Elgondolkoztam a felvetett álláspontján. Pontosabban azon, hogy én akkor most melyik csoportba is tartozom?! Joggal mondanám azt, hogy inkább vagyok gyerek, mint felnőtt.. De felnőtté a sebek, és a pofára esések tesznek igazán.. Az, hogy mennyi mindenen mentél keresztül az életben, hány kudarcot tudsz magad mögött és hány talpra állást.. Nos, abból az én életemben elég sok volt. Kisebbek, nagyobbak.. Olyanok, amiket még nem hevertem ki teljesen és olyanok is, amiket sosem fogok elfelejteni.. Szóval igen.. Ezeket is számba véve, azt hiszem.. Felnőtt ember vagyok.. Vagy talán még inkább a kettő keveréke.. - Lehet valaki felelősségteljesen örök gyerek? - tettem fel a költői kérdést, nem számított, hogy hangot adtam-e neki vagy nem.. Valószínűleg hülyén hangzik, mivel én épp az imént nem voltam túl felelősségteljes, hisz a gyerekek... És főként Lucas.. Cedric viszont ezt mégsem vágta a képembe... Pedig férfiból van.. Legalábbis jószerével annak tűnik. Az érdekesebb fajtából valónak. - Manapság? - néztem rá értetlenül. Két évvel ezelőtt, sőt, öt évvel ezelőtt is megvolt ugyanez a rendszer, ha nem is ilyen nyilvánvalóan felvállalva. Én már akkor is ebben az egész kuszaságban éltem és nem tűnt olyan bonyolultnak mint most. De hogy érdekes is legyen?! - Inkább érdekfüggő, mint érdekes.. Régen is így volt.. Végig a történelem során.. - magyaráztam, vagy inkább csak okoskodtam.. Kotyogtam összevissza mindent. - Mindig a hatalom és a haszon felé húznak az emberek... Akiket lehet befolyásolni.. - sóhajtottam nagyot. Anyámat aztán lehetett befolyásolni, mindenben, aminek nem volt köze hozzám. Talán tőle örököltem én is ezt a tulajdonságot.. Neki ez lett a veszte... Talán nem tetszett neki, hogy elrejtem az arcomat előle, talán csak bebeszélem magamnak ezt is.. Ki tudja, de az akárhogy is nézem, a valóság volt, mikor teljesen nyugodtan, rezzenéstelen ábrázattal visszatűrte a hajamat a fülem mögé. Kedvem támadt ismét elfordulni, vagy csupán lehajtani a fejemet, hogy ne érezzem magamon átható pillantását, mert bizisten olyan érzésem volt, mintha nem lenne rajtam ruha, vagy.. nem lenne körülöttem a burok, amibe soha senkit nem engedek be.. Feszélyezett, hogy olyan őszinte és nyílt voltam hozzá eddig és még csak meg sem riadtam tőle, meg a helyzettől, hogy ezt művelem. Nem voltam én eddig ilyen naiv... - Próbálok... - rántottam vállat, mintha teljesen közömbös lennék erre a témára, pedig nem így volt, őszintén magam sem tudtam volna megmagyarázni, mi a francot csinálok.. Hogy bízok-e benne, vagy csak bízni akarok. Hogy lehet, hogy ő az az ember, aki pont akkor toppant elém, mikor kétségbeesetten kapaszkodót keresek, mielőtt lecsúsznék és minden szavát elhiszem?! Lehet.. És nem állítom azt, hogy ez itt és most és így a helyén is van.. De nem tudom hogy kapcsoltam be ezt az .. izét... úgyhogy nem tudom kikapcsolni sem... - Nem lehetek mindenkivel bizalmatlan, mert a végén teljesen egyedül maradok... - sóhajtottam fel. Majd bizony rádöbbentem, hogy ezt is többféleképpen lehet értelmezni, pedig most nem is állt szándékomban ferdíteni az igazságon.. - Erinnek hívják? - kérdeztem vissza mosollyal az arcomon. Szép neve van, és még sosem hallottam.. Vagy csak tájékozatlan vagyok, az sem kizárt.. Talált és süllyedt az a megérzésem, miszerint meglepte őt a dolog. Pedig eddig azt hittem, hogy elég kiszámítható vagyok.. Szeretem a gyerekeket.. Neki van egy lánya.. Kell ennél több?! - Nem tudom mit.. Mindent.. Bármit.. Akármit.. - rántottam vállat szórakozottan. - Amiről úgy gondolod, hogy megoszthatod másokkal.. Például velem.. - böktem magam felé az ujjammal. Ugyan tisztában voltam vele, hogy fájdítani fogja a szívemet két okból is, de.. Szerettem volna olyan témát találni, ami mindkettőnk szívének kedves valami miatt..
