- Nem hiszem, hogy mindenre fel tud készülni. És ha mégis, akkor... - gondolkodtam el. - Nem érdekel. Én megpróbáltam. Más kérdés, hogy nem jössz össze. - sóhajtottam fel kis fintorral a szám körül, majd legyintettem egyet a témára. Mégis, mit mondjak? Curtis veszélyes, ezt mindenki tudja. De én nem akarom feladni az álmaimat.
- Ugyan... Molly... - jutott eszembe a neve. - Két szoba van a hotelszobámban. Nem lesz semmi bajod, bántani sem akarlak... - dőltem hátra, kezeimet védekező állásban tartva magam előtt.

Kat

Nehezen ugyan, de sikerült leállítanom a magamban dolgozó adrenalint és megnyugtattam magam. Már amennyire lehetséges mindez ennek a nőszemélynek a közelében. Eddig se akartam vele balhét, ezután is tartom magam a tervhez, persze, csak akkor, ha osztja a véleményemet ebben.
- Ahogy mondod... Mindaddig nem is tudtam, hogy mi vagyok, amíg át nem változtam... - bólogattam, miközben a fa tövébe telepedtem. Meglepő, hogy bírom a természetet? Nyugodt.. A magamfajta ingerlékeny típusnak meg arra bőven szüksége van.. - Aztán bumm.. - illusztráltam vigyorogva a kezeimmel. - De meg lehet szokni.. - rántottam vállat. Most teljesen őszintén beszéltem. Semmi tabu. Ennyit megérdemel, legyen bármilyen szeszélyes is. - Viszont... A csonttörést tényleg ki lehetne hagyni a buliból... - forgattam a szemeimet. Ha egy valami, hát az piszkosul fáj, minden egyes átváltozásnál. Az egyetlen dolog, amihez nem lehet hozzászokni...
- Ha a helyedben lennék, most nem itt beszélgetnénk... - kacsintottam rá, aztán ejtettem is a témát. Még mindig imádtam húzni a nőket. A férfiak ártalma...
- A csinos pofikámat nehezebb lenne bántani, mint azt gondolod.. - vigyorodtam el. - De próbálkozni lehet.. - cukkoltam, bár tudtam, hogy ő maga se gondolja komolyan. Vagy mégis? Hát én állok elébe. Ugyan nőket nem bántok, ez nálam elv.. Mégis megnézném, meddig jut el ellenem.
- Amihez jelen pillanatban kedvem lenne, arra nincs mód, hogy megvalósítsuk, szóval inkább kérdezgess. Addig is nyugton vagyok.. - villantottam ismét csibészes vigyort és megütögettem magam mellett a földet, hogy telepedjen mellém.

- Hát.. - kezdtem el erőteljesen gondolkodni, közben azon filózva, hogy mennyire kamatozó az, ha őt is belekeverem ebbe, hisz Curtis egy nagyon erős, méghozzá őrült varázsló. Ha valakivel, akkor vele nemn lehet viccelni és meglehetősen félek tőle én is, de ezt nem akartam kimutatni. - Csak ha telejsen biztos vagy, vagy leszel benne. - mondtam neki végül csupán ennyit, majd barátságosan elmosolyodtam és felálltam.
- Kérlek! Ha felajánlottam, biztosan nem leszel a terhemre! - mondtam neki somolyogva, és el sem engedtem tekintetét.

- Oké! - kaptam az alkalmon. - Akkor a Curtis-kérdés letárgyalva. - mosolyodtam el magabiztosan. - Várom a tervet és szeretném, ha nem érnének meglepetések, szóval ha lehet, mindent mondj el... - ráncoltam a homlokomat. - Remélem, bízol bennem..
- Rendben! - egyeztem bele végül, bár ettől egy kicsit még mindig vonakodtam. De kitartottam amellett, hogy ez minimum két szempontból a hasznomra van. Egy, nem kell szobáért futkároznom, kettő, remekül megismerjük a másikat, ami szintén előny, ha jól össze akarunk dolgozni.

- Akkor Molly... - fogtam meg a saját holmimat, hisz mindenhová egy kis adag cuccal jártam. - Gyere, és megmutatom a szobámat. Nem kell félned tőlem. Nem vagyok olyan gonosz boszorkány, mint ahogyan az először tűnhet rólam. - mosolyogtam rá.

