Christian Kinsey

Ahogy szembefordult velem, rögtön felfedeztem, hogy tekintetemet kutatja, és hát... mit is mondhatnék, nem tudom, ki tud-e ismerni engem így. Hiszen ha hazudnom kell, szemrebbenés nélkül megteszem. Csupán az a kérdés, hogy ő... még mindig annyira jó emberismerő, mint annak idején? Mert akkor... feleslegesen próbálnék hazudni, így is, úgy is rájönne.
- Hm, sosem változom, azt hittem, ez világos. - sóhajtottam fel, és félrebillentettem a fejemet. Játék-játék... ismertem már a módszereit. - És mi több, talán még a barátoknak olyan megbízható vagyok, mint mindig. Annyi probléma viszont van ezzel, hogy nekem... igazából nincs is sok barátom - biggyesztettem le a számat. Egyedül Tatia. De most vele is éppen... öhm...

- Helló Jerry! - mondtam az általam kitalált becenevét használva, közben leülve melléje 100 wattos mosollyal az ajkamon. Fú, de rég láttam már őt.. és csak most vettem észre, mikor kíváncsian végigmértem, hogy igencsak megemberesedett ezidő alatt.
- Az biztos - bólogattam nevetve. - Nézzenek oda! Hogy megizmosodtál - mutattam rá mosolyogva. - Remélem nem a szteroidok miatt - tettem hozzá viccelődve.

Jó volt újra beszélgetni egy régi baráttal. Nem igazán emlékszem már a vele eltöltött időkre, de azokat a pillanatokat most felidézhetem. Amikor megemlítette a külsőmet csak nevettem.
- Nem erről inkább most ne tárgyaljunk nem lényeges. -Tereltem gyorsan a szteroidos témát. - Mesélj inkább magadról. Például mi szél hozott erre? - Hirtelen a gondolataimba került April képe Anna képe mellé. Ma sem tudom, hogy mi, vagy kit akarok. Ez túl nehéz..
- Képzeld velem mostanság elég sok dolog történt. Megtetszett egy lány össze is jöttünk, de én nem tudom.. nekem ez az egész így nem megy vele. Valahogy nem tudom azt a szeremet nyújtani neki, amit ő nyújt nekem. Nem tudom mihez akarok kezdeni. - Futottak végig a gondolatok az agyamba. Sóhajtottam egyet és a lány szemeibe néztem.

Jó érzés volt újra látni a régi barátomat. Nem tudom miért, de hirtelen mintha minden közös emlékünk felszínre tört volna. A tábor.. a közös levelezések sorozata.. egyszóval minden. Nevetése következtében először azt feltételeztem, hogy valóban nem szteroidok árán növesztette ezeket az izmokat, bár.. a szavai mintha másról árulkodtak volna.
- Vagyis.. igen? - néztem rá hitetlenkedve. Ezt nem hiszem el! De aztán hagytam az egészet a csudába, hisz jobbnak láttam nem erőltetni a dolgot.
- Őszintén? Látni akartam a barátaimat - vontam vállat mosolyogva, egy kacsintás kíséretében. - Téged és még egy csajszit, Harmonyt, nem hiszem, hogy ismered - mondtam, bár kitudja. Ebben a városban már semmi sem furcsa. Itt minden előfordulhat.
Hirtelen kifakadása hallatán kissé ledöbbentem. Wáó, két vasat is tart a tűzben? Na jó, ez csak egy tipp volt..
- Woow, Jer.. Én nem is tudom, mit mondjak - kezdtem el vakargatni a fejem búbját. - Tudod, sosem voltam valami profi a párkapcsolati tanácsok adásában - kuncogtam fel hirtelen.

Sajnos nem tudott nekem mit tanácsolni, vagy mondani ez ügyben.
- Na jó elmondom, mert megbízom benned. Van egy másik lány a képben.. De ez nagyon bonyolult, mert ő halott és fel akarja támasztatni magát, de ígért meg, hogy erről senkinek sem beszélsz és nem akarsz keresztbe tenni neki.. Nagyon szeretem őt, ezért képes vagyok mindenre érte. Aprilt is ott hagyni pedig ő is nagyon a szívemhez nőtt. - fogtam meg az egyik kezét. Remélem nem fogom megbánni, hogy megbíztam benne. Régi ismerős, szóval nem aggódom annyira.

