Nem voltam a szavak embere, most sem éreztem azt, hogy mérhetetlenül beszélnem kellene, de most minek is pazaroljak energiát sablonos szavakra? Van más, amibe belefektethetem az energiát, nem?
Közelebb léptem hozzá, miután szétrántottam mellkasán az inget, és csupasz hasát simítottam végig a két erős mancsommal, majd ráhajoltam, és ismét csókolni kezdtem őt.
- Remélem, még most sem vagy szelíd pandamaci... - súgtam a fülébe, kéjes hangot kölcsönözve magamnak.

Feleslegesnek tartottam, hogy bármit is mondjak. Főleg mivel egy ilyen helyzetben azt hiszem felesleges szavakra pazarolni az erőmet.
Kezeimmel gyorsan lefejtettem róla a felsőjét, hiszen az már annyira felesleges volt. Szemeimmel jól végigmértem gyönyörű felsőtestét, majd csókját vadul viszonoztam.
- Soha nem voltam az. - Mondtam egy hatalmas vigyorral az arcomon.

Eltűntette rólam felsőmet, és vigyorogva fogadtam mindezt. Tudtam, hogy nem vagyok átlagos, és nem féltem kimutatni a bájaimat, ha éppen erre került sor, hiszen nem volt értelme eltakargatni őket.
Kezeim nadrágja övéhez siklottak, és míg nem túl durván, de érezhetően ütőerébe haraptam, viszont nem vettem a vérét, letéptem róla a felesleges ruhadarabot. Hogy innen hogy megy haza? Legyen az Ő problémája.

Kezeimmel továbbra sem tétlenkedtem azon dolgoztam, hogy minél hamarabb eltüntessem róla a már teljesen feleslegessé vált ruhadarabokat. Szemeimet többször végigfuttattam gyönyörű testén, hiszen bőven volt miben gyönyörködnöm.
Felsóhajtottam mikor megéreztem harapását, majd a következő pillanatban már a nadrágom szakadására lettem figyelmes. Na szép.. Ha így folytatja mehetek meztelenül haza. Kezeimet formás fenekére csúsztattam amit erőteljesen kezdtem markolászni.

Kezei a fenekemre csúsztak, és vigyorogva fogadtam mindezt. Nem is volt miért tiltakoznom. Hiszen annyira tetszett, amit művelt... ahhoz képest, hogy egy újszülöttnek számít, eléggé érti a dolgát.
- Máris értem, miért tudtad levenni a lábáról mind az anyámat... mind Katerinát... mind Elenát... - súgtam a fülébe hevesen, belemarkolva hajába, majd hirtelen helyet cseréltem vele, és felnevetve dőltem a fa törzsének.

Azt hiszem az évek során kezdtem ráérezni, hogy melyik nő mikor mire vágyik. Mikor vágyik egy gyengédségre esetleg vadságra. Ez már úgymond megérzések alapján megy. A bálon Katherinnel gyengéd voltam, de azt is tudom, hogy most neki nem erre van szüksége. Már a szeme csillogásából láthattam.
Csak elvigyorodtam és végignéztem gyönyörű már meztelen testét ezután pedig egy határozott mozdulattal belehatoltam.

Vigyorgását látván már tudtam, mi következik most, és egy nyögés bontakozott ki az ajkaimon, ahogy ennek tanúbizonyosságát is adta, és belém hatolt. Olyan vibrálást éreztem, melyet hosszú évszázadok alatt sem. Nem volt még dolgom hozzá hasonló korú vámpírral, hát nem is tudtam ezt, hogy milyen.
Egyik lábamat szorosan csípője köré fontam, majd nem törődve érzéseivel, nyakába haraptam, miután odahajoltam, és lehunyt szemekkel, élvezve a helyzetet, a vérét kezdtem szipolyozni.

Egy férfiasabb sóhaj hagyta el ajkaimat abban a pillanatban mikor elmerültem benne. Nem akartam semmi gyengédséged produkálni hiszen látszólag nem erre volt szüksége. Minden egyes mozdulatom határozottságot tükrözött és közben kezeim melleire kalandoztak, hogy azokat is kényeztetni kezdjem.
Elvigyorodtam ahogy megéreztem a lábát a csípőm körül, majd halkan felszisszentem mikor megéreztem szemfogait a nyakamba. Ez sem volt ellenemre, hiszen most a legfontosabb, hogy neki nyújtsak örömöt.

Határozott volt... olyan mámorító, melyet eddig ritkán tapasztaltam meg. Most jövök talán rá, hogy eddig nem volt igazi férfiakkal dolgom? Kissé elkéstem...
Kihúztam fogaimat a nyakából, majd szájára tapadtam. Azt akartam, hogy ízlelje meg saját vérét, miközben a sebe összeforrt. Rendkívül finom volt.

