Ahogy sejtettem, visszacsókolt, ami egyértelműen annak a jele volt, hogy feltevésem is helyes volt. És ezt később vigyorogva ki is jelentette. Talán azért is vagyok ilyen magabiztos a nőket illetően. Hiszen a rengeteg nő fordult meg az ágyamban az évszázadok során. Akiket többnyire igézet használata nélkül csábítottam el. Ezért nincs is okom kételkedni abban, hogy beválik most is az ami pár száz évvel ezelőtt. Az idő telik, az emberek változnak, de én mindvégig ugyan olyan maradok...
Vadul elkezdtem csókolgatni a nyakát, amire rákérdezett, hogy hova menjünk. Hát nekem nincsenek nagy igényeim e téren, de ez a hely mégsem alkalmas erre. Ezekben az években legalábbis már nem... Habár azt mondtam ugyan olyan vagyok. Azért nekem is változnom kellett valamelyest. Hisz meg kellett tanulnom alkalmazkodni évszázadról évszázadra az éppen akkori dolgokhoz. Nem mintha nehezemre esett volna, de van olyan pillanat, hogy hiányolom a régi egyszerű és nyugis életet.
-Gyere. mondtam neki, hogy kövessen, majd vámpírsebességgel el is indultam a hely felé. Nem akartam haza menni, hisz nem lenne valami kényelmes a lányomtól nem messze lévő lakásban csinálni. De volt egy ötleten erre a problémára, habár az is a hotelben van, de sokkal messzebb mint az én lakásom.

«Padlástér»

Flegma stílusára akaratlan mosoly futott át az arcomon.
Nem voltam abban az állapotban, hogy vitatkozzak, így csak vállat vontam.
- Nem régóta vagyok itt. Nem ártottam én senkinek – mondtam, miközben kiszúrtam a még mindig a földön heverő karót. De valami szöget ütött a fejemben. – Mit tudsz te erről? – meredtem rá kérdő tekintettel. – Hogy értetted azt, hogy az útjában álltam valakinek?
És hogy megkönnyítsem a válaszát lehajoltam a karóért. Ha nem tud a vámpírokról, akkor teljesen lényegtelen mit csinálok, nem fog gyanakodni. Viszont ha tud, akkor végre nem kéne titkolózni, és össze vissza hazudozni. Se kedvem, se energiám magyarázatokat kreálni, hogy miért ömlik belőlem a vér.
- Nem kell orvos – ráztam meg a fejem. – El tudom látni. Volt már ennél rosszabb is.
Átfutott az agyamon, hogy bármikor felbukkanhat újra az dög, vagy akár másik. És a hideg kirázott a gondolattól, hogy Roryt megtámadhatják, én meg most nem igazán vagyok abban az állapotban, hogy meg tudjam védeni. Azt viszont sosem árulnám el neki, hogy ennyire aggódok miatta. Igazából magam sem tudom, hogy miért. Egyáltalán nincs okom rá. De végülis csak egy ártatlan ember, még szép, hogy nem akarom látni, ahogy vámpír kajává válik.
- Veszélyes egyedül mászkálnod. Gyere, hazaviszlek. – Tettem egy lépést, de a lábamban éles fájdalom tiltakozott a mozgás ellen. – Amint el tudok indulni – tettem hozzá zavart és egyben fájdalmas vigyorral.
Tudtam milyen makacs, és biztos nem tágít a kórház dologtól, úgyhogy még kelletlenül hozzá tettem:
- Utána elmegyek és megnézetem magam egy orvossal.
Eszem ágában sincs. Gyűlölöm a kórházakat.
- Szóval… Miért is jöttél a városban? És mióta vagy itt? – kérdeztem ingerülten. – Ne kertelj – tettem még hozzá enyhe éllel a hangomban.

