Nem tudom miért, de valahogy jól esett az érintése és kellemes bizsergéssel töltött el az egész bensőmben. Újból szemeibe mélyedek csakúgy, mint a kórházban. Valahogy megnyugtatott a közelsége.
- Egyszerűen csak elment az életkedvem. - Fújtam ki lassan a levegőt. A fejemet a vállára hajtottam és picit közelebb csusszantam hozzá. Szükségem volt arra, hogy ölelő karok vegyenek körül. Nem is vagyok biztos abban, hogy Tylerre van szükségem.

Nem ordította le a fejem ahogyan arra számítottam. Felírhatom Caroline hangulatváltozásának ezt az egészet. Az lenne a normális ha már úgy üvöltözne velem, hogy a fejem le akarna szakadni a helyéről. De nem teszi. Fordított pszichológia talán?
Aztán közelebb érve látom, hogy minden érzelem eltűnt az arcáról és a szomorúság vette át az uralmat. Leülök mellé a kanapéra és gyengéden átkarolom. - Na mondjad mi bánt. - Pásztázom végig a tekintettemmel.

(Ház)

A düh amit Stefan iránt éreztem valahogy mire hazajutottunk egyszerűen felszívódott. Ha leordítom a fejét se leszünk előrébb.
Egyszerűen amint beértem a lakásba a nappali felé vettem az irányt és unottan ledobtam magam a kanapéra. Minden életkedvem elszállt egyszerűen nem volt kedvem semmihez. Úgy érzem magam, mint akiből kiszívták az életet. De ez csak elmúlik egyszer. Ha máskor nem is, ha Tylerrel leszek. Remélem.

Már egy ideje fetrengtem a kanapén és kezdtem unatkozni aztán a fejembe férkőzött a kép ahogy Elena boldogan szórakozik a bátyámmal. Úgy éreztem, hogy az lesz a legjobb ha valahol máshol engedem ki a gőzt, mert azt hiszem itt jelenleg a bútorzat bánná.

[Utcák]

[Ház]

Ahogy beértem ledobtam magam a kanapéra, hogy végig gondoljam az estén történteket. Caroline-nal azt hiszem kölcsönösen kihasználtuk egymást. De azt hiszem ez lesz az első téma amikor hazaér. De hamar megunom magam egyedül itt szóval nem várok olyan sokáig. Kell a kikapcsolódás. Bár már azt sem értem, hogy minek várok amikor értelme semmi.

-Ezt nem garantálhatom. -köszörültem meg a torkom, majd kajánul elnevettem magamat..
-Pedig azt hittem, hogy ez is jó lesz jelmeznek. -tártam szét a karjaimat és körbefordultam.
-Akkor gyorsan magamra kapok valamit.- rohantam el gyorsan a fürdő felé ahol a ruháimat hagytam és perceken belül felöltözve tértem vissza.
-Indulhatunk. -indultam meg az ajtó felé Caroline-al együtt.

[Lockwood birtok]

- Hmm. - Estem picit gondolkodóba. - Benne vagyok. De csak úgy, hogy nem hal meg senki. Megértettük egymást? - Vetettem felé egy halvány mosolyt.
- De először is azt hiszem neked is fel kellene öltöznöd. - Néztem végig félmeztelen testén és akaratlanul is az alsó ajkamba haraptam.

-Tudod mit? -engedtem el és vigyorogva hátráltam egy lépést- Menjünk el erre a horror bulira és tomboljuk ki magunkat. -vetettem fel vigyorogva az ötletemet.
-Ott kedvedre lecsapolhatsz akárkit. Hidd el jobb kedved lesz tőle. Na mit szólsz? Egy kis harapás senkinek sem árt. -kacsintottam.

