- Hát szerintem nincs. Akarod, hogy elkísérjelek? - Ajánlottam fel. Már lassan beköltözhetek a hotelba. Mindenkit oda kísérgetek. Bár nem is lenne rossz. Jól néz ki, meg minden. De inkább akkor saját lakás. Mondjuk most is olyan, mintha egyedül laknék.

Evilyn

Furcsa volt a nevetése. Ismertem az ősiek észjárását, meg hogy miként nevetnek "ördögien" de ez más volt. Kicsit tényleg a pokolból jövő, de én nem félek a Pokoltól. Nem mostanság készültem leszállni oda.
- Nos, akkor elnáspángol az ostorával. Az sem rossz - vigyorogtam. - lelkem úgysincs már, a testem meg valahol a föld alatt fog rohadni, ha nem tévedek. - Oké, hát ez egy kicsit más. Valószínűleg van lelkem, csak olyan sötét, mint egy fekete lyuk, amin minden létező vérforrást beszippantana.
- Oké. Akkor most én kérdezek. Mi a dolgod itt? Mert fogadok, hogy nem csak a csinos kis testedet illegeted a férfiak kedvéért - nézte végig rajta. Tényleg csinos volt. Vajon ördögi vonás lenne a szépsége is?

-Oda jutok egyedül is, de azért köszönöm.-mosolyodtam el-Meg amúgy is van egy kis elintézetlen ügyem.-nyúltam a farzsebembe és előhúztam Ben címet. Imádom a kihívásokat és az még csak vonzóbbá teszi, hogy foglalt. -A kocsimért meg a cuccaimért, majd még visszamegyek.-túrtam bele a hajamba és hátráltam egy két lépést. -Akkor majd látjuk egymást. Szia!-fordultam aztán meg, majd a Hotel felé vettem az irányt felkeresni azt a srácot.

[folyt. Hotel-Ben lakása]

- Rendben akkor még később találkozunk. Szia. - Intettem neki aztán már el is tűnt. A félig eszméletüknél lévő fiúkat, még elintéztem az egyik fához támasztottam. Úgy állítottam be őket, mint akik részegek voltak és, hogy legyen értelme a történetnek a nyakukról egy kis vért egymás szájára kentem. Majd mikor mindennel végeztem felálltam és hazaindultam. Nem siettem sehova, pedig csak le akartam dőlni az ágyamra. De kellet a friss levegő is, hogy tisztázzam mi is történt az előbb.

[Forbes ház]

/Gabe lakása/
Dermesztően hideg volt a parkban, legalábbis az embereket elfigyelve ezt vettem észre. Na igen... sajnos az ő tűréshatáruk alacsonyabb, mint az enyém, lényegesen többel. Nem tudtam, volt-e cigije Gabe-nek, gyanítom igen, mivel nem tértünk be egyetlen boltba sem. Ami nem is nagy gáz, tekintve hogy valószínűleg vettem volna egy üveg vodkát, hogy a sárga földig leigyam magamat, ami ugyebár jelen pillanatban nem éppen előnyös, elvégre vigyázni kéne magamra. Legalábbis megpróbálni a dolgot.
- Szóval - kezdtem bele, amikor szinte egy ember sem volt körülöttem. - Úgy istenigazából mi a véleményed a dologról? Értem ezt azalatt, hogy... mit gondolsz, képes lennék felnevelni őt? - kérdeztem.

Jó ideje lépkedtünk. Én mellete ő meg egy kicsit előbbre. Teljes volt a csend, valahogy egyikünk sem szólt egy szót sem, csak bezárkózott a saját fejébe. Szükségem volt a levegőre. A friss.. levegőre. A fejemben próbáltam összerakni a részleteket, feldolgozás? Inkább elméletek arról, hogy ebből az egészből mi minden sülhet ki. Többnyire rossz... sülhet ki.
Aztán már magam sem tudom hogy került a számba a cigi, már csak a füstöt éreztem, ahogy csiklandozón végigmarja a torkomat, és igen, mondhatom, hogy megnyugtatott. Némileg. Ekkor figyeltem csak fel a szavaira. Nagyot kellett sóhajtanom.

