Az emlékek és az elmosódott lábnyomok a szem számára láthatatlanok, a figyelmes lélek mégis képes megérezni a régen elmúlt álmok és az idővel elhaló fiatalkori vágyak rezdüléseit. Ha valaki csendben megáll és szívével hallgatja a csillagfényes éjszakát, érezni fogja a szerelmet, amelyet hajdan oly sokan, oly sokféleképpen éreztek és fejeztek ki.
-Pedig jó lenne újra átélni a régi emlékeket amik megbújnak most már a fejedben nem gondolod?- Kérdeztem széles mosollyal bár próbáltam nem rámenős lenni. Annyira szerelmes voltam ebbe a férfiba annak idején és most se csökkent már is a térdem remeg. Nem mutathatom magam gyengének, hiszen egy ősi vagyok így bárki ki tudja használni azt, hogy ilyen vagyok bárki le tud engem győzni ebben a helyzetben. -Akkor ismétlem én se könnyítem meg most a dolgod, sajnálom nem gondoltam volna, hogy ez lesz...Csak tudod...az érzéseim feléd még tiszták..és őszinték...-Suttogtam felé hajolva lágyan nyitva ajkaimat.
Játék adatok!
♠ Szószám.: 92 ♠ Játék címe.: Vissza a múltba ♠ Játék hangulata.: Össze zavarodott
Kol elment, én pedig végre nyugodtan levihettem Faith-et sétálni. Elég nyugtalan volt, gondolom érezte rajtam a feszültséget. Végül Kollal megegyeztünk abban, hogy a baba nálam marad, én nevelem, de teljesen felvállalja, mint apja. Nem is tágítottam volna addig, amíg ezt ki nem mondja. Engem nem érdekel, hogy Lizzel végül milyen kapcsolatban voltak, csúnyán fogalmazva, ő csinálta ezt a gyereket, hát vállalja is föl! Én anyja helyett anyja leszek, de egyikünk sem fog neki sohasem hazudni. Tudni fogja, hogy én csak a nagynénje vagyok, és, hogy az anyukája a mennyből figyel rá. Ha meg eljön az az idő, Kol felvilágosítja a természetfelettiről. A többiben pedig segítség leszünk neki mind a ketten. Nyűgös volt, fáradt, alig tudtam nyugtatni, vártam, hogy a dadája hívjon, megkértem, hogy amíg én a rendőrökkel intézem a dolgaimat, valamint ki szeretném pihenni magam, a temetéssel is foglalkozni, vigyázzon a kislányra. A lelkére kötöttem, hogy ez eltarthat egy ideig, akár két napig is, mert az a rendőr, aki beszélni szeretne velem, jelenleg nem Mystic Fall'sban tartózkodik, ezért el kell utazzak, ráadásul még ki kell pihenjem ezt az egészet, és a dada pedig megértette, és azt mondta, hogy ő bármikor szívesen vigyáz a kislányra, úgyis sok időt töltött már vele, és mélységesen egyetért a helyzettel. Roppant örülök ennek, de csupán csak egy-két napról van szó, semmi több. Már előre kifizettem Miss Conradnak. Ő a fiatal bébiszitter. Nagyon imádja a gyerekeket, de neki nem lehet sajátja. 35 éves szingli, szóval szabadideje is akad bőven, valószínű ezért nem zavarta, hogy ekkora szívességet kértem. Csörög is a telefon, ő az. Ott van már a lakásnál, ezért visszaviszem, összeszedem a cuccaimat egy táskába, majd visszasétálok a parkba. Gyönyörű idő van.. Leülök egy padra, és onnan nézelődöm. Megpróbálom magamat valahogy felvidítani, de a dolog lehetetlennek tűnik...
- Én meg nagyfiú vagyok, de a csodákban azért lehet hinni. Különben túl egyszerű, sivár, és sötét lenne a világ, amiben élünk. Kell hogy legyen valami ami fénylik benne, például egy kis varázslat - mosolyodtam el csalafintán. Varázslat, mi, Cedric? Igen, olyan bűvölet, ami vámpírokat teremt a világba, akik örökké élnek. Na abban aztán lehet hinni, sőt, tanácsos, főleg olyasféle csinos lányoknak, mint Megan. Kéne hinnie, hisz épp megölni készülöm. Felnevettem. Na, még szerencse hogy nem látszik, ha ezer évnél is idősebbnek látszanék, igencsak rosszul festenék. - Köszönöm, kedves vagy - néztem Rá, hisz mégse mondhatom, hogy nem az én érdemem. - Maradjunk annyiban, hogy Téged körül-belül... maximum 20-22 évesnek nézlek, nos én épp dupla ennyi körül vagyok - gondoltam olyan számfélét mondok, ami nem teljesen hihetetlen ha rám néz, és amivel hihető lehet, hogy felnőtt lányom van. Végülis 40 körül már lehet felnőtt a lányom, ha fiatal voltam, mikor megszületett. És ez igaz is, fiatal voltam amikor Erin született. A lényeg, hogy nem kell hogy rögtön gyanakodni kezdjen a hölgyemény. Ahogy nézem, mindenbe belefér az a kicsi orra, ha ide-oda be kell ütni egyik-másik témába. Nagyon okos kis hölgy. Érdeklődve néztem megzavarodott arcát. Úgy látom, vagy a téma, vagy a példám, de valami rendesen megzavarta, legalábbis a szemei erről árulkodtak. - Jól vagy? - kérdeztem, mert esküszöm, talán egy kicsit még el is sápadt. De aztán újra megszólalt. Sőt, felém is fordult, és a szemeimbe nézve, bár zaklatottan... de beszélt. És olyasmiket mondott, amik... bármilyen furcsa is kimondani, még így gondolatban is, de azt hiszem... szíven ütöttek. Hogyan lyukadtunk ki éppen itt...? A csalóknál, akik a szerelemmel olyan hatalmat gyakorolnak, ami börtön a másik félnek..? Ezt adtam én is? Börtönt építettem Tatia köré? Ezért hagyott el, és nem volt hajlandó visszatérni? Börtön voltam, amiből menekülni kell?? Börtön a lányomnak, börtön a feleségemnek. Tényleg ennyire rossz ember volnék? Hogy mindenkinek menekülnie kell mellőlem? Ekkora szörnyeteg lennék, tényleg?? - Nagyon szeretem... - Megan szavai csengtek aztán a fülemben, amiket az általam, Erin-ről meséltekre mondott. Tényleg így látszik? Akkor vajon... a szeretteim ezt miért nem hitték el ezer éven át nekem? - Tudod, Megan... azt hiszem én rossz ember vagyok - szólaltam meg végül egészen halkan. De Ő közel ült, így talán hallotta amit mondok. És talán még soha nem láttam magamat ennyire tisztán...
