Őszintén szólva nem sok esélyt látok arra, hogy ilyenkor az erdő mélyén pont beleakadok majd egy vámpírba, de hát.. most úgy sincs jobb dolgom, csak a vadászás, és éppen ezért látogattok el ilyenkor az erdőbe. Felkészülten figyelem a terepet, miközben lassú léptekkel megyek egyre beljebb, és beljebb. Nem számít a sötétség, hisz már-már hozzászokhatott a szemem ehhez nem is egyszer, sőt több alkalomkor is voltam már egymagam a sötétben, hisz nem félek. Nincs mitől, vagy kitől megijednem, inkább tőlem kell rettegni, ha velem szembe akad egy vámpír. Sétámat nem sokára suhanás szerű hang zavarja meg, ahogy mellettem elhalad egy vámpír. Lám csak ki van itt ilyenkor..? Körbe pillantok magam körül, hogy kilesem, hogy hol lehet az áldozatom, de sajnálatos módon, mintha elnyelte volna a föld. Épp ahogy visszafordulok, hogy folytathassam az utamat ütközök bele egy vámpírba, aki minden bizonnyal már nagyon éhes - Oh, de kellemes látvány vagy a számomra. -Mondom gúnyosan, miközben a szemeibe nézek. A kezemben szorított karóra réved a tekintettem, amit eddig mindvégig magamnál tartottam, csak éppenséggel nem nagyon foglalkoztam vele, és így említést sem nyert.- Akarsz játszadozni? -Teszem fel számára a kérdést, de sajnálatos módon elrontja az összhangot, hisz egy hirtelen mozdulattal az egyik fához suhan velem, aminek jól neki is nyom.- Oh, de fáj.. -Mondom megjátszva magamat. A nyakamhoz hajol, hogy vérhez jusson, de épp ahogy átharapja a földre is rogy a fájdalomtól.- Oh.. mily kegyetlen vagyok, hogy elfelejtettem szólni a vasfűről.. Bocsáss meg, kérlek! -Hangomban csak is gúnyt lehet felfedezni, ahogy lehajolok a vámpírhoz, és a hajától fogva felemelem a földről, miközben én is felállok vele együtt. A szíve fölé helyezem a karót, és úgy pillantok rá. Persze ő erre rögtön könyörögni kezd, hogy ne, mert így fontos az élete, meg ő nem akar meghalni.. bla-bla-bla.- Szerinted engem érdekel a te életed? Te sem foglalkozol azokkal az emberekkel, akiket megölsz, nem de bár? Akkor én miért kíméljem meg a tiédet? -Vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Egy hirtelen mozdulattal a szívébe szúrom a karót, miközben tekintettemben mindösszesen csak annyit lehet felfedezni, hogy mindezt élvezettel teszem meg.- Na ennyit ért nekem az életed! Sajnálom.. oh apropó nem is, inkább öröm számomra, hogy át kerültél a túlvilágra te dög. -Vigyorodom el gonoszan, miközben elengedem a testét, aztán folytatom az utamat. Leveszem magamról az íjamat, aztán kiveszek a tegezből egy nyilat, és az íjhoz erősítem, ahogy lépteket hallok meg nem messze tőlem. Hátulról közelítem meg a célpontomat, aki minden esetre egy vámpír, sőt mi több.. egy nő! Egy laza mozdulattal elengedem a nyílat, ahogy a hátához érek, ami szépen el is találja, aztán persze elé sétálok egy mosollyal az arcomon.- Kibe is futottam most bele? -Teszem fel költőien a kérdést, miközben lepillantok rá.- Kérsz még egyet? -Nevettek fel, miközben előhúzok egy újabb nyilat, amit az íjhoz erősítek végül, aztán persze beállítom úgy, hogy pontosan ő lehessen a célpontom.
