- Én már semminek sem hiszek... - Nevettem fel fájdalmasan, és elnéztem a távolba. Tulajdonképpen a nagy semmivel beszélgettem, ami kifejezetten zavart. De nem volt mit tenni, úgy hogy el kellett viselnem ezt a helyzetet, bármennyire is "menekültem" volna.

Egy kissé összerezzentem, mikor felsikított, és egy egész pillanatra megjelent előttem. Pont úgy ahogy meghalt. Pont úgy ahogy Sean marcangolta szét a testét. De ez sem tartott sokáig, újra köddé vált előttem. - Remélem most boldog vagy, mert fogalmam sincs hogy tudok majd elé állni így... - Szólaltam meg nagy nehezen. Egyszerűen nem tudtam mit mondani ezen kívül. Persze ezen Ő majd jót fog majd röhögni, hogy sikerült megrendíteni egy kicsit.

Összerezzent amikor meglátta mit tett velem Sean. Pont ez volt a célom. -Én pont ezért akarok bosszút állni rajta. El nem tudja képzelni mekkora fájdalmak közt haltam meg ezért vagyok még mindig itt. Ezért nem tudtam békére lelni. -mondtam elhalkuló hangon, de még mindig tele indulattal.
-Nekem nem te vagy a fő célpontom. Hanem Sean. Ő tett ilyenné amilyen most vagyok. A halálom után teljesen megváltozott minden. Csak a tátongó üresség ami lassan felemésztett. Már nem vagyok olyan mint életemben. Szinte soha nem lehetett úgy látni, hogy ne mosolyogtam volna. És most? Most csak a düh az ami éltet és ezt rühellem, de nincs mit tenni. Halott vagyok. Mindez Sean-nek köszönhető. Saját magának vívta ki a haragomat. -mondtam el röviden azt, hogy min mentem keresztül halálom után.. Legszívesebben úgy álltam volna bosszút, hogy megszállom Aurorát, de valami, valami visszatartott. Lehet, hogy a régi ÉLŐ énem egy kis töredéke. Másképp kell tönkretennem Sean-t. Valami sokkal rosszabb és brutálisabb módon.

- A bosszú miatt nem tudtál békére lelni... - Ismételtem el halkan a lényeget, és a földre néztem. Mintha vártam volna, hátha megmutatja magát előttem, persze nem úgy mint az előbb. El sem tudtam hinni mekkora fájdalmakat élhetett akkor, mikor ez történt vele. De az biztos, hogy az semmi ami velem történt, ehhez képest. Gondolataimba elmerülve fürkésztem a havas földet, de amint újra megszólalt, rögtön kizökkentett ebből az állapotomból. Figyelmesen hallgattam végig, de egyszer sem szakítottam félbe. Csak a legvégén szólaltam meg, mikor már elmondta, hogy milyen is volt miután meghalt.
A hallottak alapján teljesen megváltozott. És mindezt a düh tette vele, a halál. - Én ezt nem tudtam... És ahogy látom még elég sok mindent nem tudok róla. De azt nem tudom mondani neked nyugodt szívvel, hogy tedd csak meg, mert szeretem, bármekkorát is csalódtam most. Tényleg sajnálom! - Nem tudtam átérezni a fájdalmát, de azért megpróbáltam, attól függetlenül, hogy ezzel nem segítek rajta.
A fő célja úgyse én voltam, én amolyan mellékszereplő voltam akin keresztül fájdalmat tudott okozni Sean-nek.

Most ha tudtam volna érzelmeket kimutatni sírtam volna, de már arra sem vagyok képes. -Szerettem az életet. Világ életemben mindenkit segíteni akartam. Csak vele akartam lenni azon az estén. Rémálommá vált minden. -mondtam csalódottsággal a hangomban-Becsüld meg az életed, és ne játssz a sorssal. Nem jó halottnak lenni és ez még a gyengébbik kifejezés rá.
Valahogy nem tudtam elérzékenyülni a nemlétező szívem is már kemény mint a szikla. -Élni akarok..Szeretni..Érezni mint mások.-mondtam még mindig halkan- De ő elvette tőlem az életem. -változott ismét a hangom dühvel telivé.
-Nem volt velem őszinte. -motyogtam-....és veled se az..-tettem még hozzá.
-Aki egyszer hazudott többször is megteszi. De én ezt megakadályozom. Tönkreteszem és hagyom, hogy szenvedjen. Utáljon élni...És fájjon neki minden egyes lélegzetvétele. -soroltam fel a sajátos kis szövevényeimet.

