Hiába csinált úgy, mint aki nézi észrevettem rajta az elfojtott dühkitörését. Meg még hallottam a halk mormogásait, amik elhagyták a száját. Gondoltam, hogy nem fog neki tetszeni, de ez is volt a cél. Én viszont tényleg szeretem az ilyen kis „unalmas” filmeket. A természet elég közel áll hozzám. Hiszen nagyrészt abból ered az erőm.
Arra vártam, hogy mikor dobja be végre az unalmas és adja fel ezt a harcolást az álom ellen, de ha nem hát nem. Én mindenképpen végignézem ezt a filmet az már más kérdés, hogy ő halálra fogja unni magát. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy nem fogja ennyiben hagyni. Valamit ki fog tervelni. Vagy éppenséggel már most is megfogalmazódott a fejében, hogyan is fogja megbosszulni ezt a kis „szemétkedésemet. De azt hiszem semmi olyat nem tud tenni, amitől teljesen kiborulnék vagy olyan szörnyű lenne. Egy kis tréfába még senki sem halt bele. Főleg nem egy gyerek csíntevésébe. Bár mondjuk ő koránt sem átlagos.. De azért mégis.
– Wow. – Csúszott ki a számon, mikor egy iszonyatosan gyönyörű táj jelent meg a képernyőn. Az ilyen helyekért éri meg élni. Mindig is szerettem volna valami ehhez hasonló kicsit már-már eldugott helyen élni a családommal. Azért nem akarom elvágni magam a külvilágtól, bár néha jobb lenne.. A külvilág egy ilyen városban, mint Mystic Falls eléggé veszélyes. Ezt én is megtanultam a saját bőrömön, hiszen egyszer, már majdnem meghaltam. Aztán képes voltam összeállni vele, mert valami megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem iránta. Jó nagy idióta voltam és kész. A lényeg, hogy már végleg kizártam az életemből.
Megtámasztottam a fejemet, miközben minden figyelmemet a filmre összpontosítottam. Valószínűleg még ez is fel fogja idegesíteni, hogy tényleg érdekel. Mondjuk hozzá kell szoknia a fura szokásaimhoz, ha velem fog élni. Bár ki tudja.. Lehet, hogy két hónap múlva sikítva menekül. Mondjuk nem hiszem, mert elég jól kijövünk egymással. Már szinte testvérként tekintek rá. Remélem, hogy ő is így van ezzel.

Már most nevettem belül azon, hogy hogyan is fog reagálni erre az egész filmre. Régebben én odavoltam az ilyen filmekért. Nagyon régen. Talán hat éves voltam. Akkor még azt tervezgettem, hogy egyszer majd a szabadban fogok élni.. Vagy legalább az erdő közepén és körül vesznek, majd az állatok. De természetesen, csak a szép és kedves állatok. Pókokból meg ilyesmikből nem kérek.. Sikítva menekülnék, amint meglátnék egy ilyet. Bár gyerekkoromban még ez sem annyira foglalkoztatott. Akkoriban igazából nem érdekelt senki és semmi. Csak boldog akartam lenni. Vagyis végül is az voltam. Egészen addig a pillanatig, amíg el nem kezdtem felnőni. Az életem, mintha direkt változott volna át valami rémálommá. Vagy csak az idő múlása felnyitotta a szememet arra, hogy mi is folyik körülöttem. Nem értem, hogy hogyan csalhatta meg anya apát. Hiszen apa annyira tökéletes volt. Bár az is lehet, hogy csak az én szememben. Mindegy. Hiányzik.. Ezt azt hiszem az anyámról is elmondhatom, de közel sem annyira, mint az apámról. Aztán még ott van a bátyám is. Aki olyan számomra, mint egy idegen, de rájöttem nem én tehetek arról, hogy a kapcsolatunk ennyire pocsék. Én próbálkoztam. Ő volt az, aki kizárt és Ő lesz az, aki legelőször megbánja, hogy nem viselkedtünk jó testvérek módjára.
Már azért az arckifejezésért megérte betenni ezt a filmet, amit bevágott. Hát az álla is leesett már a címe után. Mi lesz később? Természetesen ezzel az a célom, hogy rávegye magát az alvásra, de nem árulhatom el magam rögtön. Az úgy nem lenne élvezetes. Legalábbis azt hiszem. Bár mondjuk elég átlátszó, hogy igazából csak el akarom küldeni aludni. Valószínűleg erre már ő is rájött, de.. Ha harcolunk, akkor harcolunk. Bár nem igazán nevezném komolyabb háborúnak vagy egyszerűbben csatának ezt az egészet.
– De. Teljes mértékben komolyan gondolom. Annyira gyönyörű. Hidd el neked is tetszeni fog. – Vigyorogva kacsintottam rá.

