Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 23, 2013 9:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
(Régi börtönök)

Legszívesebben helyben darabokra téptem volna a srácot, ha Caroline nem állít le. Amit még mindig nem értek, hogy miért tett.
A kocsiban megfogtam a kezét ezzel is éreztetve, hogy itt vagyok neki. Hiszen még akkor sem tudta egy pillanatra sem abbahagyni a sírást. De ebben a helyzetben nem hiszem, hogy bármi másra képes lett volna.

Mikor megérkeztünk a házához rögtön kipattantam a kocsiból és a túloldalhoz siettem, hogy kinyissam neki az ajtót. Bekísértem őt egészen a nappaliig, majd leültettem a kanapéra és helyet foglaltam mellette. - Annyira sajnálom.. - Mondtam neki teljesen őszintén. - Az egész az én hibám. Találkoztam én ezzel a vadásszal előtted. Talán ha nem hagyom ott a francba soha nem fut beléd és nem történik ez az egész.. - Bukott ki belőlem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 23, 2013 6:11 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
(Damon és Elena háza)

Hamar ideértem így hát túl sok időm nem is lett volna gondolkodni. De viszont ha vezetés közben gondolkozom el valószínűleg egyáltalán nem tudtam volna odakoncentrálni és csak összetörtem volna az egészet.
Olyan volt az egész, mintha egy perc alatt forgott volna le. Igazából az egyik pillanatban normálisan beszéltünk a következőben meg éppen rám mászott. Ez ment felváltva. Nagy valószínűséggel ez az egész a terhességgel járó hormonváltozások okozhatta. Azt sem lehet kizárni, hogy azért nekünk volt egy múltunk és ez az egész találkozás kissé felidézte.
Ledőltem a kanapéra és a gondoltaimba temetkeztem. Hogy milyen jó érzés volt pusztán átölelni.. Milyen melegséggel töltött el az, hogy megcsókolhattam. Próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat mert megint csak a múltban élnék.

Egy furcsa érzés fogott el és rögtön felültem. Mintha Carolinenak szüksége lenne rám.. Ez az egész túl furcsa. Olyan, mintha hívogatna. Hogy hová kell mennem azt nem tudom.. De egyszerűen, mintha mélyen legbelül tudnám hová kell mennem.

(Régi börtönök)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 18, 2013 7:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Talán egy fél órára aludhattam el mikor felébredtem az első dolgom az volt, hogy lecseréljem a szakadt és véres felsőmet. Azt hiszem ebben nem lenne tanácsos sehova se mennem.
Az utóbbi napokban túl sok minden forgott a fejemben Elena körül. Valahogyan le kell zárnom vele ezt az egészet. Mert hiába lépett ő túl nekem még mindig nem tűnik ilyen egyszerűnek.
Hosszas gondolkozás után rávettem magam, hogy meglátogassam. A kocsimba szálltam, majd elindultam a lakásuk felé.

(Damon és Elena háza)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 18, 2013 2:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
(Sikátorok)

Kisebb nagyobb bénázások sorozatával, de eljutottam idáig berontottam az ajtón, majd átrohanva a lakáson egészen a nappaliig lefeküdtem a kanapéra és elkezdtem kiműteni magamból a maradék fadarabokat. Csak lássam meg még egyszer. Gondolkozni se lesz ideje és kitöröm a nyakát. Miután kiszedtem magamból ezeket a vackokat kiugrottam a konyhába egy zacskó vérért.
A kanapén elfeküdve fogyasztottam el, majd miután végeztem a tartalmával el is szundítottam egy kis időre.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 28, 2012 1:21 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Egy ideig eltöltött a remény, majd minden elsötétült. Egyszerűen mintha összetörtek volna. Pedig nem érzek semmit. Csak érezni szeretnék azt hiszem. De mint mindig a lehető legrosszabb személyt fogom ki erre.
Kikapcsolom a filmet, majd valamennyire feltakarítok magunk után. A popcornt otthagyom csak a két vértasakot dobom ki. Majd mikor hallottam, hogy Caroline végzett a zuhanyzással úgy döntöttem nekem sem ártana kicsit kitisztítanom a fejem.