Na végre, egy normális válasz - futott át egy mosolyféleség az arcomon, mikor észrevettem, hogy végre abba hagyta a flegmaságot. Még hála, mert ha ezt sokáig folytatta volna, tényleg lelépek.. dehát szerencsére erre nem volt szükség. Válaszai hallatán kissé elgondolkodtam, mivel azt mondta, hogy csak nem rég óta tartózkodik a városban. Akkor bizonyára ezért nem találkoztunk hamarabb.. különben biztos bele botlottam volna korábban is valahol.
Kíváncsiskodó kérdése hallatán csak néztem rá, mivel nem igazán értettem mire célzott. De aztán leesett, naná, mi másra is gondolhattam volna?! Amikor a karóhoz nyúlt, rögtön megbizonyosodtam arról, hogy az előbb tényleg egy vámpír tette ezt vele..
- Miről? Ja, hogy arról - játszottam a butuska kislányt, a későbbiekben mégis leleplezve magamat. - Nyugi, hozzá szoktam már az ilyesmihez.. - vontam vállat közben égnek emelve a szemeimet. De aztán gondolkodni kezdtem, többek között az járt a fejemben, hogy Ő mióta tudhatja? Vajon már akkoriban is tudomása volt a dolgokról...? Jaj, biztosan nem, akkor csak észrevette volna, hogy mi a helyzet!! Wá, Kol még ezerszer vissza fogja kapni azt a sok 'kedvességet' amit velem tett.. - De azt még nem értem, Neked mi közöd van hozzá? - kíváncsiskodtam tovább, hátha elárul valamit. Habár, szerintem ez pont, hogy fordítva lesz.. Ő kezd majd el kifagadni engem..
- Volt már rosszabb is? - szaladt égnek a szemöldököm döbbenetemben. - Mi vagy te? Valami vadász, vagy mi a csuda? - nevettem fel, inkább viccnek szánva, mint komoly kérdésnek, de mint kiderült, ő nem osztozott a jókedvemben. Talán beletrafáltam volna?
- És a nagyfiú megint megszólalt.. - grimaszoltam egyet, mikor ismét megfeledkezett a körülményekről, jelen esetben arról, hogy a vérveszteség miatt most nehezére esik neki a mozgás. - Nem kell bébicsőszködnöd, magam is hazatalálok, köszi - forgattam meg a szemeimet unottan, ezzel is sugallva feléje, hogy tudok ám vigyázni a testi épségemre. Talán még nála is jobban..
- Na ebből én nem eszek! - jelentettem ki határozottan, mikor azzal próbálta meg kiszúrni a szemem, hogy majd elmegy az orvoshoz.. Ha rajta múlik, arra csak akkor kerülhetne sor, miután már összeesett az utcán és egy járókerő kihívja hozzá a mentőket. - És én elhiszem, hogy el tudnád látni a sérülésedet, de ettől függetlenül jobban örülnék, ha egy orvos is megvizsgálna.. Tudod egy szakmabeli szem olykor többet lát.. - mondtam, nagyon igyekezve meggyőzni az igazamról. Fú, miért is aggódom én ennyire őmiatta? Biztos csak a természetem miatt.. és némi más okból kifolyólag.
Kíváncsiskodásai hallatán hirtelen felnevettem. - Hát legyen - mondtam, majd elgondolkodtam, hogy hogyan is fogalmazhatnám meg neki a dolgokat. - A régi barátaimat jöttem meglátogatni. És már itt vagyok egy ideje, talán pár hónapja - próbáltam megsaccolni az időtartamot, dehát ez a néhány hónap nekem évnek tűnt. Mert itt tényleg soha nem unatkozik az ember. Már ezért is megéri Mystic Fallsba jönni. Persze, ha az illető szereti a stresszes életet.. - Kíváncsi vagy még valamire? - néztem rá mint aki lélekben már felkészült a legrosszamrra is.