A lehető legnagyobb élvezetet akartam neki nyújtani. Most nem érdekeltek a saját vágyaim. Az érdekelt, hogy neki megfeleljek. De hogy miért? Ez igazán jó kérdés. Talán, mert nem szeretem ha egy hölgyemény csalódottan távozik a karjaimból. Ezért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy neki jó legyen. Csókját viszonoztam aminek köszönhetően megéreztem saját vérem ízét.
Egyre mélyebbre próbáltam hatolni miközben kezeimmel továbbra is a melleit kényeztettem.

Lenyalta ajkaimról saját vérét, és ezen vigyorognom kellett. Tökéletes az összhatás. Mélyebben és mélyebben tűnt el bennem, egyre hevesebb volt, és ennél többet már akarva se kívántam volna.
Nem tudom, hogy én vesztettem-e el az időérzékemet, de hamarosan megéreztem a mámor őrjítő érzését, és ahogy lecsapott rám, rögtön felnyögtem, és testem feszülésével adtam tudtára, hová sikerült varázsolnia engem.

Nagyon jól tudtam, hogy tetszik neki amit csinálok. A vigyora elmondhatatlanul jól esett számomra. Szerettem örömöt okozni a nőknek. Most meg amúgy sem kell senkinek hosszú távon megfelelnem. A helyzetnek élek.
Talán pár perc telhetett el vagy több. De kit érdekel ilyenkor, hogy mennyi idő telt el? Teste megfeszült és ezután engem is átjárt az a bizonyos mámorító érzés ennek hatására egy férfias nyögés hagyta el az ajkaimat.

Csak nevetni tudtam, és vállaira borultam, ahogyan éreztem, hogyan adja meg magát ő is, és verejtékes arcomra siklottak ujjaim, hogy egy apró sóhajjal szakadjak el vállától, és a fatörzsnek dőltem.
- Hm, ha én ezt kihagytam volna... egy világraszóló élménytől fosztottam volna meg magam. - kacsintottam rá.

- Valami ilyesmit akartam elérni. - Mondtam egy hatalmas vigyorral az arcomon. Miért ne vigyorognék? Elértem amit akartam. Pont azt az érzést adtam meg neki amit szerettem volna. Viszont így már teljesen meg is feledkeztem arról, hogy lassan nekem mennem kellene, hiszen valami gáz van a napgyűrűmmel. A a nap meg várhatóan nem sokára felkel aztán akkor nekem annyi.

- Öhm.. - néztem végig rajta, ahogy némi ijedséget véltem felfedezni tekintetében, és arca alá nyúlva, magam felé fordítottam a fejét.
- Ez nem igazán párosítható a ripperséghez. Mitől félsz? Vagy mitől ijedtél meg? - lepődtem meg. Ezt biztosan nem néztem volna ki belőle. De a vigyorával mindezt próbálta eltűntetni. Nekem azonban túl jó a szemem.

Azt hiszem a nők elől manapság nem lehet eltitkolni semmit sem. Bár aki már bőven megélt dolgokat egy vigyorral nem lehet átverni.
- Csak a bál óta van egy kisebb gondom a napgyűrűmmel. Valamiért nem működik és hát nem szerepel a teendőim listáján, hogy elégjek a napon. - Magyaráztam el egyszerűen. Felesleges volt itt mindent összehordani. Egyszerűbb elmondani, hogy mi is van.

- Óh, értem. - jegyeztem meg. Nekem nem produkált a gyűrűm efféle problémákat, hála az égnek. Eléggé gáz lenne, ha itt helyben elégnék, nem?
- Akkor... nem tartalak itt... menj csak. Még néha szeretném élvezni a társaságod, nehogy elégj! - kacsintottam rá, végighúzva ujjamat a mellkasaán.

- Azt hiszem a boszorkányok ez is valami jó viccnek szánták. - Forgattam meg a szemeimet. Tényleg nem fogok elmenni több ilyen bálra.. Nincs az a személy aki meg tudna győzni az ellenkezőjéről. Ezzel én mindig megszívom.
- Reménykedem abban, hogy még párszor összefutunk. - Szedtem össze a ruháimat már amelyik még olyan állapotban volt, hogy még feltudjam húzni.
Még mielőtt eltűntem volna loptam tőle egy csókot.. Egyszerűen érezni akartam puha, édes ajkait. Aztán a következő pillanatban már el is tűntem.

(Forbes ház)

- Erdő -

Ez kicsit nyilvánosabb hely. Itt nem kell rettegnem, és ami azt illeti, jobb is, ha csak ülök, és merengek a levegőbe. Vagy a pultosra, mert ahogy látom, más partnere úgysem igazán lesz.
- Egy ásványvizet kérek. - mondtam neki szelíd hangon, de máris láttam tekintetében, hogy óvodás kislányként tekint rám. Remek, ez kell csak nekem... hogy ennyire lenézzenek.
- Öhm... talán valami baj van? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, mire ő csak megrázta a fejét. - Én is így gondoltam.