Bárcsak szórakozásból teszem ezt az egészet, de élvezem, mivel legalább nem fogadok szót neki! Nem megyek aludni, hisz nem akarok szót fogadni, viszont az kétségtelen tény, hogy álmos vagyok, és ezt még ő előtte sem tagadhatom le, hisz ha rám néz, akkor máris látja. Rossz fiúként viselkedem most, de én mindig is ilyen voltam, vagyis legalább is azóta lettem ilyen amióta megszületett a húgom, de már nincs húgom, hisz meghalt. Na mindegy erre nem akarok gondolni, hisz nem éri meg ezen töprengenem. Minden egyes gondolatot elakarok űzni az elmémből, hisz se a szüleimre, se a húgomra, sem a természetfeletti dolgokra, és sem pedig a vérfarkasos valamire nem akarok gondolni, hisz nincs értelme ezen töprengenem. Az lesz a legjobb, ha az idő múlásával mindent kiverek a fejemből, s örökre elfelejtem ezeket, vagyis már amelyiket lehet.
Megrázom enyhén a fejem, és Baileyre figyelek, akinek a mondandóján vigyorgok. Hisz mégis mi másként reagálhatnék erre az egészre? Talán sírnom kéne? Ezen a gondolaton szinte még jobban elmosolyodok.
-Igen, nos nem megyek! Örülök, hogy ezt megérted.-Mosolygom továbbra is, miközben ránézek, és nem veszem le róla a tekintettemet.
Végül egy film kerül a beszéd témájába, amire jól reagálok, hisz örömmel benne vagyok, csak ne legyen számomra unalmas. Bár ha jobban átgondolom, akkor biztosan megfog tréfálni, de nem hiszem, hogy olyan filmet rakna be, ami nekem nem tetszik.. Figyelem, ahogy kotorászik a filmek között, majd betesz egyet, és el is indítja. Ránézek, ahogy vigyorogva vágódik a kanapéra.. Valami itt nagyon furcsa, csak tudnám, hogy mi.. Figyelem a film kezdetét, és a film címénél majdnem a földig tátom a szám. De ez nem is film! Hanem inkább egy természeti hülyeség. Felé nézek, de azaz arc nálam nos.. a meglepettség, a döbbentség, és nem is tudom megfogalmazni, hogy még minek a keveréke.-Ezt te most komolyan gondoltad?-Kérdezem elszörnyedve.