/ Sébastien hotelbeli lakása /

Meglepett szókimondóságával, és őszinteségével. Vagy csak meg akar téveszteni, és színleli nyíltságát?! A gyanakvás nagyúr, ha egyszer hatalmába kerít egy kisebb fajta üldözési mánia és bizalmatlanság ülepszik meg az ember lelkének fenekén, és egy-egy igaznak tűnő mondattal fel lehet onnan kavarni. A szép napra és a tagadhatatlan jóképűségére való tekintettel, kedves próbáltam maradni. Eddig azt hiszem remekül helytálltam e téren.
- Mondanám, hogy sajnálom a helyzeted, de vámpír lét sem csak abból áll, mint mit az előbb kihangsúlyoztam. Egyebek mellett ott vannak a vadászok. Ez igazságtalanság. A farkasokat miért nem vadásszák?! - farkasból is van annyi, mint a nyű, bezzeg őket senki sem vadássza.
Én sem a fecsegésre szeretem használni a szám, de álljunk csak meg egy pillanatra! Még mindig benn vagyok abban a bizonyos hetvenkét órában.
Már megint kezdi a fölényeskedést, de már nem szándékoztam rá reagálni. Illetve ha nem érdekelt volna, biztosan nem foglalkoztam volna vele, de sajnos nincs ínyemre, ha kételkednek bennem. Kötelességemnek értem, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet, de nem ám úgy, hogy életre-halálra megküzdünk egymással. Nem voltam hangulatom a öldökléshez. Sokkal csábítóbb ajánlattal fordultam hozzá, amit egy hozzá hasonló nem utasíthat vissza.
- Beszéljenek helyettünk a tetteink. Szkanderozzuk le, de vigyázz csalok. - vágtam angyali arcot, és ahelyett, hogy leültem volna mellé, felé nyújtottam a kezem, hogy egy apró rántással felsegítsem őt is a földről, ahova nem is olyan régen telepedett le, és a parkban lévő kempingasztalhoz indultam, hogy
- És még érdekesebbé tehetjük, egy apró fogadással, persze, ha csak nem rezeltél be. - jókedvvel telt mosollyal arcomon figyeltem, mit szól az ötletemhez.

- Na igen.. a vadászok.. - húztam el a számat. Sosem értettem meg, hogy érezhet egy csöpp kis ember annyi bátorságot magában, hogy egymaga szembeszálljon a természetfelettivel. - Errefelé is van belőlük pár.. Jobb, ha résen vagy.. - figyelmeztettem talán azért, mert magam sem csíptem őket túlzottan. - Ne aggódj, a vámpírok épp elég bajt tudnak a fajtánknak okozni.. Hát még, ha vadászok lennének.. - forgattam a szemeimet. Igen, nekünk általában a vámpírok tesznek keresztbe. Erre tessék, itt társalgok egyel közülük, bár róla rosszat nem tudok mondani, egyenlőre..
- Hogy micsoda? - néztem fel rá értetlenül. Ez még nagyobb meglepetés. - Szkander? - vontam fel a szemöldökömet és felnevettem. Mármint, hogy Ő meg én? Ez... Ellent mond az elveimnek, de hát.. Nem látszik túl törékenynek, és azoknak a szemeknek amúgy is képtelenség ellentmondani. A nőket abszolút becsültem, de mindig is a gyengébbik nemnek fogom őket titulálni. Ez van. Ilyen a természetem.
Felsegített a földről, amire egyébként nem lett volna szükségem, majd követtem őt egy asztalig. Azanyja.. Tényleg komolyan gondolja?!
- Hát legyen... - szűkítettem össze a szemeimet. De a dilemmám már most megvolt.. Hagyjam nyerni? Tud nyerni ellenem? De a legfontosabb: mi van ha valóban erősebb nálam?! Az lehetséges?! Bassza meg, hogy erre miért nem gondoltam... Nem alázhat le egy nő... Még akkor sem, ha hihetetlenül szexi...
- Halljuk az ötletet... - intettem felé. Oké, innentől tényleg nincs visszaút. Remélem legalább valami olyat talál ki, amiből nekem is hasznom származik... Hogy megérje nyernem.

