- Mindig is jó voltál meggyőzésben… - csukódtak a szemeim mikor megérintett, de csak mert felrémlettek a régi kis közös emlékek, azok a fékevesztett élvezetek amiket nyújtott nekem. Vajon fejlődött még az évek alatt vagy az a páratlan tehetség megcsappant az elhanyagoltság miatt!? Érdekes kérdések ezek. És nekem kedvemre volt megfejteni őket. – De ez még kevés ahhoz hogy bízzak benned… újra. – akadt el a szavam amint újra megérintett, és határozottan élveztem a helyzetet. Családok... gyerekek... emberek a háttérben és hogy bármire képes lenne e!? Itt, most… Lássuk meddig merészkedik a meggyőzőkedve.
A hozzászólást Christian Emmerich Kinsey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 22, 2013 6:31 pm-kor.
Játékosan lebiggyesztettem ajlkaimat, miközben alsó ajkamba haraptam, de kezeimet még mindig nem vettem le róla, helyette gyorsan körbenéztem, hogy kik vannak még itt, de momentán még ez sem érdekelt. Annak idején sem érdekelt, mikor tilos volt férfinak és nőnek nyilvánosság előtt érintkezni. Bár az még a huszadik század előtt volt. De mégis votl egy olyan időszak. És engem érdekelt? Naná, hogy NEM! - Szóval már nem bízol bennem... - sóhajtottam szomorkásan, és löktem egyet mellkasán, hogy meginduljon hátrafelé, és mindaddig így tettem, míg egy kissé bokrokkal telibb, árnyékosabb helyre nem jutottunk, és nekilöktem az egyik fa törzsének. - Nem hiszem, hogy sokaknak beszélhetnék a titkaidról... - súgtam ezt már a fülébe, majd az ujjaim a pólója aljához nyúltak, hogy bebújjanak alá, és merészen karmolásztam végig kissé durvábban a mellkasát mindkét kezemmel, miközben lehunyt szemekkel, vadabbul tapadtam az ajkaira.
- Kéne!? - emelkedtek a szemöldökeim amint éreztem taszít rajtam egyet és az egyensúly... neeeem, nem vesztettem el csupán engedelmeskedve hátráltam kénye-kedvének. Egészen amíg jónak látom tesztelni a benne rejlő merészséget. Azután már csak fa érte a hátamat, ellenállt, bár nem nekem, és én még minidg nem reagálva ahogy közelebb lépett, csak egyenesen néztem a szemeibe. - Soha nem lehet tudni... ezt pont neked magyará... - akadt benn a vége ahogy vadul a számra tapadt, és én belevigyorogtam a csókba, ahogy élesen a szájába harapok. Szeretem ha fáááj... Ha neki fáj, és minden csepp vérének ízére hihetetlen mámor járta át a fejemet. És a körmei a bőrömben!? Csupán fokozták az élményeket, ahogy még mindig a fának passzírozva a két kezem, egy fikarcnyit sem mozdulhatok. Hiszi ő!
- Remélem tudod, hogy... nem érdekel, miben mész innen haza...? - kérdeztem még mindig ajkán csüggve, mint valami megszállott pióca, de kezeim még mindig ott kalandoztak a hasán, körmeim a bőrében, még ha nem is olyan erősen, mint ahogyan például egy ágyban, a hálószobában csináltam volna... tény, hogy itt nincs meg minden kellék... pedig még emlékeztem, milyen jól mutat a kötél a csuklója körül... vagy éppen a kés a kezében, ahogyan felsebzi bőrömet, majd megízleli véremet... Már a puszta gondolattól is megmozdult bennem az élet, és egy reccsenéssel vetettem véget a pólójának, majd egy ravasz vigyor jelent meg ajkaimon. - Vagy inkább valami zárkózott helyet javasolsz? Én itt is szívesen letépek rólad mindent... - tartottam még mindig szorosan a fánál.
