- Nem kedves, egyáltalán nem hiszem azt - jelent meg az én arcomon is egy vigyor, és közelebb léptem hozzá, figyelmen kívül hagyva a szerinte fenyegető közeledését. Nem abból a fából faragtak, hogy meghátráljak egy vérfarkastól, még ha ennyire magabiztos is. Bár saját magam tanultam meg az erőmet kontrollálni, valahogy sejtettem, hogy a hatalmuk... miattunk kell, hogy legyen. Talán... ki tudja. Mindenesetre a mi erőnk örök, míg az övéké teliholdig tart. - Ez az úgymond előjáték. Szeretek szórakozni másokkal. Amint látom - mértem őt végig szándékosan gonosz vigyorral az arcomon. - Érdekes társaság leszel. Szóval, mit akarsz? Megijeszteni? Csak a jó boszik képesek a félelemre.

-Ezt örömmel hallom.-vigyorogtam rá továbbra is és szemmel követtem ahogy lépteket tesz meg felém. -Megijeszteni? Nem azt nem mostanra tartogatom. Most nem ahhoz lenne kedvem. -vontam fel a szemöldökömet és talán a vigyorom még szélesebbé és magabiztosabbá vált.
-Alkalmazkodom hozzád. Kivételesen. Tudod nem szokásom másoknak engedni, de most nagylelkű kedvemben vagyok. -vontam vállat- Úgyhogy mond meddig vagy hajlandó elmenni! Semmi jónak nem vagyok az elrontója. -mondtam miközben nekidőltem az egyik fának. -Akár még egy jó kis vitában is benne lettem volna. -kacsintottam rá és vártam, hogy reagáljon az ajánlataimra.

Furcsán méregettem. Ez most komolyan ki akar borítani, vagy csak komolyan olyan kedvében van, hogy meg akarja kínoztatni magát?
- Ismerem a te fajtádat. Adsz valamit... és cserébe kérsz is. De nálam ez nem működik. Én csak szórakozni szeretek - vigyorogtam. Egyre erősebben éreztem az ingert arra, hogy hatalmas fájdalmakat okozzak neki, de még visszafogtam magam. Még ki kellett találnom valamit, amivel kihozom a sodrából. - Na és milyen vérfarkas vagy te? Nagyon úgy tűnik, hogy meghátrálsz egy nyúlgyilkos boszorkánytól, ha nem tévedek. Esetleg attól félsz, hogy lepörkölöm a farkadat? - gúnyolódtam.

-Tényleg olyannak nézek ki? -röhögtem gúnyosan és elrugaszkodva a fától léptem közelebb hozzá. Bármennyire is próbált ingerelni visszafogtam magam, nem adtam meg neki ezt az örömöt, ráérek még azzal. -Ezt meg hol álmodtad? -kérdeztem komolyabb arckifejezéssel, de még mindig egy halványabb vigyorral az arcomon.
-Te lennél az utolsó akitől megfutamodok. Előbb tépem le a csinos kis fejecskédet. Pedig őszintén szólva kár lenne érted, csak sajnos ez engem nem hat meg. -mondtam gúnyos hanglejtéssel és még közelebb mentem hozzá, hogy úgy állhassak vele szemben.

- Bocs, a csinos kis fejecskémet nem olyan könnyű letépni -billentettem félre gúnyosan a fejemet, majd engedtem, hogy a kitörni készülő mágia, ami arra késztetett, hogy daganatokat növesszek a teste minden egyes pontján, utat nyerjen magának. Fájdalmat akartam neki okozni, és azt akartam, hogy rájöjjön, nem csak viccelődöm. - Kíváncsi vagy rá, milyen egy szívroham? - mosolyodtam el gonoszul. Szerintem ideje lenne megfutamodnia tőlem pár élőlénynek, mert korántsem viccelek a szándékaimmal. Bár... ezt általában nem tudják a legelső találkozásunk után. - Esetleg szeretnéd kipróbálni, milyen érzés nem mozdulni? Vagy milyen, ha folyadékkal telik meg a tüdőd, és fuldokolsz tőle? - érdeklődtem. Az ötleteim tárháza végtelen, bár a varázslataimra ezt nem lehetett mondani... Sajnos nekünk sokkal kevesebb könyvünk maradt fent, amiből megtanulhattam az igéket. Persze van néhány, amit én dolgoztam ki, és jegyeztem le...