Elijah is mondta, hogy nem egy vadász költözött a városba, de eddig eggyel sem futottam össze. Vagy csak Én nem vettem észre, és gyanútlanul elhaladtam mellettük. Ez is lehetséges. Minden esetre már teljesen fel vagyok csigázva.
- Igen hallottam róla, de ettől csak még még izgalmasabb. Mondjuk, lehet, hogy nem örülnék neki, ha az egyik engem venne célba. De most megleptél. Azt hittem az első dolgod az lesz, hogy az egyiknek beárulj, már ha van ilyen ismerősöd. Már csak azért is, hogy hű maradj a vámpír-vérfarkas kapcsolathoz. - magyaráztam felvont szemöldökkel, és ismét a gyanú árnyéka fedte be ezekkel kapcsolatos gondolataim. Ha így folytatom meg fogok bolondulni. Vagy már meg is történt.
- Jól hallottad! Szkander. - ismételtem újra, miközben magabiztosan kihúztam magam, egy féloldalas mosoly kíséretében.
Kétség sem fér hozzá, hogy lealázom, már csak a koromból adódóan is. Még ha száz évet is vonnánk le, idősebb lennék nála, úgyhiszem. És persze nem jött még el a telihold. Arca rezdüléseit fürkésztem, és mintha némi bizonytalanságot tapasztaltam volna.
~ Helyes, van is okod rá édesem.. vagy talán nekem kéne aggódnom?! - mertül fel benne ez az apróság, de enyhe fejrázással elhessegettem a nyomasztó kételyeket.
Remek, ahogy terveztem. Nem volt kifogása semmi ellen, Én viszont pontosan tudtam, hogy mit akarok, és egy pillanatig sem haboztam azt felhozni. Ha már belement, és van neki is legalább annyi önbizalma, mint nekem, kétségtelenül ez sem lesz akadály. Nem mellesleg, engem nem érdekel a fogadás rám eső része, Én csak azzal foglalkozom, hogy ő tartsa be, amiben nemsokára megállapodunk.
- Az Én feltételem, hogy egy ideig nem szedsz verbénát. Mondjuk három hétig. Idegesítő, hogy senkivel sem lehet szórakozni, beléjük törne a fogam... Te mit akarsz? - ahogy az asztalhoz értünk, gyorsan megkerültem az, hogy vele szemben foglaljak helyet, majd megropogtattam az ujjaim, és kényelembe helyeztem magam, már amennyire egy fapadon lehet ilyet tenni. Tekintetem vágyakozva suhant végig nyakán, ütőerének mentén, majd ismét szemeiben állapodott meg. Nem vagyok itt túl hosszú ideje, de a tasakos és friss vér között orbitálisan nagy különbség van.

Azt elhiszem, hogy nem örülne neki. Valószínűleg senki nem örülne neki, ha élő céltáblát játszanának vele, ahol a szíve a célpont...
- Ha akarnálak intézni, nem kellene hozzá vadász, hidd el.. - vigyorodtam el, bár cseppet sem tűntem fenyegetőnek. Nem is szántam annak a szavaiamt, csupán érzékeltettem, hogy én nem az a fajta vagyok, akiben nem lehet megbízni. Vagy mégis? Személyfüggő... - A vámpírokkal meg különösebben nincs bajom. Békénhagyjuk egymást, mindenki éli a saját életét és boldogság van.. - forgattam a szemeimet. - Én nem keresem a fajok közötti konfrontálódásokat.. Szemben ültem le vele, és mérgeltem a lehetőségeimet. Nézzük.. Adott egy szexi, és háromszor olyan idős vámpírcica, aki nagy valószínűség szerint mindene rejét beveti majd azért, hogy ihasson a véremből.. Vagy, hogy igézhessen.. A kettő egyre megy.. Kellek neki valamire? Vagy csak szórakozni akar egyet? Bár ő az utóbbit állítja, azért jobb a gyanakvás, akkor legalább nem ér meglepetésként, ha forgat a fejében valamit...
- Rendben.. - ízlelgettem saját válaszomat, szinte hitetlenkedve. - Az én feltételemet csak azután tudod meg, miután lenyomtalak, szivi.. Hogy még véletlenül se hátrálhass ki belőle.. - kacsintottam rá. Igaz, jelen pillanatban egyetlen olyan feltétel sem kavargott a fejemben, amit fogadás nélkül ne tudnék megkapni, de jobb, ha rá tudom húzni valamire az akaratomat.
- Még így is vállalod? - kacsintottam rá.

