Nem, valami nem stimmel veled. - böktem ki habozás nélkül.- De persze, menjünk, akkor hozzám. - azzal már el is indultam, de hirtelen megálltam, mikor meghallottam a kérését. Áruljam el a saját fajomat? Erre soha se lennék képes, hogy kérhet ilyet, még akkor is ha valakit valami miatt meg akar ölni. Ő se árulná el nekem a saját faját, bár mondjuk erre szükség sincsen, hiszen ismerem őket.- Szóval igazam volt. -mondtam és hagytam figyelmen kívül az első dolgot.- Szóval tényleg farkas a barátnőd, látod mindig hallgass a vámpír megérzésére. - mondtam nyugodtan, majd kisétáltam és elindultam a házam felé.-
- Persze, de nem folytathatnánk a beszélgetést máshol? Mondjuk a házadban?- kérdeztem tőle. Rosszul voltam, mert nem tettem meg azt, amiért megigéztek. Nem léptem le a buliról... Idegesen túrtam bele a hajamba, majd gyorsan vettem egy nagy levegőt. Már nem is éreztem magam olyan jól a partin... - Tudod, igazából szeretnék megtudni dolgokat a vámpírokról. Azért, hogy kiderítsem miért és ki akarta megtörni Katie farkasátkát. - nem kerteltem, gyorsan bevallottam az igazat.
Biztosan jól vagy? - néztem rá aggódva, mert olyan volt mintha nem önmaga lenne, mintha meglenne idézve, de biztosan csak képzelődök, de mi van ha nem, akkor viszont jobb lenne inkább elmennem, mielőtt megpróbálna ártani nekem és a végén én bántanám őt. Minden erőmet és érzékszervemet maximumra állítottam, hogy érrezem a baljós dolgokat még időben.- Nem történt semmi se. - ittam bele az italomba majd ránéztem.- Szóval miről is szeretnél beszélgetni? - néztem rá kíváncsian.-
Talán én sem úgy kezeltem a dolgokat, ahogy kellett volna, de nem tehetek róla... az imént egy gonosz és ismeretlen vámpír megigézett.. és azóta nagyon rosszul vagyok. Bár ezt nem mondtam el Arielnek, és nem is akarom még elmondani. - Sajnálom, nem akartalak megbántani, tudom, hogy te sosem tennél ilyet. Te rendes ember vagy Ariel, de tudod, ma tényleg sok mindent megtudtam és félek, tartok a vámpíroktól, de te nem vagy köztük, mert benned bízok.- vallottam be egy ajakharapás közepette. - Köszönöm, ezt jó hallani.- reagáltam az utolsó válaszai egyikére. Jó tudni, hogy még élnek a földön ilyen vámpírok is.
Oké le kell állnom, nem tölthetem ki rajta a rossz napomat, így vettem egy mély levegőt, majd mosolyogva néztem rá. Rendben, értem . - hagytam annyiban a témát.- Azt hittem tudod. - néztem rá döbbenten.- S úgy tartod én tennék ilyet veled? - közben folyamatosan fürkésztem a tekintetét. Ez fájt, hogy hirtelen tart tőlem, s ezt gondolja rólam, hiszen világ életemben alig használtam és anélkül is mindig mindent meg tudtam. - Nem soha se tettem veled ilyet, s hamarabb kínzok meg valakit, mint hogy megigézzem valamire. - mondtam halál nyugodtam, de láttam hogy ideges és feszélyezett. - Nem tudom miért tartasz hirtelen tőlem, de ahhoz ártanod kell neked, hogy én bántsalak téged, addig nem tennék semmi se. - majd a hajamat a fülem mögé igazítottam.-
Miért akarja tudni? Nem értem... Biztos vagyok benne, hogy ő is levadászott már párat a fajtámból, akkor őt miért érdekli ez az egy vámpírlány, egy olyan, aki velejéig romlott. - Nem szeretnék erről mesélni. De biztosítalak róla, hogy a fajtársad rendben van.- mondtam már kicsit zaklatottan. Nem erről szerettem volna beszélni... - Azért mert megtudtam, hogy ti tudtok igézni.- vallottam be sziklaszilárd hangon. Olyan furcsa volt most a hangulat, volt valami a levegőben, ami nem tetszett nekem. - De ha a barátom vagy, akkor miért nem mondtad el, hogy ilyen képességgel is rendelkezel? És igéztél már meg engem valaha?- kérdeztem tőle. Már szinte semmit nem értettem, és ez zavart. Csak remélni tudom, hogy a második kérdésemre "nem" lesz a válasz.
