Valahonnan

Mystic Falls. A hely, ahol még soha nem jártam előtte. Mégis.. amikor beléptem a város 'kapuin", úgy éreztem, hogy haza érkeztem. Talán mert rengeteg vámpír tömörült ide. A családom. Akiket én soha nem tiszteltem. Vad gyilkos voltam, aki csak haszonból barátkozik.
Lehunyt szemekkel álltam meg a parkban, zsebre vágtam a kezeimet, így szimatolva a levegőbe. Ismerős illat. Nem véletlen nyilván. Volt egy fő cél, ami végett ide érkeztem. Mégpedig egy Petrova nőszemély, akihez kötött a múlt.
- Nocsak.. - szólaltam meg úgy, hogy nem fordultam felé. Tudtam én, hogy ott van a közelemben és hall. - Kit fújt ide az északi szél.. - sóhajtottam.

Még szerencse, hogy háttal állt nekem így nem is látta arcomon a pillanatnyi meglepődést. Figyeltem, és meg is hallottam a hangját. Nem válaszoltam, csak halkan felsóhajtottam és odaléptem hozzá. Ő meg mit keres itt Mystic Falls-ba. Érdekes, hogy azon kívül pedig eltudtuk kerülni egymást az évek során. Igyekeztem határozott léptekkel felé lépni, ami végül sikerült is, és elé sétáltam. - Victor... - Mondtam ki a nevét, és egy halvány mosolyt erőltettem arcomra. - Rég láttalak! - Vontam fel enyhén a szemöldökömet szemeibe nézve. Végigmértem az arcát, és szinte rögtön meg is állapítottam, hogy semmit nem változott az évek alatt. Mert hát miért változott volna, hisz vámpír. Egyik vámpír se változik külsőre, nem öregszik, vagy bármi ilyesmi.

- Oh, kedvesem, de még milyen régen.. - sóhajtottam, és már majdnem azt hittem, hogy mindent elfúj előlem ez a sóhajtás. Volt is okom rá, csak nem akartam kimutatni, hogy mennyire nem számítottam az ilyen korai viszontlátásra. Miatta jöttem ide, ez volt az egyik fő indokom. De ez a véletlen műve.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy hiányoztam? - meredtem még magam elé egy rövidke ideig, de nem sokáig. Egy szempillantás alatt mélyedtem tekintetébe a következő pillanatban.

- Nem mondok sokat a több mint 550 évvel... - Vettem egy mély levegőt, a park egyik irányába pillantva. Ez rengetek idő, még egy vámpír életében is talán. Nem hittem volna, hogy pont itt fogom látni újra, mert ha már ennyi ideig elkerültük egymást, így nem is számítottam erre a találkozásra. És ez látszódott is rajtam egy kicsit, bármennyire is próbáltam elrejteni.
- Rossz gondolatolvasó vagy! - Néztem arcára, ő pedig tekintetembe mélyedt alig egy pillanat alatt. - Kérdezhetném ugyanezt én is! - Húztam össze szemöldökömet egy pillanatra. Várhatja, hogy erre a kérdésre válaszoljak.

Egy sóhajjal fontam mellkasomra karjaimat, elidőzve az emlékek között. Akkor láttam utoljára őt, amikor a kislányunkat a karjaimban tarthattam, de onnan jóformán megfutamodtam. Azóta nem igazán bántam meg. Nem bírtam volna elviselni egy gyerek folytonos üvöltését, mielőtt még elkezd felcseperedni.
- Ne hánytorgassuk a múltat, csak indulatos leszel tőle, kedvesem. - néztem a tekintetébe. - Nem mellesleg ráncos is. - vigyorodtam el féloldalasan, majd végül szembefordultam vele, jó alaposan fixírozva arcát, és sóhajtottam egyet.
- Köszönöm a kérdésedet, még mindig nagyon jól vagyok. Élek, és remélek. Bár utóbbit feleslegesen, mert nem veszélyeztet mostanság veszély. - rántottam egyet a vállamon, majd körözni kezdtem körülötte, végigmérve hátulról is. - A ruhákon kívül pontosan olyan vagy, mint régen. - állapítottam meg.

