Mit szólnál, ha mi ketten kicsit pihennénk, lazulnánk és távol repülnék minden egyes gondunktól? - kérdeztem tőle mosolyogva és reméltem, hogy bele fog menni. Tudtam, hogy egyedül nem menne el pár napra innét, hiszen mindig mindenkivel törődött csak saját magával nem. Én nem régen jöttem meg ide, de Care kedvéért újra elmentem volna pár napra akár, mert ő nem csak a barátnőm volt, hanem a testvérem is. - Akkor biztosan igazam van. - mondtam neki mosolyogva, mert biztos voltam abban, hogy nem véletlenül jött vissza Hayden.- És történt valami köztetek azóta vagy veletek? - kérdeztem tőle udvariasan, de reméltem, hogy el fogja mesélni a dolgokat.- Szerintem meg pont ezért fog maradni. - mondtam neki nevetve.- Tudod, te fantasztikus vagy és minden éned az, még akkor is ha te nem így gondolod. - mondtam neki mosolyogva.-
Kérdésen egy picit elgondolkoztam. Valahogy soha nem jön össze a dolog. Mármint nem igazán tudok csak magamra gondolni. A helyzet mindig úgy hozza, hogy inkább gondolok másra, mint saját magamra. A bálon is.. Az életemet adtam volna Hayden-ért cserébe. Mindennél fontosabb nekem. Meg nem is tudnám elviselni, ha valakinek miattam esne baja. Elég, hogy annak a lánynak a halála az én lelkemen szárad. Nem szabadott volna kiborítanom Peter-t. – Nem ilyen egyszerű. Hiába tervezem el az egészet.. Soha nem jön össze. – Mondtam miközben sóhajtottam egyet. Bármennyire is szeretném, hogy egy kicsit normális legyen az életem, de ez valahogy soha nem fog összejönni. – Nem hiszem, hogy belém akart futni.. Egyszerűen csak megtörtént utána meg már felesleges volt bujkálnia. –Bárki bármit mondhat nem tudom elhinni, hogy én is az okok között lettem volna. Még azok után sem, ami kettőnk között történt. - Pont ezért fog fejvesztve menekülni. – Mondtam kuncogva. Kicsit talán sokkoló lehet az embereknek. Nem is tudom elképzelni, hogy valaki pont emiatt maradna velem.
Egy apró mosolyt villantottam rá és örültem, hogy nem faggatott tovább, mert sokkal jobban érdekelt az, hogy mi is van és hogy van. Hallgattam őt és közben minden egyes rezzenését és moccanását figyeltem, mert azokból néha sokkal több mindent meglehet tudni, mint a szavakból. Nem gondoltál arra még, hogy kicsit kikapcsolódj és csak magaddal törődj? - kérdeztem vissza, mert úgy gondoltam, hogy talán kicsit ki kellene kapcsolódnia Care-nek. Magával kellene törődnie kivételesen és lazulnia, majd megszabadulni a rossz emlékektől és élni az életét, mert biztosan meg fogja találni a megfelelő személyt.- Szerintem előbb utóbb megtalálod, csak valószínűleg te se hiszel már benne és ez nagy baj. - mondtam neki komolyan és őszintén.- Ha nem lettél volna azok, akkor titokban tartotta volna azt, hogy visszajött és került volna téged. - mondtam neki őszintén, mert biztos voltam abban, hogy Hayden még mindig szereti az én szőke barátnémat. Care gyönyörű, okos és még van humora is...- Lehet te így látod, én viszont úgy gondolom, ha fontos vagy neki, akkor beérné veled. - majd egy apró mosoly megjelent az arcomon.- Meg te felérsz több nővel is, hiszen elég sok "éned" van. - mondtam neki játékosan.-