Láttam a felismerés szikráját a szemében. Szóval ő is tud a vámpírokról. Már csak az a kérdés, hogy mégis honnan, és milyen szinten folyt bele a dolgokba. És persze, hogy akkor is tisztában volt e ezekkel, amikor még együtt voltunk. Nem lepődnék meg ha így lenne, tekintve, hogy én is el tudtam előle titkolni mindent. Hogy mik ki nem derülnek egy véletlen találkozáskor…
- Hozzászoktál? Mihez? – érdeklődtem tovább.
További faggatózása nem igazán tetszett, és nem fűlött a fogam hozzá, hogy mindent kitálaljak neki. Abból ugyan nem eszik.
- Az mellékes. Nem sok – válaszoltam, majd rögtön hozzá is tettem: - Ha tudsz a vámpírokról – nevezzük nevén a dolgokat -, akkor mégis miért vagy a városban? Ez a hely hemzseg azoktól a dögöktől. És egyáltalán honnan tudsz róluk? Mi közöd van hozzájuk?
Kérdéseket zúdítottam rá, amikre a válasz valamilyen szinten érdekelt is, de az is benne volt, hogy legalább addig sem faggatózik tovább.
Ahogy kimondta a vadász szót, akaratlan grimaszba torzult az arcom egy pillanatra, de megpróbáltam rendezni az arcvonásaimat, végül pedig elnevettem magam.
- Most nézz rám – tártam szét a karjaimat. – Úgy nézek én ki, mint egy vadász? Ne nevetess már.
Az orvos milyen fontos és okos című kiselőadására csak egy egyszerű vállrándítással jeleztem, hogy nem igazán érdekel. De mire a végére ért bólintottam:
- Rendben. Legyen. Csak szállj le a témáról.
Ha tovább pattog itt nekem még elvérzek. Holott ha nem jelent volna meg már rég ki tudtam volna szedni a golyót, és el tudtam volna látni. De aztán meggondoltam magam: győzőtt az orvos fóbiám.
- Jobb ötletem van. Itt laksz a városban ugye? Nem húzhatnám meg magam nálad éjszakára? – kérdeztem úgy, mint ha csak azt a kérdést tenném fel, hogy milyen az időjárás. – Én egyelőre még csak egy hotelban húztam meg magam, és érthető okokból nem akarok így oda menni – mutattam végig a vér áztatta ruháimon. - Na meg, nosztalgiázhatnánk egy kicsit - mosolyogtam rá, és pimaszul végignéztem rajta.
Utolsó kérdésére vállat vontam.
- Ami azt illeti igen. Mennyire folytál bele a vámpírok ügyeibe? - kérdeztem, de már nagyon mehetnékem volt valamerre, mert az oldalamon lévő sebből folyamatosan szivárgott a vér.

Mint azt sejteni lehetett, hamarosan már el is keződött a faggatózás a részéről. Dehát mit vártam..? Magam sem tudom igazán.. Aztán legyintettem egyet és kimondtam az első dolgot ami az eszembe jutott.
- Az idegesító vérszívókhoz, akiket lehetetlen levakarni magadról.. - mondtam, de mire észrevettem, hogy mi bukott ki a számból, már késő volt. Szent ég! Mi a francért nem tudok én egyszer lakatot tenni arra a nagy számra?? Na mindegy..
Az első kérdés után, természetesen érkezett a többi is.. De én valamiért nem akartam az orrára kötni a dolgokat. Legalábbis addig nem, míg meg nem tudom, hogy neki mi a köze van hozzájuk?!
- Nem mindegy az? - vontam vállat egyszerüen, nem törődöm módon. Nem igazán akartam most a nyavajás vérszívókról csevegni.. főleg azok után nem, hogy végre találtam egy példányt, aki nem akart rögtön az ütőeremnek ugrani. És még kedves is volt.. na ezt tedd össze! Ha nem lettem volna ott, el sem hinném!
Amikor aztán véletlenül kimondtam a vadász szót, az arca hirtelen grimaszba torzult, amiből simán ki tudtam következtetni, hogy igen, ebbe beletrafáltam! Wáó, szent szar, ez most komoly??!! Inkább fgyelmen kívül hagytam a próbálkozásait, hogy elterelhesse a témát a hülye poénjaival és szinte felnevettem az erőlködéseibe.
- Ezt nem hiszem el.. - hitetlenkedtem, mintha éppen most vallotta volna be nekem, hogy Ő egy vadász. Egy vadász és én nem tudtam róla!! Vagy akkor még nem volt az.. ? Biztos kiszúrta volna, hogy vámpírok elől menekülök!! Hiszen elég gyakori volt az akkoriban.. Kol nagyon is megnehezítette az életemet azokban az időkben.
A következő ötlete hallatán hirtelen földbe gyökerezett a lábam. Amikor kerek kerec behivatta magát az otthonomba! Na erre varjál gombot, Rory, most mit fogsz válaszolni neki? Egyik fele irtózott a gondolattól, hogy behívjam a lakásomba, főleg azok után amit azzal a szöszivel művelt alig néhány órával a szakításunk után ... Semmi kedvem nem volt hehívni őt, viszont magára sem hagyhatom. Pocsékul néz ki! Ha itt hagyom, mi a garancia rá, hogy nem botlik bele még egy vámpírba? Az én hatalmas szívem.. wá, kezd nagyon elegem lenni belőle.
- Oké - egyeztem bele egy egyszerű váll vonogatás kíséretében, arról inkább nem akarva említést tenni, hogy én is a hotelben lakom. A nosztalgiázhatnékjára meg inkább nem is reagáltam..
- Erre a kérdésre majd válaszolok akkor, mikor már valamivel elfogadhatóbb állapotban leszel - szögeztem le, majd akarata ellenére segítettem neki elindulni, meg sem állva a hotelszobámig.


