Az önuralom azt hittem már, hogy a részemé vált.. Legalábbis ha nem is teljesen, de valamennyire. Most pedig úgy tűnik, hogy egyáltalán nincs így. Nem tudok másra figyelni csak a szívverésére és vérének az illatára. Itt fogok felrobbanni.. Ez valami borzasztó. Most direkt kínoz engem? - Igen, ő. - Annak is jó ideje, hogy vele már komolyan elbeszélgettem. Azt sem tudja, hogy eljegyeztük egymást Tylerrel.. Amiben őszintén már egyáltalán nem vagyok biztos.. Talán vissza kellene mondanom.. De az egy nagy lépés és nem egyik napról a másikra kell meghoznom. - Annak látszom? - Erőltettem egy mosolyt az arcomra. Elfogott az az érzés, hogy legszívesebben helyben letépném a fejét. Nem tudom miért.. Azt az énem már jó ideje magam mögött hagytam.. Nem értem minek kell felhozni, ha nem kötekedésnek..
- Akkor nem vagyok olyan rossz nyomon - mondtam mosolyogva, és felsóhajtottam, miközben azt vártam, hogy kihozzák az újabb italomat. Bár mondhatni, ittam már jobb ásványvizet is. Ebbe mintha szándékosan patkánymérget kevertek volna. Bár ki tudja, egy ilyen szórakozóhelyen... pfff... - Öhm.. nos, nem igazán tudom megítélni az embereket. - túrtam a fülem mögé egy hajtincset, és barátságosan néztem rá. - Viszont remélem, hogy nem bántottalak meg. Igazából úgy festesz, mint egy szokásos diáklány. - mértem végig. Mentsem a menthetőt.
Feldühített kicsit a megjegyzése és már így is eléggé kavarogtak bennem az érzelmek. Hayden, Tyler, Heather. Már elég közel álltam ahhoz, hogy felrobbanjak. Erre még jön az is, hogy a vére olyan csábító, hogy azt egyszerűen nem tudom szavakba önteni.. Soha nem volt dolgom ilyesmivel. Egyszerűen égett belül a torkom.. Valamivel le kell "hűtenem" ezért intettem a srácnak, hogy hozzon egy üveggel.. Igen talán az, majd segít rajtam. Ha meg nem.. Valószínűleg még jobban elveszítem a fejemet.. Ami meg nem tudom melyikőnk számára lenne a rossz. - Nem, dehogy. - Mondtam még mindig azzal a kamu mosollyal az arcomon. Szokásos diáklány. Tudna még ennél jobban sértegetni? Mindig is szerettem kitűnni a tömegből erre azzal jön nekem, hogy átlagos vagyok.. Nagyon rossz úton halad.. De még mennyire.
Újabb torokköszörülés részemről. Egyre inkább kezdtem megijedni, hogy... ki lehet Ő. És miért pont idejött, ahol nagyjából soha senki nem jár? Persze útmelletti hely, betérnek az érkezők, de mégsem volt megszokott, hogy egy ilyen kis csinos lány, mint ő, vagy akár én, csak úgy megjelenünk itt. Aztán hirtelen megláttam a kezét, és lelkes csillogás jelenlt meg tekintetemben. Odakaptam a kezéért, és lelkesen nézegetni kezdtem a gyűrűt. - Oh... férjhez mész? - kérdeztem valami furcsa jókedvvel a hangomban.
Mély levegőt vettem, hogy kitisztítsam a gondolataimat. De ez csak rontott a helyzeten mivel így még jobban éreztem a vérének az illatát. Kibírom.. Nem fogok neki esni. Bár ha még párszor belém köt egyáltalán nem fogom visszafogni magam. Nem érdekel, hogy ki lát meg. Nem tudom mi ütött belém.. De legszívesebben felrobbannék. - Igen.. Férjhez megyek. - Vagy nem. Már nem tudom. Semmiben nem vagyok biztos. Azt sem tudom mihez kezdek, majd holnap vagy esetleg azután. Egyáltalán mit kezdek azután, ha esetleg vissza kapom Heather-t. Sokkal jobban félteném az egyszer biztos.. Nem engedném, hogy bárki akár csak egy ujjal is a közelébe férkőzhessen.