- Sarah...- kezdtem bele előzőleg, de újra nagyot kellett szippantanom a cigimbe. - Hogy jó anya lennél e? Azt hiszem ezt nem tőlem kéne megkérdezned. - fintorodott el a szám sarka - Jól tudod, hogy én és az anyám kapcsolata.. nos elég rövid volt, és azt hittem szeretetteljes amikor kiderült, hogy egész végig félrekefélt de főleg hazudott nekem. Ezért is vagyok így.. itt. - tártam szét a két kezemet, jelezve, hogy ha nem.. ha nem lennének azok a rohadt gének, talán már egy egészen más életem lenne. Vagy talán már benn feküdnék szitává lőve valamelyik erdőszélen...
Valahogy, valamiért abbahagytam a beszédet. Nem is tudom, talán csak hogy végiggondoljam mit is mondhatnék? Meglehet. Most talán bátorítanom kéne, vagy nem is tudom, de.. Nevil??

- És... mire számítasz Neviltől... ? - kezdtem bele mégis másba, puhatolózva, ugye nagy mértékben ez is befolyásolja a dolgokat - Ugye tudod, hogy ő nem az a fajta aki... - álltam meg a felénél, de azt hiszem a szememből minden mást kiolvashatott.

Valahogy éreztem, hogy a téma egy issé feszélyezi, és talán tényleg nem tőle kellett volna megkérdeznem. De ha nem, hát kitől mástól? Alig volt, akire számíthattam, egyetlen vámpír-barátnőmet is évek óta nem láttam, meg ő nem tolerálja az ilyen dolgokat, szóval... inkább feszélyezzük egy kicsit a húrokat.
- Az enyém meg elkényeztetett. Legalábbis szerettem azt az úrilányi szerepet, ahol mindenki felett uralkodhattam, és uralkodhattam a parasztok fölött. Persze ez valamennyit változott... de nagyrészt neki köszönhetem a dolgaimat. Én meg nem ilyen akarok lenni, és mi lesz, ha emiatt túl keveset adnék? - töprengtem el már inkább magamban, mint Gabe felé, de egészen biztos voltam benne, hogy hallotta. Aztán jött a kérdés... Nevil. Ugyan mit csinálnék vele? Nem akarom, hogy különösebben az életem részese legyen. Ami történt, megtörtént, és ha azt nézzük, csak az előnyömre jött, de... Nem, én sem tudnám elképzelni szerető családapaként. Meg ne is az én családom feje legyen. Túlságosan is önfejű, és kevésbé irányítható. Vagy egyszerűen ostoba?
- Az égvilágon semmire. Megmondom neki a dolgot, de nem kérem, hogy fizessen gyerektartást, vagy esetleg tegyen úgy, mintha szeretné a gyerekét. Nem, szó sem lehet róla. Te az életem részese lettél, de ő meg... hát, nem igazán szeretném. Az apa... nem feltétlenül éppen a biológiai apa személyét jelenti - haraptam bele a számba. Máig nem mondtam el Eyalnak bizonyos dolgokat...

Fura volt ezeket az ő szájából hallani. Úgy értem.. oké, ő Sarah, és az is igaz, hogy vámpír, de ez eddig mégis csak egy állapot volt a szememben, nem szembesültem vele ennyire... kézközelben. Uralkodni a.. parasztok fölött? - ez egy pillanatra meglepett, és igaz, sose voltam jó történelemből, ki is vágtak a suliból egy idő után, de volt némi sejtésem. Mégis csak megköszörültem a torkomat és próbáltam lenyelni a feltörekvő kérdéseket. Ennek nem most van itt az ideje...