Majdnem felnevettem, ahogy azt mondta... Hinni a csodákban? Ő talán hisz? Felnőtt, tapasztalt férfi létére?! Na ez maga a csoda... Mégsem nevettem, csak fanyar hangon megjegyeztem : - A világ bonyolult, de ugyanolyan sötét is.. - vágtam grimaszt. Ha valaki, hát én ismertem az árnyoldalát is, bőven. Darius több mint elég nyomot hagyott amúgy is foltos életvonalamon... - Fénylik? Varázslat? - hüledeztem. Talán még sincs jól és tovább kellett volna erősködnöm a kórház-ügyben. Képes ilyen badarságokat összehordani... Vagy nem is olyan.. Ez célzás?! Talán sejti, hogy mi vagyok tulajdonképpen? Pedig.. Az a legnagyobb lehetetlenség, amit csak elképzelni tudok.. Semmi olyat nem tettem, ami miatt akár csak gyanút foghatna, főleg ha avatatlan a témában.. Ezt viszont csak egy módon deríthetem ki. - Varázslat nem létezik.. Se pálcával, se nélküle.. - jelentettem ki a tőlem telhető legnagyobb magabiztossággal. Abszolút nem érdekelt, hogy ezzel voltaképp megtagadtam igazi valómat, a boszorkányt.. De valójában nem csak ezzel tettem, hisz a természet haragszik rám, amiért elnyomom magamban az "égi áldást". Talán ezzel a kis akcióval akartak rávenni arra, hogy használjam végre az erőmet, de befuccsolt a tervük, hisz Cedric jókor volt jó helyen. - Jól saccolod.. - mosolyodtam el. - Hamarosan töltöm a 21-et.. Viszont, fogalmam sincs, hogy... Akkor Te körülbelül 40 vagy.. Hogy a csudában?! - gondolkoztam hangosan. - Bocs, nem az én dolgom.. - szavatkoztam azonnal. Ez már tényleg turkálás a magánszférában, pedig nem állt szándékomban. - Jól.. Persze.. - vágtam rá. Próbáltam összeszedni azt a maradék ki nem mondott kis véleményt, amit még hozzáfűztem volna, de olyan hallgatásba mélyedt, hogy jobbnak láttam, ha én is csendben maradok. Nem sűrűn fordult elő eddigi életemben, hogy szavaim ilyen feszült csendet szültek, így nem volt tapasztalatom ezen a téren, hogy mégis merre belőle a kiút, de szerencsémre, nem is kellett sokáig agyalnom ezen, hisz.. Elismételte mondatomat, bár nem olyan lelkesedéssel, mint azt az ember várná. Aztán nyilvánvalóvá vált.. Vagyis csak majdnem.. Inkább ismét összezavart. - Cedric.. - kaptam felé a fejemet, de nem nézett rám, én viszont a tekintetét keresve hajoltam közelebb, hogy aztán tenyeremet arcára simítva fordítsam magam felé fejét. Fogalmam sincs, honnan vettem ehhez a bátorságot, de ennyi érintekezés az iménti személyeskedés után már semmiségnek hatott. - Hé... Eszedbe ne jusson ilyesmi.. Nem vagy rossz ember.. - ráztam meg hevesen a fejemet. - Hogyan is lehetnél? - mosolyodtam el bíztatón. - Láthatóan imádod a lányodat.. - szögeztem le mielőtt azt mondhatná, hogy nem tudom. Azokat már nagyon is tudom, amiket ő mondott el nekem. - Éveken át szeretted a feleségedet, még akkor is, mikor tisztában voltál vele, hogy nem viszonzott az érzésed, sőt, most is szereted... - érveltem tovább. - És ha ez nem lenne elég.. Épp az imént mentetted meg Lucast a haláltól, ezzel engem is az életen át tartó bűntudattól és vezekléstől.. - szusszantak nagyot, pedig nem akartam emlékeztetni a történtekre... - És még csak a képembe sem vágtad, hogy egy felelőtlen, ügyetlen, hasztalan csitri vagyok.. Vagy hasonló. Fogalmam sincs mit gondolsz rólam emiatt.. - ráncoltam a homlokomat. - De.. Mutasd meg, hol van az a rossz ember, mert én nem látom.. - fejeztem be a kis monológomat, és reméltem, hogy kiveri ezt a sületlenséget a fejéből. Csak most tűnt fel, hogy vigasztaltból, vigasztaló lettem...
– De jó lenne.. – Most hülye lennék azt mondani, hogy nem. Mert természetesen emlékszem arra, hogy jól éreztem magam vele. De nem használhatom ki.. Mert, ha most reményt adok neki és Katherine igent mond nekem akkor.. Fogalmam nincs, hogy mit csináljak. Az egész életemben nem volt dolgom egyszerre ennyi nővel.. Mármint amikor komoly érzésekről volt szó és nem arról, hogy melyiküknek szívjam ki előbb a vérét. – Az élet soha nem könnyű.. Mindig akadályba ütközünk. – Azért azt nem gondoltam volna, hogy nekem ennyibe sikerül, de valahogy vonzom a bajt. Vagy éppenséggel most a nőket. Nem is tudom, hogy mi vezérelt, de mikor újra feleszméltem már ajkaim Bekah ajkain pihentek.
Csendben haladtam a lány mögött jó tíz méterrel a hátában, hogy még véletlenül se vehessen észre. Ha már ezt kell tennem, akkor legalább csináljam jól, nem?! Különben sem kell semmi rosszat csinálnom. Egy jó kis móka lesz az egész. Mint az egész életem együttvéve.. Bizonyára még az a vérszívó is ráérzett arra, hogy nekem az egész életem egy hatalmas vidámparkból áll. Hullámvölgyekkel keresztezve.. Aztán Miss Szőkeség helyet foglalt az egyik padon.. ezzel együtt megszólaltatva a bennem levő vészcsengőt is. Itt az idő. Vettem néhány mély levegőt, majd szépen lassan közeledni kezdtem a lány hátához, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve húztam elő egy sötét kendőt a zsebemből és tettem azt a lány szemei elé, persze mindezt villámgyorsan kivitelezve, hogy mire észbe kap a kendő már rögzítve is legyen a fejéhez, úgy hogy semmit sem láthasson át rajta. - Ssshh! - csitítottam mielőtt még felkiáltott volna, majd gyorsan felkaptam őt a padról és lassan elindultam vele. - Nyugi.. csak Kukutyinba viszlek zabot hegyezni - súgtam kissé baljóslóan a fülébe, kissé humorosan fogalmazva, hogy oldjam a feszkót. Miközben ő vadul tiltakozott és ficánkolt a karjaimban, én csak vigyorogtam, mintha a világ legeslegtermészetesebb dolgát művelném éppen.
/Folyt. köv: Kikötő/
A hozzászólást David E. Winchester összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 22, 2013 10:05 pm-kor.
