Logan

- Aha, értelek. - bólintottam a szavaira, majd hirtelen nagyot néztem, mert szemfogai megnőttek és teljesen átváltozott. Csak úgy véletlenül. Egy ravasz mosolyra húztam a számat, amint a rosszalkodást említette.
- Hm... mégis mire célzol? - néztem mélyen a szemébe, miközben mutatóujjamat végighúztam a mellkasán, és így nevettem fel halkan.

Mosolyogva néztem a lány ujját, ahogy végighúzza a mellkasomon.
-Tudod mit, inkább megmutatom. mondtam neki majd gyengéden megcsókoltam ajkait közben kezemet végigsimítottam az arcán majd a szemébe néztem.
-Valami ilyesmire. mondtam neki egy újabb kacér mosollyal.

Megcsókolt én pedig viszonoztam neki. Nem mondom, nincs ellenemre ez a férfi, de azért én meg nem vagyok ennyire könnyűvérű. Még egy ideig játszadozni fogok vele és a legjobbkor pedig kiszállok.
- Nem rossz ötlet, de biztos a park a legalkalmasabb hely erre? - szakadtam el egy pillanatra az ajkaitól és úgy kérdeztem tőle.

Nekem semmi bajom nem volt a parkban való szexeléssel, de láttam, hogy a lánynak nincs igazán ínyére.
-Ha szeretnél, elmehetnénk hozzám. mondtam enyhe mosollyal majd újra megcsókoltam, reméltem, hogy igent mond mer már eléggé felizgatott vad de mégis lágy csókjával és szexi testével.
-Mit szólnál hozzá?

- Menjünk hozzád. - bólintottam és egyszerűen felálltam a padról.
- Indulhatunk? - kérdeztem, majd egyet kacsintottam rá. Nagyon lelkes... de amint mondtam, ilyen könnyen nem adom be a derekam. Higgye csak azt, hogy igen és élvezze addig a dolgot, amíg ki nem szállok.

-Persze, mehetünk. mondtam fél mosollyal, majd én is felálltam, bevállalósnak tűnt ezért nem zavartattam és felkaptam aztán hazaszaladtam vele. Tudtam, hogy egy ismeretlen nőt vittem haza, akit talán még veszélyes is lehet, de tapasztalatból fel voltam készülve mint mindig, bármilyen dologra.

(Logan Háza)

[Erdő]

A megjelenésemre ügyeltem, hogy senki ne vegye észre majd újra elindultam felfedezni a várost, a parkban kezdtem. Éreztem, hogy ez a város tele van rengeteg különböző lénnyel főként vámpírral. Sétálva éreztem, hogy kicsit felerősödtek az érzéseim ez után leültem egy padra, legalábbis a mennyben könnyen el tudtam nyomni mindent, de itt hirtelen erős szomorúság fogott el, ugyanis visszaemlékeztem sok szomorú dologra ami velem történt, például, hogy végig kellett néznem a legjobb baráton halálát és a rengetek magányos napra. Ezért is tudtam, hogy teljesítenem kell a parancsot és ez beilleszkedés nélkül lehetetlen, szóval felálltam majd sétáltam tovább és reméltem, hogy újra összefutok azzal a lánnyal akivel elég rosszul kezdődött az ismerkedésünk, hogy segítséget kérjek tőle ebben az ügyben és cserébe még kérdéseire is hajlandó vagyok válaszolni.

Erdő

A kikövezett út tévhiteim ellenére igenis vezetett valahová. Egy gondos kis parkba kerültem. Emberek sétálgattak, babakocsit tologatva... Egyszerűen csak élvezték a természet által felkínált lehetőségeket. Bár kezdtem megéhezni, de a tény, hogy gyermekekkel, s édesanyjukkal teli a park, nem volt szívem belőlük fogyasztani, így képes voltam ösztöneimnek is ellenállni. Ez erőt adott, és magabiztosságot. Mindig kis sikerélményként élem, ha sikerül ezeket a szükségleteket, ha kis mértékben is, de kontrollálni.