- Ne aggódj, tökéletes leszel... - mosolyodtam el szelíden csak az orrom alatt és újra szívtam a cigimet. Hogy honnan vettem? Fogalmam sincs. Egyszerűen csak ráéreztem, hogy most ezekre a szavakra van szüksége, ahogy nekem arra, hogy valaki azt mondja: ez csak egy vicc! Jó reggelt! Mégis valahol éreztem, hogy erre hiába várok.
Viszont volt ott valami ami annál inkább megkönnyebbülésre késztetett. Hogy megkönnyebbülés? Nem is tudom, talán nem jól fogalmazok, elég nehéz ebben a helyzetben. Tudtam.. hogy Nevil nem megbízható. És azt is tudtam, hogy ha fény derül az egészre... még az is lehet megszökik a fenébe, lelép, itt hagyva engem is a szégyenben. Úgy, hogy Sarah nem tart... "igényt" rá, azt hiszem sokkal könnyebb lesz. Én viszont itt leszek! Ez biztos! Ameddig csak megtehetem.

- Értem. - nyögtem ki csak valahogy ennyit hirtelen, de aztán úgy éreztem még valamit muszáj hozzátennem. - De Sarah... - álltam meg lassan mellette, remélve, hogy észrevesz és ő is megáll. Megtette és amikor hátrafordult, csak akkor folytattam. - Ha azt kérném tőled... - kezdtem bele nyögvenyelősen - hogy az apa kilétéről ne tudjon senki mi hármunkat kivéve, mit mondanál? - próbáltam világosan fogalmazni, de a szemeiből ítélve nem nagyon sikerült. - Úgy értem.. - váltottam magyarázkodó üzemmódba - Jól tudod, hogy minket... keresnek. - biccentettem a szemeibe - Ha azok az emberek... akik hidd el nekem még a pokolnál is rosszabbak! - rántottam össze a szemeimet - Ha csak megneszelnék, hogy közöd van... - helyesbítettem - közötök van hozzánk, talán nem lennétek biztonságban. - adtam elő a félelmeimet. Igen, talán ez volt az amitől a leginkább tartottam. Vajon Nevilnek szanaszét a világban, még hány gyereke lehet?

A nagy séta közepette meghallottam a nevemet az ő szájából, így automatikusan visszafordultam, és figyelmesen hallgattam a mondanivalóját... Vagyis, azt hiszem, körülbelül a közepénél történt meg az, hogy kitörni készült belőlem egy iszonyatosan hatalmas nevetés, ami a végén sikerült is. Még hogy félni? Nem tudom, Nevil ellenségeit valahogy piti kis emberként képzelem el, akit nem tart soká elintézni számomra. Vagy éppen... ahogy észrevettem, Warren sem nagyon szívleli, de szereti a gyerekeket. Meg kedvel engem is.
- Sose félts te engem, drága kisfőnök - közöltem két nevetőgörcs közepette, majd azért nagyjából erőt vettem magamon, és abbahagytam a vigyorgást. Elvégre... Elég komoly témáról akar beszélni, ami lényegében az én meg a gyerekem védelmét szolgálják, én pedig fogom magam, és kiröhögöm. Szép barát lehetek. - Oké, persze, Közöttünk marad, hogy ki a gyerek apja - bólintottam. - Egyébként... nem nehéz félelmet kelteni azokban az emberekben. Csak jó kapcsolatok szükségeltetnek hozzá, amik nekem megvannak. Ja, szólj Nevilnek, karácsonyi ajándékként szívesen elvégzek neki egy ivartalanítást, ingyen és bérmentve - kacsintottam rá. - Most pedig te jössz. Gyerünk, mi történt veled mostanság - kérleltem. Igen, ha már én elmondtam neki a problémáimat, felnyaggattam vele, akkor illendő meghallgatnom őt is. Meg... egészen biztos, hogy van mit mondania.

Nem tetszett a reakciója. Nagyon nem. Fogalma sincs kikről beszélek, de most eszemben sem volt erről tájékoztatni.