A varázslat, a csodák, a hatalom, a kor, mindez hirtelen semminek nem tűnt. Tudom hogy létezik varázslat. Tudom hogy vannak csodák. A kor csak egy szám, hisz lehet rám nézni, nem számít semmit, hogy mennyi vagyok. Megan még fiatal, Ő maga mondta, nemsokára 21 lesz. Mégsincs egyikünk sem előrébb a másiknál, épp csak annyiban, hogy nekem van egy lányom, és egy nagy halomnyi élettapasztalatom, melyek többsége nélkül nagyon boldog életem lehetett volna. De neki nincs meg az a múltjában ami nekem, mégsem tűnik boldogabbnak, végtére is, mégiscsak itt lelkizünk, két idegen, egy parkban, egy padon ülve. Mi ez, ha nem csoda és hatalom? Egymás felett csoda, magunk felett hatalom. Megérintett engem. Éreztem, miként hajol oda hozzám, és keze az arcomra simult, kényszerített, hogy feléje forduljak, és Rá nézzek. - Azt mondtad, nem létezik varázslat. Akkor mit szólnál, ha mutatnék neked egyet? - kérdeztem, s már az sem érdekelt... hogy épp azt taglalja, mennyire szerettem a feleségem, mennyire szeretem ma is... mert nem voltam már biztos benne, hogy valóban így lenne. Szeretem Erin-t, de Tatia... nem tudom... talán... De most nem érdekel Tatia. Megan annál inkább érdekel. És olyan közel van... a keze a bőrömön... itt van, épp csak pár centire... Olyan könnyű lenne... - Rossz ember vagyok... mindjárt meglátod.. - hajoltam lassan közelebb Hozzá, miközben a kezem a kezére tettem, ami az arcomon volt. Nem engedtem hogy elhúzza, ha akarja se. A vérét akarom? Igen... De nem most - gondoltam magamban, és ajkaim az övéire találtak.
- Mert nem is létezik.. - szinte már puffogtam, amiért folyamatosan ezt a nótát fújja. Ennyire nem lehetek átlátszó, nem tudhatja, hogy valóságos dologról beszél.. Vagy mire gondolt? Varázslat.. A pillanatnak is van varázsa.. Természetesen, de az.. Egyszerű és egy cseppet sem bonyolult. Most.. Nem úgy tűnik, mintha egyszerű helyzetben lennénk. És ő sem tűnik egyszerű esetnek. Hangosan felszusszantam ajánlatára, de belül attól tartottam, hogy ... Ő is egy boszorkány? Mi a fenére gondolt? Földhözragadt gondlatok, pont annyira, amennyire én az vagyok és amennyire én nem tudom elfogadni a természetfeletti létét. Pedig tudok róla, tapasztaltam.. Az vagyok.. Elfogadni még magamat sem tudom. - Nem vagy.. - erősködtem, és már azon voltam, hogy újra kezdem az érvelést, egészen az elejéről, és addig folytatom, amíg be nem fejezi, amolyan fizetség gyanánt, de.. Olyat tett, amire nem számítottam. Olyan közel hajolt, hogy.. Tökéletesen láttam a szemeiben megbújó apró barna foltokat, a szempilláit, lejjebb haladva ajkainak ívét, és.. Hiába próbáltam volna elhúzódni, csak egy kicsit.. Egy kicsit hátrébb, vagy messze tőle.. Magam sem tudom, mit tettem volna, de kár is ezt firtatni, hisz nem engedte.. Kezemre simította sajátját, én pedig szinte dermedten ültem. Ő most meg fog.. Meg fog.. És megcsókolt. Ő. Cedric. Engem. Én pedig alig tudtam észhez téríteni magamat. Nem mintha egy ilyen hirtelen megmozdulás után egyáltalán lehetséges lenne, de azért szüntelenül próbálkoztam. Ajkaim viszont akaratlanul is elnyíltak, ekkor tudatosult bennem, hogy itt már régen nem én irányítok. Ha úgy volna, ez most nem így történik. De így történt, így elmém sürgősen olyan információ után kutatott, ami kizárja azt, hogy helytelen, amit teszünk. Nem is kellett sokáig várni rá, hiszen.. Te jó ég.. egy nős embert csókolok éppen.. Én.. Nem tehetem ezt.. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy felébredjek a rózsaszín ködből, amibe csókja burkolt, és szemeim kipattanjanak, kezemet villámgyorsan elhúzzam az övé alól, ajkaimhoz kapjak vele és máris talpon voltam. Néhány méterre tőle, közte és a gyerekek között, hátha rá tudom fogni ezt az egészet arra, hogy aggódom értük. Bár ez elég átlátszó. Talán meg sem próbálom. De valamit akkor is kell mondanom... - Sajnálom.. - mentegetőztem, mintha legalábbis lenne miért. - Ezt nem lett volna szabad.. - túrtam hátha idegesen a hajamat, miközben egyik lábamról a másikra álltam. - Én nem vagyok ilyen.. - utaltam csendesen arra, hogy valóban nem szoktam egy számomra ismeretlen parkban, gyerekvigyázás közben az első szembejövő idegennel csókolózni. - Én.. Sajnálom. - ismételtem magamat, mert így utólag tudtam, hogy nagyon is jó volt és akartam.. És újra akarnám, de.. Magamtól kértem bocsánatot, amiért nem lehet. Azt hiszem. Mert én tényleg nem vagyok ilyen könnyűvérű nőcske. Gondolhat rólam amit akar.. Viszont.. Egy biztos. Azt nem bizonyította vele, hogy rossz ember, csupán hogy ajkai sokkal puhábbak, mint azt első ránézésre gondoltam volna, és.. hogy fűszeres illata igen intenzív hatással van rám. Hát még, hogy a kémia valószínűleg kifogástalanul működne közöttünk.. Ha hagynám..
Méz. Napfény. Élet. - Ilyen íze volt az ajkainak. Édes, mint a méz, meleg, mint a fény, tiszta, mint az új élet. Igéző. Hiába nem lévén vámpír, mégis oly igéző egész lénye, mint a tavasz első napsugara, mi mindent feléleszt, és mindent magához vonz ami él. Akarom! És akarta Ő is! Ajkai szétnyíltak, és nyelvem bebocsátást talált az édes élet barlangjába. Csókoltam! Mert minden pillanat lehet az utolsó, mikor józan esze észleli az állapotot, és csattan keze az orcámon. De nem csattant, hanem csókolt. S végül is csak elhúzódott, mint egy riadt kismadár. Ki menekülne... de... megízleltem az almát Éva, és többet akarok! - Sajnálod? - kérdeztem, s vigyorom megjelent, majd kiszélesedett. - Mit sajnálsz, hogy én megcsókoltalak téged? Vagy hogy visszacsókoltál? Vagy hogy élvezted? - kérdezgettem, levakarhatatlan vigyorommal állva fel magam is, és követtem Megan-t a füvön. Nem zavart hogy a gyerekek nem messze játszanak, végtére is nem az Ő gyerekei, szabad előttük csókolóznia, ha egyszer akarja. És én ÉRZEM hogy akarja! És ami még meglepőbb... én is akarom, újra meg akarom csókolni! Érezni akarom azokat az édes, puha ajkait, érezni akarom, ahogy a keze hozzámér, érezni akarom, hogy a karjaim közt van a teste. És ennek megfelelően, addig nyújtottam lépteimet, míg utol nem értem, és előtte közvetlen megállva, egyik kezem az arcára siklott, és arcát az enyémhez húztam, másik kezem a derekán, s húzta azt a saját testemhez, míg össze nem ért, egész testünk, és ajkai nem érték az enyémeket. Láttam a szemein, melyek nem szakadtak az enyémektől, láttam a pillantásában, tudom! Akarja! Vágyik a többre! Érezni akarom Őt! Érezni, hisz Ő is akarja! - Ne harcolj... - suttogtam ajkaira, egy röpke pillanatig elhúzódva Tőle, de nem messzire, nem távol. Oly közel voltunk, hogy éreztem minden egyes sebes lélegzetvételét, mely közben ajkunk össze-összeért újra meg újra. Forrt a vérem, a lelkem... ez a nő... Mit tesz velem?? Miért lángol Tőle a lelkem??
