Nem kellett sokáig várnom, hogy megjelenjen és egyfajta boldogsággal töltött el az, hogy itt van. Végre elmondhatom valakinek..
Ahogy átölelt egyszerűen minden felgyülemlett bennem. Nem bírtam tovább. A vállára hajtottam a fejemet és sírni kezdtem.
- Tyler.. azt hiszi elhagytam. - Szipogtam és szinte alig lehetett érteni amit mondtam. - Közben pedig csak egy boszorkány vitt el akinek a barátnője pályázik Tylerre és én már nem merem felkeresni. Nem tudom mit tegyek Bonnie. - A sírásom már zokogássá fajult. Nem tudom, hogy bírtam magamban tartani.

(Ház)

Amint a nappaliba értem meg is pillantottam Caroline-t. Egyből láttam rajta, hogy valami nincs rendben vele. Ez nem sejtet semmi jót...-gondoltam csak magamban.
-Caroline..-mondtam kissé bizonytalanul és közelebb lépdelve hozzá átöleltem.
-Baj van? -engedtem el és hátráltam tőle egy lépést. Akarva akaratlanul is egy nagy sóhaj hagyta el a számat és vártam a válaszát aggódva.

Sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de segíteni fogok rajta valahogy.. muszáj lesz. De most, hogy elment fürdeni lett időm foglalkozni a saját problémámmal is. És azt hiszem most szükségem van egy megértő barátra.
Előkaptam a telefonomat és írtam egy SMS-t Bonnienak.

Amint tudsz gyere át. Beszélnünk kell. Fontos.

Tenyeremben szorongattam a telefont így vártam rá. Reméltem, hogy rám ér most egy kicsit.

-Tudod Caroline, most fontolóra venném amit mondasz, de nem akarom.. Nekem ez nem fog menni. Jobb ha elfogadod.-sóhajtottam egyet kissé feszülten amikor átölelt.
-Rendben. -léptem hátrébb tőle és a fürdő felé vettem az irányt. Hátha a meleg zuhany kitisztítja egy kicsit a fejemet.

(folyt. fürdőszoba)

- Nem Stefan. Az érzelmeid nem legyengítenek.. Ők tesznek azzá ami vagy és aki vagy. Nem kell őket megtagadnod. Szerethetsz mást is. Egy örökké valóságnyi időd van találni olyasvalakit akiért megéri még szenvedni is. De a rossz dolgokat is érezni kell. Ez mutatja meg, hogy élünk. - Felálltam, majd odamentem hozzá, hogy átöleljem. Ezzel is ki akartam fejezni, hogy én mellette vagyok. Mindenben.
- Most pedig menj. - Engedtem el és gyengéden a vállába boxoltam egy halvány mosollyal az arcomon.

-Díjazom, hogy segíteni akarsz, de nem fog menni. A kezdetektől fogva ilyennek kellett volna lennem. Az érzelme úgyis csak legyengítenének. Ez az igazi énem és így érzem jól magamat. -álltam fel az ágyról, hogy vele szembe fordulhassak egy pillanatra.
-Rendben...-vontam egyet a vállamon, de még mielőtt a fürdő felé vettem volna az irányt, megvártam a válaszát.

Sajnáltam, de tényleg. Én valahogy mindig is neki szurkoltam, hogy ő legyen Elenával. A szerelmük olyan különleges volt.. De el kell engednie Elenát. Ő Damont választotta és elég jól megvannak egymással. Valahogyan el kell terelnem róla a figyelmét. Ez az egész pont kapóra jött. Addig sem kell a saját problémámmal törődnöm amíg az övét segítek megoldani.
- De menni fog. És ebben segítek is. - Simogatni kezdtem a hátát ahogy a kezébe temette az arcát. - Először is.. Zuhanyozz le tisztítsd ki a gondolataidat. Aztán meglátjuk mi lesz. Rendben? - Levettem kezeit az arcáról, hogy a szemébe nézhessek.

Nem válaszoltam mondataira. Üresen csengtek a fejemben..Egyszerűen nem tudom még elengedni, legalábbis most még nem... Kezeimbe temettem a fejemet és gondolkodni kezdtem. Harcolhattam volna ezzel az énemmel, de nem akartam. Jól éreztem magam így.
Egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy ez az életmód való nekem.
-Nem Caroline... Ez nem fog menni. -motyogtam még mindig csak a tenyerembe. Képtelen voltam most a szemeibe nézni.

