Már épp szólni akartam Hayleynek, hogy ha gondolja, akár indulhatunk is, de ekkor érzékeny fülem meghallott egy roppanást, és ezt egy ismerős illat követte. A fejem oldalra fordítva ismerőst vettem észre. Tatia Petrovát. - Hayley... kérlek, foglald el kicsit magad. Igyál, táncolj... pár perc, és jövök, de beszélnem kell valakivel. Igyekszem vissza - nyomtam egy csókot a homlokára.
Innom kellett valamit, a vért leginkább alkohollal lehetett leöblögetni. A buli még mindig tartott a teremben, ki kellett kerülnöm néhány csípőjét riszáló fiatalt, hogy odajussak az italokhoz. Kedvem támadt egyet-kettőt megenni a táncparkett ördögei közül, de amint megpillantottam a pezsgőspoharakat elfojtottam eme vágyaimat. Elvettem egyet és éppen belekortyoltam volna, ám akkor kiszúrtam a párok között Klaust és azt a még mindig ismeretlen csajt. Ujjaim könyörtelenül szorították meg a poharat, ami elrepedt a kezeim között, így kénytelen voltam egy másik után nyúlni. Ahogy láttam Klaus is észrevett engem, ezért biccentettem egyet a fejemmel, hogy kövesse. Úgyis megteszi, a kíváncsisága nem fogja nyugodni hagyni... én pedig eléggé fel vagyok bőszítve ahhoz, hogy beolvassak neki.
Hangosan elnevetem magam a nagy komolyságon. Ejnye, valaki milyen érzékeny a saját teljesítményének bírálatára. De a fejemet rázom, mielőtt még itt teljesen bemorcosodna. - Félreértesz. Nem így értettem. Nem engedek be azért akárki jött-mentet az ágyamba. Nagyon is válogatós vagyok, és akkor ezt most veheted is bóknak, mielőtt még komolyan megsérülne itt az önérzeted - vigyorgok, aztán igyekszem elmagyarázni azt is, hogy hogyan értettem. - Csak... nincsenek nagy elvárásaim egy-egy kapcsolatot illetően. Nem álmodozom, ábrándozom előre semmiről. Nem tervezek egyáltalán előre. Nem várok se csokit, se virágot... se új ruhát. Sőt, azt sem várom el tőled, vagy mástól, hogy reggelre még magam mellett találjalak. Ez nem azt jelenti, hogy nem örülök az ilyesminek. Csak igyekszem minél kisebbre venni a sérülési felületemet, szóval ha egyik napról a másikra faképnél hagynak, meg tudjam vonni a vállamat, és azt mondani, hogy "hmm... hát vége, de ez a pár nap tényleg jó volt" - mosolygok Klausra. Remélem, ezzel sikerült megértetnem vele a lényeget. Nem várok tőle semmit, nem várom tőle, hogy Tatiáról magyarázkodjon, hogy új ruhákat vegyen nekem. Nem várok tőle ígéreteket. Jól érezzük magunkat együtt. Erre koncentrálok. Aztán amikor egy nap egyszer csak újra ráébred, hogy halálosan szerelmes az exébe, és visszarohan a karjaiba, legalább nem fogok magamra maradni keserűen. Minden megy tovább, én viszont gazdagodtam pár szép élménnyel. Ilyen egyszerű... Legalábbis nagyon igyekszem így leegyszerűsíteni.
(hotel) Úgy éreztem el kell jönnöm erre a nagy felhajtásos valamire. Hiszen nemigen voltam jelen errefelé az elmúlt pár száz évben. Valamiért nem szeretem a nyüzsgést és a sok vámpírt. Én a férfiakat szeretem átverni, megkínozni és aztán jól elbánni velük. Belőlük pedig nagyon sok van a világ többi részén is. - Kol! - termettem elé, amíg ő a tömeg vizslatásával volt elfoglalva. - Hát már észre sem veszel? - fordítottam csábítóan oldalra az arcomat és végigsimítottam az ujjammal az arcán.
