Hotel/Elisabeth szobája
Dean Winchester
Röpke másodpercek elteltével már az erdőben szeltem az utakat. Magabiztosan, pozitív energiáimtól túlcsordultan. Újra nyeregben éreztem magam. Bármit is tett ez a Megan, de mindenképpen a hisztijeitől eltekintve, jó hatással van rám. Magabiztosan határozott lépésekkel haladtam előre zsebemben az iránytűt szorongatva. Igyekeznem kell! Kezd besötétedni, nekem pedig jó lenne még ma találni egy használható boszorkányt... Nem lehet, egyszerűen képtelenség, hogy egy dühömben elkövetett szerencsétlen baleset következtében minden reményem szertefoszlik, ebbe nem fogok, nem tudok belenyugodni... Halál a küszöbön áll, én pedig nem bármi is legyen, nem fogom beengedni.

Az erdőbe mentem levegőzni a nehéz vadászatom után, folyton csak apám jár a fejemben ha valamilyen lényre vadászok és a bosszú lebeg a szemem előtt. Egyedül akartam lenni épp, ezért mentem ilyen későn az erdőbe, abban reménykedve, hogy semmilyen természetfeletti lény nem lesz az erdőben. Bolyongtam az erdőben és olyan érzésem volt, mint ha valaki lenne az erdőben rajtam kívül. Nem szoktam ilyen érezni, szóval elindultam körbe járni az erdőt és igyekeztem minden területet átnézni. Nem találtam senkit és ezt furcsálltam, pedig tudom, hogy van valaki más is rajtam az erdőben, aki veszélyt hozhat rám.

Egy illat, egy aprócska kis illatfelhő, még annyi se kellett, s olyan iramban torpantam meg, hogy kis híján orra buktam. Ember. Bárhol bármikor felismerem... Erős késztetést éreztem, hogy azonnal abba az irányba vessem magam, látnom kell ki ez, tudnom kell, hogy mit keres itt,de mégis... miért tenném? Nem hagyhatom, hogy ezek az érzések eluralkodjanak rajtam. Kitűzött célom van mára! Mégpedig semmiképpen sem sorolnám azt azokhoz, hogy egy ártatlan ember életére török. Nem tehetem... nem lehetek olyan gyenge. De csak egy pillantást, csak annyit! Nem áltatom magam, tudom, hogy hiba, de azzal nyugtatgattam magam, hogy csak megvizsgálom, jól van-e, és utána egyből továbbállok... Nem tudom, kit is akarok becsapni...
Az erdő egyik rejtelmes zugában egy középkorú fess fiatalembert véltem felfedezni. Zavarodottság ütött vissza tekintetén, talán eltévedt... A bokrok mögül figyeltem tovább.

Egy helyben álltam és nézelődtem hátha előbukkan, de nem történt semmi. Hirtelen elmélyültem a gondolataimba, hogy milyen lénnyel állhatok szembe, de mivel még nem történt semmi ami utalna arra, hogy mi is ez a lény így nem jutottam semmire és vártam, hogy előbukkanjon valahonnan.
- Gyere elő! Mutasd magad én nem félek tőled akár mi is vagy! - dühösen ordibáltam, hogy előjöjjön a lény és azonnal neki ronthassak, ezért elő is vettem egy kést. Tudom ezzel sokra nem megyek, de talán valahogy megtudom vele védeni magam és később vissza térni ide felfegyverkezve és levadászni a lényt. Szavaim végén valamit hallottam, még pedig azt hogy valaki van a bokrok mögött, így sétáltam lassan óvatosan a bokorhoz.