Komolyan gondolkodóba estem az ügyben, hogy felhívom anyámat szülői tanácsok terén. Attól eltekintve, hogy a szememben egy házasságtörő hadd ne mondjam mi nem volt olyan vészesen rossz szülő. A kapcsolatunk a viselkedése miatt romlott meg. Na mindegy most nem is rá kellene gondolnom. Ha csak fele annyira tudnék olyan lenni, mint apa minden egyes problémám egytől-egyig megoldódna. Játékosan, de mégis sikerült valamennyire megnevelnie. Habár én voltam az, aki ellökte magától és rossz társaságba keveredett, de az sem az ő hibája volt. Ha létezik tökéletes szülő, akkor ő az. Ebben teljesen biztos vagyok. De sajnos nekem is végig kellett haladni bizonyos utakon a felnőtté válásig. Ezek közé tartozott az a bizonyos göröngyös kicsapongó életem. Azért remélem Daryl sokkal visszafogottabb lesz, mint én. Viszont idővel tényleg magamba kellene vernem egy kis komolyságot. Anélkül nem megy ez az egész. Bár tudom, hogy neki pontosan tetszik ez az engedékenység.. Nem mehet így a végsőkig.
– Teljes mértékben megértettem, hogy Mr. Lázadó nem hajlandó aludni menni. – Mondtam nevetve. Vajon én is ilyen voltam? Most egyre jobban kezd megmutatkozni benne a gyerek énje, akinek igazából kellene. És nem az, aki két hónapot töltött egyedül plusz még ott van az is, hogy kiváltotta a vérfarkas átkát. Azt hiszem ennyi bonyodalom bőven elég neki egy életre is.
– Rendben van. – Kotorászni kezdtem a filmet között, majd végül egy természetfilm mellett döntöttem. Nem határozta meg, hogy az unalmas nála mit is jelent. Egy szót sem szóltam csak vigyorogva visszavágódtam a kanapéra, miközben a film elindult.

A szófogadás, és én két külön fogalom vagyunk, hisz mondhatni, hogy nem szeretek szót fogadni. Baileyben meg épp az a jó, hogy nem képes komoly lenni, sőt egyáltalán nem szigorú szülőnként viselkedik, és épp ez tetszik benne. Bár makacs vagyok, és nem fogadok szót, de ettől függetlenül nem vagyok én olyan rossz gyerek, csak hát vannak olyan tulajdonságaim, amik nem éppen a legjobbak. Például ilyen a makacsságom, hisz ha valamit nem akarok, akkor amellett ki is tartok foggal-körömmel.
Vannak nálam rosszabb gyerekek is, és éppen ezért nem hiszem azt, hogy annyira rossz lennék, bár jó sem vagyok, de ez lényegtelen. Ha egyszer azt mondom, hogy én már pedig nem alszok, akkor nem fogok aludni! Ugyanígy vagyok az iskolával is, hisz semmi kedvem nincs hozzá, s remélem, hogy nem akarja azt, hogy kötelezően oda kell járnom, mert ahhoz semmi kedvem nem lenne.
-Igen!-Jelentem ki vigyorogva, miközben végül elengedem a kezét, és összefonom a mellkasom előtt a karjaimat.-Tudd, hogy nem fogok aludni még egy jó darabig, szóval nos kitalálhatsz valami programot!-Mondom mosolyogva, miközben a szemébe nézek, és várom, hogy erre mégis mit felel.
-Másik film?-Vonom meg a vállam.-Felőlem jöhet, csak ne legyen túl unalmas, aztán ne legyen szerelmes hülyeség, mert attól hányingerem van.. De ezeket leszámítva bármi más jöhet.-Mosolygok, és közben magam mellé ejtem a kezeimet. Leülök a kanapéra ismételten, és így nézek megint csak Baileyre. Nos nem ismer még eléggé, ezért nem volt alkalma még látni a legrosszabbik oldalamat, ami alatt a teljes makacsság értendő, s szerintem jobb is, ha nem ismeri meg, hisz addig nem tágítok míg az nincs, amit én akarok!

Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman

Kíváncsian várom, hogy mit fog felelni a feltett kérdésemre, s remélem, hogy nem szülői szigorral akar majd előállni, hogy nekem már pedig aludnom kell, hisz úgy sem fogok szót fogadni.. Na jó tényszerű dolog, hogy tényleg álmos vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy már azonnal aludnom kelljen, bár elég későre járhat már az idő, de nem nagyon érdekel, hisz jó vele beszélgetni, és kikapcsolódni jelen pillanatban. Tényleg jól esik az, hogy ilyen jól kijövünk egymással, és képes volt arra, hogy mosolyt csaljon az arcomra, ami mostanában ugye nem nagyon sikerül.
Több oka is van annak, hogy nem vagyok boldog. Egyrészt a szemem láttára halt meg a családom, aztán jött a természetfeletti világ, aztán meg pluszba a farkasos dolog, aminek az átkát kiváltottam, de nem emlékszem arra, hogy erre mégis kivett rá engem. Igen, ezek a tények szomorúak, fájóak, de el kell őket viselnem, hisz így alakult az... életem!
-Ugye most viccelsz?-Mosolyodom el, miközben ránézek, és észreveszem, hogy vigyorog.-Egyáltalán nem kell nekem még.. aludnom.-Vonom meg a vállam.-Bőven csinálhattunk még bármit szerintem, hisz nem lehet még olyan késő.-Jegyzem meg egyszerűen, miközben mosolygok. Próbál szigorúan viselkedni, de nem tud, és épp ez tetszik benne, hisz legalább engedékeny, és nem képes nemet mondani nekem, vagyis legalább nem fog nemet mondani semmire sem.
-Mihez lenne kedved?-Állok fel, miközben kezétől fogva segítem fel a kanapéról, hogy csináljunk valamit, mert már pedig én nem fogok aludni! Nem az erősségem a szófogadás, és ehhez jobb, ha hozzá szokik.-Nos mit csináljunk? Mert már mondom aludni nem megyek!-Mondom nevetve miközben ránézek Baileyre.

Oké, valószínűleg ő is észrevette, hogy elbambultam. De hát mondjuk ezt ki nem vette volna észre? Nem gyakran esek ilyen mélyen gondolkodóba, de most mégis megesett. Most pedig van egy napom vagyis egy éjszakám, hogy összeszedjem minden egyes gondolatomat, hogy tudjak válaszolni a kérdéseire, amit valószínűleg fel fog tenni. Bár lehet, hogy azt akarja, hogy majd én meséljek. Mondjuk az egy nehezebb szituáció, de egy kicsit már így is belefolytunk a témába. Talán reggelre kérdés özönnel fog nekem támadni, hogy most akkor mi hogy van. Furcsa, hogy egyfajta szülő szerepet kell betöltenem már most.. Én vállalkoztam erre. Őrületesen bánom, hogy itt hagytam éjszakára. Ha akkor nem hagyom itt.. Talán még mindig ugyanaz a gyerek lenne, aki csak amiatt keseregne, hogy elvesztette a családját. Bár ez sem kis ügy, de akkor is. Én még szerencsésen rátetőztem ezzel az egész vérfarkas dologgal. Aztán még itt volt ez a hulla vagy éppenséggel nem hulla.. Na mindegy. Jobb, ha inkább most vele foglalkozok és nem azzal, hogy mi zajlott pár órával ezelőtt. Még mindig egy kisebb sokk hatás alatt állok, de már kicsit oldódott a hangulat. Én is megnyugodtam és ő is egy kicsit már kezdi visszanyerni az életerejét.
– Igen.. Neked alvást. De gyorsan. Már bőven az ágyban kellene lenned. – Mondtam vigyorogva egy kis „szülői” szigorral fűszerezve meg a hangomat. A komolyság még mindig nem éppen jellemező rám. Pedig épp ideje lenne teljesen megkomolyodnom és felelősségteljes felnőtté válnom. Hiszen itt vagyok egy gyerekkel egy lakásban. Aki úgymond az öcsém. Talán, ha nagyon akarnám beírathatnám az iskolába.. Az én családnevemmel.. A papírokat meg valahogy megoldanánk. De tudom, hogy ő egyáltalán nem vágyik semmi ilyesmire.. Pedig muszáj.