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
Ki voltam miután annyi minden infóhoz jutottam a buli után Freya él ráadásul hozzá megy a testvéremhez. Elijah forral valamit Klaus elment a városból én nem is tudom, hogy mi van velünk ez a család már évtizedek óta bomlik, csak én akarom egyben tartani csak én akarok végre nyugalmat? Szeretnék egy férjet és családot, de ebben a megrekedt testben nem fogok ehhez a csodához jutni. Sétára indultam és sírí csend volt körülöttem, majd hirtelen megpillantottam egy régi arcot. Stefan. -Ilyen pasinak vétek itt ülnie egyedül.-Nem emlékszem hogyan váltunk el, de nem is érdekelt. Igazából még a rabja voltam annak a szempárnak amit Stefan visel és imádtam ahogy csillog a szeme miközben mosolyog. Minden haragomat elosztatja. -Nem bánod?-Kérdeztem illedelmes lány módjára, majd leültem mellé.
Fogalmam sincs, hogy mit akarok éppen. Itt ülök és várok a megváltásra. Miszerint vagy Katherine fog üzeni előbb, hogy döntött.. Vagy pedig iszonyatosan gyorsan eljön az a bizonyos szombat. Bár eléggé érdekes lesz komoly kapcsolatba vetni magam Katherine-nel, miközben az ágyamat egy másik nővel osztom meg. Igen.. Egy pillanatra sem feledkezhetek meg Layla-ról. A barátom és segíteni fogok neki. Már, ha a múltam nem rémiszti meg. Azóta már megváltoztam legalábbis azt hiszem.. Próbálkozom. Már ez is valami. A gondolatmenetemből egy szőkeség ragadott ki. – Azt mondod? – Kérdeztem féloldalas mosollyal az arcomon. Ismerős volt, de valahogy még sem ugrott be, hogy ki lehet ő. Na, de mindegy is. Lehet, hogy csak egyszerűen hasonlít valakire.. Mindegy. Nem akarok most ezzel foglalkozni. – Dehogy bánom, nyugodtan. – Csúsztam egy picit arrébb, hogy kényelmesen helyet foglalhasson mellettem.
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
Nagyot néztem mikor meg se ismert. Csak bámultam rá és értetlenkedtem. Helyet foglaltam, majd rugdosni kezdtem a lábammal egy kavicsot. -Stefan Salvatore magányosan?-Mosolyogtam rá, de láttam a szemében nem tudja ki vagyok. -Megismersz még kedvesem..-Suttogtam lágyan a szemébe nézve.
Egyértelművé tette a számomra, hogy emlékeznem kellene rá.. Meg szoktam jegyezni az embereket.. Mivel ő ismert valószínűleg nem csak elhaladtunk egymás mellett.. Vagy ez is lehet.. Bár kétlem. Hiába töröm a fejemet egyszerűen nem ugrik be, hogy akkor most ki is ő. – Nagyon sajnálom, de.. nem igazán. – Valószínűleg nem ezt szerette volna hallani tőlem, de most mennyivel lett volna jobb, ha hazudok, hogy igen? Abból csak az lett volna, hogy olyan dolgokat hoz fel és esetleg emlékeket, amikre emlékeznem kellene, de semmi.. Egyszerűen üres vele kapcsolatban a fejem. Ismerős, de ennyi az egész.
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
Mit tett vele Klaus? Néztem rá értetlenül. -Szóval nem emlékszel..-Jelentettem ki, majd a szememet lesütöttem. Ha ősi vagyok használjam is a képességemet. -Ezen segíthetek-Hajoltam közel hozzá szinte érintve ajkait, de nekem most a szemei kellettek. -Stefan Salvatore, emlékezz mind arra ami velem történt-Suttogtam halkan ezeket a szavakat. És kémlelni kezdtem az arcát.