- Akkor nincs is több kérdésem. – Mondtam egy pillanatra felnevetve. Igazából még szívesen faggattam volna, hogy mégis mit csinált vagy éppen mit nem, de valószínűleg rögtön elterelte volna a témát rám. Szóval jobb túl esni az egész „meseesten”, mint megpróbálni kihúzni belőlem bővebb információt. Nem igazán beszéltem senkinek az érzéseimről főleg nem azokról, amik Hayden-nel kapcsolatosak. Minden annyira zavaros.. Megmagyarázhatatlan. Bármennyire is szeretném nem tudom.. Vagy egyszerűen csak nem akarom tudni. – Az is lehet, de mi van ha igen, csak az utóbbi időben történtek miatt túlbonyolítom? – Természetesen nem Tyler-re gondoltam. Szerettem. Talán túlságosan is, de mindig megbántott és hiába bocsájtottam meg neki minden egyes alkalommal távolabb kerültünk egymástól. – Ebben nem vagyok olyan biztos.. Megígérte, hogy egyszer visszajön, de ennyi idő elteltével kétlem, hogy én lettem volna az oka. – Biztos volt még más dolga is a városban.. Csak értem nem jönne vissza. Legalábbis hosszútávra nem. – Mert.. Tudod ő nem az a típus, aki beéri egy nővel, de mégis.. Ahj, bonyolult. – Elmondta párszor, hogy fontosabb vagyok neki, mint más.. De honnan tudjam, hogy ezt nem mondja minden második nőnek?
Nagyon is élveztem. - mondtam egy apró mosollyal, mert már bántam azt ,hogy én élveztem amíg ő szenvedett itt. Nem szerettem amikor Care szomorú vagy valaki bántja, mert csupa szív volt ez a leányzó, de valahogyan mindig sikerült kifognia a rossz fiúkat akik végül csak megbántották őt. Tyler kerüljön a kezem közé, mert tuti kicsinálom azok után, hogy így bánt Care-rel. Peter dolgot direkt nem firtattam, mert láttam hogy reagált az erdőben a neve hallatán és nem akartam még jobban a feszültséget kelteni benne. Úgy éreztem, hogy ki kell adnia magából a dolgot és utána pedig tovább fog tudni lépni, legalább is reménykedtem. Ne mondj ilyenek. Egyszerűen nem találtad még meg az igazit. - fura volt, hogy pont én biztatom erről, amikor én vagyok hármunk közül az örök szingli, de Care kedvéért bármit megtennék.- Valószínűleg ő azért jött vissza, mert szeret téged. Nem?- kérdeztem tőle és közben a fejét gyengéden simogattam, mint az anyukája tenné ilyen helyzetben.- Miért lenne bonyolult, ha mindketten szeretitek egymást? -néztem rá érdeklődve.-
- Hát ha élvezted, akkor jó. – Tényleg örültem annak, hogy legalább neki része volt egy kisebb boldogságban. Ha már ez az egész nekem nem adatott meg az utóbbi hónapokban. Reméltem, hogy miután kizárom Tyler-t az életemből egy kicsit megkönnyebbülök, de egyáltalán nem így történt.. Közel sem. Mondhatni még jobban a feje tetejére fordult.. Pedig nem hittem, hogy ez lehetséges. – Értem. – Mondtam mosolyogva. Gondoltam, hogy valami boszorkány dologról van szó, de nem akartam most erről kérdezni. Azt akartam, hogy egy kicsit játszhassuk a normális tinédzsert.. Bár közel sem vagyunk azok, de szeretném, ha most úgy beszélgetnék, mint két egyszerű barátnő, habár az életünk közel sem ilyen egyszerű. Viszont most beérem ennek a gondolatával is. – Remélem, de lassan már egyre biztosabb leszek abban, hogy jobb nekem egyedül. – Ha jobban belegondolok minden zűrzavar egy sráccal kezdődött. Tyler. Megcsalások sorozata, kisbaba és végül egy összetört szív, amit Peter megpróbált helyrehozni nem éppen a legjobb módon. Most pedig Hayden.. Miért nem lehet minden olyan egyszerű, mint pár évvel ezelőtt, amikor csak úgy elutaztam vele..? Lassacskán megőrülök. – Annyira bonyolult. Pár éve együtt voltunk. De elfeledtette magát velem. Most újra itt van és azt hiszem az érzéseim újra fellángoltak iránta.. Viszont már közel sem olyan egyszerű, mint akkor volt. – Azt, hogy mi történt a bálon jobb, ha nem említem neki.
