Nem tetszett a stílus ahogy beszélt velem és az sem, hogy nem bírja felfogni ennek az egésznek a súlyát. A vámpíroknak még csak létezniük sem kéne, ellentmond mindennek, minden természetes dolognak.
-Komolyan azt várod, hogy elismerjem az igazadat?!-kérdeztem már én is erélyesebben. Ha ő így játszik, hát én is.
-Nem ismerek el én semmit. Saját magamat hazudtolnám meg azzal és a többi vadászt. Minden vámpírnak már rég halottnak kellene lenni. Nem vagytok idevalók. -jelentettem ki teljesen magabiztosan, tartva az erélyes hangnemet.
-Szegény pici naiv Finn....-ráztam meg a fejemet-Ne egy vámpírvadásztól várj alázatot..Nem érdemlitek meg. Te is már rég alulról szagolnád az ibolyát ha meglenne hozzá az eszközöm, hogy elpusztítsak egy ősit, de ne félj, megtalálom a módját és te is és a többi elfajzott vámpír is meg fog dögleni. -vigyorogtam és egy hirtelen mozdulattal kaptam elő a pisztolyomat a kabátom alól, hogy egy pár darab verbénával átitatott golyót ereszthessek belé. Megölni sajnos nem fogja, de nagy fájdalmat okoz majd neki, aminek én csak örülni tudok. -Gyere te vámpírok szégyene! Mutasd meg milyen vagy igazából! -gúnyolódtam széttárt karokkal.

Csak tudnám, mit vártam. Az erélyes hangjának nem kellett volna meglepnie. Nőket meg nem szoktam bántani, ahogy nagyon senki mást sem, de ő felnyomta bennem a pumpát. A szüleim neveltetésének köszönhető csak az, hogy nem rezdült meg az arcom.
Csak akkor mikor megéreztem a gyomromba vájódni a kis karókat, amiket egy szempillantás alatt eresztett belém.
- Óh, te.. - suttogtam elgyötörten és odakaptam hogy fájdalmasan kezdjem el a maró golyókat kiszedni magamból. Hogy ez mennyire tudott fájni..
- Nem fogod elérni.. engem nem bosszantasz fel. Több kell ahhoz ennél.. - vicsorogtam felé.

Elégedett vigyor ült ki az arcomra amikor megláttam az arcán azt a szenvedést és fájdalmat.
Közelebb lépdeltem hozzá és végighúztam a mutatóujjam az álla vonalán, úgy emelve följebb a fejét. -Ugyan Finn....-vigyorogtam- ...Átlátszó vagy..Már készül előtörni benned a düh, látszik rajtad, de túlságosan is szerencsétlen vagy ahhoz, hogy bármit is kezdj az életeddel. Ha pontosabban akarnék fogalmazni azt mondanám, hogy egy selejt vagy...Ami igaz is..-dörzsöltem meg az államat, miközben még mindig tartottam mutatóujjammal az állánál fogva.
-Te is tudod, hogy ez az úriember dolog csak egy álca. Az igazi éned most készül előtörni belőled. -húzódott ravasz, de ugyanakkor gúnyos vigyorra a szám.
-De ha nem mutatod ki a fogad fehérjét akkor csak az én dolgomat könnyebbíted meg. -húztam be neki egy isteneset, úgy, hogy a verbénával átitatott bőrkesztyűm egyenesen az arcában landolt ami nyomot is hagyott.
-Na mi van? Ennyi vagy?! Egy rakás szánalom.- ingereltem, majd hátráltam pár lépést és úgy álltam meg vele szemben várva a reakcióját.

Volt valami amit egyenesen gyűlöltem. És az ez volt. Hogy így beszéltek velem. Szánalmasnak neveztek, selejtnek.. ezt nem tűröm el senkinek!
Megfogtam az öklét, mikor másodjára akart lesújtani az arcomba, és kegyetlenül arrébb löktem, hogy megragadjam a torkát. - Ne akard tovább húzni az agyamat, mert nem tudod, mire vagyok képées! - sziszegtem a képébe, és újra ellöktem. Nő volt, tudom.. de felhúzott.