– Nem.. Nem igazán. Sajnálom. – Kezdett egyre érdekesebb lenni ez az egész szituáció. Most vagy ki voltam ütve évtizedeken keresztül vagy.. De hogyan? Nem is volt időm ezen gondolkozni, hiszen olyan közel hajolt hozzám, hogy ajkaink szinte érintették egymást. A szemeibe mélyedtem, majd hagytam, hogy szavai után emlékek árasszák el a fejemet. Erre.. eddig nem is emlékeztem.. Vagyis már értem, hogy honnan volt ismerős.. A kapcsolatunk.. Öhm.. Eléggé befejezetlen, de azt hiszem ezt már az idő önmagában is befejezte. Hiszen nem mondhatom, hogy tegnap futottunk össze vagy éppenséggel a múlt héten. Már majdnem száz éve ennek az egésznek. – Rebekah. – Suttogtam a nevét, mikor már valamennyire kezdett kitisztulni a kép.
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
Nagy mosoly árasztotta el az arcomat ahogy a nevemet suttogta. -Igen...-Mondtam teljes örömteli vigyorral a képemen. Majd megsimogattam az arcát és egy puszit nyomtam a homlokára. -Régóta kereslek már..-Suttogtam, majd ismét simítottam egyet az arcán. A múlt olyan nagy hatással volt rám és Stefan volt a leggyengédebb férfi akivel valaha is találkoztam.
Nem volt hosszú időszak, amit együtt töltöttünk, de mégis annyi emlék volt azzal a rövidke kis idővel kapcsolatban, hogy mondhatni belefájdult a fejem abba, hogy visszaemlékeztem ezekre. Ki gondolta volna, hogy ekkora lyuk van az életemben? Mert, hogy én nem az egyszer már biztos.. Eszembe nem jutott volna, hogy elfeledtették volna velem az életem egy részét.. De most már ezt is tudom. – Igazán? Miért is kerestél pontosan? – Kérdeztem meglepődötten. Oké.. Lehet, hogy egyértelmű a dolog miértje, de jobbnak láttam, ha inkább rákérdezek, mielőtt rossz következtetéseket vonnék le.
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
Láttam rajta, hogy még zavarban van a sok emléktől. Vajon Klaus tette ezt vele, de miért és mikor és annyi a kérdésem, de tudom, hogy erre csak a bátyám adhat választ. -Miután kijutottam a bátyám koporsójából csak téged kerestelek.. miért, mert szerettelek sőt még lehet szeretlek is nem tudom...-Ráztam meg a fejemet és simogattam meg az arcát. Neki már biztosan van valakije biztosan kell neki valaki aki nem én lennék, miért is feltételezném, hogy az emlékek bármit fel idéztek volna benne. -Bár lehetetlen így gondolkozzak, hiszen tudom, hogy te nem gondolod így.-
Mégis csak kifejezetten egyértelmű volt az, hogy miért is keresett engem. Ez futott végig az agyamon, de nem akartam túlságosan is egoistának tűnni, hogy rögtön erre kérdezek rá. Bár talán így egy kicsit kínosabbá vált ez az egész szituáció, hogy ő maga mondta el, miért is keresett. Nem igazán tudtam, hogy mit mondjak mi lenne a helyes. Az egész dolog kettőnk között lezáratlan. Ezt már az emlékeimből is jól tudom. Ezt pont most kellett, mikor elhatároztam magam, hogy megpróbálom Katherine-nel.. De ez az egész nem az ő asztala szóval még az is lehet, hogy nemet mond. Egyáltalán megéri próbálkozni? Erre sajnos nem tudom a választ. – Nem erről van szó, Bekah. Csak egyszerűen az előző pár percig nem is tudtam, hogy volt köztünk valami.. Legalábbis nem emlékeztem és.. Ez most egy kicsit váratlanul ért. – Beletúrtam a hajamba, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem vagy mondanom.
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
Láttam, hogy valamin nagyon elbizonytalanodott. Mi történik akkor most talán még is vissza térnek a régi emlékei? -Sajnálom, ha fel kavartam benned a dolgokat, de tudnod kell a nézőpontjaimat és hihetetlen, hogy végre megtaláltalak- Mondtam neki lehajtva a fejemet. -Klaus tette ezt veled? Nem emlékszel?-Kérdeztem érdeklődően magamon is meglepődtem hiszen nem a bban a tipikus Becca stílusban beszéltem, hanem kedvesen. Ez érthető hiszen nagyon akarom ezt a férfit igazán szerettem még 1920-ban és jobb lenne vissza csöppenni abba az időbe.