Nagyképű megnyilvánulását egy újabb szemforgatással jutalmaztam. Eltöprengtem és arra a következtetésre jutottam, hogy kettőnk személyisége nem is különbözik annyira, mint azt legelőször gondoltam. És most nem a vér témára gondolok, vagy a felfogásra. Lehet, hogy jól hangzik, de Én inkább a hátrányokat látom benne. Ő egy akaratos, egoista, kigyúrt fehérneműmodell - képletesen értve -, aki ráadásul nem hülye. Pech!
- Kevesen gondolkodnak így. - vontam vállat.
~ Rendben.. Rendben?! Mi az, hogy rendben?! - néztem rá gyanakodva, amiért ilyen könnyen belement, egy kisebb alkudozás nélkül is megúsztam. Már tűkön ülve vártam az ő feltételét. Biztos voltam benne, hogy valami kételybe ejtővel áll elő, de nagyot csalódtam, ugyan akkor meghökkentem. Összébb szűkítettem a szemem, és az övébe fúrtam. Mintha az áttörésre vártam volna. Bármilyen apró, blöffre utaló jel, egy ferde mosoly, bármi.. A kacsintással ne lettem kisegítve.
- Hülyének nézel? - kulcsoltam össze az asztalon a kezem, miközben felvetettem a kérdés, de ahogy láttam, hogy szóra nyitja a száját, gyorsa közbevágtam.
- Inkább ne válaszolj. - emeltem fel a kezem is, mintha ezzel a mozdulattal még inkább szót követelek magamnak. Nem vagyok nagylelkű, nem adhatom meg neki ezt a fajta szabad kezűséget.
Éreztem, hogy az adrenalin szétárad ereimben a keletkező izgalomtól és kíváncsiságtól. Szerettem felborítani a hagyományos, sablonos dolgokat. Plusz, ha nem egyezek bele, a büszkeségem a béka popsija alá csúszna.
- Na jó legyen, amennyiben nem veszélyeztetem a testi épségem. És persze maradjunk a realitás keretein belül. - kötöttem le már a legelején, és felé nyújtottam a kezem, hogy egy kézfogással le is pecsételjük a fogadást.

Láttam, arcán, hogy gyanakodva figyel, én pedig kihasználtam az időt, arra, hogy ismét tüzetesebben megnézzem magamnak. Nem mintha nem bámultam volna már meg elégszer, de tény, hogy minden szempontból felkeltette az érdeklődésemet. Meg fogom őt kapni, ha nem most, hát később.. Addig úgy sem tágítok, ezt ő is sejtheti, még akkor is, ha magának nem vallja be. Bár... Pontosan tisztában van az adottságaival, és maximálisan ki is használja azokat. De ha a lelkivilága boldogabb, hogyha elmondhatja magáról, hogy nem ribanc, ám legyen... Nem erényem a türelem, de talán kivételt teszek. Érte talán megéri...
Már szólásra nyitottam volna a számat, miszerint kérdezzen meg újra, ha szőke lesz, de belém fojtotta a szót. Bár, talán ez most az én malmomra hajtja a vizet.. Még a végén nem lett volna itt semmifelé alkukötés, csak úgy nekem esik.. Azt azért még mindig elkerülném...
Éreztem, hogy meg fogja magát adni, be fog hódolni az akaratom előtt, és így is lett. Jól van, Kevin.. Így kell ezt csinálni! Közel a cél, már csak mindent bele kell adnom, hogy valóban le tudjam győzni... Nem lesz könnyű meló, már csak azért is, mert előre kijelentette, hogy nem játszik tisztességesen, de... Meg kell csinálnom! Nincs már lehetőség!
- Nem szándékozom veszélyeztetni azt a szexi testedet, Édesem.. - csücsörítettem a számat, majd pimasz mosolyt villantottam. Realitás? Nekem semmiség...
Kezemet az asztal fölött nyújtottam neki, hosszan egymás szemébe nézve kötöttük meg az alkut, majd kinyújtóztattam a karjaimat, végül az asztalra könyököltem és újabb csibészes mosollyal vártam, hogy megragadja a kezemet.

- De drága vagy. - kacérkodtam vele, huncutul vigyorogva, majd mielőtt elnevettem volna magam, gyorsan hozzátettem.
- Ettől függetlenül, kíméletlenül lealázlak, úgy, hogy csak vigyázz! - kacsintottam neki, majd Én is felkönyököltem az asztalra, és tenyerem az övébe csúsztattam, majd úgy tapogattam, hogy a legkedvezőbb legyen a számomra.
Ezek utána gondolataim már csak azon jártak, hogy tudnék magamon segíteni, ha esetleg vesztésre állnék. Ez persze nem fordulhat elő, de Én már csak ilyen elővigyázatos vagyok.
- Háromra mindent bele..... - tartottam némi hatásszünetet, majd sajátos számolási módon, kimondtam a varázsszót.
Mi haszna az "egy"-nek vagy a "kettő"-nek, nem akarunk estig itt üldögélni. Ráadásul meglehet, hogy a hirtelenség az én javamat szolgálja. Nagyon reméltem, hogy még nem készült fel, és nem húzódik el sokáig.
- Három! - a bűvös szám elhangzása után, mindketten nekifeszültünk, de még nem fektettem bele minden energiám, azt a fináléra tartogattam.
Hol az ő, hol az Én kézfejem közelítette meg az asztal lapját, de mindketten összeszedtük magunkat az utolsónak látszó pillanatokban. Izgalmas volt és fárasztó, úgy döntöttem, itt az ideje egy kis huncutkodásnak. Jobb lábammal kibújtam a cipőmből, és érzékeny vizekre eveztem. Lassan, de biztosan két combja közé furakodtam, és vártam, mit érek el vele. Csupán egyetlen gyengébb pillanatra van szükségem, és kihirdetjük a győztest. Szabad kezemmel közben végig a padba kapaszkodtam, így is rögzítve magam.