Amikor ismét ütést akartam mérni az arcába megragadta az öklömet és arrébb lökött, majd torokon ragadt. Erre a reakciójára csak elégedetten elvigyorodtam.
-Ezt már szeretem. Na ilyen vagy igazából. -vigyorogtam még mindig, még akkor is amikor a földre lökött.
-Csak nem, nem szereted ha így beszélnek veled? -biggyesztettem le ajkaimat színpadiasan.
-Akkor is egy selejt vagy. -tetéztem még a dolgokat. És ha megöl mi van? Újra éledek. A haláltól sosem féltem, volt már dolgom vele, de hála a gyűrűmnek még itt vagyok.

- Amíg nem tudod, hogy milyen érzés ez.. addig fogalmad sincs, milyen vétségeket olvasol az ember szemébe! - vicsorogtam rá durván, és a falhoz löktem a torkánál fogva. - Mondd, hogy csak vicceltél... mondd, és nem töröm ki a nyakadat.. - sziszegtem az arcába. Kiszabította belőlem az állatot..

-Ó, ti azt hiszitek, hogy tudjátok mi az a szenvedés, de ez nem így van. Szart se tudtok róla. -köptem már szinte a szavakat. Azt hiszik tudják mi az élet rossz oldala, de nem...ez nem így van.
-Ölj meg rajta! Gyerünk! -üvöltöttem rá, majd elvigyorodtam.
-Nem sokáig maradok halott és újra meg újra megtalállak és megkeserítem azt a szánalmas kis életedet. -rúgtam hirtelen ágyékon egy még szélesebb vigyorral az arcomon. Kihasználva azt a pár másodpercet amit összegörnyedve töltött elsétáltam tőle és ismét előkaptam a pisztolyomat.
-Gyere csak! De én se adom meg magam olyan könnyen. -tartottam felé a pisztolyt és kihívóan néztem rá.

Megjelent egy pisztoly a kezében. Még egy ilyen makacs nőszemélyt.. ez már kész perverzió! Meg akar ölni.. ugyan már!Eddig se tudtak kifogni rajtam, hát ez SE fog!
Talpra pattantam és ott termettem előtte, hogy megragadjam a haját, már ajkaira tapadva, és tüzesen megcsókoltam. Mire volt ez jó? Kicsit veszíthet a lendületéből.

Amikor előttem termett és vadul megcsókolt, a meglepődöttségtől kiesett a pisztoly a kezemből. Nem viszonoztam a csókját. Az a másik vámpír is így próbált elteríteni a valós célomtól. Nem követhetem el ezt a hibát megint. Sőt egyáltalán nem követhetek el hibát...Egyszerűen nem tehetem meg. Saját magamra hoznék szégyent.
-Nem te vagy az első aki így próbál elteríteni ..-kaptam össze a pisztolyomat a földről és a kabátom egyik belső zsebébe dugtam.

Elszakadt a számtól, amin nem lepődtem meg de mégiscsak... hát nem jobb ez, mint a háború?
- És... ezek szerint nekem nem sikerül eltéríteni.. - sóhajtottam egyet keservesen, miközben láttam hogy összeszedi a pisztolyát. - Mégis mit akarsz tőlem? Még? Amit adni tudnék, az nem felel meg.. - sóhajtottam, végignézve magamon.

-Te ezt nem értheted...-ráztam meg a fejemet, majd én is sóhajtottam egyet.
-Meg kéne, hogy öljelek, de nem tudlak és ez épp elég szégyen nekem.. Már csak az hiányzik, hogy rám mássz...-fontam össze a karjaimat és lehajtottam a fejemet.
-Kösz, de ebből nem kérek.. -néztem ismét fel szemeibe és megráztam a fejemet.
-Ha netán meggondolnád magad és feladod a testvéreidet....itt a számom. -dobtam le a földre a névjegykártyámat amin lakcímtől kezdve minden rajta volt. Aztán se szó se beszéd elmentem.

