/Grill/
A továbbiakban ügyet sem vetve léptem ki a Grill mögötti sikátorba, hogy végre elfogyaszthassam jól kiérdemelt vacsorámat. Sajna a verbéna miatt már nem lesz olyan finom, sőt, jó eséllyel rosszul is leszek tőle, de egy dühös, csakazértis megölöm-féle indulat tört rám. Vámpír vagyok, erős, hallhatatlan, ki fogok bírni egy kis verbénát, nem igaz? - kérdeztem magamtól, miközben mesteri pontossággal beleharaptam a nyakába, ügyelve arra, hogy egyetlen csepp se follyon félre a számból. Kár lenne elpazarolni. Bár már az első kortyoktól égett a torkom, és a szédülés kerülgetett, de nem hagytam abba. azzal nyugtattam magam, hogy én ezt bizony ki fogom bírni, akár tetszik, akár nem. Nem fogok elgyengülni az egyre erősödő égés miatt, és még csak ki sem fogom hányni a vért, ami így annyira már nem volt tápláló. De nem is azért ölöm meg, hanem mert azt akarom.

Követtem a sikátorig. Mit ne mondjak,elég jó hely. Vak sötétség,és kihalt hely. Kell ennél több egy jó vámpírnak?!
Séta közben az utcán kifogtam egy balekot,akit elvonszoltam idáig. Sarahé lehet a verbénás csaposfiú.
Eleinte csak néztem ahogy marcangolja,azaz issza ki az életet a pincérből,majd én,a falhoz toltam az áldozatomat,és szintén beleharaptam.
Éreztem ahogy az ínycsiklandó vér lefolyik a torkomon,és élvezettel habzsoltam magamba mint ahogy szokás.
Láttam Sarahn hogy egy picit megviseli a verbéna. Magamban jót nevettem rajta.
Ki tudja lehet én is megölöm az áldozatom. Elég éhes vagyok,és hmmm...
Egy csepp vér lefolyt az arcomon,többet nem engedtem csak ittam és ittam.

Nagyban ott tartottam, hogy már csak pár korty, és megölöm, amikor hirtelen szúrást éreztem a hasam környékén. Olyan, mint a verbénás karó, gondoltam, miközben elengedtem magamtól az áldozatomat. Amúgy sem fogja túlélni. A földre buktam, és éreztem, ahogy az egyébként sem túl tápláló vér újra végigmarja a torkomat, és végül vissza is köszön. A következő a vállamnál landolt, és kb ekkor jöttem rá, miről van szó. Eyal... Megint bajban van. Azt hiszem, ideje minél előbb beszüntetni azt a rohadt köteléket, amit hülye fejjel csináltattam, mert ez úgy ahogy volt, rémes volt. Égtek az ereim, és már az sem érdekelt, hogy a földön fetrengek, csak érjen véget a kín minél előbb. Aztán az arcomat is elkezdte égetni a verbéna, aminek következtében elé kaptam a kezemet. Később a nyakam jött, aztán meg a lábam, ezúttal fakaróval. Itt jött el az a pillanat, hogy sikoltozni kezdtem, és egyúttal a legválogatottabb szitokszókat zúdítani Eyal bajkereső mivoltára meg az anyánkra, aki bár közös volt, nem esett nehezemre szidni őt abban a pillanatban.

Magam sem tudom, hogy de egy sötét sikátorba keveredtem. Már messziről meg csapta az orromat egy ismerős szag...Vámpír... Azonnal oda is mentem, és amint láttam pont jókor csíptem el. Ölni készült.- Ejnye-ejnye....Egy csúnya rossz vámpír..-ráztam meg a fejem és ellöktem az embertől. De akkor pillantottam meg Alisont is. Hát ez meg mit keres itt?-tettem fel a kérdést magamban.-És az én drága testvérem..-pillantottam rá majd ismét a másik vámpírra aki őszintén szólva kicsit ziláltan nézett ki és a földön fetrengett.

