Bár

Egyszer már megfordultam ezen a helyen, viszont azóta mintha háttérbe szorult volna a szórakozás. Talán az volt a legnagyobb ok, hogy majdnem elköteleztem magamat Klaus mellett, és talán az nem volt éppen jutányos ár. Jobban szeretek szabad lenni, ha már a függetlenségemről esik szó.
Beléptem a bárba, és rögtön leültem az eggyik asztalhoz. Ez ilyen kis útszéli bár volt, mindenki betérhetett, aki siet valahová, vagy éppen távozik a városból. De ami jó... hogy nekünk vámpíroknak tökéletes vacsorázó hely.

Az erdő felé kezdtem el sétálni hátha belefutok valakibe aki később, majd a hírekben úgy bukkan fel, mint egy állattámadás áldozata. Nem hiszem el, hogy még mindig ugyanazzal az unalmas mesével állnak elő. Főleg, hogy ha már valaki visszanézné a város történelmét észrevenné, hogy túl sok errefelé az állattámadás. Az állatot természetesen soha nem találják meg. De ez már egy teljesen más kérdés.
Már szinte az egész erdőn keresztül mentem mikor megláttam egy bárféleségből kiszűrődni fényeket. Ez a hely számomra, most pont tökéletes. Miután beléptem rögtön helyet is foglaltam az egyik asztalnál, majd rendeltem valami töményet.

- Rögtön adhatsz két tequillát! - mondtam a csaposnak, aki rendkívül modortalannak tűnt számomra, de ami biztos, hogy egy agyontetovált kis senkiházi volt, aki szépen végigmérte a csupasz lábaimat. Legszívesebben a fejébe vertem volna a bornyitót, csak vegye le rólam a szemeit. Mit képzel már magáról, he?!
Egy újonnan érkező felé fordultam, és felvontam a szemöldökömet. Honnan lehetett számomra ilyen ismerős? Persze... valami hasonlóságot véltem felfedezni közte és Damon Salvatore között. De hogy hogyan és mikép,, már egyáltalán nem értem.
Átültem mellé, egy ravasz mosollyal, és rákacsintottam. - Hm, hogy itt ilyen jóképű alakokat is látni... - kortyoltam bele a poharam tartalmába.

Körbenézve nem igazán láttam túl sok embert, de ez a hely nem is azért van, hogy valakinek a törzshelyévé válhasson. Legalábbis szerintem. Errefelé jövet esetleg betér, de semmi rendszeres nem lesz belőle. Az italom hamarosan meg is érkezett bár elég savanyú képet vágott hozzá a csapos. Ó, vigyázz kivel kezdesz barátom még a végén te leszel a vacsorám. Soha nem bírtam azokat akik túlságosan is sokat képzelnek magukról. Bár néha én is az voltam-vagyok.
Egy pillanatra fordíthattam el a fejemet a másik irányba, majd mikor visszanéztem egy rendkívül csinos hölgyemény társaságában találtam magam. - Én sem gondoltam volna, hogy egy ilyen szépségbe is belefuthatok egy ilyen helyen. - Féloldalas mosoly kúszott az arcomra, majd egy húzásra legurítottam az italomat.

Micsoda sárm! Ezt már nevezem. Rögtön tudtam, hogy ezúttal nem egy unalmas társaságba csöppentem bele, és mi több, hát ezt a férfit sem most szalajtották a frissen átváltozottak gyülekezőhelyéről. Nagyon jó... már tudom, hogy élvezni fogom a társaságát, méghozzá úgy, ahogyan az elmúlt napokban semmit nem voltam képes díjazni.
- Hm... - hangoztattam kis morgást, majd egy ravasz vigyor csillant fel arcomon, és rákacsintottam. - Van egy olyan tippem, hogy egy Salvatore ül most velem szemben. Mielőtt kérdeznéd... csak nektek van ilyen szemetek. - billentettem oldalra a fejemet vigyorogva.

Szemeimmel párszor végigmértem tökéletes alakját. Az nem kifejezés, hogy tetszett a látvány. Már megérte betévedni ebbe a lepukkadt helyiségbe, ha nem is éppen azzal a céllal, hogy valakivel iszogassak. Vagyis végül is igen.. Csak egy teljesen más értelemben.
- Talált süllyedt. Stefan Salvatore. És benned kit tisztelhetlek? - Arcának vonalait többször végig követtem, majd szemeibe mélyesztettem a tekintettem. - Gyönyörű szemeid vannak. - Mondtam egy halvány vigyorral az arcomon. Közben azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon a gyűrűm mikor tervezi újbóli működését.

