Kapcsoljak ki. Ezt nem olyan egyszerű megfogadni, már-már lehetetlenség. De minden igyekezet bennem volt, ami ezzel volt kapcsolatos... csak a megvalósítás kissé problémás, vagy mi a fene.
Nagyot nyeltem, és egy nagy adag popcornt tömtem a számba. Ropogott a fogam alatt, és ahogy beindult a film, beindult az én magam fantáziája is, hogy beleéljem magamat, és ez elvonta a figyelmemet.
- Ez nagyon ász! - nevettem a vicces jeleneten, majd Bailey-re néztem. Ő biztosan nem így tervezte az életét. Nem akart egy koloncot a nyakába.

Nagyon jól tudom, hogy a film nem fogja teljesen elterelni a figyelmét a dologról. Mert valószínűleg amíg nézzük egész végig azon fog gondolkozni, hogy mit kérdezzen. Mi az, amiről egyáltalán fogalma nincs.. De figyelni fogom. Csak egy pillanatra üljön ki az arcára a "gondolkodok ne zavarj" arckifejezés és akcióba lendülök.
- De addig felejtsd el, hogy bármi történt. Kapcsolj ki picit. - Mondtam mosolyogva. Tudom, hogy szinte lehetetlent kérek tőle, de tudnia kell, hogy ebben az egészben nincs egyedül. Magamat hibáztatom, amiért nem voltam itt vele.. Hiányoltam kicsit a régi életemet és ez lett a vége. Mondjuk ez elkerülhetetlen volt egyszer úgy is kiváltotta volna az átkát.. De ne ilyen fiatalon..

Jólesett a gondoskodása. Szerintem a saját anyámtól nem kaptam volna meg mindezt, ha most ő lenne itt velem. De néhány esetben mindig is azt mondták, hogy a testvérek jobbak, mint az anyák... és ez az az eset volt. Legalábbis én effelé hajlok.
- Oké - bólintottam, majd próbáltam lazább hangnemben tűndökölni. - De előbb nézzük meg ezt a filmet. Utána majd.. kifaggatlak, már amiről tudlak - sóhajtottam fel hátradőlve, és az ölembe húztam a pattogatott kukoricát. Előre láttam hogy nem fogok olyan jól szórakozni mint gondoltam. Mert a gondolatok itt fognak maradni a fejemben. Itt... és nem fogok szabadulni tőlük.

- Azért.. Úgy is kell. - Kuncogtam fel. Néha nem akkora nagy probléma, ha egy kicsit rosszalkodik valaki. Mert hát nincs olyan gyerek, aki egyszer egy icipicit nem tévedne ilyen útra. Mondjuk nem tudom mit fogunk kezdeni, ha már idősebb lesz és komolyan lázadni kezd.. Nem vagyok egy jó példa.. De ezen még ráérek gondolkozni. Vannak még hátra évek. Egy pillanatra egy igen rémisztő kép ugrott be a fejembe, de azt rögtön ki is ráztam onnan.
- Persze.. Átbeszélünk mindent. Amit csak akarsz kérdezhetsz, rendben? Tényleg. - Mindent elmondok neki, amit tudok. Nem várhatom el, hogy ezt az egészet úgy magától találja ki... Meg hát abból semmi jó nem sülne ki. Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy valaki képes volt ezt tenni egy gyerekkel.

- Nem rosszalkodom. Csak mértékkel. - vigyorogtam szélesne, miközben ledobtam magamat a kanapéra, majd a fickóról mondott szavaira bólintottam. Nyilván nem fog felbukkanni itt újra mostanában, legalábbis remélem, mert... nekem olyan furcsa volt még a természetfeletti világ. Vadászok, vámpírok, vérfarkasok.. boszorkányok.
- Majd ha.. vége a filmnek.. még egy kicsit át kéne beszélnünk ezt a vérfarkas-telihold-szőrös bunda dolgot. - nyeltem egyet. Olyan hülyén éreztem magamat. Mert... nem volt még részem ilyenben soha.

- Na.. azért ne verd nagy dobra, hogy rosszalkodsz. - Mondtam kuncogva. Különösebben soha nem értettem az ilyen korhatáros dolgokat. Oké. Rárakják, mert a törvény ezt előírja. Viszont így is - úgy is megnézi az, aki akarja. Nem számít, hogy most betöltötte-e. Sőt.. Ettől csak késztetést éreznek arra, hogy megnézzék. Én már csak tudom.. Menő dolognak számított, ha 14 évesen megnéztél egy 16-os karikás filmet. Így visszagondolva elég hülyén jön ki, hogy menőnek gondoltuk.
Miközben ezen gondolkoztam el is készült Daryl kérésére a sós popcorn. Kiöntöttem egy tálba, majd az ölembe véve foglaltam helyet a kanapén.
- Jason? Nem, nem hiszem. Biztos lepihent már. - Mondtam mosolyogva miközben felé nyújtottam a popcornos tálat.