NAOMI KEIGHLEY & LIAM MARCUS NIKOLOVA

Kezdetben végigszeltem az utcákat, majd lassítottam lépteimen, és így haladtam tovább egyenesen a park felé. Nem voltam úl éhes, és igazság szerint társaságot sem nagyon kerestem, annál inkább szórakozni akartam, és elfeledni Erin nyavalygását arról, hogy miért tettem ilyenné. Hogy miért tettem vámpírrá. Végre nyomára akadtam, erre folyton, megállás nélkül csak erről beszél. Mintha a tudatalattija azt súgná neki, hogy velem csak erről beszéljen. Nekem viszont elegem volt a magyarázkodásból és abból, hogy folyton a szemrehányásokat kapjam tőle.
Végül leültem egy padra, s csak egy bő perccel később tűnt fel, hogy a pad egyik felén már ültek. Nem magyarázkodtam, még csak meg sem szólaltam. Haragos tekintettel meredtem magam elé, s csöndben figyeltem a park zsongását. Megcsörrent a telefonom, de arra se méltattam, hogy kinyomjam a hívást. Hagytam csörögni, de ahogy láttam ez a környezetemnek kevésbé tetszett.

Tristan. Minden gondolatom körülötte forgott amióta csak vámpír lettem. Most, hogy megtaláltam meg azon forognak az agytekervényeim, hogy jól döntöttem-e amikor ott hagytam. Egy szempontból igen. Ő a gyengeségem lett volna csak úgy, mint én neki. Aztán neki már van egy szóval pont elég.
De mégis.. Egy belső hangom azt súgja, hogy hülyeség volt. Mert szeretem. Ő az egyetlen megmaradt családtagom. Igaz, hogy arról is ő tehet, hogy elvesztettem őket, de egyáltalán nem hibáztatom. Én sem bírtam úgy élni. Azok a szabályok.. Egyszerűen az agyamra mentek. Aztán vele gondolom még rosszabbul is bántak, mivel fiú volt.. És, mint mindig tőlük sokkal többet várnak el, mint egy nőtől. Bár azért kíváncsi lettem volna édesanyámra.. De ami nem adatik meg azon felesleges még gondolkodni is.
Arra eszméltem fel, hogy valaki leült mellém és már egy ideje csörgött a telefonja. Talán süket vagy mi van? De nem csak én voltam az aki furcsán nézett rá.
- Nem akarod esetleg felvenni? - Kérdeztem tőle nem túl udvariasan.

NAOMI KEIGHLEY & LIAM MARCUS NIKOLOVA

Halovány, és megvető mosoly szökött számra, s eleinte nem méltattam válaszolni a mellettem ülő kérdésére. De végül a telefon elhallgatott, s én vállat vonva megszólaltam.
-Nem, nem akarom felvenni, ugyanis már nem csörög.-hangom csakúgy, mint tekintetem megvető és arrogáns volt, de jelen pillanatban arra volt a legkevésbé szükségem, hogy még valaki az én fülemet rágja a problémáival. Mi vagyok én? Máltai szeretet szolgálat?
A telefon újra rákezdett, de mire lehetőségem lett volna arra, hogy elővegyem, elhallgatott.
-Egyébként meg. Ez egy szavad ország, ha úgy tetszik, egész nap hallgathatom, hogy csörög.-szólalok meg újra gúnyosan, s ekkor elhalad előttünk egy futó, kinek térdén egy frissen beragasztott seb éktelenkedett. A vérszag bár nem volt túl erős, éppen elég volt arra, hogy elgondolkodjam, kitekerem a nyakát, és még jól is lakok.
Ehelyett a kabátzsebemből előhúztam egy flaskát, és a benne lévő whisky-ből egy nagy kortyot nyelek. Ha netalántán ez is nemtetszést váltana ki valakiből, annak immár biztosan a nyaka bánná.

