Na végre én is megérkeztem! A tornaterem lőtt állva még sóhajtok egy nagyot, és ahogy illik megigazítom fekete ruhám szegélyét, majd Amyre nézek. Remekül néz ki!
- Szuperül nézel ki!- mondtam neki egy vidám mosoly keretében és már belé is karoltam. Beléptünk a terembe, ahol már javában ment a mulatság.
- Amy, gyerünk táncoljunk!- mondtam még mindig vigyorogva.

- Na, ez kellett még a hangulathoz - mondtam. - A huszas években elég dühös stádiumban voltam. Ergo gyilkoltam ahol meg ahogy csak tudtam. Most sem állok messze tőle - ültem le a terem fala mellett egy székre.
- Ha nem gond, egyelőre kihagyom a táncot. De ha szórakozni akarsz valakivel, nyugodtan menj. ÉN nem leszek féltékeny.

- Nem, nem adtál - mondtam már csak ennyit, hiszen mindenféle köntörfalazást feleslegesnek éreztem. Nem volt jó ötlet sem a téma, és nagyon úgy fest, hogy kimozdulni otthonról sem. Bár néha jólesik, hogy nem mindig vagyunk a négy fal közé zárva, de talán most kivételesen azt kellett volna választani.
- Sajnálom - suttogtam csak ennyit őszintén, majd odasétáltam az egyik kisasztalhoz, hogy felvegyek egy pohár valamit. Nem érdekelt, hogy mi volt benne. Damon dühös, ilyenkor én is az vagyok, és mindketten ugyanarra a személyre vagyunk mérgesek: rám.

- De nem értelek! - mondtam még mindig mérgesen. - Adtam rá okot, hogy féltékeny légy? Én emlegettem Harmonyt, vagy te? Eljöttem ide, hogy jól érezd magad, te meg azonnal ezt hozod fel. Az én hangulatom már el van szúrva - jegyeztem meg. - Nem értem, mire volt jó ez az egész.

- Mit akarok? Azt nehéz lenne megmondani... veszekedni személy szerint nem akarok. Tudom, hogy olyat mondtam, amit nem kellett volna... tudom, hogy megint az én hibám, csak... - sóhajtottam fel, és letettem a kiürült vodkás poharat, majd visszanéztem Damon szemeibe. - Nem tudom, mi ütött belém. Mindig, mikor nyilvános helyre jövünk, eszembe jut, hogy annyian akarnak rosszat nekünk... és nem tudom, mikor csap le ránk olyan, akitől nem várjuk. Klaustól várjuk, fel vagyunk rá készülve. Stefan sincs kizárva... de... csak féltem azt, amit... sikerült rendbehoznunk. Tudom... - tettem hozzá rögtön, mielőtt tiltakozni kezdett volna. - Te nem olyan vagy, mint én. Te hűséges vagy, de az alap félelem itt van... - fogtam meg a kezét, hogy a mellkasomra húzzam.

Felfigyeltem óhatatlanul is egy veszekedő párosra. A vámpírhallás előnyei, ugyebár. A kis álompár, a Salvatore família. Nem sokáig bírták ki balhé nélkül, ahogy látom, ez pedig némileg jobb kedvre derített.
- Gyere - fogtam meg szelíden Hayley kezét, és a parkettre húztam. - Táncoljunk! - mondtam vidáman, és magamhoz öleltem.

Unott képpel ültem az asztalnál és csak a poharamat nézegettem. Majd egy hangra lettem figyelmes, igazán lágy, és kedves hangnak tűnt, ezért egy kisebb mosoly az arcomra csusszant, mikor a mellettem lévő hely státuszáról érdeklődött.
- Szia! Igen, nagyon úgy látszik, hogy "felültettek"..- mosolygok, majd a fejemmel a szabad szék felé intek.
- Mond csak... nincs jobb dolgod, mint ezen a gimis bulin lógni?- teszem fel kíváncsian a kérdést, mivel nem tűnik annak a tipikus, átlagos diáknak...

Nagy levegőt vettem, mikor leemeltem a számról a sörösüveget, és körbenéztem. Lézengtek néhányan, de lapos volt a hangulat.
- Na és most? - fordultam Elena felé morcosan. - Mit akarsz csinálni?

Egy rosszul megfogalmazott mondat, és áll a bál. Szó szerint. Minden értelemben. Talán nem volt a legjobb idejönni. Már csak azért sem, mert hiába állunk úgy hozzá, hogy mi már annyit szenvedtünk, most biztosan elkerül minket a szerencsétlenség... ha nem más okozza, akkor okozzuk mi magunknak.
Egy szót sem szóltam vissza, csak követtem az ő mozdulatát, annyi eltéréssel, hogy nem sört, hanem egy kispohár vodkát fogtam a kezembe, és egy húzásra megittam. Ehhez már nekem is innom kell.