Tovább sétálgattam némán az erdőben, majd hangokra lettem figyelmes. Ha a fülem nem csal egy vámpír épp most esett áldozatul egy vadásznak. Talán ez lenne az én végszavam ahhoz, hogy lelépjek? Áá.. Korai még az éjszaka és akinek le kellene lépni az Ő és nem én. Már rég az ágyban lenne a helye nem ilyenkor kellene kitolni a képét. Meg nem ő fogja megzavarni a gondolatmenetemet. Csak sikerül felülkerekednem egy hülye vadászon. Nem lehet olyan megterhelő. Bár van egy tipikus hiba, amit a vámpírok elkövetnek. Annyira el vannak foglalva azzal, hogy vérrel táplálkoznak, hogy szinte mindig így próbálnak támadni és gyilkolni. De mi sem gyorsabb egy egyszerű nyaktörésnél és onnantól kezdve le van a gond az illetőről. Onnan már senki nem fogja visszahozni és még csak leszakítani sem szakíthatja le róla, hiszen már oly mindegy mit csinál.. Az illető halott. Meg hát miután kitekerjük a nyakát utána még végül is megihatjuk a vérét, mielőtt kárba menne, de nem lehet ez a főcélunk. Hiszen vért bárhogyan szerezhetünk, de viszont az életünket azért félteni kell és úgy kell támadni, ahogy szerintünk a legjobb. Ami általában azt jelenti, hogy ki kell használnunk a gyorsaságunkat és az erőnket. Másképpen elég könnyű célpontokká válhatunk. Hiszen az emberek többsége már verbénát fogyaszt. Ha visel már az is bőven elég, hiszen akkor valószínűleg tudja vagy egy hozzá tartózója tudja és így akarja megvédeni. Mindegy én nem vagyok egy emberszakértő és nem is leszek az nem fogok velük foglalkozni. Csak stratégiát építek fel az ellenségeim ellen. Eddig a nyaktörés egész jól ment a számomra. Eddig 3-0 a javamra. Mivel Dean nyakát kétszer is kitörtem.. Szerencsétlen az első után annyira kiakadt, hogy kénytelen voltam még egyszer megtenni.. Másképpen el sem engedett volna azt hiszem. Meg akarta bosszulni.. Aranyos. Csak kár, hogy azóta sem láttam. Hallottam ahogy közeledik felém és már rég fel is szívódhattam volna, de valahogy nem volt kedvem menekülni meg amúgy sem vagyok az a típus, aki csak úgy megfutamodik és elrohan. Bár most már kezdek rádöbbenni, hogy jobb lett volna. Éreztem, hogy valami bele nyílalt a hátamba és rögtön odakaptam, hogy megpróbáljam kiműteni magamból. Azért erre odafigyelhettem volna. El kellett volna kapnom, de.. Nem lehetek mindig a toppon. – Minden vágyam. – Válaszoltam kérdésére felnevetve a fájdalomtól.
Ez az este ennél jobb már nem is lehetne.. Eddig sajnálatos módon balszerencsém volt, hisz nem sikerült megölnöm azokat a vámpírokat, akiket eddig akartam, de végül is egyet most megöltem, aztán meg itt ez a nő.. Szinte a kisugárzása, és a jelenléte elárulja azt, hogy ő igen is egy vámpír, akivel mielőbb végeznem kell.. Nem maradhat életben sem ő, sem pedig más vámpír. Egyáltalán miért is járkál éjnek évadján az erdőben? Nos nem én tehettek arról, hogy pont ide tévedt, és az áldozatommá vált. Ez a szakmám, a munkám, az örömöm, és a hobbim.. Csak gonoszul mosolygok le rá, miközben végig nézek rajta. Akármilyen ártatlan arca van nem érdekel, hisz vámpír, aki megöli az embereket tömeg számra, és nem foglalkozik velük eközben. Nos én sem foglalkozom velük, csak szimplán elszórakozgattok velük, ha kedvem tartja, aztán pedig átküldöm őket a túl világra, hogy boldogan megrohadjanak a pokolban. Ugye milyen kedves vagyok velük? Van, aki lassú fájdalmas halállal hal meg a