Cass kirángatott a Grillből, "nyugodtabb" beszélgetés végett. Kezdjek tartani tőle? - Minden eredménytelen, de lehet, hogy már nem is izgat a dolog. Azok a rokonaim, akik, nem érdekel. Nem dobok el soha többet csak azért, hogy megtudjam. Végre ki kell alakítanom a saját életemet. Na és te? - mondtam a park kanyargó utacskán lépkedve. Komolyan így is gondoltam. Kellene egy meló. Szeretnék... kezdeni valamit magammal, valami életcélt, valami... hobbyt! Kertészkednék, vagy kötnék, vagy akármi!
-Aha... -vontam fel a szemöldököm, kissé megrökönyödött képet vágva. Biztosan... Én sohasem kutattam a családomat, mert igazából ismertem őket, de ez a fiamnál megszakad. Egy pillanatra elszorul a szívem, és a vigyorom is lelankad, ám ezt az arckifejezést gyorsan eltüntetem az arcomról, és kihúzom magam. Megköszörülöm a torkom, majd hallgatom tovább. -Hát tedd azt. -emelem fel a kezem, ami visszaesik a combom mellé. -Én?! -összeráncolom a szemöldököm. -Élek. -vonom meg a vállam. Nincs velem semmi érdekes, szó szerint. Unalmasabb az életem, mint félvámpírként..
Elégedett vigyor kúszott fel a képemen. Szerettem amikor határozott, mindig is, ha határozott, de legfőképp a lehengerlő stílusát szerettem.
- Ez legyen az én gondom... - téptem el magam tőle, hogy hátrakényszeredett fejjel az arcát oldalvást kényszerítsem és mellé simulva suttogjak a fülébe. Ekkor hallottam a reccsenést. Újabb elégedettség folyt végig a gerincemen, egy önelégült mosollyal is megtűzve amikor rövid szünettel élve fordult vissza a szemeimbe.
- Csak tedd amit tenned kell! - beszéltem egyenesen a szemeibe, de végig csak azt a szikrázó zöldet figyelve már szöget is ütött az újabb gondolatom. - De figyelmeztetlek a dolgok azóta nagyon megváltoztak! Kiemelkedő teljesítményt követelek, mert azóta már bármit megvehetek! - közöltem a szemeibe, hogy hergeltem? Nagyon is! Mindig kihoztam belőle a mélyen rejlő értékeket, és nem is tököltem megküzdeni érte. Így vagy úgy.. de harcolni fog! Elszántan és keményen!
-Ezt sértésnek szántad? mert annak elég gyengécske volt. - piszkáltam még egy kicsit, hátha kikel magából és végre valami értelmes módon is elintézhetjük a kettőnk közti feszültséget.. Annyira idegesítő, hogy folyton folyvást előadja az ártatlan szende kislány szerepét, holott a kanyarba nem az. Kettőnk közül sokkal inkább mondanám őt a rosszabbnak, és erre tudnék is jó pár tanút felsorakoztatni. Az részletkérdés, hogy én boszorkány vagyok és szoktam varázsolni. Ez amolyan járulékos része a személyemnek. - Tudod talán igazad van. Jobb ha megyek és hagylak párolódni a saját levedben amit főztél magadnak.Csak azt ne feledd el, hogy velem nem jó újat húzni.- nevettem rá kicsit talán túlzottan önfeledten. Egy határozott mozdulattal ellöktem magam a fától, majd odasétáltam mellé és közvetlenül a fülébe suttogtam, az utolsó neki szánt gondolataimat. -Tanuld meg, hogy én mindíg jobb vagyok nálad!- súgtam bele a csillogó színű hajzuhataga alatt megbúvó fülecskéjébe. Majd elsétáltam, tőle úgy, hogy ne láthasson, és egy amolyan búcsúajándék gyanánt elmormoltam egy hatásos varázsigét amely szépen megfosztotta a kis Bennett boszorkány varázslatától. Már csak a móka kedvéért is megéri, hyog elképzelhetem az ijedt arcát, amikor rádöbben, hogy huss... elszállt a védő varázslat, így már ugyan olyan védtelen, mint amilyen mindíg is volt.