– Ez egyáltalán nem a te hibád és tökéletesen megértelek, amiért meg akartál találni tényleg. – Nem okolhatom őt miatta.. Nem Ő volt, az aki elfeledtette velem az egészet. Az emlékeimből az kiderült, hogy nagyon is élveztem azt az időszakot. Bár pár emléktől megborzongtam.. Az emberekkel, amit műveltem, szinte beteges. Bőven van ilyen emlékem, de nem gondoltam volna, hogy még elrejtve is van valahol a fejemben pár. Nagyobb szörnyeteg már nem is lehettem volna. – Azt hiszem igen.. – Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy pontosan mikor is veszítettem el az emlékeimet vele kapcsoltban. Az az egy pillanat még mindig rendkívül homályos volt. Ez az egész túl sok most nekem. Először Layla jön a segítségemért. Aztán én felajánlok egy lehetőséget Katherine-nek aztán pedig itt van Bekah.. Hogy vált minden ennyire bonyolulttá?
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
-Stefan én akarlak!-Mondtam a szemébe nézve. Tényleg szerettem annak idején és tényleg akartam. Az évek során olyan magányos lettem, hogy nem tudjam mihez kezdjek magammal. Testvérem is elvesz valakit és körülöttem mindenki boldog. Szar a halhatatlanság, ha nincs kivel megosztani.. -Te nem akarsz engem?-Kérdeztem nagy boci szemekkel.
Oké, egyértelműen kinyilvánította, hogy mit szeretne. Hogy a fenébe mondjam meg neki, hogy ez így egyszerre nekem túl sok, anélkül, hogy megbántanám? Mert természetesen eszem ágában nincs megbántani.. Nem őrültem meg.. Mert gyönyörű nő és igazán kellemes emlékek kötnek hozzá és ki tudja.. Ha akkor nem válnak el útjaink lehet, hogy Elena soha nem kerül a képbe.. Meg az is lehet, hogy örökre az a ragadozó maradtam volna, aki voltam. – Figyelj, Bekah. – Kezdtem bele, miközben megfogtam a kezét. – Először is hadd dolgozzam fel az emlékeket és utána eldöntöm, hogy ez milyen hatással lesz a jelenlegi életemre.. Ilyen gyorsan egyszerűen ezekre nem vagyok képes.. Remélem megérted. – Mindennél jobban remélem, hogy megérti.. Még sem mondhatom neki, hogy szeretem és vele akarok lenni egy örökkévalóságon keresztül vagy éppenséggel, hogy soha többé nem akarom látni. Fel kell dolgoznom.. Azt hiszem van is mit.
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
Már mikor a nevemen szólított éreztem, hogy itt valami nem lesz rendben. Keze érintésére a hideg végig rázott engem. Hát persze miért is lenne nekem más hogy is hihettem, hogy majd egyszer olyan lesz mint régen. -Megértem..-Sütöttem le a szememet és gondolkoztam el. Úgy hallottam Elena férjnél van és nm tudtam akkor még is miért habozik, de igaza van kicsit gyorsra vettem a tempót. -Nem akarlak újra elveszíteni.-Suttogtam mélyen a szemibe nézvén.
Azt hiszem nagyon jól tudta, hogy mi fog következni, hiszen a nők megérzik az ilyesmit. Legalábbis azt hiszem.. Valahogy mindig sejtik, hogy valami rossz következik. Bár én sem úgy indultam neki, hogy húh, de jó lesz ezt most kimondani. Egy pillanatra sem akartam, hogy álomvilágba ringassam. Azért elég nehéz ezt kimondani.. De most sikerült és nem is olyan rosszul, mint amire számítottam. Oké.. Most ezen is el fogok gondolkozni, hiszen nem tehetem meg, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyom.. Viszont ez egy kicsit nagyon gyors.. Az emlékeim visszatértek.. De az érzéseim csak összekuszálódtak nem, mintha eddig annyira tudtam volna, hogy mit akarok. Csak hajlandó voltam egy esélyt adni nekem és Katherine-nek. Hiszen el tudnám képzelni vele a jövőmet. – Nem fogsz. Ezt megígérhetem. – Tudom, hogy milyen magányos tud lenni az örökkévalóság. Volt egy időszak, amikor volt „szerencsém” ezt megélni. Nem kívánom senkinek. Nem ígérem azt, hogy úgy leszek mellette, ahogyan szeretné.. De a barátságomat mindenképpen felajánlhatom.
