Azt hiszem mindig is szükségem volt egy testvérre. Volt benne részem, de soha nem álltunk közel. Most pedig úgy éreztem, hogy Jason-nel ez meglehet. Minden rajtunk múlik. Pár napja találkoztunk újra, de sokkal közelebb érzem magamhoz, mint valaha is bárkit a családomból. Persze apával jól megvoltam.. De ő már nincs többé és jobb is nem hánytorgatni az egészet, mert teljesen felesleges. Nagylány módjára túl kell tennem magam az egészen anélkül, hogy bármit is hisztiznék vagy valami ilyesmi. Fel kell nőnöm. Főleg mivel már egy másik életért is felelnem kell.
- Köszönöm, hogy jöttél tényleg. - Köszöntem meg neki még egyszer. Számíthatok rá. Most már egész biztos vagyok benne. Ő is rám. Ha még én annyira nem is vagyok hasznos.
- Rendben van. - Eléggé hülyén jön ki, hogy verbénát kell szúrnom egy vámpírba, mert képtelen vagyok az erőmet használni. Vagyis nem képtelen vagyok egyszerűen a legutolsó esetben akartam ellene használni. De most már rájöttem, hogy mekkora szörnyeteg ő.
Miután távozott Daryl felé fordultam. Hiszen róla sem szabad megfeledkeznem. - Kérsz egy teát vagy valamit mielőtt lefekszel..? És szeretnél beszélgetni erről az egészről..? - El sem tudom képzelni, hogy milyen szörnyű lehet ez az egész ennyi idősen.

Miután kijelentette, hogy innen már ő is meg tudja oldani, úgy gondoltam, hogy akkor ideje is mennem. Bár már elég fáradt vagyok, azért örülök, hogy hozzám fordult segítségül. Jó érzés, hogy van aki számít rám. Nem tudom igazából ennek az okát, hiszen az a szó nekem, hogy család. Az eddigiekben sosem jelentette nekem semmi jót. Sokkal inkább a kihasználás és a szenvedés egyik szinonimája volt. Most azonban van egy olyan személy, aki teljesen más jelentést ad ennek a szónak. Olyat, amit anyám elvesztése óta nem is illettem volna.
-Köszönöm, de nem. Jobb lesz nekem a saját lakásomban, viszont ha megint felbukkanna... mondtam neki elővéve a zsebemből egy fecskendőt, ami verbénát tartalmazott. Döft ezt belé, ez tenni fog róla, hogy ne bántson. Ez után viszont rögtön, hívj és én elintézem a többit. mondtam neki komoly tekintettel. Azzal, hogy ez a vámpír az egyetlen hozzám közel álló személy életét veszélyezteti, a listám élére került. Nem nyugszom amíg le nem vadászom...
Ezt után elhagytam a szobáját és el is indultam a hotel felé ahol a lakásom van. Hogy végre lepihenhessek, hosszú nap volt a mai és holnap találkoznom kell azzal a lánnyal. Nem tudom, hogy fogja bírni a tréninget, mindenesetre elég elszántnak tűnt.

[Elhagyatott gyárépület]

Éreztem a hangjában, hogy csak azért mondja, mert nincs kedve veszekedni velem. Az ő helyében én sem hinnék magamnak, de tudom mit láttam. Tudom mi történt. Nem szokásom ilyen helyzetekben képzelődni.. Hiszen amikor azt hittem, hogy apám hangját képzelem oda.. Az sem a képzelet volna.. Igaz volt. Ott volt velem és segített. De már ő sincs többé. Egyedül kell boldogulnom. A saját döntéseim fogják megalapozni az életemet.. Most viszont legalább tudom, hogy Jasonre mindig számíthatok. Legyen szó bármiről. Meg hát az idő se nagyon érdekli. Már bőven belenyúltunk az éjszakába és ő mégis képes volt felnézni hozzám.. Hogy mi történt.. Olyan jó érzés, hogy valaki törődik velem. Főleg mivel nekem is törődnöm kell valakivel.. És vigyáznom rá.. Annyira fiatal vagyok még ehhez az egészhez. De ez a nővér-öcskös dologgal nem tudom, hogy mennyi ideig fogok boldogulni. Mert nekem kell felelősségteljesnek lennem.. Csak annyira nehéz..
- Köszönöm, hogy idejöttél és meghallgattál. De azt hiszem innen már megoldom a dolgokat.. Csak annyira megijedtem és nem tudtam kihez fordulhatnék.. Ha szeretnél hazamenni akkor hazamehetsz.. Vagy ha túl fáradt vagy akkor fel tudom ajánlani a kanapét is. - Olyan jó volt, hogy valakire én is támaszkodhatok és nem nekem kell mindenkiért felelnem. Bőven elég nekem az, hogy Darylra kell vigyáznom. De még ebben is elég pocsék vagyok amint kiderült.. Soha semmi nem jön össze nekem. Annyira szerencsétlennek és elveszettnek érzem magam..