Ez az este kissé visszahozta a kedvem, és őszintén szólva már mosolyogtam, ami nagy szó a történtek után, s talán nem kéne mára már több ebből az egész témából, de mégis csak farkas.. vérfarkas.. vagyok, és éppen emiatt kéne tudnom erről az egészről mindent, bár lehet, hogy nem ma kéne ezt az egészet megvitatni, sőt talán a lehető legjobb döntés lenne így tenni, hisz egyáltalán sem kedvemre való az ehhez kapcsolódó dolog, de hát ez ellen már nem tehettek.. Kiváltottam az átkot, bár nem tudom, hogy hogyan, aztán meg átéltem a fájdalmat..
Enyhén megrázom a fejem, és őt figyelem, s mintha elkalandozott volna, hisz még eddig semmit sem reagált a mondandómra. Csak pislogok, és végül már magam elé bámulok, hisz még mindig csak várok.. Utálok várni! Egy gyereknek, vagyis legalább is nekem ez idegesítő dolog, na de persze ez a téma bonyolult.
-De igazad van..-Mondom miután meghallom a reakcióját. Teljes mértékben egyetértek vele, hisz tényleg jobb lenne tiszta fejjel átgondolni ezt az egészet, s nem csak úgy neki esni most rögtön. Egy nap rám fér, hogy legalább tisztítsam az elmém, és megpróbáljak elfelejteni mindent, de nem lesz könnyű.. Remélem ez a farkasos dolog ennyi volt..-Akkor tegyük holnapra!-Mondom kijelentve, miközben lassan előre csúszom a kanapén.-Mára még tervezel valamit?-Nézek rá kérdő tekintettel, és várom a válaszát. Ha nem tervez semmit, akkor esetleg ideje aludni, hisz ahogy elnézem már biztos késő este lehet, és nekem már ilyenkor.. nos rendes gyerekhez hűen aludnom kéne. De ki mondta azt, hogy én jó kis fiú vagyok? Senki! Ezért éppen nekem nem kötelező az, hogy ilyenkor aludjak..

Akármennyire is próbáltam kiverni a fejemből egyszerűen képtelen voltam. Lehetetlen, hogy azok után csak úgy elsétál. Pedig megtörtént. Most mindenki engem néz bolondnak. Nem vagyok az! Nagyon jól tudom, hogy mit láttam. Aztán Jason-t is iderángattam magamhoz, aki persze már csak azután ért ide, hogy a srác elment szóval ő is pluszban hülyének nézett. Bár még ezek után is felajánlotta, hogy bármi van ő mindig segíteni fog nekem. Szóval annyira azért csak nem hangozhatott hihetetlennek. Vagy tényleg a pillanat hevében képzelegtem annyit? De.. Halott volt. Úgy vonszoltam be a lakásomba az élettelen testét.. Még egyszer valahogy össze kell vele futnom. Tudni akarom, hogy mi történt vele, hogyan volt ez lehetséges. Vagy még sem vérfarkas lenne, hanem macska kilenc élettel? Oké, ennél bolondabb ötlettel nem is állhattam volna elő.
Nem is tudtam odafigyelni, hogy mit mondott vagyis inkább kérdezett Daryl. Annyira a gondolataimba merültem és próbáltam rájönni, hogy mégis mi a franc zajlott le, hogy egyszerűen a reakció időm több, mint ezerszeresére nőtt. Aztán végül is eljutott a tudatomig, hogy mit is akar. Hát persze.. Nem veséztünk ki különösebben ezt a témát. De nem is akartam, hogy erről beszéljünk, hiszen nem hiszem, hogy ez olyan témák közé tartozik, amiről szívesen beszélgetne. De tudom, hogy nem lehet örökre elhalasztani.. Idővel meg kell beszélnünk mindent, ami ezzel kapcsolatos.
– Nem lehetne, hogy erről inkább holnap beszéljünk tiszta fejjel? – Így is már bőven az éjszakába lógott bele a mi kis szórakozásunk. Habár a filmnézésből nem sok minden sült ki, de azért jó kis popcorn csata kerekedett. Amit mondjuk holnap feltakaríthatok és még ezzel is elhúzva egy kis ideig ezt a beszélgetést.. Bár holnap már mindenképpen sor kerülne rá. Csak a ma estét nem akarom ezzel teljesen lehúzni. Most már valamennyire sikerült egy kis mosolyt csalnom az arcára és jó kedvre derítenem. Nem akarom elrontani azzal, hogy most megint felhozzuk ezt a témát.