Gonosz vagy nem gonosz, akkor is a fajtámból való volt, persze az más ha én esek neki egy hasonlónak, de egy farkas, ez akkor se tetszett. Mit tett? - kérdeztem tőle fürkésző tekintettel, mert tudni akartam, hogy mi történt pontosan, de akkor is valamennyire rosszul esett az amit tett.- Meséld el... - mondtam neki, s közben folyamatosan fürkésztem őt, talán túlzottan is gyanakvó voltam.- Ha nem félsz tőlem, akkor miért ittál pont most verbénát? - nézek rá érdeklődve, mert biztos voltam benne, hogy mostanában ihatott azt, mielőtt megtalált engem.- Félsz, hogy nem védenélek meg? Mit tudtál meg? - kérdeztem tőle óvatosan, a következő kérdése picit felzaklatott, de mit is mondhatnék erre, mert hirtelen magam sem tudom. De rámosolyogtam olyan őszinte mosollyal.- Persze, hogy az vagy, a barátom. - néztem rá apró mosollyal.-
Nos igen, ezt nem könnyű elmondani egy vámpírnak... hogy elmentem és megkínoztam egyet a fajtársa közül, de nem bántam meg a tettemet. Az a lány nagyon gonosz volt, akit meg kellett volna ölni, de sajnos nem sikerült... - Mondjuk úgy, hogy egymásra támadtunk.. de ugye nem vagy mérges? Egy nagyon gonosz vámpírt akartam megleckéztetni.- jegyeztem meg, egy vállvonással egybetéve. Olyan furcsa volt az arca.. olyan kifürkészhetetlen, de ez nem rontotta a kedvemet. - Nem dehogy, csak tartok a fajtádtól, mióta megtudtam rólatok ezt, azt, de tőled nem félek, mert te a barátom vagy. Ugye az vagy?- vonom fel az egyik szemöldökömet. Most olyan furcsa, mintha nem örülne annak, hogy itt vagyok, pedig megbeszéltük ezt a kis "bulit".
Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem vámpír vér az ott, pedig Pati úgymond a barátnőm volt, de akkor is ha az ott vámpír vér lenne, akkor én most itt hagynám mielőtt neki esnénk, hiszen egy dolgot soha se engedek meg, hogy valaki az én fajtámat bántsa. Vámpírra támadtál itt? - néztem rá hihetetlenül, mert ennél nagyobb ostobaságot nem is csinálhatott volna, hiszen itt hemzsegnek a vámpírok, főleg ha egy magasabb rendűre támadt rá. - Miért támadtál rá valakire? - néztem rá kíváncsian. - Persze, beszélhetünk. - mondtam kedvesen, de már helyet is foglalt, így nem kínáltam hellyel. De volt még valami fura illat. - Te félsz tőlem? - kérdeztem tőle döbbenten, mert esküdni mertem volna, hogy verbéna illatát érzem.-
Arielt látva hirtelen jó kedvem lett, de ez sem tartott olyan sokáig. Kérdésére kikerekedett szemekkel reagáltam, majd pár perc után már válaszoltam is. Úgy látom felzaklatta a vérem ... hát miért is csodálkozok ezen, hisz egy vámpír, ő sem tud mindig erős maradni, se nem elgyengülni. - Jajj, nem, nem! Ez az én vérem, egy vámpír döfött belém egy karót és gyorsan meggyógyultam- a génjeim miatt, ugye- , de az alvadt vér ottmaradt. Ha gondolod leválthatom a ruhát, ha zavar..- mondtam még mindig kedves hangon, majd helyet foglaltam a vele szemben lévő székre. - Tudunk beszélni?- tértem a tárgyra. Remélem segítőkész lesz és rengeteg információt árul majd el a fajáról... Persze nem várok el mindent rögtön- sőt én sem szeretném azt, hogy rám zúdítsa most az egészet- , elég ha szép lassan adagoljuk az információk sokaságát, mert nem szeretném elveszteni a fonalat.