Elmondta, hogy ő be is fejezte vele a kapcsolatot, de ennek ellenére ő mégis megjelent. Ha ez igaz akkor el kell intéznem azt a rohadékot, nem hagyom, hogy Bailey-t zaklassa. A lakásában szerencsére biztonságban van a verbéna miatt, de nem nyugszom míg le nem vadásztam. Majd elkezdett továbbra is hitegetni azzal, hogy biztos abban amit látott. Hogy az a farkas a halálból kelt fel és sétált el.
-Jó rendben, elhiszem. mondtam neki pontot téve ennek az ügynek a végére. Persze kételkedtem még benne, hogy ez igaz lenne, de nem volt kedvem ezzel foglalkozni. Az a srác bizonyára nem farkas volt, vagy valami... de ez nem az én dolgom. Elment és kétlem, hogy valaha is visszajönne. Miután megöleltem ő is magághoz szorított, amitől éreztem, hogy bízik bennem. Habár alig ismerjük egymás, hisz hosszú idők után csak most találkoztunk. Mégis szinte húgomként tekintek rá, jó érzéssel tölt el ha van valakid akire számíthatsz. Nekem ugyanis ez nem igazán adatott meg a múltban. Persze még ma is él pár rokonom rajta kívül, de nekik csak a jó vadászképességeim miatt kellek. Ők mindig is kihasználtak engem, pont úgy ahogyan apám is tette. Nekik egyáltalán nem számít élek e vagy halok. Csak arra kellettem, hogy elvégezzem helyettük a feladatot. De többé már nem vagyok az ő pincsijük, többé már nem teljesítem az ott kapott parancsokat.

- Én befejeztem.. És el is akartam felejteni kiverni a fejemből.. Aztán ma felbukkant csak úgy.. Nem mintha bárki is hívta volna ide.. És aztán dulakodni kezdtek. Én láttam ahogy kitört a nyaka.. Nem vert a szíve érted? Tudom, hogy őrültségnek hangzik amit mondok, de így volt. - Gondolhattam volna, hogy neki az lesz az első, hogy fennakad Deanen. Igen már rég be kellett volna fejeznem vele mindenféle kapcsolatot. Nem mintha az utóbbi időben lett volna bármilyen is. Nem is értem mi a francot keresett a lakásom előtt. De legalább megtudtam ki is ő valójában. Egy szörnyeteg. Nem törődik senkivel és semmivel csak pusztán önmagával. A másik pedig az, hogy tudom mit láttam. Rossz érzés, hogy ő sem akarja elhinni nekem. Az a srác halott volt! De ha már léteznek ilyen félig vámpír félig vérfarkasok.. Akkor ő miért ne lehetne egy közülük?
- Köszönöm, Jason. Tényleg mindent köszönök. - Öleltem szorosan magamhoz. Úgy kapaszkodok belé, mint valami mentőövbe. Az utolsó megmaradt családtagom akire úgymond számíthatok. Mert hiába találkoztunk gyerekkoromban csak egyszer aztán még most..
Talán ő az egyetlen oka amiért most maradnék.. De azt hiszem most eljött a meghátrálás ideje.. Vagy legalábbis valami olyasmi.