-Sarah?! -löktem el magam az áldozatot. Még élt,majd később befejezem a vacsorát.
-Mi történt? -kérdeztem a sikoltozó lány fölé hajolva. Egyfolytában szidott valakit. Láttam a sebeit,de sehol senki.
Rájöttem mi lehet a baj. Sok időt töltöttem boszorkányok között,valószínűleg össze van kötve valakivel.
-Valaki itt volt?! -kezdtem el a találgatást. -Az nem létezik. -leheltem magam elé.
-Akkor a verbéna,de az nem okoz ekkora fájdalmat. -néztem a fekvő lányra,miközben mellette térdeltem.
-Sarah,össze vagy köttetve valakivel? -kérdeztem,és megpróbáltam valamit tenni vele,de ötletem sem volt.

Eközben az orromat vérfarkasszag csapta meg. Szerencsére Kendra miatt megszoktam,de azért nem volt túl rózsás.
Hátra fordultam,és kit látok?!

-Óóó Kenra! -álltam fel,kikerekedett szemekkel.
-Az én pici húgicám. -döntöttem oldalra a fejem. -Már mindenki megzavar vacsora közben. -húztam oldalra a számat,miközben felkeltem Sarah mellől,de azért figyeltem rá,hátha történik valami.

Gondoltam kimegyek megnézni, hogy végeztek e már, mikor Sarah-t megláttam a földön ordítani, és hemperegni...Tiszta vér volt, és ez annak lehetett köszönhető, hogy a bátyja megint bajba került....Odarohantam, és leétrdeltem majd megfogtam a kezét.-Sarah....kérlek, bírd ki.-suttogtam,és a szájához raktam a kezemet.-Igyál!

Eközben ismét megjelent Mr. Anonimous,aki Sarah felé hajolt.
-Itt van egy másik! -szóltam oda,miközben magával akarta itatni Saraht. Majd ráböktem az én áldozatomra,hogy itassa abból.
-Vigyázz rá. -utasítottam szúrós szemmel. Ezután már csak Kendrával foglalkoztam.Még mindig, oldalra döntött fejjel, mértem végig. Nem változott semmit. Csak vártam, hogy reagáljon arra amit az előbb mondtam,közben félig oda-oda sandítva szegény,szenvedő lányra.

-Ali, nincs kedved lepattani? Vagy újabban felcsaptál doktor nőnek, aki vámpír társait segíti ? -kérdeztem kicsit gúnyos, de nem bántó szándékból. Közben apróbb léptekkel haladtam felé majd megálltam előtte ügyet sem vetve a többiekre.

Hallottam Alison hangját, hogy azt kérdezi, össze vagyok-e kötve valakivel, de válaszolni nem igazán tudtam. De legalább már jobb volt, és egyelőre nem bántott senki. Aztán ott termett előttem Leó, és a kezét azonnal a számhoz tette. Hát mégis számítok neki? Úgy tűnik, legalábbis ebből az önkéntelen reakcióból. A fogaim azonnal rátapadtak a csuklójára, és szívni kezdtem a vért, ami ezúttal valóban lenyugtatott annyira, hogy pár másodperccel később már felülve ittam tovább, aztán meg már hangot is tudtam kiadni. Meg érzékeltem a közelben lévő vérfarkas bűzét is.
- Összekötöttem magam a bátyámmal. De már nem sokáig - feleltem Alisonnak, és Leóra támaszkodva felálltam. Sose lehet tudni, mikor jön egy újabb támadás. - Helló, Kendra - üdvözöltem a farkast. Vagy inkább fintorogtam a sokktól.

-Úgy nézek ki mint egy doktornő?! -kérdeztem felhúzott szemöldökkel,és éles vigyorral a számon.
-Még is hová gondoltad?! -kérdeztem hátra nézve Sarahra,aki immáron állt.

