Újdonságokat hallok most egyfolytában. Nem áll jól nekem a sértődés? Szenttül hittem, hogy márpedig nagyon is jól áll nekem. Kiskutya szemekkel tudok vizslatni utána, ami méginkább leveszi a nőket a lábukról. Talán ezzel a lánnyal nem így van, de ez csak elkeserít. Csak tudnám hogy miért van felőle ilyen baljós érzésem.. egy sóhajt csikart ki belőlem ez a gondolatr.
A nyomában indultam el újra, rántva egyet a vállamon.
- Jaj, ne mondd ezt... szegény szívem belebetegszik ebbe a vádba... - játszottam tovább a körülbelül megbolondult páciens szerepét vigyorogva. Azonban már volt a torkomon egy kérdés. Nem tudom hogy honnan jött a gondolat. De érzés volt bennem hogy ez a lány egy.. vadász.

Felnevettem. - Ne betegedj bele, ez csupán az igazság. Talán. - Tettem hozzá még mindig kötekedve, de azt vettem észre magamon, hogy most már sokkalta lazább vagyok és... a srác is szimpatikusabb. Viszont a rossz érzésem nem múlt el, csak elhalványult.
Ránéztem az arcára, aztán összeszűkültek a szemeim. - Csak nem kérdezni szeretnél valamit? - Figyeltem az arcát érdeklődve.

Megan Wallace

A Megannal kisétáltunk a parkba. Út közben ide gondolkoztam azon, hogy vajon lenne-e kedve jobban megismerkednie velem. De majd egy kérdéssel erre remélhetőleg választ kapok. Amikor kiértünk szétnéztünk és nem láttunk senkit, szóval ez a hely tökéletes volt, mivel nem tartózkodott ezen a helyen senki.
- Amúgy mit tudsz a természetfeletti lényekről itt Mystic fallsban? - Tettem fel neki a kérdést amire szerintem nehezen ad majd választ. Úgy voltam vele, ha megbízok bennem, akkor én is megfogok benne és szívesen megosztom vele azt, hogy én is egy vámpír vagyok. Az is eszembe jutott, hogy lehet ő ismer, mint az előző hölgy, de ez nem látszott rajta.

Nagy nyeléssel hátráltam egy lépést. Ennyit erről, nagyon úgy fest, hogy ma már nem fogok szórakozni. Kegyetlen, rideg valóság, csesszék meg!
- Te egy vadász vagy, igaz? - kérdeztem zordan.

Hátrébb lépett és nyelt egyet. Ajaj, ez nem jó jel. Mintha csak fény gyulladt volna az agyában, úgy nézett rám, a szavai pedig igazoltál is ezt. Te jó ég, ennyire süt rólam, hogy vadász vagyok? Nem lesz ez így jó, ha azt nézem, hogy még sokáig folytatni akarom ezt a szakmát.
- Miből gondolod ezt? - Kérdeztem rá és ekkor vált biztossá az én sejtésem is, miszerint ő pedig vámpír. Ember nem lehetett, akkor nem lenne rossz érzésem. A boszorkányok sokkal óvatosabban szoktak rákérdezni erre, egy másik vadász már régóta rájött volna és feltette volna a kérdést, a vérfarkasokat pedig egyáltalán nem érdeklik a vadászok. Így maradt a vámpír.

Elijah

Próbáltam kiüríteni a fejemet és arra koncentrálni, ami most történik, elvégre elfogadtam a ajánlatot, jobban mondva én vetettem fel a park lehetőségét. Lehet, hogy ezt meg fogom még bánni azok után, amin keresztülmentem - sugallta a bennem lakozó pesszimizmus, ami ebben a helyzetben csak rontotta a hangulatomat.
- A természetfelettiről? Itt? - kérdeztem vissza sután. Nem igazán tudtam mit feleljek erre. Miért kérdez ilyet? És Ő honnan tud róluk egyáltalán?! Ő is az? Mi Ő?- fogalmazódtak meg bennem a kimondatlan kérdések. Ha Ő is az, akkor szuperül vonzom a természetfelettit, jobb ha vigyázok. A legkézenfekvőbb, ha adom a mit sem sejtő új lakos szerepét. - Nem igazán ismerem az ittenieket... - vágtam ki magam, de nem hiszem, hogy ez sokáig kitart.