Szavai hallatán, ami a múlttal kapcsolatban mondott, összeszorítottam egy pillanatra ajkaimat, és egy nagyot nyeltem. - A múlt már csak múlt, felesleges róla beszélni. - Néztem arcára ahogy szembefordult velem, és arcán egy féloldalas vigyor terült szét. A francba is, hogy miért jött ide. A düh kezdett egyre jobban nőni bennem, de mégis csöndbe maradtam. Ha kimutatnám azzal is csak én járnék rosszul. De látszólag még így is küzdöttem saját magammal.
- Vettem észre, hogy élsz! A vámpírrá válásod híre hamar elért hozzám, még akkor is ha nem voltam rá kíváncsi. - Mondtam, és körbejárva engem, végigmért. A hátam mögül szólalt meg legközelebb.
- Ebben tévedsz.. Külsőleg nem változtam, de már rég nem vagyok olyan naiv mint akkor mikor felcsináltál. - Fordultam szembe vele egy pillanat alatt, és festettem egy széles mosolyt arcomra.

Felnevettem. Ez kezd nevetséges lenni. Már csak azért, mert nem tudtam neki meglepetést okozni. Tudta, hogy élek. Vámpírként tovább éltem, és ezt ő előre tudta! Kár, nagyon is kár.. milyen jól el tudtam volna szórakozni vele újra. De igaza is van: nem olyan naiv kislány már, mint egykoron volt. Felesleges hiú ábrándokat táplálnom.
- Ó, Katerina, drágám.. - súgtam a fülébe búgó hangon, nem mintha akartam volna tőle bármit is éppen most. Szivatni. Körülbelül csak azt. - Ne mondd nekem, hogy nem élvezted azt az éjszakát. Én úgy emlékszem, hogy nem volt ellenedre. -vigyorogtam.

Odahajolt a fülemhez, és búgó hangján szólalt meg. Lehunytam szemeimet, és halkan felsóhajtottam, de amint újra szemeimbe nézett, kinyitottam szememet. Csak szórakozik velem... Miért másért jött volna ide? - Hagyd ezt abba... - Nyögtem ki, halványan elmosolyodva.
- Nem is mondom! Akkor nem is volt ellenemre a dolog. - Ráztam meg a fejemet. Mert miért hazudtam volna? Nyilvánvaló volt, hogy akkor milyen voltam, és hogy mit éreztem. Az már más kérdés, hogy ezek már hidegen hagynak.
- Gondolom sok nő élvezte a veled töltött éjszakákat, az évek során De viszont talán csak egy volt, aki ki is dobott, még mielőtt te tetted volna meg. - Jelent meg egy kisebb fintor arcomon, és elvigyorodtam egészen közel hajolva hozzá. Nem hiszem, hogy túl sok nőnek hagyta volna, hogy kidobja Őt. Én megtettem anno, és ahogy emlékszem nem érintette a legjobban.

***

- Na de nekem van egy kis dolgom.. - Mondtam sejtelmesen elmosolyodva. - De viszont én még nem végeztem veled, szóval ha van kedved látogass meg. Még valami nagyon fontos dolgot megszeretnék beszélni veled. - Túrtam bele hajamba, és hátráltam tőle egy lépést. Még kell néznem azt a bulit ami éppen most is zajlik. - Gondolom a címemet tudod, de ha nem akkor elmondom, hogy a város szélén lakok. - Mondtam el még mindig hátrálva, majd eltűntem onnan. Csak remélni tudtam, hogy eljön hozzám. Tényleg beszélni akartam vele, még akkor is ha ő szívatni akart csak.

Lockwood birtok

Lockwood-birtok

Hiába intéztem el jó pár vámpírt a bulin, mégsem voltam kimerülve. Feldobott a látvány, hogy remeg a vámpírok keze, rosszul vannak, szédelegnek, kiveri őket a víz. Lehet, hogy erről az oldalról nézve kissé pszichopatának tűnhetek, de én legalább nem embereket bántottam, ők viszont igen és ezért megérdemelték ezt a kis szenvedést.
Nem célirányosan jutottam el a parkba, egyszerűen csak hazafelé sétáltam és itt sokkal rövidebb volt az út. Megtámadni úgysem támadhat senki, elvégre legfeljebb leszúrom az egyik táskámban lévő karóval, így nyugodtan sétálgattam a parkban, hiába volt éjszaka.