Azt hittem már teljesen átnéz rajtam. Ezt viszont nem igazán szeretem. Mikor elhallgatott a telefonja válaszolt. Oké.. Vagy be van lassulva, vagy egyszerűen csak túl sokat képzel magáról. De jobban végig gondolva a második valahogy sokkal esélyesebb. A kisugárzása is erről árulkodik.
Csak megforgattam a szemeimet és próbáltam tudomást sem venni róla. Aztán mikor újra megszólalt a telefonja, már ott voltam, hogy letépem a fejét a helyéről, ha nem veszi fel, de ezúttal legalább próbálkozott és ezzel csitítani a bennem növekvő hisztirohamot. Aminek nem igazán hozzá lenne köze.. Hanem úgy az egész mai naphoz.
- Igen, szabad ország. De ha lehetne máshol élvezze ezt a csodálatos jogát. - Mondtam egy grimasszal az arcomon. Valamiért elmondhatatlanul idegesített ez az alak. Annyira lekezelő volt.. Mondhatni már figyelemre méltó. Soha nem rajongtam azokért a férfiakért akik mindent megtesznek egy nőért és csak úgy loholnak utánuk, mint egy pulikutya. Ha már férfi akkor legyen férfi. Legyen saját akarata és ne arra várjon, hogy a nő éppen mit kíván aztán arra ugorjon.
Talán jobb lenne magára hagynom és keresni egy helyet ahol meghúzhatom magam. De most valahogy megmozdulni sem volt kedvem.

Bárcsak tudnék neki valamit tanácsolni.. dehát mit mondhatnék én? A tökéletes párkapcsolatokról?! Aztán olyat tett, amin teljesen meglepődtem.. ismét megnyílt előttem. Mint régen. Jó tudni, hogy még mindig megbízik bennem.
- Wow - mondtam ámuldozva. Akkor ezek szerint bevált a tippem? Ez is ritkán szokott előfordulni.. - Ö.. a csaj egy szellem? - néztem rá kissé idiótán tátogtatva. Még szellemek is? Bár ezen már meg se kéne lepődnöm. - Oké, hallgatni fogok - ígértem meg neki, hogy lássa bízhat bennem. Amikor viszont hozzám ért.. mintha valamit hallottam volna. Valamit az aggodalomról. Hogy reméli nem fogja megbánni, hogy ezt elárulta nekem, vagy pont az ellenkezője volt? De a szája nem mozgott.. ez érdekes. Beletellett néhány percbe míg képes voltam megszólalni. - Szerintem mondd el neki, mármint ennek az Aprilnek az érzéseidet. Tudom, hogy nehéz lesz, de jobb mintha elárulnád őt.. - Na tessék. Íme egy tanács. De még mindig eléggé össze voltam zavarodva az előbbiek hallatán. Én az előbb tényleg hallottam a gondolatait?

NAOMI KEIGHLEY & LIAM MARCUS NIKOLOVA

Tény ami tény, még élveztem is, hogy egy ismeretlen, minden bizonnyal vámpír lényt ki tudok borítani. Akit ha jól sejtettem a "fiatalabb nálam" kategóriába be lehet sorolni.
-Mint már említettem, ha szabad az ország, akkor és ott csinálok azt, amit akarok.-vonok vállat, amolyan teszek rá, mit gondol arckifejezéssel. Az önbecsülésem a helyén volt, nem hunyászkodtam meg, sőt.
Mintha hangyabolyba ültem volna, futók tömkelege szalad el előlem, mire felpattantam, és szívem szerint elkaptam volna az egyiket, és kitekertem volna a nyakát.
-Tudja a mi fajunk annyival emelkedettebb ezeknél a földönfutó egereknél. Erősebbek vagyunk, és nem leheljük ki a belünk, ha elindulunk futni. Arról már nem is beszélve, hogy a kaja is ingyen van.-hangomon érződött, hogy épp önsajnálatom tetőpontját élem meg. A legnevetségesebb az egészben, hogy a lány arcán - vagy inkább nő arcán, tekintve, hogy vámpír-, ugyan az az arckifejezés ül, ami az én arcomon is. A világ felé tanúsított megvetés.
-Látom, ma nem csak az én napom volt borzalmas.-jegyzem meg magam elé bámulva, és féloldalas,fanyar mosoly jelenik meg arcomon.
Az Erintől kapott öltöny még mindig rajtam volt, de még nem jutottam el odáig, hogy a kocsimban lévő bőröndökből kiválasszak egy tiszta nadrágot és felsőt.