A vigyora belém fagyasztotta a belőlem kitörni készülő további "sajnálom"-okat, pedig hajtogattam volna még egy darabig, legalább addig, míg légzésem vissza nem tér a normálisba, vagy talán életem végéig. Bár én tudtam, hogy hazug szavak, mert igazából azt az egyet sajnálom, hogy házas.. Meg magamat, hogy gyenge vagyok, és nem tudok ellenállni neki. Vagyis tudok, ha akarok. Azt hiszem. De mire előálltam volna egy frappáns válasszal, ami voltaképp hazugság lenne, már körülöttem voltak a karaji és szorosan fogott. Nem fájdalmasan, de így is éreztem, hogy mennyi erő lakozik benne, ami nem hagyja, hogy akadékoskodjak. Nem engedi.. Pedig tenyereimet mellkasára tapasztottam, hogy messzire tudjam taszítani magamtól. Igazából nem is őt akartam elűzni, hanem a kísértést, hogy ... Engedjek neki. Nem mintha kérte volna az engedélyemet bármihez is... Nem mintha egy átokverte szó is kiszaladt volna a számon. Bezzeg, amikor kéne, akkor nem tudok mondani semmit.. Ajkai ismét a számon voltak és csókoltak.. Lágyan.. Odaadóan. Szeretetéhesen.. Én pedig tudtam, hogy ez nem miattam van, nem én csináltam, egyszerűen kellett neki valaki, aki meghallgatja és ráébreszti néhány dologra. Arra nem gondoltam, hogy ez lesz a következménye.. Hogy a karjai közé zár és nem fog engedni. Mintha meg sem érezné, hogy taszigálni próbálom, minden erőmmel.. És minden ellenállásommal. Nem mintha számítana bármi, amit teszek. - Engedj el.. - kértem tőle suttogva. Tekintete nem engedte az enyémet, és úgy nézett rám, mint aki a lelkemig lát, pedig próbáltam titkolni előle a bennem dúló zűrzavart. - Engedj el.. - ismételtem újra. - ... sikítani fogok.. - blöfföltem, mikor még mindig olyan.. Annyira nagyon közel volt és szorított, az orromba pedig lassan ismét beleköltözött az a fűszeres illat, amit árasztott magából. Persze valóban csak.. Nem tenném.. Nem sikítanék.. A frászt hoznám a gyerekekre..
Meglepett hogy még mindig nem pofozkodott. A második csók után sem. A kezei ugyan próbáltak engem eltolni... azt hiszem... bár nehéz volt megítélni, hiszen nem figyeltem oda, egyrészt nem volt olyan erős az ellenállás, hogy komolynak érezzem, másrészt... a varázslat túl átható volt hogy másfelé is figyelni tudjak... Csak gyenge próbálkozás volt, az Ő ellenállása is, meg az én figyelmem elterelődése is. Némi kis idő után halkan felnevettem, mikor az információ feltolódott már bennem, és finoman megcirógattam a kezét, ami a mellkasomat nyomogatta. - Ha tényleg sikítani akarnál, már rég megtetted volna, és nem figyelmeztetnél, hogy azt fogod tenni - másik kezem a hajába túrt, és hátrafésültem a szemébe hulló tincseket. - Érzem hogy jólesett a csókom, miért ellenkezel? Nem bántalak - néztem mélyen a szemeibe, s nem is tudom miért bizonygatom, miért akarom a beleegyezését... hiszen fél pillanat alatt megkaphatnám, akár itt is, bárhol, egy rejtett zugban, csak egy kis igézésbe kerülne, és azonnal megkapnám... megkapnék Tőle mindent, ami csak eszembe juthat... De nem... én azt akarom, hogy bevallja hogy akarja, hogy Ő is magától akarja ezt. Ezt... de nem is tudom mit... Mit akarok Tőle?
Elgondolkoztam, hogy vajon, ha püfölni kezdem a mellkasát, akkor végre visszanyerhetem-e a szabadságomat. Gyanítom, nem.. És így kénytelen voltam belátni, hogy képtelen vagyok szabadulni egy nálamnál kétszer nagyobb férfi karjaiból. Akár egy kősziklát tologatni.. Az se mozdul, ahogy Cedric sem.. - Ne nevess ki.. - förmedtem rá megemelt hangon. Furcsa, nem szoktam így beszélni senkivel, nem az én asztalom az ilyesmi.. És alapjában véve nyugodt vagyok, most meg csak úgy forr bennem az indulat. - Kizárólag a gyerekek miatt nem tettem még meg.. - szegtem fel az államat, hogy így nézhessek a szemébe, elszántan, mint akire nem hat semmi és senki.. Pedig óóó, aztán dehogynem. Példának okáért Ő maga is.. - Engedj el.. - kértem újra, mintha csak elszállt volna a kérdése a fülem mellett, de nagyon is meghallottam. Sőt, el is kezdtem agyalni a miérten. A legelső és legkézenfekvőbb oka az egésznek, hogy nős.. A tetejébe pedig szereti a feleségét. Azért ez magyarázatért kiált. - Különben is.. Mit akarsz tőlem? - kérdeztem kissé ijedt hangon, majd ellöktem a kezét a hajamtól, így az ismét a szemembe hullott, de most nem érdekelt, különösebben nem zavart, sőt, előny volt, hogy ő nem látja olyan tisztán az arcomat. - Felhívom a figyelmedet, hogy jelenleg korlátozol a szabadságomban.. - taszítottam meg ismét a mellkasát. - Ami kényszerítés, ebben a helyzetben, az pedig bántalmazás.. Szóval, de.. Igen.. Bántasz.. - vágtam a képébe. - Ne most és ne fölöttem akarj hatalmat gyakorolni.. - tettem hozzá halkan. Nem akartam, mert tudtam, hogy sikerrel járhat. Hiszen én megbíztam benne, de .. Erről nem volt szó. Nem volt sehol apróbetűs rész, sőt, használati utasítást sem láttam sehol még a parkban gyereket mentő macsókhoz. Apropó.. Gyerekek.. - Haza kell vinnem őket.. - böktem a fejemmel a játszadozó gyerekek felé, mivel mozdulni nem igazán tudtam.