[folyt. Elsie háza]

(Logan háza)

Ugye a napokban érkeztem Mystic Falls-ba, bár már sokat jártam itt de csak átfutóban ezért körülnézek még kicsit, ismerkedek hellyel, az itteni emberekkel és egyéb lényekkel. Jó helynek gondoltam ehhez a parkot ahol nem csak ismerkedni, de talán még vadászati alanyt is találok, hogy csillapítsam örök vágyamat a vér után. Tudom, hogy erre sok a vámpírvadász és lehet sok ellenszenves lény is ezért óvatosabban cselekszem.

/Erdő/

Eyal újra, alaposan felidegesített. Remélem nem látom egy ideig, vagyis addig amíg el nem jön a megfelelő pillanat, hogy bosszút álljak rajta. Ha ez nem lett volna elég, ráadásul éhen is maradtam, szóval akkor mára nincs is friss vacsora. Ezekkel a gondolatokkal értem a parkhoz, majd ott leültem egy padra és felsóhajtottam. Vártam valamire, de mégis mire?

Csak sétáltam, mikor megpillantottam a lányt aki egyedül ült a padon, már távolról éreztem, hogy nem ember, hanem vámpír, de mikor még közelebb mentem éreztem rajta valami mást is amit nem tudtam, hogy mi lehet. De ennek ellenére leültem mellé.
-Helló kislány, mi járatban errefelé ilyen későn? *kérdeztem tőle kicsit lenézően*

Csak bámultam a semmibe, úgy mintha gondolkoznék valamin. Nagyon belemerülhettem, mert már csak arra eszméltem, hogy egy fiú szólít meg.
- Helló! - pillantottam rá és köszöntem neki. Viszont a hangneméből ítélve ez most lenézésnek számított? Hát persze... kergessen még ő is az őrületbe. Nem elég Eyal, még egy újabb vámpírral van dolgom, ha így folytatja. - Hm, talán meg van tiltva nekünk a késő esti járkálás? - kérdeztem ugyanolyan hangnemben mint, ahogy ő megszólított.

-Nem, csak Mystic Falls tudtommal nem a biztonságáról híres. mondtam elmosolyodva majd hátradőltem a padom. Tudtam, hogy a lány akár veszélyt is jelenthetne rám nézve, de már a hangsúlyából ítélve eléggé összetört, magába roskadt lánynak tűnt. Biztosra tudtam hogy már feltűnt neki, hogy vámpír vagyok és a furcsa érzésem még nem múlt el ezért rákérdeztem.
-Mi vagy te? kérdeztem tőle kíváncsian

- Ennyi erővel nappal sem biztonságos és akkor az emberek pedig szívesen járkálnak az utcákon. - rántottam vállat finoman, majd a következő mondatnál mélyen a szemébe néztem.
- Állj, állj! Még azt sem tudom ki vagy, vagy hogy hívnak. Egyből rátérsz személyesebb dolgokra? - kérdeztem tőle egy kicsit oldalra billentett fejjel, utána egy ravasz mosollyal.

-Bocs, eléggé szókimondó vagyok, de már az első pillanat óta valami furát érzek körülötted, találkoztam jó pár lénnyel, de ilyet még nem éreztem. mondtam ezt eléggé elgondolkozva és idegesített, hogy nem tudom mi is ő, olyan érzés mint egy vámpír, de közben mégse.
-Na jó akkor kezdjük az elején, a nevem Logan. mondtam neki szándékosan kihagyva a vezeték nevem, ugyanis többször jártam itt és nem szeretném, hogy netán felismerjen.
-Téged, hogy hívnak? kérdeztem tőle elmosolyodva

- Nos, nem véletlenül nem éreztél még ilyet. A mi fajtánk nagyon ritka a földön, szóval csoda lett volna, hogyha mindenki, akivel eddig találkoztál ilyen lett volna, mint én. - magyaráztam neki, majd végül kiböktem, hogy mi is vagyok én. - Vámpír és boszorkány vagyok, egyben. - talán egy kicsit furcsán nézett rám, amikor elmondtam az igazat, de hát ez a valóság.
- Egyébként meg, örülök Logan. Én Corinna vagyok. - válaszoltam neki egy halvány mosollyal a számszélén.