Csak sétáltam, miután megpillantottam a lányt újra, nagyon örültem neki mivel pont őt kerestem. Ő volt az egyetlen aki segíthetett, igaz nem alakult valami jól az első találkozásunk, de nem ismerek mást itt. Odasétáltam hozzá majd leszólítottam.
-Helló Clarissa. mondtam neki a szemébe nézve, majd kicsit arrébb hívtam, hogy ne hallja senki amiről beszélünk.
-A segítségedet kell kérnem, tudom, hogy alig ismersz, de sajnos másra nem számíthatok. Cserébe válaszolok pár kérdésre, amit tudni akarsz. mondtam ezt neki elég komolyan, reméltem, hogy beleegyezik mivel nem tudtam mit tegyek, ha valakivel beszélgetni, ismerkedni kell nem tudok, mivel évezredeken át egyedül éltem vagy valami olyat mondok amit tudok akkor az történhet mint az előbb. De ahhoz, hogy beilleszkedjek és ne rögtön megöljenek erre szükségem van.

- Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim?! -végigmértem tekintettemmel az előttem tétlenkedőt
- Mr. Titokzatosság?
- Óh, igazán? És azt is elárulnád nekem, hogy miért is lenne jó, ha én azokra a kérdésekre választ kapnék? De tudod mit?' Állok elébe. Hallgatlak, és meglátjuk, hogy tudok-e segíteni, vagy sem. - karba tett kézzel vártam, hogy vajon minek is kellhetne egy "hatalmilag valószínűleg nagyobb szintű egyednek" az én segítségem.

-Múltkor te elég erősen kérdezgettél tőlem dolgokat, ebből gondoltam, hogy tudni szeretnéd. mondtam neki szemébe nézve
-Szeretném ha megtanítanál, hogy ismerkedjek itt a Földön ugyanis nem Föld szülötte vagyok, több ezer évig egyedül voltam szóval ez nekem nem könnyű. mondtam neki komoly tekintettel, fejembe a parancs teljesítése járt végig, mi is járt volna?! évezredeken át csak azt csináltam....
-Szóval? Mit szeretnél tudni? kérdeztem tőle közben körülnéztem, hogy kik vannak a közelbe. Nem láttam senkit csak néhány anyát gyermekével akik nem jelentett fenyegetést.

- Tessék? - jóízűen elnevettem magam. Hogy tőlem akar ismerkedési tanácsot kérni?? Még az, hogy ezt akarja kérni..., de hogy pont tőlem? Tőlem, aki 18 évig egy toronyba volt bezárva teljesen elszocializálódva?
- Bocsi,- kuncogtam- nem akartalak kinevetni, csak elég érdekes kérés ez. - mosolyodtam el. Azt mondanám, hogy be van drogozva, de az előbbi nyársalgása miatt, azért nehezen kételkedtem szavában.
- Rendben, segítek, egyetlenegy feltétel kötött. Muszáj mesélned erről a "nem földi életről".

Nem értettem miért nevet, furán néztem rá. Közben gondoltam, lehet nem tőle kellet volna ezt kérnem?.. De mégis ki mástól? Nem ismerek itt senkit és nem akartam ugyan azt a hibát elkövetni, inkább jóvá teszem az előzőt. Aztán közelebb hajoltam hozzá majd halkabban elkezdtem mesélni, amit kért tőlem, nem örültem neki, de ha ezzel segít muszáj volt megtennem.
-Én az úr egyik angyala vagyok. A mennyből jöttem urunk parancsára, hogy beilleszkedjek Mystic Falls városában és "védelmezzem" ahogy más városokban más. mondtam neki, majd vártam a reakcióját, mivel arca elég megdöbbentnek tűnt.

Döbbent tekintettel bámultam rá, majd elnevettem magam. Először a titokzatosság, most meg ez a vallásos maszlag... kit akar hülyének nézni? Nincs olyan, hogy Úr, nincs olyan, hogy úr szolgája... Ez a realitás, leszállhatna végre a földre. De, ha nem akar értelmes választ közölni, hát nem.
- Oké, értem, védőangyal... Egyértelmű. - sóhajtottam. - most te csajozási tanácsot vársz tőlem? Mert, ha igen, akkor rossz ajtónál kopogtatsz... -mondtam egyértelműen. Nem vagyok otthon a témában.. Sajnos.