Végül csak eljöttem a bulira, legalábbis egy rövid időre. Késő volt már, a vendégek már mind itt voltak, szóval nemigen tűnt fel a késésem. Egyébként is, valamikor ennek a kornak az elején szűntem meg létezni úgy száz évre, de attól függetlenül jó emlékeim voltak róla. Nekem minden korról vannak szép emlékeim. Elég sokan tomboltak úgy, mint az őrültek, de egyelőre nemigen volt kiszemeltem arra, hogy kit kapjak el, egy táncra, vagy egy kis vérszívásra.
- Isten hozott a klubban - néztem rá, mikor az idióta kapcsolatairól beszélt. - De nem bánom. Ennek köszönhetem, hogy most én élvezhetem a társaságodat - tettem hozzá, aztán felvontam a szemöldökömet. - Hm. Szóval nem teszed magasra a mércét. Ezt most magamra vegyem? - kérdeztem hűvösen. Na igen, ha volt valami, amire kényes voltam, az az önérzetem. Ő még ilyen téren nem ismert. De azt nyilván érezte, hogy egy másodperc alatt kihűlt kissé köztünk a levegő.
A szemeimet forgatom, de még mosolygok. Nyilván nem gondolta komolyan, de tényleg mindenre egy kis vérfürdő a megoldása? Az utóbbi napokban megkedveltem Klaust, de attól még ugyanúgy egy öntelt majom. Nem is fog változni. Ez van. Én viszont a 'megszoksz vagy megszöksz' elv alapján az első verzió szerint járok el. - Na látod, ez egy nagyon jó kérdés. Úgy néz ki, tökéletesen értek hozzá, hogy a legbonyolultabb pasikat fogjam ki - vonok vállat. Vehetnénk példának Tylert, aki az első adandó alkalommal visszarohant Carolinehoz, és rögtön meg is kérte a kezét, nem sokkal azután, hogy velem csókolózott a szobájában. Christ inkább meg sem említem. Az az éjszaka a könyvtárban... aztán magam segítettem neki az exe ügyében, még el is utaztam vele Bulgáriába, és csak később jöttem rá, hogy mennyire megkedveltem. Egy idióta vagyok. - Nincs szerencsém velük, valószínűleg épp ezért is nem teszem már túl magasra a mércét - sóhajtok. Nos igen. Ha az ember nem vár túl sokat, akkor boldog lehet egy felszínes kapcsolatban is pár emlékezetes pillanattal...
- Részemről eleget kaptam. Táncolunk még, iszunk amennyi belénk fér, és ha nincs más dolgod, visszatérhetünk. Végre nem abba a hotelba, hanem már a saját villámba. Meglátod, milyen szép lesz. Legalábbis, nagyon ajánlom a takarítóknak, hogy az legyen. Nem akarom az érkezésemet tömegmészárlással kezdeni. Nem volna túl stílusos - jegyeztem meg, és kipörgettem Hayleyt, majd visszahúztam. - Na és mondd csak... hogyhogy nincs melletted egy féltékeny férfi sem? - kérdeztem rá arra, ami már eddig is szöget ütött a fejemben.
- Ha vezetsz, nem lesz gond - nézek körül én is. Nem vagyok egy nagy táncos, de könnyen alkalmazkodom, főleg ha jó a táncpartnerem, és tud is vezetni. - Már a motelben is kaptam egy kis ízelítőt. Amúgy is ezeket a zenéket és táncokat ki ne szeretné? - mosolyodok el. Igaz, nekem főleg Klaus hozta meg a kedvemet a 20-as évekhez azzal a rövid tánccal és élménybeszámolóval pár napja. - Megkaptad már a botrányt, amiért jöttünk, vagy még vársz az igazira? - kíváncsiskodom közben. - Aztán egy örök élménnyel térhessünk vissza New Orleansba - teszem hozzá.
A hozzászólást Hayley O'Connor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 28, 2013 4:33 pm-kor.