-Mi a....?! meglepetten mondtam mivel eddig teljesen lehetetlennek gondoltam ezt. Egy vámpír, hogy lehetne boszorkány is egyben?! A boszorkányok elveszítik erejüket az átváltozáskor tudtommal, gondoltam magamban majd belenyugodtam és továbbléptem ezen.
-Szintúgy Corinna. mondtam neki elmosolyodva majd elkezdtem a szokásos ismerkedő kérdéseket, tudtam, hogy minél többet tudok meg a városról és az itt élő lényekről annál közelebb járhatok ahhoz aki miatt idejöttem.
-Régóta laksz már Mystic Falls-ban?

Tudtam, hogy megfogja lepni a válaszom, de tehetek róla? Vámpír létére még nem barátkozott volna meg ezekkel a dolgokkal?
- Egyáltalán nem. Egy jó hónapja... két hónapja. - rántottam egyet a vállamon, mint akit nem érdekel a dolog. Valójában nem érdekelt, mert nem csak úgy viccből költöztem ide. A bosszú... az hajtott idáig és persze egy bizonyos illető. - Na, és te? Új vagy errefelé?

-Már sokszor megfordultam itt, szóval azt nem mondanám, hogy új vagyok, de most hosszabb időre tervezek maradni. mondtam neki elmosolyodva, de kicsit unatkoztam ezért körülnéztem, hogy van e a közelbe valaki, de senkit nem láttam ez után kivillantottam fogaim, a szemeim vérvörösek lettek és megjelentek az erek alatta.
-Nincs kedven kicsit rosszalkodni? kérdeztem tőle kacér mosollyal az arcomon majd kicsit közelebb hajoltam hozzá, kíváncsi voltam, hogy rögtön ellők vagy a bevállalósabb fajta és benne van az ilyenekben.

/Grill/

Hát már nem volt annyira ünnepi hangulat, így gondoltam jó lenne lecsapolni pár embert. Így hát lejöttem a parkba, és máris akadt egy két áldozat, akiket le is vadásztam.-Hmmm, ez finom volt.-mondtam elégedetten.
Majd mintha semmi nem történt volna tovább bóklásztam.

/Folyt valahol/

Stefan

Vegyes érzésekkel érkeztem a városba, nem hoztam sok cuccot magammal, nem akartam felhívni magamra a figyelmet. Gondoltam, elvegyülök itt az arcok tengerében, talán nem leszek feltűnő. Bár kétségkívül megnéztek engem páran, így erről a tervemről le is mondhatok. Azért abban bízok, hogy nem fog futótűzként terjedni a pletyka a jövetelemről, és csak egy átlagos fiatalnak néznek. Éppen elágazáshoz érkeztem, mikor egy karcos férfihang megállásra késztetett, megborzongtam tőle.
- Szia! - köszöntem vissza barátságosan és egy mosolyt is megengedtem magamnak. Fő az első benyomás. - Éppen felfedezőtúrán vagyok... Na vajon merre menjek? - intettem jobbra, majd balra. A választ tőle vártam. Idevalósinak nézett ki, olyasvalakinek, aki jól ismeri a környéket.

Stefan rengeteeeeg késése miatt sztornó

/Megan,Stefan/

Nem rég jöttem vissza a városba apám temetése után csak az járt a fejembe,hogy megtaláljam a gyilkosát.Gondoltam kiszellőztettem a fejem és sétálok egyet.A szél enyhét meglobogtatta a hajamat miközben a padon ültem és néztem egy jó képű fiút és egy roppant csinos lányt.Mosolyogni kezdtem mikor a fiúra pillantottam,de gyorsan lepleztem mosolyom és lábammal a földet kezdtem túrni.