/Rory lakása/

Üldözi valaki?! Ezt nem hiszem el. Hiába nem gondolta át, mielőtt kimondta; most már késő, ennyiből is egyértelművé vált számomra, hogy mi a helyzet.
- Erről mért nem szóltál hamarabb? – csattantam fel ingerülten, de aztán leesett, hogy mégis miért szólt volna. Azt sem tudta, hogy tudok a vámpírokról, azt meg pláne nem, hogy néha még vadászok is rájuk. Bár az sem biztos, hogy már régen is köze volt hozzájuk. Akkoriban nem igazán figyeltem oda a dolgokra, úgyhogy azon sem csodálkoznék, ha mindvégig ügyesen titkolt volna mindent. – Erre még visszatérünk – hagytam rá, mert sejtettem, hogy itt és most erről a dologról nem nagyon fogok többet kiszedni belőle.
Oké, rájött. Most már felesleges lenne letagadni, viszont iszonyat dühös voltam, amiért saját magamat buktattam le az imént. Neki erről nem szabadott volna tudnia. Sőt, egyáltalán nem is kellene itt lennie.
- Nem tudom mit csodálkozol, nem mondtam semmit. És szerintem neked is éppen elég titkod van...
Ezt nem magyarázatnak szántam, nem is tagadtam le, de nem akarok erről beszélni. Egyelőre legalábbis biztos nem.
Láttam rajta, hogy nem igazán díjazta az ötletemet, hogy nála töltsem az éjszakát, de végül csak beadta a derekát, bár nem túl nagy lelkesedéssel.
- Kösz – vigyorodtam el, mikor beleegyezett. Én kocsival jöttem, de így nem akartam vezetni, úgyhogy követtem gyalog, majd visszajövök a kocsiért valamikor.
- Útközben mesélhetnél arról, hogy ki üldöz és miért – mondtam miután nehézkesen ugyan, de elindultunk. – Na, meg hogy mióta. Már régen is tudtál a vámpírokról?

/Rory lakása/

|| Grill - Bárpult és asztalok

Nem akartam túl sokáig húzni a találkozót ezzel a hölgyeménnyel, mert azért előbb utóbb valahogy sikerült volna lebuktatnom magamat. Ha meg nem akkor elég béna vadász lehetett. Vagy csak szimplán a testvérével történtek tették ilyen vakká. Nem is érdekel. Az egész az ő dolga. Valószínűleg valami ilyesmi miatt veszíthette el az életét. Ha akkor is ilyen figyelmes volt akkor túlzottan egyértelmű, hogy ez lehetett az oka. Bár nem azt mondom, hogy egyáltalán nem sajnálom, hogy elvesztette a testvérét, mert talán ez az egyetlen amiben együtt érzek vele. Egy testvér elvesztése.. Borzalmas.
Miközben kifelé sétáltam a grillből valaki hozzám szólt. Legalábbis miután körbenéztem rájöttem, hogy csak mi vagyunk itt szóval nagyon máshoz nem szólhatott. - Engem? - Kérdeztem meglepetten.

Összevontam a szemöldökömet, mikor megragadta a vállamat. Nem értettem ezt a hirtelen közvetlenséget. De mivel nem szeretem, ha idegenek csak úgy rám aggatják a kezüket leráztam a vállamról. Egy nőnek azért mégis szívesebben engedtem volna.
Nem kever össze senkivel. Nekem pedig egyáltalán nem tűnt ismerősnek. Így elsőre legalábbis egyáltalán nem. Aztán ki tudja. Lehet, hogy elmentünk egymás mellett már egyszer. Vagy tényleg összekever valakivel, csak még nem jött rá.
- Elég sok helyen jártam. - Válaszoltam egyszerűen.

Nem tudom, hogy mit akarhat tőlem, de nem is nagyon érdekel. Tényleg elég sok helyen jártam a világban. Talán ki is jelenhetem, hogy nem volt olyan hely ahol már nem bukkantam volna fel hacsak rövid időre is. Időm bőven volt az ilyen utazásokra, szóval úgy voltam vele miért is ne. Addig is élvezzem az életemet amíg a testvérem érzelemmentesen jár-kel.
- Eléggé valószínű. - Nekem még ismerősnek sem ismerős, de aztán ki tudja. Lehet, hogy csak a memóriám játszadozik velem. Akármennyire is töröm a fejem.. Egyszerűen nem ugrik be. - Igen, az vagyok. - Válaszoltam komoran.