Kath távozott. Ez az, amihez mindig értett. Az elsétálás. Neki dolga van. Hát képzeld virágszálam, nekem is! Elhiszed? Na látod, hogy nem.
Legyintettem egyet utána. Ez a nő se változik már meg. Vártam is én ezt? Nem, nem mondhatnám. Petrova nő, és ezzel kész az egész ügy.
De mielőtt megindultam volna, hogy a hotelban kivegyek egy lakást és csak utána induljak el arra a bizonyos birtokra, megláttam egy csajt. Jó bőr volt. És elvigyorodva közelítettem meg.
- Egy ilyen szép kislány ilyen későn? Itt? A sötétben? - sóhajtottam, megállva előtte, bárgyú vigyorral.

Lépteket hallottam magamtól nem távol, de annyira nem hatottak meg, elvégre lehet, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a parkban sétálgat éjszaka. Talán más is hazafelé készül, esetleg itt folytatja a bulit. Nem tudom, a lényeg, hogy csak akkor torpantam meg, amikor egy férfi az utamat állta. Az arcán vigyor pihent, én viszont félrebiccentettem a fejem és összehúzott szemöldökkel mértem végig.
- Nem vagyok az az ijedős fajta, szóval engem nem érdekel, hogy egyedül vagyok és sötét van. - Meghúztam a vállamat és kikerültem a férfit, hogy folytassam az utamat. Valamiért a kisugárzása nem tetszett nekem.

Felvágták a nyelvét, legalábbis nekem úgy tűnt ahogy reagált szavaimra. Bátor lány. Ez az egész város eleve más hangulatot ad nekem itt, ezért mások az emberek is? Mert ő ember, egyértelműen éreztem.
Nem reagáltam hát szavaira, és végigmértem. - Két tippem van. Vagy most szöktél meg a diliházból, vagy valami buliról jössz. Az utóbbiban bízom. - kacsintottam rá. Udvarlás? Nem éppen.. inkább vacsora.

Azt hittem, hogy ugyanolyan nyugodtan folytathatom az utam, mint ahogy elkezdtem, ám csalódnom kellett. A férfi nem adta fel, követett, én viszont csak megforgattam a szemeimet. Nem akartam foglalkozni vele, aztán mégis megtorpantam és megfordultam magam körül, hogy vele szembe kerüljek. Na jól van, azt sem tudom, hogy kicsoda, de a ne álljak szóba idegenekkel lecke valahogy nem volt az életem része.
- Még nem őrültem meg annyira, hogy diliházba kerüljek. - Kedves mosolyt varázsoltam az arcomra, de láthatta, hogy ez inkább mutatólagos volt és eredetileg gúnyosnak szántam. - Egy buliról jöttem. Talán neked is el kellene látogatnod oda és akkor nem ténferegnél itt egyedül a parkban. - Vállat vontam, de a rossz előérzetem nem múlt el, egyre inkább erősödött és csilingelt a fejemben a vészcsengő. Cassidy, vigyázz...!

- Túl hangsúlyosan mondtad, hogy "még". - kacsintottam rá. Próbáltam újra megtalálni a stílusomat, legfőképp azért mert ebben a várisban nem én leszek a jószívű tündérkeresztanya. 500 év alatt soha nem engedtem magamra osztani ezt a szerepet, most se lesz ez másképp!
- Hm.. talán zavar, hogy itt ténfergek? - húztam ki magam pimasz arckifejezéssel és felvontam egyik szemöldököm. - Soha nem zavarta még egyik nőt se a jelenlétem. - sóhajtottam színpadiasan. - Kezdek rájönni hogy te nem kedvelsz engem. Nem is ismersz pedig. - fintorogtam mókázva.

Összeszűkültek a szemeim. Most komolyan be akart szólni nekem? Ahhoz korábban kell felkelnie, akármilyen nagyfiú is. Nagyon nem jött be nekem, amit mondogatott és produkált, de azért megtorpantam és egy nagy sóhajjal rá néztem.
- Van valami konkrét oka annak, hogy nem hagysz békén vagy csak jólesik beszélni úgy, hogy engem nem érdekel, amit mondasz? - Kérdeztem tőle mézesmázosan, mintha csak megdicsértem volna a szeme színét.