Keményen kért, hogy ne nevessek rajta. És hogy engedjem el. Testbeszéde, és egész lénye a nemtetszését sugározta, de a szemei... azok nem. Azok továbbra is azt sugározták, hogy akarja a csókot. Csak valami gát határt szab, hogy élvezni kezdje. Vajon mi tartja vissza? - Mit akarok? - kérdeztem vissza, a többi "kérését" eleresztve a fülem mellett, ahogy Ő tette az én kérdésemmel. - Egyrészt, azt, hogy valld be nekem és magadnak, hogy élvezed a csókom, és a közelségem. Ti nők mindig csak ellenálltok, sosem élvezitek ami történik Veletek, még ha egy férfi a lábatok elé is terítené a világot, az sem jó nektek - vádoltam az egész női nemet. Látni, érezni rajtuk, hogy élvezik amit adunk nekik, és mit tesznek? Ütnek, taszigálnak minket, elmenekülnek a jó elől amit adhatnánk nekik. A nők egyszerűen nem bírják élvezni az életet, nem bírják elviselni ha valami jót adsz nekik. Mint akik élvezik ha szenvedhetnek, és szenvedtethetik azt aki akarja őket. Ezer éve tapasztalom ezt tőlük, újra és újra. Folytatni akartam, de... ahogy Megan ijedt hangja eljutott fülemig, és... ahogy azt mondta, bántom Őt... - Látod? - hajoltam lassan közelebb hozzá, mint aki újra meg akarja csókolni, de nem. Megálltam ajkaitól pár milliméterre, aztán felemelkedtem, és a hajába csókoltam röviden, utána elhúzódtam, elengedtem, és egy lépés távolságból néztem vissza Rá. - Mondtam. Rossz, gonosz ember vagyok. Ha nem lenne bennem idebent valami.. - tettem kezem a mellkasomra, a szívem fölé -, akkor most nem érdekelne hogy Te ellenállsz valamiért, és tagadod mit váltok ki belőled, csak azért is csinálnám tovább. De Te... Benned valami... arra kényszerít, hogy azt akarjam... hogy Te is akard, és... beleegyezz, abba, amit szeretnék... de nem akarom hogy azért mond ki, mert kierőszakolom. Én akarom a csókod, vágyom rá, bárcsak ölelhetnélek, és érzem hogy neked is jó volt, és kívánom, bár kimondanád. A feleségemtől ugyanígy éreztem, de... Neki nem volt lehetősége hogy elmeneküljön előlem, jogom volt hozzá, hogy megkapjam ha akarom, még ha Ő nem is akarja. A feleségem volt, és nem érdekelt, hogy ezzel olyan hatalmat gyakorlok felette, amivel csak még távolabb taszítom, mert akár jó voltam, akár rossz, neki nem voltam megfelelő, de én akartam, hát megszereztem amire vágytam. De Benned... van valami, ami... megragad... itt.. és akarom... - ütögettem közben kissé a mellkasom, ahogy nemrég Ő is tette -, hogy kimond, akarom folytatni, de nem foglak kényszeríteni. Elengedlek, mielőtt tényleg bántanálak. Mert megtenném, ha maradnál még... valószínűleg nem bírnám soká visszafogni magam, és olyanra kényszerítenélek, amit nem fogadsz el hogy akarod Te is. És azzal... tényleg bántanálak. Ahogy mondtad is. Aztán mély lélegzet, és még egy lépés... és a gyerekek felé fordultam, aztán vissza Megan felé. - Gondolom most már elhiszed, amit mondtam, így azt hiszem a legjobb, ha utatokra engedlek, s nem tartóztatlak benneteket tovább. Rendben lesztek? - kérdeztem jámboran, de nem közeledve Felé újra. Ez elég demonstráció volt, hogy elhiggye, vágyat ébreszt bennem, és akarom, de nem fogom kierőszakolni. Legalábbis nem fogom, ha most elmegy. Rossz ember vagyok, mert ki akarom, és megtenném, ha maradna, de nem fogom. Mert Ő nem akarja. Ha változni akarok... bármilyen zavaros is ez nekem... ezt észben kell tartanom. Ő nem akarja akarni...
Az emlékek és az elmosódott lábnyomok a szem számára láthatatlanok, a figyelmes lélek mégis képes megérezni a régen elmúlt álmok és az idővel elhaló fiatalkori vágyak rezdüléseit. Ha valaki csendben megáll és szívével hallgatja a csillagfényes éjszakát, érezni fogja a szerelmet, amelyet hajdan oly sokan, oly sokféleképpen éreztek és fejeztek ki.
-Hagyjuk is nem ki használni akarlak, csak cseferészek össze vissza....sajnáálom..-Sütöttem le a szememet komoran és falba vertem volna a fejem legszívesebben. Régen minden egyszerűbb volt tetszettem neki, ahogy ő is nekem és ennyi nem érdekelt minket más, most mi van? A csand semmi más. Kellemetlen egy helyzet ez. -Megváltoztál...-Mondtam neki rá mosolyogva csillogó fogaimmal.. -Ez a Stefan más és jobban is tetszik...bár a régit se vettem meg..-Fintorogtam viccesen.
Játék adatok!
♠ Szószám.: 66 ♠ Játék címe.: Vissza a múltba ♠ Játék hangulata.: Össze zavarodott
Nem tudom, hogy miért tettem, de mindegy is. A legjobb lesz, ha mind a ketten a lehető leghamarabb elfelejtjük az egészet. Én most Katherine-nel készülök komoly kapcsolatra.. Nem lehet eközben még ezer másik nő is az életem. Habár ezer nincs is, de egy is bőven elég ahhoz, hogy nekem teljesen bekavarjon a gondolataimba. Azt sem tudom mi lenne már a helyes döntés.. Valahogy úgy kellene megoldanom, hogy egyiküket se bántsam meg.. Ami valljuk be.. Elég nehéz. – Megváltoztam.. – Ismételtem meg. Muszáj volt.. Nem maradhattam örökre egy érzéketlen gyilkoló gép. Nem szólaltam meg, csak mosolyogtam rá. Nem tudtam mit mondhatnék. Ő legalább nem vet meg a múltamért.. Bár Katherine sem.. Vagyis nem tudom.. Mondjuk nem hiszem, hogy pont ő vetne meg miatta.
Az emlékek és az elmosódott lábnyomok a szem számára láthatatlanok, a figyelmes lélek mégis képes megérezni a régen elmúlt álmok és az idővel elhaló fiatalkori vágyak rezdüléseit. Ha valaki csendben megáll és szívével hallgatja a csillagfényes éjszakát, érezni fogja a szerelmet, amelyet hajdan oly sokan, oly sokféleképpen éreztek és fejeztek ki.
Láttam azt rajta, hogy nagyon el bizonytalanítottam. Két kezem közé kaptam az arcom és nagyot sóhajtottam. Istenem miért van ez velem mindig. Más már ilyenkor ön gyilkos lenne, de én megölni se tudom magam, mert nincs hozzá eszköz. -Sajnálom..-Ismételtem magam, majd gondolkozás nélkül belenéztem a szemébe és egy pillanatra megfordult benne valami. -Eltudom veled felejtetni...-Mondtam el neki a gondolat menetem, majd megsimogattam őt még egyszer. Nem érdekelt semmi se, csak a pillanat ereje ajkait enyémre forrasztottam és lágyan megcsókoltam. Olyan szenvedélyel játszadoztam nyelvével, mint régen és a csókja csak úgy bele égett az agyamba. -Sajnálom...-Ismételtem ismét a csók után, pedig egyáltalán nem sajnáltam.