- Most azt várod azt mondjam nekem sem, de jól ismersz. Nem szoktam hazudni. Mikor hogy.. – kaptam össze a ruhákat amit kis híján letépett és ami tiszta volt hogy mint öltözék semmire se megyek vele. – És most ezért jössz nekem egyel! – emeltem fel a már fecnikre tépett darabot és még egyet tépve rajta áthajítottam a bokorba. – Mondjuk azzal ott! – szorítottam a szememet egy nem is annyira messze labdával játszó kölyök és az apja fele. – Pont a méretem. – fodultam a szemeibe – És az évjárat se rossz. – döntöttem félre a fejem és habár ritkán volt gusztusom férfiak vérére, most, a jelen kimerült állapotban az is tökéletesen megfelelt.
- A gyerek a tiéd! - sóhajtottam színpadiasan de tény. A kis kékvérűek sosem érdekeltek. Túúúl kevés bennük az ellenkezés, az értelem, na meg eleve mire élvezni kezdeném, már vége. Felesleges időpocsékolás!
- Felelősségteljes örök gyerek? - kérdeztem vissza, és mosoly játszott az ajkaimon. - Végülis, miért is ne? Bármi megtörténhet. - Na ezt nálam jobban senki nem tudhatja, maximum az, aki pont olyan idős mint én, vagy idősebb. Mi már szinte mindent láttunk, még azt is ami nem létezik... Mindent. Miért ne lehetne akkor egy "gyerek" is felelősségteljes? - Igen, manapság. Tudod, én egy picit idősebb vagyok mint Te - tusoltam el a válaszomat, amit gyönyörű elferdítésnek éreztem. "picit idősebb". Végülis, csak ezer év, mi az nekünk? - gondoltam vigyorogva magamban. - Igaz, de nem mindegy, milyen is az a hatalom, vagy haszon. Például, az is hatalomnak számít, ha én hatalmat gyakorlok Rád azzal hogy belém szeretsz például? És ebből hasznot húzok, ha én pedig arra vágytam hogy szeress és ez sikerült? Ez is egyfajta hatalom, és haszonszerzés, nem igaz? - Itt a vég, megbolondultam, jobb lesz rövidre zárni, és hamar elfogyasztani, de tényleg... Halovány csillogással a szememben, ami az érdeklődést jelezte, bámultam, miként játszódnak le egyes érzelmek Megan arcán, mikor odanyúlok, és eltúrom a haját az útból. Mi okozza ezt? Ez a lány... mert hozzám képest ugye csak az, még annak is nagy dolog neveznem... hozzám képest még nem is élhetne, olyan fiatal... De mégis van ott benne valami, ami... ami bennem is megtalál valamit, és állandóan birizgálja, piszkálja.. szinte ingerlő... de nem a rossz értelemben. Sőt! Túlontúl jó...! - Ezzel én is... pont így vagyok, azt hiszem... - köszörültem meg a torkomat. Bizalom? Idejét sem tudom már... Bízom Erin-ben, de ennyi. Senki másban, évszázadok óta. Csak egy dolog a biztos, a halál, de nálunk még az sem... A bizalom kemény dolog. Nem lehet csak úgy megkapni, ki kell érdemelni. Vajon én mivel érdemeltem ki? És vajon én miért akarok bízni ebben a lányban? Miért jó mellette ülni, és beszélni, úgy ahogy talán még soha senkivel...?? - Igen, vagyis... igazából Erina a neve, csak... tudod, gyerekek - forgattam a szemem, de elvigyorodtam -, talán még soha senki nem hívta így, rajtam kívül. Azt szereti használni, hogy Erin. És... mit mondjak? Okos, és gyönyörű, az eszét nem tudom honnét örökölte, de gyönyörű, akár az anyja. Makacs. Irdatlanul, iszonyatosan makacs, és önálló, és... erős. Életemben nem láttam még olyan nehéz esetet mint Ő, ember legyen a talpán, aki majd egyszer elrabolja a szívét. Hihetetlen egy teremtés, és sokszor nagyon próbára tett, de... Ő mégiscsak a legszebb dolog az életemben. Igazából... az Ő létezése az egyetlen dolog az életemben, amit nem szúrtam el - húzódott a szám féloldalra, és egy mély sóhajjal emlékeztem vissza, mennyire más volt, mikor még kicsi volt a lányom, és jóval könnyebb volt Vele. - Ha újra élhetném is az életem, és mondjuk dönthetnék másként pár dologban, például ha tudnám, hogy egyedül kell majd Őt felnevelnem... akkor sem mondanék le Róla, a világ összes vagyonáért sem - észre sem vettem, mikor ragadtattam így el magam a téma iránt. Nem szoktam ilyet...