Remek, megint egy unalmas iskolai bál. Sok ilyenben voltam, s sok fajtát láttam már, de régebben mondjuk jobban éreztem magam, mert akkor még bementem a suliba, s voltak ismerőseim. Viszont amióta visszatértem, azóta se mentem nagyon a közelébe, talán egyszer, de akkor is inkább eljöttem hamar. Egy dologra viszont jó volt ez a bál, hiszen észrevétlenül be tudtam jutni ide, s láthattam a régi pom-pom lányos képeimet, s örömmel nyugtáztam, hogy egy fikarcnyit se változtam. Az ábrándozásomból a vér illata zökkentett ki, vámpír vér volt azt hiszem, bár picit nehéz volt megmondani ennyi alkohol után. Egyre közelebbről éreztem, egy kék ruhás lány volt, majd felismertem, amikor elég közel ért hozzám és a nevem szólított, Pati volt az, a farkas lány. Pati, szia. - mondtam mosolyogva.- Nem hagyhattam ki, muszáj volt nosztalgiáznom. Az ott vámpír vér? - néztem rá döbbenten, s egyből megálltam, s nem öleltem meg őt. Nem akartam hinni a szaglásomnak, de abból ahogyan kinézett csak is az lehetett.-
Iszonyat sok minden történt azóta, mióta átléptem a suli ajtaját. Találkoztam Daviddel, aki egy kígyó (a szó legszorosabb értelmében), majd vámpírt támadtunk és kínoztunk, ami nem ért olyan jó véget, mint ahogy gondoltam. Most újra itt vagyok a tornateremben, de már szakadt és véres ruhában (ami megjegyzem bérelt ruha. Nem tudom, hogy magyarázzam ezt majd ki...). Kényelmetlenül éreztem magam... már csak Arielt akartam megtalálni és beszélni vele egy kicsit. Olyan régen találkoztunk és most szeretnék vele beszélni. Elakarom mondani, hogy igaza volt és Katie tényleg farkasgénekkel születettcsemete. Na meg persze a segítségére is szükségem volt, hogy elmondja mit kell tennem a vámpírok ellen. Jajj, jut eszembe, nem ártana egy kis verbénát fogyasztanom, mert bár biztosra tudom, hogy ő nem az igézős típus, de azért már rá szeretnék szokni a növény folyékony formájára. Gyorsan lehörpintek egy adagot, majd a fejemet forgatva keresem a szőke lányt, akit most sikeresen meg is látok. Egy asztalnál ül... odasietek és egy mosolyt öltök az arcomra. - Ariel! Szia, csak, hogy itt vagy. Azt hittem már el sem jössz.- köszöntöttem a lányt.
– Azért reménykedem abban, hogy semmi ilyesmi nem fog történni. – Viszont, ha ő lesz az, aki lemondja akkor nem tudok másra gondolni csak arra, hogy szórakozik velem és ezt az egészet azért csinálja, hogy húzza az időt amíg kitalálja, hogyan is válhatok hasznára.. De remélem semmi ilyesmi nem jár a fejében. – Időd, mint a tenger.. – Örökkévalóságon keresztül élünk mind a ketten. Kivétel, ha valaki az életünkre tör és elhatározza, hogy megöl minket.. De azért remélem nem húzza el olyan sokáig ezt az egészet. – Szombaton. – Kacsintottam rá, miután elengedtem, majd szépen lassan a keze is kicsúszott az enyémből. Még vártam, hiszen valahogy éreztem hogy vissza fog nézni rám, ami meg is történt. Sőt még mosolygott is közben. Ettől akaratlanul is elvigyorodtam, majd hátat fordítottam neki és átvergődve magam a tömegen hamarosan távoztam is. Nem igazán volt itt már keresni valóm. Beugrottam és rájöttem, hogy igazán megérte.. Csak reménykedni tudok abban, hogy most semmi hátulütője nem lesz ennek a dolognak.