- Ilyen vagyok? - emeltem meg a hangomat már tényleg. - Te hoztad fel az egészet, és nem igazán értem, hogy miért. A fenébe is... mire volt ez most jó? - kérdeztem már tényleg dühösen. Szerencsére épp arra járt egy srác egy tálcával, és némi piával, hát gyorsan lekaptam onnan egy üveg sört, és magamba döntöttem. Ez belém fojtotta azt, ami folytatásként kikívánkozott belőlem.

- Oké-oké-oké! - próbáltam meg valahogy beléfojtani a szavakat, mielőtt még valaki mellőlünk minket kezd el bámulni, hogy mégis miről beszélünk ilyen intenzivitással, hiszen míg Damon hangjából már érezhető volt a feszültség, úgy az enyémben is kezdett megjelenni.
- Akkor nekem csak annyi javaslatom van, hogy... menjünk haza. Ha ilyen vagy, nincs kedvem maradni - vontam egyet a vállamon egy apró sóhajjal. Jogos volt, amit Klausról mondott, és tény, hogy nem nekem lenne okom féltékenykedni... de ha egyszer bennem van... ? Úgy, mint a többi nőben is.

Elena and Damon

- Nem vagyok feszült - dünnyögtem. - Csak nem értem mi értelme felemlegetni olyan nőket, akik a múltam részei. Ennyi az egész. És ettől ideges leszek, és igen, tényleg feszült - dohogtam. - Azt hittem, már ezerszer átbeszéltük ezt a Harmony dolgot. Évekkel ezelőtt volt. Ha valaki féltékeny lehetne, az én lennék - emeltem a tekintetem Klaus felé. - És mégsem tettem megjegyzést, hogy mi lesz, ha őhibridsége majd táncra akarna kérni téged.

Hamarosan a pillantásom meg is akadt egy vörös hajú, kék ruhában tündöklő szépségen, aki épp az előbb ült le az egyik  asztal mellé. Látszólag nem tűnt diáknak, legalábbis korban megsaccolni inkább a 20-as éveiben járhat. És igen jól nézett ki a drága. Hm.. ritkán van dolgom vörös szépségekkel. Általában igazi vadócok.
Gondoltam egyet és a szépség fele sétáltam, majd megszólítottam.
- Szia! - köszöntem neki, közben  egy mosolyt villantva feléje. - Szabad ez a hely itt melletted?  - intettem a mellette levő szék felé, bár szinte biztos voltam benne, hogy igenlő választ fogok kapni.

- Jelenleg nem tudom hová tenni, hogy miért vagy az utóbbi időben ennyire feszült - sóhajtottam fel. Hiszen annak idején ő is megtiltotta nekem, hogy Klausszal táncoljak. Bár az más eset volt... azt hiszem.
Követni akartam őt, de amikor megtorpant, követterm a tekintetét, és megpillantottam magam is Klaust egy idegen lány társaságában.
- Hát... nem tartott sokáig a Tatia-Klaus lamour - ejtettem ki némiképpen gunyorosan. Persze talán azért, mert utáltam Tatiát. Meg Klaust se szívleltem túlzottan az utóbbi időben.

Elena and Damon

- Édes istenem - forgattam a szemeimet kissé türelmetlenül. - Most hová jöttünk? Buliba, vagy lelkizni? Egyáltalán, hogy kerül ide Harmony? Te is jártál másokkal előttem, mondjuk Mattel. Mégsem veszem elő a kalapból, hogy mi lesz, ha táncolni akar veled - mormogtam. - Inkább igyunk egyet, gyere - fogtam meg Elena kezét, de szinte azonnal meg is torpantam látván, ki áll az italos asztalnál.
- Inkább később - vágtam megvető arcot.

/Hotel - Pati szobája/
Talán csak a party feléről maradtam le... de hát így jár az, aki jó társaságban nem figyeli az órát. Az iskolát még nem nagyon ismerem, de nem is állt szándékomba feltérképezni. Valahogy sose bírtam azokat az építményeket, amikben a tanárok előszeretettel keserítik meg a fiatalok életét...
A tornaterem felé vettem az irányt, mivel úgy mértem fel a helyzetet, hogy talán ott  nagyobb a zsivaj. A kezemben még mindig a mobilom volt, amiben elszántan pötyögtem Arielnek. Merre van? Nagyon nem ezt beszéltük meg...  Beléptem az ajtón, rá a parkettára, ami hangos kopogós hangot adott ki, mikor a cipőmmel találkozott. Visszaraktam a retikülömbe a mobilt és végigsimítottam hosszú, kék ruhámon. Nagyot sóhajtottam, végül egy asztalt  neveztem ki várópontnak és öntöttem magamnak egy pohár puncsot.

(parkoló)

Kissé rossz kedvre derített, hogy láttam Tatiát. Egyrészt még mindig ember volt, és... nem is tudom minek hívjam, amit most éreztem. Lelkifurdalásnak? Elvégre mégis az én gyerekemet várja. Feltéve persze, ha tényleg így van. Másrészt a düh dolgozott bennem keményen. Nincs három napja, hogy Kollal láttam fetrengeni, most meg a Donovan gyerekre feni a karmát. Akár vámpír, akár ember, a vére mit sem változott. Céda, és kész.
- Ott vannak az italok - mutattam a tornaterem sarka felé, és arra kormányoztam Hayleyet. - Szenzációsan nézel ki - bókoltam közben. És ez igaz is volt. Egyszerűen káprázatos volt a ruhájában.