Bailey Thea Buzolic & Daryl Bowman

Az élet kegyetlen, és éppen emiatt nincs rá okom, hogy mosolyogjak, persze van kivétel, de őszintén szólva mostanában azok sem önfeledt mosolyok, hanem inkább csak úgy egy felvett gyermeki vigyor, azért hogy palástoljam az érzéseimet. Gyerekként úgy tartják, hogy könnyebb elviselni az életet, de ez nincs így. Anyám, apám, és a húgom halála nekem sok volt egyszerre, s ha ez nem lenne elég, akkor még hozzá tehettem azt is, hogy láttam őket meghalni a két szememmel. Most meg ez a természetfelettis hülyeség, na meg persze idejön az is, hogy én egy vérfarkas lettem, s hogy őszinte legyek erről semmit sem tudok.
Ez a kis beszélgetés, és kérdezősködés, sőt hülyéskedés vele igazán jól esik. Jól érzem magamat a társaságában, és neki legalább sikerül elfelejtetni velem azokat a dolgokat, amelyekre nem akarok most gondolni. Persze ezeket a tényeket nem lehet csak úgy félredobni.
Kíváncsi vagyok az életére, ő rá, és erre az egész mindenre, és éppen ezért sok mindenre kérdezek rá, amire lehet, hogy nem kéne, de hát velem jár az a tény, hogy gyerek vagyok, és nagyon kíváncsi.
-Értem.-Bólintok rá a mondandómra, miközben ránézek, és figyelni kezdem őt. Jobban megszeretném ismerni, s persze ez is lehet, hogy csak a kíváncsiságomnak köszönhető ez, de képtelen vagyok arra, hogy ne kérdezzek meg egyes dolgokat. Már, mint említettem ez velem járó tény..
-Megint csak értem.-Újból bólintok, és végül Bailey helyett most egészen mást kezdek figyelni. Inkább a helyiséget veszem jobban szemügyre, miközben a kanapéról előrébb dőlök.
-Szerintem át kéne térnünk majd egy másik témára, hisz azt sem ártana megbeszélnünk.-Mondom miközben ránézek ismételten, de most már komolyan.-Nekem igazán nem tetszik az a téma, de muszáj róla tudnom, ha már egy vagyok most már közülük.-Jegyzem meg, s pislogva várom, hogy mit mond.

- Hát nem volt egyszerű az egyszer biztos. Na meg az is, hogy én is rátettem egy lapáttal. - Nekem is megvolt a kicsapongó korszakom, amikor apám és anyám idegeire mentem. Persze ezt megbántam, hiszen az egyik ilyen éjszaka után kellett szembesülnöm, hogy apám nincs többé.. Talán ez kellett ahhoz, hogy észhez térjek. Mondjuk lehetett volna valami kevésbé fájdalmas észhez térítés is, de lehet, hogy arra oda sem figyeltem volna.. Egyszerűen nehéz az egész. Még mindig fáj, ha az apámra gondolok..
- Öhm, nincs. Nem is tervezem, hogy lesz. Legalábbis egy ideig levegőzök. - Dean.. Az egyszer biztos, hogy egy életre elfelejtem. Arra meg már tényleg rájöhettem, ha én egy kicsit vissza akarok térni a régi önmagamhoz abból semmi jó sem sülhet ki. Most például szegény Scott srác halt meg vagy éppenséggel nem.. Miattam.. Nem értem, hogyan sétálhatott ki.. Nem lélegzett.. Mindegy. El akarom felejteni.