Felvontam a szemöldökömet. NA, ehhez se voltam hozzászokva. Ennek most mi baja? Én csak flörtölök, az agyára ment a társadalom?
- Enyhén barátságtalan vagy velem, van ennek valami külön oka? - fintorogtam, közelebb lépve hozzá. - Én csak csevegni akarok, jobban megismerni. Ettől összedől a világ? - kérdeztem ártatlan pislogással, majd eltávolodtam tőle, és kinyújtottam neki a kezemet.
- Victor vagyok! - mutatkoztam be.

- Nem, nincsen külön oka. Vagyis de, ha jobban belegondolok, akkor van itt valami: egyszerűen nem vagy szimpatikus. - Vállat vontam a férfire nézve, akinek mint kiderült Victor a neve. Tényleg bennem lenne a hiba, hogy szinte már mindenkiről a rosszat feltételezem? Lehet, hogy már ki is alakult egy kezdetleges üldözési mániám. Ezen nem is csodálkoznék,a vámpírvadászoknál néha-néha nagy ritkán előfordul, hogy óvatosabbak a kelleténél. Talán ezt nem 22 évesen kellene elkezdenem, hanem ráérek bő 20-30 év múlva is.
- Az én nevem Cassidy. - Kifújtam a bennem felgyülemlett levegőt, ezzel pedig mintha a feszültséget is eltávolítottam volna magamból, úgyhogy a keze után nyúltam és bemutatkoztam neki. De a fránya enné meg ezt a rossz érzést... - Még soha nem láttalak a városban.

(Erdő)

Nem tudom miért pont ide jöttem. Egyszerűen szükségem volt a magányra. Talán Caroline-al mégsem illenénk össze? Meglehet. De most már nem lehet változtatni a dolgokon. Tényleg jobb lenne nekik nélkülem. Ha nem tudja elfogadni, hogy ilyen vagyok akkor egyáltalán miért keresett fel megint? Rengetek kérdés gyülemlett fel bennem, de ez mind baromság. Sok értelme már nincs, hogy ezen rágjam magamat.
Egy darabig csak sétálgattam a parkban és mélyeket szippantottam a friss levegőből. Akkor vettem észre, hogy véres a kabátom. A francba már...

[Hotel]

Miután felébredtem, rögtön összekaptam magam és elindultam a városba. Már biztosan halott lehet az a vámpír akit vérfarkas méreggel fertőztem meg tegnap, gondoltam magamban. Igaz már megszoktam, hogy vámpírokat ölök, de mindig felvidít ha megteszem. Gyermekkoromban nem engedtek semmi olyat amit szórakoztatna engem, állandóan csak edzettem és öltem, hogy jó vadásszá válhassak, szóval nincs is nagyobb öröm a számomra, minthogy végezhetek eggyel. Csak sétáltam a parkban, amikor egy férfi közeledett felém, eleinte nem volt furcsa, de aztán megláttam a vérnyomokat a kabátján. Ez a dolog igencsak vámpírra utal, szóval megbújva, szagomat elrejtve követtem őt úti célja felé.

Próbáltam kidörzsölni a kabátomból a vérfoltokat, de csak nem akart összejönni. -A rohadt életbe. -morogtam csak egészen halkan magamnak. Egy ideig csak céltalanul bolyongtam a parkban amikor egy furcsa érzés kerített hatalmába, mintha valaki követne. Alig észrevehetően a hátam mögé pillantottam és csakugyan követett valaki. Próbáltam nem törődni vele, de hosszú percek múlva már kezdett gyanússá és irritálóvá válni a helyzet.
-Bocs, de mi a francért követsz? Nincs jobb dolgod? -rivalltam rá szembefordulva vele. Lehet, hogy csak én vagyok paranoiás, de akkor is rohadtul zavart.

