Szórakozásomnak, vagyis szórakozásunknak egy hang vetett véget, ami ugyanolyan volt, mint az enyém. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, kié is, hiszen a hasonmásom Damon mellőle szambázott hozzánk. Nem felejtettem el rajta tartani a fél szememet, de ő is észrevette, hogy milyen jól elvagyunk a volt barátjával. Kár, nem akartam még véget vetni a mókázásnak. Olyan jól indult az estém, erre az ünneprontó közbelép... Megforgattam a szemeimet és szólásra nyitottam volna a számat, amikor a fiú megszólalt. Katherine? Azt hiszi, hogy Elena Katherine? Ó, erre álmaimban sem mertem volna gondolni. Ravaszkás mosoly ült ki az arcomra az új lehetőség adta élvezet miatt. Csak nem tovább folytathatom a jó kislány szerepét? Szegény Matt... elég naiv, de ez a tulajdonsága megtetszett. Nem is tudja, hogy jelenleg az én oldalamon játszik. - Hagyj békén, Katherine. - Az arcomra kissé rémült, ám undortól tocsogó kifejezést varázsoltam, ahogy végignéztem Elenán. - Mit akarsz tőlem már megint? Miért nem tudsz találni valami jobb szórakozást? - Összeszűkültek a szemeim, de ahogy Matt elfordult felhúztam a szemöldökömet, pimasz, halvány mosolyom visszaszökött az ajkaimra és így pillantottam a hasonmásomra. Ő tudja, hogy ki vagyok, én is tudom, hogy ki vagyok és ő kicsoda, de úgy tűnik, hogy jobban megy nekem ez az emberesdi, mint azt akármelyikőnk is képzelte volna.
- És még nem láttál mindent... - súgtam sokat sejtetően, s bár a hangomat elnyomta a zene, arcán láttam,hogy artikulálásomból kivette a lényeget. A teringettét! Olyan mozdulatsort elevenítettem meg,aminek létezéséről sem tudtam! Megállíthatatlannak bizonyultam. Nem számít,hogy hányan próbálnak ledönteni a lábamról... Helytállóan kitartottam, már csak a táncos partneremet sem szerettem volna cserbenhagyni, amennyire az tőlem tellett. Ismerős hang. Kitágult szemekkel figyeltem Elena felé. Az ő hangja, és ha nem csapott fel hasbeszélőnek, én pedig hasfelmetszőnek,hogy ellenőrizni tudjam, minden bizonnyal a szavak más szájából jönnek. Oldalra fordítottam a fejem, a hang forrásának irányába. Ugyanaz a test, ugyanaz az arc, meglehetősen fintorgó mimikával. - Katherine- szűrtem fogaim között, s lenéző pillantásokat szegeztem feléje. Én értem,hogy életcélja mások életének megkeserítése,de hogy velem pontosan mit kekeckedik, halvány lila gőzöm sincs. Bár, nagyobb valószínűsége,hogy Elenát vette célba. - Nem tudom, milyen játékot űzöl, de tehetnéd pár szerencsétlennel arrébb- böktem felé a szavakat, és igyekeztem Elenát elhúzni a társaságából. Tátia..meg kutyám füle... Hányadik gyógyszere gurul már el, míg valaki jól helyben nem hagyja?
Nevetnem kellett az arckifejezése láttán, mikor ismét belekóstolt abba a piros színű felismerhetetlen ízű löttybe, amit az itteniek 'puncsnak' szántak. - Örülök, hogy végre Te is beismered - mondtam vigyorogva, majd eszembe jutott, hogy voltaképpen még be sem mutatkoztam neki. - Oh, milyen igaz.. a puncs teljesen elvette az eszemet - néztem rá, majd sokat mondóan égnek emeltem a szemeimet. Na igen, biztosan a puncs vette el az eszemet.. - David vagyok! - fogadtam el a felém nyújtott kezét, majd egy úriemberhez méltóan utána az ajkamhoz is emeltem a kezét, közben apró puszit lehelve rá.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Egyáltalán nem zavartattam magam, mikor Damonnel táncoltunk tovább, de egy idő után szemet szúrt valami. Mégpedig hogy... Matt... egy hozzám hasonló nővel... az most Katherine, vagy Tatia? De ahogy végignéztem rajta, inkább Tatia. - Mindjárt visszajövök - leheltem egy gyors csókot Damon szájára, miközben rámosolyogtam, majd közelebb sétáltam a pároshoz, és ránéztem Matt-re majd Tatiára. - Hé, Matt! - mosolyogtam rá, nem érdekelve hogy félbeszakítom őket ezzel a ribanccal. Egyáltalán nem értem, mit keres a társaságában. - Hát te? Hogyhogy Tatiával vagy? - kérdeztem felvont szemöldökkel, és félrebillentettem a fejemet. Ez csak úgy kibukott belőlem. De hát egy szimpla kérdés ez.