- Ügyes. Felkészült. - léptem elő a bokor mögül tétovázást kerülve. A férfi arcán látszott a rémület, s egyben a meglepődöttség halvány kis árnyalata, de ügyesen leplezte. Piros pont. Bár nem tudhatom, kivel állok szemben, de csak az győzheti le a problémát, aki szembe is néz vele, és én most pont erre készültem.
- Látszik, hogy nem először tartasz fegyvert a kezedben, de kicsit ügyelj a tartásra. - Mögé suhantam, s egy egyszerű mozdulattal kicsavartam kézfejéből a szúróeszközt, majd lábfejemmel ügyesen eltaszítottam.
- Úgy hiszem erre nem lesz szükségünk. Ugye jól gondolom? - kacsintottam rá. - Bár lehet, hogy kissé hiányosak e téren az ismereteim, de ha minden igaz, az első benyomás mérvadó az ismerkedések terén, és ha jól gondolom, te nem akarod, nem akarhatod azt a rossz benyomást. - jegyeztem meg általánosságban, s vártam a következő lépését, vajon mit tartogat még nekem? Mi vezérelte erre, s mi vezérelte hozzám? Érdekes kérdések, és én most meg akarom tudni a válaszokat.

Bekövetkezett amitől féltem. Oda jött hozzám és elvette a fegyveremet teljesen harcképtelen vagyok ellen a fegyvereim nélkül.
- Nem nem akarok ártani neked csak megakartam tudni ki lapul mögöttem. - Rémülten mondtam neki és próbáltam elrejteni előle a félelmem.
-Az egyik vadászhaverom épp ide jön, mert megbeszélünk egy vadászati tervet.. - blöfföltem neki, hogy egy picit megrémisszem.
- Ő fel van fegyverkezve, szóval jobb ha békén hagyjuk egymást és, akkor senkinek sem esik bántódása. - Néztem az arcát és kezdtem egyre jobban bátorodni még ha sokkal erősebb is nálam, akkor is, nem halhatok meg ilyen egyszerűen, apám nem erre tanított, motiváltam magam apámmal.

- Én már csak ilyen rejtőzködős típus vagyok. - vontam meg vállam, és leültem egy kivágott korhadt fa rönkjére.
- Ráérek, kivárom. Új hely, fő a kapcsolatok építés, megteremtése, nemdebár? - vigyorodtam el. Biztonságérzetet nyújtott a szituáció.Nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy ma még esetleg egy boszorkányra leljek, így hát kihasználva a lehetőséget mindenképpen maradni szándékoztam.
-Te viszont már nem vagy ilyen jó helyzetben... Hamarosan korom sötét lesz, egyedül egy vámpírral egy kietlen erdőben... Nem irigyellek. - bólogattam hevesen, majd hirtelen ötlettől vezérelve kis koncentrációt bevetve a távolból meggyújtottam egy kis kupac avart. Csupán egy pillantás, még annyi se kellett, és egész szép mennyiség kezdett lángokba vergődni. Szórakoztató volt látni, hogy mit meg nem tett a pasas azért, hogy eloltsa. Mikor már a teljes kétségbeesés ült arcán, egy kis lehelet segítségével eloltottam. A tűz kialudt. S az éjszaka mély sötét leple borította be a tájat. Emberi szem az orra hegyéig se látna, s bár én csak szürke foltokban, de így is előnyt élvezhettem.
- Legközelebb fontold meg, hogy kire is mersz te fegyvert emelni. -suttogtam lágy, alig hallható hangon.

-Ez csak egy kés semmi több.. én magam is jól tudom, hogy ezzel nem megyek sokra főleg egy vámpírnál! -ingerülten magyarázkodtam neki és próbáltam tőle távolodni. A telefonomat kivettem a zsebemből, hogy ha rosszabbodna a helyzet akkor titokban feltudjak hívni egy vadászt és segítséget kérni tőle.
- Nem emeltem rád fegyvert, mert egyébként sem vadászni jöttem ide, hanem csak kijönni, mert szerettem volna magam lenni egy olyan helyen ahol talán senki sincs, de tévedtem. Hidd el ha leakarnálak vadászni ahhoz már megtettem volna az első lépést, de nem itt állok előtted és beszélgetek veled, szóval remélem nem leszel aljas és hátba támadsz miközben én nem akarok most ,,kivételesen" ártani természetfeletti lényeknek. - Igyekeztem javítani a helyzetemen és talán volt benne valami őszinteség amit mondtam neki, talán a félelem miatt gondoltam így, vagy pedig azért, mert ilyen kedvem van.. nem tudom.