Nem akartam több energiát pazarolni rá a szemforgatáson kívül. Ha neki így jó akkor nekem is megfelel. Nem lesz a világvége ebből. Csak ne szólaljon meg a telefon még egyszer mert akkor nem állok jót magamért.
Jó pár ember futott át a parkon többnek volt valami sérülése ami kisebb vérszagot árasztott. Nem elég, hogy olyan szerencsétlenek, hogy el is esnek, de még be sem gyógyul nekik. Valahogy nem bírnék ilyen életet élni. Mindig is utáltam gyengének lenni. Szeretek vámpír lenni. Ez valahogy segített megtalálni önmagam. Vagyis inkább előhozni jó mélyről az igazi énemet.
Mikor beszélni kezdett egyértelművé vált a számomra, hogy ő is az. Hát volt egy megérzésem, de manapság az emberek is legalább ennyire fenn hordják az orrukat. Tudnám mire. Csak egy kis erőfeszítésembe kerül és már holtan esik össze a földön.. Szánalmas egy népség.
- Azt hiszem a mai napra még a borzalmas is elég gyenge kifejezés. - Tristan és minden bőven túltesznek a borzalmoson. Na meg az a beképzelt korcs is. Félig farkas félig pedig vámpír. Mondhatni, hogy undorító. Igaz én mégis összefeküdtem vele, de az egész a pillanat hevében történt. Amúgy is csak a jelennek élek, nem gondolkozom semmin sem. Egészen mostanáig. Hiszen nem tudok nem Tristanre gondolni.. Talán újra fel kellene keresnem és rendbe hozni.. Nem ezt ki kell vernem a fejemből. A legjobb lenne, ha jó messzire elkerülném.

Olyan fura volt, amikor megérintettem őt. Csak úgy nézett ki a fejéből, mint aki kísértetett látott. Lehet azt gondolja, hogy felé is kezdek többet érezni, vagy mi ez az egész nem nagyon értettem.. April...April..April.. hibát követtem el, amiért összejöttem vele. De ezen már nem lehet változtatni, mert már megtörtént.
- Persze el akarom mondani neki minél hamarabb, hogy ne nagyon fájjon neki ez az egész. Bár úgyis fájdalmat okozok neki.. - Húztam félre a számat. Egyszer ennek is el kell már jönnie és én hamarosan elmondom Aprilnek ezt az egészet. Remélem annyira azért nem fog összetörni.
- Állítólag hamar talál majd Anna boszorkányt, aki feléleszti őt nem tudom, hogy áll ezzel a dologgal. - Néztem a szemébe.

- Hát igen.. ígyis úgyis fájdalmat okozol neki, de ez még mindig jobb, mintha nem mondanád el neki! És továbbra is azt hinné, hogy szereted.. - próbálkoztam meg egy újabb tanáccsal, közben lazán megpaskolva a karját. Újabb hangok.. April.. és hogy mennyire sajnálja, hogy összejöttek.. fú, mi ez az egész? De tök király!!
- Akkor biztosan úgy is lesz - mondtam csak hogy mondjak valamit. - Bár, nekem ezt a szellemes dolog még mindig fura.. te látod a szellemeket? - kérdeztem rá kerek perec, bár ez az előbbieket figyelembe véve nyilvánvaló volt.

Lassú mosoly futott szét az arcomon.

- Még mindig szeretsz szórakozni igaz!? – tartottam a szemkontaktust, nem mintha bármit is kiszednék belőle mégis imádtam mindig is a szemeit. - De legalább még egy dolog közös bennünk! – vigyorodtam el szélesen és derült égből villámként fordultam meg elindulva a korábbi nyomvonalon.