Alighogy válaszolni tudtam volna éreztem a testembe hasító fájdalmat amit ő idézett elő bennem. Kínomban összegörnyedve rogytam a földre. Erős volt a fájdalom amit bennem ébresztett, de próbáltam elnyomni magamban bármennyire is fájt. Megszoktam már a fájdalmat az idők során, bár az érzés megmaradt, de lassan ez megszokottá vált nálam. Nehezen de feltámaszkodtam a földről és torkon ragadva őt az egyik fának szorítottam. -Ennyitől nem fekszek ki. Több kell ahhoz. -húztam gúnyos kínmosolyra a szám mivel még mindig éreztem a testemben a fájdalmat-Megedződtem az évek során és én sem vagyok kispályás.-kacsintottam rá, majd erősebben szorítottam meg a torkát.

- Biztosan kíváncsi vagy a legrosszabb formámra? - kérdeztem önelégülten. Tetszett, hogy végre elveszítette az önuralmát, mert bár én bántam meg a dolgot, amikor a torkomat szorította, éreztem az agresszióját. Meg azt, hogy egy hasonló kaliberű ellenfél, aki nem akar jó pofizni, vagy könyörögni az életéért. - Hát jó... emeljük a dolgot középszintre - vigyorogtam, majd a következő varázslatra koncentráltam. Víz, rengeteg víz, nem mellesleg abban a szervében, aminek csak levegőt kéne adnia. Azt akartam, hogy fuldokoljon, de ne haljon meg, így körülbelül fél perc elteltével megtettem a dolgok ellenkezőjét, és megszabadítottam a víztől a tüdejét. - Szeretnél még?

Nem válaszoltam a kérdésére mivel perceken belül fuldokolni kezdtem a tüdőmben felgyülemlett víz miatt aminek hatására elengedtem a torkát. -Ribanc.-mondtam érzéstelenül, levegőért kapkodva.
Mikor már végre nem fuldokoltam felszabadult bennem a düh amit ő gerjesztett bennem. -Akkor most rajtam a sor. Attól még, hogy nő vagy nem foglak megkímélni.-förmedtem rá és a szemeim már aranybarnára változtak. Kihozta belőlem azt a mérhetetlen dühöt amit nem mindenkinek sikerül ébresztenie bennem. Már nem is nagyon érdekelt, hogy mit teszek vele mivel a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy az öklöm az arcában landol nagy erővel.

Áucs... Na, ez azért fájt. Félreértés ne essék, nem a ribanc szó, azt már mondták rám páran, sokkal inkább az, amikor ököllel arcon vágott, aminek köszönhetően azt hiszem, eltört az orrom, továbbá lezsibbadt az arcom jobb fele. Ilyen dolgok azért elveszik a figyelmemet, szóval... kellett egy kis idő, mire összeszedtem az erőmet, és ismét sikerült elvégeznem azt, amit az előbb is, de ezúttal hosszabban. Közben pedig arra is kénytelen volta figyelni, hogy lelökjem magamról, és legalább pár méter távolságra kerüljek tőle. Ha ez ugyan segít... A sárgában úszó szemei ugyanis határozottan az állati ösztönök előretörését jelentették. - A kezemben van az életed, te patkány! Ha egy kicsivel is tovább hagyom a dolgot, megfulladsz a saját tüdődtől - kiáltottam oda neki, mikor megszüntettem a varázslatot. Igen, igen igen! Egy mezei boszorkány is lehet istennő, ha van mersze magához ragadni a hatalmat.

