Utolsó mondata után, másodpercek alatt a földre rogytam a fejemet fogva. -Ennyi?-mondtam szinte erőltetett hangon. Le sem tagadhattam volna, hogy fáj amit csinál velem, de nem akartam gyengének tűnni. Nem fogok megalázkodni egy ilyen beképzelt senki előtt.
Nem szűnt meg a fájdalom, de nem érdekelt próbáltam kitartani.

Hát próbálja játszani az erős kislányt akkor segítsünk rá. Nem túl feltűnően, de már a csontjai sem voltak egy darabban. A lehető legerősebben koncentráltam arra, hogy fájjon neki. Gondolkoztam még azon a varázslaton amit azelőtt olvastam, hogy eljöttem volna otthonról. Használjam vagy sem? Hát azt hiszem nyilvánosan nem kellene ilyeneket csinálnom.

Nem bírtam tovább amikor éreztem, hogy a csontjaim szanaszét törnek. Feladtam.-Elég!-üvöltöttem rá. -Élvezed, hogy kínozhatsz másokat? Kinek képzeled te magadat? -néztem fel rá merő utálattal a tekintetemben.
A következő adandó alkalomnál esküszöm, hogy nem fogom ennyiben hagyni a dolgokat, még hogyha gyenge is vagyok hozzá képest.

- Nos, az attól függ, hogy mit követtél el - feleltem nem túl sokat mondóan, de annál rejtélyesebben. A hasonlatok és metaforák a Pokolról nem alaptalanok, a Pokol, az tényleg pokoli. A szenvedés egy olyan foka, amit az emberi elme képtelen felfogni addig, míg meg nem tapasztalja azt.
- Ezer év alatt biztosan nem voltál egy angyalka... - jegyeztem meg, majd ismét elvigyorodtam. Ez az a kérdés, amire soha a büdös életben nem fogok egyenes választ adni. Ha elmondanám, mit csinálunk, mire vagyunk képesek, már oda is adnám az összes ütőkártyámat. Akár vámpír, akár ember, vagy valami más, a bizonytalanság mindenkit kiakaszt. Még engem is. Nem vagyok mindenható - bár ismerek egy-két elég komoly pofát odalent -, szóval nekem is vigyáznom kell magamra.
- Hmm... Általában halott lelkeket szaggatunk szét a Pokolban, ha erre voltál kíváncsi. De értünk még sok minden máshoz is - kacsintottam rá, majd megcéloztam egy közeli padot, és leültem rá. Afféle "csatlakozol?" tekintettel néztem rá, és vártam, hogy leüljön mellém tovább társalogni, vagy lepicsázzon, és itt hagyjon egyedül. Nekem mindkettő megfelel.

Hát... sorolhatnám neki, mi mindent követtem el, hány embert öltem meg, de valószínűleg estig sem végeznék a felsorolással. És akkor még nem volt szó az egyéb dolgokról, amiknek köszönhetően pénzhez jutottam. Nem tehetettem róla, de a középkorban nem volt más választásom.
Amikor hellyel kínált, olyan döntés elé álllított, amiről elsőre nem tudtam eldönteni, helyes-e. Ha elfogadom, akkor ki tudja mi lesz még, ha meg nem, akkor azt hiszi majd, hogy ezer éves vámpír létemre betojtam a piti kis pofijától. Na igen... az utóbbi még véletlenül sem történhet meg, így inkább a helyet foglalás mellett döntöttem.
- Fasza. Egyszer add át üdvözletemet Lucifernek, és mondd meg neki, hogy kapjon el, ha tud. Bár... remélem nem képes rá - vigyorogtam. Ja, hát ha Lucifer a főördög, inkább csatlakozom a titkos háremébe, mint főgonoszok egyike, ha lehetséges.

Nathalie

- Az is benne van a pakliban. Na meg persze nem szeretem, ha ilyen gyenge kis farkasok sokat képzelnek magukról. Bár talán még segíthetnék is rajtad, hogy egy kis erőt szerez. Lásd milyen rendes vagyok itt helyben fel is ajánlom a segítségem. - Tártam szét a karjaimat vigyorogva. Mindig jól jön egy kis háziállat. Ha már azon a Tyleren nem kísérletezhetek Stacey miatt legalább legyen egy pótlék.