//Résszemről, zártam. Nagyon szépen köszi a játékot // / Útszéli szórakozóhely/
Mivel eléggé a város szélén vettünk lakást egy jó darabig eltartott a sétánk, mire beértünk a városnak a parkjába. Így végigsétálva a város ezen részein gyönyörűnek tűnt. Vagyis hát, ha a bosszúm után még van esélyem arra, hogy maradjak akkor valószínűleg maradok. De ki tudja.. Bármikor hátat fordíthatok az egésznek és „hazamehetek”. Mondjuk most jelenleg itt van nekem Neal.. Vagyis nem vagyok benne biztos. Fogalmam nincs mi lesz abból, ami jelenleg köztünk van. Azt hiszem, hogy valamennyire boldog vagyok.. Miatta érzem jól magam.. Szóval.. Egyenlőre még gondolkodnom sem szabad azon, hogy a bosszú után magam mögött hagyom a várost. A parkba érve vigyorogva elé álltam és lábujjhegyre állva csókoltam meg. Nem tudom, hogy ő mennyire örül ennek.. Meg igazából nem is vagyok benne biztos, hogy ezt most kellett volna.. Soha nem voltam ilyen. Meg mindig megvetettem az ilyen kis párosokat. Most pedig én is közéjük tartozom.. Vagyis valami olyasmi.
Hát itt vagyok ebben a városban. Végre a kimerítő és hosszú utazás után elértem a célomat. Mystic Falls pontosan az az elátkozott hely, amire nekem szükségem van. Elégedett vigyorral az arcomon sétáltam végig a park köves útján. A fák kellemes árnyékot vetettek az útra, így nem kellett annyira szenvednem a hőségtől. A legjobb dolog az volt, hogy még senki nem tudott az érkezésemről, és így az én kezemben volt a meglepetés ereje. Éppen megpillantottam egy csókolózó párt alig pár méterre tőlem. Elfintorodtam, mert utáltam ezeket a nyáladzós jeleneteket, de aztán az előbbi önelégült mosolyom az arcomra fagyott. Nem más volt a kis páros egyik tagja, mint az én exem, Neal. Nem is tartott olyan sokáig, hogy a nyomára bukkanjak. Közelebb léptem hozzájuk, miközben leszakítottam egy faágat és illatos liliommá változtattam, majd beleszagoltam. - Látom nem tartott sokáig, hogy megtaláld az utódomat. - a csajról nem is akartam tudomást venni. Csak egy pillanat erejéig néztem rá, aztán minden figyelmemet arra a fiúra fordítottam, aki egykor életem szerelme volt. - Szia Neal! - köszöntem a szokásos mosolyommal neki. - Régen találkoztunk. - a virágot leejtettem közéjük, ami a földön azonnal el is száradt.
Lassan sétáltam kézen fogva Adélaide-vel. Nem is olyan rossz így, kettesben kézen fogva. Nem számítottam ilyesfajta közeledésről. Nála jobban hittem volna inkább azt, hogy fogja magát és előrébb megy, hogy ne is lássak, hogy történt valami. Hirtelen előttem volt és mire észhez tértem ajkaimra vetette magát. Elmosolyodva simítottam meg a derekát, úgy viszonoztam azt a csókot. Ami igen csak szenvedélyesre sikerült. Alig, hogy elváltak ajkaink egy igen csak ismerős hang ütötte meg a fülem. Felé kaptam a fejem és megláttam Őt. Hirtelen az érzelmeim elvakítottak. A viselkedése, a hangja a vigyora. - Camille. – mondtam ki a nevét mikor leejtette a liliomot. Micsoda belépő, mindig értette a dolgát. - Csak nem elfogytak a fehér varázslatos trükkök? – mind a ketten tudjuk, hogy míg ő a jók közé tartozik én addig nem épp. Elengedtem Adélaide kezét és közelebb léptem Camille-hoz. Ahogy a szemeibe néztem hirtelen minden emlék megzáporozott - Azt hittem nem varázsolsz nyílt helyen, tiltja a vallásod. – kacsintottam rá, majd faképnél akartam hagyni és Adél felé fordultam. - Utód? Ne nevettess. – nevetve álltam meg kettőjük között.