Lézengtem jobbra-balra a teremben, egymagam, kedvetlenül. Láttam táncolni Klaust az új lánnyal. Mit mondjak, elég émelyítő látvány volt. Úgy döntöttem, megkeresem Elenát. Már csak azért is, mert elég régen távozott.
- Hm... különös - jegyeztem meg. - Ezer éve élek, de még nem találkoztam a nevével. Bár nem is csodálom. Nem szoktam kiszáradt múmiák után kutatni, vagy velük foglalkozni - nevettem el magam. - Mondtam én, hogy Elijahnak az agyára ment a farkasharapás. Vagy épp az ezer év, vagy a szerelem. Minek féljek én egy múmiától? - kérdeztem csúfondárosan, aztán visszavezettem Hayleyt a parkettre. Ott épp valami pörgős szám ment éppen. - Remélem, nagyjából ismered a régi táncokat. Egyeseknek különös fogalma van róla, mi a tánc - néztem körbe, mert néhányan úgy ugráltak, mint a bakkecskék.
- Nos... igen. Elég nagy közönségünk lenne - nevetem el magam. De hát ő akart bálozni. Amit viszont New Orleansról mond, nem is kétlem, hogy el fogja venni, amit akar. Már tapasztaltam, hogy így mennek nála a dolgok. Oh, én pedig ezért is imádok ellenkezni vele, még akkor is, ha végül mindig beadom a derekamat. - Ismét előbújt valakiből a nagy csúnya farkas... - jegyzem meg halkan, és kissé gúnyosan, de szélesen mosolyogva, közben végig is pillantok rajta. Mi tagadás, jól áll neki a 20-as évek. Szexi. - Silas? Hallottam már a nevét egy professzortól. - Azt nem kötöm az orrára, hogy az említett professzor, Shane, azt akarta elérni, hogy Klaus ellen fordítsam az összes hibridjét. Ebben a küldetésben amúgy is kudarcot vallottam. - A történetek szerint valami kétezer éves boszorkány-vámpír, vagy mi... Úgy tudom, kiszárítva, megkövesedve fekszik egy szigeten. De ez amúgy is csak valami régi-régi legenda lehet - vonok vállat. Vajon miért érdekelheti Klaust Silas története?
Látom hogy Hayley tisztában van azzal, amivel én is. Hogy Tatia számomra még mindig nem közömbös. De hát... minek ragaszkodjak olyanhoz, aki léptem-nyomon csal engem? - Sokkal szívesebben csinálnék veled valami mást a táncon kívül - léptem oda közvetlen közel Hayley-hez, és hozzásimultam. - Sajnos, ez a terem túl zsúfolt hozzá. De New Orleansban elveszem, ami jár nekem - simítottam végig a fenekén. - Mondd csak... hallottad már valaha a Silas nevet? - kérdeztem tőle.
Halkan elnevetem magam Klaus szavaira, és igazán élvezem a csókjait, amiket az este folyamán nem is igazán sajnál tőlem. Nem biztos, hogy minden férfi ugyanígy értékelné az őszinteségem és nagyravágyásom, de neki nyilván nincs mit sajnálnia tőlem, hisz maga is mindig mindent megkaphat, amit akar. Legalábbis ami pénzen megvásárolható. A többit nem tudhatom. Végre sikerült pezsgőhöz jutnunk, és örömmel veszem át a poharam, aztán pár pillanatig tűnődve figyelem Klaust. Tatia nevére már korábbról is emlékszem. Azt hiszem, az első találkozásunk alkalmával is említette. A még érezhető dühéből és az előbbi kis jelentből én arra következtetnék, hogy még nagyon is van hozzá köze. De ezt a véleményemet megtartom magamnak. - Nem tartozol nekem magyarázattal - ingatom a fejem, majd az ő poharához koccantom a poharamat és kortyolok a pezsgőmből. Nem érzem úgy, hogy féltékenyen vagy riválisként kellene Tatiára tekintenem. Nem célom meghódítani Klaus szívét. Az láthatóan foglalt. Én csak jól akarom érezni magam, és ez eddig sikerült is. - Inkább feletsd el a bátyádat meg ezt a nőt egy kicsit, és gyere vissza táncolni velem - súgom csábító hangom Klaus fülébe, aztán kiiszom a maradék italom, és lerakom a poharam.