Látszott rajta, hogy sok dolog nyomja a lelkét. Amit kérdésem után meg is osztott velem. Sajnos úgy látszik hiába figyelmeztettem, hogy nem érdemes egy vámpírral ilyesféle kapcsolatot teremteni.
-Hó hó hóó... lassíts kicsit. Mit keresett nálad megint az a vérszívó? Azt hittem lerendezted vele a dolgot. kérdeztem tőle gyanakvó tekintettel, mivel szerintem nem az volt az utolsó találkozásuk. Amit ez után mondott az viszont meglepett. Nem szóltam semmit, csak furcsa tekintettel néztem rá. Hogy egy farkas, akinek nyakát törték, csak elsétál? Ezt nem igazán értettem, hisz ez lehetetlen... Arra gondoltam biztos csak a sokkhatás miatt hitte halottnak azt a srácot. Ilyen helyzetben ez nagyon is lehetséges, lehet csak elvesztette eszméletét, amire Bailey azt hitte meghalt.
-Azzal ne törődj, ha azt érzed szükséged van rám, hívj. Nem számít, hogy hol és mikor, nem hagyom, hogy bajod essen. mondtam neki a szokásos komoly tekintetemmel, majd közelebb mentem és meg is öleltem. Nem igazán vagyok az az érzelgős típus. De valahogy jó volt érezni, hogy van valaki akit fontosnak érezhetek. Talán azért mert kiskoromban én nem részesültem ilyesmiben. Szóval csak éreztetni akarom Baileyvel, hogy nincs egyedül.

Közeledő lépteket hallottam az ajtó felől egy pillanatra azt hittem, hogy Dean gondolta meg magát és visszajön. Bár a szellőzőben még mindig ott a verbéna szóval nem lenne tanácsos neki a közel jövőben akár megpróbálkozni is azzal, hogy belép a lakásba. Megnyugodtam mikor megláttam, hogy Jason az bár látszott rajta, hogy elég feszült és a kezében a fakaró. Most annyira megörültem neki, mint még soha senkinek és semminek. Még gyerek vagyok ahhoz, hogy egy másik gyerekre vigyázzak és még ez az egész túl sok volt nekem.
- Összeismerkedtem egy sráccal és felhívtam magamhoz, de nem ez a lényeg.. Megjelent Dean és kitörte a nyakát én behúztam a lakásba és.. Azt hittem meghalt, mert hát vérfarkas volt és nem normális, hogy feláll és egy nyaktörés után csak úgy elsétál.. De pont ez történt.. Felállt és nem hitte el, hogy az előbb holtan feküdt.. Én nem tudtam mit csináljak egy hullával, de ez a probléma már megszűnt.. Mert elsétált.. De még mindig nem tudom, hogy és.. Daryl.. Őt magára hagytam és kiváltotta a vérfarkas átkát és megvolt az első átváltozása és nem tudom mit csináljak. Te voltál az egyetlen olyan személy akit fel tudtam hívni.. És sajnálom, hogy ilyen későn zargatlak. - Öntöttem ki a lelkemet, majd szipogva gyorsan áthidalva a köztünk lévő távolságot átöleltem. Szükségem volt erre. Ő mégis csak érettebb, mint én és családtag..

[Utcák]

Miután otthagytam azt a lány, egyből Bailey lakása felé vettem az irányt. Siettem, hisz azt mondta nagy bajba keveredett. Reméltem, hogy a tanácsom szerint cselekedett és távol maradt a vámpíroktól.
Amikor elértem a hotelt fel is szaladtam. A lakása előtt furcsa dolgot vettem észre. A fal be volt törve valami miatt. Ami egyértelmű egy természetfeletti lény volt, biztosan valakik dulakodtak. Mielőtt bementem volna, elővettem egy fakarót. Hiszen az imént látottakból nagyon úgy tűnt, hogy az a vámpír lehet a dologban akivel már volt szerencsém találkozni. És ha valóban ez a helyzet, most már nem fogom életben hagyni. Ez után egyből besiettem, majd megpillantottam Baileyt és egy kisfiút. Úgy látszott fizikailag teljesen épségben van. Viszont arcán egyértelműen látszódott, hogy nincs minden rendben.
-Miért hívtál? Mi a baj? kérdeztem tőle belépve a lakásába, mivel nem láttam senki mást rajtuk kívül a karót is eltettem.