Kicsit keveset beszélt. Kicsit? Inkább nagyon... nem is merek hozzászóln, mert nem tudom, mikor robban fel, mint valami bomba. - Igen? Óh, ez csodálatos! Az esküvők mindig olyan... szépek. - mondtam lelkendezve, de rá kellett jönnöm, hogy most épp úgy festhetek, mint egy idióta kislány, akinek nincs semmi öröme az életében, csak másokon való élősködés. Megfogtam kezét még inkább, de ekkor láttam valamit végigsuhanni a szemeim előtt. Egy kisbabára gondolt.. aki még nem született meg, és meglepve kaptam rá tekintetem. A fránya tündéri képességek.. látom a gondolatait, ha hozzáérek. - Mennyi idős kismama vagy? - kérdeztem, mikor nem tudtam megfékezni a nyelvemet.
- Igen.. Azt hiszem. De ez nem mostanában lesz. - Ide jöttem, hogy elmeneküljek.. Viszont most, hogy itt vagyok, legszívesebben innen is el menekülnék. Ez a lány már kezd az idegeimre menni. Még mindig nem eresztette el a kezemet, amit már egyre kevésbé tűrtem. Ki ő ahhoz, hogy itt fogdosson meg ujjongjon nekem.. Aztán elszakadt a cérna. Miért hozza fel a babámat? Egyáltalán honnan tud róla? Oké én ezt nem bírom tovább. Ez a csaj már több számomra, mint idegesítő egyszerűen nem bírom. - Mesélek kicsit nyugisabb helyen. - Rávigyorogtam, majd kirángattam a bárból és beljebb rángatva az erdőben nem törődve semmivel és senkivel. A nyakánál szorítva nekivágtam az egyik fának. - Tényleg nincs jobb dolgod, mint mások életével foglalkozni? Kíváncsi vagy, hogy mennyi idős kismama vagyok..? Hát már semennyi, hiszen elvesztettem. Egyáltalán honnan tudod? - Néztem rá dühtől szikrázó szemekkel.
- Hát, ez nagy kár. - suttogtam felsóhajtva, majd követtem őt.. eleinte.. láttam, hogy valamivel sikerült a lelkébe gázolnom, de egyelőre nem értettem az okát. CSak akkor mikor már kijutottunk és nekivágott az egyik fának, utána meg a torkomat kezdte szorongatni, akkor kezdtem tovább látni a képeket. - Hogy... jó ég... - nyeltem egyet, miközben kezem rátapadt az Ő kezére, így próbálván lefejteni magamról. Ő egy vámpír.. - Saj.. sajnálom.. nem így akartam, csak.. azt hittem, hogy Te még mindig.. - néztem a hasa irányába zaklatottan.
Éreztem, hogy ár a düh és a vérének illata teljesen elveszi az eszemet.. Egyszerűen nem bírom irányítani magam. Legszívesebben helyben megölném.. Vagy nem tudom. - Igen, hogy még mindig várandós vagyok?.. Meg hát ezért akartál annyira felhúzni ilyen rövid idő alatt? Nem is értem miért tűrtem meg egyáltalán eddig.. - Mondtam már vicsorogva, majd éreztem ahogy az arcom elváltozik és a következő pillanatban már a nyakát tépem fel. Most nem törődtem azzal, hogy finomkodjak vagy valami ilyesmi. Minek? Annyira az agyamra ment már így is. Aztán pár kortyot nyeltem a véréből, de el is távolodtam tőle, majd a nyakamhoz nyúltam. Verbéna.. Vagy legalábbis olyasmi.. Nem minden az aminek látszik.