- Igen, ha bármi is közbe jönne, akkor telefonon értesítjük a másikat. - Mondtam, bár nem nagyon szerettem volna, hogy bármi is közbe jöjjön. Nem hiszem, hogy bármi is fog történni, de azért ki tudja, bármi közbe jöhet sajnos, ezt nem feltétlen mi döntjük el. - Hát igen... csak rajtam áll... - Erőltettem egy halványka mosolyt arcomra. Ő végül is már eldöntötte, hogy megpróbálná velem hosszútávon, innentől kezdve tényleg csak rajtam áll, hogy hogyan fogok dönteni a közeljövőben erről. Amint kimondtam, hogy még van itt egy kis dolgom, Stefan máris elengedett. Gondolom nem akar feltartani, inkább enged, had menjek a dolgomra. - Rendben... akkor szombaton találkozunk! - Válaszoltam elmosolyodva még közel ajkaihoz, de aztán eltávolodott tőlem. Kezeink még mindig összekulcsolva voltak, így hát lassan elengedtem kezét, és elindultam a tömegbe, de még egyszer utoljára Stefan-ra néztem vállam fölött egy mosollyal az arcomon. És most meg kell keresnem Eva-t. Vagy inkább ő talál meg előbb, majd mindjárt meglátjuk.
– Rendben, akkor a grillben találkozzunk szombaton. – Nem igazán voltak terveim az elkövetkezendő napokra, de amilyen szerencsém van lesz, ami közbe jön.. Bár nagyon remélem, hogy nem és még akkor is próbálom majd úgy megoldani, hogy azért még össze tudjunk futni.. Ki tudja.. Lehet akkor már választ ad a kérdésemre és nem kellene tovább magamat azzal kínoznom, hogy most akkor hogyan is tovább. – Minden rajtad áll. – Tudom, hogy ezzel valószínűleg hatalmas nyomást nehezítek a vállára, de ha egyszer ez van. Én belemennék a dologba az már más kérdés, hogy ő is képes lenne-e rá. Amint kijelentette, hogy még meg kell keresnie valakit.. Főleg, hogy a múltjából. Valahogy jobbnak láttam, ha nem is kérdezősködöm ezzel kapcsolatban. Az ő múltja.. Ha esetleg a kedve úgy tartja, akkor majd beavat. – Akkor, ha nem bánod utadra is engedlek.. Keresd meg.. Aztán mi pedig találkozunk a grillben.. Szombaton.. Rendben? – Kérdeztem úgy, hogy ajkaink szinte súrolták egymást.. De nem csókoltam meg.. Inkább eltávolodtam tőle.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Mindenhol kerestem Klaust... de egyszerűen nem találtam. Már elment... nem, nem, nem és nem... ez nem lehet... istenem, mitévő legyek? Azt se tudom, hol a fenében van. Nagyot nyeltem, és feszülten előkaptam a telefonomat, hogy egy üzenetet írjak neki, mégpedig hogy azonnal beszélnünk kell, és árulja el, hol van. Remélem, minél közelebb. De ha nem... akár Afrikába is utánamegyek. De előtte... haza... átöltözni. Megnézni, hogy mi van Damonnel...
