Nem akartam mondani, de lány neve nagyon is ismerősen csengett számomra sőt mintha hallottam volna valahol.
-Okés én is jó nyom olvasó vagyok csak szólj-kulcsoltam össze a kezeimet. Aztán Finnél akaratlanul is felsóhajtottam.
-Igen, ő változtatott át és ő volt a mindenem. csak meg kéne találnom, tudod teljesen kikészültem, mert a vízesésnél járt és láttam a nyomait valamit egy kisebb lábat azaz egy nővel.-Mondtam kezeim közé fogva az arcomat.

Hallgattam őt figyelmesen öl betett kézzel.
- Hát ez elég fura. Akkor egy másik lánnyal szaladgál a még te keresed? Sajnállak.. remélem én nem vagyok így, vagy ki tudja, lehet Brynn is megy minden fajta pasival mindenhova.. - Gondolkoztam el egy pillanatra abban reménykedve, hogy talán nem.
- Figyelj tudok esetleg valahogy segíteni? Ha kell bármiben csak szólj nekem. - Jelentkeztem a segítő listájára nagy önbizalommal és akár az életem árán is segítenék neki, hogy boldog lehessen ő.

- Na jó - fújtam ki a levegőt megadóan. - Elmondom, dee légyszi ígérd meg, hogy nem akadsz ki túlságosan, mert talán még soha nem álltam ennyire nehéz feladat előtt - folytattam a rizsát, mert sehogy sem jött, hogy rátérjek már a lényegre. Aztán miután bólintott vettem egy újabb, mély lélegzetet és beszélni kezdtem.
- Nos, akkor kezdem is... arra a bizonyos első találkozásunkra nem két-három éve került sor, hanem inkább 18 éve.. - mondtam végig a földet kémlelve, mivel most valahogy nem tudtam a szemébe nézni. - Ugyanis akkor jártam először és utoljára Beacon Hillsben - folytattam továbbra is a földet kémlelve. Muszáj volt rövid szünetet tartanom, legalább addig is megemésztheti a hallottakat.. nem szabad rögtön lesokkolnom őt a hírrel, hogy a drága édesanyja itt ül mellette..
- 18 évvel ezelőtt megismertem ott egy férfit.. egy szunnyadó állapotban levő farkast, megjegyzem akkoriban még azt hittem ember - szúrtam be egy rövid magyarázatot -, Christ - nyögtem ki az apjának a nevét is -, akivel hát egész jó viszonyba kerültünk. Jól megvoltunk egészen addig míg ki nem derült, hogy terhes vagyok. A sokk teljesen maga alá temetett, hiszen ezidáig nem is hallottam még olyasmiről, hogy egy vámpír is lehet várandós. De mégis megtörtént.. - nagyot nyeltem és már folytattam is. - Mindazok ellenére, mennyire lesokkolt a hír, nagyon örültem is neki, hiszen mindig is vágytam egy kisbabára.. ami emberkoromban ugye nem adatott meg - mondtam a továbbiakban is egy pontot bámulva a földön. - Ezt elmondtam Chrisnek is, akivel akár madarat is lehetett volna fogatni, annyira boldoggá tette a hír. Persze, azt nem tudta, hogy mi vagyok, ahogyan én sem tudtam, hogy ő egy farkas. Fogalmam sem volt, mivel járhat ha kihordom a babát, de én vállaltam a kockázatot, javarészt azért, mert felnevelni egy gyereket kötelességekkel jár és némileg visszaterelt volna a helyes útra. Valamint új életet kezdhettem volna. De a dolgok végül teljesen másképp alakultak... - itt elcsuklott a hangom, ezért muszáj volt megállnom és szünetet tartanom.

-Nem tudom, nem jártál arra fele nem láttál egy vámpírt?-Kérdeztem tőle megfogva a kezét. Az volt a baj, hogy szerintem azt a lányt én láthattam, de nem akartam semmit se mondani.
-Ha egy másik férfival lenne a barátnőd akkor van egy kezem ami benyúl és kirántja a szívét-Kacsintottam rá. Megtettem volna ahogy Finn új barátnőjével is.
-Nem nem hiszem, hogy tudnál.-Sütöttem le a szemeimet. Még én se tudok magamon segíteni csak itt panaszkodom.

A víz esésnél találkoztam egy vámpírral, de ezt, hogy meséljem el neki. Egy vámpírral, aki erős fájdalmat okozott a fejemben? Áhh őrültnek fog nézni, mint egy elme bajos ember teljesen úgy érzem magam, ha ezt elmesélem neki. De mivel meg ígértem neki, hogy segítek ezért még is csak elmondtam neki még, ha őrültség is.
- Hát igen jártam ott és találkoztam egy vámpírral, de nem tudom, hogy elmondani kérlek ne nézz őrültnek.. az a vámpír rám támadott még hozzá úgy, hogy erős fájdalmat éreztem a fejemben, mint ha egy boszorkány okozta volna ezt, de nem láttam ott senkit rajta és rajtam kívül, szóval ez csak is ő lehetett, de ez hogyan lehetséges? Egy vámpír, aki egyszerre boszorkány is? - Teljesen lehetetlennek éreztem ezt a dolgot még most sem tudtam össze rakni ezt a fejemben.
- Végül elmenekültem, mert már nagyon nagy fölénnyel volt ellenem... Azt gondolod ő lehetett az?

Gondolkodni kezdtem és hajamba turtam. Gondolat menetemet vele is megosztottam.
-Tudtommal, ha egy boszorkány vámpír lesz elveszti az erejét. Itt is keresztezik a fajokat. Nem is rég hallottam, hogy Klaus hibrideket kezdett gyártani. Akkor lehetséges lenne ez is?-Tettem fel a kérdést.
-Még 1900-ban ismertem egy nőt a neve Gabriell volt. Boxolt úgy ahogy én is. És fel fedte a titkát ami az volt, hogy vámpír és boszorkány egyben. -Mondtam neki bár nem lepett meg a faj, de az igen, hogy már Mystic Fallsban is vannak.

A szavaiból úgy tűnt, hogy, akkor még sem ő az a nő, aki Finnel van együtt. Kár, mert örültem volna, ha kitépi annak a gonosznak a szívét előttem.
-Akkor még sem ő lesz az a nő, aki Finnel van? Kár, mert sajnos így akkor nem hal meg. - Mosolyodtam el és még mindig idegesített az, amikor az a kis csitri le kutyázott. Hülye korcs volt ezek szerint.
- Őőőő... bocsi, hogy megint kezdem a hülye kérdéseimet, de mik azok a hibridek. Ők milyen keverékek? Mesélnél erről kérlek? - Mosolyogtam rá újra a kérésem után. Remélem nem néz nagyon hülyének, de hát valahogy meg kell tudnom mindent, amit tudnom kell, hogy túl élhessem ezt az egészet.

-Félre értettél. Vámpír Finn és a nő aki vele van nem ismerem a nyomok alapján a faját. Lehet csak képzelődöm és éppen meg evett valakit, de Finnek nem ez a mótszere.-Mondtam nagy sóhajjal kísérve ezt.
-Még mindig áll az ajánlatom abból a szempontból, hogy kitépem a szívét mert téged bántott-Ráncoltam össze a szemöldökömet. Tényleg meg tenném hiszen nem értem miért bántotta ezt a fiút kis tudatlan gyermek.
-Szerintem te pont kerüld el, mert terjengettek a hírek, hogy vámpír és...-Nyeltem egy nagyot.
-...Vérfarkas keveréke....-Mondtam a szemeit kémlelve

Újabb mondatai egyre-egyre csak azt bizonyították, hogy mennyire nagy dologról van szó. Valamint azt, hogy milyen nehéz is ezt neki elmondania.
-Nyugi, nem lesz semmi baj. próbáltam nyugtatni, de látszott rajta, hogy kicsit sem használ. Csak hallgattam amiket mond, először elmondta, hogy kicsit messzebbere tehető az időpont amikor először találkoztunk.
-Hogy? 18 éve? kérdeztem tőle furán nézve rá. De hát az lehetetlen, hiszen most vagyok 18, szóval csak akkor születtem. Anyám pedig sosem említett semmilyen Lucy nevű lányt. mondtam ugyancsak kérdő tekintettel. Ez után egyre furcsább dolgokat mesélt. Elmondta, hogy amikor Beacon Hills-ben járt megismert egy Chris nevű embert és komolyabbra fordult a kapcsolatuk. Ez a dolog meglepett, hiszen apámat is így hívták és nem gondoltam volna róla, hogy megcsalta anyámat. De végül is ezen hamar túltettem magam.
Viszont amit ez után mondott az teljesen lesokkolt. Azzal folytatta, hogy várandós lett tőle. Ekkor elkezdtem kételkedni, hogy az én apámról lehet szó. Hiszen ez azt jelentené, hogy van egy öcsém vagy bátyám valahol, aki majdhogy egykorú velem.
-Várj, ugyan arra a Chrisre gondolunk? néztem rá lesokkolt arccal. Chri..Christian McCallra? dadogtam kicsit a döbbenettől. Elszomorított, amikor azt mondta, hogy mennyire örült apám a tőle született fiának. Azokat a napokat juttatta eszembe, amikor bármit megtettem volna, hogy újra láthassam. Sajnos nincs sok emlékem róla, mivel nagyon kicsi voltam még amikor meghalt. Elmondta, hogy nem tudtak egymás milétét. Ami kicsit érthetőbbé tette a dolgokat, hiszen egy vámpír és vérfarkas nem épp mindennapi páros. Viszont a mesélés közben, kitörtek rajta a régi érzések, amikor azt mondta, hogy végül nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezték.
-Mégis mi történt? sajnáltam a lányt, látszott rajta, hogy mennyire megviseli a dolog, de mindenképp tudni akartam.

Kezdtem egyre megokosodni Sage mellet, aminek örültem. Legalább most már nem fog nagyon lenézni Scott rokona, ha hív a kiképzésre. Most már nem mondhatja legalább, hogy semmit nem tudok az ilyen dolgokról.
- Áhh, értem vérfarkasnak születni kell így, Klausnak farkasokra van szüksége, akiket átalakít vámpírrá és így hibridek lesznek így van? De jó így én is lehetek hidrid, de erős lehetnék úgy. Azzal a korccsal is elbánhatnék és Scott rokona nem zaklathatna, hogy gyenge vagyok sőt.. talán, ha engem átalakítana Klaus, akkor rá tudnám venni, hogy a két barátomat is alakítsa át. Így már nem kéne félnünk semmitől sem, mert így már erősebbek lennénk. - csillogtak a szemeim és álmodozni kezdtem.

Először nyugtatgatni próbált, de én nem igazán figyeltem rá, mivel tudtam, hogy amint befejezem az estimesét, rögtön megváltozik majd a rólam alkotott véleménye.
Majd' felsírtam helytelen következtetései hallatán.. de hát mi másra gondolhatna? Eddig még semmi konkrétat nem mondtam, amiből rögtön leeshetne neki is a tantusz, de szerintem ez csak jó.. Csak forgattam a szemeimet, majd mikor megkérdezte, hogy ugyanarra a Chrisre gondolunk-e, a végén hozzátéve az apja teljes nevét, ismét felnéztem rá.
- Igen, pontosan Őrá céloztam - mondtam ki jól érthetően a szavakat. - Christian McCallra, az apádra.. - csúszott ki a számon az információ, amit gyakorlatilag nem is szabadna tudnom. De most miért hazudjak, vagy hallgassam el? Ez a tudás semmi, a többihez képest.. azt hiszem a sokktól jobban félek, ami utolérheti, mint a saját magam sorsától, mikor megtudja a teljes igazságot.
Újabb mély lélegzetet vettem, amikor sürgetni kezdett, hogy folytassam, majd beszédre nyitottam a számat, de rövid ideig nem jött ki belőle egyetlen hang sem.
- Mire van a leginkább kíváncsi? - váltottam a stratégiámon, hogy megtudjam mit szeretne előbb megtudni. - Hogy honnan tudom, hogy Chris az apád? Vagy hogy mi a közöm hozzád és miért ülök most itt melletted, azzal szenvedve, hogy elmondjam az egészet?? Vaagy, inkább az érdekelne téged, hogy ki volt ez a kisfiú? Mert a három dolog összefügg.. sőt, ugyanazzal a válasszal tudok rájuk felelni.. - újabb hatásszünetet tartottam, ismét a pad melletti köveket tüntetve ki figyelmemmel. Pár percnyi erőgyüjtés után végre elég erősnek éreztem belül magamat, ahhoz hogy ismételten fel bírjak nézni a szemeibe, hisz megérdemli, hogy a tekintetét keressem, amikor elárulom neki az igazságot.
- Te voltál az a kisfiú, Scott, te voltál az én egyetlen pici fiam, akit a sors végül kegyetlen módon elragadott tőlem.. - csuklott el a hangom a végére. Nem tudtam, miként fog majd reagálni, mennyire fogja kiakasztani a hír.. de egy dologban határozottan biztos vagyok. Hogy bármi is történjék a továbbiakban, én soha nem fogom megbánni, hogy színt vallottam előtte.

Minél többet mondott el annál idegesebbé vált és már már a szemembe se nézett. Amikor válaszolt a kérdésemre miszerint tényleg az apámról van szó, bebizonyosodott, hogy van egy féltestvérem valahol, akit nem ismerek. Arra gondoltam, hogy ezek szerint ez volt az a nagy titok, de úgy tűnt még mindig van valami. Több kérdést is feltett, hogy mit szeretnék leginkább tudni erről az egészről.
-Természetesen a kisfiúról szeretnék megtudni többet, aki ezek szerint az én féltestvérem. mondtam neki komoly tekintettel, egyértelmű volt, hogy ezt válasszam, hiszen a többi válaszra már nagyjából tudtam választ. Minél többet meg szerettem volna tudni róla, hiszen hiába apám félrelépéséből született, ő mégiscsak a testvérem és a legközelebbi rokonom aki még életben van. Ő el is kezdett válaszolni a kérdésemre, de nem úgy ahogy azt vártam. Amikor kimondta azokat a szavakat, egy pillanatra mintha megállt volna körülöttem a világ, teljesen lesokkolt. Amikor észbe kaptam rettenetes düh fogott el.
-Hogy mi? mondtam neki rámordulva, kissé nedves szemekkel. Az én anyámat pár hónapja vadászok gyilkolták meg, az én hibámból... még mindig nehezemre esik ezzel együtt élni, ő pedig szavaival újra felhánytorgatta azt. és képes vagy ezzel meggyalázni az emlékét? Azok amiket mondott rettenetesen felzaklattak, természetesen egy szavát sem hittem el, legalábbis próbáltam. Amikor befejeztem az üvöltözést, a földet nézve gondolkoztam. Ez lehetetlen, nem lehet, csak hazudik, én nem vagyok a fia. gondoltam magamban.. Mélyebben vettem a levegőt, hiszen hatalmas düh fortyogott bennem. Amikor megérintett és újra kimondta, hogy igazat mond. A düh kitört belőlem és megvillantva aranysárga szemeim és szemfogaim morogtam rá.
-Te nem vagy az anyám, hagyj engem békén. ez után egy szempillantás alatt teljes farkas alakot vettem fel, majd elkezdtem szaladni az erdő felé. Ekkora düh talán az anyám halála óta nem fogott el, szóval elmentem az erdőbe kicsit átgondolni ezeket és lenyugodni.

Figyelmesen hallgattam őt és bólintottam igazára.
Aztán hirtelen mérges lettem rá és fel álltam. Kiáltásnak akartam, de rá jöttem, hogy nem bánthatom a tudatlanságáért ám mérgesen kezdtem bele.
-Nem.. nem.. Hibridnek lenni nem olyan felemelő. Verd ki a fejedből most-Mondtam hangsúlyozva.
-Meg kell tenned azt amit klaus akar és vért kellene innod, embereket ölni. A te lelked túl nemes erre te fiú-Fogtam meg a fejem, majd vissza huppantam.
-Ilyen eszedbe ne jusson.-Mondtam neki meglökve a vállát.
-Kezdelek úgy szeretni, mintha csak a testvérem lennél. És nem szeretném, hogy baja essen az öcsikémnek-Mosolyogtam rá, hogy bizonyítsam igazat mondok.

Hiába sejtettem már jóval előtte, hogy hasonlóan fog reagálni, mégis mélységesen fájt hallani a szavait.... Hogy meggyalázom az anyja emlékét... Na ne, ez már sokk... És amikor a fogait is megvillantotta, én csupán reflexszerüen egy picit elhúzódtam, de nem hátráltam.. lássa csak, hogy nem futok el. Nem, mert ha egy harapás lenne az ára annak, hogy megbocsájtson nekem, akkor szívesen ki állom a próbát. Jelen pillanatban már semmi sem fontosabb a számomra, mint elnyerni a fiam, Scott bocsánatát.
Még egy könnycsepp is megjelent az arcomon, amikor az arcomba ordította, hogy hagyjam békén.. Kis híján, most nekem annyi, amint farkas alakot ölt, rögtön szét is tép.., de legnagyobb ámulatomra, és természetesen örömömre nem így történt. Inkább megfordult és elrohant, feltételezésem szerint az erdőbe.
Képtelen voltam még egy percig ott ücsörögni a padon... hamarosan én is felpattantam és Scott után rohantam. Volt egy megérzésem.. most nagyon ingerlékeny és dühös.. bárki kihasználhatná a helyzetet... Én meg ezt nem hagyhattam, ugyhogy utána siettem.

/Erdő/

Mérges lett rám, amikor fel vetettem az ötletem a hibriddé válással kapcsolatban. Elsőnek nem értettem mért, de aztán mondta, hogy kötődnék Klaushoz, vagy is nem élhetnék teljes életet rabszolga lennék. Ezek után már nem tűnt jó ötletnek ám számomra elég poénos volt. Testvérként törődött velem, de én sem nézek rá másképp.
- Értem hát, akkor még sem leszek hibrid. - Szomorodtam el előtte, de csak látszatra.
- Pedig, aranyos lennék vámpír és vérfarkasként együtt. Mindenki félne tőlem.. Amúgy ki az a Klaus? Hallottam már róla, de még nem találkoztam vele és nem tudom ki ő. - Néztem rá és láttam rajta, ha csak rá gondol Klausra már is kirázza őt a hideg

Nagyon mérges lettem rá. Nem fogta fel, hogy a vámpír lét nem egyszerű dolfg. Folyamatos ön megtartást igénnyel.
-Így vagy most aranyos, maradj ilyen kérlek és kerüld el Klaust.-Mondtam neki megfogva a kezét.
-Klaus? Finn testvére az anya boszorkány az apja vérfarkas ő lett az első hibrid. De még nem rég lett az aki. hallottam róla ezeket, de nem rég és nem tudok többet. Klaus engem gyűlölt a családjuk szerint Finn nem hozzá való volt.- Mondtam lesütött szemekkel még mindig fájt ennek az emléke is.

-Hallgattam most is őt mint mindig. Elég furcsa volt ez a dolog, de felfogtam. Azon viszont meglepődtem, hogy az egész család ilyen természet feletti..
- Értelek. Van még több eredeti is rajtuk kívül? Vagy csak Kalusnak Finn a testvére más testvére nincs? - Még egy kérdés szaladgált bennem, de azt inkább nem akartam megkérdezni. Majd megtudom mástól és ez annyira nem lényeges, szóval inkább törekedtem magamban tartani. Azonban körül néztem és már nem volt sok mindenki ott, ami nem volt baj, mert így kevés az esélye, hogy valaki figyel minket.

Nagyon sok kérdés megválaszolatlanul volt benne és egye jobban éreztem, ő az a valaki
akinek tényleg kell egy család.
-Nos...-Kezdtem bele a kis történetembe. Vissza emlékeztem a régmúltra és arra,
mennyire szertettem Finnt és szeretem most is.
-Elijah, Rebekah, Kol, Klaus, és az én Finnem. -Soroltam fel őket.
-Régen volt még egy testvérük, de őt megölték még mikor emberek voltak.-Meséltem neki azt amit én is mind Finntől tudtam.

Elég furcsa ez a sztori, de elég érdekes is.
- Hát ez elég sok. Ha mind itt él, akkor valószínű, hogy előbb utóbb belebukkanok egybe. Remélem nem akarnak majd rögtön kibelezni. - Elgondolkoztam és arra jutottam lehet jobb lenne gyorsan megkeresni azt a lányt és el is tűnni innen. Nem nagyon nekem való ez túl kezdő vagyok még én ehhez, szóval valamit tennem kell. Vagy megyek, vagy maradok, de akkor fel kell készülnöm rendesen. Remélem Nate hamarosan újra felbukkan és besegít ebben-abban nekünk.

Felnevettem én is vele együtt.
- Rendben szólok nem kell félned, hogy nem. Azt a lányt viszont felkeresném veled. -Gondolkoztam el kicsit belegondolva, hogy szemem láttára szorongatná meg azt a szemét nőszemélyt..
- Nekem viszont most mennem kell szívni egy kis friss levegőt. Szerintem még jó párszor összefutunk a Grillben, mert sokat leszek ott. - Mosolyogtam rá és örömmel távoztam a parkból.

[Erdő]

Az egész idevezető úton szinte egyfolytában kattogott az agyam. Valamiért ismét eszembe jutottak a régi idők, az első szerelem..Mi van ha még mindig él, vagy meghalt volna? Nem, nem az kizárt..Tisztán emlékszem mennyire temperamentumos és elszánt "ember" volt. Soha nem adta volna meg magát semmi pénzért, de ezek szerint velem volt a baj, végig csak egy báb voltam amit kedve szerint mozgathatott. Istenem mekkora egy hülye voltam.
Bár már jó pár évszázad telt el azóta, de én még mindig ezen rágódom. Ez kezd egyre szánalmasabb lenni.

Lassan átérve a város határán, össze-vissza cikáztam az utcákon a hotelt keresve, de egyenlőre nem találtam és kezdtem már unni a véget nem éri autókázást. Megálltam az egyik kis utcában és bememorizáltam az utcatáblát, hogy tudjam hol hagytam a kocsit. Ahogy barangoltam az utakon egy park szerűségre bukkantam. Tökéletes. Legalább egy nyugis helyet sikerült találnom. Bár már sehol nem voltak sokan mivel már igencsak későre járt. Nekitámaszkodtam az egyik fának és az egyre csak sötétedő eget bámultam, és a csillagokat.
Mystic Falls, ez a város egyenlőre unalmasabb mint azt hittem.

(Forbes ház)

Most jobban esett a friss levegő, mint bármi máskor. Az égen egy felhő sem takarta el a tökéletes fényben ragyogó csillagokat. Tökéletes éjszaka volt. Csak Tyler hiányzott. Lehet, hogy fel kellene hívnom. De nem.. Hadd pihenjen. A történtek után ráfér egy kis pihenés. Ráérek a sétámat nála befejezni és akkor meg is nézhetem, hogy hogy van.

A sétám a parkon keresztül vezetett ahol szinte egy árva lélek sem volt az éjszakára való tekintettel. Kitűztem célomnak a legközelebbi padot amire leültem és kicsit a gondolataimba temetkeztem miközben a kezemet a hasamra tettem. Még mindig alig hiszem el, hogy a szívem alatt hordom a közös gyerekünket. El sem tudom mennyire meg fog változni az életünk ezután. De egyáltalán nem is bánom. Előbb-utóbb megtörtént volna.

A nagy elmélkedésem közben arra lettem figyelmes, hogy egy hozzám hasonlóan szőke hajú lány téved a parkba. Ha már más lehetőség nincs megkérdezem tőle, hogy merre van a hotel, elvégre nem éjszakázhatok a kocsiban.
-Helló! - köszöntem rá egy ravasz vigyorral az ajkaimon amint közelebb értem hozzá.
-Megtudnád mondani merre van a hotel? Kissé, nagyon eltévedtem. -nevettem el magamat kínomban. Szinte egyből éreztem rajta, hogy ő is vámpír ezért nem lett volna túl sok értelme megszabadítani őt a vérétől. Barátkozni sem állt szándékomban, csak egy egyszerű útbaigazításra volt szükségem.

A gondolataimból egy vékony női hang ébresztett fel. Szinte rögtön éreztem, hogy vámpír. Én nem akarok semmi balhét és remélem ő sem. Tylernek éppen jut elég ezekből.
- Helló, persze. - Mondtam teljesen szárazon. - Arra lefelé - Mutattam az egyik irányba - A második utcán balra. Szinte eltéveszthetetlen. - Halvány mosoly rajzolódott ki az arcomon, mert nem akartam, hogy belekössön a modoromba. Semmi kedvem nem volt egy csajos hajtépéshez. Csak reménykedni tudtam, hogy ezzel megelégszik és tovább áll.