kezem közt, de olyan is akad, akivel gyorsan végzek - általában az áldozataim jobban járnak az egyszerű gyors halállal, szóval.. ez a nő is imádkozhat azért. Sosem vétem el a célpontomat, és sosem marad életben az, aki a kezem közé kerül. Nos az már kivétel, hogy az a hülye fiatalabbik Salvatore túl járt az eszemen, de hát na.. megesik az ilyesmi, nem de? Csak a gond az, hogy nem velem.. Na mindegy is, hisz megtanultam a dolgot, és még hozzá azt, hogy nem jó húzni az időt, hanem mielőbb kell végezni az adott célponttal. Most sem fogok másképpen tenni, hisz ugyanazt érdemli, mint minden egyes nyomorult vámpír ezen a földön.. a halált. Erősen szorítom a kezeim közt az íjat, és vele együtt a nyilat. Feszesen húzom meg, hogy még könnyebben elengedhessem, majd ha szükséges, de egyenlőre csak várok, hisz hagy beszéljen már.. Meghallom a szavát, miszerint minden vágya. Nos, ha ezt kéri kap még, hisz nem sajnálom tőle.. - Ahogy kéred. -Mosolyodok el, miközben rápillantok, aztán elengedem a nyilat, amelyet ugyancsak a hátára célzok.- Míg ezzel el szórakozol addig megmondhatnád nekem, hogy milyen halálra vágysz? Gyorsra, vagy netán.. lassúra? -Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, miközben gonosz mosoly játszik az ajkaimon.- Olyan öröm látni, hogy szenvedsz... drága. -Mondom gúnnyal, de másrészről pedig örömmel a hangomban. Egy újabb nyilat húzok elő, amit az íjhoz erősítek, aztán lazán elengedem úgy, hogy a nyakába fúródhasson, és miután ezzel végeztem előveszek egy karót a zsebemből, aztán odasétálok hozzá. Mikor odaértem lehajolok mellé, és a szíve fölé helyezem azt.- Utolsó kívánságod van? -Már nem mintha teljesíteném, de szeretek játszadozni ezekkel a dögökkel. Nem sokkal később belé szúrom a karót, de a szíve alá ne hogy azt higgye, hogy ily könnyen ölöm meg.. egy kicsit játszadozni támadt kedvem! Felállok lassan végül, és úgy pillantok rá, hogy mégis hogyan szenved.
Sokkalta egyszerűbb lett volna eltűnnöm innen. Még most is meg van rá az esélyem. Elrohanhatok, de valahogy nehezemre esik talpra állni egy kiálló vacakkal a hátamban. Akárhogy próbálom elérni egyszerűen nem sikerül. Mintha direkt úgy lőtte volna bele a hátamba, hogy ne érhessem el.. Mondjuk valószínűleg ezt akarta elérni szóval.. Fel is adtam a próbálkozást arra, hogy kiszedjem a hátamból, mert ez egyedül nem fog menni. Ha túlélem ezt az egészet, akkor hazaesek és kiszedetem a kis vértasakommal a hátamból. Aztán jól is lakok vele.. Lehet megölöm lehet nem. A kedvemtől függ. Meg attól, hogy mennyire leszek éhes. A szellem lét nem nekem való.. Szóval nem kellene itt helyben elpatkolnom. De ha meg kell halnom, akkor legalább az egyikünk legyen boldog. Ha őt boldoggá teszi az, hogy kínozhat hát hajrá. A fájdalom számomra már különösebben nem számít. Boldogulok vele. Megtanultam együtt élni vele egy kicsivel több soha nem árt. Ezzel csak növeli a határaimat. Később már ez sem fog fájni. Mondjuk, ha valami balul sülne el.. Akkor az első dolgom lenne felkeresni Tristan kis barátnőjét. Samantha.. Azt hiszem így hívják, de a névmemóriám elég rossz szóval.. Semmit nem mondok biztosra. Egyáltalán megkérdeztem az én kis szolgám nevét? Nem hiszem.. Amúgy sem számít, csak az érdekel, hogy finom legyen a vére. Ennyi az egész. Kérésem számára parancs. Milyen kedves. – De ne a hátamba te szerencsétlen. Most