Segítene rajtam?-tettem fel a kérdést magamban és a mellkasomat masszírozva felálltam a földről.
-Komolyan?-néztem rá szinte csillogó szemekkel és hirtelen nem is érdekelt, hogy hol van ebben az ajánlatban a trükk. -Örülnék hogyha segítenél nekem.-vágtam rá még mindig csodálkozva, aztán visszatértem a valóságba.-És..mit kérsz érte?-tettem fel a kérdést kíváncsian.
Igazából nem érdekelt, hogy mit kér érte csak az, hogy erősebb legyek..

- Az ilyesfajta részleteket még később elrendezzük. De akkor benne vagy? - Vontam fel a szemöldökömet egy ördögi vigyorral az arcomon. Lesz egy kis háziállatom aki talán nem is tud róla, de a bökkenő az lesz benne, hogy magamhoz láncolom. Erősebb lesz, lesz saját akarata habár az nem lesz erősebb az én utasításaimnál. - Ha tényleg akarod megejthetnénk a dolgot minél élőbb. - A hatalmat mindenki szereti, csak ez sokaknak el is veszi az eszét.

- Igazán hazakísérnél? - néztem rá, és egy halvány mosolyra húztam a szám.
Jobb is, ha van valaki addig mellettem, amíg az utcán sétálgatok. Kitudja mikor futok megint össze Rick-kel. Szóval inkább leszek elővigyázatos. És amúgy is... Harmony nagyon kedves velem.

-Igen..Benne vagyok.-vágtam rá gondolkodás nélkül. Nem érdekeltek a következmények...Csak az, hogy nekem jobb legyen. Lehet, hogy ez önzőnek hatott, de nem lehet örökre egy "elesett kislány". -Tőlem bármikor kezdhetjük.-bólintottam beleegyezően..

- Rendben akkor találkozzunk este az erdőben. A kellékeket én hozom. - Igazából még nem tudtam, hogy pontosan, hogy fogom összehozni a dolgokat, de amit nagyon akarok azt mindig elintézem. Főleg ezzel csak a saját védelmem növelem szóval nem nevezhetném erőpazarlásnak.

-Rendben, ott leszek.-bólintottam és hátráltam egy-két lépést.-Akkor én most megyek.-lépdeltem még hátra egy párat aztán lassan megfordulva elindultam hazafelé.
Belegondolni sem akartam, hogy mi lesz este, de számomra nem is az volt a lényeg, hanem a végeredmény..

[folyt. April és Nathalie lakása]

- Akkor ott találkozzunk. - Bólintottam majd ahogy hátrálni kezdett hazafelé én is elindultam a beszerző körutamra, de mielőtt elindultam volna erre haza kellett ugranom pár dologért.

(Violet lakása)

- Persze, hogy haza! Én is a hotelban lakom. És legalább van alkalmam összekészíteni néhány holmit a saját lakásomban. - mosolyogtam rá biztatóan, és a fejemmel a hotel felé böktem.
- Menjünk! - mondtam határozottan.

- Hotel -

Amikor először tétovázott a padot illetően, egy kis gonosz mosoly bujkált a szám szélén. Mindig is szerettem szórakozni az emberekkel, főleg olyanokkal, akikben van némi kockázat és veszély is. Ha csak egyszerű, tehetetlen emberekkel játszadozom, abban nincsen semmi móka. Amikor helyet foglalt, mosolyom tovább szélesedett, majd kérésére elnevettem magamat.
- Vicces vagy, mondták már? - kérdeztem még mindig kacagva, és a drámai hatás kedvéért letöröltem egy nem létező könnycseppet a szemem sarkából.
- Huh, hát ez jó volt! Ezer éves létedre nem igazán tudod, hogy hogy mennek a dolgok odaát. Először is, Lucifer nem elkap... - a mondatot nem fejeztem be, ismét alkalmaztam a bizonytalanság elméletét. Meg amúgy sem lőjük le előre a poént. Mi lenne, ha mindenki tudná, mi vár rá a halál után? Nekünk alig lenne szórakozásunk... Ha tudnák, mit teszünk velük odalent, nem alkudoznának velünk. Ami nem előnyös a számunkra. Lehet, hogy ezer éves, de a "családi titkot" sosem fedem fel előtte.