- Jól gondolod! Menjünk a grill-be, már úgyis rég iszogattam ott, és legyen mondjuk, szombat. - Mondtam is el azt az "időpontot" ami éppen jó volt nekem. Mondjuk akár a péntek, és a vasárnap is jó lett volna nekem, hisz nincs sok program betervezve az életembe, de a szombat mellett döntöttem mégis, és csak remélhetem, hogy ez jó lesz Stefan-nak is. Ha nem, akkor keresünk egy másik napot maximum. - Akár későbbiekben is csak velem? Nem is hangzik rosszul. - Vigyorodtam, és újra megpörgetett de már húzott is magához vissza, egy kevés helyet sem hagyva köztünk. - Nem tudom még... meg kell keresnem valakit, így hát van még itt egy kis dolgom! - Sóhajtottam fel halkan. Ha nem is kérdezi meg ezt, el is felejtettem volna, hogy megkeressem valahol Eva-t a tömegbe, bár szerintem inkább ő keres engem. Nem hiszem, hogy csak úgy hobbiból jött volna Mystic Falls-ba, van egy olyan sejtésem, hogy nekem is közöm van ahhoz, hogy most itt van. Viszont így elfelejthetem, hogy Stefan-al távozzak innen... ez van... majd talán máskor. - Egy ember a múltamból, és nem hiszem hogy jót jelent hogy itt van, és feltehetően engem keres! - Haraptam ajkamba talán kissé feszülten.
– Hmm, mond meg te, hogy hol szeretnél találkozni és, hogy mikor. Biztos vagyok benne, hogy valami már megfogalmazódott a fejedben. – Mondtam mosolyogva. Igazából azt is bele kell vetnie, hogy neki mikor jó.. Nekem igazából teljesen mindegy. Ha meg esetleg még sem jönne össze mind a ketten le tudjuk mondani telefonon. Vagy éppenséggel elhalasztani. De azért reménykedem abban, hogy semmi ilyesmire nem lesz szükség. – Most veled. Meg, ha szeretnéd akkor a későbbiekben is csak veled.. – Kacsintottam rá, majd miután még egyszer megpörgettem magamhoz húztam.. De most sokkal közelebb akartam tudni magamhoz, mint előtte.. – És meddig szeretnél maradni? – Nem, mintha sietnem kellene valahova vagy szívesebben lennék valahol máshol.. Egyszerűen kíváncsiságból. Ha nem is együtt jöttünk, de legalább együtt távozhassunk. Már, ha egyáltalán szeretné, hogy együtt lássanak.. Mondjuk akkor nem is táncolna most itt velem.. Szóval erre még csak gondolni is felesleges.
Csak megvonom a vállamat a kérdésére. Nem úgy néz ki, mint akit érdekelne a válaszom, meg igazából én sem tudom, mi bajom, de azért értékelem, hogy legalább észrevett, és két másodpercnyi figyelmet szentelt rám is. Ahogy elnézem, nagyon érdekli ez a Silas téma. Vagy csak bosszantja. Nem is értem. Tényleg úgy tudom, hogy csak valami buta legenda... miért emlegetik őt ma este többen is? Mélyeket legzek, ahogy kifelé haladunk. Farkas vagyok, vagy mifene. Bármi is ez, nem tarthat sokáig. Nem lehet nagyobb bajom, majd elmúlik. Klaus oldalán elhagyom a termet, majd a várost is, és még csak eszembe sem jut visszanézni.
- Igen, azonnal - biccentek. - A holminkat már átvitettem a villába. Néhány óra, és máris ott vagyunk - szemlélem Hayley arcát. - Mi van veled? Fehér vagy, mint a fal - jegyzem meg, de letudom ennyivel a dolgot. Nem vagyok kedvesnővér, és ha ha úgy vesszük, nem a barátnőm. Csak egy lány, akivel jól érzem magam, és jól töltöm az időmet. - Na tűnjünk el, mert ha még valaki idejön Silas nevével, nem állok jót magamért, és vérfürdőt rendezek - morogtam.
- Óóh, rajtam ne múljon. Én már régen ráuntam - karolok Klausba jelezve, hogy nekem csak szívességet tesz vele, ha végre elvisz innen. Időközben nagyon elment a kedvem, és a nehezen múló rosszullétem sem segít a helyzeten. - Azonnal vissza akarsz menni New Orleansba? - nézek fel Klausra. Nekem mindegy, hogy hol töltjük az éjjelt, Fallsban, vagy a kocsiban, bár ha válaszhatok, inkább lennék már úton. Az elmúlt hónapokban épp eleget láttam Mystic Fallsból, felüdülés még kitenni is a lábam innen.