Ugyanazt csinálta amit az előbb, de már nem tudott érdekelni a dolog teljesen önkívületi állapotba kerültem. Bár fuldokoltam, de inkább a düh volt az amit jobban éreztem annak ellenére, hogy majdnem megfulladtam. Lelökött magáról és inkább megtettem pár lépést egy tőle távolabb eső ponthoz. Kitudja milyen boszorkány trükkel próbálkozik amiből nekem semmi jó nem származhat.
-Patkány? Mondták már egy páran.-jegyeztem meg és gúnyosan elnevettem magam- Baromira nem érdekel, hogy nem öltél meg. Tévedésben vagy ha azt hiszed, hogy hagytam volna magam. Ha úgy tartja kedvem egy mozdulattal letéphetem a fejedet.-vigyorodtam el gúnyosan.
Soha nem tudott meghatni ha valaki megkímélte az életemet, bár ez még soha nem fordult elő mivel előbb megöltem őket utána meg már nem volt lehetőségük rá.

- Ahogy nekem is a ribancot, de engem sem hat meg - vontam vállat, majd közelebb léptem egy újabb lépést. Szükség esetén még mindig el tudom őt zárni magamtól egy olyan... tíz percre, hogy egérutat nyerjek magamnak. - A fajtád gyilkos, így mindenki tudja, mire számítsunk tőled - jegyeztem meg a "letéphetném a fejed" megjegyzésére. - Azt is könnyű kikövetkeztetni, mit tennél az áldozataiddal. Na de egy boszorkány? Ritka a hozzám hasonló, és ebben rejlik a veszélyem - jelent meg egy édes, már-már angyali mosoly az arcomon, ami teljesen ellentmondott az előbbi szavaimnak. - Mire képes a boszi? Megégetni? Vizet tölteni a tüdőbe? Egyszerre a kettőt? Vagy valami egészen mást? Fogadok nehéz kikövetkeztetned - jegyeztem meg.

Közelebb lépett felém, amire én nem is reagáltam csak továbbra is egy helyben álltam. -Igen az.-bólintottam-Csak nem mindenki használja ki a lehetőségeket amit ezzel együtt kaptunk. Én kihasználom és élvezem is. Amint látod. -magyaráztam majd vállat vontam. -Mindig is megvetettem azokat a farkasokat akik félnek és utálják ezt az adottságot. Nekem ez áldás nem pedig átok. -vigyorodtam el önelégülten.
-Hát te se vagy az a jótét lélek. Engem jelenleg is többszörös emberölés miatt köröznek. De nem túlzottan érdekel. Még ha el is kapnának se sokáig tudnának bent tartani. -mondtam ezzel arra célozva hogyha telihold van úgyis kijutok, na meg amúgy is megoldanám. Már ezerszer lejátszódott előttem, hogy mi történne ha bekasztliznának. -Nem volt még nagyon dolgom hozzád hasonló banyával. -forgattam meg a szemeimet- Általában mindegyik egy kedves naiv lány akik csak arra várnak, hogy valaki megrontsa őket. -nevettem el magam gúnyosan.

A legtöbben valóban elmenekültek volna, amint meghallják, mennyi ember élete szárad a lelkén, ám az én érdeklődésemet felkeltette a dolog. A tiszteletemet még nem vívta ki, mert gyanakodtam rá, és minden másodpercben képes lettem volna arra, hogy ismét megpróbáljam megfullasztani. Mégsem tettem. Végre egy vérfarkas, aki nem szenved az átoktól... És talán sikerülne betoboroznom, mint segítőt. Legalábbis... nem csak boszorkányokat kéne gyűjtenem.
- Azért köröznek, mert béna vagy. Engem még sosem kaptak el, csupán a rejtélyes halálesetekre figyeltek fel - vigyorogtam. Na igen... Nem volt az olyan sok, de ha kellett, hát kellett. A kínzást még mindig sokkal jobban szerettem, főleg azt az érzést, hogy az én kezemben van az ő életük. - Tőlem ne várj sem kedvességet, sem naivságot. Nem úgy lettem nevelve - húztam ki magamat büszkén.