Halottam, hogy felgyorsult a szívverését, amikor azt mondta, hogy nem tud semmit róluk, szóval hazudott. Ebből már is rájöttem, hogy egy boszorkánnyal állok szemben. Már megint egy újabb boszi... csak ez járt a fejemben, de megbarátkoztam a gondolattal.
- Hát értem. Én hallottam már ezt azt róluk sőt én magam is az vagyok, de nem kell megijednie. - Nevettem el magam és tényleg nem akartam őt bántani. Én nem vagyok az a vámpír fajta, aki mindenkit öl csak úgy szórakozásból, legfeljebb, ha már kívánom a vért és nincs dobozos vér.
- Az előbb a kávézóban úgy szintén egy boszorkánnyal beszéltem, aki elég sok mindent tudott rólam és a családomról.. csodálkoztam azon, hogy te még engem sem ismersz. - Mivel bizalmas információt mondtam meg neki úgy mond, így vártam, hogy ő is elmondja, illetve bevallja, hogy nem ember, hanem egy boszorkány.

Ennyire átlátszó lennék?! Csodás...
Ééss.. Igen. Természetfeletti vs. az erejével bánni nem tudó Megan, 2:0. Hogy vonzhatom ennyire a veszélyt?!
- Mi vagy Te? - léptem azonnal két lépést hátrébb.
Remek, tehát arról is tud, hogy boszorkány vagyok. Ez még előnyömre válhat, ha azt nem tudja meg, hogy épp nem vagyok erőm teljében, de erre kevés az esély, tekintve, hogy Ő maga is remekül látja, hogy milyen passzban vagyok. Újra ki vagyok szolgáltatva egy természetfeletti hülye hóbortjainak és ez cseppet sem tetszett. Ellenségesen méregettem, egyre kevésbé akartam ezt az egész megnyílós beszélgetős szituációt lebonyolítani. Van esély egyáltalán arra, hogy élve megúszom ezt az egészet?
- Attól, hogy boszorkány vagyok - ismertem el, hiszen tudja, kár tagadnom -, a helybélieket még nem ismerem. Igazat mondtam. - Honnan a fenéből ismerném őt, mikor már azt sem tudom megmondani, milyen útvonalon jutottunk el a parkba?! Ez az egyetlen szerencséje. Nem akarok eltévedni, de ha Ő is az életemre tör, abban biztos lehet, hogy nem fogom megsajnálni, ahogy azt Stefannal tettem...

Amikor szembesítettem a ténnyel, hogy tudom mi ő, hirtelen ijedséget láttam rajta. Nagyon meg volt ijedve még hátrébb is lépett. Nem értem mért tart tőlem ennyire.. semmi okot nem mutattam arra, hogy bántani akarom őt.
- Nem kell félned.. Nem akarlak bántani nem vagyok az a típus, aki mindenkinek neki támad, szóval nyugodj meg kérlek. - Próbáltam meg nyugtatni őt. Arra gondoltam, hogy lehet, azért fél, mert már gyűlt meg a baja más természetfelettiekkel is..
- Gyere üljünk le a parkba valahol és mindent megbeszélünk, elárulom azt is, hogy mi vagyok és akár segíthetek is neked, ha van valami problémád más természetfeletti lényekkel. - Nyújtottam neki a kezem, hogy megnyugtassam azt a gondolatát, ami szerint én bántani akarom őt.

Nyugodjak meg?! Nyugodjak meg?! Remek. Hogy a francba nyugodjak meg, mikor az imént közölte velem, hogy ő is a kis varázsvilágból lépett ki?! Komolyan. Nem akarom én ezt az egészet.. Igaza volt Clarissának, ezen a világon nincs más, csak önös érdek. Vagy küzdök, vagy ellenem küzdenek.
- Eszem ágában sincs sehová menni, amíg nem hallom a választ! - Álltam a sarkamra, pedig igazából meg kellett volna húznom magam, ha az életbenmaradási esélyeimet növelni akartam. Én ugyan nem hiszek a nem akarlak bántani dumában. Clarissa és Stefan épp eléggé bebizonyította, hogy a vámpír, az vámpír, és ha azt nézzük, Scott mellett is veszélyes volt a helyzet, mikor a kiscsaj meglepett minket....