Elhagyta.. Hát erre rögtön gondolhattam volna. Egy gyerekre nem kellett volna rábíznom, hogy tartson magánál valamit. Amikor amint kimegy teljesen egyszerűen elhagyhatja.
- Héé.. Nyugi. Nincsen semmi baj.. Valahogy majd megoldjuk ezt.. - Mondtam miközben próbáltam megnyugtatni. Láttam, hogy dolgozik benne a düh. Talán már ennyire eluralkodott volna ez a része.. Vagy csak felerősítette ezeket? Ez az egész az én hibám. Hiába mond bárki bármit.. Az enyém.
Jason sem tudom, hogy hol van.. Lehet, hogy már alszik. Bár azon se csodálkoznék, hiszen eléggé késő este van már. Bánom is, hogy zargattam.. Most már voltaképpen potyára jön ide.. Mert hát azt hittem, hogy egy hullával kell valamit kezdenünk.
- Ha szeretnéd.. Akkor elmehetünk innen pár hétre. Csak, hogy kicsit elszakadjunk ettől az egész világtól. Vissza ahonnan jöttem. - Igen.. Talán ez lenne a legegyszerűbb megoldás.
- De az én hibám. Én vagyok az aki felelős érted.. Nekem kellett volna rád vigyáznom és nem valahol leinni magam egy pasi társaságában. Sajnálom. Annyira, nagyon sajnálom. - Éreztem, hogy a szemeim megtellenek könnycseppekkel. Vele kellett volna lennem..

-Elhagytam...Kicsúszott a zsebemből.-sütöttem le a szemeimet. Ennél szerencsétlenebb talán nem is lehetnék...-Nem, mintha teljesen eltűnt volna minden emlékem erről. Pedig emlékezni akarok...Leírhatatlanul dühös vagyok, és zavar, hogy nem tudom kire. Egyszerűen már minden zavar.. Legszívesebben........-hagytam félbe a mondatot és a halántékomhoz kaptam. Ideges voltam, annyira mint még talán soha. Lassan kifújtam a tüdőmben felgyülemlett nyomasztó levegőt, majd csak akkor találtam vissza Bailey tekintetéhez amikor kellőképp lenyugodtam.
-Hogyan? Elmegyünk a városból? -kérdeztem már-már reménykedve abban, hogy nem kell itt lennem. Bár ez az emlék azt hiszem örökre nyomot hagy bennem, de ez ellen már nem tehetek semmit. Nem kellett volna önfejűnek lennem és elmennem itthonról.. -Bailey nem akarom, hogy magadat hibáztasd...Ez az egész csakis az én hibám. Felelőtlen voltam..-nyeltem egyet még mindig eléggé feszülten.

- Nem volt nálad az amit adtam..? - Adtam neki verbénát.. Bár talán jobb lett volna ha megitatom vele mielőtt elmegyek innen. Akkor talán hatásosabb lett volna az egész és nem történt volna meg mindez.. Ahj, nem szabadott volna itt hagynom.. Hatalmas hiba volt a részemről.
- Emlékszel rá, hogy ki volt az? Mert esküszöm, hogy nem fogja megúszni ennyivel.. Nem hagyom. - Mondtam határozottan. Nem tudom ki lehet ilyen beteg.. Egy gyerekkel ezt művelni. Egyszerűen undorító.
Megvolt az első átváltozása.. Istenem. Egy ekkora gyerek.. Épphogy megtudja mi is ő erre ez történik. Jobb lett volna neki is, ha elkerüli ezt a várost. Talán tényleg jót tenne egy kis idő távol innen, de akkor már nem hagynám itt egyedül. Még egyszer nem lennék rá képes.
- Mit szólnál ahhoz, ha elszakadnánk ettől az egésztől egy kis időre? - Tettem fel a kérdést.

Amikor letérdelt elém és megfogta a kezeimet egyszerűen nem tudtam elkerülni a tekintetét. Rossz érzés volt így a szemeibe nézni. Félek, hogy csalódott bennem, és azt hiszem ha ez valóban így lenne egy örök életre elásnám magam.
Végül rákérdezett, hogy mi történt...Mintha ez az egész kiesett volna. Teljes képszakadás. Nem emlékszem semmire, még arra sem, hogy ki kényszerített erre.
-Én.. én nem tudom.. -dadogtam ki teljesen elhidegült tekintettel- Valaki megparancsolta és én megtettem. Megöltem egy nőt aki csak segíteni akart nekem. Én ezt az egészet nem akartam..Nem emlékszem az égvilágon semmire, homályos minden.. -nyeltem egyet a következő szavaim előtt- Már meg volt az első...rákényszerített.. Szörnyű volt... -mondtam el rövidke szavakban.. Dühös voltam, de még arra sem emlékszem, hogy kire.. Nem tudom, hogy ez, hogy lehetséges.