- Mindenkinek megvan a gyenge pontja.. - beszéltem még mindig a szemeibe, semmi mosoly, semmi sem, mert nagyon is komolyan gondoltam amiről beszélek. Mindenkinek! Verbéna? Vagy farkasfű? Bárki halott lehet ha csak egy pillanatig nem figyel és ők... nagyon is jól tudom hogy dolgozik egy szervezet. Része voltam. Régen. Ha egy elbukik, jön még egy.. meg még egy.. meg még egy míg már nem számít rá, és... NEM! Nem lehet! - villant meg a vörös köd egy szemvillanás alatt a fejemben, de aztán igyekeztem nem engedni elhatalmasodni. Ha az egész ilyen könnyű lenne, már rég nem futnék. Már nem élne egyik sem...

Még mindig vicceskedett, habár semmi kedvem se volt hozzá. Vajon ezt teszik a hogy is mondják... hormonok? Még mindig csak álltam és néztem, ki a fejemből és újra és újra mélyre szívtam a cigimet. Ennyire megváltozott volna? Vagy pont én vagyok az akit ez az egész megváltoztatott? - járt még keresztben és kasul a fejemben, mikor ő már megint váltott. Talán ekkor volt csak, hogy újra elindultam.

- Azért csak vigyázz... - vetettem még oda, ahogy elsétáltam mellette, de aztán kiélesedett fülekkel hallottam, hogy ő is követ. - Én meg... - kezdtem aztán bele, hogy pofátlan ne legyek - Semmi különös... Csak vagyok. - hazudtam a szó szoros értelmében, de most nagyon nem volt kedvem erről beszélni. Mindvégig csak egyetlen egy dolog kavart a fejemben. A gyerek... Le fog ez ülepedni valaha?

- Tudom Gabe, tudom - bólogattam szaporán, miközben ő már gyors léptekkel elindult előttem. Talán arra várt, hogy kövessem, talán nem, mindenesetre vele tartottam. - De a gyenge pontokat is ki lehet küszöbölni, ha sokat dolgozol rajtuk. És semmi nem tart örökké, még én sem - jegyeztem meg. Na igen, ezzel az a probléma, hogy elismertem azt a gyenge pontomat, hogy nem vagyok hallhatatlan. Egy karó vagy a gyűrűm hiánya, és nekem kampec. Oké... de a verbéna? Még nem próbáltam, de ha kell, minden nap tuszkolok le belőle a torkomon, hogy a végén már ne érezzem meg a hatását. - Csak arra kérlek, hogy ne félts te engem. Nem vagyok olyan gyenge nádszál, mint az elsőre látszik. Átéltem már néhány dolgot... Ezt is át fogom. Aztán ki tudja mi lesz. - Igazából nem akartam megkérdezni tőle, hogy jó ötlet-e előre elrendelni valaki sorsát azzal, hogy vámpírnak nevelem, mert nem tetszett volna neki a gondolat. Amennyire őt ismertem, rajtam kívül nemigen kedvelheti a vámpírokat. Ja, mert egyáltalán... A picsába! - Szerinted... örökölni fogja a géneket, vagy az enyémek kiütik őket? - kérdeztem egy kissé nehézkesen.

- Neked legyen igazad... - biccentettem még felé egyet kimérten, de nem mondom, hogy örültem a veszély lebecsülésének. Mindenesetre.. vámpír. Csak nem lesz baj... Pláne amíg senki nem tudja meg, hogy Nevil... - koccantak még mindig össze a számban a fogak, de azt hiszem ezzel meg kell barátkoznom. Lassan.. A tudattal. Hisz megesnek balesetek vagy nem?? Ha csak azt vesszük én is valami ilyesféle baleset vagyok... - fújtam ki végül a mélyre szívott füstömet és újra elindultam. Aztán viszont... megint érdekes kérdést tett fel, ahogy ő is megindult mellettem. Erre megint megtorpantam.

- Na, ez látod újabb jó kérdés. - húztam el a számat nem is takargatva, hisz Sarah elől mit takargassam? - Nem is tudom... - méláztam el - Ha igen akkor te... - pillantottam fel a szemeibe. Veszélyben lehet? Ő... veszélyben lehet? Vagy nem is számít az egész semmit sem? Hisz most már.. nincs átok. De talán ettől sokkal veszélyesebb... Vagy pont, hogy nem. - keveredtek össze teljesen a gondolatok a fejemben, és fel sem tűnt, ahogy már taposom a csikket és ott füstöl a kezemben a következő. Ideges vagyok. Le se tagadhatnám. De miért csinálok ebből ekkora ügyet? Megesik. De talán Sarah miatt.. igen, ott lehet a gond.És Nevil... Ez az egész túúúl sok ismeretlent és veszélyt rejteget.