Azt akarta, hogy mondjam meg neki, hogy milyen természetfeletti lény vagyok. Némi kis gondolkozás után elkezdtem neki mondani a választ.
- Ha menekülni akarsz, akkor azt nem fogom hagyni a még el nem hiszed, hogy nem áll szándékomban bántani téged... egy ősvámpír vagyok a Mikaelson családból. - Azzal megvillantottam neki a fogaimat és el is tüntettem őket. Ha ő egy boszorkány csak van valami ereje, szóval ha nagyon megijedt most, akkor valamit tenni fog, azért, hogy el meneküljön, de ez mind teljesen felesleges lenne.. én nem az a fajta vámpír vagyok akiben nem lehet bízni..
- Nézz a szembe! A szavamat adom, hogy nem foglak bántani, ha nem menekülsz és megbeszélünk mindent. Na, akkor leülünk valahova. - Mosolyogtam továbbra is udvariasan rá.

Vámpír... - visszhangzott bennem. De miért nem éreztem meg, hogy Ő az? Ősvámpír.. Talán velük kapcsolatban az erőm nem teljesedik ki, vagy még mindig gyenge lennék?! Anyámtól nem sokat tudtam meg a természetfelettiről, mert azt szerette volna, ha kimaradok az Ő ügyes-bajos dolgaiból. Ez nem jött össze, és most itt állok, újra szemben egy vámpírral, aki ráadásul Ős, és fogalmam sincs mit kellene tennem.. Mennyiben különbözhet egy olyan vámpírtól, mint Stefan? - hasonlítottam őket össze gondolatban azonnal. Aztán rájöttem, hogy meglehetősen nagy a tudáshiányom ebben a témában.
Fogai megvillantásakor még egy lépést hátráltam. Nem mintha ez akkora távolság lenne, de ösztönös védelmező reakció volt.
Nem fogja hagyni, hogy meneküljek? Ez elég... Fenyegetően hangzik...
- Nem tudom mennyire hihetek neked, de abban biztos lehetsz, hogy ha bajom esik, nagyon megjárod - néztem fenyegetően a szemébe, miközben karomat összefontam mellkasom előtt, de még mindig nem voltam hajlandó elindulni. Részben az apró fenyegető, feltételes mondatát elemezgettem, részben a kíváncsiságomat próbáltam legyűrni, de mindez hiába. Nem bíztam annyira az erőmben, hogy most helyben használjam is ellene, így beadva a derekamat nagyon sóhajtva az egyik padhoz sétáltam és leültem, ügyelve arra, hogy a lehető legnagyobb távolságot hagyjam kettőnk között.

Meglehetősen még mindig félt, pedig meg mondtam neki, hogy a szavamat adom, hogy nem fog neki baja esni. Később leült a padra én közelítettem felé, de még nem ültem le a padra.
- Nem értem mért félsz tőlem ennyire? Én is egy vámpír vagyok de nem egy vérengző fenevad... mi az oka annak, hogy ennyire tartasz minden egyes vámpírtól? - Kérdéseket tettem fel, hogy megértsem azt, hogy mért fél tőlem. Ha továbbra is ilyen lesz, akkor szerintem úgy döntök, hogy még is hagyom futni és élje tovább az életét, ha nem akar a vámpírok társaságában élni ha nem muszáj. Nem találkoztam még ilyen boszorkánnyal, aki ennyire tartana a vámpíroktól ok nélkül. Lehet hogy valami tanultsága van amiért ennyire fél a vámpíroktól? Kérdéseimre kerestem a választ, amikre nem tudtam válaszolni csak egy mondja volt annak, hogy tudjam mi történt.. ha meg mondja nekem ő a válaszokat, amikre még nem került sor, de remélem hamarosan sikerül a bizalmába férnem és nyugodtan beszélgetni vele, ha ő is úgy akarja..

Csodálkoztam, hogy ha már annyira ajánlgatta, miért nem ül le, de aztán megértettem. Nem akar Ő mást, csak válaszokat, méghozzá velem kapcsolatban. Miért érdekli Őt egyáltalán? És ez miért dühít engem ennyire?!
- Vámpír vagy! - pattantam fel hirtelen, hogy a képébe másszak, de a távolságot ezúttal is megtartottam. - Minden vámpír egyforma! - vágtam rá gondolkodás nélkül, aztán eszembe jutott Stefan, de elhessegettem a gondolatot. - Nem elég indok az, ami vagy?! - néztem rá kihívóan. Hát legyen. Te akartad! - Ezért tartok a fajtádtól... - húztam félre nyakamból a hajamat, hogy jól lássa a sebet, ami Stefan ejtett rajtam, és ami még nem gyógyult be.
Vajon most, hogy ezt tudja, hagyna elmenni, vagy továbbra is tartana?!

