- Most is varázslatosan kedves vagy, Elena - jegyeztem meg. - Fel nem foghatom, hogy tudtad elcsavarni Salvatore fejét. Feltéve, ha az ilyen közönséges nőkre bukik - pimaszkodtam tovább, és követtem Elena tekintetét. - Oh, megérkezett a bájos rokonod is. Vagy vendéged? Látod, már nem is emlékszem. Ezt a hibát még ma este kiküszöböljük. Meghívjuk, szórakozzon kicsit velünk. Feltéve, ha nincs ellene kifogásod - néztem Hayley felé. Nem akartam ugyan vele tölteni az időmet, de a feltételezés elég volt ahhoz, hogy felhúzzam vele Elena agyát.

matt  &  tatia

Belépdeltünk a tornaterembe és első dolgom az volt, hogy végignézzek a vendégseregen. Rengetek középiskolás, alsóbb és felsőbb évesek, de azért szép számmal akadtak itt olyasfajta veteránok is, akik már régen nem a suli padjait koptatják. A zene hangosan szólt és pillanatok alatt felrémlett előttem az évtizedekkel ezelőtti partik hangulata. Azért azok teljesen mások voltak... az életérzést nem lehetett visszahozni egy tornaterembe. Mosoly húzódott az arcomra az emlékek hatására, azt kívántam, hogy bárcsak ténylegesen visszacsöppentem volna azokba az időkbe.
- Mesélj, Matt. - Tértem vissza aztán a valóságba és a terem egy csendesebb részébe vezényeltem a fiút. - Mi történt veled azóta, mióta nem láttalak? - Kérdeztem kedvesen érdeklődve. Ki tudja, hogy mikor használhatom majd fel a most szerzett információkat. Közben pedig lekaptam az egyik pincét tálcájától két poharat és az egyiket odaadtam a fiúnak, majd belekortyoltam a pezsgőbe. Nem rossz, de lehetne jobb is... előjött a sznobizmusom.

- Bocs, de a feleségem azt hiszem, mindent elmondott helyettem - vigyorogtam, és Hayleyre néztem. - Szép hölgy, nem tudom, hogy volt ekkora balszerencséje - böktem fejemmel a hibrid felé. - Legközelebb okosan válasszon - mosolyogtam. Na igen. Elena csípős nyelve előtt nem sokan állnak meg. Halálosabb, mint egy gépfegyver.

Az ujjaim a pohárral játszottak, miközben a válaszát hallgattam.
- Arról nem tudok nyilatkozni, de az egyszer tuti, hogy még megkapja majd a magáét!- poénkodtam egy kicsit. Amúgy sem volt rossz köztünk a hangulat, lassan már a levegő is vibrálni kezdhet, de ez egy Pati felé rituálé része... Mindig szórj el pár poént, a jó hangulat kedvérért! Persze tudok ennél még viccesebb is lenni, de ahhoz most italra van szükségem, nem is kevésre.
- Nem is olyan rossz, ennél rosszabbra számítottam. De a menzások sosem tudják hol a határ..- avattam be a részletekbe.

- Nálad nagyobb parasztot keresve sem fog találni - fogalmaztam Klaus stílusában. Nekem soha nem volt szokásom az efféle merész szóhasználat. Bár néha tudtam mit mondani, de ettől eltekintve... ööö... nem, nagyon ritkán káromkodtam.
Nem akartam hozzátenni, mert nem ismerem a lányt, és megbántani sem akarom, miközben lehet, hogy fele annyira sem lökött, mint Klaus, hogy ne nagyon melegedjen össze Klausszal, mert nem sokáig fog tartani az... akármi.
- És ha most megbocsájtod... mi folytatjuk az unalmas életünket. Döntsd hanyatt Damon adagját is - utaltam a nőkre, miközben visszafordultam Damon felé egy apró mosollyal, de fél szemmel láttam, hogy Delena is befutott. Ő is itt van... csak Klaus ne figyeljen fel rá...