- Azt hiszem beszélnem kéne Vickivel. - csúszott ki az első publikus gondolat, hisz ha azt vesszük a vámpírokról is ő világosított fel engem. És boszorkány. Neki biztosan tudnia kell valamit. Vagy csak a kétségbeesett helyzetekben valahogy arra húzott a szívem.

- Ki az a Vicky? - kérdeztem. Rengetegszer említette már a nevét, de az egyedüli, amit képes voltam kikövetkeztetni az, hogy valószínűleg egy boszorkány, akinek van némi használható hatalma. Na meg tapasztalata, ezen kívül, hogy ő meg Gabe vagy együtt vannak, vagy éppen közel járnak hozzá, esetleg valami ehhez hasonló.
- Majd kitalálok erre valamit. Olyan nagy probléma nem lehet belőle... Elvégre az én gyilkosságaim az én lelkemen száradnak, és nem az övén fognak... Meg egészen biztos van olyan varázslat, ami végső esetben semlegesíti a még ki nem váltott átkot - magyaráztam, közben magamat is nyugtatva, amikor eszembe jutott a néhány héttel korábbi sikátoros tivornya Alisonnal... A testvére, az édestestvére egy vérfarkas, ő meg vámpír. Szóval egészen biztosan van rá megoldás. - Nem fogok meghátrálni. Bármi is lesz, bármit is kell megtennem, és kiállnom, szeretném ezt a gyereket - tettem még hozzá azzal a tipikus lángoló tekintettel az arcomon, ami minden elhatározásomat követni szokta.

- Vickkk... - kezdtem bele valahogy félig megrágva a szavakat - Nos, Vick egy boszorkány. - vágtam rá egyszerűen, bár még azt se tudom ez mennyire reklámozható, mégis Sarahnak? Hisz bíztam benne. - Ő volt az aki kissé... - gondoltam át jól a szavakat - mondjuk úgy, hogy felvilágosított mindenről amikor ide érkeztem. - tartottam rövid szünetet - Rólatok. - pillantottam fel a szemeibe - Na meg még sok minden másról... - rántottam is el azonnal a szemeimet, nem szerettem, ha kiismernek. Senki sem! - Mindegy! -vágtam rá egyszerűen újra visszatérve - Beszélnem kell vele, ő hátha.. okosabb. Vagy találkozott már ilyen helyzettel. - biccentettem csak magamnak, megmagyarázva a szavakat, hogy miért is kell felkeresnem. A háttérben viszont talán egészen más indokok (is) álltak.

Akkor viszont újra beszélni kezdett és én igyekeztem is elengedni az előbbieket. Ennek nem most van itt a helye. Talán pont ezért is volt, hogy kitisztítsam a fejemet, jóóó nagyot és mélyet szippantottam a levegőből és a számon fújtam ki.
Mindenesetre testszett ahogy beszélt. Olyan igazi.. anyatigris féle... És ahogy végül végzett, nem bírtam ki, hogy el ne mosolyodjak.

- Jó anya leszel.... - mosolyogtam a szemeibe és talán most volt, ez az első alkalom amikor tényleg így is gondoltam, nem csak megnyugtatásból szóltak a számból a szavak. Igazi harcos jellem...