Nem akartam húzni az időt, de amint rávilágított a tényre, hogy ő is vámpír, amire magamtól is rájöttem, de így biztosabb, rögtön elvigyorodtam. Mert támadt egy ötletem.
- Mondd csak, hogy állsz a bosszúhadjáratokkal, barátom? - csaptam a hátára amolyan hátbaveregetés első lépéseként, miközben félreálltam az útból, hogy tőlüönk mások is be tudjanak vonulni a Grillbe.

Már készen álltam arra, hogy itt hagyjam és valami helyet keressek magamnak ahol meghúzhatom magam. Kell a pihenés. Már csak azért is, hogy felfrissülten tervezhessem meg lépésről lépésre a testvérem tönkretételét.
- Miféle bosszúhadjáratok? - Fordultam felé összevont szemöldökkel. Vehetjük ezt egy jó tippnek. Manapság nincs olyan vámpír aki valami miatt ne akarna bosszút állni. Ez az örökkévalóságban az egyik célunk, hogy ezt elérjük.

- Tudod.. - nyúltam zsebembe, és kihalásztam egy doboz cigarettát, hogy felé nyújtsam, miközben kivettem egy szálat, és számba emelve meggyújtva szívni kezdtem, de nem fújtam a képébe füstöt. Olyan pocsék modorom még nekem sincsen.
- A feleségemmel akadt némi gondom. Eléggé felvágták a nyelvét.. a probléma csupán azl, hogy nem olyan könnyű őt elintézni, mert majdnem velem egy idős. - fintorodtam el. Ha valaki megértheti, milyen egy nő, az egy másik férfi.
- Akarod tovább hallgatrni?

Mikor felém nyújtotta a cigarettát csak megráztam a fejemet. Soha nem voltam az a füstölgő típus. Kipróbálni természetesen kipróbáltam, de soha nem szoktam rá. Nekem nem jött be. Inkább többet iszom, minthogy párszor rágyújtsak.
- Nyugodtan folytasd. - Nem igazán érdekelnek a problémái, de kíváncsi vagyok, hogy ebből mi fog kisülni. Feleség. Én megmaradtam agglegénynek. A feleség annyira felesleges volt. Főleg mivel saját magamról is alig bírtam gondoskodni. Persze a testvérem.. Na mindegy. Még a gondolatát is hanyagolnom kell mielőtt még azt gondolná, hogy ő az aki engem idegesít.

- Tehát, hol is tartottam? - dörzsöltem meg a halántékomat, és felsóhajtottam. Megzavasrtam a saját gondolatmenetemet, fantasztikus.. ennél jobban nem is tudom elcseszni a dolgaimat.
- A feleségem hülyeségeiről ennyit.. a lényeg, hogy kellene nekem egy boszorkány. Momentán a probléma, hogy egyet sem ismerek. - sóhajtottam fel kesergő hangon. - És talán te tudsz javasolni nekem egyet.. - mértem végig arcát. Tutira tud valakit. És nem fogom jutalom nélkül hagyni.

Nem igazán értettem, hogy nekem most mi közöm van mindehhez. Az ő kis sajátos bosszúhadjárata a felesége ellen. Nekem pedig a testvérem ellen. Talán ez egy közös pont bennünk, de még akkor sem értem, hogy miért osztja velem meg ezt az egészet. Nem is számít. A végén minden kiderül.
- Boszorkányokban nem igazán vagyok otthon. De nem hiszem, hogy olyan nehéz találni egyet. Bár olyat aki segítene egy vámpírnak.. Már nehezebb. - Manapság már egyre több boszorkány segíti valamilyen oknál fogva a vámpírokat. De azért valahogy mindig olyanokba futunk bele elsőnek, akik nem ezt a tábort erősítik.

- Szóval nem ismered őket. - sóhajtottam fel. Nehezebb lesz, mint én azt hittem. Mert.. szükségem volt valakire, aki tehet ellene valamit. És egy ilyen ősvámpírnak lehetnének ismerősei. Ezek szerint neki nincsenek.
- Nézd.. - köszörültem meg a torkomat, és mélyen tekintetzébe néztem, miközben elnyomtam cigarettámat. - Nem tudom, hogy mennyire vagy érzelgős típus, nem is kellene, hogy valódi érzéseid legyenek. De míg én.. találok egy boszorkányt, szükségem van arra, hogy valaki elterelje a feleségem figyelmét. Megjegyzem, már mindketten halottak vagyunk, teát.. mégsem vagyok házasok. - húztam el ajkaimat. Ritka hülye helyzet.