Viszonozta a csókomat, aminek rendkívül örültem és a végére eléggé szenvedélyesre sikeredett. Nem gondoltam volna, hogy én valaha is ilyet fogok csinálni, de egyszer mindent el kell kezdeni. Azt hiszem nekem még sok mindenben ő lesz az első. De ez így van rendjén.. Legalábbis jelen pillanatban úgy tűnik, mert.. Hogy is fogalmazzak. Fontos a számomra és neki olyan közel sikerült kerülnie hozzám.. Mint még soha senkinek. Két nap alatt. Nem kellett több ennél, hogy a szemei, a viselkedése és a próbálkozásai levegyenek a lábaimról. Tökéletes pillanatnak tűnt ez is csak úgy, mint mindegyik, amit vele töltök egészen addig, míg egy oda nem illő hang közénk nem „furakodott”. Mikor kimondta a nevét kicsit talán elsápadtam. Na nehogy már most térjen vissza a kis exje és vegye el tőlem.. Nem nem engedem.. Ő az enyém. Teljes mértékben az enyém. Pár mondatával úgy fel tudott idegesíteni, hogy legszívesebben helyben átharaptam volna a torkát. Az egyetlen dolog, ami megállított az az, hogy Neal pont kettőnk között helyezkedett el. Tekintetét láttam, hogy kicsit visszaemlékezik. Nem hiszem el, hogy az első ember, akit közel engedek magamhoz ilyen könnyen visszasétál.. Nem, nem, nem és nem! – Még most húzd el a csíkot, drágám mielőtt átharapom a torkodat. – Mondtam gúnyos vigyorral az arcomon. Nem érdekel, ha meglátnak. Örömmel cincálom szét ezt a libát. Kifejezetten élvezném.
Nealnek a tekintete találkozott az enyémmel és jött a szokásos kis beszólogatásaival. Erre csak megforgattam a szemeimet és hol rá, hol pedig néha a mellette álló lányra néztem. Mintha valami rossz romantikus film közepébe csöppentem volna. Komolyan annyira szánalmasnak tűntek, így ketten. Nealnek azt hittem ennél sokkal jobb az ízlése, de tévedni emberi dolog. - A fehér varázslatok ideje lejárt. - egy kaján vigyor jelent meg az arcomon, amikor a lány kissé érdekes arckifejezését megláttam. Csak nem féltékeny rám? Na ezen még jó pár napig jókat fogok mosolyogni. - Neal..Neal - sóhajtottam színpadiasan. - Tudod a vallások ideje lejárt. Néha jobb megismerni olyat, amitől félsz, mert így tudod kezelni az ismeretlen helyzeteket. - mélyen néztem a szemébe, aztán megszólalt mellette a 'kis védence'. Jött a hülye fenyegetésével. - Hallottam már rosszabbat is cicám, de a legutóbbi képviselője a fajodnak erről sajnos már nem tud beszámolni, mert megöltem. - szánakozva néztem a kislányra, aki még olyan fiatalnak tűnt Neal mellett. Egyáltalán nem illett hozzá.