/Jégpálya/

Miután otthagyva a drága kis Naomit hazaugrottam átöltözni, rögtön a helyi középiskola fele vettem az irányt. Hogy miért? Ez jó kérdés. Talán csak kíváncsi vagyok az itteniekre.. Na nem mintha meg akarnám rontani valamelyik diákot.. Eszem ágáben sincsen. - Vagy mégis?
Nem kellett sokat vacillálnom, míg rájövök, hol tartják a bulit. Egy ekkora kisvárosban mint ez.. természetes, hogy az efféle rendezvények csakis a tornatermekben vannak megtartva. Magabiztosan átléptem a küszöböt, miközben pillantásomat ide oda járattam a helyiségben. Hm, meg kell hagyni jól néz ki a terem! Igaz nem éltem a 20-as években, de ettől függetlenül még nem vagyok akkora idióta, hogy ne nézzek utána a dolgoknak, mielőtt egy efféle partira érkezem.

- Azt ne mondd, hogy lassan kiöregedsz - kacsintottam rá. Persze mostanában gyakran esik szó róla, de hát ha Klaus nem érzi magát ezer évesen vén trottynak, hát Damonnek se kellene, hiszen nagyon nagy köztük a különbség.
- Tudom, csak... szerintem érted - húztam el a számat. - Majdnem elvetted őt. Neki vallottál szerelmet, meg vele éltél, meg... minden. És rossz visszaemlékezni, hogy a makacsságom és az örökös ballépéseim juttattak téged a karjai közé még annak idején.

- Jól látod. Nem volt nagy kedvem eljönni. Gondolkodom, hogy a legközelebbi bált simán kihagyom. Ha akarsz, te jöhetsz, de... én már többre becsülöm a nyugalmat, mint az ilyen hangos bulikat - biggyesztettem le a számat, aztán megcsóváltam a fejem.
- Miért ne jöhetne el Harmony? Ez egy szabad ország, ő meg szabad, független nő. És képzeld, még táncolhatok is vele. Miért zavarna? Nincs már semmi közünk egymáshoz a világon.

- Mintha nem repesnél az örömtől, hogy itt kell lenni - fordultam felé, és ahelyett, hogy valami italért sétáltam volna, a nyaka köré fontam a két karomat gyengéden, és egy csókot leheltem a szájára.
- Ne feledd. Mystic Falls álompárjának mindenhol meg kell jelennie. Még ha azt is mondtad, hogy soha többé nem lehetünk azok, miután Klaus... szóval mindegy. Mondtál, amit mondtál - sóhajtottam fel, majd elnéztem egy kissé távolabb irányba. - Talán jobb lesz inni valamit. És... egyébként... Harmonyról tudsz valamit? Szerintem ma ő is itt lesz, és... öhm... táncolni akar majd veled... - köszörültem meg a torkomat.

Láttam Elena arcán, hogy jó pár emlék rohanja meg. Nekem csak egy dolog jutott eszembe: mikor annak idején bezártam Ricket, hogy végre összebékítsem őket Isobellel. Atyaég... mintha ezer éves emlék lenne. Kb Klaus érezheti így magát, ha valamire visszanosztalgiázik.
- Mindegy, ki csinálta a dekorációt. A lényeg, hogy jól mutat - jegyeztem meg. - Bár némi tilosban mért pia, meg egy-két maffiózó még hitelesebbé tenné a hangulatot.

(Damon és Elena háza)


Már el is felejtettem, hogy mikor jártam itt utoljára. Ja, de... beugrott. Mikor Mikael megitatott a vérével. Cseppet sem kellemes emlék. De ha arra gondolok, hogy mennyi időt töltöttem itt még kisdiákként két-három éve, hát... valami jóleső dobogás kezdi verni a mellkasomat.
- Öhm... itt is vagyunk - bukott ki belőlem a világ legnagyobb hülyesége, hiszen Damon ne tudta volna?!
- Ahogy látom... idén is kitettek magukért. Vajon Rebekah és Caroline viszálykodásából született meg, vagy egy az egyben klaus kicsi húgicájáé az érdem? - kérdeztem kissé gúnyosan. Utáltam azt a szőke nőt.

Bosszú. Mily' édes. S törvényszerű tőlem, mint az Ötök vadászának egyike. S tudom, hogy az a nyamvadt vámpír ma este is itt lesz. S addig nem fogok leállni, míg nem ugrik egy busz elé, nem sétál át rajta valami, s végül maga nem vet véget saját életének. Nem. Ma este törleszt. Az életemért cserébe az övét kérem. Ez a törvény nálunk. Addig, míg nem születik új vadász, jogomban áll!