[Fürdő]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 28, 2012 1:13 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Nem, nem nem és nem. Ezt nem szabad. Mégis annyira jól esik. Az ajkai.. Legszívesebben visszacsókolnék, de valami visszatart. Vagyis inkább valaki. Az én szívem még mindig Tyleré. Akármennyire is elcseszett jelenleg a kapcsolatunk hiszek abban, hogy rendbe tudjuk hozni és meg tudjuk oldani a dolgokat. Kimászok Stefan ölelő karjaiból anélkül, hogy visszacsókolnék feltápászkodom és hátrálok pár lépést.
- Azt hiszem én most lezuhanyozom. - Azzal el is viharozok a fürdőszoba irányába.

(Fürdő)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 28, 2012 1:05 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Kérdése jól esett. A lelkemig hatolt az egész, majd fejét megrázva gyorsan meg is gondolja magát. Istenem miért hagytam neki gondolkodási időt. De azt hiszem még mindig nincs veszve a dolog. Óvatosan felemeltem az állát és szemeibe mélyedtem amiben láttam a vágyakozás halvány szikráját. Nem is tétováztam lágyan ajkaira tapadtam és ölembe húztam innen pedig már csak reakciójára vártam. Ha kapok egy nagy pofont akkor kapok egy nagy pofont. De legalább megpróbáltam. De a szemében az a csillogás elárulja, hogy igenis vágyott erre.. Na meg persze még szavakba is öntötte a dolgot.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 28, 2012 12:58 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Beletörődött. Egy nagy sóhajt fojtottam el magamban. Nem akartam, hogy tudja őrületesen megkönnyebbültem. Egy hatalmas kő esett le a szívemről. Valószínűleg ha tovább folytatná nem bírnám vissza fogni magamat. Túlságosan is vágyom jelenleg a szeretetre. Talán azért, mert terhes vagyok. A hangulatom ingadozik. Egyszer dühös vagyok rá a következő pillanatban örülök, hogy átölel és hozzábújhatok. Pedig ez egyáltalán nem helyes.
Fülembe súgott szavai egy különös bizsergést ébresztett fel a testemben. - Akkor mire vársz? - Néztem mélyen a szemeibe, majd gyorsan megráztam a fejemet és észhez tértem. - Nem nem szabad. - Hajtottam le a fejemet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 28, 2012 12:52 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Éreztem hangjában a bizonytalanságot amitől akaratlanul is elvigyorodtam. Nem jött még el az én időm egyelőre, de ha kicsit lassítok a tempómon még ma sikerül az ujjaim köré csavarni.
- Rendben, rendben. Bocsánat. - Megforgattam a szemeimet és próbáltam játszani, mintha megbántam volna az egészet. Pedig egyáltalán nem így volt. Én is úgy csináltam mint aki a filmre koncentrál, majd egy kis idő elteltével a karját kezdtem lassan cirógatni.
Majd már nem bírtam tovább magammal lépnem kellett. - Újra meg akarlak csókolni. - Suttogtam a fülébe.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 1:40 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
- Hagyjuk. - Sóhajtottam egyet, majd arcomat először a két kezem közé temettem utána még mielőtt bármi más hülyeséget mondtam volna elkezdtem betömni a számat popcornnal. Jelenleg ezt tűnt a legjobb megoldásnak. Habár az, hogy elvörösödtem még így is látható volt, de inkább próbáltam a filmre koncentrálni és nem Stefan közelségére. Ki kellett zárnom. Egyszerűen vonzott hozzá valami fura erő, de próbáltam ellenállni.
- Na álljon meg a menet. - Fakadtam ki miután lenyeltem a számban lévő popcornt. - Nem fogom megcsalni. Nem tehetem. - Halkultam el a végére, majd lesütöttem a szemem aztán újból a tévét kezdtem bámulni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 1:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
-Komolyan? Komolyan nem tudod? -kérdeztem egy kisebb fintort vágva az arcomon. Mindent okkal csinál az ember, semmi se a véletlen műve.
Amikor alsó ajkába harapva pillantott fel rám, majd megrázta a fejét elvigyorodtam.
-Csak nem elkalandozott a fantáziád? -súgtam egészen közel hajolva hozzá, majd hirtelen elhúzódva tőle nevettem fel.