komolyan azt akarod, hogy úgy nézzek ki, mint egy aranyos kis süni? Mert kétlem még a végén megsajnálnál és nekem sem jön be annyira az ötlet. – Bukott ki belőlem. Komolyan, ha továbbra is tele lövi a hátamat én nem tudom még hogyan, de megetettem vele a saját szívét.. A második nyilat is próbálok valahogy kiműteni a hátamból, de szintén nem járok sikerrel. Vagy, ha sikerrel is járnék akkor végigszántanám a hátamat. Azt pedig nem akarom. Azt hiszem most jött el a szerencsétlenségeim sorozata. – Nyugodtan éld ki a pszichopata vágyaidat, te beteg állat. – Mondtam miközben kínomban felnevettem. Komolyan néha a vadászok betegebbek, mint egy vámpír. Annyira mondják, hogy mi vagyunk a szörnyetegek, de akkor ők mik mikor azt élvezik, hogy kínozhatnak egy olyan embert, aki kicsit több fájdalmat bír el és gyorsabban is gyógyul.. Egy szóval vámpírt, de jól esett ezt most így körül írni. Még egy nyíl fúródik a testembe, de ezúttal a nyakamba. Na, ezt már szeretem. Elérhető helyen van, hogy kezdhessek vele valamit. A lehető leggyorsabban húztam ki, annyira azért nem vagyok önkínzó, hogy még szépen lassan kihúzzam.. Egyszerre essünk túl az egészen és hagyjuk begyógyulni. Nem dobtam el a nyilat szorosan a kezemben tartottam.. Mintha az életem függne tőle.. Voltaképpen az is benne volt a pakliban. – Nem kívánság.. Inkább tanács. Menj és kezeltesd magad. - Mondtam gúnyolódva. De végül is ráférne egy pszichológus. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, mikor belém szúrta a kezében lévő karót. Azért kár lett volna ilyen gyorsan lezárni a mi kis játékunkat. De tudtam lépnem kell, mert most valószínűleg nem számít semmire. A kezemben lévő nyilat teljes erőmből – már amennyi maradt – a hasába szúrtam. Azért én sem rögtön a szívéhez irányítom..
Minden egyes vámpír megölésével, csak nagyobb lesz rajtam a térkép, sőt mi több megszabadítom a várost ezektől a nyamvadt lényektől, hisz nincs szükség ennyi hemzsegő vérszívóra, akik csak ártatlan emberek életét veszik el, csak azért, hogy ők éljenek, sőt mi több ehessenek. Egyszerűen erre születtem, és épp ennek a hobbimnak is élek, sőt ez már jóval több számomra, mint egy hobbi.. - Képzeld nem sünit csinálok belőled, de ha már ennyire ragaszkodsz ehhez.. Na jó nem ezt majd legközelebb alkalmazom egy másik vámpíron. Amúgy megtudhatnád jól, hogy a célom az volt, hogy ne érd el a nyilat. -Mondom számára komolyan, de egyben tájékoztatás képen is.- Amúgy elhihetted, hogy nem foglak megsajnálni egy pillanatra sem, hisz az nem az én stílusom lenne, sőt mi több.. téged nem sajnálni kell, hanem megölni, hogy mielőbb átkerülhess a méltó helyedre.. a pokolba. -Mondom gúnyosan számára. Egyszerűen hihetetlen, hogy ilyesmit feltételezz pont rólam.. Még hogy meg sajnálom? Én nem vagyok vajszívű, aki megsajnál egy vámpírt, aki nem mellesleg halom számra öli az embereket nap, mint nap, csak azért, hogy élhessen. Egy vámpírvadász vagyok, aki bátran kiáll a vámpírok ellen, és nem ijed meg, csak azért, mert egy vámpír megjelenik előtte.. Ugyan már! Aki megrémül ezektől a lényektől, az egy gyáva nyúl.. de komolyan! - Pszichopata vágyaimat? Meg beteg állat? -Vonom fel kérdőn a szemöldököm.