(Forbes ház)

Sophieba karoltam bele az egész idevezető úton majd vártam az utasításokat, mivel én mindig nem volt olyan tapasztalt ilyen téren. Ha ő szereti a friss vért akkor gondolom bőven volt tapasztalata az emberekre való vadászatban. Én ha tehettem akkor hanyagoltam a dolgot.

Egész úton úgy jöttünk, hogy belém karolt. Majd végre megérkeztünk a parkba.. -Hmm..-néztem körbe elgondolkodva, hogy ki legyen a ma esti vacsoránk.
-Nézd!-mutattam két fiúra akik egymással társalogtak- Mit szólsz hozzájuk?-kérdeztem vigyorogva miközben az ajkamba haraptam.

Tekintetemmel követtem az ujjával mutatott pontot. - Hát felőlem, de ugye nem fogjuk megölni őket? Csak eszünk és annyi, ugye? - Néztem rá kissé aggódva. Nem érdemlik meg a halált. De egy kis vérveszteség nem lehet akkora probléma. Bár számára ha meghalnának se lenne az szerintem. A tekintetében legalábbis ezt láttam.

-Megölni őket??-vontam fel a szemöldökömet-Nem nem fogjuk...-vigyorodtam el gonoszkásan, majd odasétáltam az egyik fiúhoz. -Szia! Esetleg nem akarnátok meghívni minket egy vacsira?-böktem az orrommal Care felé. Persze a fiú a kérdésemre készségesen bólogatni kezdett.
-Remek.-vigyorodtam el. Már éreztem ahogy az arcom változik, majd a fiú nyakába mélyesztettem a fogaimat.

Mikor rátapadt az egyik fiú nyakára a másik menekülni akart, de ekkor én előtte termettem és próbáltam visszaemlékezni arra amit Sarah csinált. - Maradj nyugton és ne szólj egy szót sem. - Igéztem meg, majd a nyakára tapadva szívni kezdtem a vérét. Annyira édes volt és mámorító, hogy egyszerűen képtelen voltam uralkodni magamon egyre nagyobb kortyokban nyeltem le a vérét.

Caroline is percek alatt a másik fiú nyakára tapadt.. Oldalra pillantottam, de közben nem engedtem el a fiú nyakát. Láttam, hogy Care nem tud uralkodni magán, de végül is ez volt a hátsószándékom ebben az egészben. Nem állítottam le, inkább büszke voltam rá és magamra, hogy sikerült ezt elérnem. Tudtam, hogy ez lesz, mivel régóta nem ivott emberi vért, ez most mindennél jobb neki.
Továbbra is mohón szívtam a fiú nyakát, aki lassan élettelenül rogyott össze a földön. -Hát.. ez jól esett.-vigyorogtam miközben a szám még mindig csupa vér volt.

Ahogy szívtam a vérét erősen szorítottam magamhoz már-már erőtlen testét. Éreztem ahogy szívverése is lelassul. Ekkor reakció szerűen elkaptam a fejem a nyakától. Nem volt ötletem arra, hogy mit mondjak mi történt vele aztán beugrott ha már itt a másik srác akkor köthetem hozzá. Megfogtam az arcát és mélyen a szemébe néztem. - Fogadásból csináltátok ezt a haveroddal. - Mindent elrendeztem úgy ahogy lennie kellett, majd Sophiera néztem. Nem állított le... Lehet, hogy nem is figyelt, vagy egyáltalán nem is akart megállítani a dologban.

Hát mégsem ölte meg..De lényegtelen, ha már egyszer megízlelte az emberi vért mindig kívánni fogja.
-Na milyen volt?-néztem Caroline-ra vigyorogva.. -Még egy kör?-néztem körbe a parkban majd ismét rá.

- Igazán finom volt. És eléggé jól is esett. - Töröltem meg a számat. - Nem köszönöm, nekem bőven elég volt ez is. - Elég volt egy ember félig lecsapolni, nem akartam nagy felhajtást a dologból. Ettünk, ettünk. Ennyi bőven elég volt. Reméltem, hogy ő sem akar még másnak is neki esni.

-Hát jó.. Akkor nem erőltetek rád semmit.. -vontam vállat-És most merre? Mert hogyha nincs több program mára akkor meg kéne keresnem a hotelt.-néztem rá felvont szemöldökkel és egy halványabb mosollyal az arcomon.