Játék adatok!
♠ Szószám.: 100 ♠ Játék címe.: Vissza a múltba ♠ Játék hangulata.: Össze zavarodott
Az életem egyre csak zavarosabb lesz, ahelyett, hogy elkezdene kicsit kitisztulni. Én éppenséggel igazából azon vagyok, hogy rendszerezem magamban a dolgokat. Ki iránt mit érzek és hogy képes lennék-e vele lenni akár egy örökkévalóságig. Bár kétlem, hogy bárkivel a közel jövőben az örökkévalóságot tervezgetnénk. Örülök, ha egy kicsivel hosszabb időt sikerül kihúznom valakivel, mint két hét.. Katherine-től remélek többet, de nem tudom vele mennyire menne ez az egész hosszú távú dolog. Én tényleg hajlandó vagyok ezt teljes erőmből megpróbálni, de ez az egész nem csak rajtam múlik. Elfeledtetni? Na, azt semmiképp. Örülök annak, hogy emlékszem rá, hiszen ezen emlékek nélkül hiányozna az életemből egy darabka.. Ami mostanság elég összetett, de remélhetőleg minden egyes darabja meg van. Csókját szenvedéllyel viszonoztam végigsimítva az arcán. – Nem akarom, hogy elfeledtesd velem. Emlékezni akarok. – Suttogtam édes ajkaira.
Hát ez én hibám?! Nem! Ez nem az én saram, ezt nem fogja rám kenni, én pedig nem fogom eltűrni. Kinek kell a világ? Nekem.. Nem.. Lemondtam róla, sőt, talán sosem álmodoztam róla. Nagyon régóta már az egyetlen dolog, ami a szemeim előtt lebeg, az nem más, mint a nyugalom. Csak egy kicsit akkor nyugodtabban élni. Nem menekülni, letelepedni, sokat mosolyogni, dolgozni.. Hétköznapi dolgokat csinálni, mint a normális emberek. Csak.. Csak egy kicsit.. Erre jön Ő, ajtóstul ront a házba, és tovább cibálja amúgy is megtépázott életem kis cafrangjait, nehogy összestoppolhassam.. De.. Még csak azt sem hagyja, hogy összegyűjtsem. Semmit.. És még van képe engem egy kalap alá venni a többi, a nemükre szégyent hozó 'nővel'?! Ezek után valljam be neki, hogy igaza van?! Hogy.. Igenis élveztem, ahogy a szája az enyémre tapadt és csak nehezen engedte, ahogy a karjai a derekam körül voltak, és azt a tüzet is.. Igen, azt is, ami a szemében égett. Azt is élveztem. Éreztem. Olyan régen éreztem már ilyesmit, hogy el is felejtettem talán, hogy létezik ez az érzet. A csalódottságra, a veszteségre és az egyedüllét borzalmára viszont tökéletesen emlékszem. Az beleégett a tudatomba, hogy ilyen férfival nem jó kezdeni, mert csúnyán megjárom. Túl jóképű.. Túl szeretetéhes és túl.. Nem hozzám való. Hiába mondja, hogy akar engem.. Nem tudom, ki beszél belőle, mert Ő nem az a férfi, akivel az imént a padon beszéltem. Nem tudom hová lett az Első és ki ez a Második.. Én.. Nem tudom. - Utálom az általánosítást.. - jegyeztem meg mellékesen, nem ez volt az igazi mondanivalóm. - Nem vagyok olyan, mint a többi nő.. Nem vagyok.. - ráztam a fejemet. - Nekem nem kell semmi.. Én csak élni akarok végre. Érted? Nyugodtan.. Levegőhöz jutni.. Nekem nem kell más.. Se siker, se fény, se csillogás.. - nyeltem nagyot. - Se társ.. Az csak a bonyodalmat szüli, nekem pedig egy életre elegem volt belőle. Akkor miért mondjam, hogy élveztem? Ne akard ezt hallani.. - kértem, és .. A következőkben lefagytam. Meg akar csókolni.. Megint.. Ez. Ez.. Nem lehet igaz, hogy nem ért a szóból.. Vagy mégis?! Nem tette meg, és ezzel olyan érzet futott át rajtam, amin magam is meglepődtem. Csalódottság... Azt hiszem. Annyira belemerültem kusza érzelmeim fejtegetésébe, hogy már azon kaptam magam, hogy.. Vagyis Őt.. Hogy tartja a lépésnyi távolságot. Elengedett. Testem már nem szorul az övéhez, karjai már nem tapadnak a derekamra, már.. Nem szorít.. Elengedett.. És lemondott rólam. Vagy legalábbis úgy tűnik, hogy afelé halad. Engem pedig oda nem illő hiányérzet kerített uralma alá. De nem.. Még ezek után sem állítanám róla, hogy rossz ember. Csupán.. Gondjai vannak mások akaratának elfogadásával.. Nagyon.. Nagy gondjai.. - Ismételten elfelejted, hogy én nem vagyok a feleséged.. - ráncoltam a homlokomat, ahogy ismételten hátrébb lépett. Talán, így akarja türtőztetni magát?! Elég.. Öhm.. Egyedi gondolat ez a két lépés távolság, de ha arra kerülne a sor, mégsem elég semmire.. - Sajnálom, ha úgy érzed, bármire is kényszerítelek.. Legkevésbé sem áll szándékomban, hogy bármit is rád erőltessek, veled ellentétben. - tűztem hozzá bosszankodva. - Nem érdekel, mibe űzted a feleségedet.. Nem az én ügyem.. De velem nem fogod megtenni! Nem vagyok a tulajdonod, ahogy őt annak tartod.. Nem leszek játékszer, mert Te nem engem akarsz, csak valakit, aki foglalkozik veled.. Aki érezteti Veled, hogy fontos vagy.. Nem akarsz, csak szeretettet és törődést.. Főképp nem engem.. Mégis hova gondoltál? - tártam szét a karjaimat tanácstalanul. - Hogy néhány percnyi ismertség után a karjaidba omlok? - értetlenkedtem. - Nem hiszem el, hogy meg tudnád tenni velem.. - kételkedtem a szavaiban. Bár.. Már magam sem tudom mit hiszek, vagy mit tudok és mit kellene hinnem.. Kell-e kételkednem a szavaiban, vagy ez itt most az igazság?! - Megleszünk.. - hátráltam már én is, de folyamatosan őt néztem. Talán azt vártam, hogy mondjon még valamit.. Akármit. Helyette viszont megtettem én.. - Az a fickó.. Akivel ott a padon beszélgettem.. - mutattam a hely felé. - .. az nem Te voltál! Ő hol van?! - fordítottam neki hátat. Szép a duma a hazájáról, a világjárásáról.. Gyönyörűen beszél a lányáról.. Ezzel a szöveggel cipeli ágyba a nőcskéket?! Én.. Azt hiszem túlságosan csalódott voltam. Mire a gyerekekig értem mosolyt varázsoltam az arcomra, de csak látszólag voltam boldog. Ők semmit nem vettek észre a végére már túlzottan.. hevesre sikeredett szóváltásunkból. Szerencsére. - Na, ki akarja megnézni, mit csinál most a mama? - guggoltam le közéjük, hogy becsatlakozzak a három kis csemete beszélgetésébe. Csak rájuk kellett nézni, és bárki megmondta volna róluk, hogy hiányzik nekik az anyjuk.. Hát persze. Az első nap.. Senki sem csodálkozik ezen. Alexist felemeltem a karjaimba, Josh kezét megfogtam, Lucasnak pedig épp szóltam volna, hogy fogja a bátyja kezét, de nem láttam.. Ismét sehol.. Már épp a keresésére indultam volna, mikor észrevettem, hogy Cedric még mindig ott áll, A kissrác pedig épp felé igyekszik, aztán megfogja a kezét és húzni kezdi. Hát.. Ő sem járt több sikerrel, mint én, mikor taszigálnom kellett volna. - Lucas, hagyd a bácsit.. Neki is dolga van.. - néztem jelentőségteljesen Cedricre, hogy.. Ebben még legyen segítségemre..