Idegesen néztem a lányok között. Camille nem bírta ki, hogy ne hergelje Adélaide-t, Adél meg nem bírta ki, hogy ne legyen féltékeny. Naná, hogy fejlesztette magát. - Nekem úgy tűnt, hogy nem érdekellek, sőt. Utáltad, hogy fekete mágiát. – mondtam hűvös hangon és Adél mellé állva fogtam meg a derekát. Nem fogom csitítani, hanem csak emlékeztetem, hogy nyilvánosan vagyunk. - Ha csak egy hajszála is meggörbül, örökre patkánybőrbe maradsz egy mocskos putriba. – húztam össze a szemeimet és ekkor láttam meg egy hajszálat a felsőjén. - Vigyázz lángra lobbansz. – mosolyogva gyújtottam meg azt a hajat. Tudom, ez bunkóság volt, de sosem volt épp romantikus kapcsolatunk. De ez csak figyelmeztetés, hogy akár itt helyben felgyújtom, ha baja lesz Adélaide-nek. Éreztem, hogy féltékeny, mint Camille mint Adélaide. Én viszont összezavarodtam. De ezt nem fogom kinyilvánítani, nem tartozik egyikre sem.
Még, hogy az utolsó halott.. Hát engem ez egyáltalán nem izgat. Rosszul jár, ha velem kötekedik az már biztos. Ha nem is most.. De egyszer neki fogok esni, de úgy.. Hogy még ideje sem lesz reagálni és mindegy egyes porcikáját széttépem. Élvezettel fogom tenni.. Ezért is szeretek farkas lenni. Nagyot tudok harapni.. Méghozzá nagyon nagyot. Kivontam magam a beszélgetésből, mert én csak felhúztam volna magam az egészen, aminek következtében itt helyben átváltoztam volna.. Legalábbis valami ilyesmi történik, ha arra pályáznak, ami az enyém… Kicsit megnyugtatott, hogy a kezét a derekamra helyezte. Sokkal jobb volt így. Tudom, hogy számítok neki és.. Talán ő már semmit nem jelent, de ebben nem lehettem biztos. Közelebb bújtam hozzá és átkaroltam őt úgy figyeltem a lányt. Nem mondanám túlságosan szépnek. Legalábbis engem egyáltalán nem nyert meg. Tetszett, ahogy védeni próbált Neal.. Annyira édes.. Ekkora szerencsém még az életben nem volt, mint amikor összetalálkoztam vele.. Hangosan felnevettem, mikor meggyújtotta a lány haját.. Ha akartam volna se lettem volna képes visszafojtani.. Na ez már valami.
Nem tetszett, ami ezután következett. Neal, mint a hős megmentő odaállt a kislány mellé és átkarolta a derekát. Komolyan kezdett untatni a dolog. Azért vagyok itt, mert beszélnem kell Nealel, és ezt csak is négyszemközt, nem pedig egy büdös kutya társaságában. Eddig semmi nem lepett meg, maximum, hogy az exem egy parkban csókolózik, de ahogy a csaj védelmére kelt. Először csak lenéztem a felsőmre, ami lángra kapott. Neal azt hitte, ez nagyon szórakoztató. Komolyan irritálni kezdett. Gyorsan elfojtottam a varázslatát és most fenyegető tekintettel néztem rá. - Jobban tennéd, ha lelépnél a kis ebeddel, mert ennek nem lesz jó vége. - Szerintem egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mennyire megnöveltem az erőmet, az elmúlt 4 évben. Lehet az alapokat ő tanította meg, de mondhatjuk, hogy a tanítvány túlszárnyalta a mesterét. Felemeltem a kezemet és magamban mondtam el a varázsigét. Nem volt túl nehéz, de amíg koncentráltam, addig működött. Most egyenesen a lány szemébe néztem. Egy kis fulladás még senkinek nem okozott kárt. Féloldalas mosoly jelent meg az arcomon, amikor elkezdtem elszívni előle az oxigént, és a tüdeje csak nem tudott kitágulni rendesen. - Csak nem hirtelen nagyon száraz lett a levegő? - kárörvendően rámosolyogtam.