Még soha nem volt szükségem boszorkányokra. De talán itt lenne az ideje valakit a baráti körömbe csalogatni. Ha már bosszút akarok állni a testvéremen nem ártana egy ilyesfajta szövetséges. Nem az áldott szent lelkekre gondolok. Hanem olyasvalakire, aki nem fél bepiszkolni a kezét. Sokszor nem is olyan nehéz ilyen boszorkányt találni. Talán, ha van elég szerencsém egyszer nekem is sikerül. De természetesen enélkül is boldogulnék.
- Szóval te most arra kérsz engem, hogy amíg te boszorkány keresel én csábítsam el a feleséged? Vagyis aki már nem is igazán a feleséged. - Nem értem miért tennék bármi ilyesmit. Persze, ha ebből nekem is származna valami akkor már megérné. Meg talán rá is bólintanék. De addig, amíg nincs hasznom az egészből.. Semmi értelme.

- Valami ehhez hasonlóra akartam kilyukadni, igen. Nem is olyan borzalmas a felfogóképességed. - könyveltem el szemtelen vigyorgással, majd végigmértem őt. Erin ízlésének szerintem pont megfelelne. Nem is válogat a drága exem annyira, hogy egy ilyen finom falatnak ellenálljon.
- Nos.. - dörgöltem meg az államat, s gondolkodni kezdtem, hogyan tegyem fel a bonyolult kérdésemet. - Mint ősvámpír, bizonyosan neked is vannak ellenségeid. Vagy tévedek? - vontam fel kérdőn szemöldökömet.

- A felfogóképességemmel eddig sem volt probléma. Sőt egyik képességemre sem volt még kifogás. - Észreveszem a hosszú sorok között a lényeget. Ennyire nem vagy idióta. Meg hát nem is bolondítottak meg engem az eltelt évek és a bosszúmba burkolózás. Azért még mindig tudok tisztán gondolkodni.
- Ha nem is kifejezetten ellenségek, de olyan személy mindig van, akinek örömmel teszek keresztbe. - Azt hiszem ez a viszály már csak az én oldalamról nézve létezik. Lehet, hogy ő el tudta felejteni, amit a múltban tett. Nekem azonban nem megy ilyen könnyen a felejtés.

- Nos... - dörgöltem meg államat, és érdeklődve néztem rá, hisz megfogott egy gondolat, s nem eresztett el. Tudok valamit, amit ő valószínűleg nem. És blöff lenne részemről, de ő azt nem tudhatja.
- Nem tudom, hogy mennyire akarsz keresztbe tenni annak az akárkinek.. - futtattam tovább gondolataimat. - De tudok egy bizonyos gyógyírről.. ami képes vámpírból ismét embert csinálni. - fogalmaztam eléggé gyenguskán. - Ha eltereled a feleségem figyelmét.. cserébe megkapod a gyógyírt, ha megszerzem. Talán nem reális alku? - vigyorodtam el.

Nem tudtam, hogy mit akar ajánlani, de.. Mindenképpen iszonyat jónak kell lennie ahhoz, hogy én ilyesmit elvállaljak. Csak úgy nem szokásom szórakozni a nőkkel. Viszont, ha egy elnyeri a tetszésemet. Hát fogalmazzunk úgy, hogy nem menekül egy könnyen.
- Mire kellene nekem egy gyógyír? Mert előrébb nem lennék tőle már az is biztos. - Egyfajta büntetésképpen tettem Will-t azzá, ami és ez még mindig jól jöhet, mert így egy örökkévalóságon át kínozhatom. Ami valljuk be sokkal jobb, mint emberré változtatni. Az egészben semmi móka nem lenne. Legalábbis a számomra.

- Hm.. - vágtam meglehetősen csalódott arcot, és letisztáztam, hogy ezúttal ez egy bukott alku, és az, amire azt hittem hogy megnyerő lesz, mégsem az.
- Ezen esetben azt kell mondjam hogy sajnálatos módon nem tudunk kiegyezni. - sóhajtottam fel széttárt karokkal. Előfordul ez is. Velem még nem történt meg eddig, de néha.. meg kell. És bele is kell törődni.