Nem hitt nekem.. De miért is hitt volna? Valószínűleg én magam sem hittem volna el az ő helyében amit mondok. Erre nincsen épelméjű magyarázat. Legalábbis számomra. Aztán lehet, hogy számára később kiderül, hogy ez mégis hogy a francba volt lehetséges. Valahogy fel kell keresnem majd.. Vagy valami.. Tudom nem én leszek az a személy akinek a legjobban fog örülni.. Főleg ezek után.. De egyszerűen hajt a kíváncsiság, hogy mégis hogy lehet ez az egész.
Miután távozott letérdeltem Daryl elé és megfogtam a kezeit. - Hogy.. történt? Nem kellett volna egyedül hagynom téged.. Annyira sajnálom. - Mondtam miközben egy nagyot nyeltem. Ha nem hagyom egyedül valószínűleg egész este valami hülye műsort néztünk volna és még minden rendben lenne vele.
- Fáj valamid? Bár ez talán egy igen hülye kérdés.. Annyira nagyon sajnálom. - Magamhoz húztam, hogy átöleljem. Pontosan tudom mi kellett ahhoz, hogy kiváltsa az átkát.. És egyszerűen hibásnak érzem magam amiért nem voltam vele.. Nem állítottam meg.. Nem segítettem neki.

Amikor Bailey magához húzott és feltette azt a kérdést amire számítottam egy darabig nem is válaszoltam rá, csak bámultam magam elé mint aki teljesen megnémult. -De...igen..-nyögtem ki aztán, de továbbra sem akartam a szemeibe nézni, mert ha másra nem is arra emlékszem, hogy megöltem azt a nőt.. Azt hiszem már tükörbe sem tudnék nézni mert csak egy szerencsétlen alakot látnék aki képes volt megölni egy ártatlan nőt aki csak segíteni akart neki. Ugyanakkor tudom, hogy rám kényszerítették és azért tettem, de akkor is.. Most legszívesebben kifutnék a világból. Mert annak a nőnek is volt családja, és tudom milyen elveszíteni valakit... Borzalmas érzés..
Értetlenül hallgattam az ismeretlen szavait, de bizonyára nincs is hozzá közöm.. Ezért nem is kérdezősködök. -Helló! -böktem ki alig hallhatóan amikor távozott.

Vártam, hogy végre valami választ kapjak furcsa viselkedésére. Nem tudom mi történhetett amíg eszméletlen voltam, de őt elnézve nem kis dolog lehet. Miközben Bailey-re figyeltem közben egy kis srác is felbukkant, akit az imént észre se vettem. Hamarosan pedig el is kezdte mondani a hirtelen mondhatni sokkos állapotba kerülése okát. Azt mondta, hogy nyakamat törte az a hibrid és egészen idáig halott is voltam. Természetesen nem hittem neki, hisz ha így történt volna most nem állnék itt.
-Ez marhaság, biztosan valamit rosszul láttál. mondtam neki fura tekintettel nézve rá. De nem is foglalkoztam ezzel többet, csak haza szerettem volna már menni Chloehoz, aki miatt még mindig nagy bűntudat gyötör. Sőt mintha felébredésem óta ez és a többi érzelmem is intenzívebb lenne.
-Nos mindegy, én most megyek. Szóval szia...sztok! köszöntem el, majd el is hagytam a lakását és elindultam hazafelé. Nekem valahogy nem jön össze ez a kikapcsolódás dolog. A múltkor rátalálok anyámra, ami után majdnem megölt egy hibrid. Most pedig egy kedves lánnyal futok össze és egy másik hibriddel kerülök összetűzésbe. Út közben azonban fura érzés fogott el. Valamiért nem tudtam másra fókuszálni mint az utcán járó emberek ereiben csörgedező vér hangjára. Nem értettem mi a frász volt ez, már fejemet fogva léptem be a hotelbe ahol lakásom van. Majd el is indultam felfelé.