Camille nem volt elragadtatva attól, ami következett. Gondolhattam volna, de hát ez van. Engem ő már nem érdekel. Vagyis el kell hinnem. Hirtelen össze-vissza kezdett el hablatyolni. Ekkor láttam meg, és végül is megértettem. Meg akarja fojtani Adélt. - Hagyd abba, most! – parancsoltam rá. Erősebben megfogtam Adélaide derekát és mélyen a szemeibe néztem. - Segítek, csak figyelj rám. – megfogtam a lány arcát és erősen koncentráltam. Erősebb lett, mint hittem. Alig bírtam megmenteni, gyorsan megtörtem a varázslatát és a karjaimba zártam. - Takarodj el! Most! – szinte már morogva közöltem vele miközben simogattam Adél remegő testét. Majd Camille felé fordultam. Végig néztem rajta és egy erős roppanás szakította meg a csendet. Eltörtem a karját. - Előre szólók, még egy mutatvány és cseszheted az erődet. Mert megöllek. Most azonnal Takarodj. – parancsoltam rá. Félek, hogy ezek után Adélaide nem fogja magát türtőztetni és neki megy. Vagy így, vagy úgy.
Eb.. Ennél már csak a bolhás megszólítás lehet a jobb. Miért pont a parkban kellett összefutnunk ezzel a libával. Ha máshol lennénk már rég örömmel cincálnám szét. Erős vagyok, de nem így és nem most.. Aztán észrevettem, hogy nagyon koncentrál valamire.. Oké, ennek nem lesz jó vége. Rögtön tudtam, mert éreztem, hogy hiába kapkodok levegőért egyszerűen nem akar eljutni a tüdőmbe. A rohadt ribanc! Esküszöm, hogy kicsinálom, csak levegőt. Most levegőt. Megkönnyebbültem, mikor Neal segített rajtam.. Legszívesebben a torkának estem volna, de.. Nem bírtam, hiszen annyira elgyengültem ettől a kis levegőhiánytól. Neal a karjaiba zárt én meg szorosan bújtam hozzá, mint egy félénk kislány. Ez a viselkedés nem jellemező rám, de jó érzés tudni, hogy van valaki, aki védelmez. Olyasvalaki, mint Neal. Bár a közelében elgyengülök, de ez most nem számít. Neki köszönhetem, hogy nem haltam meg. Hallottam egy reccsenést. Eltörte a kezét.. Tényleg nagyon félt... Nem érdekel, hogy velem mit csinál.. Ezt még vissza fogja kapni, de ha Neal-t akárcsak megpróbálja bántani.. Nem érdekel a tömeg sem az, hogy még mindig levegőért kapkodok.. Én itt helyben széttépem.
Nagyon élveztem a helyzetet, hogy egy kicsit megizzasztom a kis libát. A koncentráció szinte már úgy ment, mint a karikacsapás, amíg Neal megint közbe nem avatkozott. A lány szemébe nézve semmisítette meg a varázserőmet. Na ennyit a kis játékomról. Le akartam biggyeszteni az ajkaimat, de nem ment, mert akkor jött a baj. Neal odafordult hozzám és megrántotta a kezemet. Először csak azt hittem kicsit rám akar ijeszteni, de aztán hangos roppanás hallatszott és az én kezembe belenyilallt a fájdalom. Hirtelen rántottam el és néztem csúnyán a volt pasimra. - Megőrültél?! - a szemem szikrákat szórt. Nem szerettem, ha fenyegetnek, főleg nem, ha közben még egy másik illető is a szemtanúja. Mélyet sóhajtva tartottam a sérült karomat. - Most nyertél, de ne hidd, hogy ennyivel megúszod az egészet. Legközelebb már nem csak levegőt nem fog kapni. - megengedtem egy mosolyt felé, majd elindultam ki a parkból. A gyógyítás nem megy varázslattal, hiszen az a jók dolga, és már én se tartozom közéjük. Találnom kell egy orvost, aki rendbe szed.