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
-És hogy vagy Stefan, nőkkel, a régi élet stílusoddal?-Gondoltam arra, amilyn régen is volt. Hatalmas Ripper hírében állt és persze ezt is kedveltem benne, de leginkább azt az énét ami gyengéd. -Én néha meg szakadok...-Hajtottam le a fejem és elöszőr nyíltam meg valakinek. -Tudod szar egyedül, a családom szanaszét van egyik és másik gyilkolja egymás Kol éppen elveszi a barátnőjét Elijah forral valamit én meg csak úgy vagyok, Klausnak hol kellek, hol nem...-Mondtam nagyon nyelve egyet. -Tudod ez a vérengző lány csak álca, egy maszk!-Mondtam neki.
– A régi önmagamat már szerencsére magam mögött hagytam. A nőkről meg most nem nyilatkoznék. – Nem akarom elrontani a kedvét azzal, hogy nem olyan régen kértem meg Katherine-t, hogy próbálja meg velem.. Magam sem tudom honnan jött ez az ötlet, de az sem biztos, hogy működni fog még ha meg is próbáljuk. De működnie kell.. Muszáj lesz. Tudom közel álltunk egymáshoz régen, de mégis furcsa volt, hogy ennyire megnyílt nekem.. Egyáltalán nem volt ellenemre inkább csak meglepett. – Figyelj.. Ha bármi ilyen van.. Én meghallgatlak. Legtöbbször már ez is segít. – Szorítottam meg a kezét gyengéden. – Tudom.. Nagyon jól tudom. – Mondtam mosolyogva.
Nem számítottam arra, hogy reagál a mondatomra.. De.. Úgy tűnik, mostanában túl sok mindenre nem számítok. Jobb lesz, ha nem hagyom el az érzékeimet ennyire. Még a végén én magam is veszélybe kerülök, pedig csak most kezd visszaállni az életem a rendes kerékvágásba.. Nem kell még egy kisiklás. Nem akarok még egyszer ugyanazon a más kitaposott ösvényen végigballagni. Persze sosem történik semmi kétszer ugyanúgy... - Bármi azért nem! Nagylány vagyok.. - forgattam meg a szemeimet nagyot sóhajtva. Az vagyok, még ha nem is látszom annak, vagy... Nem néz annak. - Kinőttem már a mesékből, a csodákban meg sosem hittem.. - húztam el a számat. Éppen elég meseszerű, hogy létezik az a sok természetfeletti. Hát még, hogy én is egy vagyok közülük. Talán mégsem hagytam hátra a mesevilágot, hiszen abban élek, majd halok.. Előbb utóbb biztosan... - Nem látszik... - szaladt ki a számon automatikusan, pedig ezt talán nem kellett volna mondanom. De ha már itt tartunk. Azt mondta, felnőtt lánya van.. Felnőtt.. Milyen felnőtt. Olyan felnőtt, mint én, vagy mint egy tini, csak korán érett.. Vagy.. Ha.. Korán jött, akkor is.. Bőven a harmincas éveit taposná már.. - számolgattam magamban. Viszont nem nyugtatott meg, hogy alig néz ki huszonhatnak. Körülbelül.. De ez így.. Képtelenség. - Mennyivel is? - adtam hangot végül kíváncsiságomnak. Nem tehetek róla, hogy a legapróbb, leglényegtelenebb részleten akad meg a figyelmem. Bár talán mégsem hátrány ez. Hogy.. Hogy a francban kötöttünk ki mi most ennél a témánál? Úgy csűri-csavarja a szavakat, hogy követni sem tudom. Hatalom, hogy.. Ha azt akarná, hogy én beleszeressek és beleszeretnék és az.. Az neki miért lenne hasznára? Miért gondolkozik egyáltalán ilyesmin? Nem vagyok én olyan típus, aki csak úgy hopp, beleszeret valakibe. Pláne nem varázsütésre. - Hatalom.. - bólintottam, tekintetemet egy pontra szegeztem, mintha csak annak beszélnék, pedig csak a gondolataimat szedtem össze. Legalábbis próbálkoztam vele, mert ezzel a kis szösszenettel