Láttam rajta, hogy nem hisz nekem és nevet rajtam, nem szóltam semmit csak körül néztem majd megvillantottam szárnyaim. Mivel a porhüvelyemnek nincs szárnya csak a lelkemnek ezért csak az árnyékba látszódik.
-Tessék most már hiszel nekem? kérdeztem komoly tekintettel, mivel ha már elmondtam nem akartam, hogy azt higgye, hogy csak kitaláltam. De lehet mégis rossz ötlet volt tőle segítséget kérni.
-Akkor sajnálom, hogy ilyet kértem. mondtam neki, én elmondtam neki amit tudni akart de az alku rá eső részében ő nem segített, ez kicsit dühített majd sarkon fordultam és elindultam.

Ledöbbenve szájtátva álltam előtte.
- An...angyal? - kérdeztem remegő hanggal. A saját szememnek nem voltam képes hinni...
- Várj! - kiáltottam utána kis szünet után - Één.. szóval... még idő kell mire felfogom, de tessék. - elé suhantam és átnyújtottam a telefonszámomat.
- Ha még mindig komolyan gondolod... segíthetek. - mondtam és elindultam felkeresni egy hotelt. Nem hiszem el! Nehéz a természetfeletti lények világában tökéletesen beilleszkedő személyeknek még olyat találni, melyre csodálkozni képes. De, ha én létezek, akkor ő miért ne létezhetne? Egy angyal... egy igazi angyal.

/Folyt.:/

Már majdnem otthagytam és más beilleszkedési terven gondolkozta amikor előttem termett, örültem mikor mégis segít, mosollyal az arcomon vettem át a számot. Azt mondta, hogy majd hívjam és csak elsuhant, néztem fura tekintettel a számokra, hát nem tudtam mit kéne vele csinálnom, de ennek is örültem. Elindultam valami pihenő helyet keresni, de út közben volt egy Grill nevű szórakozóhely ezért benéztem.

[Folyt:]

/Grill/

Viszonylag hamar ideértünk a Grill-ből, de mondjuk nincs is olyan messze. Nem nagyon szólaltam meg miközben sétáltunk, nem tudtam mit mondhatnék. Amire kíváncsi azt nem szívesen mondanám el neki, és valószínűleg nem is fogom.
-Csak apád miatt jöttél vissza a városba? -kérdeztem miközben az egyik kiszemelt pad felé sétáltam és megvártam amíg ő leül, majd én is leültem.
-Örülök, hogy hordod. -böktem a karkötőre amit nemrég adtam neki, bár annak célja is volt.

[Grill]

Jeremyvel szótlanul sétáltunk bár nem sokáig,hiszen hamar meg érkeztünk.Udvariasan előre engedett mikor leültem.
-Az volt apámmal a tervünk,hogy új életet kezdünk itt,szóval nagyjából igen,de hiányozta a régi barátaim-löktem meg vállammal az övét majd nevettem.
-Te és Elena mindig olyan kedvesek voltatok-mondtam majd a karkötőmet néztem.
-Igen?..-mosolyogtam.
-Szép ajándék amit viselni kell!-mondtam majd hüvelyk ujjamat végig simítottam azon a szimbólumon ami a karkötőn volt.
-Örülsz nekem?-néztem rá nagy szemekkel.

-Értem..Hát örülök, hogy így hozta a sors..-mosolyogtam rá-Mármint nem apád halálának örülök hanem annak, hogy visszajöttél a városba.-javítottam ki magam mielőtt félreértené.
-Hát igen Elena a légynek sem tudna ártani. Bár elég régóta nem láttam mivel férjhez ment. -vágtam egy csalódott fintorféleséget az arcomon. Mondjuk várható volt, egyszer mindenki megházasodik.
-Remélem is, hogy hordani fogod. -pillantottam a karkötőre amint April végig simított az azon lévő szimbólumon.
-Igen..Örülök.-néztem szemeibe egy pillanatra, majd a földet kezdtem el bámulni. -Sokat változtál. -jegyeztem meg, hisz régen egyáltalán nem ilyen volt.