(Lockwood birtok)

Szinte már szokásossá vált, hogy ha ki akarok kapcsolódni az erdő felé indulok. Habár a ruházatom nem éppen erdei túrákra való, de nem is azért jöttem.
Nem tudom mennyi ideje sétálhattam az erdőben mikor megláttam egy kis bárt. Jó párszor voltam már errefelé, de ezt még soha nem láttam. Ami azért is jó, mert nagy valószínűséggel egyik általam ismert személy sem bukkanhat fel itt. Legalábbis ezt remélem. Lassú léptekkel közeledtem a bejáratához, majd amint beértem rögtön helyet is foglaltam, hogy megrendelhessem az italomat.
- Valami töményet, de gyorsan. - Mondtam miközben beletúrtam a hajamba. Nem mostanában volt az amikor én valami töményet akartam inni.. De most valahogy el akartam felejteni azokat a dolgokat amiken gondolkoznom kellett volna..

Besétált egy szőke hajú lány. Nem tudom, de láttam már valahol, azt hiszem. Talán egy bulin, vagy bálon... magam sem tudom. Ami viszont biztos, hogy nem ismeretlen. Csak nem emlékszünk egymásra. Vagy valami ilyesmi.
Közelebb húzódtam hozzá és barátságosan rámosolyogtam.
- Remélem nem baj, ha idejövök. - mondtam neki halkan, és rekedten. - Ugye nem pofátlanság részemről? Csak nem akarok most egyedül lenni. - nyeltem egyet, és beleittam az italomba. Bár cseppet sem nevezném italnak. - Harmony vagyok. És... még mindig pofátlannak érzem magamat, hogy csak úgy idejöttem.

Még ha nem is akarom bevallani magamnak el kell fogadnom, hogy Hayden felbukkanása eléggé felkavart. Akkoriban annyira oda voltam érte. Még akkor is amikor megtudom, hogy mi is ő valójában.. Egyszerűen nem érdekelt. Ő volt az első olyan személy aki törődött velem és odafigyelt rám. Szerettem őt valamennyire.. Nem szerelem volt.. Nem az.. Nem lehetett az. Ahhoz még túlságosan is éretlen és fiatal voltam. De annyit már biztosra kijelenthetek, hogy a közelsége teljesen összezavar. Teljes fordulatot véve kifordulok önmagamból..
Gondolatmenetemből egy nő ébresztett fel aki valószínűleg városbeli volt és nem túlzottan sokszor fordul meg erre, mint ahogyan én sem. - Dehogy baj. - Mondtam egy kicsit talán erőltetett mosollyal az arcomon. Semmi köze nem volt hozzá.. Egyszerűen nem volt életkedvem. De amint leült valami illat csapta meg az orromat és a torkomban fellángolt az a bizonyos érzés.. Annyira jó illata van.. Nem.. Nem szabad most megbolondulnom ez miatt. - Nem vagy az. - Mondtam nagyot nyelve. Amíg beszélgetünk addig is kevesebbet gondolok a vérére.

- Ugye minden rendben? - kérdeztem felvont szemöldökkel, ahogy láttam arcát. Volt valami egészen különös rajta, egészen... tartózkodóan viselkedett, és ez nem szokott előfordulni, ha... ha normális emberrel beszélgetek. Jaj, nem, az már tényleg nem lehet... remélem, hogy nem lehet.
- Öhm, és téged hogy hívnak? - kérdeztem rekedten, próbálva elterelni a figyelmemet arról, hogy talán nem ember. Miért nincsenek olyan jó érzékelő radarjaim?

- Öhm.. Persze. - Nyeltem egyet. Igen minden rendben azon kívül, hogy hatalmas vágyat érzek aziránt, hogy itt helyben neked essek és az utolsó korty véredet is kiszívjam.. Ilyen még soha nem fordult elő velem.. Nem tudok másra gondolni csak a vérére. Aminek mézédes illata lassan az őrületbe kerget.
- Caroline.. Caroline Forbes. - Annyira elvette a figyelmemet ez az egész, hogy már bemutatkozni is elfelejtettem. Nagy levegő.. Menni fog ez nekem. Legalábbis remélem, hogy képes leszek visszafogni magam..

- Forbes? - kezdtem el tovább húzni a szót, nagyon remélve, hogy nem kell abban a lehetőségben részt vennem, hogy talán nekem ugrik és megissza a vérem egy részét. Persze ő fázna rá jobban, hiszen készültem a vámpírokra... de ennek ellenére sem vagyok képes maradéktalanul bátor maradni.
- Az anyád a helyi seriff, nem? - köszörültem meg a torkomat. - Nagyon sokat lehet hallani a nevedet az iskolában - jegyeztem még meg, tovább terelve a szót. - Bár valószínűleg nem igaz az a pletya, hogy egy nagyszájú, mindenbe belekötő lány vagy. Vagy mégis? - kérdeztem felkuncogva. Aucs.. most tényleg hergelem?