- Emlékszel arra a mocskos r.ngyóra.. akiről meséltem neked? – zártam a témát röviden, hisz ő volt az talán egyedül akinek anno mindent elmeséltem. Felelőtlenség? Csak el kell ütni valamivel a két szex közti időket. De bíztam benne. Akkortájt még megtettem. Túúúl jóóó szórakozás voltunk mi egymásnak ketten, hogy bármelyikünk is beköpéssel törje a kapcsolatot. Aztán viszont minden megváltozott... – Sarah Lestwick. – mondtam undorodva, szinte utána köpve a nevet. – Az a büdös k.rva itt van a városban. – fejeztem itt be a tényeket, többet nem kellett beszélnem. Az emlékek mindent elmondtak helyettem.

- Nos akkor elmagyarázom.. Annaval régen nagyon szerettük egymást. De ő sajnos egyszer meghalt.. - Néztem le a földre szomorúan Annara gondolva. Annyi jó időt eltöltöttem vele és most tessék.. lehet küszködni, hogy újra egymásért lehessünk.. a lehetetlent próbáljuk meg.
- Én elég sokat gondoltam rá amivel utat nyitottam felé tehát kapcsolatba tud velem lépni. Néha már az idegeimre ment ez az egész, mert elsőnek nem akartam elhinni, hogy tényleg ő beszél hozzám. Tegnap meglátogattam a temetőbe, vagyis csak ki mentem hozzá. Akkor beszéltünk, mert ott volt ő is és akkor mondta el, hogy feltudja magát támasztani, vagy is keres erre a szertartásra egy boszorkányt. - Meséltem el neki közben fogtam szorosan a kezét, hogy erőt merítsek ne hogy elkezdjek itt sírni előtte..

Szomorúan hallgattam a történetét, miközben elmondta, hogy mennyire szerették egymást azzal az Annával. Hirtelen egy rövid pillanat erejéig belegondoltam, hogy milyen érzés is lehetett a szerelmének az elveszítése.. fájdalmas érzés, gondoltam, miközben lelki szemeim előtt hirtelen megjelent az egykori Nagy Ő, az én Vincentem.. milyen szépek is voltak azok az idők.. De nem, most nem akarok erre gondolni! - ráztam meg gyorsan a fejemet, mielőtt még itt előtte érne utol a sírógörcs. Az már régen volt.
Inkább Jeremy magyarázatára koncentráltam és erre az egész szellemes dologra. Láttam, mennyire nehezére esik beavatni engem a dolgokba.. vagyis inkább a visszaemlékezés miatt.
- Ha ezt mondta, akkor bizonyára sikerülni is fog ez neki - mondtam bíztatóan, hiszen tényleg szerettem volna ha rendbe jönnek körülötte a dolgok. Lehet, hogy a tündéri mivoltomból adódik, de mindig is utáltam a hozzám közel állókat szomorúnak látni.
- Ha már a természetfelettinél tartunk.. - váltottam hirtelen témát, hogy kicsit elterelhessem a figyelmét erről a szellemcsajsziról. - Nekem is van egy hírem számodra - kezdtem bele felkuncogva, úgy mintha ez a tündéres cucc valami oltári nagy szám lenne.

Hát végűlis mindegy, majd lesz valami ebből.. Áhh ez csodálatos vajon milyen híre lehet ? Azt mondta természetfeletti és ezzel már is felkeltette az érdeklődésem.
- Nah és mi volna az? - Húztam széles mosolyt az arcomra és próbáltam kiverni a fejemből azokat az állandó kérdéseket, mert most az egyik legjobb barátom ül előttem és most vele kell foglalkoznom. Szemébe is néztem és vártam, hogy közölje velem azt a bizonyos hírt. Már nagyon izgatott voltam miatta.
- Te amúgy tudtad, hogy közülük vagyok az ötök közül? Vetettem fel neki én is a kérdésemet.