- Meg lehet, de hogy te sem vagy jobb.. az is biztos! Halom számra ölsz embereket, miközben úgy manipulálod őket, mint egy bábut, aki jelentéktelen kis semmiség ezen a világon. Azt hiszed, hogy hatalmad van, csak azért, mert gyorsabb vagy, meg erősebb, meg azért, mert igézni tudsz. Szinte már úgy ismerlek titeket, mint a tenyeremet.. Mind egyformák vagytok.. embereket öltök a vérért, és ne mond azt, hogy te különb vagy, mert ez sajnálatos módon nem lesz igaz.. hisz ugyan olyan vagy! -Beszélek hozzá komolyan. Minden vámpír el van magától szállva, mert természetfeletti, mert halhatatlan, és hatalma van, de sajnos nem számoltak egy opcióval.. velem! - Nekem nem kell kezeltetés elhihetted. -Vonom meg a vállamat egyszerűen. Mégis mit hisz ez magáról, hogy ő ezt majd túléli minden szó nélkül? Hát azt már nem.. Álmodj királylány! Hirtelen ér a támadása, amit ellenem elkövet.. Szinte még időm sincs reagálni, és elkapni a kezét, hogy ne tehesse meg, hisz nem figyeltem eléggé erre a részletre, és már megtörtént a baj.. sikerült a hasamba szúrnia egy nyamvadt nyilat..- Ezt még megbánod.. te nyamvadt kis dög. -Szűrtem ki idegesen a fogaim közt, miközben a hajától fogva magammal együtt felráncigáltam a földről, aztán pedig kitekerem a nyakát.- Ezt neked te... -Alaposan visszafogom magamat, hisz nem kéne itt éjnek évadján magamban dumálnom.. káromkodnom.. Miután elengedtem a testét, és az a földre esett, akkor egy fához vonszolom ahol eleinte csak kiszedem a hátából a nyilakat, majd szépen oda is kötözöm végül. Ha fel kell, akkor sem lesz ereje, hogy harcoljon ellenem, hisz túl gyenge.. Miután lekötöztem kihúzom magamból a nyilat, és eldobom, aztán a zsebemből előveszek egy kis fiolát, amelyben vámpírvér van.. A tartalmát megiszom, aztán pár perc múlva a sebnek már hűlt helye sincs.. A vámpírkát felpofozom, hogy kelljen fel, hisz ne aludjon itt nekem, mert az nem élvezetes.. eközben a szíve alól kihúzom belőle a karót is!
Nem volt valami kellemes sem a karó a szívem alatt sem pedig a hátamba fúródó nyilak. Igazából próbáltam elkerülni mindenféle mozdulatot. Kivétel ami muszáj volt természetesen. Azért nem fogok elkezdeni ugrándozni örömömben, hogy húú de jó nekem amiért belefutottam egy vámpírvadászba.. De egy biztos, hogy agyára ment a szakmája az már tuti.. Kicsit eléggé elvontan gondolkodik, de hát az ő baja.. Nem az én agyamban nincs rendben valami. – Ó, pedig szívesen lettem volna süni, de ahhoz automatikusan igényeltem volna valami rózsaszín kis szalagot, hogy még édesebb lehessek. – Továbbra is keservesen nevettem, de nem tudom honnan származott a jó kedvem. Vagy egyáltalán miért volt. De számít ez? Jól érzem magam és kész. Arra meg magasról teszek, hogy ő azt várja, hogy szenvedjek. – Szóval most már partnerek vagyunk, hiszen a segítségemmel kitaláltál valamit.. Fantasztikus. Nem gondolod? – Azt hiszem kezd az agyamra menni a vérveszteség és a fájdalom.. Nem is kicsit hanem nagyon. – Szóval hiszel a pokolban. Micsoda meglepetés. Hány felest ittál te meg ma reggel, mert biztos vagyok, hogy egy után még remeg a kezed.. Valami miatt el kellett pusztulnia az agysejtjeidnek és ha nem ez volt az, akkor csak arra tudok gondolni, hogy soha nem is volt. – Tudom, hogy nem jutok előrébb ezzel az egésszel. Sértegetem, mert megtehetem és ettől érzem jól magam. Nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy láthassa rajtam a fájdalmamat. Egyszerűen megpróbálom élvezni a helyzetet. Legalábbis addig amíg meg nem halok. Mert sok