-Akkor lennék az ha már lecsuktak volna. De még ha így is lenne akkor sem sokáig tartanának egy helyben.-vontam vállat. Elvigyorodtam amikor szavaiból kikövetkeztetve rájöttem, hogy ő is gyilkolt már. Bár valahogy lesült róla.
-Nekem családom sem volt. De már gyerekkorom óta ilyen vagyok és ez azóta csak fokozódott. Úgyhogy tőlem se várj túl sokat. Sőt semmit. -mondtam tartva a vigyort az arcomon. Talán pont azért lettem ilyen mert nem voltak szüleim. De nincs mit tenni, még soha nem is vágytam arra, hogy rendes családom legyen. Túlságosan is szeretek érzéktelen lenni.

- De neked menekülnöd kell. Én pedig addig maradok ott, ahol vagyok, ameddig kedvem tartja. Ergó szabad vagyok - vigyorogtam, és közben arra gondoltam, hogy ennél sokkal több. Vezéralkat, és olyan, aki minél több embert próbál átcsábítani a rossz oldalra. Vagy hová. Szerintem nézőpont kérdése. - Most mondanám, hogy sajnálom, de két okból nem teszem. Egyrészt mert én senkit nem sajnálok, még saját magamat sem. Másrészt úgy látom, nem is kellett neked egy család - jegyeztem meg. - Gyengék, akiket elgyengít a szeretet és az egyéb érzelmek, és ezt nem szabad. Ha gyenge vagy, sebezhető is vagy, és ha sebezhető vagy, mindig el fogsz bukni. De ha valamit is akarsz, törtetni kell, nem törődve másokkal. Nem gondolod? - kérdeztem.

-Engem ez nem különösebben érdekel. Meg tudom oldani a gondjaimat ha annyira akarom. -jegyeztem meg és megforgattam a szemeimet. -De úgyse tudnának elkapni. Ahhoz túl hülyék. -tettem még hozzá és gúnyosan elvigyorodtam. A tény az tény, nincs túl sok esze a törvény embereinek.
-Én se sajnálom magamat. Csak hátráltattak volna. Jobb szeretek egyedül boldogulni és azt csinálni amit én akarok. Jó érzéseket meg már egy jó ideje nem vagyok képes senki irányába táplálni.-mondtam hideg tekintettel. -Minek a jó érzelmek ha csak visszatartanak?! Örülök, hogy ilyen vagyok engem ez éltet, semmi más...-mondtam egy önelégült vigyorral az arcomon.

- Szerintem ne becsüld alá az ellenségedet. Lehet, hogy neked túl hülyének tűnik, de adtam már be a szegény ártalmatlan boszi szerepét, hogy aztán később szórakozzam másokon - jelent meg nosztalgikus kifejezés az arcomon. Naná, hogy ezt csináltam. Vezető voltam, de egyben színésznő is. Csendes, halk szavú, vagy épp dühödt, és örömmel láttam, hogy néha nem voltak képesek követni. - Fogadok azt sem gondoltad volna, hogy képes vagyok így betenni neked - kacsintottam rá. Na, nem volt ez olyan hű, most akkor barátok leszünk beszélgetés, csupán két erős ember megvitatása a hatalom kezeléséről.

-Az te vagy. -vontam vállat -Már évek óta próbálnak elkapni, de amint látod még itt vagyok és ez nem véletlen.-jelent meg egy elégedett vigyor az arcomon. Na igen ha annyira profik lennének már rég elkaptak volna, de ez nem így történt. -Hát nem..Igazából pont én akartam szórakozni veled egy kicsit. De ugye nem lehet mindig az amit én akarok. Kivételes alkalom..-vontam vállat. Mondhattam volna, hogy igen tényleg erős boszorkány, de nem szokásom másokat dicsérgetni főleg egy olyan személyt nem aki az előbb még majdnem megfullasztott.

- Az én vagyok - biccentettem mintegy elismerően. Igen, ravasz vagyok, meg egy manipulátor, de legalább tényleg nem becsülök alá másokat.
- Rossz berögződés, nem igaz? Egy boszi cuki, imádja az állatokat, és szentül hisz abban, hogy a természet adta az erejét, és csak jóra használhatja. Legalábbis a többség. Én meg a kivétel vagyok. Egyébként... jártál már a városban? - kérdeztem annak reményében, hogy talán útbaigazít. Kéne kivennem egy hotelszobát, meg néhány embert megnyerni magamnak.