[Scott lakása]

Épphogy végeztem a telefonálással aztán olyan volt, mintha valami rémálomban lennék. A srác aki az előbb holtan feküdt egyszerűen felállt, mintha semmi nem történt volna. Azt hittem, hogy elájulok ezért kicsit hátrálni kezdtem, hogy megtámaszkodjak a kanapéban. Oké.. Nagy levegő Bailey. Nagy levegő. Ez nem normális.. Lehet, hogy csak képzelődöm. Megdörzsöltem a szemeimet, de ugyan úgy ott állt előttem.. És élt. De ez, hogy lehetséges. Hiszen vérfarkas volt.. Én ezt egyszerűen nem értem.
- Te.. Meghaltál. Kitört nyakkal feküdtél a földön és én húztam be ide az élettelen testedet. Ez nem lehetséges.. Nem.. - Mondtam már már hisztérikusan teljesen megfeledkezve Daryl jelenlétéről. Ő is.. úristen. Teljesen erőtlen volt.. Mi a francért hagytam őt itt? Ez is az én hibám.
Próbáltam lenyugodni és óvatosan odahúztam magamhoz Darylt. Mintha védelmeznem kellene. Bár nem tudom, hogy ez hogy történhetett így jobbnak éreztem közel tudni magamhoz. De ekkor az az érzés amit még a múltkor elég haloványként észleltem most sokkal erősebb volt.. Nem nem.. Az nem lehet, hogy azért.
- Ugye nem..? - Néztem le Darylra.. Ha kiváltotta az átkát.. Az mind az én hibám lenne.. Én voltam az aki egyedül hagyta.

Kintről tisztán hallhatóan dulakodás hangja ütötte meg a fülemet, majd hirtelen minden abbamaradt és csak az ajtó nyitódására lettem figyelmes, ezt követően pedig Bailey keserves telefonhívására. Nem nagyon reagáltam csak továbbra is a földön feküdtem, mondjuk talán nem is akartam reagálni, egyszerűen nem volt erőm hozzá.
-Bailey... Mi történt? -motyogtam még mindig a földön feküdve, majd lassan feltápászkodtam és akkor pillantottam meg, hogy nem igazán van egyedül.
-Ki ez? -kérdeztem nagyokat pislogva az idegent méregetve. Bailey tekintetéről szinte olvasható volt a kétségbeesés, a megdöbbentség és kitudja még, hogy mi.. Nem nagyon voltam most képben..Fogalmam sem volt, hogy vele, vagy ez esetben velük mi történt.

Egyszerre mély levegők véve ébredtem fel egy lakás padlóján. Nem tudtam mi történt velem és, hogy hogy kerültem oda. És, hogy mégis, hova tűnhetett az a fickó, akivel olyan hevesen dulakodtunk. De nagyon furán kezdtem el érezni magam. Csak felültem, amikor is Bailey-t hallottam telefonálni. Valamivel telefonált és azt mondta neki, hogy nagy bajban van. Amit nem igazán értettem, hiszen úgy tűnt az a hibrid lelépett. Az pedig, hogy kiütött engem, még nem akkora probléma, mivel már jól vagyok. Úgy ahogy... nem fájt semmim, de mégis valami számomra megmagyarázhatatlan érzés járta át a testem. Összeszedtem magam, majd felálltam, hogy megmondjam Baileynek, hogy jól vagyok. Szerencsére a pár perces eszméletlenségen kívül nem történt nagyobb baj. Főleg ha azt nézzük, hogy akár meg is ölhetett volna...
De még mielőtt megszólalhattam volna, amikor felém fordult, döbbent tekintettel ejtette el kezéből a telefont. Mintha szellemet látna, nem értettem a reakcióját.
-Valami baj van? kérdeztem tőle értetlen tekintettel nézve rá... olyan volt mintha sokkolta volna a látványom, amit nem tudtam miért van.