esélyt sajnos nem látok arra, hogy én itt ma este túléljem. Talán imádkozhatnék.. Vagy esetleg próbálkozhatnék keményebben.. De minek? Ha lesz esélyem úgy is megragadom, ha pedig nem akkor úgy is meghalok. Ilyen egyszerű. – Figyelj én legalább felvállalom. Igen játszadozom az emberekkel. Szerintem te is kihasználnád és nehogy azt mondd, hogy nem, mert ez egyszerűen annyira csábító, hogy nem bírnál ellenállni. Csak úgy, mint jelenleg nem tudsz ellenállni annak a késztetésnek, hogy megölj. Ez is egyfajta pszichopata hajlam. De nincs kedvem erről most előadást tartani neked.. Hidd el tudnék. – Rántottam egyet a vállamon, amit meg is bántam, hiszen rögtön mozgolódni kezdett bennem minden. Na, mindegy. Azért legalább ez emlékeztet arra, hogy milyen helyzetben is vagyok. – Pontosan ezt mondja az is, akinek szüksége van a kezelésre.. Most lehet, hogy azt gondolod, hogy csak beléd akarok kötni, de én tényleg törődöm veled és a sorsoddal.. Nem akarom, hogy a jövőben tönkre menjen az életed az életmódod miatt. – Szépen lassan a szívemre tettem a kezem és bűnbánóan néztem, de az egész nem tartott két másodpercnél tovább rögtön elnevettem magam. Na, igen azért ezt én sem gondoltam komolyan. Ha nem a szövegelésem akkor a váratlan támadásom jutatott el idáig. Hiszen a következő pillanatban már nem láttam mást, mint sötétséget. Reménykedtem benne, hogy ez nem tart majd örökké hiszen fogalmam nincs, hogy mi történt. Most meghaltam vagy egyszerűen csak lámpaoltás van? A kérdésemre hamar meg is kaptam a választ, mert egy pofont éreztem meg az arcomon. A nyilaknak és a fadarabnak már nyoma sem volt, viszont egy fához voltam hozzákötözve.. Remek. – Na, csak nem unatkoztál nélkülem, édes? – Mondtam egy ravasz mosoly kíséretében, majd kinyitottam a szememet, hogy láthassa teljes mértékben magamnál vagyok. Habár a nyakam iszonyatosan fáj.. Elvette a módszerem.. Ez roppantul szomorú. Mondjuk ilyenkor már rég el szoktam tűnni.. Szóval ez az egy különbség. – Ó, és a sebednek már a helye sincs meg.. Csak nem vámpírvér? Nevetséges, hogy elítélsz minket közben a vérünkkel gyógyítod magad.. Tudod egyáltalán te, hogy mit akarsz az élettől vagy mi helyes és mi nem? Mert nem úgy tűnik. Egy összezavarodott buta kis ember vagy. – Tudtam, hogy ez csak olaj lesz a tűzre, de ha már játszunk akkor játszunk rendesen.
A végén már futottam. Éreztem, hogy a környék megváltozik körülöttem, ahogy befutottam a birtokon a fák közé, majd folytattam köztük az utam... és azok egyre sűrűsödtek, ahogy elértem az erdő határát, majd be egyenest a sűrűjébe... Néha éreztem hogy a fáknak súrlódom, a vállam, a karom... de nem érdekelt, löktem magam tovább, futottam... és nem számított merre megyek, csak el attól a rohadt birtoktól, amiből már elegem volt... a bezártságból... a magányból... mindenből... egyedül... és nem bírtam végighallgatni újra, Stefan-t egy nővel, ahogy pokolian jól érzi magát... én meg ülök lent egyedül, a barátom nélkül... minden nélkül... Futottam míg csak bírtam szusszal, és míg el nem estem... valamiben, mi az utamat állta lent a földön... - A fenébe...! - jajdultam fel, ahogy lábam megmozdítva éreztem, hogy valószínű nagyon ügyesen ficamítottam is ki a bokám. Jó, meggyógyul, de... de ez már egyszerűen egy ütés volt... ez a fájdalmas érzés... elsodort egy gátat, és hullani kezdtek a könnyeim...