- Ha ismerjük a hasonmást, ismerjük Stefan Salvatore-t is. És azt a bizonyos szerelmi háromszöget is. - kacsintottam rá újra, majd beleittam a poharamba. Nagyn jól tudtam ítélni, és egy pillanat alatt rájöttem, hogy ki is ő. Legalábbis volt egy sanda gyanúm, hogy van köze Damon Salvatore-hoz, akivel még nem beszéltem, de messziről már láthattam. A Salvatore vonás... a sárm... mind olyan-olyan tulajdonságok, melyek kézzel meg sem foghatóak. Éppen ezért vonzóak.
- Hm... - sóhajtottam fel. - Erin vagyok. Bár nem lepne meg, ha azt mondanád, hogy nem hallottál még rólam. Szerencsére nem vagyok olyan népszerű Petrova, mint a többiek. - fintorodtam el.

- Igen.. Az a bizonyos szerelmi háromszög.. - Megkapartam a torkomat, majd nyeltem egyet. Nem szerepelt azon témák között amiről a legszívesebben beszélgetek. De hát azt hiszem ha másról nem is ismernek.. Erről biztosan.
Gyönyörű vonásai valahonnan ismerősek voltak, de nem tudtam pontosan hova tegyem most. Azt hiszem úgy is kiderül a bemutatkozása után. Vagy csak azt hiszem, hogy hasonlít. - Ó. - Mintha egy fény gyulladt volna az alagútban úgy eszméltem fel én is, hogy nem egy akármilyen gyönyörű nőbe futottam bele, hanem egy Petrova-ba Ez ám a meglepetés.
- És kinek a leszármazottja vagy? Ha szabad kérdeznem. - A puszta kíváncsiság hajtott. Semmi más.

Félrehúztam a számat. Erről nem szerettem beszélni, de most magamnak ástam ki ezt hiszen én említettem meg, hogy ki vagyok. Micsoda bugyutaság volt ez részemről!
- Tatia lánya vagyok. - feleltem csupán ennyit, közben már közelebb húzódva hozzá, és egy elbűvölő mosolyt villantottam felé. - És mondd... mostanság melyik Stefan él benned? A ragadozó, vagy... a másik? - kérdeztem, a mondat második felét kissé fintorogva mondva. Ahogy hallottam róla, Stefannak a ripper énje az, amely szórakoztató. És most kedvem támadt látni is ezt.

Tatia lánya. Hát ő sem a mai generációhoz tartozik, de ha ezt nem látszik rajta külsőleg akkor mit számít? Az más kérdés, hogy jóval erősebb, mint például én.
- Ez attól függ. Melyikkel szeretnél találkozni? - Kérdeztem egy vigyorral az arcomon. Természetesen annak a Stefannak aki egyszer Elenával volt mostanában nem sok időt adok, hogy újra a bőrömbe férkőzzön. Kivétel akkor amikor éppen arra van szüksége valakinek. Azért jöttem ide, hogy szórakozzak.. Nem azért, hogy valakit megvigasztaljak úgyhogy az az énem most jó mélyen el van rejtve.

Félrebillentett fejjel néztem végig rajta, egy széles mosollyal, amolyan "falánk" szemekkel, mintha már csak azzal meg tudnám őt enni, hogy végignézek rajta... egy dögös Salvatore. Velük még úgysem volt dolgom, de talán most sem lesz, ha ennek a pasasnak van barátnője. De hogy lenne már?
- Hm... szerinted melyikkel találkoznék szívesebben? - kérdeztem, megnyalva alsó ajkamat, és teljesen felé fordultam. Szerinte egy Petrova nő melyik énjére vágyhat?

A gyönyörű egy elég halovány kifejezés rá. A szemem egy pillanatra se tudtam róla levenni. Azt hiszem mostanában minden nőre rámozdulok.. Minimum egyszer. Aztán vagy sikerrel járok vagy nem. De ha egy menyasszonynak sikerült, majdnem elcsavarnom a fejét nincs olyan ami gondot okozna.
- Van egy olyan érzésem, hogy tudom számodra melyik énem lenne a szórakoztatóbb. - A vigyorom lekaparhatatlanul ráégett az arcomra. De ha egyszer jó kedvem van nem is fogok sírni.