Azt hittem, hogy hallgatni fog rám.. Hiszen általában rám hallgatott. Én voltam az egyetlen ember aki miatt meg akart változni. De az is lehet, hogy ez az egész tényleg egy álca volt semmi több. Scott sem tudott uralkodni magán így én nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Most kit kellene megállítanom.. Minden annyira gyorsan történt. A következő pillanatban már csak Scottot láttam amit kitört nyakkal a földre zuhan. Aztán Dean előttem.. Azt hittem, hogy engem is bántani fog. De nem csak pár szót vágott hozzám és eltűnt. - Dögölj meg. - Ordítottam utána és ezúttal tényleg komolyan gondoltam.
Visszafordultam Scott felé és nem akartam elhinni, hogy halott. Istenem mi a fenét csináljak én egy hullával.. Jason. Jason biztos tudja, hogy mi ilyenkor a teendő. Máshoz amúgy sem fordulhatnék.. Tyler. De őt nem akarom belekeverni az ilyen dolgokba. Nem hagyhatom itt ezért miután kinyitottam az ajtót óvatosan behúztam őt a kezénél fogva.
Mikor beértem arra lettem figyelmes, hogy Daryl is a földön fekszik. A francba.. Nem szabadott volna itt hagynom. Vele is ki tudja mi történt. Oda siettem hozzá és miután meggyőződtem, hogy van pulzusa telefonom után kezdtem kotorászni.
Miután sikerült elővennem rögtön Jasont kezdtem tárcsázni.

Jason.. Hatalmas bajban vagyok. Kérlek gyere a lakásomra amint tudsz. Szükségem van rád.

Hagytam neki egy üzenetet közben a tekintetem egyik testről a másikra ugrált. A fejemben pedig egy kérdés. Mi a fenét csináljak?

A karmaimat egyre bentebb vájtam a testébe, a düh még mindig fortyogott bennem. Az ő megjelenése pedig jó volt arra, hogy valakin kitöltsem ezt. Az előtte érzett bűntudat és az a sok gondolat, ami miatt a kocsmában kötöttem ki. Ily módon törtek ki belőlem... Csak az járt a fejemben, hogy végzek vele. Pontosan nem is tudtam megmondani, hogy miért. Abban a pillanatban az sem számított ki áll előttem. A düh átvette az irányítást a tetteim felett.
De még ez sem volt elég, ami után karmaimmal felhasítottam mellkasát, ő is nekem támadt. A sebhelyéből áradó vér szaga, ugyan olyan volt mint akivel az erdőben volt dolgom. Ez pedig még dühösebbé tett, azt a pillanatot juttatta eszembe, amikor kiderült, hogy anyámat megharapta. A düh miatt nem tudtam józanul gondolkozni és ezt ő ki is használta. A torkába akartam vájni szemfogaim, hogy ezzel véget vessek életének, de sokkal gyorsabb volt mint én. Mögém került ezt követően pedig elsötétült a világ.

Láttam, hogy megvillannak a szemei. Hát ezek szerint Bailey vonzza a természetfelettieket. Aztán amikor túlságosan is Bailey hangjára figyeltem a szemközti falhoz lökött és megéreztem körmeit a mellkasomban. Na az még érdekes is lenne, ha érdekelne engem ez az egész.
- Szép próbálkozás öcsi, de ez nem fog összejönni. - Mielőtt bárki bármit reagálhatott volna ebben inkább most Baileyre gondoltam, hiszen annyira fenyegetett, hogy lépni fog. A múltkor sem használta az erejét nem hiszem, hogy pont most támadna kedve. A saját életét se védte miért védene egy rohadékét aki láthatólag visszautasította. Mert hiába borította el a düh mindenemet utólag elért a tudatomig. De ez volt a srác utolsó lépése.
Bailey sikolyát hallottam mikor a srác törött nyakkal esett össze a földön. Most már legalább nem kötekedik senkivel.
- Azt hiszem ezzel pontot is tehetünk a kapcsolatunk végére. - Mondtam egy gonosz vigyor kíséretében, majd még mielőtt bármit is léphetett volna eltűntem előle.