- Talán igazad van, és nem kéne játszanom egyáltalán az életemmel se. Túl sokszor akarták már megölni ebben a városban. - Jelent meg arcomon egy keserű mosoly. Én szeretek élni, de ebben a városban valahogy az életben maradás esélye a felére csökkent. Én mégsem hagytam itt eddig. Pedig egyszer nem lesz olyan szerencsém mint eddig. Talán majd egyszer nem fogom megúszni, és meghalok. Én viszont ezt nem akarom, és legfőképpen nem akartam olyanná válni mint Ő.
- A halál az egyetlen amiből nincs visszaút. - Mondtam szavaira. Az én kezemen is egy ártatlan ember vére szárad örökre. Csak azért mert Kendra fájdalmat akart nekem okozni. Ez már örökre megfog maradni bennem. Én sem vagyok jó ember, sőt szörnyű vagyok, de már nem tudok ellene mit tenni mert megtettem, habár nem is szabad akaratomból. - És ahogy én is elvettem egy ember életét. - Mondtam ki, és egy nagyot nyeltem.
- Kendra, most meg te... Tényleg nem tudom mi jöhet még ezek után. - Halkultam el a végére. - Elhalhatott előlem már nem egy dolgot, és ez igen is fáj. - Mondtam ki amit gondoltam szinte gondolkodás nélkül.
- Értem. - Mondtam csak egyszerűen ezt a kis szót, felsorolásáról.

-Ne hagyatkozz másokra. Főleg ne Sean-re. Mert hamar meghalhatsz. -mondtam nemes egyszerűséggel, de ezt még nem fenyegetésnek szántam.
Amikor Kendra jött szóba egyből eszembe jutott, hogy ki az. Nem szívlelem, de rajta keresztül nem árthatok Sean-nek mert az őt nem érdekli, sőt még örülne is neki.
-Tudom mi történt veled. Figyeltelek téged és Sean-t.-mondtam ki mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Egy biztos, ha itt végeztem meglátogatom azt a seggfejt is. -Hát Kendra egy nehéz eset. Konkrétan egy ribanc. Sean női közül ő a legrosszabb. De sajnos már rajta keresztül nem árthatok neki. -mondtam megvetően. Sajnálhattam volna ezt a lányt de nem ment, talán egy dolog van amiért sajnálni tudnám és az az ember Sean.
-Sajnálom, hogy olyan szörnyeteg lettél mint ő. Ez is csak miatta történt. Mégis mennyi áldozatot teszel még érte? A következő az lesz, hogy az életedet kockáztatod miatta? ...-kérdeztem komolyan. Talán ez elbizonytalanítja egy kicsit.

- Húú figyeltél... Bocs elfelejtettem, hogy te mindenhol ott tudsz lenni észrevétlenül! - Sóhajtottam fel halkan, és felnéztem, az egyik fa törzsére.
- Valamiért azért mégis csak csókolózott vele. - Mondtam egy kevéske féltékenységgel a hangomban. Ő a legrosszabb. Na azt már észrevettem, habár mióta ki lett váltva az átkom nem láttam. Addig jó végül is. Egyáltalán nem hiányzik az életemből.
- És milyen furcsa. Minden rossz dolog ami velem történik mindig magát hibáztatja kivétel nélkül. - Mondtam el amit mondjuk Ő is láthatott, ha figyelt minket.
- Talán igen, kockáztatni fogom. - Válaszoltam egy cseppet sem gondolkodva rajta, de azért szememben egy aprónyi kétséget lehetett látni. Ez volt az egyetlen ami általában elárult. A szemeim szinte mindent elmondtak, habár most igen csak komolyan gondoltam amit mondtam, leszámítva azt az apró kis kétséget.

Még jó, hogy figyeltem őket, másképp nem tudtam volna kieszelni ilyen körmönfont tervet. -Talán még érez iránta valamit. -mondtam ismét elbizonytalanításképpen. Egy pár perc múlva megjelentem teljes valómban előtte, nehogy az legyen, hogy a fának beszél. Bár csak természetfelettiek láthatnak emberek nem. -Ezek után? Ne legyél ennyire ostoba. Nem ér meg ennyit. Azt se érdemelné meg, hogy ennyi nő odalegyen érte. Komolyan mit esztek benne? -forgattam meg a szemeimet. Annak idején én is oda meg vissza voltam érte, de azóta már tisztábban látom a dolgokat.
-Talán kétséged van afelől, hogy képes lennél-e érte áldozatot hozni?-kérdeztem egy ravasz vigyorral az arcomon. A szemei elárultak mindent. Nyitott könyv volt az egész.