Remek volt, tudod nem sokat pihentem, de minden egyes percét élveztem. - mondtam neki mosolyogva, mert tényleg így volt. Örültem neki, hogy elmentem és egy kicsit távol kerültem mindentől, de ettől függetlenül volt egy kisebb bűntudatom is Care babája miatt.- Tudod sok mindent tanultam és sok mindenre rájöttem... - mondtam neki kicsit sejtelmesen, mert még valahogy mindig nem tudtam kibökni azt, hogy az erőmet gyakoroltam és hasonlók. Reméltem, hogy talán így félmondatból is megérti.- Figyelmesen hallgattam őt és csak néztem, hogy mennyi minden történt vele és úgy éreztem, hogy egyik se a legjobb. Amikor meghallottam a Hayden nevet, akkor még a szemöldököm is kicsit följebb szökött.- Sajnálom a Tyler dolgot, de sokkal jobbat fogsz helyette találni. - mondtam neki kedvesen, mert tényleg így gondoltam .Care sokkal jobbat érdemel, mint Tyler. -Nagyon sajnálom, hogy nem volt itt, hogy megvédjelek. - mondtam neki őszintén, mert úgy éreztem ez lett volna kötelességem, hogy megvédjem a legjobb barátnőmet. Oda sétáltam hozzá, majd a fejét az ölembe raktam.- Hayden vele mi a helyzet? - kérdeztem rá, mert tudtam, hogy ő sokat jelent Care-nek és valami miatt úgy éreztem, hogy ez még mindig így van.-
Azt akartam, hogy ő meséljen. Nem csak azért, mert nekem nem lenne elég sok mondanivalóm. Csak az egész nem éppen vidám. Furcsállom, hogy Tyler nem keresett fel, de végül is megértem. Azok után, hogy szakítottam vele nem fog az ajtómon dörömbölni, hogy fogadjam vissza. Nem az a típus. Meg amúgy sem voltam neki olyan fontos, mint szerettem volna. Ha az lettem volna nem csal meg annyiszor. Én pedig hülye fejjel elnéztem neki mindent hiszen szerettem. De magam mögött kell hagynom.. Őt és minden hozzá fűződő emlékemet. – Rendben. – Mondtam mosolyogva, mikor azt mondta nem kér semmit és újra ledobtam magam a kanapéra csak ezúttal teljesen elterültem rajta. Kényelembe akartam magam helyezni ezért egy pár percig még fészkelődtem, de közben végig ráfigyeltem. – És jó volt? – Nagyon nem akartam magamról beszélni, de tudtam elkerülhetetlen nem hallgathatom el előle egy életen át Hayden-t. Meg hát még mindig jobb, ha tőlem tudja meg úgy, hogy magamnál vagyok. Elena-val elég furcsán közöltem az egészet. – Velem? Röviden és tömören. Szakítottam Tyler-rel. Elveszítettem a babámat egy idióta vadász miatt és ott sem Tyler volt, aki megmentett, hanem Stefan. Aztán még a régi.. Talán mondhatni első szerelmem is visszatért a képbe. Plusz még itt van ugye Peter, aki rávett, hogy kapcsoljam ki az érzelmeimet és ebből is volt egy két problémám.. Majdnem.. Megöltem Matt-et.. – Nem akartam ezekre emlékezni, de megtörténtek. Nem tud ok mit tenni ez ellen már..