Elvesztette a gyermekét. Jobb lett volna, ha tartom a számat. Mert semmi közöm hozzá. De annyira belelkesültem attól, amit láttam a fejében. Mert ott volt egy kép.. ahogy elképzelte, hogy karjaiban tartja kisbabáját. És erre a gondolatra az én vérem sem volt képes hideg maradni. Nem tettem jól, most már tudom... ha újra kezdeném, változtatnék. - Á! - ordítottam fel, ahogy nyakamba harapott, és megpróbáltam lelökni magamról, de hamar rájött, hogy jobb, ha saját maga dönt úgy, hogy elszakad tőlem. A verbéna.. még mindig ott van a véremben. - Remélem.. meglepődtél. Vámpír.. - sziszegtem dühösen.
Éreztem ahogy a torkomat marja.. De a vére illata még mindig olyan édes volt és csábító. Nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges.. Mindenre van magyarázat természetesen, de most valahogy nem az foglalt le, hogy miért és hogyan.. Hanem, hogy végre eltűnjön ez a borzalmas maró érzés a torkomból.. Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmit fogok ki.. Egyszer támadok meg embert az indulataim által vezérelve és akkor is ez történik. - A verbénán már jó ideje nem lepődök meg. - Mondtam köhögve. - [colro=gold]De jobban teszed, ha futsz. Mert nem csak ez az egy módja van, hogy végezzek veled.[/color] - Néztem fel rá. Természetesen nem gondoltam komolyan. Nem bántanék senkit sem szándékosan.. Ez sem tudom, hogy miért történt.
- Szóval fussak, mert különben megölsz... rendkívül érdekes ajánlat. - suttogtam ledermedve. Engem nem könnyen tud megfenyegetni valaki, most sem fogom. Megszeppentem, mert minden normális ember azt tenné a helyemben, de én most nem hagyomn magamat. Jöjjön csak nekem, és visszaadok mindent. - Akkor gyere.. ölj meg. Ha mersz. És biztosra veszem, hogy ha vér fog száradni a kezeden, senki nem fog segíteni neked visszahozni az elveszett gyerekedet. - mondtam dühösen.
Nem lennék képes senkit komolyabban bántani. Az nem én vagyok. Vagy egyáltalán ki vagyok én? Ez egy igazán jó kérdés, mert már egyáltalán nem tudom. Elvesztem és nem tudom mi lenne a helyes. Maradok a megszokottnál és semmit nem akarok változtatni, mert félek, hogy azzal csak elrontanám a dolgokat. Mondjuk kétlem, hogy ennél jobban bármit is el tudnék rontani. - Csak hagyj már békén. - Ordítottam rá és éreztem, ahogyan könnyek gyűlnek a szemeimbe. Nem is azért, mert szomorú vagyok inkább azért, mert dühös vagyok. Rá is, de magamra jobban. Kezdek teljesen kifordulni önmagamból.
Nem tudtam mire vélni hirtelen kitörését. Hagyjam békén... de hát eddig sem én tettem azt, amit... bűncselekménynek hívna valaki más. Nagyot nyeltem. Meg kell nyugtatnom. Az egész lelkem arról híres, hogy mindenkinek jót akarok. Neki sem akarok rosszat. Meg kell őt nyugtatnom. - Hé... - fogtam meg vállát, és rásimítottam tenyeremet, miközben könnyes szemeibe néztem. - Hazaviszlek, jó? - kérdeztem tőle kedves hangon. Nem akartam, hogy azt higgye, gyötörni akarom. Látszott, hogy valami nincs rendben vele. De azok után, ami történt, mégis mit várnék?
Legszívesebben felrobbantam volna a bennem tomboló érzelmektől. Miért nem bír békén hagyni az összes. Meg akarok tőlük szabadulni. Tudom, hogy van rá mód.. De az teljesen megváltoztatna. Talán magamra se ismernék. De már most sem igazán ismerek magamra. Megtörtem. A baba elvesztése volt az utolsó csapás ahhoz, hogy teljesen tönkretegyem magam. Egyszerűen nem bírom elviselni. Nem értettem, hogy miért nem megy el.. A helyében én már rég eliszkoltam volna. - Miért érdekellek? Miért nem hagysz csak úgy itt? Megérdemelném. Az előbb én voltam az aki szó szerint a torkodnak ugrott. - Kérdeztem tőle szipogva. Istenem.. Hogy nekem mindig a legrosszabb pillanatban kell kiborulnom.