- Egy szóval se mondtam, hogy én nem nézném meg mindenképpen! - mondtam szemtelen vigyorgással, majd rákacsintottam, és egy mozdulattal löktem be a dvd-be a kiválasztott cd-t. Jól akartam szórakozni, hát most van rá lehetőségem... túl sok minden történt az elmúlt időszakban, de még akaratlanul is kibukott belőlem egy kérdés.
- Visszajön még a barátod? - kérdeztem kíváncsian. Ma biztos hogy nem. De később akármikor visszanézhet. Nem tudom, hogyan viszonyuljak egy vadászhoz.

Láttam rajta, hogy örül a közös filmezésnek. Nem tudom, hogy milyen lehetett az élete pontosan mielőtt elveszítette a szüleit, de abban teljesen biztos voltam, hogy sokkal jobbá akarom tenni. Egyik gyerek sem érdemli meg, hogy ideje előtt elveszítse a szüleit. Ez már csak a magam szempontjából is tudtam. Édesapám elvesztése a legnagyobb trauma volt számomra.. De valahogy sikerült átküszködnöm magam rajta. Hála az égnek.
- Ettől nem fog összedőlni a világ. A te korodban én már bőven néztem ilyen filmeket. Már csak azért is, mert tiltva volt. - Mondtam kuncogva. Minden gyerek arra vágyik, hogy kipróbálhassa a tiltott dolgokat, de ki nem? Egyértelműen sokkal izgalmasabbak.

- Igeeeeen! - mondtam hangos elnyújtással, mikor a popcornt és a vígjátékot megemlítette, majd felpattantam és odaálltam a DVD-lejátszóhoz, hogy keresgélni kezdjek.
- Van itt pár klasszikus - mondtam széles vigyorgással. - HA lehet, akkor sósat! - kiabáltam vissza, és pár cd-t vettem kézbe, hogy azokat kezdjem figyelni.
- Remélem hogy te nem vagy olyan... eltiltó típus. Attól hogy nem vagyok még 16, nézhetek ilyeneket? - böktem az orra alá egy vígjátékot. 16-os. Talán már durvább poénok vannak benne.

- Na miben? - Kérdeztem tőle lelkendezve. Öcsémként tekintettem rá szóval bármit megtettem volna érte. Főleg ezak után, hogy ilyen dolgokat kellett átélnie. Ezt az egész vérfarkas dolgot el akartam vele felejtetni. Még nem tudom, hogyan és egyáltalán menni fog-e. De aki nem próbálkozik az nem is nyerhet.
- Akkor rendben. Keresel valami vígjátékot, amíg én megcsinálom a popcorn-t? Remélem megfelel a vígjáték.. Hozzám legalábbis az áll legközelebb. - Felpattantam, majd elindultam a konyha irányába, hogy megcsináljam a popcorn-t. - Milyet kérsz? - Kiabáltam vissza neki.

- tudod, hogy miben nem volt részem szinte még soha? - kérdeztem apró vigyorgással, valami furcsa fénnyel a szememben. - Nincs tesóm. És nem volt lehetőségem sokat játszani másokkal, szórakozni, popcornt zabálni a tévé előtt. - mondtam egyre lelkesebben. - Nem lenne kedved velem valami izgi filmet nézni? Valami háborúsat, vagy vígjátékot. Csak ne romantikusat. Attól a fiatal gyomrom felfordul. - imitáltam hányó mozdulatot felnevetve.
- Hátha ez elterelné a figyelmünket.

- Ezen nincs mit sajnálni. Elég két oldalú volt a dolog ahhoz, hogy ne működjön. - Ha nem csalja meg apát én sem viselkedek vele úgy, ahogy. Na meg aztán ő sem arról volt híres, hogy most ezt próbáljuk rendbe hozni, mert nem akarom elveszíteni a kislányomat. Csak apa halála után kezdte el. De akkor már régen nem voltam a kislánya. Késő bánat. Engem már elveszített. Nem hiszem, hogy bármikor is rendbe tudnánk hozni a dolgokat.
- Hát, ha fáradt vagy akkor pihenj le és utána én is lefekszem, ha pedig nem.. Felőlem egész éjszaka fenn maradhatunk. - Mosolyogtam rá.