- Igazi nő vagy. Egy vérmes, gyönyörű kis farkas - csókoltam a nyakába, és körbeforgattam a fejem. - Van pezsgő. Gyere - fogtam meg a kezét, és húztam magammal. Nem valami kíméletesen. A düh még mindig dolgozott bennem, noha ez nem Hayley felé irányult, hanem Elijah meg Tatia irányába. - Tessék. Nem a legjobb minőség, de megteszi - nyomtam Hayley kezébe egy pohárral, majd a szemébe néztem. - Az a Tatia, akit emlegetett a bátyám... már semmi közöm hozzá.
- És ha mind a kettőt akarom? - küldök Klaus felé egy pimasz mosolyt. Miért ne lehetne egy saját szobám, ha egyszer olyan nagy az a ház? Klaus maga mondta. De attól még ébredhetek is mellette. És nyilván fogok is. De egy nőnek szüksége van saját szférára is, főleg ha már adott a lehetőség. - Remélem, adnak itt mást is, mint tiniknek készült gyenge puncsot - pillantok körbe. Legalább pezsgővel szolgálhatnának, ha más nincs is.
Egy kis késéssel de végül ideértem, és léptem be a tornaterem ajtaján. A zene hangosan szólt, sokan táncoltak, buliztak. Mystic Falls-ba mindig is tudták hogy kell bulit rendezni ez már kiderült az évek során. Szerettem a 20-as éveket így nem volt kérdés, hogy elfogok jönni egy kicsit szórakozni. Bár aztán kitudja kivel fogok itt összefutni... Az italos asztalhoz sétáltam hátha találok ott valami iható löttyöt. Az egyetlen ilyen volt talán a puncs, de inkább kihagytam, és elléptem az asztaltól, hogy keressek magamnak valami társaságot. Kicsit körbenéztem szememmel a tömegen, és megláttam valakit. Egy olyat akivel aligha akartam találkozni mostanában, főleg ilyen váratlanul. Eva... Szinte rögtön hátat is fordítottam, reménykedve, hogy nem vett észre, és tettem pár gyorsabbnak mondható lépést, hogy távolabb kerüljek tőle, de mennyi annak a valószínűsége, hogy nem vett észre? Semmi... Vajon mit kereshet itt? Biztos nem véletlen jött ide...
- Elena, minden rendben? - kérdeztem, mikor hozzám lépve adott egy csókot azzal, hogy azonnal visszajön. Hát, valahogy elég különösen viselkedett ma. - Jól van, de ha lenne bármi gond szólj azonnal. Elég az is, ha suttogsz, úgyis meghallom, és megyek - szóltam utána, aztán elmentem, és kerestem magamnak egy pohár pezsgőt.
- Okos kislány - öleltem meg Hayley derekát. - Mindig tudja, mire van szükség. Jöhet a pia. Bármi, csak ütős legyen, és sok. Mondd csak, ha visszamegyünk New Orleansba, és beköltözöl a villába, saját szobát akarsz? Mert ami engem illet, szeretnem ha egy nő mellettem ébred. És rendelkezésemre áll - csókoltam bele Hayley nyakába.