Aha. Szóval tényleg tapasztalt boszorkány. De csak én érzek valami egészen más dolgot is a háttérben? Mindenesetre nem firtattam a dolgot. Ismertem Gabe-et annyira, hogy tudjam, majd elmondja, ha akarja. Ezt egyébként mindenkinél szeretem alkalmazni. A túlzott faggatózás egy idő után eléggé idegesítővé válhat, tapasztaltam már.
- Örülnék, ha felkeresnéd. Addig is... majd kutatgatok valahogyan én is - bólogattam szaporán, és igyekeztem lenyugtatni magamat. Nem lehet nagy baj. Ha egy vámpír gyereke vérfarkassá válna, az ellentmondana a természet törvényeinek.
- Remélem, hogy az leszek. Tényleg - mondtam, amikor éreztem, hogy őszintén próbál megnyugtatni, mert valóban így gondolja. Szeretném jóvá tenni a dolgaimat... Amikről jobb, ha nem is tud. - Éhes vagyok - jegyeztem meg eléggé kitérve az eddigi témától. Azt hiszem, jól jönne egy nagy adag emberi étel. Hm... furcsa. - Nincs kedved bekapni valamit?

Felnevettem a hirtelen jött lelkesedésén. Már ami a kajálást illeti. Persze nem mondom azt, hogy egy pillanatra nem akadt benn a füst a torkomon amikor azt mondta éhes, még ha valahol biztos is voltam benne, hogy nem ééén leszek a feltálalt vacsora, deee ismertem már a terhes nőket. Vagyis... egyet már ismertem. Yve. És ezzel azt is hogy a terhes nők, borzalmas hirtelenséggel hihetetlen dolgokra képesek. Mit művelhet ez az egész egy vámpírral..? - villant át valami gyorsvonatként a fejemen, és egy dologban biztos voltam. NEM.. akarom megtudni! Vagy éppen szemtanúja lenni egy vámpír őrjöngésének, hiába az a vámpír Sarah. Egy dologgal a világból is ki lehetett üldözni engem és az maga a hisztéria.

- Hát ha emberi... - mosolyogtam még mindig szívélyesen és közelebb lépve valahogy automatikusan fűztem a dereka köré a kezem. - akkor ezen segíthetünk. - nevettem fel újra. Vick? Igen, őt is fel kéne keresnem, de Sarah... nos, ő az unokahúgomat vagy éppen öcsémet várja, vagyis előnyt élvez. És azt hiszem ezzel Vick is egyetértene.

- Mit szólnál, ha meghívnálak a Grillbe és magadba tömhetnél egy oooooltári nagy pizzát!? - vigyorogtam még mindig - Vagy hamburgert, vagy amit éppen.. - kezdtem el kezemmel valami soroló pörgető mozdulatba - szóval amit kívánsz... vagy hogy mondják. - mosolyogtam a szemeibe és nem tudom, én láttam őt most teljesen másképp.. vagy tényleg nagyságrendekkel szépített rajta a dolog, de egyszerűen gyönyörű volt! Kedves és bájos. És én szerettem! Csak meglehet hogy már teljesen máshogy...

Nevetett... És tudtam, hogy ez baráti volt, na meg hogy szívből jött, aminek hatására én is elkezdtem vigyorogni, mint a tejbetök. Hát, még,a mikor felajánlotta, hogy elmegyünk a Grillbe. Oké, komolyan meg fogok én még gárgyulni, de ha legyen, hát legyen. A szomorúságom, meg a dühöm mintha egy perc alatt elpárolgott volna, hogy helyett adjon a régi, önfeledt dolgoknak, még ha csak egy rövid időre is. Furcsa volt hozzászoktatnom magam a gondolathoz, hogy mostantól ketten vagyunk, és soha többet nem lesz olyan, mint régen. Az emberek hamarosan észreveszik rajtam a változást, gratulálni fognak, ha valamiben megakadok, talán még segíteni is, hiszen... egy kisbabát senki nem gyűlölhet. Ők tiszta lappal indulnak a születésük pillanatában. A bűnöket a környezetük hatására követik el. Na meg az adottságok, de ha valaki nagyon rajta van az ügyön, még lehet változtatni. Egy kisbabán viszont ez sem látszik. Nem tudni róla, hogy bárány lesz-e, vagy farkas, és ezért szeretik őket az emberek.
- Figyelj... csak akkor ettem emberi ételt, amikor nagyon rákényszerítettél, akkor sem túl sokat, és sosem ízlett igazán. Bár egy hamburger most jól esne... Jó sok marhahússal. Utána meg eperfagyi, bár gyanítom, azt ilyen időben nem igazán lehet kapni a Grillben. Nagy kár - sóhajtottam fel, gondterhelt arcot vágva. - Vagy... - gondolkodtam. - Egy jó kis véres steak is jól esne. Pedig a disznókat sem szeretem - magyaráztam.