Csendes bólintottam arra amit mondott, majd elkezdtem követni némán. Magam sem értettem, hogy miért gondolom úgy, hogy valami nagyon nem stimmel vele, de ebben biztos voltam. Lehet az is közre játszott, amit az erdőben történt, arról meg már ne is beszéljünk, hogy egész úton csendes volt. Ez annyira nem rávallott. Ő mindig beszédes volt és ilyenkor általában mindig a nyakamba ugrott a boldogságtól. Elmosolyodtam azon, hogy azt mondta nem haragszik rám, meg semmi ilyen, de még ez se tudott megnyugtatni. Hamarosan sikeresen megérkeztünk Care házához és pár pillanattal később sikerült is bejutnunk. Követtem a nappaliig, de közben folyamatosan néztem a tárgyakat. Szinte semmi se változott ott, minden olyan volt, mint amikor legutóbb elmentem.- Nem köszönöm. - ráztam meg a fejemet, majd leültem az egyik fotelbe. - Egy kicsit távolabb mentem. Nagyim egyik régi ismerősét látogattam meg. - mondtam neki kedvesen.- És veled mi van? - kérdeztem újból meg, mert még mindig nem tudtam, hogyan fog reagálni a dolgokra, ha elmondom mit is csináltam a távol létemben.-
Szépen lassan, de megérkeztünk az otthonomhoz. Furcsa, hogy olyan üres mégis inkább a magányt az erdőben kerestem. Talán azért, mert elég sok emlék köt engem ide Tyler-rel és nem igazán akartam ezekre gondolni. Ha pedig meglátom valahol egy itt hagyott felsőjét vagy bármi mást valahogy rögtön rám jön a sírás. Egy kicsit babráltam a zárral, mire sikerült végre kinyitnom, de a lényeg az, hogy sikerült. Rögtön a nappaliba siettem, hogy ledobhassam magam a kanapéra, de utána úgy pattantam fel, mintha tűbe ültem volna bele. - Annyira udvariatlan vagyok.. Kérsz valamit? - Néztem Bonnie-ra kedves mosollyal az arcomon. - A mesélést pedig te kezded, mert akarok valami vidámabb dolgot is hallani.. Milyen volt..? Hol is voltál? - Annyi bajom volt jelenleg, hogy már igazából minden kiment a fejemből. Csoda, hogy még a hazaútra tisztán emlékszem.
Nem tudom, hogy hány nap telhetett már el. Egyszerűen nem volt hangulatom elhagyni a házat.. Éjszaka amúgy sem túl sok látni való van benne. Próbáltam lefoglalni magam azzal, hogy a tévét nézzem vagy valami ilyesmi. Bár abban is reménykedtem, hogy Caroline hazaugrik valamiért és akkor lesz egy kis társaságom. De ez sem következett be. Jobban átgondolva egy hete talán kettő hete szenvedek itt benn. Gondoltam, hogy teszek egy próbát és elhúztam az egyik sötétítőt. Megkönnyebbülésemre a nap egyáltalán nem égetett... Na akkor végre minden visszatér a régi kerékvágásba. Bár lehet, hogy csak egy időre.. Mindegy ezt a kockázatot vállalom.
Azt hiszem kijelenhetem, hogy újra az éjszaka vámpírjainak tömegét erősítem. Nem tudom mi a fene üthetett bele a gyűrűmbe, de most egy darabig ki se fogom tenni a lábam a házból. Remélhetőleg addigra észhez tér. Csak nem örökre szól ez az egész. Ha mást nem Carolinet kell felkeresnem, hogy szóljon egy boszorkánynak.. Mert éjszaka nem hiszem, hogy bármelyik örülne, hogy zaklatom. Beérve a lakásba mindenhol besötétítettem és ledobtam magam a kanapéra elhatározva, hogy innen jó pár napig fel sem kelek.
Mivel a nap már egészen lemenőben volt úgy döntöttem, hogy itt az ideje kicsit kiélnem magamat. Ha már nappal nem járkálhatok az emberek között az éjszakában fogom megmutatni a sokkal rosszabb énemet. Még ha ez pár halálba is kerül, majd. De ez miért is számítana nekem? Ez hozzátartozik ahhoz ami vagyok. Először csak a kezemet emeltem fel, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a nap már teljesen lement. Leporoltam magamat, majd kevésbé hivatalosra váltottam a külsőmet aztán már el is hagytam a házat. Az a düh ami jelenleg bennem lakozott valószínűleg lerombolná az egész házat.. Máshogyan kell kitöltenem.