- Próbálkozni lehet... - feszítettem tovább a húrt. Kezét az enyémbe csúsztatta, én pedig elmélázva figyeltem, milyen kecses kis végtagjai vannak. Nem, ezeket biztos nem erőfitogtatásra találták ki.. De.. Vámpír.. Nem becsülhetem le...
Háromra.. Három? - oké, azt hiszem, az első cselt már be is vetette, még az az egy szerencsém, hogy időben kapcsoltam, mert csúnya vége lett volna, ha a másodperc törtrészéig sem tudom tartani őt.
Nehezebb ellenfél, mint gondoltam.. Egy törékeny nőből ki se nézné az ember, hogy ekkora rejtett tartalékai vannak. Hiába próbáltam lenyomni, minduntalan visszahozta kezünket az eredeti pozícióba. Remek... Asszem végkimerülésig itt fogunk ülni, mert én.. Nem hagyom magam lenyomni.. Az fix... Ahhoz túl becses az én vérem, hogy három hétig azon éldegéljen, viszont az én feltételem.. Nos, az sokkal izgalmasabb...
Igyekeztem, hogy minél hamarabb túllegyünk rajta, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem éreztem a lábfejét a lábaim között. Ösztönösen csúsztam hátrébb a padon és a kelleténél élesebben szívtam be a levegőt, a fogaim között. - Ó babám.. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne hergelni... - sziszegtem. Ez a boszorkány tényleg mindent bevet a győzelemért, ugye?! Hát a vágyamat sikeresen felkeltette, az adrenalinnal együtt sebesen szágulgozott az ereimben, én pedig ezt kihasználva fejemet oldalra biccentettem, hátha ütőerem pulzáló látványa egy kicsit megingatja őt.
Közben hozzá hasonlóan az asztallapba kapaszkodtam, ami már nyekkent egyet-kettőt a szorításunk alatt. Nyomot hagyunk, az biztos. De jelen pillanatban csak az lebegett a szemeim előtt, hogy legyen bármilyen szexi, nem győzhet le.. Ki tudja, ha sikerül lenyomnom, talán önként ajánlom pár korty véremet, amiért ki mert állni, na meg akkor, ha teljesíti a feltételeimet...

Nem hagyhattam, hogy a szórakozottság és a kikívánkozó nevetés meggyengítsen, ennek ellenére egy ajkaim felfelé görbültek, ami inkább hasonlított egy grimaszra, mintsem egy mosolyra, az erőlködés miatt. Örömmel vettem tudomásul, hogy míg a "meneküléssel volt elfoglalva", egy két centivel közelebb kerültem a célhoz. Az izmaim szinte égtek, így még egy próbát kellett tennem, de ez már az utolsó lesz. Eddig kesztyűs kézzel bántam vele, most jön csak a feketeleves. Kihasználva az előnyt, amire szert tettem, majd kis-és gyűrűsujjam lecsúsztattam a csuklójához, és határozott mozdulattal megrándítottam. Csak egy apró kis rándulás volt, viszont veszettül tud fájni, ha jól csinálja az ember. Honnan is olyan ismerős ez a mutatvány?! Ja persze, Harmony csuklóját kezelésbe vettem, bár ő egy fokkal rosszabbul járt. A sors fintora, hogy újból ehhez hasonló technikát alkalmatok. Mindez egy pillanat alatt történt. Utolsó tartalékaimat is bevetve, passzíroztam kézfejét az asztalhoz. Az a tompa koppanás volt győzelmem himnusza, ugyan akkor ez jelezte azt is, hogy itt az ideje eleresztenem a kezét, hadd babusgassa, ha úgy tartja jónak. Nem lehetett kellemes.
- Bocs szivi, de itt a vége. - húztam ki magam büszkén, mintha csak tisztességesen nyertem volna.
Végül is tisztességes volt, mondtam, hogy csalok. Eközben Én is megdörzsölgettem elfáradt végtagom, és ujjaim is megropogtattam.
- Kérsz gyógypuszit? - gúnyolódtam egy cseppet, hiszen mit ér a csalás, ha nem dörgöljük a másik orra alá.
Ilyen téren teljesen őszinte vagyok, akkor is senki nem vette észre a csalafintaságom. Lábaimat keresztbe tettem, ezzel párhuzamban beletúrtam hajamba, és az ég felé emeltem tekintetem, önelégültséget árasztva magamból. Vigyorogva a gyűrűmmel kezdtem játszadozni látatlanba, várva reakcióját.