A hozzászólást Elena Gilbert Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 27, 2013 10:58 pm-kor.
Tánc közben nem volt időm nézelődni, de nem is akartam. Inkább csak a zenére figyeltem és arra, hogy a partnerem hogyan próbál mozogni. Mondhatni, hogy ment neki, készségesen hagytam, hogy megpörgessen és ilyenek. Kicsivel könnyebb volt így ... kapcsolatot kialakítani valakivel, hogy nem az ütőerének pulzálását figyeltem. Félreértés ne essék, egyáltalán nem bántam volna, ha a vérének áramlását kellene hallgatnom, de most be kellett érnem ezzel a helyzettel. - Nem is rossz. - Mondtam nevetve, ahogy tovább ringatóztunk a zenére. Afféle mókamester típusnak tűnt és kétségtelenül jól állt neki, külső szemlélőként azt láttam, hogy élvezi is a bohóckodást. - Látszik, hogy gyakoroltál. - Tettem hozzá én magam is viccelődve. Hogy mit csináltam? Viccelődtem? Ez igen...
Kíváncsian vártam válaszát, mert bár az ital iható volt, az íze mégis... felismerhetetlen. - Örülök neki!- mondtam nevetve, majd ismét a poharamat a számhoz emeltem. Újabb nagy adag puncsot nyeltem le, majd egy gyors grimasz után már teljesen másképp vélekedtem az italról. - Na jó, mondhatunk erre bármit, de ez borzalmas!- vallottam be az igazi véleményemet. De most már elég a puncsról... - Még be sem mutatkoztál. Az én nevem Patrizia, de a barátoknak csak Pati!- nyújtottam a kezemet.
A gyomrom hirtelen remegésbe kezdett. De azt gondoltam, ha Jess kezei által halok meg, neki meg tudnék bocsájtani. Sóhajtottam egy nagyot, és arra jutottam, nem adom fel harc nélkül. Valahogy csak sikerül meggyőznöm majd, hogy lépjünk túl ezen a dolgon. Még ha ez olyan abszurd kérés is lenne részemről. Chelsea elindult a kijárat felé, és én mentem utána. Igaz, néhány emberen át kellett gázolnunk, valakit véletlenül majdnem fel is löktem. Bár a mozgásából ítélve az sem volt biztos, hogy táncolt a fiatalember. Chelseavel hamar kijutottunk a folyosóra, és a tantermek felé vettük az irányt.
Remek volt a party, legalábbis számomra! Végre sikerült Amy-t táncra bírnom és amikor már azt láttam az arcán, hogy önfeledt és boldog, hirtelen megcsörrent a mobilom. Gyorsan kivettem a retikülömből és lefagyott a mosoly az arcomról. - Jess!- suttogom halkan, bár érzem és látom, hogy Amy barátnőm is hallja, amit mondok. - Amy nyugi, most tűnjünk el a parkettről, mert nem itt kell ezt vele megvitatni...- mondtam neki és elindultam kifele a tantermek felé, remélem ott találunk majd egy kis nyugalmat.
A lányoknak úgy láttam, lényegesen könnyebb dolguk volt. Oldalra biccentett fej. Test mellé csapott karok, kézfejek égnek- csak a kecsesség kedvéért, a többi meg a risza dolga. Nos...a srácokat elnézve... Roptam én már olyan táncot... Akkor se lódítok nagyot,ha azt mondom,hogy a balettot előbb bevállalom...De ahogy ezek lóbálták a végtagjaikat! Csattogó cipők, lábak itt, majd ott... Úgy gondoltam, miért ne? Bátorítására elkaptam egyik kezét, és feje fölé emelve pörgettem meg, újra és újra, majd elkapva döntöttem hátra. Visszaemelve testét az eredeti pozícióba, igyekeztem elkapni az ütemet, és abban ringani. Hát ... az ütemet nem találtam el,de zseniális érzékem volt ahhoz,hogy minden két ütem között lépjek, végül is.. ez is adott egy rendszerességet. Már nem törődtem a normákkal, úgy ringtam, ahogy jólesett. És,hogy ez direktnek látszódjon, bevetettem némi arcmimikát a mozdulatsorba. A bohóckodás még megy . Ezt nehéz kinőni.