- Talán... - Forgattam meg szemeimet. Elbizonytalanításba remek volt ez a csaj az egyszer biztos. Minden kis érvet elmond, hogy megrendüljön Sean-be vetett bizalmam. Valahogy egy kis megkönnyebbüléssel vettem észre, hogy megjelent előttem teljes alakjában. Remek, most már nem egy fának kell beszélnem.
- Tudod mit? Fogalmam sincs mit eszek benne, de szeretem! - Mondtam kitartva a saját érzéseim mellett. Ez nem az én életemről szólt, hanem arról, hogy fájdalmat okozzon neki. És ez vissza is tartott abban, hogy higgyek szavainak, és hogy ezzel eltántorítson.
- Túl sokáig voltam ahhoz önző, hogy ez maradéktalanul eltűnjön belőlem. - Magyaráztam, és enyhén felvontam szemöldökömet. Mindössze csak ezért láthatott kétséget szemeiben. Sokat változtam, és habár a mostani személyiségem nem tükrözi a régit, attól még megmaradt az akkori énem egyes kis darabjai. - Sok mindent megtennék érte, talán még az életemet is odaadnám, de gondolom az igazán érthető hogy nem önként, és dalolva halnék meg, ettől teljesen függetlenül. - Haraptam ajkaimba egy pillanatra.
- Annyira úgysem fogsz elbizonytalanítani, hogy elhagyjam Őt. - Futott át ajkamon egy halványka mosoly. Már csak azért sem fogok gyengének mutatkozni. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy elbizonytalanodok, és elhagyom Sean-t emiatt.

/Corinna/


-Mint mondtam nekem nincs gyenge pontom.-mosolyogtam, és utána mentem.-Szóval miattam? Senki nem is volt erre, nemhogy miattam úszott el a vacsorád! Sőt mit ettél volna? Még egy embert sem bírnál leteríteni.-mondtam gúnyosan.

Már csak gúnyosan bólintottam a szavaira, amint megint megemlítette, hogy neki bizony nincs gyenge pontja. Tudod, ki hiszi ezt el...
- Attól, hogy te süket és vak vagy, tele van az erdő emberekkel. - rántottam vállat egyszerűen. - Nem-e? Még téged is kinyírlak, ha arról van szó.

-Én süket , és vak? Hol élsz te?-kérdeztem nevetve-1000kmerről is kiszúrok egy jó csajt!-vigyorogtam-Igen? Kinyírsz? Csak megpróbálnád!!-mondtam nevetve, és kicsit gúnyosan

- Akkor azt most miért nem érzed meg, hogy hemzseg az erdő másik fele emberekben? - fontam össze a karomat a mellkasomon.
- Kezdesz idegesíteni, Eyal. - mondtam komolyan.

-Na, és mi lesz ha felidegesítelek? Letepersz?-kérdeztem vigyorogva gúnyosan, és mögé suhantam, és füléhez hajoltam.-Rajta, megnézzük mire vagy képes.-suttogtam fülébe

- Én higgadt vagyok. Nem foglak leteperni. - szembe fordultam vele és gyanakvóan rápillantottam.
- Mit akarsz? Megmondtam, hogy hagyj az ilyenekkel.

-Hogy mit akarok? Semmi egyet, csak jó idegesíteni.-nevettem,és járkálni kezdtem..-Tudod régen nagyon jól megvoltunk, és most egy hülye gyűrű miatt, akarsz bosszút állni?-kérdeztem szemébe nézve

- Igen, amiatt a hülye gyűrű miatt. Még réges-régen, amikor megcsináltam neked, megígérted, hogy cserébe adsz valamit, de te... csak felszívódtál. - sóhajtottam fel, amikor a mondandóm végére értem. - Utálom, ha valaki megszegi az ígéretét, érted már?

-Igen értem, és tényleg sajnálom hogy felszívódtam...De ha szeretnéd, most is adhatok valamit, csak mondd meg mi kell.-sóhajtottam fel,és a gyűrűt néztem ami az ujjamon volt...

- Nem, Eyal. Majd én tudni fogom, hogy mi lesz a fizetséged a dolgokért. Egy puszta sajnálommal nem intézted el az ügyet. Ne is álmodj róla! - ráztam meg a fejem, és összekulcsoltam a mellkasomon a kezemet megint.

Tisztára úgy beszélt mintha egy latin szappanoperába csöppentem volna, amitől nekem mára már hányhatnékom lett.
-Hát...akkor élvezd Sean társaságát ameddig még lehet. -vigyorodtam el gonoszan. A tény az tény, nem biztos, hogy sokáig élvezheti még a kis szerelmi fészkük melegségét és biztonságát.
-Jó messzire gurulhatott a gyógyszered ha így látod a dolgokat..Csak sajnálni tudlak. Sőt még azt sem. -nevettem fel gúnyosan majd közelebb lépdeltem hozzá. -Még ha elbizonytalanítani nem is tudlak, de másba igazán tehetséges vagyok. De ezt majd te is megtapasztalod. -kacsintottam rá. -Szegény pici naiv lány..-ráztam meg a fejemet fintorogva.
-Túl sokat szenvedtél már mások miatt. Főleg Sean miatt. -forgattam meg a szemeimet, majd mélyen a szemeibe néztem bármi nemű jóindulat nélkül.
-Találkozunk a másvilágon Aurora.-néztem rá hideg tekintettel és köddé váltam.