-Koncentráljunk inkább a filmre mielőtt megcsalod a nagy barátodat. -hangsúlyoztam ki gúnyosan az utolsó két szót, majd ismét a filmet kezdtem el bámulni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 1:17 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Megemlítette a csókot. Hát persze. Nekem már szinte ki is ment a fejemből. De természetesen fülig vörösödtem. Az egész a féltékenység miatt volt. Meg amiatt is, hogy dühös voltam. Valahogy le akartam vezetni. Legbelül valami azt sugallja, hogy talán még picit élveztem is, de nem, nem, nem és nem. Én Tylerhez tartozom vele kell rendbe hoznom a dolgokat. Nem adhatom be Stefannak a derekam bármennyire is vágyom az őszinte és önzetlen szeretetre.
- Igen. Megcsókoltalak. De magam sem tudom miért. - Alsó ajkamba harapva pillantok fel rá. Istenem most jövök rá igazán, hogy milyen helyes. Megrázom a fejem. Térj észhez, Caroline.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 1:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Sejthettem volna, hogy ez lesz. Mit is reméltem? Hogy majd önként és dalolva veti magát a karjaimba?! Azt hiszem túl sokat vártam ettől a mai estétől.
-Csak barátok..-sóhajtottam-...akik néha csókolóznak. -jegyeztem meg aztán, már egy vigyorral az arcomon. Muszáj volt felhoznom ezt a témát, mert azóta se értem annak az okát. Vagy csak direkt azt akarta volna, hogy kezdjek érezni valamit? Nem, ő nem ilyen..
Újra visszatapasztottam a szemeimet a képernyőre, majd egy kisebb nevetés hagyta el a számat az egyik szórakoztatóbb résznél. Az előbbi kijelentésem valahogy megalapozta a jókedvemet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 1:03 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Habár körülbelül csak tíz perc járt le eddig a filmből én már popcornt tömködve kacarásztam. Stefanon éreztem, hogy feszült. Nem tudom miért nem bír ellazulni. Barátok vagyunk és egy vígjátékot nézünk. Nem kell búskomor képpel végigülni. Nem az a lényege, hogy ki bírja tovább nevetés nélkül. Bár ilyen versenybe nem is kezdek vele mert azt hiszem túlságosan is egyértelmű, hogy ő nyerne.
Szavaira és arcom cirógatására eszméltem fel a filmből. Istenem talán túl sok reményt adtam neki. De egyszerűen annyira jól esett.. Nem nem szabad. Nem tehetem. Kezemet kezére csúsztattam és óvatosan levettem az arcomról.
- Köszönöm, de Stefan mi csak barátok vagyunk ne feledd. - Mondtam miközben végig a tévét bámultam. Nem bírtam ránézni. Egyszerűen megszólalni se tudtam volna, ha ránézek. Megmagyarázhatatlan okokból.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 12:53 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
-Elképzelhető. -nevettem fel én is, majd egy apróbb fintor jelent meg az arcomon amikor elképzeltem ezt az egészet. Seriff létére furcsa dolog lenne, ha tényleg ilyeneket tartana a szekrényében. Akkor tértem vissza a gondolatmenetemből a földre amikor Caroline átnyúlt rajtam keresztül a popcornért, amire csak elvigyorodtam, és még csak az sem zavarta, hogy a karom rajta pihen. Haladás...
Egy ideig rezzenéstelenül bámultam a filmet, valahogy nem tudott szórakoztatni ez az egész..Az viszont már annál inkább tetszett amikor Caroline hozzám bújt. Ez már félsikernek tudható be.
-Gyönyörű vagy. -suttogtam miközben az arcát kezdtem el cirógatni. Mit csinálok?? Vagy egyáltalán miért mondtam ezt? ...jelentéktelen kérdések. Kimondtam mert így gondolom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 12:43 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
- Kitudja lehet a szekrénye meg tele van korbáccsal és teljesen félreismertem. Lehet nem is úgy dolgozik ilyenkor, mint gondolnám. - Futott végig az agyamon egy érdekes egyben valószínűleg lehetetlen gondolat aminek hatására fel is nevettem. Nehezemre esett visszatartani, de muszáj volt, mert a film már elkezdődött és nem akartam belenevetni már az elejébe.
Hamar elértem az utolsó korty vérig is, majd a tasakot az asztalra dobtam. Aztán pedig átnyúltam Stefanon keresztül a popcornért. Hát elég közel voltam hozzá, de ez sem zavart na meg persze az sem, hogy a karját át tette a vállamon.
Mire feleszméltem, már a popcornnal az ölemben bújtam hozzá. Úristen Caroline Forbes, mi a fenét csinálsz? Bár ez még nem számít megcsalásnak és ahhoz, hogy kimozduljak innen.. túlságosan is jól esik. Azt hiszem ebből nem kell akkora ügyet csinálni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 12:37 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Látszólag nem is nagyon érdekelte a dolog és még csak a kijelentésemre sem reagált. Na, de mindegy is. Lesz ami lesz, nem túlzottan izgat.