Hm, eléggé szépen kitért a kérdésem elől. Még hogy ne is kérdezzem? Na mi az, nem is alakult olyan jól a srác élete, mint én azt gondoltam? Pedig olyan tipikus jófiúnak tűnt, aki becsületes és ezzel a tulajdonságával pedig bármit elérhetne az életében. Annyira nem sütött róla, hogy sok minden elért volna. Milyen kár, hogy nem tanultam anno többet Matt Donovan-ről. Most hasznát venném. - Táncoljunk. - Bólintottam és letettem a pezsgőt az egyik asztalra. Hálát adtam az égnek, hogy nem kérdezősködött tovább Elena családjáról, mert akkor aztán bajban lennék. Eléggé kezdett megtetszeni ez a játék ahhoz, hogy egyszerűen csak véget érjen. Ugyan már, egy kis szórakozás, átverés nekem is kijár attól függetlenül, hogy nem éppen a vámpírlétem éveit taposom. Vissza kell szoknom, elvégre hittem abban, hogy visszaváltozom. Igazán nincs értelme annak, hogy ember maradjak... maximum egy valami, de... inkább abba is hagytam az ilyeneken való gondolkozást. Féktelen mosolygással lépdeltem a fiú mellett a parkettre. Tökéletesen emlékeztem azokra a táncokra, amelyeket a '20-as években táncoltunk. Mégis hogy felejthetném el őket? Szerencsére éppen egy ritmusos, nem vénségeknek való zene ment, rögtön el is kezdtem riszálni magamat. Jókedvűen, szabadon és egyre jobban az agyamba vésődött, hogy ez a Matt nem rossz társaság. Egyáltalán nem. - Csak lazán, Matt. - Kacsintottam a fiúra mozgás közben. Persze ő nem tudta, hogy milyenek is voltak igazából az ilyen bulik abban az időben, de azért kicsit át lehetett érezni a hangulatot.
Chelsea a parkettre húzott. Először kicsit esetlennek éreztem magam, de barátnőm önfeledt tánca és nevetése végül engem is magával ragadott. Szinte nem is vettem tudomást a körülöttünk lévő emberekről. Csak táncoltunk és táncoltunk. Aztán valami mégis megállásra kényszerített. Chelsea hirtelen megállt és előkapta a mobilját. Nem tudtam, hogy Jess volt-e vagy valaki más űzött sötét felleget barátnőm mosolya helyére, de nem is kérdeztem. Ami elkerülhetetlen, az az is marad. Úgysem tehetek semmit.
Igaz, azt mondtam, hogy iható.. míg valójában egész más véleménnyel voltam erről a löttyről. Olyan.. szar volt, hogy arra már nincsenek szavak. A legműbb ízű akármi.. nulla% alkoholtartalommal. Ez az egyetlen olyan dolog, ami miatt nem csípem ezeket a gimis bulikat. Na de ez még mindig nem elég ok ahhoz, hogy ki is hagyjam őket és inkább otthon üljek. - Azt el is hiszem.. - vigyorogtam rá pimaszul, közben egyik kezemet jelentégtelenül megemeltem és egy olyan mozdulatot tettem, mintha hozzá akarnék érni, de ehelyett inkább hátrasimítottam a hajamat. A 20-as évek divatja.. pfúúú... - Ennek az íze.. - tértem át gyorsan a következő kérdésére, mint akinek fogalma sincs arról, hogy az előbb mit csináltam. - Förtelmes - nevettem fel végül. - De iható.. - emeltem meg a mutatóujjamat, utalva arra, hogy nem mérgező. - Talán.. de csak talán van egy csöppnyi epres, málnás ízfélesége.. - tippeltem, bár nem igazán voltam biztos benne.