[folyt. Valahol]

- Bocsi de már én semmit nem akarok megtapasztalni tőled, és nem is fogok. - Nyeltem egy nagyot.
- Elmehetsz a francba.. - Mondtam amint köddé vált, és sietős léptekkel elindultam ki az erdőből. Csak jussak már haza. Legalábbis előtte még tennem kell egy kitérőt Sean felé. Biztos elvan foglalva azzal a lánnyal úgy hogy ha nagy szerencsém van nincs otthon. Beültem a kocsimba, és elindultam.

- Sean lakása -

/Mystic Falls határain kívül/
A legelső utam az erdőbe vezetett. Szerettem az erdőket, de nem azért, mint a többi boszorkány, aki szentül hitt abban, hogy az erejét csak jóra használhatja. Hah! Érdekes, sehol nem volt akkor ez a jóság, amikor a vérfarkasok lettek, vagy megteremtették a vámpírokat... Vagy, még sorolhatnám. Különben is, soha nem lesz meg az a Földön, amire ők törekednek. Rend és béke? Ugyan már!
Leültem egy fa tövében, és megvetéssel bámultam a szaladó alakjára, mint minden más állatra, és nem tartott sokáig, amíg körbe nem zártam őt egy lángtengerrel. Azt akartam, hogy csak por és hamu maradjon belőle, de előtte próbáljon meg kijutni a tűzből, vagy történjen vele akármi, amitől baja esik. Imádom a fájdalmat, főleg, ha másnak okozhatom, és azt hiszem, ezen már nem változtat semmi. Főleg nem azóta, hogy Hayden elment. Bár ő is hasonló volt, szóval nem hiszem, hogy különösebben érdekelné, mit teszek szerencsétlen állatokkal.

Első utam magam sem tudom miért, de az erdőbe vezetett. Pedig úgy terveztem, hogy összeakaszkodom valakivel vagy a sárga földig iszom magam. Kitudja? Lehet itt is belebotlok valami szerencsétlen hülyébe aki egyedül járkál ilyenkor.
Már bőven az erdő közepén járhattam amikor füst szagot éreztem és ahogy haladtam meg is pillantottam a szag forrását.
Ahogy megláttam a lányt aki azon élvezkedett, hogy állatokat kínozhatott egy hatalmas vigyor ült ki az arcomra. -Nocsak, egy banya aki állatokat kínoz. Milyen dolog ez?-kérdeztem gúnyosan és nekidőlve az egyik fának karba tett kézzel mértem végig csinos alakját. -És még szemrevaló is. -vigyorogtam továbbra is. Remek, legalább megvan a ma esti szórakozásom.

Majdnem kizökkentett a koncentrálásból, aminek köszönhetően a nyúl is majdnem egérutat nyert. Az a sok majdnem! A halála viszont egész biztos lesz, a lángtengerben. Tovább koncentráltam, mire az egyre kevésbé vergődő nyúl testét véglegesen elnyelték a lángok, és nemsokára már csak hamu maradt belőle. A jól végzett munka "gyümölcse". Csak ekkor fordultam oda az érkezőhöz, arcomon kimért, hideg kifejezéssel.
- Rossz boszival kezdesz. Én nem csak hókusz-pókuszolok, farkaskám - vettem oda neki, majd ismét lángfalat idéztem elő, pár méterre a háta mögül, ami aztán szép lassan bekerített minket. Imádtam provokálni másokat, főleg a farkasokat, akik egyébként is könnyen elvesztik a fejüket. Az ő aurájában pedig sötétség volt a farkasság jelén kívül.

-Engem az különösebben nem érdekel.-vontam vállat egyszerűen.-Tőlem aztán seprűvel is elrepülhetsz.-gúnyolódtam. Szinte rögtön miután elhangzott a mondata először a hátam mögött idézett elő lángfalat ami szépen lassan körbekerített minket. -Remélem nem hiszed azt, hogy ennyitől összeesek félelmemben. Bár ez amúgy se fog előfordulni velem. Veled már annál inkább.-kacsintottam rá és pár lépést tettem meg felé még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcomon. Nem sűrűn látni olyan boszorkányt aki nem a természetet óvja hanem inkább pusztítja és ez tetszett vagy talán jobb kifejezés rá, hogy érdekesnek találtam. Hát amint látom érdekes estének nézünk elébe, de nem is én lennék ha ez nem így lenne.