- Nagyon szép gondolatok, Elena - bólogattam jelezve, hogy hallottam. mindent. - Bár ha életed szerelmét láttad volna akkoriban, sikítva rohantál volna ki a világból. De akkor legalább még volt benne valami érdekes. Akkor legalább vámpír volt, nem egy nyafogó vénasszony. Túl sokat változtak a dolgok azóta - mondtam kajánul, és Hayleyre pillantottam.
- A kisasszony egy jó ismerősöm, New Orleansból. Nagyvárosi lány, szóval viselkedjetek vele finoman. Nem szokta meg a kisvárosi paraszt stílust - csókoltam kezet Hayleynek udvariasan.

Egy puncs után nyúlok, és már épp megfogok a párás poharat, mikor Chelsea elmondta mi vár.
Rég tudtam, hogy ez lesz, de most mégis szíven ért. Akarom is látni Jesst, meg nem is.
- Az az igazság, hogy rettegek a találkozástól. Azonnal rá fog jönni mi történt velem, és félek, hogy mészárlásba fog kezdeni. - mondtam, és belekortyoltam az ízletes italba. " Na, ebből sem szabad ma este túl sokat inni!" - figyelmeztetem magam.

- Hát, azért ez akkoriban nem teljesen így volt. Közel sem voltam olyan, mint most - vontam vállat, de felkaptam a fejem a hangra, ami hozzánk szólt, aztán utálkozó arccal felsóhajtottam.
- Neked aztán van bőr a pofádon - jegyeztem meg. - A helyedben messze elkerülném Elenát is, magamat is. De hát bunkóktól mit várhatunk.

Régi kripta

Mondhatni hamar elkészültem otthon, hiszen a ruhámat már jó előre megvettem, azon kívül nem sok mindent kellett csinálnom. Otthon mindössze a felvigyázó, a testvéreim és a kicsi énem tartózkodott, megtudtam, hogy a szüleim már eljöttek a buliba, éppen ezért is siettem egy kicsit.
A középiskola szépen fel volt díszítve, minden az adott kor hangulatát idézte, a zene pedig szüntelenül szólt. A tornaterembe lépve rögtön megpróbáltam megkeresni a tekintetemmel az anyámat és az apámat és elégedetten nyugtáztam, hogy semmi bajuk, éppen táncolgatnak. Próbáltam elvegyülni a tömegben, levettem az egyik tálcáról egy pohár innivalót, de ekkor megtaláltam Olivert is. Nem csak a levegőbe beszél, tényleg itt van... jó ég...

Válasza hallatán egyetlen szó jutott az eszembe: tetszik! Tetszik a stílusa! Nem az a szokványos, unalmas apuci kicsi lánya kategóriába tartozik és ez jó! Bár, mostanában nem is igazán találkoztam olyannal.. de nem is akarok.
- Hm, hát akkor az a lány sokat veszített, hogy nem ért ide időben! - vonom fel a szemöldökeimet, egy huncut mosollyal az arcomon. - Na de sebaj.. ez az ő vesztesége - kacsintottam rá, közben óvatosan átnyúlva mellette, hogy a puncsos tálhoz érhessek és tölthessek belőle magamnak is. De aztán meggondoltam magamat és helyette inkább egy kérdést tettem fel.
- Mondd, iható egyáltalán ez a lötty? - kérdezte kissé elhúzva a számat. Soha nem voltam oda túlságosan az efféle italnak titulált piros löttyökért.

Halványan elmosolyodtam. - Mindig annyira furcsa magam előtt látni, hogy te is voltál olyan újszülött, mint én. Ahogy Stefan is. És hogy mikor felbukkantatok itt, gondolni se mertem volna arra, hogy Stefan miatt váltál ilyenné. Bár most már köszönettel tartoznék neki, hogy rávett a vérivásra - mondtam már egy kissé melegebb mosollyal. - A szememben mindig olyan... olyan voltál, mint aki mindent tud mindenről. Az életről. A vérről. A gyilkolásról. Amit meg is értek, hiszen örömmel űzted akkor is, mikor újra idejöttél. Csak... úgy szerettelek volna megismerni akkor, mikor Katherine-t ismerted. Együtt válni azzá, amik ma vagyunk. Együtt élni végig ezeket az időket. Vagy ha nem vámpírok lettünk volna, akkor emberként élni, házasodni, és együtt leélni az emberi életünket.
Amikor azonban egy harmadik hang is beleszólt a gondolataimba, meglepetten néztem magunk mellé, és megpillantottam Klaust azzal a lánnyal, akit előtte még nem láttam.
- Ahogy látom, te otthonfelejtetted a barátnődet. Vagy legalábbis elhagytad valahol. Mondd, még mindig ember? Vámpírként legalább volt lehetősége elviselni téged. Emberként már... szegény - biggyesztettem le az ajkaimat. a múltkori találkozásunk az üzleteknél kellemes volt... eleinte. De hát változnak az idők. Klaus is bunkó.

/parkoló/


Hm... Valahogy sejtettem, hogy nem idevalósi, hanem valahonnan messzebbről. De valahogy ez sem érdekelt jelenleg annyira. Viszont eléggé titokzatos arckifejezéssel mondott. - Ott nem jártam még, mármint Grúziában nem - mondtam neki, majd mikor bókolt nekem, lehet, el is pirulhattam, de azért újra kimondtam azt a hülye köszönöm szót. - Köszönöm - ezzel le is zártam ezt.
Amikor beértünk a bálteremnek álcázott tornaterembe, azonnal biccentettem Shane-nek, hogy jobb oldal felé vegye az irányt az italok felé. - Arra menjünk - mosolyogtam el magam.

Amyvel megálltunk az asztalok mellett és éreztem, hogy ez nem jelenthet semmi jót! Kedvesen a barátnőmre mosolyogtam, majd szóra nyitottam a számat, miközben elvettem egy puncsot az asztalról.
- Jessicával beszéltem! Amy, itt lesz!- mondtam neki baljós tekintettel, majd belekortyoltam az italomba.
- De még nem most... azt mondta, majd ír sms-t, addig vegyüljünk a tömegben!- mondtam még mindig nagyon nyugodtan Amynek. Most még tiszta, ép elmével kell gondolkodni.

Táncoltunk Hayleyvel, és beszélgettünk. Egyelőre úgy tűnt, normális este lesz. Bár még alig kezdődött el, szóval hiba volna levonni a következtetéseket. De mikor tánc közben egy ismerős pár sodródott mellénk, képtelen voltam megállni, hogy ne tegyek epés megjegyzést.
- Nocsak, az álompár - mértem végig Elenát. - Nem tartott sokáig a vihar a paradicsomban. Igazán kár. Megnéztelek volna titeket ma külön szórakozni.

- Tudod, elég nehezen dolgoztam fel a vámpírlétet - mondtam Elenának, miközben a parkettre vezettem, és lépegetni kezdtünk a zene ütemére. - Haragudtam Stefanra, magamra, az egész világra. De meghalni nem akartam. Még így is értékes volt az élet. Mit tettem hát? Bosszút álltam a világon. Öltem, válogatás nélkül. Nekem a huszas évek nem csak a bulikról szóltak, gengszterekről, meg tiltott alkoholról. A magamra találásról is.

/ Kripták /

Némiképpen frissítő hatással volt rám, hogy találkoztam a lányommal. Nem szólít engem apának, de nem is vagyok arra utalva, hogy engem bárki is így hívjon. Elena és Salvatore így nevelik. És felnőtt nőként se lehet rá úgy számítani, hogy nekem segítsen. Innentől kezdve olyan mintha feleslegesen fektettem volna annyi hitet abban, hogy majd a lányom gondoskodik Elena hovatartozásáról. Elég nagy csalódás. Méghozzá negatív irányban.

Most már talán jobb lesz így a számíze is... bár igaz, nem szeretem ha valaki megvárakoztat. Jó, ha mondjuk szól és elmondja az indokot... de mindegy is, felesleges már ezen törnöm a fejem. Még mindig mosolygós arccal nézek  a sármos férfira.
- Megfogsz lepődni, de a szép lány barátnője!- nevettem el magam a saját mondatomon.
- Dettó! Igazából megbeszéltem egy lánnyal, a barátnőmmel, hogy itt majd "bulizunk" egy nagyot...- na meg kifaggatom a vámpírokról... de ezt mégsem mondhatom az úriember képében.

Nagyot sóhajtottam mikor Chelsea belém karolt és befelé kezdett húzni. A fekete szatén ruha azt hiszem tökéletes választás volt, mert úgy éreztem menten szeretnék láthatatlanná válni. Chelsea ragyogóan festett, és vidám volt, mint mindig. Én meg pánikoltam szokás szerint.
A teremben kezdett alakulni a tömeg. Ahogy körbenéztem, elismerően megemeltem a képzeletbeli kalapomat a szervezők előtt. A díszítés elegáns volt és nagyon illett a kor divatjához. A zene nem volt túl halk de túl hangos sem. A kínáló asztalok rogyásig voltak ételekkel és italokkal. Nagyon tetszett.
Ahogy megálltunk az italos asztalok mellett, Chelsea felé fordultam.
- Hová tűntél olyan hirtelen a bevásárlóközpontból? Csak nem történt valami baj? - kérdeztem tőle.

Felsóhajtottam, és lemondóan néztem a parkettet. Akármit is mondott, volt bennem egy olyan sejtés, hogy valamit eltitkol előlem. Valamit, ami fontos lenne... de ő Damon! Soha nem szeretett megijeszteni... nem is értem.
- Jól van. Táncoljunk - bólintottam egyet, megfogva a kezét, majd nagyot nyelve léptem oda elé. - Az előbb azt mondtad, hogy véresek voltak a 20-as éveid. Miért? - kérdeztem kíváncsian. - Én mindig úgy képzeltem, hogy gengszterek mindenhol, pisztollyal, kalapban... Keresztapa, meg alkoholcsempészet, és ilyenek.

- Nincs semmi bajom. És ha azt akarod, hogy ne is legyen, akkor kérlek ne faggass, és ne láss rémeket - mondtam, és - noha semmi kedvem nem volt hozzá - felkeltem.
- Menjünk táncolni - mondtam, kissé savanyú képpel. Reméltem, hogy ez majd eltereli a gondolatait.

- Nem neked kell bocsánatot kérni. Ez most feltétel nélkül az én hibám volt... ha nem jár feleslegesen a szám, egy kis szikra se lett volna, ami felgyulladt volna - ittam bele ismét a poharamba, majd mikor kiürült, letettem a közelünkben lévő asztalra, és visszaültem Damon mellé, megfogva a kezét.
- De mostanában amúgy is furcsán viselkedsz. Mintha megváltozott volna benned valami. Nem mindig, mert... mikor a gyerekekkel vagyunk, minden olyan jó. Akkor nincs baj... de mikor egyedül vagy valahol, és utána hazajössz, vagy kijössz a fürdőből, szobából, bárhonnan... aggódom érted - szorítottam meg a kezét.

Elvettem Elenától a poharat, és belenéztem az ital mély, sötét színébe.
- Ne haragudj - sóhajtottam. - Kicsit túllőttem a célon. Nem tudom, mi a fene van velem mostanában. Állandóan olyan feszült vagyok. Elég egy kis szikra, és máris minden robban - simogattam a homlokomat.

Amint meghallotta a hangomat, rögtön mosoly kúszott az arcára, sőt mintha a szeme is felcsillant volna egy pillanatra. Na ez az ideális reakció, amit várok egy lánytól..
- Ki volt ennyire modortalan, hogy felültessen egy ilyen szép lányt? - bókoltam mosolyogva a lánynak, miközben helyet foglalok mellette.
Kérdése hallatán hirtelen felnevettem.
- Igazság szerint lenne, de ki nem hagynék egy ilyen bulit, mint ez - mutattam körbe vigyorogva. - A gimis partikon általában csak úgy zajlik az élet! És ilyenkor bármi megtörténhet - kacsintottam a lányra.
- És te? Hogy keveredtél egy ilyen helyre? - tereltem át ügyesen a témát feléje.

Én nyugodt voltam, legalábbis a helyzethez képest az. Bár magamra eléggé mérges, de attól még nem lettem nyugtalan, és ez nem is látszott rajtam. Mindig meg kellett tanulni jó pofát vágni valamihez, ami igazából nem tetszik.
Megköszörültem a torkomat, majd megfogtam egy másik teli poharat is és odaültem Damon mellé.
- Nem táncolok mással. Majd veled... kicsit később - adtam át a kezébe a másik poharat. Furcsa volt, hogy ez egy gimis buli, mégis van alkohol. Na mindegy.