- Elég zűrös lehetett az életed, ha az apáddal kijöttél, az anyáddal meg nem. - állapítottam meg egyszerűen, pedig nem volt okom a jókedvre, mégis sikerült valami mosolyt csempészni az arcomra. Nem is tudom, jólesett, hogy... ezt megtehetem, mert ki tudja, nekem mikor szabadott utoljára felszabadultan mosolyognom. A mai estét kivéve.
- Nagyon kíváncsivá tesz az életed. - dőltem vissza a kanapéra, és megint egy marék kukoricát tömtem a számba.
- Neked nincs barátod? Vagy valaki, akivel együtt élj? MErt nincs itt senki más. - néztem körbe. Egy fél pár férfi zoknit se láttam még sehol. Amióta itt vagyok, nem is láttam vele férfit, kivéve azokat akik néha megfordultak itt, mint Dean, vagy az a vadász pasi.

- Na látod.. Már ezért is jó lenne, ha valamilyen szinten visszaülnél az iskolapadba. - Mondtam nevetve. Fel vagyok készülve még egy hisztire, hogy ő bizony nem fog visszamenni. De mégis mi mást csinálhatna egy 12 éves gyerek?
- Öhm, igen. - Nyeltem egy nagyot. Mindig nehezemre esett az apámról beszélni.. - Sokkal jobban kijöttünk egymással. - Magyaráztam valami erőltetett mosollyal az arcomon.

- Az irodalom és a történelem az jó. - bólintottam egyet, majd felsóhajtottam és féltem, hogy itt és most erre nem kellett volna kitérni, hiszen ez is egy szomorú eseményt juttatott eszébe. Az édesapját.
- És az apád? Őt... jobban kedvelted, mint az anyádat? - kérdeztem rekedten. túl kíváncsi vagyok. De nagyon értekel a téma. Nem tehetek róla.

- Sajnos, nem. - Vágtam egy szomorkás grimaszt, majd felnevettem. Nem veszek magamra semmi ilyesmit. Hiszen nem több ez az egész puszta viccnél. Nem fogom átharapni a torkát meg semmi ilyesmi. Maximum ő lenne rá képes, de inkább nem feszegetném a témát.
- Igen.. Ezért is én vagyok hókuszpok a hupikék törpikékből. - Az olvasás témát, már nagyon is kitárgyaltuk. Bár ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy kihúzta magát alóla.
- Nem.. Édesapám halála után nem gondolkodtam a jövőben. Abban sem voltam biztos, hogy akarok-e valamilyen jövőt. Most pedig még magam sem tudom, hogy mit kezdek magammal. De régen foglalkoztatott az irodalom és a történelem. - Bár nem mondanám, hogy túl hosszú ideig.. Hamar változott az érdeklődésem.

Széles vigyorgás kúszott aképemre. Megint megérett egy kis szemtelenkedés. - Miért, te tudsz olvasni? - vágtam kissé gunyoros fintort, de sütött rólam, hogy ez mind poén és ne tépje le érte a fejemet.
- Bár nyilván tudsz. Azokat a hókuszpókuszokat is egy könyvből olvasod... - ugrott be, majd kíváncsian fordultam felé.
- Te jártál egyetemre? Vagy.. mi akartál lenni gyerekként? - kérdeztem, mint egy lelkes kiskölök. Érdekelt hogy milyen volt ő annyi idősen mint én.

Felnevettem a reakcióján. Valószínűleg az ő helyében én is pont így reagáltam volna az iskolára. Vagy talán még rosszabbul. Ő végül is hisztizni sem kezdett én a helyében biztos a földön fetrengve sírtam volna. Na, jó.. Azért annyira talán nem fajultak volna el a dolgok.
- Jó, akkor nem kell. De ez nem azt jelenti, hogy el kell hanyagolnod a dolgokat. Mert azért gondolom te sem szeretnél egy tíz év múlva arra ébredni, hogy már olvasni is elfelejtettél. - Na jó.. Azért ez kicsit durva lenne, de valamennyire azért tanulnia kell. Még az általánost sem végezhette el.. Halottnak nyilvánították szóval így elég nehéz lenne iskolába járatni.