Csak néhány pillanat erejéig engedtem magamnak, hogy végignézzek rajta, alaposan elidőzve az arcán, amin tisztán látszott a nyerni akarás és az is, hogy akármi lesz, bármi áron, de nem adja fel. Hát.. Azt hiszem, keményebb dió ez, mint korábban gondoltam. Lebecsültem. De még mennyire. Bár előre bejelentette, hogy nem fog tisztességesen játszani, a kis mutatványa azért váratlanul ért. A fájdalmat alig éreztem meg a csuklómban, az adrenalin még sebesen száguldozott a testemben, ez tompította valamelyest. Mikor azonban elért a tudatomig, hogy minden erőm és erőfeszítésem ellenére egy nő legyőzött, megdermedtem. Hogy a picsában lehetséges ez? - üvöltöttem magammal, szerencsére nem hangosan, mert őrültnek néztek volna egy ilyen kitörésért.
Idegesen húztam el a kezemet, már abszolút nem figyeltem a reakcióját, meg úgy általában is csak az asztallapot bámultam. A csuklómat megmozgattam, de fel nem szisszentem, pedig jólesett volna kiadni a gőzt. Nem mutattam ki, hogy bizony fáj, nem is akárhogyan. Valószínűleg elroppantotta az egyik csontomat. Nem gáz, összeforr... A veszteség viszont.. Még sosem kaptam ki. Én soha..
Hirtelen felindulásból felborítottam az asztalt, idegesen még bele is rúgtam egyet feszültséglevezetés gyanánt. Nem nyugodtam bele a vereségbe, pedig a reakcióm épp elég bizonyíték, hogy nem csinált hülyét belőlem. Vagyis.. Csinált.. A hülye kis játékával, de ne higyje, hogy ezek után még állom a szavam.
- Csuklócsonttörés nem szerepelt az alkuban.. - sziszegtem felé.

Az indulatok elszabadultak, és Én próbáltam megőrizni a hidegvérem. Abban a hitben ültem ott rezzenés nélkül, hogy úgysem ront nekem. És bár szokásom; mégsem tettem fel azt a bizonyos "Ha mégis..." kezdetű feltételezés. Nem voltam benne biztos, hogy mi is az oka a dühkitörésnek. A vereség, a csuklójával való játék, vagy mindkettő? Ez az egész cirkusz mindenesetre nem változtatott a tényen, hogy a fogadás rá eső felének teljesülnie kell, ha csak.... Igen is állni fogja a szavát.
- Ne túlozzunk, nem tört el, még csak ki se ficamodott... - ebben már nem voltam biztos így felhők pásztázását abbahagytam, és a sérült végtagot kezdtem vizslatni.
De ha mégis sikerült elérnem azt, akkor külön büszke vagyok magamra. Szép volt Katniss!
- És a csalásba sok minden betartozik. Nem mondhatod, hogy nem figyelmeztettelek előre. Te így is álltad a fogadást, szóval további jó verbénamentes napokat. - kacsintottam rá, hogy még egy nap lapáttal rárakjak erre a "kellemesbe" fordult hangulatra.
Mi értelmére tisztességesen játszani, ha lehet máshogy?! Sokkal több örömöt lehet benne lelni, és persze a következmények is izgalmasabbá teszik az életet, ha a helyzet annyira eldurvulna. Alaposabban belemerültem ezen incidens kimenetelébe, és arra a következtetésre jutottam, hogy Kevin minden bizonnyal ünneprontó lesz, és nem óhajtja testesíteni a rá rótt feladatot. Épp ennek elkerülése végett egy újabb ötlettel rukkoltam elő.
- Bár nem így állapodtunk meg, de hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. - sóhajtottam mélyet, mielőtt rátértem volna a lényegre. - Talán én is meggondolom a te feltételeidet. - vontam vállat könnyedén, miközben végre felálltam, és mélyen szemébe meredtem.
Természetesen ez még nem jelent semmi biztosat, csak meggondolom.