Átvágtunk a folyosón, végig a szekrénysorokon, majd kilyukadtunk a tornaterem bejáratánál. A zene bömbölt, a nép megtébolyult, és a buli csak arra várt,hogy mi is csatlakozzunk. Nem kellett nagy elhatározás- a sokaság olyan lendülettel terelt minket a parkettre,hogy időnk sem volt meggondolni magunkat. Elena egyértelmű jelzéssel hozta tudtomra,hogy a tömegiszony rajta is felülkerekedett-ideje kicsit oxigéndúsabb hely felé venni az irányt,ami feltételeinek az egyik sarok tökéletesen megfelelt. - Ne is kérdezd...- bólogattam lehangoltan. Ugyanis... nem kell fél mondat,hogy felsoroljam, miket műveltem az utóbbi 3 évben. Munka, munka...munka. - Táncoljunk! Persze,ha nem félsz attól,hogy lealázlak. Sokat gyakoroltam az utóbbi időben! - vettem fel elszánt vigyorom,de nem féltem,hogy kételkedik szavamban. Jól ismer. Egy "enyhe" csípőrándítással fitogtattam zéró tehetségem. Lehet,hogy természeti katasztrófa vagyok ilyen téren,de legalább 100-as vigyorral az arcomon teszem. Egy - különösen még számomra is -jól ismert nóta zengett fel, én pedig kopogó lakkcipőmmel együtt dobtam mindent egy lapra. Kezdve az önbecsülésemmel...Hajjaj.. Addig oké,hogy tili-toli pingvin táncokat ellejtek frakkban, volt ott annyi bálkirály választás,hogy a fülemen is az "egyet jobbra, egyet balra" rítus folyik, de ..itt... hogy mi ez a tánc, és hogyan kell létrehozni, ki szalajtotta, és minek? Fogalmam sincs. Kétségbeesetten figyeltem a többi párt. Ismerősöket, kevésbé ismerősöket, letagadott ismerősöket... Aztán oda se neki ... Húztam Elenát magammal.
Nagyon rosszul esett, mikor azt mondta, hogy talán ez lesz az utolsó bálja... nem, nem és NEM! Amy, ne legyél már ilyen buta... Jess az édestestvéred! Persze ezt nem mondtam ki, mert talán én is igaznak gondoltam a szavait, vagyis, lehetségesnek. - De ilyenre ne is gondolj, nem lesz semmi bajod, csak Jess kap majd majdnem infarktust a hír hallatán. Akkor nyomás!- megfogtam a karját és berántottam a tánctér közepére.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Esthert erről megkérdezhettük volna, de... az én fejemben egy olyan verzió is létezik, hogy amíg Delena nem tér vissza a saját idejébe, ott megállt az idő... úgy értve, hogy mikor visszatér, attól a másodperctől folytatódik majd az élete, mikor elszólította onnan Esther. Bár ebben sincsen túl sok értelem... - sóhajtottam fel. - Ha találkozom azzal a boszorkánnyal, csak akkor küldöm el melegebb éghajlatra, ha már visszaküldte a lányomat épségben a jövőbe.
- A baj csak az, hogy ez egy kisváros. Klaus pedig van annyira manipulatív, hogy bárkiből kiszedje, ki Delena. Néhányan tudnak róla. Ezért is örülnék, ha Esther végre visszaküldené a saját idejébe. Másrészt azért is, mert ha ott ugyanúgy telik az idő, mint itt, mi már félhülyék vagyunk az aggodalomtól, mi lehet a kislányunkkal. Remélem, ha Delena hazaér majd, mi emlékezni fogunk erre a kis epizódra. És tudjuk a jövőben, hogy ha sokáig nem látjuk, akkor épp a múltban van - néztem Elenára bizonytalanul. - Van ennek értelme?
Az ujjaim még mindig a pohárral játszadoztak, majd mikor már láttam, hogy társam is bekortyol az italba és is a számhoz emeltem a poharat. Enyhén édeskés, műíze volt az italnak, ami se túl meleg, se túl hideg nem volt, amolyan "belemárthatod a kezed, avagy bili meleg", de nem szólhattam egy rossz szót sem, mert bizony az átlagnál most egy kicsit jobbra sikeredett az ital. - Meg bizony, de nyugi megígérem, hogy gonosz leszek vele!- kontráztam rá a viccére, majd hogy az összhatás még spécibb legyen még egyet kacsintottam is. - Mondtam én... de te megtudod mondani, hogy ez milyen íz akar lenni?- teszem fel a nap kérdését a punccsal kapcsolatban.