-Úgy néz ki szerencsére befejezhetem a vacsorám,nem volt szükség rá a "megmentésedhez".. -mutattam idézőjelet az ujjaimmal Sarah és a barátocskája.
-Hát az is szívás. -válaszoltam a lánynak.
-Hamar tüntesd el magadról azt a szart mert tényleg pórul jársz. Nem mintha érdekelne,de a te saját érdeked. -magyaráztam.
-Ha nem lenne gond eltűnnék,esetleg valamikor befejezhetjük a mai napot. -vettettem fel ötletnek,halvány kissé gúnyoskás mosollyal az arcomon,amivel a vérontásra céloztam.
Majd ismét Kendrához fordultam.

-Mond hova menjünk és léptünk le. -utasítottam,vagyis inkább kértem,úgy mint a régi szép időkben. Látszik rajta hogy sokat tanult. Tőlem.

Mikor fel állt, már örültem neki hogy jobban van...-Jobban vagy?-kérdeztem még mindig színtelenül, de aggódtam érte nagyon...-Ostobaság volt, összekötnöd magadat a bátyáddal.-mondtam dühösen..

Feltűnt a színtelen hangja, de különösebben már nem érdekelt. Elárulta magát nem is olyan régen.
- Majd mindenképp szólok, Alison - kacsintottam rá, aztán visszafordultam Leóhoz. - Vigyél haza - kértem. Még mindig nem voltam a legjobban.

-Nem tudom, de van egy kis megbeszélni valónk. És bepótolandó időnk.-vontam fel a szemöldökömet karba-tett kézzel.
-Igazából azt se tudom, hogy kerülsz te ide. Ebbe is majd beavathatnál.- tártam szét aztán a karjaimat .

-Gyere.-mondtam még mindig színtelenül, és az ölembe vettem, majd elindultam vele hazafele.-Sziasztok.-mondtam, és már ott sem voltunk./folyt Leo szobája kezdj te /

Sarah válaszát hallva egy féloldalas mosolyt vetettem rá,majd elköszöntek,és el is mentek. Utánuk intettem,eztán ismét Kendrához fordultam. A kijelentésén szélesen elmosolyodtam.
-Szeretek meglepetést okozni. -mondtam vigyorogva.
-Azt csiripelték a madarak hogy van egy hotelszobád. Nekem az tökéletes húgi. Úgyis eleget ittam már ma. -vontam meg a vállam,majd csípőre tett kézzel vártam a válaszát.

Jó régen nem szellőztettem már ki a fejem...Szokatlan módon még a Mikaelson bálra se mentem, pedig a bálokat általában nem szokásom kihagyni. De nem vesztettem olyan sokat azzal, hogy nem jelentem meg..
Csak mentem a fejem után nem törődve semmivel, furcsa volt újra Mystic Falls-ba jönni a Daneville-i dolgok után.. Még Caroline-ra sem gondoltam, teljesen elvoltam havazva.
Végül egy sikátornál kötöttem ki. Nem éppen a legjobb hely egy kis kikapcsolódásra, de nem is nagyon érdekel. Nekidőltem az egyik falnak és karba tett kézzel a földet bámultam és gondolkodtam..
Megváltoztam, erősebbnek és magabiztosabbnak éreztem magam.....

Csönd volt a sikátorban. Végül is este van, és persze a bálon van Mystic Falls apraja-nagyja. Csak magassarkúm kopogását hallottam ahogy sétáltam. Erre volt nekem szükségem, hogy kiszellőztessem egy kicsit a fejemet. A levegő jó hűvös volt, így még csak jobban esett, hogy egy kicsit sétálhatok. Egy egész pillanatra lehunytam szemeimet, és csak akkor nyitottam ki újra mikor éreztem, hogy nem vagyok egyedül itt a sikátorba. A távolba meg is láttam egy férfit. Közelebb sétáltam hozzá.
- Egyedül ilyen későn? - Kérdeztem ahogy közelebb értem hozzá. Várjunk csak. Ez Tyler! Vagyis Ő az ha nem csalnak emlékeim.