- Tudom. De ne feledd, hogy már vannak gyerekeik is és ez eleve egy igen erős kötelék. - Sóhajtottam egyet. - De ennyiben fogod hagyni a dolgokat. Hagyod, hogy boldogan éljenek és nem csinálsz semmit. Keresel valakit aki boldoggá tehetsz és aki boldoggá tesz téged. Stefan nyugodj meg. - Helyeztem a másik kezemet is a vállamra amikor láttam az indulatot megcsillanni a szemeiben.
- Azért akarok segíteni, mert a barátod vagyok és legbelül te is tudod, hogy ezt nem gondolod komolyan. - Emeltem fel kicsit a hangomat.

-Van fogalmad róla, hogy milyen nehéz a történtek után elengedni? Főleg a bátyám javára? -kérdeztem egy fintorral az arcomon -Egyszerűen képtelen vagyok rá, és nem fogom ennyiben hagyni a dolgokat. -jelentettem ki felcsillanó indulattal a szememben.
-De miért akarsz segíteni? Gondolom neked is megvan a saját problémád. Látszik rajtad. Én megvagyok így. Sokkal jobb így élni, most élvezem csak igazán. -vigyorodtam el és hátradőltem a kanapén.

Amikor kinevetett csak megforgattam a szemeimet. Nem érdekelt, hogy kinevetett. Attól még segíteni fogok neki. Ilyenkor nem önmaga habár erről neki semmi sejtése nincs.
- Figyelj Stefan. El kell engedned Elenát és valaki mást keresni az életedben aki olyanná tesz ami vagy. Nem élhetsz mindig haragban. És, hogy ezt biztosítsam ragaszkodom ahhoz, hogy pár napig itt maradj nálam. - Jelentettem ki határozottan.

Amikor leült mellém és a kirobbantó okról kezdett nekem beszélni egy gúnyos nevetésben törtem ki. Lehet, hogy csak számomra volt vicces a szituáció, de ez van.
-Szerinted? -néztem szemeibe teljesen komoly arckifejezést felvéve- A drágalátos bátyám és a felesége. -ráztam meg a fejemet megvetően. Gyűlöltem azért, hogy neki mindene megvan. Többek között Elena is.

Nagyot sóhajtottam, majd leültem mellé a kanapéra és mélyen a szemeibe néztem. - Nem fogok semmit a fejedhez vágni. Csak szeretném tudni, hogy mi történt veled, hogy megint ilyen lettél. Megesküdtem neked, hogy segítek. Szóval kezdjük először a kirobbantó okkal. - Helyeztem a vállára a kezemet biztatásképpen. Nem tudom, hogy még hogyan fogom helyrehozni, de segítek neki azt már biztos. Erre vannak a barátok.

(Ház)

Amint láttam kiszúrta a vérfoltot az ingemen, és szinte azonnal a nappali felé húzott becsukva magunk mögött az ajtót. Na úgy látszik jön a szokásos elbeszélgetés. Bár régen ígéretet tett nekem úgyhogy ezen nem is csodálkozok.
-Hallgatlak! Mit akarsz te is a fejemhez vágni? -vágódtam le a kanapéra és összefontam a karjaimat úgy nézve rá kérdően.

A fejemet a bejárati ajtó felé kaptam amikor kopogtatását hallottam. Eleinte azt hittem, hogy csak képzelgek, de mit veszíthetek azzal ha kinyitom az ajtót. Valószínűleg a boszi nem jött vissza értem mivel halott maximum Stacey, de ő sem ekkora hülye.
Felálltam a kanapéról a vértasakból kiszívtam az utolsó cseppeket is, majd gyorsan kidobtam és az ajtó felé indultam.

(Ház)

(Ház)

Beérve a nappaliba elég nagy meglepetés fogadott. Pár dolog összetörve hevert a földön és köztük megláttam a jegygyűrűmet. Hát nem vitte magával. Visszagondolva az a lány valami üzenetről beszélt, majd megláttam a földön heverő cetlit. Mikor elolvastam könnyek szöktek a szemembe, hogy vajon most mit érezhet. És én még a dühömet akartam levezetni ahelyett, hogy átmentem volna hozzá. Lehet, hogy már késő. Talán jobb lenne ha hagynám. A gyűrűt a zsebembe tettem emléknek. Valószínűleg ennyi idő után már tovább lépett és látni sem kíván. Én pedig nem akarok belezavarni az életébe. Habár ezt kellene tennem. De egyszerűen félek. Mire feleszméltem már sírtam. Mi ütött belém? Nem szoktam ilyen könnyen sírni. Mély levegőt vettem, majd letöröltem az arcomról a könnyeket, majd nekiálltam takarítani, hogy elvonjam a figyelmem.

Gyorsan rendbe szedtem a nappalit, majd a konyhába rohantam egy tasak vérért amiből szerencsére anya hozott utánpótlást. A kanapéra vetettem magam és szürcsölni kezdtem a vért, miközben a tévét kezdtem kapcsolgatni.