-Elvileg jó film. Bár még nem láttam, de a leírása az egész jó volt. -vontam egyet a vállamon. Nem vagyok az a nagy filmnézős típus. Évszázadokig megvoltam tévé nélkül, most sincs rá szükségem annyira.
-Biztos anyukád szokott titokban vígjátékokat nézni. -nevettem fel-Csak nyugodtan, de akkor készülj a megtorlásra. -kacsintottam rá egy vigyor keretében.
-De szerintem nem lesz problémánk a filmmel. -pillantottam rá, majd amint elkezdődött inkább befogtam a számat és az utolsó cseppeket is kiszívtam a tasakból. Pár perc után próbaképpen átcsúsztattam a kezemet Caroline mögött. Akárcsak egy tinédzser aki most próbál meg először befűzni egy nőt. Na de mindegy, igazából a reakciója érdekel, meg nem is bánom amúgy se.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 12:26 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Egyáltalán nem azt tette amire számítottam. De úgy fogok tenni, mintha nem érdekelne. Ha közel ül sem zavar. Hiszen csak barátok vagyunk semmi más. Még mielőtt feltéptem volna a tasakot előre hajoltam és elindítottam a filmet.
- Trancsírák? - Kérdeztem picit ledöbbenve. - Fogalmam nem volt arról, hogy van ilyen filmünk. De meglátjuk milyen lesz ez. Ha nem fog tetszeni készülhetsz arra, hogy a fejedre húzom a popcornos tálat. Nem érdekel mennyi popcorn marad benne. - Vettek felé egy nagy vigyort, majd feltépem a tasakot és hevesen kortyolni kezdtem. Istenem, de szükségem volt már erre. Észre se vettem egészen idáig, hogy őrületesen éhes vagyok. Azt hiszem nem lesz elég ez az egy tasak vér. Vagy el kell mennem vadászni vagy pedig valamit össze kell csapnom a konyhában. Valahogy az első megoldás jelen pillanatban sokkal egyszerűbbnek tűnt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 12:21 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Kicsit furcsa arckifejezést vehettem fel amikor a popcornt a kanapé közepére rakta. Ebből pont az jött le, hogy nem akarja, hogy ismét megtörténjen az előbbi incidens. Nem tudom, hogy miért van oda ennyire Tyler-ért. Ezerszer jobbat is kaphatna.
-Ugyan, nincs mit. -kacsintottam rá és elkaptam a vértasakot amit felém dobott. Amikor a kanapé egyik oldalára ült és a fejével a másik felé bökött, hogy ott üljek le, már csak azért sem oda ültem. Arrébb toltam a popcornt és melléhuppantam.
-Ha azt akarod, hogy távol legyek tőled akkor mondd azt, hogy menjek el innen, mert másképp nem fog összejönni. -vetettem felé egy cinkos vigyort, majd fanyalogva, de letéptem a tasakról a kupakot és kortyolni kezdtem a tartalmát.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 27, 2012 12:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Már majdnem sikerült összehoznom az egészet egyedül. De azt hiszem mondhatom azt, hogy szerencsémre Stefan kivette a dolgokat a kezemből.
Leraktam a popcornt a kanapé közepére úgymond választófalnak. Az előbb is túlságosan összebújtunk. Nem akarom megcsalni Tylert, mert nem tehetem. Egyszerűen nem megy. - Köszönöm. - Vetek felé egy mosolyt, majd az egyik vértasakot odadobom neki és a kanapé egyik felére ülök a másikat pedig a kezembe veszem a fejemmel pedig a kanapé másik oldala felé bökök, hogy foglaljon helyet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 26, 2012 11:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Azt hittem már, hogy Caroline belefulladt a popcorn készítésbe, de pont ekkor hallottam meg, hogy már a küszöbnél csoszog. Mert menésnek nem igazán volt nevezhető amit csinál. Rögtön felpattantam a távirányítót ledobva és kivettem a kezéből az üdítőt meg a két poharat.
- Legközelebb szólj. Ne akarj mindent egyedül megoldani. Itt vagyok. - Vigyorogtam rá, majd a kis asztalkára raktam a poharakat mellé pedig az üdítőt. A vértasakot látván elhúztam a számat. Most mondhatnám, hogy eleget ettem, de igazából vágytam még a vérre. De a zacskós sosem volt túlzottan a barátom. Olyan hideg és felettébb undorító. Egy idő után hozzá lehet szokni, de nem akarok rászokni. Akkor már inkább az állatvér.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 26, 2012 11:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
(Konyha)