Amikor megmutatta a nyakát a fogaim kivillantak a szemem vérvörösek lettek az erek pedig megjelentek a látvány miatt. Lassan közelítettem felé, hogy igyak belőle. Amikor fogaim a nyakához értek, akkor leállítottam magam és hátra léptem egyet.
- Remélem most már ez jó biztosíték volt arra, hogy nem akarlak bántani és hogy tudom magam uralni.. A benned lévő kérdésekre válaszolva talán segíthetnék.. például megvédhetnélek ha szoros barátságban lennénk és nem félnél tőlem, vagy valami. De ha menekülni akarsz, mert nem bízol bennem, akkor azt tiszteletben tartom és hagyni fogom. - Most már nagyon bíztam abban, hogy nem fog félni tőlem és bizalmasan fog velem beszélgetni. Még arra voltam kíváncsi hogy hogyan szerezte azt a sebet, szóval megkérdeztem tőle.
- Stefan neked támadt, vagy mi történt? - Néztem rá egy picit aggódva érte.

Nem hiszem el.. Ne, ne ne! Arca elváltozott, mikor a sebre esett a pillantása, pedig már egyáltalán nem vérzett. Nem tett hirtelen mozdulatot, én mégis ledermedtem. Nem hittem el, hogy két nap alatt kétszer kerülök életveszélybe. Peches egy nőszemély vagyok, az már biztos.
Próbáltam távol maradni Tőle, de nem ment. Végső megoldásként az erőmet próbáltam használni, hogy távol tartsam, de csak nem sikerült. Megismétlődik a tegnap este? Csak élet és halál között táncolva fogom tudni használni az erőmet?! Hát legyen, de ha én meghalok, Ő is jön velem! - határoztam el, hogy ha az utolsó lélegzetemmel is, de kicsikarom magamból minden csepp erőmet, és Ő sem fog innen élve távozni. Mit számít már, hogy egy vámpírt öltem-e meg, vagy kettőt.. Olyan mindegy...
Összeszorított szemekkel vártam a tépő érzést, ahogy fogai felszakítják alig behegesedett sebeimet, de nem történt semmi. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és arra lettem figyelmes, hogy újra van köztünk majd' egy méternyi távolság, és egyáltalán nem akar megharapni. Vagy ha akar is, nem teszi meg.
Ha ezzel meg akart nyugtatni, hát rosszul hitte, hogy sikerülhet. Egy kis ideig zihálva vettem a levegőt, mint akinek pánikrohama van, végül sikerült lecsillapítanom magamat.
- Soha nem fogod tudni elérni azt, hogy ne féljek Tőled... - leheltem nagyon halkan, az igazságot. Mindegy, hogy bánt-e vagy sem. Vámpír és én gyűlölöm a vámpírokat. Nem számít milyenek, hogy valójában jó "emberek"-e... - Ezt soha nem fogom tudni leküzdeni magamban... - folytattam továbbra is fojtott hangon.
- Mondhatjuk úgy is, de... Honnan tudod, hogy Ő volt? - firtattam, hiszen én eddig nem említettem neki, ki támadott meg. Ennyire nagy híre lenne már a városban?!

Amikor megvicceltem, akkor az mégsem volt neki olyan jó poén, mint amilyen nekem volt. Sőt még jobban sikerült megijesztenem őt sajnos, ami nem állt szándékomban. Mindegy ezen már hiába töröm magam nem tudok rajta változtatni, ha nem akar velem barátkozni hát legyen úgy ahogy kívánja.
-Hallottam, hogy Stefan újra kicsit elveszítette a fejét, szóval, ezért gondoltam, hogy ő lehetett az. Nézd én szeretném ha engem másnak tekintenél, mint a többi vámpírt.. De, ha ez nem megy, akkor elválhatnak útjaink, ha úgy szeretnéd. - Álltam egy helyben és figyeltem őt továbbra is. Victoria nem volt ilyen. Ő nem félt tőlem, vagy is nem mutatta ki és elég bátor volt, mivel a szembesített azzal, hogy elég sok minden tud rólam és a családomról. Még bizalmas információkat is megosztott velem, ahogy én is vele, de ez most nem számít ez már el múlt.. most a jelennel szeretnék foglalkozni és Megannal szeretnék egy jó kapcsolatot fűzni, de ha ő nem akkor békén hagyom őt, ha azt akarja.

- Értesd meg, ez nem rajtam múlik.. - bizonygattam. Hogyan tudnék továbblépni azon, hogy anyámat egy vámpír ölte meg?! Azt már elfogadtam, hogy elment, de a miértjét és a hogyanját nem.. Hogy tudnék kedvelni, vagy csak megtűrni egyetlen vámpírt is a közelemben?! Nem, ez képtelenség.. Nem szoktam feladni, de most nem tudok mást tenni.
- Én... - kezdtem. De nem mondtam végig. Nem maradhatok távol mindenkitől, csak azért, mert vámpír... Úgy néz ki az itt élők 90 százaléka az. Ha itt akarok maradni, jobb lesz ezzel megbirkóznom. Ahhoz pedig itt a kínálkozó alkalom. Nem mellesleg igen csalódottan nézett rám. Utálok csalódást okozni, de ha nincs más mód...
- Először hagy emésszem meg az itt történteket.. Megpróbálhatok eltekinteni majd ettől a lényeges dologtól, de nem most.. - ráztam meg a fejemet. - Kell egy kis idő. Ez az új hely... Kezd kiborítani.

Továbbra sem változott a véleménye és ugyan gonosznak nézett engem, mint a többi vámpírt és ebből már kezdett elegem lenni. Nem tudom mit gondol szerinte mért magázódva beszélgettem vele? Ezzel is csak ki akarok tűnni a többi közül is bebizonyítani neki, hogy más vagyok, de ez nem jött össze sajnos..
- Rendben, akkor, ha továbbra sem tudsz velem baráti kapcsolatot ölelni, akkor legyen. Szeretném, ha tudnád de én nagyon megkedveltelek téged és megvédenélek bármikor, ha olyan konfliktusba keverednél, mint amilyenekben volt részed.. - Mondataim végén hátat fordítottam neki és hagytam gondolkozni. Remélem most már valamit lépni fog és eldönti, hogy bízik-e bennem vagy pedig minden vámpírt utálni fog és egyben sem fog megbízni. Kezdett nekem ő egy vámpír vadászra emlékeztetni. A vadászok szoktak ilyenek lenni, hogy , aki vámpír azt gondolkodás nélkül elítélik és nem bíznak benne sőt utálják őket akár jó, vagy akár rossz vámpírról van szó.

Nem tudom, mit vár még tőlem.. Komolyan nem. Már az is komoly erőfeszítésembe kerül, hogy itt legyek, hiszen szívem szerint olyan messzire kerülném el, amennyire csak lehetséges. De tudom jól, hogy ezt nem csinálhatom örökké. Nem menekülhetek örökösen egy olyan emlékkép miatt, ami fáj ugyan, de elmúlt és nem tudom meg nem történtté tenni.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem estek jól szavai, bár még mindig nem tudtam megbízni benne. Nekem ez sok. Még.. Már... Nem is tudom.
Végül kabátzsebembe túrtam és a pénztárcámból előhalásztam egy kis fecnit, amire a számomat írtam még régebben, arra asz esetre, ha elhagynám az irataimat. Nagyot sóhajtottam, miközben azon agyaltam, vajon helyes-e, amit most teszek, aztán gyorsan, mielőtt még meggondolhattam volna, vagy észérvekkel meggyőzhettem volna magam a helytelenségről, elé léptem és a kezébe nyomtam.
- Nem ígérek semmit, de ezt vedd egy biztató kezdetnek... De idő kell.. - nyomatékosítottam.

A cédulát elvettem majd gyorsan át futottam a szememmel a számokon és eltettem a zsebembe.
- Köszi végre már valami. - Mosolyogtam rá és egy picit felnevettem.
- Tudod sok vámpírral fogsz még találkozni, de szerintem ilyen udvariassal, mint én hinném. A tesómról inkább ne is beszéljünk remélem nem fogsz vele soha se össze futni. - Ő kegyetlenül bánna ezzel a lánnyal, olyanokat tenne vele, amikre ő nem is gondolna..
- Na akkor van kedved velem tartani a grillbe? Vagy inkább mára elég volt a vámpírokból? - Gonoszan néztem a szemébe és megsimítottam a vállát.

- Igen, tudom.. Egyenlőre, remélem, hogy senkivel sem futok össze. Jó lenne végre átgondolni a történteket és mérlegelni. Na meg pihenni. Ezért is ne haragudj, de ismételten vissza kell, hogy utasítsam az ajánlatodat... - eresztettem el végre én is egy apró mosolyt.
- Gondolom, hamarosan újra látjuk egymást.. - búcsúztam, hiszen majd ha ezek után is akar, akkor keres. Ha lát rá egyáltalán esélyt, hogy nem csak egy vámpírnak fogom tartani a sok közül, ami bevallom újból nagy falat lesz.
Halvány mosollyal az arcomon fordítottam neki hátat, hogy aztán körülnézve szemügyre vehessem a környéket és elinduljak vissza a Főtéren keresztül az autómig, majd a Hotel felé vegyem az irányt végre, ahol reményeim szerint szobát is kapok.

(folyt.: Hotel - Megan szobája)

Cassidy

- Szerinted? - sóhajtottam fel, még inkább meghátrálva. Ebbe jól belenyúltam. Vadász.. pfff.. szegény nyakam. És egyéb testrészeim! mit fog ez a nő velem művelni, ha nem tűnök el rögtön?
- Tagadd ha tudod, de.. látom rajtad, a szemedben.. azt a szikrát. - nyeltem határozottan, leszédülve egy padra. MOst kellett volna elhúzni innen. Gyorsan. Mégse tettem. Tisztára elment az eszem!

A szemeim összeszűkültek, oldalra biccentettem a fejem és nagyon kíváncsian vártam a válaszát, hogy mégis miből jött rá arra, hogy vadász vagyok. Aztán amikor megemlített egy bizonyos szikrát mosolyoghatnékom támadt. Ezt sem mondta még nekem senki, ezt tuti megjegyeztem volna. Fel is írom majd otthon, mert nagyon jól hangzik.
- Szóval látszik a szemeimen? - Ahogy ő hátrált én úgy sétáltam hozzá közelebb, majd megálltam tőle kb. két lépésnyire, amikor egy padra rogyott. De szerettem én ezt a melót, főleg akkor, amikor láttam a vámpírokon, hogy félnek. Ezért volt érdemes vadásznak lenni. - Ha erről van szó, akkor semmi értelme tagadnom. - Csalódottan lebiggyesztettem az ajkaimat, majd még egy lépést tettem felé, aztán gondoltam egyet és hirtelen leültem mellé, hogy közvetlen közelről nézhessek a szemeibe.
- Kár, pedig már kezdtelek megkedvelni. - Sóhajtottam egyet és ebben volt egy kis őszinteség is, elvégre tényleg szimpatikussá vált számomra a srác. Ilyen az én szerencsém. Közben viszont a kabátzsebembe mélyesztettem a kezeimet, mintha csak fáznék, viszont ezzel a mozdulattal két apró karót markoltam meg. - Szeretnél még egy kicsit beszélgetni, esetleg játszadozni, vagy belecsaphatok a közepébe? - Érdekelt, hogy elmenekül-e, elvégre ha vámpírsebességre kapcsol, akkor fújhatom az áldozatomat. Akkor mégis mi a fenéért várok, miért nem ölöm meg most rögtön...?

Csak morrantottam egyet az orrom alatt. - Évszázados tapasztalatok után már felismerem a magadféléket. - legyintettem úgy mint valami bolond és egy sóhajtással tovább terpeszkedtem azon a padon, ahová ledobtam magamat. Nincs kedvem elmenekülni. Talán ő is egy olyan vámpírvadász, akit nem nehéz levenni a lábáról. Ezt úgy gondolom mintha nem beszélgettem volna vele az elmúlt fél órában. Nehéz eset. Nagyon nehéz. Szinte kőkemény.
- Miért sejtem én azt, hogy a te általad emlegetett akció nem az, amire én gondolok? - vágtam zsebre mindkét mancsomat és vigyorogva méregettem őt.