Fülemben csengtek a szavai... "Nem vagyok a tulajdonod, ahogy őt annak tartod.. Nem leszek játékszer, mert Te nem engem akarsz, csak valakit, aki foglalkozik veled.. Aki érezteti Veled, hogy fontos vagy.. Nem akarsz, csak szeretetet és törődést.. Főképp nem engem.." Valóban így lenne?? Tulajdon... játékszer... igen... ezt tartom a nőkről. Tatiáról is ezt tartottam. A feleségemmé lett, s ezáltal jogot formáltam rá hogy azt teszek Vele amit csak akarok, az enyém, mindörökre, és kész! Azt kellett volna tennie amit mondok! Úgy kellett volna tennie, ahogy mondtam! Éreznie kellett volna, amit akartam hogy érezzen! Úgy kellett volna lennie!! Megan-tól is ezt vártam! Hogy akarjon! De hát akar! Érzem, akkor is, érzem, nem vagyok ostoba, sem kezdő, tudom mit éreznek és mit nem, a nők, akikhez hozzáérek! Megan érezte! Akarta! Tudom! Látom a szemeiben! Éreztem a testén! Akarta! Azt akarom hogy foglalkozzon velem? Hogy éreztesse hogy fontos vagyok? Szeretetet és törődést akarok? De nem Őt? Azt akarom hogy Ő foglalkozzon velem, igen. Érezni akarom újra magamon a kezét, akarom hogy... Meg-megremegő sóhajjal meredtem a szemeibe. Nem értem... Azt akarom hogy szeressen...? Komolyan ezt karom, Én, Tőle, itt, most, ennyi idő után?? Őt akarom..?? De... igen... én Őt... akarom..! Nem, nem megenni akarom, bár... azt is megtenném szívesen, de... valami azt akarja... Azt akarja? Igen... Még életemben nem voltam ennyire zavarodott, és bolond... Akarom ezt a nőt?? Nem hitt nekem, hogy képes lennék erőszakkal magamhoz vonni, elvenni amit akarok... Pedig képes lennék rá. Ahogy képes vagyok ölni, és ahogy képes voltam évekig tenni lelkifurdalás nélkül bármit, amit épp megkívántam, úgy képes lennék elvenni Belőle is, amit akarok, de... Vagy mégsem?! Zavaros... megint valami, amit összezavar bennem ez a NŐ! Ez az egyetlen... árva... nő...!! "Ő hol van?!" Ő...? Komolyan egy gyenge lelkű... lelkiző idiótára vágyik, aki elregéli, milyen szar az élete..?? Ha tényleg ez a kulcs a nőkhöz, én megbolondulok... Én nem csinálom azt!! Az csak egy hülye, idióta pillanat volt a részemről, egy ostoba... semmi... Én EZ vagyok! Az a fickó, aki fel akarja tépni a torkát, és kiszívni minden csepp vérét, rögtön azután, hogy megkaptam Tőle, amit az ágyékom áhít!! Én nem az az idióta vagyok, akivel Ő a padon beszélgetett, az egy pojáca! Egy senki! Nem is létezik! - győzködtem magam, teljes átéléssel gondolataim halmának közepén ülve, és onnét bámulva, ahogy Megan a gyerekekhez megy végül, és engem magamban hagyva, Hozzájuk beszél. Vagyis kettő ott volt, azokkal el volt foglalva, de a harmadik... A harmadik egyszercsak megragadta a kezem. Ahogy lenéztem, megláttam a kis embert, aki húzni igyekezett, minden létező erejével, amin muszáj volt elvigyorodnom, minden belső bajom ellenére. Na tessék.. megint itt az idióta Cedric, aki vigyorog... A fenébe!! Megan hangja törölte le a vigyort, és Rá néztem, egyszerre a gyerekkel, majd számat elhúzva vettem nagy levegőt, és guggoltam le a kölyök elé. - Figyelj, kisember, most menj, ideje hazakocogni - paskoltam meg barátságosan a karját. - A szüleid már várnak haza. És legközelebb ne menj el Megan néni mellől, az úttestre főleg ne, rendicsek? - kérdeztem, magamat lepve meg a legjobban ezzel a stílussal... Gondolatban épp hánytam magamtól, mint a lakodalmas kutya. De újabb meglepetésemre, Lucas vett egy nagy lendületet, és széttárt karokkal bújt hozzám, apró kezeivel a nyakamat ölelve körbe. Alig ért keresztül, de azért nagyon lelkesen igyekezett... Én meg bő egy percig úgy bámultam, mint aki sóbálvánnyá változott... Na most mégis mit... - kezdtem gondolatban, de kezem automatikusan indult, és paskolta meg finoman a gyerek hátát. Aki azonban csak nem akart leválni a nyakamról... így végül segélykérőn pillantottam fel Megan-ra, hogy ugyan, segítsen már leszedni a gyereket, aki szemlátomást nem ért egyet a különválásunkkal... Mi van ma??? "Térítsük meg Cedric bácsit-nap"?? Ez nem járja!!