- Egy kés, amit rám emeltél, emlékezz vissza! Ha ügyesen bánnál a fegyverrel, akkor bőven megfelelt volna az a kés is a célnak... Csak rajtad múlt. Nem vagy még felkészülve, ha velem sem vagy képes elbánni.
- Egyedül lenni? Mintha azt mondtad volna, hogy a társadat várod... - játszottam az elgondolkodót, majd felnevettem. - Nagyon nem helyes dolog átverni egy vámpírt. Hiba volt. - hangsúlyoztam. - Kapsz még egy esélyt ifjú vadász. Válaszolnod kell csupán néhány kérdésre, csak ennyi, de őszintén. Zsigerből kiszagolom a hazugságot, és szemrebbenés nélkül végzek veled, ha eljátszod a bizalmamat! - vetettem oda neki.
- A neved! Egyedül vagy, vagy többen is vagytok? Pontosan hány vadász van a városban? Neveket akarok! - utasítottam. - Kezdetnek ennyi elég...

-Jericho. Ez a nevem és csak én vagyok nyugi. Az tény h nem várok senkit, de most akkor is.. mit csinálhatnék? - Már most elegem van belőle és ha így folytatja tovább le fogom majd valahogy vadászni.
- Még is amúgy mi szükséged a nevemre és a többire? Te sem vagy egyedül úgy, hogy maradj nyugodtan. - Már egyre jobban feszül a húr és ki fog törni a harc, vagy valami, úgy h résen kell lennem. Hátráltam még egy picit és tervezgettem a szökésem.

- Egy kis probléma azonban akad . Nem te, hanem én vagyok az egyedüli, aki megkérdőjelezheti a másik döntését. - világosítottam fel, amiről azt hittem, hogy egyértelmű. - Nem pedig te!
- Tehát hazudtál... A garancia pedig szinte semmi arról, hogy valós nevet adtál meg. Most pedig még ellenkezel is... Ccc... Rossz vámpírnál húzod ki a gyufát... -ráztam a fejem, elé suhantam és megragadva fülcimpáját, megrántva,s megcsavarva a férfit térdre kényszerítettem. A jelenet kis másolata a rendszerint bekövetkező rossz gyerek kontra szülők között létrejövő jelenetnek, a hierarchia egy jelképe. Egy üzenet.
- Szerencséd van most az egyszer, de ha még egyszer meglátom azt a szerencsétlen képed, akkor már nem lesz kegyelem! Remélem, akkor már összeszeded magad, és nem lesz ilyen könnyű dolgom. Kevésbé pipogya emberekkel élvezetesebb harcolni! - gúnyolódtam, majd hátat fordítottam.
-A bátorságod, és a fene nagy pofátlan természeted az, ami megmentett, semmi más. - jelentettem ki, s felemelt fejjel távoztam.
Folyt.: Mystic Falls utcái

[Főtér]


Beszálltam a kocsiba és néztem az utat. Hátra pillantottam és láttam a lány életetlen testét.
-Vért is ki kell majd szedni-Fintorogtam, majd mikor megérkeztünk ki szálltam a kocsiból és becsuktam az ajtót.
-Hol kéne elásni?-Kérdeztem összefont karokkal a fiúra meredve. Olyan szexy volt Dean kedvem lett volna ott helyben leteperni, nem is tudom miért gondoltam ezt mikor egy holt testet cipel éppen, de ami igaz az igaz!

-Azt majd én megoldom. -pillantottam rá és leállítva a motort én is kiszálltam a kocsiból. Kinyitva a hátsóajtót kiszedtem a lány testét és a földre tettem, hogy a csomagtartóból előkotorhassak egy ásót. Amint megtaláltam a vállamra vettem a holttestet és elindultam az erdő belseje felé.
-Szerintem bárhol eláshatjuk csak szabaduljunk meg tőle mielőtt összevérezné ennél jobban a kabátomat. Nincs túl sok kedvem még ruhát cserélni. Az is csak időhúzás lenne. -mondtam közömbösen és egy tökéletesnek tűnő helyen levágtam a földre a hullát és ásni kezdtem.
-Lehet, hogy jobb lett volna ha bedobom egy kukába. -forgattam meg a szemeimet miközben egyre mélyebbre ástam a latyakos földben.