- Franc..! - szitkozódtam eléggé csendesen, majd felsóhajtottam, és beletörődően ledobtam a párnát, amit eddig magam előtt tartottam.
- Utáltam iskolába járni midnig is... legalábbis amíg kellett - húztam el a számat, amiből eléggé csúnya fintor lett. - De te is jártál, meg... minden - kezdtem el gondolkodni. - Bár ha azt nézzük, ez nem számít sehová. A törvény szemében nem is létezek. Nem tudják kin leverni ha nem járok be. - vigyorodtam el.

Azt hiszem, az még viccnek is rossz, hogy pont ő lesz az, aki nekiáll takarítani. Bár én se vagyok az a nagy rendmániás típus. De ha más nincs, aki helyettem takarítson.. Kénytelen vagyok. Nem bízhatom rá egy 12 éves gyerekre, hogy csinálja meg helyettem. Azt hiszem akkor rögtön világgá futna innen.
- Na.. Nem játszunk ilyet. - Válaszoltam kuncogva. Azért nem akarom egyedül az egész lakás "felnyalni" szóval a segítséget mindig szívesen fogadom..
- Öhm, kellene. Hiszen még csak 12 éves vagy.. - Bár ez elég nehéz lesz úgy, hogyha halottnak nyilvánították.

Tetszett, ahogy bogarászott ahajában, felettébb tetszetős látvány volt, úgy értve persze, hogy az arckifejezése minden fillért megért.
- Akkor majd takarítok... holnap.. vagy holnap után... vagy jövő nyáron. - vigyorodtam el, de rögtön a fal takarásába álltam, ahogy engem kezdett el dobálni a kukoricával.
- Amúgy nekem... kellene iskolába járnom itt? - jutott eszembe a kérdés hirtelenjében.

Végiggondolva picit gyerekes lépés volt ez az egész. De hát na.. Legalább elterelem a figyelmét a következmények, ami jelen esetben a takarítás lesz eltörpül az mellett, hogy neki jó kedve lesz. nem is akarnék mást. Csak elterelni a figyelmét arról a szörnyűségről, amin keresztül ment.
- Hééé.. - Kuncogtam közben próbáltam kiszedegetni a hajamból a pár szem kukoricát, ami benne maradt. - Ne felejtsd el, hogy neked is takarítanod kell majd. - Nevetve belemarkoltam a kukoricába és újból megdobtam. Jól szórakozunk.. És végül is ez volt a dolog lényege.

Ő is nevetett, majd azt éreztem, hogy hozzám vágott egy darab kukoricát. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán ismét röhögni kezdtem, és úgy döntöttem, ha mókázni akarunk, akkor... legyen tényleg móka.
Ismét belemarkoltam a tálba kissé húsosabb ujjaimmal és egy marékkal dobtam az arcába, a hajába. - Kölcsönkenyér visszajár, Bailey! - mondtam nevetve még mindig, aztán felpattantam, és távolabb sétáltam.
- Ha nem akarsz sokat takarítani, akkor ne dobd el ilyen távolra. - vigyorogtam.

Nem tudom, hogy mennyire volt képes kikapcsolni.. De ahogy láttam valamilyen szinten sikerült neki. Mert hát nem volt az a mélyen gondolkodok tekintet. De lehet, hogy én nem vettem észre. Nem régen vettem a "szárnyaim" alá úgyhogy még nem ismerem annyira, hogy mindent tudjak róla.
Párszor belemarkoltam a popcornos tálba és utána a markomból kezdtem eszegetni szépen lassan a popcorn-t. Jó kedvűnek tűnt, de nem tudhatom, hogy tényleg komolyan gondolja vagy csak látszat.
- Igen, az. - Nevettem fel vele együtt, majd megdobtam őt a markomban maradt utolsó kukoricaszemmel. Nem bántásból.. Ennek az egésznek a játék volt a célja. Az már más kérdés, hogy ő hogy fogja levenni.