Végighúztam nyelvemet az alsó ajkamon, és rendkívül tetszett, ahogyan nézett rám. Óh, Salvatore... ha már a bátyádat soha nem néztem meg eléggé, téged azért is megnézlek!
- Hm, valahol máshol meg is mutathatnád... - ittam ki az utolsó kortyot is, majd ujjaim végigcikáztak kézfején, kihívó mosolyt engedve meg. Kit érdekel Klaus? Kit érdekel Marcus? Jelenleg a mostnak élek. - Mondjuk itt a bár előtt... - kacsintottam rá. Vajon még mindig szeret kirakózni emberi testrészekkel?

Azért természetesen a régi énemből is hátrahagytam pár dolgot. Mert azért már megfontolom, hogy mit csinálok. Egyrészt valamennyire vannak is érzéseim ami miatt képtelen vagyok pár dologra. De a szórakozás útjába még soha nem álltam. Mi értelme lenne anélkül az életnek?
- Ezer örömmel. - Vigyorogva rákacsintottam. Nem tudom, hogy pontosan mire gondol éppen, de azt már itt eldöntöttem, hogy semmi kedvem csalódást okozni neki.

- Akkor gyere. - kacsintottam rá, megfogtam a karját, majd miután egy igéző pillantást vetettem a pultos irányába, elindultam vele kifelé, a bár elé. Szép kis erdő várt minket, tele állatokkal, de reméltem, hogy nem gondolja rólam, hogy vega vagyok. Én is olyan ragadozó voltam, mint ő. Annyi eltéréseel, hogy számomra nem jelentettek az emberek holmi puzzle-t, mint neki... a ripperkorában.
- Nos? Választhatsz.. - böktem két emberre, és Stefanra vigyorogtam. - A nőt kéred, vagy a férfit? Vagy mind a kettőt? - kérdeztem. Hát, ha már úgyis olyan nagyfiú.. megnézném, hogy bír egyszerre kettővel. Bár ahhoz már kellene néhány trükk is.

Azt hiszem nem is kellett neki ennél több, mert megfogta a karomat és elindultunk kifelé. Egy ideig talán furcsán néztem ahogy az erdőben sétáltunk ami tele volt állatokkal. Remélem, hogy nem ez jelenti számára most a szórakozást, mert nekem ehhez hangulatom sem gyomrom nincs jelenleg. Bár egy Petrova-ból elég nehezen nézem ki, hogy mondjuk nyuszikra vadászik vagy bármi ilyesmire.
Szemeimmel végigmértem a két embert akikre rámutatott. - Legyen mindkettő. Már csak a móka kedvéért is. - Kacsintottam rá, majd újból visszanéztem a párosra. - Hölgyeké az elsőbbség. - Mondtam egy vigyorral az arcomon.

- Rendben, Salvatore... amúgy is ideje tanulnod! - kacsintottam rá nevetve, de csak egészen halkan, hogy a másik páros ne vehesse észre, hogy nincsenek egyedül.
A következő pillanatban eltűntem Stefan szemei elől, hogy felbukkanjak a páros mögött, és a saját csuklómat sebezve fel, összekentem vele a saját ruháimat, hogy úgy tűnjön, tényleg támadás áldozata lettem.
- Kérem... kérem... segítsenek! - mondtam nekik valami ijedtséget mímelve, miközben éreztem, hogy reménytelenségemnek kell utat engednem, ami jelenleg is fenállt az életemben.
- Egy állat... nekem támadt... a barátomat megölték... segíteniük kell... - magyaráztam keserű hangon, és vártam, hogy Stefan mikor ugrik rá valamelyikre.

Miután eltűnt mellőlem tudtam, hogy kezdődik a móka. Már csak azt kellett kivárnom, hogy mikor is jön majd az én részem. Talán pár perc telhetett el mikor felbukkant a páros mögött. Ruháját összekente saját vérével.. Mondhatom okos húzás. Egy nőnek azért mégis csak jobban elhiszik ezt az egészet, mintha most én állnék ott a helyében. A férfiakról jobban el tudják képzelni, hogy pszichopaták.
Olyannyira jól játszotta a "szerepét", hogyha nem tudnám, hogy ez csak egy egyszerű színjáték talán még én is elhittem volna. Az ilyesfajta átverések mondhatni a vérünkben van.
Mikor a páros férfi tagja tett felé pár lépést, hogy megkérdezze mi is történt pontosan tudtam, hogy én következem. Fel is bukkantam a hölgyemény mögött akinek nyakába mélyesztettem szemfogaimat és nem törődve a sikításával kortyolgatni kezdtem a vérét.