-Veszélyes lett volna!-Vágtam rá féltve őt a lebukástól. Nem lett volna rossz kicsit ruhát cserélnie garantáltan segítettem volna levenni. Gondolkozás közben ajkamba haraptam, majd gyorssan megráztam a fejem.Ledobta és ásni kezdett olyan tehetetlenek éreztem magam.
-Van még egy ásod?-kérdeztem segítő készen. Szegény kabátja tényleg véres lett, de nem volt vészes.
-Tessék-húztam elő egy zsebkendőt, majd nyomtam a kezébe.

-Ez jogos. Sajnos már itt is elszaporodtak azok a rohadt vadászok. -mérgelődtem miközben egyre sietősebben próbáltam ásni, hogy minél hamarabb megszabaduljak a hulla látványától.
-Nincs, de boldogulok egyedül is. -pillantottam rá egy mosoly keretéig, majd amikor a zsebéből előkotort zsebkendőt felém nyújtotta elvettem tőle és törölgetni kezdtem a kabátomat. Az istenért sem akart kijönni belőle a folt.
-Majd kimosatom valahol. -vettem le magamról a kabátot és a földre dobtam. Akkor vettem csak észre, hogy a hasamnál is véres a pólóm hála annak a karónak amit az a boszorkány döfött belém. Bár annak ellenére, hogy nem volt meleg az idő, sőt hideg volt a pólómat azért mégis csak túlzás lett volna levenni. Szerencsémre a bőröndöm még a kocsiban volt úgyhogy, majd ott át tudok öltözni ha ezzel végzek.
-Szerintem ez így jó lesz. - pillantottam a gödörre ami már kellően mélynek tűnt.

-Tele van a város?-Néztem aggódóan majd ahogy a földre dobta a kabátját én még is csak felvettem és a kezemben tartottam.Bólintottam, hogy bírja egyedül is, de még is segíteni akartam. Láttam, hogy a ruhája is véres volt ekkor már nagyon aggódtam nem tudtam van-e ruhája.
-Igen jó lesz.-Mondtam, majd vártam,hogy elássa végre a lányt. Reménykedtem itt a hulla biztonságban lesz.

-A pletykák szerint igen, legalábbis van egy pár. -sóhajtottam kissé feszülten és hamar be is ástam a testet a földbe.
-Remélem hamar elhordják a kukacok. -mondtam már viccelődve és láttam, hogy a kezébe vette a kabátomat.
-Köszönöm.-kacsintottam rá kivéve a kezéből a kabátomat. Láttam, hogy megakadt a szeme a pólómon ami szintén véres volt.
-A mai nap tapasztalata: Boszorkányoknak nem szabad a kezükbe karót adni. -mutattam a pólómon lévő véres szakadásra, aztán el is nevettem magamat. Így utólag elég szórakoztatónak találtam a történteket.

-Vigyázz magadra!- Intettem óvatosságra a vadászok miatt. Majd végzet és mondatára csak anyit válaszoltam.
-Én is-Mosolyodtam el mert kacsintásával lehengerelt.
-és életben van még a boszi?-Kérdeztem és láttam elég mulatságosnak találja a történetet.
-Ember szerető vagyok, de törtem volna ki a nyakát-Mosolyogtam ironikusan.
-Mehetünk szép fiú!-Derültem jobb kedvre.

-Nem lehet azért engem olyan könnyen megölni. Sok mindenre jó az hogyha vámpír és vérfarkas is vagyok egyszerre. Erősebb és kitartóbb lettem mióta átváltoztattak..-mondtam vigyorogva. Végül is volt előnye a dolognak. Viszont azt nem akartam mondani, hogy ki és miért változtatott át, mert gondolom Klausnak volt valami terve ezzel, és az kéne még, hogyha elárulom én szívjam meg.
-Fogalmam sincs. Elvittem a kórházba és ennyi, de nem is érdekel. -vontam vállat.
-Én majdnem megtettem, de azért van bennem még valamennyi emberség... Valahol nagyon mélyen. -nevettem el magamat és megmarkolva az ásót kifelé indultam az erdőből a kocsi felé, persze megvárva, hogy Hilly is kövessen. Amint a kocsihoz értünk felnyitva a csomagtartót a bőröndömben kezdtem el turkálni, hogy keressek egy tiszta kabátot és pólót. Levettem magamról a szakadt felsőt és elhajítottam a fenébe, majd magamra vettem a tiszta pólót és kabátot.