Nem sokáig élvezhettem a nyugtató magányt, amikor egy ismerős hangot hallottam meg. - Rebekah.-kaptam fel a fejemet meglepődötten.
-Szükségem volt egy kis magányra. - válaszoltam, majd szemmel láthatóan végig mértem. Nem láttam már egy jó ideje, a "kis kalandunk" óta.
-És te? -néztem rá felvont szemöldökkel- Vége a bálnak?-kérdeztem és közelebb léptem hozzá egy pár lépéssel.

- Sajnálom, hogy megzavartam a nyugalmadat.. - Mondtam egy kis tetetett sajnálattal, de végül megjelent arcomon egy halványka mosoly. Elég rég láttuk egymást. Talán akkor utoljára mikor volt az a kis kalandunk.
- Csak sétálgattam, hamar meguntam a bált.. - Emeltem fel kezemet, és néztem körmeimre unottan, de aztán leengedtem magam mellé kezemet. - Te nem voltál ott! Talán nem kaptál meghívót rá? - Vontam fel szemöldökömet egy kis kíváncsisággal a hangomban.

-Nem baj. - ráztam meg a fejemet -Máskor is tudok gondolkozni. -tettem hozzá egy vigyorral az arcomon.
-Nem volt kedvem elmenni. Nincs hangulatom már az ilyen bálokhoz. Meg az utóbbi időkben van más problémám is azon kívül, hogy milyen öltönyt vegyek fel a bálokra. - mondtam egy kissé arrogánsan.. Hát igen..van egy pár dolog ami eléggé megviselt mostanában.

- Akkor most már egy híres Lockwood bálra sem számíthat a város... - Biggyesztettem le ajkamat, közvetlen elé lépve. Problémák... Hát az ami mindenkinek vannak, de amúgy nem is kérdezem erről. Viszonylag hidegen szokott hagyni mások problémája. Csak olykor teszek kivételt.
- Már azt hittem nem is látlak többet. - Tértem szinte vissza beszélgetésünk elejére elmosolyodva.

-Ki tudja?! Nem rajtam múlik, hanem az anyámon. -mondtam közömbösen. Soha nem volt beleszólásom abba, hogy mikor legyen nálunk bál és mikor ne.
-Nem olyan nagy ez a város, hogy ne lássuk egymást többet. -mosolyodtam el egy pillanatra.
-Pár hónapig nem is voltam a városban, nem rég tértem vissza. -tettem még hozzá, aztán hagytam, hogy ő is szóhoz jusson. Na meg nem akarom untatni a problémáimmal.

- Én szeretem a bálokat, szóval engem legalább ott találnál. - Vontam vállat, egy halkabb sóhajjal. A mostani báltól is többet vártam volna. Azon kívül, hogy a bátyám megpróbálta szétverni valakit nem történt semmi. Habár megnéztem volna, ahogy halálra veri azt a pasit. De hát ez sem tudom már meg. Eljöttem..
- Nem vagyok a városban én olyan sokat mostanában! - Mosolyodtam el. Mostanában tényleg nem voltam sokat a városban. Elutaztam egy pár napra, vagy hétre? Már nem is emlékszem.
- Milyen ügyben hagytad el a várost? - Kérdeztem egy kis kíváncsisággal.

-Nekem már nincs hangulatom hozzá. -fintorodtam el. Nincs már kedvem a sok bájolgáshoz anyám ismerőseivel, de még az enyémekkel sem.
Sejtettem, hogy rá fog kérdezni, de végülis nem hétpecsétes titok. -Volt egy kis problémám az önkontrollal. És mivel én már nem vagyok átokhoz kötve kedvem szerint kínoztathattam magam a legjobb haverommal. -feleltem keserű gúnnyal a hangomban.

- Te tudod... - Forgattam meg szemeimet, miközben röviden válaszoltam. Hát akkor nem húzom tovább a témát.
- De megérte nem? - Billentettem egy kicsit oldalra fejemet, és úgy néztem szemeibe. Ez volt az utolsó kérdésem hozzá. Nem akartam túlságosan is kíváncsinak tűnni! De hát ha egyszer az vagyok.