Stefan tökéletesen ráérzett arra, hogy mikor kell neki következnie, és úgy láttam, hogy nagyon is élvezi, amit éppen tehet. A férfi nyakán kifolyt pár csepp vér, ami nem Stefan ajkai közé jutott be, és a következő pillanatban már a felesége fordult felé rémülten, és ordítozni kezdett, de mögötte termettem és befogtam a száját, miközben őt én kezdtem harapdálni, és vére olyan jóleseőn folyt le a torkomon, mintha ezer éve ettem volna utoljára.
- Finom.. vagy.. - nyögtem ki néha közben.

Úgy kortyoltam a vérét, mint aki már ezer éve nem evett. Valamennyire ebbe akartam fojtani a dühömet amiért ki tudja meddig nem tudok a napra menni. Csak remélni tudom, hogy nem örökké mert akkor fel kell keresnem valakit, hogy csináljon nekem egy gyűrűt. Talán Bonniet tudnám rávenni erre, hiszen rajta kívül nem túlzottan vannak közeli boszorkány ismerőseim. Bár nem hiszem, hogy örülne nekem ha felbukkannék az ajtajában, hogy; Hé tudom, hogy régen beszéltünk, de csinálnál nekem egy új gyűrűt a nap ellen? Eléggé hülyén kellene.
Figyeltem arra, hogy ne öljem meg a férfit elszakadtam a nyakától és hagytam erőtlen testét a földre zuhanni. - És most következne a móka része.

Amikor Stefan áldozata a földre zuttyant, én is akkor engedtem el az enyémet, és nem töröltem meg a számat. Helyette mélyen néztem Stefan szemeibe, lenyelve az utolsó kortyokat is, és elvigyorodtam, miközben közelebb léptem, de nem vártam beleegyezésre, nem vártam én semmire.
A hajába túrtam, ezzel rántottam magamhoz, és szenvedélyesen kezdtem Őt csókolni, a mozdulattal egyetemben lenyalva a vért a szájáról. Tudtam, hogy mi lesz a következő húzása. De előtte még meg akartam ízlelni, hogyan csinálja ezt egy Salvatore.

Nem mondhatnám, hogy meglepődtem a következő lépésen.. A szórakozásba azt hiszem nem csak az tartozik bele, hogy egy ártatlan párosból szívjuk ki az életet, hanem ez is. Nem volt egyáltalán ellenemre a dolog. Készséggel viszonoztam a csókját miközben megízlelhettem ajkairól a lány édes vérét is. Hmm, mámorító.
Egy egyszerű mozdulattal a karjaimba kaptam, majd a következő pillanatban már az egyik fa törzsének nyomtam őt és úgy csókoltam őt egyre vadabbul. Gyönyörű nő.. egyszerűen ellenállhatatlan. Nem látok ellenérveket a dologban.

Amire eszméltem, hogy már az egyik fa törzsének nyomódtam, ő pedig csókolt hevesen, és tüzesen, ahogyan el is várom egy hozzá hasonlótól. Ripper, ha jól tudom. És nem is baj ez. Szeretem a heves férfiakat.
Letéptem az ingjét, a gombok milliófelé repültek, és elvigyorodtam ettől. Már zihálni kezdtem, éreztem, hogyan kenődik szét a vér ajkaimon, majd beletúrtam hajába, és hirtelen ötlettől vezérelve én nyomtam őt a fa törzsének.

Miközben vadul csókoltam kezeimmel a testét barangoltam be, majd a felsőjétől kezdtem el megszabadítani, hogy minél előbb láthassam gyönyörű idomait. Azt hiszem mostanában Petrova szezon van. Vagy nem tudom, hogyan fogalmazzak. Elena nem is olyan régen rám akart mászni.. Aztán ott van Katherine.. Mondhatjuk azt, hogy elég jól megy a sorom mostanában ami a nőket illeti.
Az ingem gombjai elrepültek, majd a következő pillanatban már arra eszméltem, hogy az én hátam nyomódik a fa törzsének.. Nem volt ellenemre. Egyáltalán nem.