-Érdekes faj vagy te -Mosolyodtam széllesen, majd nagyot nyeltem.
-Én még 18 században változtam át a Francia háborúban ugyan is félig francia vagyok.-Mondtam visszagondolva a rengeteg halottra és azokra a szörnyű csatákra ami ot zajlott.
-Végül is igaz rendes volt tőled-Simítottam meg Deant.
Kissé zavarba jöttem az izmos teste láttán ami kiült arcomra is.
-Várj van egy jobb ötletem-Vettem elő egy gyufát és rádobtam a pólójára majd mikor kellően hamu lett ráástam a cipőmmel egy kis földet, hogy ne keltsek erdő tüzet.

-Igazából belőlünk még nincs is sok. Sőt nem is tudom, hogy rajtam és az átváltoztatómon kívül van-e még valaki. -gondolkodtam el egy pillanatra mert még Klaus nem beszélt arról, hogy rajtam kívül vannak-e még hibridjei.
-Szóval félig francia vagy. -jelent meg egy mosolyféleség az arcomon.
-Gondolhattam volna, hiszen a francia nők kifogástalanul jól néznek ki. -vigyorodtam el és lecsuktam a kocsi csomagtartóját. Láttam, ahogy megakad a szeme a felsőtestemen, aminek hatására egy még szélesebb vigyor jelent meg az arcomon.
-Te aztán figyelsz a részletekre. -indultam meg az autó első ajtaja felé, hogy beülhessek.
Ő is követett, de még nem hajtottam el. Fogalmam sem volt, hogy most mire vártam.

-Akkor még érdekesebb! Nem is mered véletlenül a vámpírok őseit igazán érdekelne,hogy lettek azok akik.-Kérdezősködtem izgatottan.
-Oui, Merci-köszöntem meg franciául a bókját és mosolyogtam rá nagy vigyorral.Felső teste tényleg nagyon vonzó volt és még mindig állt a leteperős kép a fejemben.
-Muszáj aki már 200 éve menekül.-Mondtam komolyan, majd beültem a kocsiba. Láttam, hogy nem indul ,de csodálkoztam is, hogy miért?

-De, ismerem őket..Mármint csak az egyiket, de az is bőven elég. -fintorogtam és megszorítottam a kormányt.
-Azt hiszem ezt még tudom, hogy mit jelent, de nem nagyon vagyok otthon a francia nyelvben. -nevettem fel aztán, elengedve a kormányt.
-200 éve menekülsz? -kérdeztem rá kikerekedett szemekkel. 200 év azért az nem kevés idő. Mondjuk honnan is tudhatnám? Én még csak meg sem közelítem a 200-at.

-Nos az nagyszerű!-Örvendeztem.
-Vagy mégse?-Kérdeztem a fintorgásából ítélve. Majd vele együtt nevettem, sok nyelven beszélek nem csak francia.
-Tudod a francia a szerelem nyelve ezért is olyan csodás-Mondtam élvezve,hogy az egyik anyanyelvem a téma.
-Igen hát annyi mert kicsi kupit hagytam magam után mindig és pár vámpír rám állított egy vadászt aki tovább adja az örökségét a nemzedéknek szóval nem vagyok a kedvenc a családba-Húztam a szám sziszegve.

-Hát nem éppen, de ebbe nem akarok jobban belemenni. Nem tudom mit hallottál az ősökről, de én a helyedben messziről elkerülném őket. -tanácsoltam neki, mivel nekem nem éppen voltak jó tapasztalataim ez ügyben.
-Hát örülök, hogy végre egy francia lánnyal is megismerkedhettem. -vigyorodtam el.
-Akkor nálad se valami rózsás a helyzet. -jelent meg ismét egy fintor az arcomon és beindítottam a motort.
-Akkor hová szeretnél menni? Maradjunk a megbeszéltnél vagy van jobb ötleted? -néztem felé kérdően.