Nem tettem mást, csak újra és újra végigmértem őt. Hogy tehetett kárt bennem? Az ember ki sem nézné belőle, hogy képes rá... Még mindig fortyogtam, de azt hiszem... Majd idővel sikerül beletörődni a kudarcba. Még nem most. Most ugyanis abszolút jogosan vagyok kiakadva.
- Aljas vagy... Egy alávaló kis... - kerestem a szavakat, de nem találtam. Vagy csak nem akartam kimondani őket. Bár jelen helyzetben a kettő egyre megy. Nem tettem és kész... - A csalásba az is beletartozik, hogy megszegem az alkut... - jelent meg az arcomon megszokott pimasz vigyorom. Ha én nem kapom meg, amit akarok, sajnos neki sem lesz gyereknap.
Továbbra is csuklómat masszíroztam, bár már egyáltalán nem fájt annyira, mint alig pár perce, de higyje csak azt, hogy fájdalmat okozott. Elvégre ez igaz volt, csak nem teljes mértékben. A féligazság is igazság.. Legalábbis az én mércém szerint. Az övé meg? Engem rohadtul hidegen hagy...
- Nem.. - néztem rá eltökéltem.. - Én kompromisszum nélkül is megszerzem, amit akarok... - vigyorodtam el fölényesen. Legyen szó nőről, vagy másról. Nem állok le tárgyalni, főleg akkor nem, mikor lekicsinylően felajánlják... De be kell látnom, hogy a szavamat adtam, és ha hajlandó az én feltételeimről egyezkedni, nagyon akarhatja a véremet. Mi olyan lülönleges abban? Olyan, mint a többi... Sosem fogom megérteni a különbséget...
- Három... - szűrtem a fogaim között. - Ennyit kapsz.. Három napot. Javaslom éld ki magad ezalatt, mert utána én jövök.. - villantottam rá a tekintetemet célzásképp. Addigra... Hmm.. Nem lesz kifogása..

Rengeteg bántó szóval illettek már, azért úgy pattogtak le rólam, mint a vakolat egy régi ház faláról. Elviseltem volna sokkal nagyobb sértést is, de visszafogta magát. Kiérdemeltem volna?! Aligha. Legbelül értékeltem ezt a gesztust, bár biztos voltam benne, hogy jól esett volna kimondani. Magamból kiindulva legalább is erre következtetek.
- Ugye tudod, hogy bókokkal nem érsz el semmit. - bazsalyogtam továbbra ugyan azzal a nyugodtsággal és idegesítően nagy mosollyal ajkaimon.
Ez már aztán tényleg sok volt. A pohár lassan kezdett betelni. Ha Én maradtam volna alul a kis játékunkban, majdhogynem pontosan ilyen lépésekhez folyamodnék. Nem adnám meg rögtön neki, amire olyannyira vágyik. Az Én célom lebegne akkor is szemem előtt, és próbálkoznék kisebb-nagyobb szélhámosságokkal. Mint már mondtam, túlságosan is hasonlítunk, nem számítva bele, hogy erősebb vagyok. Ez a lényeg! Nem tudtam erre mit felelni, de nem fogom annyiban hagyni, ezt megígérhetem.
A kegyesen felajánlott lehetőséggel nem élt, sőt pökhendin visszautasított. Kacagás szakad fel torkomból az elhamarkodott kijelentés hallatán. Nem rontottam el az Ő nagy pillanatát, hagytam, hogy egy kevés időre nyeregben érezze magát. Előbb utóbb rájön, hogy Én nem úgy táncolok, ahogy fütyül.
- Hé, most Én diktálok.. nyertem, rémlik? - eszem ágában nem még csak átgondolni sem a javaslatait.
Engem már az sem zavar, ha továbbra is szedi azt a gyomot, hamarosan minden megváltozik. Jön ő még az én utcámba.
- Kevin, édesem. - cirógattam meg arcát lágyan, majd folytattam. - Ha akarod, ha nem, a megállapodás szerint fog lezajlani a mi kis ügyünk. És három nap sem kell hozzá. Addig is vigyázz magadra! - nyomtam egy apró csókot szája sarkába, majd kételyek között hagyva elsétáltam.
Nem akartam ellenkezést hallani, mert minden bizonnyal kihagyhatatlan lett volna. Az utolsó szó jogát szeretem magaménak tudni.