Még egyáltalán nem mondhattam magamat kipihentem amikor arra ébredtem, hogy a napsugarak égetik a bőrömet. Egy ideig azt hittem, hogy álmodom vagy valami ilyesmi, de ahhoz túl valóságos volt. Kinyitottam a szemeimet, majd rájöttem, hogy ez a valóság. Már az égető fájdalomból is ráeszmélhettem volna, de kellett egy kis idő mire eljutott az agyamig. Vámpírsebességgel a szoba egyik sarkába vetettem magam és megpróbáltam feldolgozni az előbb történteket. Rögtön a gyűrűmet kezdtem keresgélni ami természetesen a szokott helyén volt az ujjamon.. Akkor nem értem. Ennek elméletileg meg kellene védenie. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a sötétben kelljen élnem. Egész vámpírlétemben nem kellett. Akkor mentem ki a napra amikor akartam.. Mi a fene történhetett..? Vajon a bálon alakítottak megint valamit a boszorkányok? A múltkor az italban volt valami most pedig a napgyűrűkkel szórakoznak? Azt hiszem ez egy nyomos ok arra, hogy a jövőben minden ilyen szarságot kihagyjak. Talán új gyűrűt kellene készíttetnem. De csak nem tart ez az egész örökké. Bár most bőven van időm arról gondolkodni, hogy mit is csináljak. Mert egy jó ideig kell meghúzódnom az "árnyékban".
Fura de már kezd Caroline háza az otthonommá válni. Legalábbis már az időm nagy részét itt töltöm, de talán jobb lenne visszamennem a Salvatore házba. Ezen még azt hiszem rá érek gondolkodni. Amint ideértem a nappali felé vettem az irányt ahol le is dobtam magam a kanapéra, majd a tévé kapcsolgatása közben el is ragadott az álom.
- Köszönöm. - Mondtam alsó ajkamba harapva. - Igen, induljunk. - Mosolyogva felvettem a táskámat és a kabátomat, majd elindultam a kijárat felé. Még mielőtt kiléptem volna a ház ajtaján még egyszer leellenőriztem magam a tükör előtt. Kilépve a házból rögtön a kocsi felé indultunk meg majd beszálltunk és elindultunk a birtokra.
Jó ideje ücsörögtem a kanapén, de nem is vártam mást. A nőknek az öt perc minimum fél órát jelent. De egyáltalán nem zavar úgy sem akarok elsőként megjelenni. - Gyönyörű vagy. - Mértem végig a szememmel az alakját. - De lassan indulhatnánk, nem? - Tápászkodtam fel a kanapéról.
Már jó ideje itt ücsöröghetett. Tudom, hogy jó ideig elhúztam a dolgokat, de tényleg jó álcát akartam magamra "festeni". - Bocs, hogy ennyi ideig tartott. - Mosolyogtam rá halványan, majd elé álltam a ruhámban. - Hogy tetszem? - Forogtam körbe előtte.
Caroline még mindig a törölközőben mozgolódott félig kisminkelt arccal. Halvány mosoly kúszott az arcomra, hogy még ennyi idő alatt sem sikerült elkészülnie. Leültem a kanapéra és hátradőlve vártam arra, hogy végre elkészüljön.
Nem siettem el semmit hiszen még bőven volt időm odaérni Elenához, de azért azt sem akarom, hogy azt mondja mi tartott ennyi ideig. Hosszas igazgatás után sikeresen magamra öltöttem az öltönyömet, majd elhagyva a házat elindultam Elenához.
Jobbnak éreztem, hogy magukra hagyjam őket de még mindig hallottam a beszélgetésüket. Megpróbáltam kizárni őket, majd az ajtóra felakasztott öltönyre és ruhára néztem. Hmm, megígértem Elenának, hogy elkísérem. Viszont van az érzésem, hogy Care nem megy el.. Bár nem az a típus aki kihagyja az ilyen eseményeket, de azért a mai nap közel sem volt az átlagoshoz. Ledobtam magam a kanapéra, majd behunyva a szememet vártam, hogy elnyomjon magával az álom.