Elesettnek tűnt. Nem tudtam szavakba önteni, hogy mit véltem látni arcán, de nem is a beszéd ideje jött most el. Együtt kellett éreznem. - Mert tudom, hogy mit érzel... hidd el, hogy nem vagy egyedül. - suttogtam neki, és vállára tettem kezemet, hogy még véletlenül se higgye, hogy valami hátsó szándékom van mindezzel. - Nekem nincsenek ártó szándékaim.. jót akarok neked. Mert.. szükséged van rá a történtek után. És ezt nemcsak arra mondom, hogy az előbb megtámadtál. - nyeltem egyet.
Arra vágyom, hogy minden rendeződjön körülöttem. Vagy a múltba mehessek vissza, hogy kijavíthassam a hibáimat. Bár már azt sem tudom mi számít hibának. Hogy Tyler-be szerettem aki minden szembe jövő nővel megcsal vagy, hogy teherbe estem vagy éppenséggel pont az, hogy elveszítettem a babánkat. Annyi minden elrontottam már, hogy az sem tudom mi a helyes és mi nem. Be kellene zárkóznom napokra. Talán könnyebb lenne.. Nem tudom. - Köszönöm.. Ez kedves tőled, de azt hiszem jobb lesz, ha egyedül megyek haza.. Nem bántásból csak.. Nem tudom mikor vesztem el megint az eszemet és nem akarlak bántani tényleg nem.. Egyszerűen csak túlságosan kibuktam. - Hadartam el.
- Ahogy gondolod... - eresztettem el karját, de még mindig a szemeibe néztem, és őszintén reméltem, hogy nem nézi ki belőlem, hogy csak úgy itt hagyom. Mert az már.. kegyetlenség lenne részemről is, annak ellenére is, hogy nem vagyok valami nagy vámpírbarát. - A fejedben láttam valakit.. egy férfit, aki gondolom, a gyereked apja lehet. - köszörültem meg a torkomat. - Talán jobb lenne, ha ő vinne haza.. hogy biztosan hazaérj rendes körülmények között. - motyogtam zavartan. NEm akartam fájó emlékeket ébreszteni benne, de eléggé idegi roncsnak tűnt nekem msot.
Nem értem őt. A helyében ezek után én már úgy itt hagytam volna magamat, mint a sicc. Nem, hogy még azért aggódik egyben hazajutok-e. Rakás szerencsétlenség ez vagyok én. Megtámadok egy ártatlan embert, csak mert felhúzta az agyamat egy picit. Szerencse, hogy a vére nem volt olyan édes, mint az illata, mert akkor nagy valószínűséggel már holtan feküdne itt előttem. Azért meg egyenesen gyűlölném magam. - Nem tudom hol van most.. De megnyugodhatsz. Egyedül is hazajutok. Épségben. - Emeltem ki az utolsó szót. Azért nagy kárt nem tudok okozni magamban. Legalábbis azt hiszem..
- Jól van, akkor ezt te tudod - mondtam neki halkan, és elengedtem őt teljesen, hogy ne higgye, hogy rá akarok ragadni és tpaadni, mint valami pióca. - Akkor menj haza. És.. lehetőleg vigyázz magadra. - nyeltem egyet. Nem mondhattam, hogy vigyázzon a gyerekre, mert az csak a fejében van már... jó ég, hogy sajnálom őt.. ki lehetett az a brutális állat, aki végetvetett egy gyermek életének... sosem tenném. Sosem bocsájtanám meg senkinek.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 04, 2013 11:03 am
- Tényleg nagyon köszönöm, hogy ezek után még aggódsz értem. De megleszek. - Sóhajtva töröltem meg a szemeimet és próbáltam egy kis életet lehelni magamba. Nem akartam, hogy azt lássa úgy megyek el, mint egy törött kismadár. Össze kell szednem magam. - Te meg vigyázz magadra. Az illatod túlságosan is.. Mindegy. Csak vigyázz. - Tudom, hogy nem mindenki kezelné olyan könnyen ezt, mint én. Legalábbis a verbéna csak feldühítené.. Onnan ki tudja mit csinálna.