egészen.. Megzavart.. Azt hiszem. Akaratlanul is eljátszottam a gondolattal, hogy azt akarja, hogy belé szeressek. Az okát még mindig nem tudtam. Semmiféle jelét nem adta eddig, hogy valami ilyesmit akar. Akkor már rég visszavonulót fújtam volna. Nem azért jöttem a parkba, hogy összeszedjek egy kalandot magamnak. Abban mostanában, köszönöm szépen, volt elég részem. Bár akkor már hozzászoktam.. De nem.. Nem akarok én ilyesmit, akkor sem ha érdekel, és jóképű.. és lovagias... És felesége van, a szentségit.. Mi a fenéért gondolkozok én ezen?! - gondolatban magamra förmedtem, amiért elkalandoztam, de nagy sokára csak sikerült visszarángatnom magam a valóságba. Már ha ez az.. - Haszon is.. - folytattam. - Már, ha valaki a szeretetből hasznot akar húzni.. De tudod mi még? - fordultam felé, hogy a szemébe tudjak nézni. - Hazugság.. Főként.. Aljas csalás, manipulálás.. - szavaim kissé talán zaklatottan csenghettek, de az is voltam. Felzaklatott a tény, hogy pont velem példálódzott. - Még szerencse, hogy az egyetlen ilyen hatalom a zsarolás.. Másként.. Nem igazán érheted el a céljaidat, ha erre pályázol.. Különben is.. Neked talán haszon lenne.. Másnak kényszer.. - húztam el a számat. De igazából fején találta a szöget. Ez a mai világ. Kényszer szülte önkény, és csalás egymás hegyén-hátán. Talán, csak erre akart kilyukadni és túlreagáltam?! Abban profi vagyok. Halványan elmosolyodtam, hisz.. Akkor mégiscsak van bennünk közös. Még akkor is, ha nem a legnagyobb erényeink közé tartozik, és.. Sőt, ez nem is előny, hisz mindketten bizalmatlanok vagyunk, ami furcsa, mert egymással szemben nem tűnünk annak. Főleg én nem. Főleg most. Két bizalmatlan bízhat egymásban, vagy hogyan is működik ez?! De meg sem kellett kérdeznem a mikéntet, megválaszolta már mielőtt feltettem volna a kérdést, hisz beszélni kezdett. Nekem. A lányáról. Kissé mintha zavarban is lett volna a téma miatt, legalábbis a reakcióját figyelve. Nem akartam én a magánéletében vájkálni. Egyszerűen gyerekről van szó, ami és aki nekem vagy így vagy úgy, de szívügyem.. Magam elé révedve vetített elém elmém egy kitalált képet a kislányról. Cedric-éhez hasonló, világosbarna haj.. gyönyörű zöld szemek, ugyanaz a mosoly, az apró ráncok, miközben nevet. Talán ugyanúgy felhúzza az orrát, ahogyan az apja szokta. De valahogy nem volt teljes a kép. Az a lány is.. Olyan, mint én. Az apja a családja, ahogy nekem az anyám volt. Az anyja elhagyta, rám az apám nem volt kíváncsi sosem. Rossz felé haladok.. Ismét. Inkább próbáltam ismét az érzelemkitörésére összpontosítani. Megint valami, amire nem számítottam. Vagy ez csak úgy előtört belőle? Valahonnan mélyről? Elvégre, maga mondta, hogy bizalmatlan.. Nekem mégis mesél, ergó bízik bennem. Valamennyire legalábbis. És ennek én.. Valamiért nagyon, de nagyon örültem. Talán ezért is volt az arcomon ismét az a mosoly, mint az imént. Levakarhatatlan. A szemeim is csilloghattak, ahogy hallgattam őt, mint egy tébolyult, ki csüng minden egyes szaván. - Ez.. - nem találtam a hangomat, így inkább hagytam hogy meghatottságom némiképp csillapodjon és meg tudjak szólalni, de akkor már nem folytattam. - Nagyon szereted.. - értettem meg, holott ezt már egyszer elmondta, de most már el is tudtam hinni neki, minden egyes szavát.