Tudtam, hogy másképp nem mehet, mint így. Ha nem töröm, el a kezét megöli Adélaide-t. Amit nagyon nem akarok. Mikor őrjöngeni kezdett a parkban csak vigyorogva léptem hozzá közelebb. - Én a helyedben nem fenyegetőznék. Erősebb vagyok, mint hinnéd. – döntöttem oldalra a fejem és szépen lassan figyeltem, ahogy eltávolodik. Mikor utoljára csináltunk ilyet akkor vad szexszel végződött. Most pedig hagyom elmenni. Eddig arra várta, hogy felbukkanjon. Erre most hagyom, hogy kisétáljon. Tudom, hogy lesz még ebből bajunk, de csak álltam és figyeltem az eltűnő testét.
Kicsit olyan harmadik kerék érzésem volt, mintha itt sem kellett volna lennem. Bár akkor ki tudja, hogy mi történt volna. Mert biztos, hogy nem ilyen ellenségesek lettek volna egymással az egyszer biztos. Az már Neal első pillantásán látszott. Sőt.. Még utána is észre lehetett venni, hogy mind a ketten éreznek valami a másik iránt. Persze, amilyen szerencsém van egyszer akarok valakit ő sem engem akar.. Vagyis nem akkor, ha az exe visszasétálhat a képbe. Elhúzódtam tőle, mert jelen pillanatban csak nyűgnek éreztem magam. Le sem vette az exéről a szemét míg elsétált.. Hát mindegy így jártam. – Utána mész, vagy haza jössz? – Kérdeztem egyszerűen. Nem fogok kertelni. Amit észrevettem.. Nos hát.. Azt észrevettem és kész.
Csak álltam és néztem utána. Mikor elhúzódott tőlem Adélaide ráébredtem, hogy ezzel megbántom. Éreztem a hűvösséget a hangjában. Lehunytam a szemem és szinte már fújtatva vettem a levegőt. A keze után kapva rántottam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam. Akarom őt. És nem érdekel Camille hülyesége. - Szeretlek. – néztem mereven a szemeibe. Igen, két nap után kijelenthetem, hogy szeretem. Mikor fulladozott úgy éreztem bele halok, ha nem tudom megmenteni. Megijedtem és a kezembe volt az élete. Elengedtem a kezét, hiszen most rajta áll mit tesz. Elhiszem, hogy most sokkoltam, hiszen két nap ismeretség után elveszem a szüzességét, a dilis exem meg akarja fojtani és most meg szerelmet vallok neki. Remélem elég világos volt számára, hogy ez után eszem ágába sincs, hogy a csaj után menjek. El sem tudom képzelni, hogy mit fog reagálni, Camille akciója után egy hatalmas pofont és a faképnél hagyást várom. A cuccaim kirakva az ajtó elé, hogy kereshetek másik szállást. Megvakarva a kupám néztem a földet, majd lassan, de biztosan a lány szemeibe néztem. Még mindig ő a legszebb a számomra. Vöröses haja, gyönyörű szemei, és telt ajkai. Miért kell most felborítani az életemet? Őt akarom, senki mást. Csak őt!
- Teszem, amit tennem kell... - suttogtam azt, amit kiváltott belőlem, majd elégedetten sóhajtottam, ahogy láttam, hogy ő itt és most nem fog nekem ellenállni. Nem is baj... nem hiányzik nekem, hogy most bejelentse, csak szórakozik velem, azóta már régen más az ízlése, és nem szereti a könnyen megkapható dolgokat. Ahogy hergelni kezdett... hm, szóval még mindig szereti a kemény játékokat... hát jó. Legyen! - Te akartad, te nagyszájú féreg... - bukott ki belőlem a szó mindenféle kedvesség nélkül. De a mi kapcsolatunk amúgy sem a hízelségre épült. Mindez a vad szexről, a vérről, és az élvezetes kínzásról szólt, mely egyszerre okozott édes mámort, és közben fájdalmat. De az egyik erősebb mindig, mint a másik. És ez általában a kéj érzése volt. Hajába markolva rántottam oldalra fejét, hogy nyakára tapadjak ajkaimmal, miközben szinte odapréseltem a fa törzsének, és szabad kezemmel szinte letéptem róla a nadrágot. Majd elhajoltam tőle, és még mindig a haját markolva, ravasz csillogással a szememben néztem a tekintetét, miközben farzsebembe nyúlva kihalásztam egy nyitható kis bicskát... - Mondd csak... ez megfelelő lesz az emlékek felidézésére? - kérdeztem alsó ajkamba harapva, miközben már pattant is a rugó, és hasához érintettem a hideg pengét.