(Folyt valahol)

Hatalmas lelkiismeret furdalás gyötört az miatt, hogy csak így megcsaltam Chloe-t. Eltávolodtam a lánytól, hisz nem akartam ezt tovább folytatni. Chloe nem érdemelte ezt, szóval csak haza akartam menni hozzá. Szerencse, hogy nem történt a csókon kívül más köztünk.
Egyszerre egy alak jelent meg, a szavaiból pedig azt szűrtem le, hogy ő Bailey ex pasija. A nyakamnál fogva a falhoz nyomott és azt mondta örüljek, hogy nem végez velem rögtön. Erre rettentő dühös lettem, a bennem lévő fenevad kitört. Megvillantak aranybarna szemeim és a medálom miatt szemfogaim és karmaim is előbújtak.
-Eressz el...! mordultam rá nagy erővel a szemközti falhoz lökve, majd karmaimat a mellkasába vájtam. Az előtte bennem kavargó érzelmek dühvé váltak, amit rajta kezdtem el kitölteni. Már rég nem járta át ekkora düh a testem. A nyakamban lógó medál ugyanis nem csak átváltozásban tesz erősebbé, de a dühömet is segíti eloszlatni. Most viszont még ez sem volt rá képes...

Azt hiszem ilyenkor képtelenség ajtót nyitni. Egyszerűen a gondolataim is teljesen máshol vannak. Csókjait éreztem a nyakamon, majd, hogy már nem törődve semmivel a pólómat készül levenni. De aztán meggondolta magát. Remek. Gondolhattam volna, hogy barátnője van és csak időbe telik mire észhez tér és rájön, hogy ezt nem szabadna. Na, de semmi gond. Legalább megpróbáltuk. Bár a szemében valószínűleg most jó nagy ribancként díszeleghetek.
Aztán a következő pillanatban megjelent Dean. Dean? Igen ő. Megragadta Scott nyakát. A francokat elment mindent a fejemhez vágott és még van képe féltékenykedni.
- Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok. Nem rémlik? Itt hagytál és nem túl szép dolgokat vágtál a fejemhez. - Morogtam oda neki, majd a háta mögé álltam határozottan. Meg tudom állítani. Legalábbis azt hiszem. Még nem igen volt alkalmam ilyesmit gyakorlatban alkalmazni.
- Engedd el most, vagy te jársz rosszabbul. - Mondtam kicsit megemelt hangszínnel. Nem hagyhatom, hogy miattam haljon meg a srác.

(Vízesés)

Vegyes érzelmek kavarogtak bennem miközben sétáltam felfelé Bailey lakása felé. Azon agyaltam, hogy mit fogok neki mondani, vagy, hogy ki tudom-e még egyáltalán engesztelni. Viszont amint a folyosóra értem olyat láttam amire most a legkevésbé számítottam, sőt egyáltalán nem. Elöntötte az agyamat a vörös köd, és az idegtől nem tudtam ésszerűen gondolkodni. Hátat fordíthattam volna, de nem tettem. Tudtam mit zavartam meg éppen.. Bailey haja tiszta kóc volt és a felsőjét is láthatólag most készülte leszedni róla az a kölyök.
Se szó, se beszéd odasuhantam a partnere elé és megragadtam a nyakát. -Te mégis mit képzelsz magadról? -sziszegtem a képébe- Látom hamar továbbléptél. -pillantottam aztán Bailey-re már-már szikrázó szemekkel.
-Remélem tudod, hogy ezért simán megszabadíthatnálak a fejedtől kölyök. -rivalltam rá miközben egyre erősebben szorítottam a torkát. Nem érdekeltek Bailey szavai sem.. Teljesen kikapcsoltam és csak egyetlen egy dolog járt a fejemben.

[Morning Star Pub]

Vad csókok közepette próbálta kinyitni a zárat, amire nem igazán hagytam neki időt. Ugyanis ajkáról egyből a nyakára tértem, amitől abbahagyta az ajtó nyitását és nekidőlt. Már nem érdekelt ki látja, egy hotel folyosóján voltunk, ahol amúgy se volt épp senki. Elkezdtem megszabadítani a ruhája felső részétől. De hirtelen mintha fejbe kólintottak volna... tértem vissza a vad állapotomból. Eszembe jutott Chloe... úristen... Nem tehetem ezt vele, hogy feledkezhettem meg róla. Csak azzal próbáltam nyugtatni a lelkiismeretem, hogy a pia miatt volt. Hirtelen abbahagytam a lány csókolgatását..
-Ez nem helyes... sajnálom. Nem szabadna itt lennem. mondtam neki, hátra lépve egyet, közben pedig elöntött a bűntudat. Kockára tette az életét miattam, amikor otthagytam, hogy vigyázzon Lucy-ra. Én pedig ezzel hálálom meg, hogy megcsalom?