- Oké... Oké! - emeltem el azonnal a derekáról a kezemet, magam elé emelve fel, védekezve - Jogos! Igazad van. - engedtem el, egy újabb mosollyal. Komolyan mondom, most már ilyen vigyorgó hülye gyerek leszek? Nem tudom, mégsem voltam képes levakarni a mosolyomat. Valahogy a gondolat... egy gyerek... akihez közöm van.. még ha nem is úgy, mint ahogy alapesetben kéne, talán pont szerencsére, de nem tudom. Azon túl, hogy az öcsémet biztosan kinyírom, azért felvillanyozott!
Amikor viszont tovább folytatta, már képtelen voltam visszafojtani a hangos nevetésemet.

- Azért azt megnézem amikor ezt a mennyiséget kikéred a pincértől és az egész személyzet lefagyva bámul, hogy fér be ez mind egy ilyen tökéletes testű nőbe! - nevettem még mindig ahogy elképzeltem a gondolatot, a számból még az a rohadt cigi is kiesett, parázzsal egyenesen a bőrömre, ami megégetett, de egy pillanat alatt tűntek el a sebek. Csak rátapostam a csikkre és újra, most a háta mögé csúsztatva a kezem öleltem át, és invitáltam tovább a Grill felé.

- Mindent megszerzek neked amit csak kívánsz. - hajoltam valahogy egy lépésben közelebb, hogy a még mindig feszítő vigyoromon túl a fülébe suttogjak. Hogy mindent? Na ez könnyelmű kijelentés volt, deee.. azért azt hiszem amit csak lehet, rajta leszek. Hisz nem minden nap születik leszármazottja az embernek... Még ha csak félig is az. Negyedig.. Áááh, ez bonyolult. Kinyírom ezt a férget... - mégis valahogy mindvégig vigyorogtam. És talán valahol irigy is voltam. De csak legbelül. Mélyen...

- Hát, ha valami nem tetszik nekik, akkor ne nézzék meg, ahogy azt az orbitális mennyiséget magamba tunkolom - jegyeztem meg vigyorogva, miközben a Grill felé sétáltunk. Közben folyamatosan a terhességgel kapcsolatos gondolatok jártak a fejemben, de ezek már... nem hiszem, hogy olyan érdekesek lettek volna Gabe számára. Például, hogy meg fogok-e hízni, hogyan fogok vért inni előtte, meddig kívánom majd az emberi ételt, és a többi. Mindenesetre találnom kéne egy vámpírnőt, aki lehetőleg szintén volt már terhes, és elmagyarázza a dolgokat. - Mindent? - kérdeztem vissza. - Ennek örülök. Sokat jelent a barátságod - jelentettem ki komolyan. Azt hiszem, ezt a dolgot még soha nem mondtam ki neki nyíltan. Miért tettem volna? Ezek olyan érzések, amiket nem mondok ki akármikor, akárkinek, mert kötődést igényel, Ami Gabe-nél ugyebár... Nem tanácsos abban a tekintetben, hogy egyszer úgyis elvesztem majd. Mégis kockáztatok, mert nem mondhatok ellent egy köteléknek csak azért, mert tudom, mi lesz a vége. - Na, gyerünk, mert tényleg farkaséhes vagyok - gyorsítottam meg a lépteimet, aminek köszönhetően hamarosan a Grillben találtuk magunkat.
/Grill/

[Katie lakása]

Gyalog jöttem el idáig. Elég hideg volt,a kabátomat összébb húztam magamon,miközben sétáltam. Milyen hirtelen jött ez a hideg... Már szinte teljesen jól voltam,bár még egy kicsit szédültem,elkelt volna még egy vértasak. Megálltam,és körbenéztem,hátha a tekintetembe akad egy olyan "ízletesnek tűnő" ember. De egyenlőre semmi. Még egyszer körbepillantottam a parkon,most kiszúrtam egy vézna nőt,akinek csak úgy lüktetett az ütőere. Nem akartam sem habozni,sem beszédb eegyedni vele,mivel társaság nélkül volt így csak mögé kellett surranjak,és a száját befogva beráncigáltam egy sötétebb zugba,ahol megöltem. A nőt otthagyva,mit sem törődvén léptem ki újra a fényre,majd egy padon helyet foglalva szívtam magamba a friss levegőt.