Nem értetem, hogyan vett észre, hiszen eléggé el voltam rejtőzve és szagomat egy vámpír nem érezhette. Tudom, hogy vannak más lények is, mint például: vérfarkasok, boszorkányok, de velük nincs gondom. Ennek ellenére még mindig azt éreztem, hogy ő vámpír, hiszen ismerem őket, ezért kicsit teszteltem.
-Sajnálom, összetévesztettem valakivel. mondtam neki tettetve, hogy tényleg ez történt, ez után kabátom alatt elvágtam az ujjam egyik késemmel és felé nyújtottam a kezem. Amúgy, a nevem Ray, nem rég érkeztem a városba és egyik itteni barátomra emlékeztettél. mondtam neki álnevet használva, hazug mosollyal az arcomon, kíváncsi voltam, hogy a vér látványára, hogy fog reagálni.

Ideges voltam, és lehet, hogy ezt nem rajta kellett volna levezetnem hiszen nem is ismerem.
-Én sajnálom, hogy csak úgy rád förmedtem. Nincs valami jó napom. -vontam egyet a vállamon, majd egy illat csapta meg az orromat...Vér...Az térített némileg észhez amikor bemutatkozott és felém nyújtotta a kezét, már tudtam, hogy mi az illat forrása.
-Tyler Lockwood..-mutatkoztam be én is, de inkább nem nyúltam a keze után. Szerencsére a vérfarkas énem valamennyire visszafogta a vámpírt, hogy ne essek neki most azonnal, de őszintén szólva nagyon nehezen tartottam magam, és éreztem, hogy ezzel az alakkal valami nem stimmel.

Meglepett a reakciója, kicsit fura volt, hogy nem nyújtja a kezét, de nem mutatott semmiféle ösztönös dolgot amit egy vámpír tenne a vér láttán. Talán tévedtem? Kérdeztem magamtól, eddig ilyen még nem fordult elő, általában megérzéseim helyesek, de most úgy látszik tévesnek bizonyultak.
-Semmi baj. mondtam komolyabb tekintettel, egyszerűen nem tudtam belenyugodni tévedésembe, hiszen ilyen még nem történt, szóval úgy gondoltam, jobb lenne még egy tesznek alátenni. Ezt a trükköt már sokszor használtam, más más vámpírokon, egy verbénába áztatott kép anyámról és egy kitalált név, szóval lehetetlen volt, hogy felismerje. Eredetileg ezt a képet, nem ebből a célból áztattam verbénába, egyszerűen csak ez volt az egyetlen képem halott anyámról és azt akartam, hogy vámpírok még csak hozzá se tudjanak érni, ha netán elejtem vadászat során.
-Esetleg nem ismered, Loran Gray-t? Itt lakott a városban. mondtam neki és nyomtam kezébe a képet és vártam az újabb reakciót, nem tűnt rossz srácnak, de ha vámpír halnia kell.

Amikor felém nyújtott egy képet egy nőről kivettem a kezéből, de akkor valami borzasztó maró érzést éreztem a kezemen és fel is szisszentem.
-Mi a franc? -dobtam el a képet és ösztönösen hátrálni kezdtem. Már megint mibe botlottam bele? ...Komolyan lehet, hogy jobb lenne ha már egyszer tényleg eltennének láb alól, mert mindig sikerül magamhoz vonzanom a bajt.
-Csak nem egy vámpírvadászhoz van szerencsém? -következtettem- Tudod nem a legjobb alkalmat választottad arra, hogy kikezdj velem. -mondtam határozottan már-már fenyegetően.

Miután eldobta a képet, bebizonyosodott, hogy vámpír, csak az lebegett a szemem előtt, hogy végeznem kell vele. Tudtam, hogy rendkívül gyorsak, ezért a meglepetés erejével hagyatkoztam, miután kimondta utolsó szavait, előkaptam egy fakarót és egy fához tűztem.
-Csak de. mondtam majd egy másik karót előkaptam és szívébe szúrtam, majd felvettem anyám képét és eltettem, de ami ez után történt, arra nem számítottam, amikor megfordultam, azt láttam, hogy a vámpír még él.
-Mi vagy te? kérdeztem tőle komoly tekintettel, belül teljesen ledöbbenve, ilyennel még nem találkoztam, pedig mindenféle vámpír gyenge pontját ismerem.