Igyekeztem háttérbe vonulni, amikor kezdett kibontakozni szemeim előtt ez az ősi családi vita. Semmi közöm hozzá, és eszem ágában sincs belefolyni. Azt hiszem, részben mindketten a dráma miatt jöttünk ma el erre az estére. Úgy néz ki, Klaus már megkapta a magáét. Bár ki tudja, mit tartogat még az este. - Már kezdem érteni, miért nem tartod olyan nagyra a családot - sóhajtva nézek Elijah után. Igazából eddig csak tengtem-lengtem itt Klaus mellett, és bár az este, főleg az első fele eddig jól telt, kezdem lassan kicsit feleslegesnek érezni itt magam. Valamivel fel kéne dobnunk a hangulatot. - Mit szólnál, ha szereznénk valami italt? - Ahogy Klaust elnézem, neki sem ártana valami tömény a bátyjával való vita után.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Nem akartam annyiban hagyni. Tatiával kettesben? Matt...? Jó ég, ebbe bele sem merek gondolni... hihetetlen, hogy milyen nagy a rizikófaktor egy ilyen heves nő mellett. Tudom, mert... én is az vagyok... mindketten Petrovák vagyunk. Damonre néztem, majd nagyot nyelve léptem oda mellé. - Mindjárt visszajövök, oké? - mondtam neki, egy csókot lehelve a szájára. - Tatia mintha kissé... rossz helyre tette volna magát - nyeltem egyet. Na igen, talán nem ártott volna, ha jön Damon is... legalább leszed Tatiáról, ha nekiugrok. De a vámpírhallásal hallani fogja, ha szükségem van rá.
A dal véget ért. Mint valami villám, megfogta derekam, és úgy húzott le a parkettről, és aztán belekezdett abba, hogy kint felejtett valamit.- Most jól jönne egy kis friss levegő - mosolygósan csak ennyit mondtam neki, és vele tartok, mert szükségem van egy kis sétára is, a tánc után.
- Menj már a fenébe! - ráztam le a vállamról a kezét. - Menj, szenvedj valahol egyedül, és hagyj engem békén. Nem kérek bocsánatot senkitől, és szállj már le rólam! - mordultam rá. Szerencsére úgy döntött, elhúz magától is végre. Látni sem akarom az elkövetkező évszázadban. - New Orleans az én városom! Nem akarlak meglátni ott benneteket! - kiáltottam utána, csak utána jutott el a tudatomig, mit mondott. Silas? Soha nem hallottam róla. - Minden oké? - fordultam Hayley felé. - Bocsáss meg, a családom tagjai sosem voltak teljesen normálisak. Ez itt Elijah volt, a bátyám.
Mikor vége lett a dalnak megálltam, elkaptam a derekát és úgy sétáltunk kifelé a táncparkettről. - Kint felejtettem a kocsiban valamit. Kimegyünk? - kérdeztem mosolyogva. - De ha gondolod, mehetek egyedül is.- haraptam kisfiúsan az alsó ajkamba.
A hangja egybeolvadt a zenével... nem bírom sokáig.. el fogok ájulni. - A lényeg az... - húztam ki magamat férfiasan. - Meg fogod érdemelni azt a halált! - jelentettem ki. - ..És én nem leszek ott hogy megvédjelek drága Öcsém! - mosolyodtam el keservesen. - Tatiától pedig kérj bocsánatot. - mondtam utólagosan. - Meg majd tőlem is ha talán a bűntudat kerülgetne... - nyeltem egyet és feléje léptem egyet, kezemet a vállára tettem. - Bocsásd meg nekem, amiért furcsán viselkedem, de jelenleg nagyon szenvedek. - mondtam egyenesen a szemébe. - Tudom, hogy nem ebben a században, de valamelyikben biztosan újra egymásra találunk majd drága Nick. - mondtam halványan mosolyogva. - Mindig egymásra találunk... de vannak idők, amikor te nem hagyod. Tudod azért tértem vissza a városba, hogy Rebekaht magammal vigyem New Orleansba... hogy újra egy család legyünk... veled vagy nélküled... az már a te dolgod. - mondtam komoly tekintettel, majd levettem a kezemet a válláról és elindultam, de eszembe jutva valami megfordultam. - Ó! Mellesleg... Silas nem a barátom. - kacsintottam vissza rá. Mennyi fájdalmat okozott nekem és Mikaelnek csak az a pár perc amit vele töltöttünk összezárva abba a barlangba. - Talán jobb lenne ha utána olvasnál... Meglepődnél, hogy mit rejtenek azok a sorok. - nevettem fel kicsit harsányan. - Örülök, hogy láttalak Nick! - intettem feléje, majd eltűntem a tömegben.
Kezdőlap