Kedves volt ahhoz viszonyítva, hogy elvileg nem akar érezni semmit. Valahogy csak sikerül elindítanom őt afelé, hogy újból érezzen. Megígértem neki és azt hiszem most sikerült vele kimutatnom az együttérzés apró szikráját.
- Mégis hogyan? Most legszívesebben bezárkóznék a szobámba és hónapokig csak sírnék és sehova se tenném ki a lábam. - Fejemet nyakához fúrtam miközben elmotyogtam a szavakat. Fura, hogy pont ő mondja, hogy találjak jobbat. Ő sincs túl Elenán. De nem akartam a szemére hányni a dolgot. Csak rontottam volna a helyzeten.

-Caroline én....-köszörültem meg a torkomat amikor hozzám bújt és, hogy valamennyire sikerüljön lenyugtatnom szorosan magamhoz öleltem- ...én...sajnálom, hogy szakítottatok. -mondtam elcsukló hangon mivel nehezemre esett most bárkinek is kinyilvánítani a sajnálatomat.
-Ne sírj! Találsz ezerszer jobbat is nála. -simogattam a feje búbját. Mondjuk elég érdekes volt, hogy pont én mondtam, hogy talál nála ezerszer jobbat mivel még nekem sem sikerült túllépnem Elenán, pedig már azóta eltelt egy-két év.

Képtelen voltam összeszedni magam ahogy belépett a nappaliba. A történtek után szerintem érthető volt, de nem szerettem volna ha minél több ember tud róla. De Stefannak megnyílhatok. Ezt talán visszahúzza kicsit az érző énjét.
- Tyler és én szakítottunk. Végleg. Én pedig terhes vagyok. - Nem tudom miért, de hozzábújtam. Szükségem volt arra, hogy valaki átöleljen. Másképp nem bírnám elviselni ezt az egészet.

(Fürdő)

Ahogy a nappaliba értem megláttam Caroline-t aki eléggé lestrapáltnak tűnt és szomorúnak.
-Caroline minden rendben van? -lépdeltem elé és mintha egy percre előjött volna az érző oldalam amint halvány könnycseppeket láttam kiszökni a szemeiből.
-Mi történt? -töröltem le a könnycseppeket a szemei alól és az arcába lógó kósza hajtincseket hátrasimítottam, hogy úgy nézhessek szemeibe.

(Lockwood birtok)

Ahogy hazaértem berohantam a nappaliba és rádőltem a kanapéra és sírni kezdtem. Szükségem volt erre. Elvesztettem végleg. Őt akit a világon mindennél jobban szerettem. Az egyetlen dolog ami összeköt majd minket egy gyerek. Ilyenkor olyan szerencsétlennek érzem magam.
Mikor meghallottam Stefan közeledő lépteit megpróbáltam minden jelét eltünteti annak, hogy sírtam.

- Rendben, de ha jössz akkor nagy valószínűséggel ott találkozunk. - Kacsintottam rá, majd még gyorsan megöleltem mielőtt elviharzott volna hazafelé.
- Köszönök mindent még egyszer. - Kiabáltam utána, majd próbáltam rendbe szedni magamat és reméltem, hogy mire eljutok Tylerhez a szemeim vörössége is elmúlik.
A cetlit látható helyre raktam, hogy Stefan könnyen észrevegye, majd a táskámat felkapva el is indultam a birtokra.


(Lockwood birtok)

-Menj csak nyugodtan és sok szerencsét.. -mosolyodtam el. Reméltem, hogy Tyler megbékél vele. Caroline-nak most szüksége van rá.
-Igazán nincs mit. Bármikor számíthatsz rám. -túrtam bele a hajamba még mindig mosolyogva.
-Hát nem tudom..-sóhajtottam- Nem biztos, hogy elmegyek. Még átgondolom. -vontam egyet a vállamon.
-Na de viszont ne is húzd az időt! Siess és minél hamarabb tisztázzátok. -mondtam egy széles mosollyal az arcomon.
-Akkor majd valamikor találkozunk. -öleltem meg gyorsan és azzal a lendülettel el is indultam hazafelé.