Talán mégsem vagyok olyan nagyon fiatal. Ha azt nézzük, hogy.. mennyi mindenre rájöttem egyetlen pillantásából. Talán ezért jó gyereknek lenni, vagy mi a csuda.
- Sajnálom, hogy nem volt jó a kapcsolatotok. - mondtam szomorkás hangon, majd nyeltem egyet.
- Akarsz lepihenni? - kérdeztem tőle, mikor kihúztam magamat, és felálltam.

Gondolom már ő is észrevette, hogy nem éppen túlzottan jól állok az anyámhoz. Talán már említettem is neki az ellentéteimet vele.. Nem tudom, hogy képes leszek a szemébe nézni.
- Nem igazán jöttünk ki jól. De ez nem azt jelenti, hogy nem mehetünk oda. Meg hát nem azzal van baj, hogy milyen szülő ő.. Hanem más viselkedéséből. Anyának szinte tökéletes. Feleségnek annál kevésbé. - Nem lehetett különösebben egy rossz szavam sem rá. Csak a történtek után én voltam az, aki ellökte magától.

- Én azt hittem, hogy... hogy.. - kezdtem bele tétovázón, hisz gyerekként még nem éreztem, hogy sok közöm lenne az ő ügyeihez, és őszinte akartam lenni, nem is akartam beleszólni.
- Az anyádról nincsenek jó emlékeid? Mindig olyan furán beszélsz róla. - jegyeztem meg csendesen. VOlt valami furcsa érzés a hangjában, mikor beszélt az életadójáról. Valami, amitől borsódzott a hátam.

- Hogy hova mennénk? - Ismételtem meg a kérdését leginkább magamnak. Oda, ahonnan éppenséggel elszöktem. Elszöktem, mert egyszerűen már nem bírtam ott maradni tovább. Egyszerűen túl sok volt az anyám és az ő tökéletességre törekvése. Főleg, mivel hűtlen volt apámhoz..
- Vissza az édesanyámhoz. Ha akarsz akkor visszajönnénk. Ha nem, nem. Lehet megkedvelnéd anyumat annyira, hogy vissza sem akarnál többet ide jönni. Bár szerintem én visszatérnék.. Már csak Jason miatt is. - Az, hogy megkedvelje az anyámat eléggé lehetetlen. Bár mindig akadnak meglepetések. Na meg Jason. Nem akarom őt magára hagyni azok után, hogy megígérte mindig számíthatok rá. A legkevesebb az, hogy ezt viszonozom. Nem éppen idilli családban nőtt fel úgyhogy.. Azt hiszem szüksége van rám.

Kótyagos volt a fejem, nehezen fogtam fel még ezt a vámpíros históriát, annak tekintetében hogy nemrég csöppentem csak bele ebbe az életbe.
- És ha elmennénk a városból.. hová mennénk? Visszajönnénk még? - bukott fel belőlem hirtelen. Izgultam, mert valamiért de kötődtem ide. Nem is akarom megnevezni az okokat, talán mert én sem ismerem őket.

- Jason? Jason az unokatestvérem. És... hát ő vámpírvadász. Fogalmazzunk úgy, hogy elég jó benne, mert gyerek kora óta ezt csinálja. Így nőtt fel. Erre nevelték. - Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is szükségem lesz a segítségére. Bár nem főként az olyan segítségére gondolok. Mert tudom, hogy akkor is jön, ha éppenséggel nem vámpír problémám van.. Most már tudom. Annyira jó érzés, hogy számíthatok valakire. Mint egy igazi testvér olyan ő nekem..

Megnyugtatott a szavaival, és halvány mosoly jelent meg a képemen. Az életem során kevés támogatást kaptam, és azt hittem, hogy amiatt a valaki miatt még kevesebbet fogok mert kiváltott belőlem egy oylan dolgot, amit elképzelni se voltam képes.
- És az a... valaki, aki az előbb itt járt, mit tud tenni az ügyért? - kérdeztem, és tekintetemet átjárta a reményt. Reménykedtem a legjobbakban. nem akarok sokáig Bailey terheire lenni.