-Valami olyasmi. Legalábbis eddig csak olyanokról tudtam. Bár van kivétel ezek szerint. -vigyorodtam el. Egy valami volt amit mindig is díjazni tudtam, és az a gonoszság ami benne is megvolt, pont ezért nem is akartam megölni, pedig kellőképpen kiakasztott.
-Nem...még nem jutottam el odáig. Pedig még ki kéne vennem a hotelban egy szobát is. -vontam meg a vállamat nem törődöm módon. -Azt hittem, hogy te itteni vagy. -néztem rá felvont szemöldökkel. Halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy hogyan jutok el a hotelig vagy egyáltalán a városba.

/Corinna/
-Mindegy..-sóhajtottam-Azt csinálsz amit akarsz..-mondtam sóhajtva.-Na megyek, szia.-intettem, és elmentem /folyt valahol/

Nos, úgy tűnik, vele sem megyek túl sokra, ami a városba költözést illeti. Na mindegy, valahogy csak betalálok, mire a hotelhez szállítják a holmijaimat, mert az a táska, ami nálam van, alig tartalmazza a legféltettebb kincseimet, így például a varázskönyvemet, kellőképpen biztosítva.
- Na jó, ma kivételesen teszek neked egy szívességet, és segítek eltalálni a városba. Vagyis egy csini, naiv boszi varázslatát használom - kacsintottam rá, és már el is kezdtem a tájékozódást. Persze a netes telefon sokat segítene, de minek azt használni, ha van egy beépített GPS-em, a varázserőm?

-Milyen nagylelkű vagy.-vigyorodtam el gúnyosan. Attól még, hogy az előbb éppen nem akartuk kinyírni egymást nem fogok jó pofizni, eddig sem tettem senkivel, az valahogy teljesen ellentmondana a szokásaimnak, meghazudtolni magamat meg nem akarom. Egy ideig figyeltem ahogy próbál tájékozódni, majd megköszörültem a torkomat. -Na jutottál valamire?-vágtam közbe a koncentrálását. Nem akartam siettetni, de türelmetlen típus vagyok. Bár vele szívesebben fedeztem volna fel a várost annál inkább a hotelszobát, de ez már mellékes.

- Ja, nagylelkűség - bólintottam úgy, mintha a Télapó létezését próbálta volna bemagyarázni. Már tudtam, hová kell menni, ámde szerettem volna kicsit húzni az időt, mert láttam rajta, hogy türelmetlen. - Várj egy kicsit, nem szoktam hozzá a finomkodós varázslatokhoz - játszottam a mogorvát, és ismét koncentrálni kezdtem. Sőt, még valami idiótaságot is elkezdtem mormolni az orrom alatt, de közben rá koncentráltam. Kíváncsi voltam, feltűnne-e neki egy apró, szinte gyerekes varázslat, aminek köszönhetően iszonyatosan viszketni kezdett a tenyere. Oké, ezt utoljára elég régen csináltam, de a fullasztáshoz képest szinte már baráti gesztus volt. - Oké, kész vagyok - jegyeztem meg, mintha csak most jöttem volna rá a dologra, majd a háta mögötti irányba kezdtem el mutogatni.

-Én se úgy értettem..-nevettem fel, majd amikor ismét koncentrálni kezdett inkább csöndben maradtam. Egy pár másodperc múlva kellemetlenül viszkető érzést éreztem a tenyeremen..-Mi a franc?-néztem a tenyeremre ami egyre kellemetlenebbül kezdett el viszketni. -Te most szórakozol velem? -dörzsöltem meg a tenyeremet. Gondoltam, hogy ő csinálja mivel magától nem szokott viszketni. Röhöghettem volna egy jót, de valahogy nem bírtam hogyha szórakoznak velem.
-Ha már ilyen vicces kedvedben vagy nincs kedved inkább velem jönni a hotelba?-vigyorodtam el mintha mi sem történt volna.