- Remélem. És ha szükséged van valamire, engem megtalálsz. Tudom, nem vagyunk barátnők az előbbi műsor után, de.. - köszörültem meg a torkomat. - Mindegy is. Tudom, hogy sokat jelent valakinek, ha állnak mellette, és nem engedik, hogy kicszússon a lába alól a talaj. Nagyon.. sokat tud jelenteni. - nyeltem egyet, és a bár felé pislogtam. - Én visszamegyek és rendezem a számlát. Te pedig... menj csak. Sok sikert az esküvődhöz. - kacsintottam végül rá.
- Köszönöm. Ez nagyon kedves tőled. - Nem tudom miért támogat még mindig.. De kedves tőle. Ez is azt bizonyítja, hogy vannak még kedves emberek a városban. Akik ilyenek után is képesek így gondolkodni. Én erre képtelen lennék, de most nem is nekem kell megbocsájtanom az ilyesmit. - Ezt is köszönöm.. Azért remélem egyszer, majd jobb körülmények között találkozunk. - Néztem rá halvány mosollyal az arcomon. Ennyiszer még nem mondtam, hogy köszönöm ilyen rövid idő alatt. Majd inkább el is tűntem az erdőben.. Egyenest hazafelé tartva.
Az lett volna a legjobb, ha az erdőben kissé mélyebben is el tudunk jutni. És ez most tökéletes volt. Megtaláltam a megfelelő helyet. Egy kis bár... remek. Ihatunk is előtte... vagy utána. A vért a legjobb leöblíteni valami alkohollal. - Remélem, megteszi a hely, kedvesem - vigyorogtam rá Kolra. Hm, tudtam, hogy titkol előlem valamit, és az a valami egyértelműen nő-ügy. De mit érdekel engem, én nem férjhez menni akarok hozzá... Felemeltem a fejem, mikor megálltunk az ajtó előtt, és az orrom hirtelen megtelt egy különös illattal. Egy ismerős parfüm... ami félelemmel töltött el. - Ez nem tetszik nekem... - vált komollyá az arcom, majd Kol helyett egy közeledő személyre néztem. - És tényleg nem csal a szimatom... - mondtam megvető mosollyal, ahogy megpillantottam azt a vérfarkas ribancot.
Miután mindent elintéztem azzal kapcsolatban, amit Neal-el lebeszéltünk az erdő felé vettem az irányt. Valahogy el kell terelnem a figyelmem arról a nyomásról, ami most a mellkasomban van. Miért érdekel engem egyáltalán, hogy mit csinál? Régebben kinevettem az olyan embereket, akik úgymond szerelmesek. Most pedig én is az vagyok. Legalábbis azt hiszem.. Nem.. Nem lehetek az. Mennyivel tisztábban tudok gondolkodni, ha ő nincs a közelemben. Amint hazaértem elküldöm a francba.. Ez a helyes. A közös munkáról már szó sem lehet. Ezek után nem. Valahogy megoldom egyedül. Képes vagyok rá, mint minden másra is. Az erdőben sétálgatva megláttam egy kisebb bár vagy inkább kocsma félét. Lassú léptekkel indultam meg. Pár pohár italba még senki nem halt bele. Legalábbis azt hiszem. Mondjuk ez mindig változhat. A körülmények adják. Aztán közelebb érve megláttam Őt.. Akit mindennél jobban gyűlöllek. Éreztem, ahogy a düh és a harag szétárad a testemben. Legszívesebben helyben szét téptem volna. De nem volt egyedül.. Mondjuk nem igazán fordítottam különösebbe figyelmet a másik alakra. – Hogy téged még senki nem tett el láb alól. – Mondtam gúnyos mosollyal az arcomon, mikor pár lépésnyire megálltam tőlük, karomat a mellkasom előtt összefonva.
Kezdőlap