(Bennett ház)

- Akkor azt hiszem, most elmegyek hozzá.. És beszélek vele. Legalábbis megpróbálom. Aztán szépen lassan beadom neki a dolgokat. - Vettem egy mély levegőt hiszen az előbb Bonnienak majdnem sikerült kinyomnia belőlem az életet is. Nem gondoltam volna, hogy van benne ekkora erő, de mindig érnek meglepetések.
- Köszönöm, hogy idesiettél miattam. És igen boldog vagyok azt hiszem. Legalább ha Tylernek nem lesz rám szüksége megmarad egy valami belőle. - Simítottam végig a hasamon fülig érő mosollyal a számon.
- Találkozunk ezen a buli féleségen? - Kérdeztem tőle miközben felálltam a kanapéról és egy cetlit írtam Stefannak, hogy mindjárt visszajövök.

-Egy ilyen városban muszáj lesz. -nevettem el magamat én is, majd amikor ismét könnyek szöktek a szemébe halványan elmosolyodtam.
-Remélem azért sírsz mert boldog vagy. -jegyeztem meg még mindig mosolyogva.
-Bizony. -helyeseltem lelkesen.
-Ugyan már Care. Ne legyél ennyire pesszimista. Idővel úgyis meg fog enyhülni. Főleg hogyha megtudja, hogy apa lesz. -billentettem oldalra a fejemet és nem bírtam ki, hogy ne öleljem át ismét.
-Annyira gratulálok! -mosolyogtam majd elengedtem mielőtt a szuszt is kinyomtam volna belőle.

- Hmm, bekeményítesz? - Felvontam a szemöldökömet és immár muszáj volt nevetnem. Nem nagyon tudtam Bonniet elképzelni a rossz szerepben. Ő mindig a jóért volt oda. Bár ha úgy nézzük ez is az, csak másképpen.
- Nem tudom, csak félek. - Sóhajtottam egyet, majd ijedten a hasamra csúsztattam a kezemet. Majd a látásom hamarosan elhomályosult a könnyektől.
- Ez komoly..? - Néztem le a pocakomra. Nem éreztem magam furcsán, csak picit érzékenyebben reagáltam a dolgokra, mint máskor. - Még gyerekkoromban terveztem el, ha lesz egy lányom Heather lesz a neve. Akkor most felhasználhatnám.. csak lehet, hogy apja nem lesz. - Csuklott el a hangom a mondat végére.

-Ha bármiben is kéne a segítségem a bosszút illetően akkor csak szólj. Úgy is meg kell magamat emberelnem egy kicsit. Mostanában eléggé elpuhultam...-vágtam egy kisebb fintort az arcomon.
-Miért vágná rád az ajtót? Még biztosan szeret.. Nem lesz probléma hidd el. -mondtam biztatóan egy mosollyal az arcomon. Az viszont eléggé meglepett, hogy nem tudott arról, hogy terhes.
-Igen. Te. Méghozzá...-fejeztem be a mondatot és lehunytam a szemeimet- ...kislányotok lesz.

- Nem nem fogom ennyiben hagyni. Az a csaj még megbánja azt is, hogy a világra jött. - Mondtam teljesen határozottan. Azért nem fogom hagyni, hogy egy ilyen lány, mint Stacey ezt csinálja velem. És nem érem be azzal, hogy megöltem a legjobb barátnőjét nem. Hasonló kínokon kell majd átesnie, mint nekem. Vagy talán pontosan ugyanazokon. Még nem döntöttem el.
- Szóval akkor azt mondod, hogy menjek át hozzá és próbáljam megbeszélni a dolgokat? De mi van ha rám vágja az ajtót vagy valami és meg sem hallgat? Azt nem élném túl. - Most már nagyobb sikerrel uralkodtam magamon, de még mindig nem eléggé.
- Terhes? Én? - Néztem rá hatalmas meglepődöttséggel az arcomon. Akkor talán ezért nézett az a beképzelt vámpír is a hasam irányába.. De én ezt most nem értem..