Férjhez ment döbbentem meg ezeken a szavakon.Örültem neki hiszen Elena a legjobb szívű ember volt akit valaha is ismertem
-Gratulálok.-mondtam nagy mosollyal,de úgy vettem észre Jeremy lelkét nyomja valami.
-Mint például?Nem vagyok az a kislány akivel játszottál?-nevettem fel viccesen.Eszembe jutott miket is gondoltam róla régen.
-Ne nevess ki,de régen nagyon is beléd voltam zúgva-pirultam el,hiszen még a mai napig megfog a mosolya.Majd rá kérdeztem arra mi is bántja őt.
-Biztos nincs semmi baj?-kérdeztem,majd megfogtam a kezét és a szemeit pásztáztam.
-Nekem ki öntheted a lelked!-nyugtattam meg.

-Majd átadom neki ha látom már végre valamikor. - vetettem egy halvány mosolyféleséget April felé.
-Hát az biztos..-nevettem-Előnyödre változtál. -tettem még hozzá csak úgy, majd a következő mondata hallatán eléggé ledöbbentem, már ha ez a legjobb kifejezés rá.
-És miért nem mondtad soha? -kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Semmi említésre méltó. Csak van valami amit úgy elmondanék, de nem tehetem és bár ha nem is tudod, hogy mi az, de sajnálom, hogy nem avathatlak be. Talán majd idővel magadtól is rájössz. -néztem le a kezére amikor megfogta az enyémet. Hogy zavart-e? Nem..sőt jóérzéssel töltött el, vagy valami olyasmivel.

Örültem,hogy megmondja majd Elenának!A mosoly az arcán elragadott melegséggel töltött el.
-Köszönöm-Mondtam még a kezét fogva el engedtem volna,de a testem nem engedelmeskedett.
-Úgy gondoltam soha sem viszonoznád,hogy ez csak egy örült ábránd maradt bennem-mondtam.A hosszú mondatán megdöbbentem,mit nem mondhat el nekem.
-Nagyon kérlek Jeremy,ha van olyan amit tudnom kell bökd ki-mondtam majd izgatottságomban megszorítottam véletlen a kezét.
-Erősebb vagyok,mint hinnéd!-mondtam neki kérlelő szempárral.

-Ki tudja, hogy akkor, hogyan reagáltam volna rá. Talán még lehetett is volna belőle valami. -mondtam már kissé komolyabb arccal. Csodálom, hogy anno nem vettem észre, hogy így érez, pedig nap mint nap láttam és vele voltam.
-Hidd el a te érdeked, hogy még ne tudj semmiről. Jobban is jársz. Ebben a városban ritka az olyan ember aki átlagos életet tud élni. Fogadj el egy tanácsot és maradj meg ilyennek! Idővel úgyis rájössz, vagy ha mégsem akkor örülj inkább neki. -mondtam határozottan és a hüvelykujjammal a kézfejét kezdtem el cirógatni miközben ő még mindig nem eresztette el a kezemet.
-Tudom, hogy erős vagy, de te se állsz mindenre készen. -tettem még hozzá. Nem akartam lesokkolni az itteni dolgokkal. Addig örüljön amíg nem tud semmiről.

Fejemben az cikázott ne ne mond el ne April légy erős,de a szám máshogy vélte.
-Még mindig van bennem valami mikor meglátlak-vallottam be neki suttogva és mikor a fura dolgokról beszélt én csak kérleltem tovább.
-Jeremy kérlek mond el éreztem,hogy Megan is titkol valamit és a vágás a kezemen és az a sok ember..-mondtam gyorsan és folytattam.
-és mikor apám meséiről meséltem mind a ketten leszavaztatok..van hozzá köze?-kérdeztem még én is furcsálva,hogy ilyet kérdeztem.Elkezdte a kezemet cirógatni és a levegő lehet csak számomra ,de kezdett forróbb lenni és a szívem hevesen vert ajkát néztem miként mozog majd a szemét bár mi is legyen az,ha ő tőle tudom meg tudom,hogy nem eshet bajom soha.Valahogy,ha vele vagyok nem félek semmitől és biztonságban érzem magam és megnyugtat.Még mindig nem eresztettem el a kezét ami olyan jó érzés volt,de ezek mellett az is érdekel mi lehet az a titok.
-Kérlek?!-könyörögtem ismét tudni akarom.Normális élet a szüleim nélkül már nem az.