tűnik olyan nagy gyilkológépnek, különben is ő is tudhatja jól, hogy amit mondott az nem 100%-ig igaz. Ha most végezne velem, akkor sem jutna ki innen élve, ha nagyon pontos lenne. Már egy ideje tudom, hogy a városiak előszeretettel használnak vasfüvet, ami a vámpírok képességét szintúgy elveszi, mint nekünk a farkasölőfű. - Te is tudod jól, hogy ez így teljesen nem igaz. És most nem a farkassá válásra gondoltam. Sokkal erősebb vagyok, mint az átlag ember és gyorsabban gyógyulok is!- sziszegtem a fülébe addig, míg a falnak nyomott és a torkomat szorongatta. Természetesen fájt egy kicsit, de kibírtam, mert mint mondtam a tűrőképességem az idővel csak nőtt. - Csak még egy kérdés. Miért nem öltél eddig meg? Volt rá lehetőséged, hisz itt provokáltalak... de te nem vagy az a nagy gyilkolászós faj, igaz?- persze, hogy ekkor is elfogott a nevetés. Hisz egy vámpírnak ez csak szégyen lehet, hogy egy farkas, nem is teliholdkor így megalázza, mint én, de Istenem én ilyen vagyok!
Kicsit meglepődtem azon, hogy annyira nem lepődött meg és nem is fészkelődött annyit, hogy azt jelezze hogy fáj neki. Átlag ember? -nevettem el ezen magamat.- Még mindig embernek hívod magad? Ez érdekes. - néztem őt érdeklődve, mert volt benne valami. Érdekes farkasnak tűnt, még vele hasonlóval soha se találkoztam korábban.- Ahhoz képest, hogy nem akarsz meghalni még mindig provokálsz. - néztem rá mosolyogva, s kicsit kirázott a hideg is attól amit kérdezett. Felidézte bennem a rég múltamat, amikor átváltoztam, majd amit utána átéltem, illetve amit az évek során láttam más vámpíroktól.- Minek öljek, ha élvezhetem azt, hogy másoknak fájdalmat okozok? - néztem őt mosolyogva.- Sokkal szórakoztatóbb azt látni ahogy az életért könyörögnek, mint megölni. Minek öljelek meg? Elszórakozom én veled így is. - mosolyogtam nagyon, hiszen éreztem, hogy egyre jobban felgyorsul a pulzusa. Nem csak én pörögtem be, s nem akartam itt vérfürdőt rendezni, mert sok mindent kit megkellet volna ölnöm, akkor mert sokan vannak akik vasfüvet használnak de vannak akik nem, ők az élő vérbankjaim, mint a legközelebbi személy is hozzánk -
Az vér csak úgy forrt az ereimben, pedig a vámpírlány már nem is tűnt annyira ellenszenvesnek, persze még így sem lett az örök barátom, de azért már annyira nem vetettem meg. Valahogy kiolvastam a szeméből, hogy ő most itt nem akar jelenetet rendezni, ezt meg is értettem. Én sem akartam nagy jelenetet! Majd végre a gerincem levált a falról és kicsit kihúztam magam, majd vettem egy mély levegőt. Gyorsan elmúlt a ,aardék fájdalom is. - Miért te minek gondolod magad? Nincs patád és szőröd sem. Ember vagy, akinek kicsit más az étrendje és néha kieresedik a szeme.- hát ez lehet a nagy probléma, hogy nem tartják magukat embernek? Most egy kis mosolyra húztam a számat, pedig semmi jóra nem gondoltam. Ez nem a gonosz és ravasz mosolyom volt. Nem lágyultam el, csak örültem, hogy rájöttem a nagy titokra. - Figyelj szöszi! Te ember vagy, nem tehetsz arról, hogy x éve téged megöltek és ez lettél! Úgy ahogy én sem tehetek arról, hogy ilyen géneket kaptam.- mondom neki teljes őszinteséggel a hangomban. Jó érzés volt megtudni és hallani ezt a mondatát, de persze még ekkor sem sajnáltam meg. Tudtam és tudom is, hogy még így is embert ölt, ahogy mindegyik kis vérszívó itt. Isten ments, hogy megszeressem őket. De nem ítélhetem el őket, hisz én is öltem már meg valakit...
Hallgattam, amit mondott és közben amit mondott. Nem értettem, hogy hívhatja magát továbbra is embernek, mert inkább szörnyek vagyunk és nem emberek, de ezt inkább megtartottam magamnak. Összefontam a karomat, majd neki dőltem az egyik falnak és úgy figyeltem őt. Lehet te így gondolod, de mindenkinek meg van a saját véleménye vöröske. - mondtam neki mosolyogva.- Hidd el sokban nem vagyunk különbek, max. abban, hogy ti öltök , mi viszont nem feltétlenül ölünk .- ezen picit elmosolyodtam, mert mind a ketten szörnyek voltunk és mind a ketten ugyan azt tettük, ha nem tudtunk uralkodni magunkon.- Hidd el te se vagy különb mint én, mert szerintem te is öltél már meg valakit. - néztem őt folyamatosan és sejtettem, hogy valaki közelit ölhetett meg, mint ahogy mindenkivel megtörténik ez és nem akartam felborzolni a kedélyeket megint.- S előbb utóbb arra is rá fogsz jönni, hogy a te fajtádat se szeretik az emberek, nem csak a vámpírokat nem bírják. - kacsintottam rá, s vigyorra húzódott a szám.-
Igaza volt és utáltam elismerni... -Tehát szerinted mi vagyunk a rosszabbak? Mi vagyunk azok, akik csak úgy gondolnak egyet és megölnek valakit?- teszem fel a költői kérdést... Vajon ezt most komolyan gondolta? Persze, hogy mi farkasok sem vagyunk szentek, de nekünk legalább nincs az a kényszerünk, hogy kiszívjuk egy ember vérét, akár az utolsó cseppig. - Figyelj ebben, úgy ahogy igazad van, de hallgass meg. Mi tényleg mind, az egytől egyig öltünk már meg valakit, de nem biztos, hogy szándékosan. Elég egy buta kis véletlen is.... ha meghal valaki...- kicsit megakadt a hangom, de nem is értem: miért? Engem nem viselhet annyira érzékenyen a téma. - Én eleve sem voltam az a nyugodt természet! Ha a génjeim nem lennének, akkor sem lenne könnyű dolgom, de még szerencsésnek mondom magam...- jegyzem meg, majd én is keresztezem a karom. - Tudod ha már leálltam veled "dumcsizni" akkor elmondom. Úgysem mondhatod el senkinek, akit én ismerek... én meg legalább megosztom valakivel a titkot.. mondom nagyot sóhajtva, de még nem kezdek bele, csak várom a reakciót. Vajon most mit kapok, majd? Egy ravasz, vagy egy rendes mosolyt?
Kezdőlap
Csak ennyi, várom válaszod/
/