-Most olyan jelzőket tudnék mondani rá. -nevettem el magamat kínomban- De remélem azért tisztázni tudjátok majd. Ha nem akkor meg én beszélek a fejével. -sóhajtottam egyet ismét.
-Ugye nem akarod ennyiben hagyni? Egy ilyet senki sem úszhat meg büntetlenül.. Nem vagyok az erőszak híve, de ez egyszerűen.....egyszerűen kiakasztó. -mérgelődtem.
-Szerintem megér egy próbát és ha igazán szeret megérti a dolgokat.- mosolyodtam el amikor ismét megölelt, de valami furcsa érzésem támadt és kikerekedett szemekkel léptem el tőle.
-Caroline...-mosolyodtam el- Csak nem? -néztem a hasa felé- Csak nem terhes vagy? Ebbe mikor akartál beavatni?

- Én nem értem, hogy miért hitte el. Azt hittem, hogy tudja, hogy én mennyire szeretem. Nekem ő a legfontosabb az életemben. És most elveszítettem. - Próbáltam visszanyelni a könnyeimet, habár ennek semmi értelme nem volt mert nem jártam sikerrel. Patakokban folytak a könnyeim. Jól esett végre megnyílni valakinek erről az egészről.
- Tudom, nem volt helyes egyszerűen a düh vezérelt. Amit elmondott, hogy elvileg barátnők voltunk azzal a lánnyal aki Tylerre pályázik. - Sóhajtottam egyet, majd újból megtöröltem a szemeimet.
- Úgy gondolod? - Néztem rá nagy szemekkel, majd jó szorosan átöleltem. - Köszönöm, hogy vagy nekem.

-Ez nem normális. -ráztam meg a fejemet értetlenkedve. -Hogy lehet egyáltalán valaki ilyenre képes? -kérdeztem csak egészen halkan. Amikor a kezembe nyomta a cetlit amit az a boszorkány írt egy megvető fintor jelent meg az arcomon.
-Egyáltalán ezt Tyler, hogy hihette el? Hisz te egyáltalán nem vagy ilyen...-sóhajtottam.
-Megölted? -kérdeztem meglepődve. -Gondolom tisztában vagy azzal, hogy ez nem helyes, de erre most nem tudok mit mondani. A te életed fontosabb volt..-sütöttem le egy pillanatra a szemeimet.
-Szerintem keresd meg Tyler-t és beszéljétek meg. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni. Kijár neked egy kis boldogság..-jelent meg egy biztató mosoly az arcomon.

- Igen elvitt valami helyre és ott egy darabig élvezte a kínzásomat. - Megpróbáltam letörölni az arcomról az egyfolytában csak folyó könnyeimet.
- Ezt a cetlit találta a jegygyűrűm mellett. Ezt is az a csaj csinálta. - Nyomtam a kezébe a papírfecnit. - És én.. hogy kiszabaduljak. Meg... megöltem azt a boszorkányt. Én nem akartam én csak egyszerűen .. a düh vezérelt és nem tudtam mást tenni. - Sóhajtottam egyet, mert tudtam, hogy mennyire elítéli ha egy vámpír vagy egy sima ember is gyilkol. De reméltem, hogy most az egyszer megérti.

Végighallgattam amit mondott és őszintén szólva kisebbfajta "sokk" ért, és el is tartott pár percbe, hogy ténylegesen is felfogjam a vele történteket.
-Egy boszorkány? -szörnyülködtem el. Sosem értettem, hogy, hogy lehet valaki-főleg egy boszorkány- ilyenekre képes.
-És mégis miért hiszi ezt? Azóta még nem is beszéltél vele? -kérdeztem már szinte hadarva, ezer millió kérdés gyülemlett fel bennem, de nem akartam ezzel is jobban terhelni. Sírását látva szinte összeszorult a szívem.