Az erdőbe indultam, de még előtte sikerült egy fickót levadásznom, aki éppen megtámadni készült egy ártatlan fiatal lányt. Nagyon jó érzés segíteni, csak aztán nagyon sok érzelem kering bennem, előtörnek a gyermekkori bántalmazások, és olyankor kitörni készül belőlem a düh, egy nagyon erős fojtogató érzéssel körülvéve. Csak lépdeltem egyre gyorsabban, amikor hallottam valamit... Odasuhantam megnézni, de csak egy valakit láttam, egy nőt. Hm... Hirtelen ott termettem mellette, de ahelyett, hogy ismét a segítőkészségem jött volna elő, inkább csak nekitámadtam. - Mi történt? - kérdeztem tőle fintorogva és nyersen, mert hát ő is vámpír... De valami nagyon nem stimmel vele.
Csendben sírdogáltam a földön ülve, fájó lábam markolászva, mikor hirtelen valamit meghallottam... vagy nem is valamit, hanem inkább valakit, mert határozottan gyors mozdulat hangja volt... valaki jött... De még így is szinte szívem állt meg, és rémülten szisszentem fel, mikor valaki... egy idegen nő hangja csapott le rám, egészen közelről... - Én... én elestem.. - Valahogy ez szakadt ki belőlem, a kérdése hallatán. Felnéztem... de nem tudtam merre kémleljem az idegent... - Ki... vagy Te? - kérdeztem riadtan, mivel csak most tudatosult bennem, hogy... itt ülök valahol... a semmi közepén... kificamodott lábbal, vakon... védtelenül.. egy vadidegen társaságában. Én hülye... Uram védj meg...
Nem tudom, hogy mit is kellene tennem, mert az, hogy csak így rátámadok valakire, aki nem tett semmit, amiért megérdemelne egy pici kínzást... Nem, kicsit játszom az érzelmeivel, de nem fogom őt bántani. - Azt észrevettem, hogy elestél - de hogy miért, azt szeretném megtudni, hogy mégis, mi volt az oka annak, hogy eldőlt, és a lábát fájdítja. - Nem ismersz - súgtam a fülébe, de hát végül is, kit érdekel, ha megtudja a nevem.. Nem akkora probléma ez. - Sofia vagyok... és Te? - kérdeztem tőle, kicsit visszavettem a nyers modoromból. Mit árthat nekem egy védtelen vámpír. - Menekültél valaki elől? - újra egy kérdést tettem fel neki, és közben pedig sétáltam körülötte.
Megijedtem... az égre... mibe kevertem magam... De nem maradhattam ott sem..!! De meghalni sem akarok, és nem bírom itt... így megvédeni magam... azt sem tudom ki vagy mi ez a valaki... - Akkor miért kérdezed..? - kérdeztem vissza, és próbáltam felmérni a helyzetét, de nem sikerült... valószínűleg, mert a következő pillanatban aztán hirtelen már a fülem mellől szólt a hangja, és én hátrahőköltem, amitől egy fának ütközött a vállam, és ettől csak megint megriadtam... Ide-oda rándultam, mint egy sebzett kismadár... Akkor álltam csak meg rémültem mozgatásában, mikor megmondta a nevét... ami nekem semmit nem mondott... - Lexi - válaszoltam tömören, szinte... vagy nem is... ténylegesen... kapkodva a levegőt. Nem kéne így elárulnom hogy félek és zaklatott vagyok, de... nem vagyok képes titkolni... most nem... - Vámpír vagy? - feleltem kérdéssel a kérdésére, bár nem is volt igazi válasz, hisz nem feleltem... kérdeztem helyette. Most mit mondjak? Hogy a legjobb barátom elől futok (aki nem is tudja hogy menekülök Tőle), akivel le akartam feküdni, de az eltolt, és inkább felment az új legjobb barátjához, hogy Őt húzza meg, és én nem voltam képes végighallgatni megint hogy mással vagy egyáltalán bárki bárkivel odafent együtt hál, mert én már több éve nem kellek senkinek, hol mert halott vagyok, hol mert szellem, hol meg mert egy nyomoronc vak liba, aki még a legjobb barátjának sem kell, nem még másnak akárkinek..?? Ez aztán nagyszerűen hangozna egy vadidegennek... Nem... ezt nem mondhatom...