***

Egy kis idő elteltével,már itt is meguntam "lebzselni" így elindultam a Grill irányába. Most úgy is innék valamit,a véren kívül. Valami jó erőset..

[Folyt.: Grill]

- Grill -

- Itt már sokkal jobb! - sóhajtottam. Üres tér.. szemmel láthatóan az én világom. Nem szerettem a tömeget. És most nincs is szükségem a nyüzsgésre.
- Nézd Elsie.. - fordultam felé. - Nem tudom, hogy... hogy miért akarod bántani a vámpírokat. A szüleid miatt? Megértem én.. de ebben a városban sok olyan vámpírt is találsz, akik a légynek sem tudnának ártani. Hát.. lenne szíved szétszakítani egy boldog fiatal párt, vagy akárcsak egy családot? - néztem rá.

Megragadta a karomat úgy vezetett egészen idáig. Nem szoktam ezt másoktól eltűrni, de kivételt tettem.
-Minden vámpír ölt...Ha nem is többször legalább egyszer és ez bűn, ha jól sejtem. -mondtam szarkazmussal.
-Bármikor elszakadhat náluk újra a cérna és megint ölni fognak. Újra és újra. Nincs kivétel, soha nem is tettem. Nem szabadna élniük ellentmond mindennek. -vázoltam fel a lényeget közömbös hanglejtéssel. Na majd pont egy vámpír lesz akit megszánok. Röhej....
-A szüleim nyomnak igazán a latba de előtte is ez volt a hivatásom, ennek neveltek, ezeknek az elveknek alapján. -fontam össze a karjaimat úgy nézve rá.

- Én csak arra akarok kilyukadni, hogy mielőtt bántasz valakit.. akárki legyen az.. állapítsd meg, hogy megéri-e. És hogy.. tényleg sajnálatra méltó-e az élete. - nyeltem egyet. - Vannak olyan vámpírok, akik jó útra térnek. - kezdtem el pátosszal beszélni, és beszippantottam a levegőt.
- Érted, ugye? - kérdeztem tőle, bár talán badarság volt helyeslést várni egy vadásztól.

Sokan előálltak már nekem ezekkel a hülye érvekkel, de még mindig ugyanannyira nem érdekelt.
-Úgy látszik nem érted mit beszélek..-forgattam meg szemeimet- Semelyik vámpír nem egy jótét lélek. Még te sem. Mindegyikben ott lapul az éhség és az ölni akarás, aminek csak idő kérdése, hogy előtörjön belőle. -mondtam szótagolva és határozottan, hogy végre megértse.
-NINCS kivétel. -hangsúlyoztam az első szót.

Nagy sóhaj. Csak erre voltam képes. Ez a nő.. hát nem érti, hogy a gyilkolás nem old meg semmit?
- Tudod, mit kellene megtanulnod? - vált élessé a hangom, és odaléptem elé, hogy mérgesen meredjek a tekintetébe. - Azt, hogy a gyilkolás NEM old meg semmit! Ahogyan a bosszúszomj sem... mert ahogy megteszed újra és újra, nem érzel elégtételt.. nem érzel Te semmit sem, csak azt, hogy egyel kevesebb... és bele sem gondolsz, hogy mit érezhet az akihez talán kötődött az áldozatod! Keresd meg azt, aki megölte a szüleidet, és mészárold le őt... bizonyosan megtalálod itt.. de előtte hallani akarom hogy elismered ezt! - emeltem fel a hangomat.