Annyira.. Nem volt már kedvem ehhez az egészhez.. Itt lenni és jópofizni, hogy a gyerekek ne tudják meg, mekkora egy szemét is valójában ez az alak.. Hogy mennyire romlott.. Pedig muszáj voltam tartani magam ehhez a színjátékhoz, ha nem akartam lebőgni. Épp elég, ha Mi tudtuk, hogy valójában mi a helyzet közöttünk. Hát.. Semmi jó.. Ahogy most kinéznek a dolgok. Esélyt meg nem is látok a változásra, hisz amilyen messzire lehet, elkerülöm ezt az alakot.. A magam érdekében. Még.. Meg kell szoknom, hogy már nem csak azt kell néznem.. Viszont gondolhatok én bármit Róla, ha Lucas személyes hősének kiáltja ki.. És ez még csak a kezdet.. Ahogy ott csüng rajta.. Még engem sem ölelt meg.. Mi a fene?! Nyilván egy erőszakos fajankó megérdemli azt, amit én nem.. Nagyszerű.. - Gyere, picikém... - hajoltam le a kisfiúhoz, aki szemmel láthatóan ragaszkodott Cedrichez.. Csak tudnám mivel babonázza meg így az embert.. Meg hogy engem mivel babonázott meg, amiért folyton rajta jár az eszem.. - Lucas, gyere.. - kértem újra, de csaknem akart jönni magától, így próbálva tartani a távolságot Cedrictől, kis erőt bevetve csak lecincáltam a nyakáról, hogy aztán helyet cseréljenek a bátyjával, és immár az én kezemet fogva esélye se legyen lelépni.. Főleg nem vissza Cedrichez. Egészen az autóig andalogtunk. Nem siettünk annyira sehová, hogy ténylegesen loholnom kelljen a gyerekekkel. Majd miután beültek, ki-ki a maga bérelt helyére és ellenőriztem az öveket, beültem és indítottam is. Innen már nem láttam Cedricet. Szerencsére..
***
Nem időztem sokat a gyerekekkel, hamar leadtam őket otthon, a mesét, miszerint a nő fia majdnem meghalt a figyelmetlenségem miatt, elnapoltam. Nem volt különösebben nagy magyarázatom a dologra, nem indokoltam meg még magamban sem, valószínűleg azért, mert szándékosan nem akartam a fickóra gondolni, akin amúgy gondolataim járnak..
Az emlékek és az elmosódott lábnyomok a szem számára láthatatlanok, a figyelmes lélek mégis képes megérezni a régen elmúlt álmok és az idővel elhaló fiatalkori vágyak rezdüléseit. Ha valaki csendben megáll és szívével hallgatja a csillagfényes éjszakát, érezni fogja a szerelmet, amelyet hajdan oly sokan, oly sokféleképpen éreztek és fejeztek ki.
Hála istenek nem úgy reagált a csókomra ahogy számítottam. -Akkor erre is emlékezz!- Mondtam, majd a fejét vissza húztam és még szenvedélyesebben tapasztottam ajait az enyémre. Milyen régen is volt ez. Emlékszem még mikor Stefannal akartam maradni és a testvérem nem engedte. Galádul leszúrt és a koporsóba tett engem. Végig simítottam a comját egészen fel a felső testéig. Micsoda teste van minden egyes kockáját érzem ahogy domborodik. Nem lehet neki ellenállni.
Játék adatok!
♠ Szószám.: 69 ♠ Játék címe.: Vissza a múltba ♠ Játék hangulata.: Össze zavarodott
Hülye lettem volna eltolni magamtól. Bár később ez talán úgy tűnhet, majd hogy csak kihasználtam, de egyszerűen nem tudok ellenállni neki.. Gyengéim a gyönyörű nők és ő az. Még múltam is van vele.. Szóval ez már elég indok a számomra, hogy ne toljam el magamtól. A következő csókunk, már sokkal érzékibb, szenvedélyesebb volt. Nem bántam.. Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy megbánjam, de akkor is.. Egy csók még oké.. De nem akarom, hogy reménykedjen. Mert egyenlőre még nem döntöttem el, hogy merre indulok tovább. Finoman eltoltam magamtól, majd halvány mosollyal az arcomon simítottam végig arcbőrén. – Emlékszem.. Nagyon is, de nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy kihasznállak. Még fogalmam nincs mihez kezdek az emlékeimmel.. Remélem megérted.
Könnyű lett volna venni egy mély lélegzetet, és hazamenni. Megan leszedte rólam a kis srácot, aki nagyon nem akart menni... és végül sikeresen távoztak... Még láttam a távolból, hogy egy autónál megállnak, és Megan beülteti a gyerekeket. Néztem hogyan távoznak a park közeléből, és hogyan tűnnek el végül még az én szemem elől is... Bonyolult ez az egész, a fenébe is... Mi folyik bennem?? Zavart voltam. Ami számomra szokatlan, furcsa, és különös... idegen élmény. Nem szoktam ilyesmivel találkozni. Nem szoktam gondolkodni olyanokon, mint amiken az elmúlt percekben... Utána kéne mennem, megölnöm, és gond letudva...
Ám ahogy megpillantottam valamit megcsillanván a földön, a fűben... s odalépve egy kulcs akadt a kezembe... mégpedig egy szobakulcs... A lábaim lemondtak a gondolatról, elindultak... el Megan után... mert minden józanság ellenére... minden logika ellen állva... hinni akarták, hogy az az Ő kulcsa, és hogy... Mit akarok? Elhitetni Vele hogy nem vagyok gonosz? Hogy nem a feleségemet, hanem ŐT akarom..?? Miközben épp az irányításmániától próbálok megszabadulni, a birtoklási vágytól... pont azután megyek, aki iránt hihetetlen vágyat érzek, hogy megkapjam..?? Bolond vagyok... bolond, idióta... őrült... De el kell hinnie, hogy én ŐT akarom...
Az emlékek és az elmosódott lábnyomok a szem számára láthatatlanok, a figyelmes lélek mégis képes megérezni a régen elmúlt álmok és az idővel elhaló fiatalkori vágyak rezdüléseit. Ha valaki csendben megáll és szívével hallgatja a csillagfényes éjszakát, érezni fogja a szerelmet, amelyet hajdan oly sokan, oly sokféleképpen éreztek és fejeztek ki.
-Persze én már mindent megértek..csak veled vagyok ilyen Stefan .. elveszed az eszemet.-Mondtam, majd elengedtem őt és ismét a szemem arra a ködarabbra szegeződött amit rugdostam és folytattam ahol abba hagytam. Még milyen emlékek ezek. Talán jobb lett volna, ha nem is emlékeztettem őt semmire se? Talán jobb lett volna ma nem ezt a parkot választanom? -Nem akarlak se zavarni se zavarni nem szeretnék-Tettem hozzá , majd a hajamba túrtam.
Játék adatok!
♠ Szószám.: 69 ♠ Játék címe.: Vissza a múltba ♠ Játék hangulata.: Össze zavarodott
Csak mosolyogni tudtam azon, hogy elveszem az eszét.. Ez a nő.. Egykoron milyen közel állt hozzám most mégis úgy érzem, mintha egy idegen lenne a számomra. Nem tudom mit tehetnék azért, hogy a kapcsolatunk ugyanolyan lenne. Talán próbálkoznom kellene, de én most Katherine-nek ígértem meg ezt. Hogy hajlandó vagyok megpróbálni, ha ő is. Aztán ki tudja lehet, hogy az egészből nem lesz más csak egy nagy pofára esés. – Rebekah. Te egy csodálatos ember vagy. Soha nem zavarnál. És, ha hajlandó vagy egyenlőre elfogadni a barátságom. Hiszen többet nem ígérhetek.. Akkor nyugodtan felkereshetsz amikor csak akarsz. Ha bánatod van.. Bármi, rendben? – Ezt biztosan felajánlhatom. Kapcsolatot? Szerelmet? Azt már annál kevésbé.
Kezdőlap
)