- Mit tudom én, mi volt ez - néztem összehúzott szemekkel az eltűnő lány után. Szép este. Fogalmam sem volt róla, ki az a Silas. Na persze, még most sem tiszta teljesen. Ma kétszer bukkan fel ugyanaz név egy este alatt, és egyszer sem túl szívélyes formában. - Mindegy, nem számít. A banda fele részeg. Azon sem lennék meglepve, ha ez valami beugratás lenne - morogtam, aztán a kezem nyújtottam Hayley felé. - Mehetünk? Vágyom már eltűnni innen.
- Nem érzem, hogy ennek lenne akadálya. A mobilom száma gondolom megvan, ahogy nekem is a tiéd. De akár most is megbeszélhetünk egy találkozót. - Kezdtem el adni az ötleteket. Eddig még egyszer beszéltünk meg találkozót, csak úgy összefutottunk itt-ott, már tényleg ideje lenne végre egy úgy találkozni, hogy már előtte megbeszéltük. Na de majd most ez változni fog. Már van is ötletem, hogy hova mehetnénk majd... a grill-be már rég jártam, oda pedig amúgy is szeretek járni. - Csak én? Azt ne mond, hogy csak velem táncolsz így! - Vigyorodtam el, és Stefan újra megforgatott újra. Szerettem táncolni ilyen bulikon, és az még csak egy ráadás, hogy vele táncolhatok. Párban sokkal jobb táncolni, mint egyedül. Victor-al is volt egy ilyen szándékom, hogy majd táncolok vele, de nem úgy néz ki, hogy eljött. Valahogy sejthettem volna... de mindegy is, nem kéne ezen gondolkoznom. Már csak azért is mert jól érzem magam Stefan-al.
Megcsóváltam a fejemet. Mégis hogy lehetnék kedves vele, amikor árad belőle a gonoszság és minden, ami egy normális lényből nem? Rajta kívül soha nem találkoztam ilyesvalakivel, aki ennyire eredendően gonosz és egy cseppnyi jóságot nem mutat még a lányával szemben sem. Nem vártam el, hogy apaként viselkedjen, mert nekem már volt egy, de azért csak ő kellett ahhoz, hogy megszülessek... ez sem számít neki? - Komolyan mondod? Tényleg megtennéd? - Szörnyedtem el, amikor Klaus és az került szóba, hogy szívesen segítene neki és a tudtára is adná, hogy ki vagyok. Az egyelő lenne a halálos ítéletemmel, ha fizikailag nem is, de agyban biztosan belepusztulnék. - Borzasztó vagy. - Nyeltem egy nagyot. - Te mindenre képes vagy, ugye?
- Szépen beszélsz a tulajdon apáddal. - fintorogtam a lányra, de hát nem tehetek róla. Eleve nem vagyok egy sértődékeny fajta. Elenának sikerült mindig a lelkembe gyalogolni, de egy idő után ő is megtanulta, hogy azt egy-két ismerőse, családtagja bánja. Azóta már nem is keres. Hát igen, talán túlzásba vittem a megfélemlítést. Néha kész felüdülés lenne Elena társasága. Egykoron majdnem sikerült megmentenie önmagamból. De a hangsúly a majdnem szón van. - Áh... tudod, vannak módszerei. Nem mellesleg, olyan jó apád van, aki szinte készséggel biztosítana egykori legjobb barátjának egy cseppnyi szórakozást. - vágtam ártatlan arcot, mégis ott volt a gonosz csillogás a szememben. Klaus kedvében csak ember koromban akartam járni. Most már nem. De nem a lányom érdekei a fontosak nekem. Sokkal inkább az hogy Salvatore és Elena ne legyen boldog egy ideig. - De úgy hallom, egy ideig nem kell félned tőle, ha komolyan szedi a sátorfáját. - húztam el a számat. Ez kellemetlen.
Kezdőlap
/