Hallgattam a zenét, és arra gondoltam, egyszer talán ugyanígy megérem majd azt, hogy az én korom zenéje lesz régi. Kicsit komikusnak tűnt az egész. Aztán arra gondoltam, hogy tiszta hülye vagyok. Elszúrom az egész esténket. Ugyan láttam pár embert akikről harminc mérföldről érezni lehetett a feszültséget, de alapjában kellemes volt a hangulat. - Gyere, táncoljunk! Ha már lehetséges, hogy ez az utolsó bál életemben, legalább élvezzem ki! - mondtam neki, és megfogtam a kezét. A szemében láttam a rosszallást a megjegyzésemre, de álltam a tekintetét. Megérdemli, hogy tudja az igazat. Így érzek, és kész. Ez ellen nem tudok mit tenni.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
- Hagyd. Minden gyerek kinövi egyszer a hülyeségeit - néztem Klaus után, majd felsóhajtottam. - Engem nem az érdekel, hogy kivel van... hanem hogy észrevette Delenát... és ha rájönne, hogy ki ő valójában... - néztem a felnőtt lányomra, aki valószínűleg partner után leskelődött. -, elszabadulna a pokol. Klaus akarná őt... bár anélkül is akarja szerintem - forgattam meg a szememet.
Csak a távozás mentette meg Klaust attól, hogy képen ne vágjam. Persze, én húztam volna a rövidebbet, de egyszerűen képtelen voltam egy légtérben meglenni vele. Az istennek sem bírta ki, hogy ne kóstolgasson minket. - Na végre - morogtam, mikor odébb mászott, magával vonszolva a lányt is. - Már kezdett hányingerem lenni a képétől. Nem tudom ki ez a lány, de minimum megigézte. Önszántából egy ilyen szép nő sem tartana ezzel a kreténnel.
Pillantásomat le nem vettem volna az arcáról, miközben válaszoltam a kérdésére. - Hm, jól teszed, mert megérdemli.. - vettem én is humorosabbra a figurát, hiszen nem hinném, hogy komolyan is gondolta volna azt amit mondott. Ő annál jóval rafináltabbnak tűnt és olyannak, aki érti a viccet. - Akkor hát, egy próbát megér - vontam vállat, miután megtudtam, hogy miként is vélekedik a puncsról. Aztán felálltam és töltöttem is magamnak egy keveset belőle, csupán kíváncsiságból. - Iható - vontam le a következtetést az ízéről, miután megízleltem a piros folyadékot.
- Nem értem, most mi a baj - jegyeztem meg álszent képpel. - Csak udvariasan köszönni akartam egy ismerősötöknek. Hát már ezt is az ember szemére vetik. Gyere kedvesem - fogtam meg Hayley karját - menjünk barátságosabb vidékre. Ahol talán még tisztelni tudják az udvariasságot. Salvatore... egy valamit nem sikerült megtanulnod kétszáz év alatt sem. A stílust. Ostoba fajankó voltál, és az is maradsz - vetettem még oda, aztán arrébb sétáltam a partneremmel.
Amy reakcióján egy kicsit meglepődtem... azt hittem várja a találkozót Jessicaval. Próbáltam nyugtatgatni, de úgy tűnik tényleg fél ettől az egésztől... - Amy minden rendben lesz, csak nyugi. Jess nem hülye, itt nem csinál semmi baromságot! Ezért jó itt közölni vele ezt az egészet, hogy túl legyünk rajta. - mondtam komolyra fordítva a szavakat.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Ez volt az a pillanat, mikor azt éreztem, hogy felképelem ezt a beképzelt hibridet. Mégis, én közönséges? Ő micsoda?! Csak azért csinálja, hogy engem felbosszantson, csak mert jól szórakozik rajta. Tudja, hogy fel tud mérgelni, és... és kihasználja. - Mi a fenét akarsz... Klaus? - kérdeztem már dühösen. - Őt hagyd békén - intettem a fejemmel Delena felé. Még jó, hogy tényleg nem tudja, ki ő. - És minket is. Ennyire nem lehet nyomorúságos az életed, hogy engem... vagyis minket szekálj - mondtam eléggé mérget nyelve.
Már kezdem is megutálni magam, főleg ezekért a köszönöm szavak kiejtéséért is. Aztán elkapott két üveg pezsgőt, ami igazán jó választás a részéről, majd megfogtam az egyik üveget. - Orvos vagyok, a kórházban - hát, igen, másképpen nem tudtam volna ezt elmondani neki, csak is egy mosoly kíséretében, mert mégis hol máshol dolgozhat egy orvos. - És te? - kérdeztem tőle, közben pedig kortyoltam egyet a pezsgőből. - Oké, mehetünk táncolni is majd - azt majd meglátja, mennyire vagyok két ballábas idióta.
Kezdőlap