Nem tudom mennyi ideig aludhattam de a nap még éppen felkelőben volt. A szobából hallottam Caroline egyenletes szuszogását amitől elmosolyodtam... legalább sikerült aludnia. Egy ideig kapcsolgattam a tévét, majd feltápászkodtam a kanapéról és elindultam zuhanyozni.
Meg kell mondanom meglepett, hogy a számra nyomott egy puszit de azt hiszem ez már csak egy ilyen nap. A nők zavarosak. Nem is igazán törődtem vele csak miután elindult utána szóltam. - Azért azt nem kéne. - Reméltem, hogy nem gondol semmi ilyesmit komolyan. Nem szeretném ha öngyilkos hajlamok törnének rá. Bár azt hiszem az most valamilyen szinten érthető lenne. Én sem akartam sokáig húzni az időt elindultam kifelé a konyhába, hogy elkészítsem neki a teáját mire végez.
Olyan jó volt, hogy itt volt mellettem. Egyfajta biztonságérzetet adott. Erre volt most szükségem ez az egész után. Nem tudom, hogy valaha is képes leszek túltenni magam ezen az egészen. Egyszer muszáj lesz, csak még nem tudom hogyan. Ez egy örökös lyuk marad az életemben. Halvány mosoly rajzolódott ki az arcomon mikor felajánlotta, hogy teát főz nekem és még be is hozza az ágyamba. Egyszerűen annyira kedves volt, és gondoskodó. - Azt nagyon megköszönném. - Odahajoltam hozzá és nyomtam egy puszit a szájára. Nem tudom miért de úgy éreztem így helyes. Így akartam meghálálni azt amit tett értem. - De akkor megyek és belefojtom magam egy kád vízbe. - Töröltem meg a szemeimet és nagy nehezen elindultam a fürdő felé.
Hiába mondta, hogy nem az én hibám én mégis úgy éreztem. Ennek az egésznek nem szabadott volna megtörténnie. Ilyenkor hol az ő drágalátos vőlegénye akinek igazából mellette kellene lennie? Nem értem miért nem veszi észre, hogy nem olyan fontos a számára, mint amennyire szeretné. Újból zokogni kezdett és úgy bújt hozzám, mint egy kismacska. Odahúztam magamhoz és szorosan öleltem hátát simogatva. Azt hiszem manapság mindenkinek egy barátra van szüksége és az én lennék. Ha már más nem lehetek ezzel is beérem. - Mit szólnál ahhoz, ha elmennél lefürdeni én pedig addig csinálnék neked egy meleg teát aztán az ágyadba vinném? Hm? - Suttogtam a fülébe.
A sírást még a hazafelé úton sem bírtam abbahagyni. Egyszerűen, mintha megkönnyebbültem volna tőle. Mikor megfogta a kezemet halványan elmosolyodtam. Olyan jó érzés tudni, hogy rá számíthatok összevetve minden után. Hogy kihasználtam amikor megcsókoltam, mert Tyler is épp ugyanezt csinálta egy másik nővel. Annyira bolond voltam akkor. Azt hittem ezzel megoldhatom a problémákat.
Aranyos volt, még a kocsi ajtaját is kinyitotta nekem és bekísért a nappaliba, majd leültetett a kanapéra és beszélni kezdett. - Nem a te hibád. - Vágtam rá.. Ahj, még az kellene, hogy miattam elkezdje magát okolni. Nem akarom. Így és épp eleget tett értem. Nélküle már nem is lennék itt, de ezt a hatalmas tátongó lyukat sem érezném a mellkasomban amit most érzek. Újabb zokogásban törtem ki, mert bevillant a fejembe a pillanat amikor mindent elvesztettem. Olyan szorosan bújtam Stefanhoz, mintha az életem múlna rajta.
Kezdőlap