//Mystic Falls sikátorai//

// Erdő

Mielőtt még kerestem volna egy helyet ahol meghúzhatom magam belevetettem magam a város kellős közepébe. Fel akartam fedezni amennyire most képes voltam rá. Hiába leszek itt jó ideig, hogy kiismerjem magam azért nem szeretném senkitől megkérdezni, hogy ez hol van.. Nem szorulok senkire, de ha hirtelen kell valahova mennem szeretném tudni, hogy körülbelül merre találom.
Órák óta mászkálhattam már a városban és próbáltam minden egyes utcát a fejembe vésni. Az már egyszer biztos, hogy eltévedni nem fogok. Amúgy sem hiszem, hogy sikerült volna, de mindig okozok magamnak meglepetéseket. Még mindig bosszantott kicsit az a beképzelt srác is. Félig farkas amitől annyira nagyra tartja magát.. Amikor nem több, mint egy korcs. A színtiszta fajoknál nincsenek is jobbak. Ez az egész kavarodás már szinte undorító.
Az utam a parkban ért véget ahol bőven voltak emberek talán észre sem vennék, ha egyet elkapnék a tömegből. De most valahogy nem kívántam. Helyet foglaltam az egyik padon és próbáltam feldolgozni, hogy mi is történt az erdőben. Dean-en kívül.. Tristan. Miattam lett olyan gyenge.. Szinte már törékeny. Ha vele maradtam volna valószínűleg ugyan ilyen vajszívű lenne. Ez a legjobb számára.. Ha magára hagyom. Nem akarom, hogy miattam legyen valami problémája. Bőven elég voltam neki akkor, mikor még csak egy gyerek voltam.

(Grill - Christian)

Nem is néztem rá, hiszen miért is kellene? Meg sem nyikkantam, míg el nem értük a Grilltől nem messze levő parkot, és csak ekkor fordultam szembe vele, már meg is állva. Ki sem néztem volna belőle ezt a sétálós dolgot.
- Hm... talán a Grill túl zsúfolt volt? - kérdeztem, ravasz csillogással a szememben.

Alig lépkedve túl rajta már jótékonyabb mosollyal fordultam vissza hátra. Hogy megváltoztam volna? Dehooogy! Mindez a játék része. Jól ismertem, a múlt nem múlik el nyomtalanul mégis többre értékeltem az igénytelen környezetet ahol nem lesnek kifürkésző szemek.

- A jelen helyzetet tekintve jobb a békesség. Túúúl sok munkám fekszik már benne. - kacsintottam röptében aztán zsebre dugott kezekkel csak magamba szívva a levegő illatát lépkedni kezdtem. Hogy ott volt mellettem? Éreztem minden leheletét. A bőrömön. De bármennyire is izgatón töltött el, már rég letettem arról hogy az érzéseim rabja legyek. - Na és a kérdés még mindig bízhatok e benned. - fordultam felé leengedett vállakkal hogy mélyen a szemeibe nézzek. Hogy hittem neki? A fenéket. A szemeit néztem. Mindig is azon múlik minden mennyire ismerem az embereket. Kerestem. A változást. Még mindig a régen volt Tatjana áll e itt velem szemben.

Lorelai

Egy kis otthon szieszta után úgy gondolom jó ötlet volt kimozdulni egy kicsit otthonról, így kijöttem a parkból. Még mindig nem fértek el a fejemben a dolgok, de megpróbálom a tényeket elfogadni. Beszélnem kell még Aprillel is, ami nem lesz egy egyszerű menet. Szegény nagyon összefog törni, de muszáj megmondanom neki most, mert fájna neki nagyon, ha később tudná meg. Leültem az egyik padra újra elmélyültem magamban. Elég fura ez az egész helyzet..

Nem tudom miért és hogyan de ismét a parkban kötöttem ki. Sétálni indultam, hogy közben kissé rendezhessem zavaros gondolataimat és valahogy itt kötöttem ki. Amint körbe néztem, hirtelen dejá vu érzésem támadt.. alig pár hónappal ezelőtt pontosan ezen a helyen találkoztam azzal a fura alakkal - angyallal, majd lelki szemeim előtt ismét lejátszódott az elrablásom. Elég! Most ezt hanyagold, hisz nem emiatt jöttél ide! Hanem azért, hogy átgondolhasd a dolgokat, amik az utóbbi időben veled történtek! - utasított egy hang a fejemben és én teljesen egyet is értettem vele. Miközben sétáltam, egy ismerős kinézetű srácon állapodott meg a pillantásom.- Jeremy? - szólítottam meg ámuldozva, közben felé sétálva. Annyi mindent történt velem mostanság, hogy már kis híján el is felejtettem, hogy kiért is érkeztem anno a városba.

Csak ültem ott és bámultam ki a fejemből, amikor egyszer csak egy hangra lettem figyelmes. Kedves kis Rory volt az már jó ideje nem láttam örültem, hogy újra megpillanthattam őt.
-Szia! - Ültem egy kicsit arrébb, hogy le tudjon ülni mellém. Vajon mi járatban lehet erre? Lehet ő is csak ki jött szívni egy kis friss levegőt, ahogy én is.
- Rég nem láttalak. Hogy mennek a dolgok? - Húztam mosolyra a számat a kellemes pillanat miatt.