Amint kimondtam, hogy van egy hírem a számára, valamint még a természetfeletti szót is hozzátettem, pillanatokon belül már fel is csillant a szeme. Remek, sikerült elterelnem a figyelmét! Most hihetetlenül büszke vagyok magamra.
- Nos, - kezdtem bele egyrészt, hogy táncolhassak az idegein. Másrészt viszont nem tudtam, hogyan mondhatnám el neki. - öö.. kiderült, hogy én sem vagyok normális halandó - folytattam egy kisebb bevezetésformával, mielőtt még rátérnék a csattanóra: - Lehet, ez most furán fog hangzani, de manapság mi számít furának ezen a világon? Tündér vagyok - mondtam ki a bűvös szót, ami hallatán vagy szembe röhög vagy döbbenten mered rám.
- Kik azok az Ötök? - néztem rá döbbenten. Jaj ne, még egy információ, amiről eddig nem tudtam!! Szent szar, lesz még sok ilyen?

Megdöbbentem néztem a lány szemébe. Tündér? Még is milyen faj már az? Te jó isten, hogy mennyi minden van ebben a világban..
- Hát valójában mi is az a tündér? Már mint nekik mi a képességük? - Ijedtem meg egy pillanatra tőle. Aztán újra szóba jött az ötök féle téma.
- Hát tudod az ötök azok a vadászok.. már mint természetfelettiek, vagyis ezt nem tudom teljesen elmagyarázni, mert én se nagyon értem.. a lényeg, hogy van még rajtam kívül 4 ilyen vadász, mint amilyen én. Megöltek egy vámpírt megjelent rajtuk egy tetoválás és már át is vették az előzőleg meghalt vámpírvadász szerepét.. nem tudok erről sokat mesélni, mert tényleg nem nagyon értem még ezt.. - Húztam félre a számít. Nem volna rossz megtudni valójában mi is ez de azért annyira nem izgat.

Elégedetten fújtam ki a levegőt, amikor döbbenten nézett rám. Hála az égnek, hogy nem nevetett ki. Bár, miért is nevetett volna? Aztán hirtelen felnevettem, amikor ijedten hajolt el tőlem egy pillanatra.
- Ne aggódj, nem harapok - kuncogtam fel, majd komolyabban folytattam. - Különbenis, láttál már mesét, amiben ijesztő tündérek repdestek? - kérdeztem tőle, megnyugtatva, hogy nem kell félnie. - Amúgy, semmi extra.. Ami azt illeti, ez a tündérlét több hátránnyal jár, mint előnnyel, ugyanis a vérünk sokkal finomabb, mint az átlagos embereké - magyaráztam neki égnek emelve a szemeimet. - Szóval, eléggé meg is gyűlt a bajom ezzel egy időben.. - emeltem égnek a szemeimet, persze csakis Kol juthatott erről eszembe.. Ki más?
- Tetoválás? - szaladt fel a szemöldököm hirtelen. - Neked is van tetoválásod? - Valahogy ez az egy mondat maradt meg a meséjéből. Na jó, a többit is hallodtam.. de nekem ebből a természetfeletti maszlagból már elegem van!

- Velem sose volt ajánlatos ujjat húzni, Nyuszikám... - figyeltem az ujját miután megtorpanásra késztetett, és felnéztem a szemeibe. - De a kérdés.. Voltál te olyan jó kislány, hogy eláruljam neked mit tervezek!? - kérdeztem hirtelen szemöldökemeléssel megjelenve az arcomon egy kóbor vigyor árnyéka pont a szám szegletén. Nem szerettem a kíváncsi embereket. A vámpírokat.. a kutyákat, sőt még a kibelezett vízilovakat sem. De hogy vele talán kivételt teszek? Ki tudja!? Kérdés mennyire akar meggyőzni. És főképp, hogy hogyan!

- Hogy mi? finomabb a vérük? Ez igen.. de valami erejük nincs? Csak annyi, hogy segít jóllakatni a vámpírokat.. - Néztem rá döbbenetesen. - Persze láttam már olyan mesét ahol a tündérek gonoszak voltak. - Néztem rá gonoszan elmosolyodva. Ez a vadászós dolog elég fura még nekem is nem tudom mit mondhatnék neki.
- Tudod ezt a tetkót megláttam egy fickón. Csak én láttam rajta és ez volt a nagyon fura.. aztán amikor az a fickó meghalt és én megöltem egy vámpírt állítólag azzal kiváltottam a vadászjegyemet, vagy is ezt ami rajtam van.. - Meséltem neki tovább a kis történetem. Már nagyon elegem van ezekből a dolgokból..