Lexi. Illik a lányhoz ez a név. Nos, nem tudom, hogy mihez is fogjak hirtelenjében, de kicsit még hagyom abban a hitben, hogy bántani fogom őt, mert látom rajta, hogy nincs valami jó passzban most sem. - Igen, vámpír vagyok... - valamiért ismét fintorogtam, de már magam sem tudom, hogy miért is, hiszen ő is az, csak jelenleg ő kicsit gyengébbnek tűnik. Vajon mit kereshet egy vámpír itt az erdő közepén szinte, tök egyedül, és hát úgy látom, hogy több gondja is akad. Szimplán már csak az, hogy nem látok rajta semmiféle napfénygyűrűt, vagy bármit. S a tekintetével próbál keresgélni engem, de nem talál. Ott sétáltam mellette, de kicsit távolabb. - ... de most már adhatnál egy választ nekem az előző kérdésemre - szólaltam meg kicsit idegesítően, mert nem elég az ő baja, de még én sem hagyom őt békén.
Vámpír... ez nem jó... nem akarok egy idegen vámpír közelében lenni... Jennával könnyű volt, megvédhettem magam, mert még fiatal, de ez a nő nem tűnik kezdőnek... - Menekültem... magam elől... - bólintottam vonakodva, és nem tudom mitől is féltem annyira, ha egyszer nem is bántott még vagy akármi, de... de akkor is, védtelen vagyok, félek ettől az idegentől... Mi van ha 2 perc múlva már a fejemet fogja egy fába verni...?? Nem tudok védekezni... - De... ne haragudj, ehhez semmi közöd.. nem akarok erről beszélgetni. Inkább... megmondanád, hogy hol vagyok..? - kérdeztem reménykedve, hátha... mert azt érzem hogy az erdőben, csak azt nem tudom, hogy ott hol... azt sem tudom merről vagy merre jöttem...
Menekülés... Ismerősen hangzik, én is rengeteget menekültem apám elől, bár sokára, de mégis sikerült kiszabadulnom a karmai közül, és a rabságból, amiben tartott engem és anyámat is. - Csak kérdeztem - vontam vállat, mert csak legbelül érdekelt, hogy mi is van vele, mi történt vele. Retteghet tőlem vajon? Biztos vagyok benne, de azért remélem nem fog félni majd későbbiekben tőlem. - Hát, kérlek szépen, az erdőben vagyunk, és annak is a közepe táján majdnem - válaszoltam neki immáron bővebben, és egy icipicit kedvesebben. - Merről jöttél? - hát, elég sok helyről lehet idetévedni... És ahogy nézem, ő pedig vak is, mert különben jobban tájékozódna.
Az erdő közepe táján... Hogy tudtam így elkeveredni..?? Nem értem... Teljesen belezavarodtam ebbe az egész semmibe... ami körülvesz... hisz az... egy nagy semmi... Hiába hallom, hogy a fák vesznek körül, nem tudom hol, vagy merre, vagy merről mi van... Ajjjj... Az ember nem is hinné mekkora kincs a szemem míg működik... mert mikor már nem... a francba is, az egy halálos ítélet... - Fogalmam sincs... - nyögtem fel, és kezeimbe rejtettem az arcomat. Nem mondhatom csak úgy meg neki honnét... mert az tudom, csak azt nem, merről... Előbb tudnom kell... - Meg fogsz ölni? - egyenesen tettem fel a kérdést, miközben leengedtem a kezeim, és újra próbáltam megtalálni Őt, hogy feléje "nézhessek"... Nem tudom milyen vámpír, vagy mennyi idős... de engem perpill nem nehéz...
Kezdőlap