(Ház)

Amint beléptem a nappaliba egyből szemet szúrt nekem egy kis cetli az asztalon. Ahogy közelebb értem megláttam mellette a jegygyűrűt.
Hezitálva, de elolvastam a lapon lévő szöveget... Szíven ütött...
Szertefoszlott minden érzelem ami órákkal ezelőtt még bennem volt. Nem tudtam miért csinálta ezt, hisz még mielőtt elindult tőlünk nem volt semmi probléma. Legalábbis nekem úgy tűnt.
A papírra vetett szavak újra és újra futottak át az agyamon. Mérgemben egy hirtelen mozdulattal rúgtam fel az asztalt és a rajta lévő dolgok szét is törtek.
Leültem a kanapéra, majd a kezeimbe temettem a fejemet és próbáltam higgadtan felfogni a dolgot. Bár, hogy is lehetne ezt normálisan kezelni? Elment, itt hagyott. Olyan érzés volt mintha magával vitte volna az egyik felemet. Már tehetetlen voltam ez ügyben. Ha akarnék se tudnék utána menni.. Fogalmam sincs merre ment és hová..
Egy ideig csak gondolkoztam, majd felálltam a kanapéról és magam mögött becsapva az ajtót indultam el valamerre, csak el innen, jó messzire.


[folyt. valahol]

(Ház)

Kerestem egy papírfecnit amilyen gyorsan csak tudtam meg mellé egy tollat tudtam, hogy nem sok időm van, de ezt muszáj volt megcsinálnom.

Sajnálom, de nekem ez nem megy. Egy időre elutazom, ne keress.

Firkantottam rá a papírra, majd mellé raktam a gyűrűt. Valószínűleg itt fogja először keresni Carolinet. Aztán remélhetőleg nem ismeri fel az írás közti különbséget és esetleg összemelegedik Staceyvel habár nem tudom, hogy még mindig ezt akarja-e.

(Ház)

- Rendben. - Gyorsan felpattantam a kanapéról, majd elkezdtem összekészülődni. Megigazítottam a hajamat a számat megtörölgettem nehogy látszódjon rajta egy vércsepp esetleg. - Induljunk. - Fogtam meg a karjánál fogva és irányítottam ki az ajtón amit gyorsan be is zártam magunk mögött miközben a park felé indultunk meg. Remélem kószál arra pár ártatlan ember.

(Park)

-Ez az. -sikítottam fel és egy aprót tapsoltam. -Látom maradt még valami a régi bevállalós Caroline-ból.-mosolyodtam el és felpattantam a kanapéról. -Akkor kapd össze magad és induljunk!-mondtam egy széles mosollyal az arcomon...

- Én nem igazán szoktam emberekből táplálkozni. - Makogtam ki nehezen. Nem rég Tylerből ettem, de az ő vére közel sem volt egy emberéhez. - De hát legyen egy csajos esténk. Benne vagyok. - Vigyorogva rábólintottam a dologra. Egyszeri alkalomból nem lehet baj. - De ha lehet senki ne haljon meg.

-Igen az voltam..-bólintottam egy halványabb mosollyal az arcomon- Én személy szerint jobban örülnék valami élőbb dolognak. -néztem felvont szemöldökkel és egy ördögibb vigyorral Care-ra..-Na mit szólsz hozzá? Jobb mint a zacskós vér.-vigyorogtam továbbra is..

A pohár tényleg elég hülye ötlet volt, de nem tudtam, hogy ő mihez van szokva. Szinte egy szempillantás alatt elpusztította az egészet. - Látom éhes voltál, de sajnos most nincs itthon több. Ha akarod belátogathatunk a kórházba még párért. - Mondtam az utolsó kortyot is lenyelve sajátomból és asztalra helyezve a tasakot. Annyi bepótolni valónk van egymással, szóval nem is lenne olyan rossz ötlet egy közös kiruccanás.

Gyorsan vissza is jött két vértasakkal a kezében, plusz poharakkal. -Minek a pohár?-vigyorodtam el. Valahogy nem vagyok az az udvarias típus, hogy pohárból iszogassam a vért, még a zacskós sincs ínyemre, jobban szeretem a friss és életteli vacsorát..de most ez is megteszi. Kivettem a kezéből a vértasakot és mohón elkezdtem szívni. Egy pár perc alatt el is pusztítottam majd elmosolyodtam. -Köszönöm.-mosolyogtam Carolniera.

(Konyha)

Egy perc alatt megfordultam és már a kezébe is nyomtam a vértasakot a poharakat pedig leraktam az asztalra. Én nem igazán szoktam használni ehhez poharat, hiszen ahogy most is kiiszom a tasakból. - Egészségedre. - Kacsintottam rá majd szívni kezdtem teljes erőmből. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire éhes vagyok.