Ha szeretünk, megkockáztatjuk, hogy nem fognak viszont szeretni. Ha remélünk, megkockáztatjuk a csalódást. Mégis vállalnunk kell a kockázatot, mert az életben a legnagyobb kockázat, ha nem kockáztatunk. Aki nem kockáztat az nem tesz semmit és nem lát semmit; annak nincs semmije és ő maga is semmi, mert nem tanul, nem érez, nem változik, nem fejlődik, nem szeret és nem él.
|| Stefan & Rebekah ||
-Nők tesznek a sírba mi? főle, hogy meg jelentem..-Süttötem le a szemem. Tényleg nem akartam fel emlegetni a régmúltat, de annyira szeretnék újra hozzá tartozni. -Soha nem tudtuk meg mi is lehetett volna belőlünk.-Hajoltam közelebb és simogattam meg édes arcát. Bárcsak most azonnal édes csókját érezném ahogy rá forr az enyémre. Lehetetlen nem szabadna. A gondolat is kirázott, főleg mikor hozzám ért bele borzongtam. -Édes Stefan-om-Mosolyogtam rá. Tényleg megváltozott.
– Azért ezt nem mondanám.. Inkább most a nők teszik komplikálttá az életem. – Ott van Layla, aki a segítségemet kérte és akivel már megint a barátságunk határán ugrándozunk. Egyszer erre a felére egyszer pedig a másikra. Aztán még Katherine is.. Akivel nem sokára újra találkozom és eldönti, hogy mit is szeretne tőlem. Most pedig itt van Bekah, akinek az emlékével nem tudom, hogy mit kezdjek. Pocsék érzés megtudni, hogy volt valakivel egy múltad, amire jó ideig nem is emlékeztél. – Sajnos, nem. – Az időt nem tudom visszapörgetni és nem haladhatunk tovább „mi lett volna ha…” gondolatokban. Finoman simogattam a kezét, hiszen nem akartam megbántani. Látom rajta, hogy törékeny és nagyon jól tudom milyen érzés amikor az az ember fordít neked hátat, akitől erre a legkevésbé számítanál.
A középsuliból eljőve rögtön a lakásom fele vettem az irányt, hogy kipihenhessem magamat, még mielőtt bármi ökörséget is tennék. Egy napra már így is épp elég hülyeséget csináltam, nem hiányzik már több. Ez a vámpírlány.. hát nem egy mai fruska volt, az százas. Látszott is rajta.. bár, azért pár harapást még sikerült szereznem rajta. Na de mi az, ahhoz képest, amit ő tett? Megígézett.. és most el kell rabolnom valakit csak úgy heccből. Mintha lehetne olyat csinálni.. Az a lány se volt agyilag százas mikor ezt kérte.. Mondjuk még mindig jobb, mintha azt kérte volna, hogy nyírjak ki valakit.. Másnap reggel miután felkeltem, az volt az első dolgom, hogy megjárjam magam a városban. Sétálni akartam.. Az agyam vitt előre.. Képtelen voltam ellenállni neki, mert nem ment volna. Így hát.. elindultam városnézőbe, közben lélekben abban bízva, hogy egyetlen szőkeségbe se botlok majd bele. Épp az autómban ültem és fordultam volna be egy utcába, mikor a hotel előtt egy szőke hajú lányt vettem észre. Na nee.. ilyen nincs. Ráadásul a lánynál egy kisbaba is volt. Mivel az ígézés szerint a babát nem bánthattam, hát megvártam míg hazaviszi, közben abban bízva, hogy fent marad és nem jön le többet. De hát.. pechem volt, mert hamarosan ismét lejött és én követni kezdtem.. míg a parkba nem értünk mindketten, ahol aztán leparkoltam az autómat.
Kezdőlap