Láttam rajta, hogy fél vagyis legalább fél valamit megkérdezni. De a helyében én is félnék. Én már attól is féltem volna, hogy egyedül kellett volna kibírnom két hónapot. Nem értem miért nem maradt ott és várta meg a rendőröket. Bár valószínűleg elvitték volna egy árvaházba onnan meg lehet senki nem vette volna magához. Vagy ha magához vette volna lehet nem szerette volna. Meg nem tudott volna, mint kezdeni a vérfarkas oldalával.. De felesleges ilyesmivel foglalkozni, mert most itt vagyunk egymásnak. Ő meg én, mint a testvérek.
- Megtaláljuk a módját, rendben? Nem engedjük meg senkinek, hogy szórakozzon a fejeddel. - Mondtam egy halvány mosollyal az arcomon.

- És.. - kezdtem bele tétován, miközben még midnig nem eresztettem el kezét, és próbáltam rájönni, hogy vajon.. vajon mire jó ez az egész? Gyávaság? Talán tényleg az.. vagy nem tudom. Nem vagyok még tisztában azzal teljesen hogy egyes emberek mit miért tesznek meg.
- És.. - ismételtem el az előbbi mondatkezdésemet. - Van valami esély arra hogy egyszer majd emlékezzek vagy azok az emlékek már elvesztek örökre? - kérdeztem rekedtséggel.

- Mert az a valaki aki ezt tette veled azt akarta, hogy ne emlékezz rá. Nem több, mint egy gyáva féreg. Ő soha nem lenne képes ekkora fájdalmat túlélni, mint te. Egy napig nem bírná ki úgy, ahogy te kibírtad két hónapig. Nagyon erős vagy.. És hidd el ez az egész csak erősebbé tesz. Végig melletted leszek.. Ígérem. - Nem tudom mást mondani.. Ha már ezt csinálja akkor vállalja is a következményeit. De miért tenne ilyet egy patkány.. Mert máshoz nem tudom hasonlítani. Undorító, hogy képes volt ezt csinálni egy gyerekkel..
- Jaj.. Ez csak természetes. - Húztam oda magamhoz, hogy gyengéden átöleljem. Nem akartam túl szorosan, mert féltem azzal csak fájdalmat okoznék neki.

Megfogta a kezemet, mikor leült mellém, és egy apró nyeléssel reagáltam erre, összekoccanó fogakkal, mintha csak fáznék, de jelenleg most éppen... nagyobb bajaim is voltak annál, hogy ráz a hideg.
- Nem. Az egész olyan homályos. - jelentettem ki és lebillentettem a fejemet. - Nem tudom hogy miért nem emlékszek rá. Kellene asszem. - fintorogtam saját magam kihagyó memóriáján, és a kezére néztem, amivel az enyémet szorította.
- Köszönöm hogy mellettem állsz, Bailey. - mondtam suttogva és valami párás tekintettel néztem a szemeibe. Olyan volt mint a nővérem. Már-már szó szerint az volt.

Nem tudom mit mondhatnék vagy tanácsolhatnék neki. Nekem semmi ilyesmit nem kellett megélnem. Az a fizikai fájdalom. Egyszerűen én képtelen lennék elviselni. Nem tudom miért egyszerűen csak nem menne. Mindegy.. Nem is én vagyok most a fontos. Hanem ő. Hogy valamivel enyhítsem a fájdalmát vagy legalább az emléknek a fájdalmát. Feldogozzuk együtt. Nem csak befogadtam magamhoz, hogy legyen hol laknia, hanem a családomba fogadtam. Nem tudom még, hogy ki tette ezt, de esküszöm nem ússza meg ennyivel. Az már biztos, hogy vámpír van a dologban.. Ki más segítségét kérhetném az ilyesmiben, mint Jason-ét? Együtt megoldjuk majd.
- Rendben van. - Ültem le mellé a kanapéra és megfogtam a kezét. - Akkor biztosan nem emlékszel ki tette ezt veled..?

Végighallgattam a beszélgetést, amit Bailey és Jason folytatott. Nem tudtam mit hozzátenni, ezért némán, csendben üldögéltem a kanapén, végiggondolva a hallottakat. Mostanában beledobtak a mély vízbe, és ezt nem tudtam még teljesen felfogni. Lehajtott fejjel vettem egyre inkább tudomásul, hogy mivé lettem. Vérfarkas, mert a családom hordozta ezt a gént. Nem tudom hogy egyelőre hogy kezeljem ezt a helyzetet, de tudom hogy Bailey mindenben segíteni fog nekem.
Felnéztem rá, ahogy kérdőn felém fordult, és elmosolyodtam a tipikus kissrácos mosolyommal.
- Nem kell tea. - mondtam egyszerűen, ingatva a fejemet. - Beszélgessünk inkább. - javasoltam azt, amit ő is. Meg kell vitatnunk.. muszáj..