Éreztem, ahogy belülről darabokra szakadok. De természetesen ebből semmit nem mutattam ki.. Ebben az egyben jó voltam. Hogyan rejtsem el a fájdalmamat mások elől. Már gyerek korom óta ezt csinálom. Pontosabban a szüleim halála óta.. Két nap alatt olyan közel engedtem magamhoz, mint még soha senkit. Sejtenem kellett volna, hogy ez az egész hülyeség. Miért is kellenék neki, amikor nem vagyok több egy flegma, bunkó libánál. Sőt talán még az exénél sem vagyok egy árnyalatnyival jobb.. Vele még múltja is van nem értem, hogy miért akarok én ebből bármit is kihozni. Nem lehet. Most már tudom, de talán már késő. Mindegy. Azt hiszem most fog következni az, amire még pár órája nem gondoltam volna. Elviselem őt a bosszúm érdekében, de az egyszer biztos, hogy még egyszer nem fogok úgy ránézni. Nem fogom engedni, hogy összetörjön. Engem senki nem törhet össze. Arról nem is beszélve, hogy tönkre fogom tenni ezt a csajt. Nem ússza meg egy törött csonttal azt, hogy megpróbált megölni. Nem is értem, hogy miért mentette meg az életemet Neal, ha már úgy is minden vágya szerint az a lány után rohanna. A múltja után. De legyen úgy, ahogy akarja.. Engem innentől, már nem érdekel az egész. Következő tette meglepett. Szenvedélyesen csókolt.. Én persze viszonoztam, mert valahogy nem tudtam neki ellenállni.. Pedig el kellett volna löknöm magamtól. Nem vagyok benne, ha ló nincs szamár is jó dologban.. Ezt már most elfelejtheti. Azt mondta, hogy szeret.. Teljesen elsápadtam úgy meglepődtem.. Nekem ezt még senki nem mondta.. Nem, hogy két nap után.. De mi van ha nem igaz..? Csak azért mondja, hogy mentse ami még menthető. Mert még ez is lehetséges. Nem hihetek el mindent.. Sose voltam naiv kislány.. Most sem lehetek.. Nem tehet ő azzá.. – Szeretsz? – Kérdeztem elcsukló hangon.
Az arca, ahogy elsápadt csak megtörtem. Láttam, megbántottam, hogy úgy néztem Camille-ra. Ám ekkor már meg is szólalt. Elcsukló hangja csak jobban sanyargatott. Hogy tehette ezt velem? 2 nap alatt beleszerettem. Camille-nak is legalább 1 hónapjába sikerült szinte kiharcolni, azt, amit ő már az első napon megtett. - Beszéljük meg ezt inkább otthon. – néztem körbe. Bármikor visszajöhet Camille vagy valamilyen kis csatlósa és annak nem lenne jó vége. Legalább oda nem állíthat be pofátlanul, mert nem tud bejönni a laskába. - És a válasz a kérdésedre, igen. – tartottam vele a szemkontaktust aztán elléptem tőle. Nem bírtam a szemeibe nézni. Hiába tagadja, látom, érzem, hogy fáj neki. Mekkora egy barom vagyok. Nem, nem én. Ez mind Camille hibája. Mert felbukkant. Nem szoktam a felelősséget vagy a hibáimat másra kenni, de itt a hülye is látja, hogy az egészről az a kis lotyó tehet. Pár lépést tettem és vártam, hogy jön-e utánam.
Kezdőlap
//