Jelenleg valószínűleg egy csiga is megelőzött volna, de nem ez volt most a lényeg. Hanem az, hogy épségben érjek vissza a nappaliba úgy, hogy semmit nem ejtek le. Féltem, hogy kiborítóm a popcornt vagy valami ilyen ügyességet csinálok, habár nem értem miért. Valószínűleg rögtön utána kapnék és természetesen mindent megóvnék. Hiszen vámpír vagyok. Nem kellene ebből az egészből akkora ügyet csinálnom, de mégis azt teszem. A nappali küszöbén már elöntött a győzelem érzése. Megcsináltam. Azt hiszem ha tehetném most vállba veregetném magamat, de azt még egy kicsit halasztanom kell.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 26, 2012 11:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Azt hiszem ezzel az ötlettel meg is hoztam a lelkesedését. Ez engem is jókedvvel töltött el, majd felálltam a kanapéról és a filmek között kezdtem turkálni. Semmi értelmeset nem találtam aminek lenyűgözött volna a címe vagy esetleg a leírása.
Úgy döntöttem, hogy a szerencsére bízom a dolgot és behunyt szemmel ráböktem az egyikre. Hát azt hiszem ez is megteszi. Végül is ha már sikerült picit feldobnom valószínűleg a film nem fogja lehúzni a kedvét. Hiszen nem egy romantikus nyálas film amin muszáj sírni. Ezen remélem a könnyei maximum a nevetéstől fognak hullani.
Beraktam a lejátszóba, majd a távirányítóval a kezemben visszasétáltam a kanapéhoz és kényelmesen elhelyezkedtem rajta.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 26, 2012 11:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Tekintete megcsillant amint találkozott enyémmel. Annyival egyszerűbb lenne, ha tudnám mire gondol most. De nem csalhatom meg Tylert. Akárhányszor tette meg ő velem be kell látnom ő nem olyan megbocsájtó, mint én vagyok. És mostanában elég sokat is változott. De attól még szeretem, csak valahogy nem ugyanaz. Talán ő már nem is akarja ezt az egészet és csak a kis Heather miatt van velem. Nem kellett volna elmondanom. Meg kellett volna tartanom magamnak.
Stefan ötletére az én szemem is felcsillant, majd felpattantam a kanapéról kicsúszva öleléséből - ami valamilyen okból kifolyólag most nehezemre esett - elindultam a konyhába, hogy készíthessek egy nagy adag popcornt.
- Válaszd ki a filmet én mindjárt jövök. - Azzal el is tűntem a nappaliból.

(Konyha)
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 26, 2012 11:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Ahogy közelebb csúszott hozzám, mintha megmozdult volna bennem valami. Aztán már a tekintetünk is összeakadt és elfogott az az érzés, hogy meg akarom csókolni. De nem jobb lesz ha nem teszem. Nem szabad. Elvégre akár tetszik akár nem Tyler jegyese. Habár szerintem egyáltalán nem érdemli meg.
- Van egy ötletem. Csináljunk popcornt és nézzünk meg valami vígjátékot. Csak csinál valami kedv félét. - Kacsintottam rá és gyengéden cirógatni kezdtem a hátát.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Vissza az elejére Go down
 

A nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» A nappali
» A nappali
» Nappali
» Nappali
» Nappali

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakónegyed :: Forbes ház-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •