A kötelességemnek hitt illemem alúl múlta az udvariasságom. Szemlátomást, az én személyem nem váltott ki belőlem kellő ismeretséget, ami valahol a rejtett és lapolgatott mélyen a szívbe vájt, fájdalmasan. Elvégre, már 2 hónapja itt tanítok. Azonban, nem várható el tőle, hogy engem is kiismerjen az egy-néhány kollégái között. - Ohh...kérem. - bátorkodtam közelebb lépni hozzá, a bemutatkozó kéznyújtássom végett. - Haiden Lyod, örvendek. Angolt tanítok itt, idestova már 2 hónapja. - csak kicsúszott a számon, akartalanul is, vehemesen tudatva a létezésemet, önelégültségemből fakadóan. Bár a kollégáim, jobban szeretnek "arrogáns p*cs"-nek titulálni. Pedig szívem szerint alkalmazkodnék a birka társadalomba, mégis nehezemre esik nem önmagamat adni. Dehogy ott elálltam még pár percig, rá kellett jönöm, hogy az esendő bocsánatkérést elvetve, Massie tanárnő kiérdemelte a rokonszenvemet. Érdeklődően, ugyanakkor plástoltan mértem-végig szemléletesen. Bűntetést is érdemelne, hogy eddig hogy nem voltam képes észrevenni! Igazán finom jelenség, tele bájjal és ártatlansággal, ami már kedvezően felcsigázza egy szingli pasi elképzeléseit. Ahogy, beletekintek azokba a mogyoró-barna iriszekben, nyomban, kitekeredik a nyelvem a helyéről, ami értelmetlen dialógusokat eredményez. - hkdbsmf.... - majd végül megköszörülöm a torkom. - Mármint...mondja, nem ismer egy James Tomson nevű 11. évfolyamos diákot? - tértem vissza az úticélomhoz kötötten a tárgya. Nem szívesen járulnék a szülei jelenlétébe az igazgató úrhoz, pusztán azért, mert elbiztam magam a keresgélésben. Vajon hol a fenébe lehet? Lehetséges, rossz helyen keresgélek. Mindössze egy bizakodó löketet akarok kicsikarni az előttem álló hölgyeményből.
A léptek zaja egyre hangosabb lett, majd amilyen hirtelen kicsapódott az ajtó, olyan hirtelen fordultam meg én is. Elkerekedett szemekkel néztem a velem szemben álló, számomra ismeretlen férfira. Csak pislogtam, mint valami hülyegyerek. Még sosem láttam itt az iskolában, ugyanakkor azt állítja, hogy az egyik diákját keresi. Nem tudok arról, hogy az iskolába új tanár jött volna. Még csak el sem bocsájtottak senkit. Vagy csak nekem nem szóltak erről? Kizárt. -Öhm... nem.- nyögtem ki végül. Ez nekem furcsa. Én még életemben nem láttam, azt sem tudom kicsoda, de ő tudja, hogy én ki vagyok, és hogy a pompomcsapatot is én edzem. -Ööö...igen, Massie Hamilton. Igen, nagyon tehetségesek, bár egy-egy alakzat vagy térforma nem kis fáradalmamba kerül. De... megkérdezhetem, hogy ön kicsoda? Merthogy még nem láttam itt az iskolában.-
N émán jártam végig a kietlen folyósokat, azt remélve, talán a túl-óráim a diákok kergetősdeijeiben majd kifizett csekként jelenik meg a dolgozó asztolomon. Hiába, nem minden szaktanár hasonúl az én élet-vitelemhez, hogy egy pár fillérért is odaaná az éppkézláb végtagját. Sebaj...ebből csak a becsület népszerűségem erősödik. Egyedül az nem fér a fejembe, milyen szülő vehet nem tudomást a gyerekének elmulasztott óráival kapcsolatban, ha azzal nem csak magának de a neveltetésének is rossz fényt vet? Azt hiszem, egyedüálló létemre, ezt soha nem fogom megtudni. De jobb is ezt a csodálatos érzést a bamba népnek meghagyni.
Még mindig kitartóan csörtetek végig az ismert helyeken, mikor meglepetten kiirányul a tekintettem a torna-terem bejáratán keresztül. Egy elsuhanó árny elég tetlegességet ereszt ki belőlem, hogy illemet megvetően kicsapja a bejárat műtámlás ajtaját. De...elképzeléseimet széttörten, a torna tanár megszeppent jelenlétével találkozom. - Istenkém! Bocsásson meg...hogy ilyen alpári modón magára törtem! Nem állt szándékomba... - a kimagyarázásom továbbra is leküzdhetetlen feladat volt számomra. - csak egy eltűnt diákomat keresem. Feltételezem nem látta erre, ugye? - tettem fel elsőként kérdésemet, miközben, szokásomtól eltérően idegesen felborzoltam a hajszőrzetem. Kényelmetlen egy incidens, amit most megéltem, de lehetne ennél kézenfekvőbben nyugtázni az idegességemet, ha hirtelen jött kérdésekkel illetem? Valójában, ezzel csak a magam lelkiismeretének tisztaságát bóditom. Kérem...engem ne tessék kritikussan szemmel méregetni! Bennem is vannak hibák elismerem, de ez nem ok, hogy ostobának tüntessem fel magam előtte. - Massie tanárnő, ugye nem tévedek? Láttam a pompom csapatát múlt héten. Tehetséges prontyoknak tűnnek. - néha úgy érzem, a kínosabb jelenetet gerjesztve, inkább illendő volna ha befognám azt az oltári nagy számat! Jobb most visszavonulni a küzdő térről, mint másnap kishitűen belerohanni a túlerőbe.
Miután a lányok kimentek a teremből, fáradtan borultam bele a lelátó melletti székembe. Elég fárasztó volt a mai nap, mert több lány is volt, aki nem értette a gyakorlatot, vagy túl nehéznek találtak egy részt, így 45 percen belül háromszor kellet újracsinálnom az egészet, és bár a végeredmény egész jóra sikerült, van még rajta mit csiszolni. Mivel senki nem volt rajtam kívül a teremben, ezért a pólómat átcseréltem egy trikóra majd a hosszú melegítőmet egy rövid farmerre, és úgy üldögéltem tovább a székemben. Az amúgy is nyomi hangulatomat még az is tetézi, hogy pár nappal ezelőtt volt telihold, ami még három év elteltével is ugyanúgy megvisel. Éppen felálltam, és a számhoz emeltem a vizes palackomat, mikor mozgást érzékeltem a folyosóról. Biztosan csak az egyik diák jött vissza...
Kezdőlap
